Neked van lélekjelenléted?
Nézegettem a Momentán társulat improvizációs jeleneteit és csodáltam a fiatal színészeket, micsoda spontaneitással, lélekjelenléttel rendelkeznek! http://www.youtube.com/watch?v=VkfshBiK2RM
Ehhez az improvizáziós színházhoz kell aztán lélekjelenlét,
spontaneitás, hogy mindig valami frappáns szöveggel tudják folytatni a
jelenetet!
Én bizony, a legtöbb helyzetben lefagynék, egy árva szó sem jutna az eszembe! Csak pörögnének a gondolataim, de semmi értelmes nem jönne elő belőlem. Erről jutott eszembe:
Neked van lélekjelenléted?
Ha nem is ilyen fejlett, mint ezeknek a színészeknek, de legalább olyan, amit tudsz használni az életben, amikor éppen szükség van rá?
Pedig néha bizonyos élethelyzetekben a csillagokat is lehoznám egy kis lélekjelenlétért. Az élet sokszor könnyebb lenne, ha volna. De ha spiri szemmel nézzük: vajon mi a lélekjelenlét? Mitől függ, hogy kinek van ill. kinek nincs? Előny-e vagy hátrány, ha nincs?
Kedves Csaesz!
Nem értelek. A lélekjelenlét éberséget jelent. Tudatos éberséget, a tiszta tudat, a benned élő Figyelő ébren tartását. Az éberséget a meditációban gyakoroljuk. De igazán akkor válik el valaki milyen szintre jutott, amikor az életben, nyitott szemmel kell ébernek lenni, amikor millió dolog vonhatja el e figyelmed, merülhetsz millió érzelmi és gondolati hatás következtében vissza, a függéseid, azonosulásaid hálójába.
Azért nem értelek, mert akkor mit gyakorolsz a meditációban?
Egyébként lélekjelenléte mindenkinek van, és szélsőséges helyzetekben spontán meg is nyilvánul. Amikor úgy érzed, nem te csináltad a dolgot, mintha vezették volna a kezed... pedig csak annyi történik, hogy a sokk miatt KIKAPCSOL AZ AGYAD. Az, ami a meditációban kellene h történjen... És a dolgokat hirtelen olyannak fogod fel, amilyenek, minden érzelmi és gondolati töltés nélkül, és cselekszel GONDOLKODÁS NÉLKÜL TESZED A DOLGOD.
Egy Buddhista mester szokta mondogatni a meditációs körében: "Csak tedd a dolgod. Éld át."
Amikor képesek vagyunk levetni az érzelmi viszonyulásainkat (kötéseinket), a gondolatiakat (Ítéletek, programok) és kérdés nélkül átélni bármit, és szemlélni közben, na az a tudatos jelenlét.
A képek látása, a kérdéseinkre a válaszok meglelése is egy megváltozott tudatossági szint, egy mélyebb réteg, de még nem a szellemi figyelem, az éberség szintje, mert gondolatokkal, és érzetekkel dolgozik.
Namaszte
Szia Namaszte!
A kijelentő mondataiddal többnyire egyet értek, a kérdővel már nem....
Hagy legyek most egy kis időre én is okos....
Lélek-jelen-lét: A lélek jelenben levését az egyén felismeri az itt és mostban, minden pillanatban ennek tudatában van, és e szerint is él.
Tudom én ezt (is) nagyon jól, papíron, de egyáltalán nem része még az életem minden percének, talán órájának sem.
Ha így lenne, mit keresnék az ilyen honlapokon. Lubickolnék, mint hal az óceánban, és nem keresném a vizet.
Oldalakat írhatnék teli életvezetési tanácsokkal, de a magyarázás, és a megértés-megélés között van egy minőségi ugrás.
Biztos ismered a klasszikus poént, a kétségbeesett prof. már ötödször mondja el a megoldást egy bonyolult képletre.- De professzor úr, megmagyarázni azt én is tudom, csak nem értem!
Te hogy vagy ezzel?
Kinyilatkoztatásaid valóban részei a minden pillanatban megélt tudatos jelenednek?
Üdv: Kuruc
Igen, minden pillanatban törekszem rá! És igen, amikor csak sikerül!
A betegségem óriási negatív erő volt az életemben, amit mára, úgy érzem sikerült áttranszformálni teljesen. Ez olyan hatalmas hajtóerőt jelent, akkora vágyat a gyógyulásra, a szeretet megélésére, a harmóniára-találásra, hogy úgy repülök az utamon, mint egy nyíl.
Minden percemben ott van valahol a tudatomban, hogy az a dolgom: "Figyelni!!" És alkalmazni mindazt, amit tanultam. És az nagyon nagy tudatosságot, nagyon tág tudati teret jelent.
Olykor sikerül olyannyira megvalósítanom, hogy egészen "varázslatos" energiákat élek meg, mintha "csodák" történnek körülöttem. Erről már sokat írtam. És egy ideje már azt is gyakorlom: akarni sem érdemes görcsösen... de ez is a figyelem fenntartásáról szól...
De mindez egy folyamat része. Senki sem állíthatja közülünk, hogy megvilágosodott, ébersége teljes mivoltában, élete minden pillanatában tökéletesen működik, mert akkor valóban, már nem beszélnénk....
Ugyanakkor azt gondolom, és úgy érzem, a lényeg az, hogy TUDJUK mit teszünk, be tudjuk azonosítani, mi miért történt, éppen mennyire tudtunk jelen lenni, vagy nem, és az egymással való ilyen kommunikációkban, és esetleges szembesítésekben ezzel segítünk egymásnak. (A tükör-effektus által).
Ezért fontos azt is tudatosítani: mit is csinálunk meditáció közben? És mire való? Aztán azt is észrevenni: mikor szól arról a hozzászólásunk, hogy lényegi információt cserélünk, esetleg segítséget kérünk, netalán adunk, és mikor kritizálunk... , meg véleményezünk...meg a többi egós dolog. Persze, az is tanít. De nem olyan hatékony. Aki már tudatosabb, nem reagál érzelmileg, vagy idővel elengedi a dolgot, de felesleges indulatokat is szülhet, széthúzást...stb.
Én alázatos vagyok az élettel szemben, és azt mondom: még ez is belefér... én is sokat tanultam belőle... de a tudatos kommunikáció mégis sokkal hatékonyabban segít.
Fontos lenne, hogy ne a másikban keressük a hibát, hanem kivegyük azt a szövegekből (egymásból), ami hasznos. Tudom, nem egyszerű néha, én is tanulom/gyakorlom, és nagyon hálás vagyok ezért az oldalért, mert megfizethetetlenül sokat segít ebben.
Nem értelek titeket, ezzel a hamis prófétázással kapcsolatban még mindig: mit nem értetek ezen? Mindenki az, hiszen senki sem éli minden pillanatban, amit tud, és a tudatosságának , a tudásának a köre is folyton tágul. Lhetetlen lenne folyton azt figyelni, vajon az, aki ír valamit, milyen mértékben éli meg, és felesleges megítélni, mert ő az ő útján halad, más tempóban, és lehet hogy kér év múlva akkorát robban, hogy fényévekre lemeredsz...
Ezért én már megértettem, hogy teljesen felesleges a másikkal foglalkozni ilyen értelemben, mert semmit nem visz előre. És azt is leírtam már, hogy vannak dolgok, amit még csak esetleg tudunk, és még éppen csak elkezdtük élni, de azzal, hogy tanácsot adunk valakinek, aki esetleg még soha nem hallott róla, és úgymond "kioktatjuk", segítünk magunknak is, mert erősítjük, mi a dolgunk, és tudatosítunk közben új dolgokat...
Ez a segítségadás lényege. A szeretet az energia minden formájának körkörös áramlása (oda-vissza). Ezért nem érdemes egyik irányt sem semmilyen okból leblokkolni. Azok csak előítéletek. Mind.
Ezért én nem ítélek ilyen szempontból már régen, inkább kiveszem a dologból ami az enyém, és segítek ha tudok, akár a tudásommal, a tudatosságom erejével (energiával) is, ha látom, valaki még nagyon gyerek-cipőben jár valamiben.
Ezt gyakorlom most nap mint nap a Waldorf körben itt, Pécsen, és valami hihetetlenül fantasztikusan fejlesztő élmény!! Az összes tudást ki lehet próbálni, az elfogadástól, a tudatos kommunikációig, a nem-reagálástól (tudatos érzelmi irányítás), a lélekjelenlétig, önmagam és mások összehangolásáról, a szeretet törvényeinek érvényesítéséről szól az egész.
Egy valódi közösség építéséről, ahol az egyének vállalják a fejlődésükért a felelősséget, hogy tudatosság és szeretet alapú közösséget építsenek.
Ez egy álom. de már megvannak a kulcsok.
És azon vagyok, minden erőmmel, hogy megvalósuljon....
Namaszte
Szerintetek a Sanyi kezdőbejegyzésében szereplő videón ugyanazt a lélekjelenlétet látjuk, mint amiről Ti itt vitáztok? Szerintem tök másról van szó. A kérdéseimet ahhoz a fajta lélekjelenléthez szerettem volna kapcsolni...
Szép munka Aditi, csak így tovább, ezoterikus kisregény-körítés nélkül minden tiszta és világos! ;)
Nem az a kérdés Csaesz, hogy a lélekjelenlét egyenes arányosságban áll-e az improvizatív kézséggel? Szerintem igen, de vajon miért?
Köszi!
Azért én is fejlődöm, és örülök, h ezt valaki észrevette... :)
Minden jót!
Namaszte
Kedves Aditi!
Van egy tanítás, miszerint a lelki utat járó ember tapintatos abban, amit mond, és még inkább abban, amit nem mond.
Ez még egy olyan feladat számomra, amelyet tanulnom, gyakorolnom kell egyszerre.
Eddig egy olyan utat jártam, ahol nagyon egyszerű, világos törvények mentén lehetett haladni.. Amit az a módszer ígér, azt be is tartja, de vannak korlátai.
Nincstelenségből anyagi jólétbe, betegségek tömegéből tökéletes testi egészségbe vezetett, de úgy tűnik, számomra ennél többet most nem tud nyújtani.
Ott a tanulás, gyakorlás elválhatott egymástól, hiszen azokat a „szabályokat” megtanulni, megérteni max. 2-3 nap. A gyakorlás a rosszul beidegződött feltételes reflexek átprogramozásából állt. ( lsd. A mi a csodát tudunk a világról című film ). Amint ez sikerült, (2-3 hónap), már sem tanulni, sem gyakorolni nem kellett. A feltételes reflexek természetéből adódóan szinte automatikusan működik, még csak annyira tudatosnak sem kell lenni.
Minden út Róma felé vezet (mutat), de nem biztos, hogy mindegyik el is visz odáig. Előfordulhat, hogy „sávot” kell váltani. Az elmúlt 2 hónapban kapott jelek erre figyelmeztettek. Az alap elkészült, lépj tovább.
Most már látom, hogy ott a tanulás, gyakorlás valóban nem választható el egymástól.
Bocsánatot kérek Tőled, és mindenkitől, akit megbántottam.
Jó egészséget, és jó Utat kívánok
Kuruc
( az egykori tolmácsod, ahogy néhányan neveztek)
ui: van egy másik spiri honlap, ahol a bejegyzéseket néhányan egy-egy visszatérő „mottóval” zárják. Az enyém, nem csak a bejegyzéseket illetően ez lehetne: "Minden mi e könyvben áll, lehet tévedés is."
Richard Bach: A Messiás kézikönyve
Kedves Kuruc!
Köszönöm szavaid, és "tolmácsolásaid". Sokszor hasznos ez nekem, és nagyon sokat segít, mert tudom, még tanulnom kell a kommunikációt. Egy olyan nyelven tanultam a szellemi tanításokat, amely jócskán fordításra szorul. De észrevettem, hogy éppen ebben van a tanulásom. És hihetetlenül sokat segít, ugyanis, ha sikerül alkalmazkodnom egy adott helyzethez, emberhez, és úgy "tolmácsolni" a mondanivalóm (miben nyilván ott a tudásom és a tapasztalataim) hogy az valóban segítség, akkor megéltem a szeretetet.
De sokszor szembesülök azzal, hogy nagyon szeretném, ha látná, amit én, de nehezen találok a közös hangra. Még nehezebb ezt egy közösségben és az Élet most egy nagyon klassz feladat elé állít, amelyben ezt kell gyakorolnom. Tudom, hogy dolgom van vele, és élvezem. De még sokat kell tapasztalnom, hogy igazán jól működjön.
Ezért hálás vagyok mindenkinek, aki segít, és nem a sikertelenségeimet látja, azt, amit még nem jól "tolmácsolok", azt, amiben még ott a türelmetlenségem, az érzelmi reakcióm, esetleg ítéletem. Mert az a tudás, amire beavattak, megmenti a világot. Ezért az egyetlen és legnagyobb igazi szándékom, amely olyan erős, hogy életben tud tartani az, hogy minél tökéletesebben megéljem és megoszthassam ezt a tudást. Tudom, hogy mások is ezt tanulják, és ezek a tanulások kiegészítik egymást.
És tudom, hogy valójában csak a szeretet áramlásában áramló információk épülnek be, találnak a szívbe, nyílnak és virágoznak ki másokban is. Ezért van, hogy az egyetlen valódi tanulásunk, bármit is élünk a szeretet megélése (a hogyan), és másoknak is ezt adjuk át. Ez a mai ember feladata: hogy megtanulja a szeretetet tudatosan működtetni a világában.
Annak, hogyan éljük ezt meg, törvényei vannak, amik segítenek az elménket a karmesteri székbe ültetni, hogy az egót vezényelje, és ne fordítva. Valójában ez az utunk: a belső változás, átalakulás útja. Mert a mikor már képesek vagyunk megélni a szeretetet azt látjuk, hogy a dolgok csak vannak, élnek, és minden jó.
Az egyik ilyen törvény, hogy ne arról beszéljünk, mit nem csinál jól a másik, vagy mi. Mert ezzel valójában semmit sem teszünk. Nem építünk, nem ösztönzünk, nem erősítjük a működést. Persze az is egy beavatási szint, amikor szembe kell tudni nézni mások kritikáival (egójával) és meg kell tanulni kezelni. Ez pedig arról szól: 1. mi magunk nem reagálunk érzelmileg (mert az a mi egónk) 2. a kritikával végső soron nincs dolgunk, mert mi akkor és azt éltük, amire éppen képesek voltunk. A dolgunk csak annyi hogy továbblépünk. Megbocsátjuk magunknak ha kell amit felismertünk, és ennyi. Mert az hogy a dolog legközelebb jobban működik-e, csak legközelebb derül ki. Ezért az agymunka tök fölösleges. Ezt még sokan nem értik ezen az oldalon. (Ez már kritika :)
Szóval szerintem sokkal jobb arról beszélni, mi hogy működik, és esetleg megerősíteni valamit, szólni ha valami zavar minket, és mellőzni a kritikát, és a másik "vizsgálatát", a szándékot, hogy "segítsünk".
Valójában segíteni is kétféleképpen lehet: szeretettel vagy/és más motivációval. De azt hogy mindig szeretettel éljünk elvárni magunktól teljesen felesleges, az is csak az ego csapdája. Ezért van hogy végső soron a gondolat-nélküliség, a feltétel nélküliség a szeretet.
Nem kell bocsánatot kérned, (egy bizonyos tudatszinten), a bocsánatot mindig önmagunk gyakoroljuk. Mert bocsánatot nem adhat más másnak, és az ő dolga h valakinek meg tud e bocsátani. Mindenki csak magának tud megbocsátani, és másnak bocsánatot adni. De az adás is az ő tisztaságáról, szeretetéről szól. A másik nem lesz tisztább a bocsánatától egy jottányit sem. csak ha maga meg tud bocsátani magának... :)
Ha megérted hogy csak annyi a lényeg, szeretetet élsz-e meg egy tettben vagy nem és hogy mindig csak az adott pillanatban lehet ezt és mindig csak megélni, megérted, miért nem fontosak már ezen a szinten a szavak, és miért kell egyszerűen elhagyni a múltat minden pillanatban.
Egy idő után már a tanulságot sem kell levonni. A szeretet tanulságot sem von le. A szeretet van a dolgokban és megtapasztalható. Mindenki máshol tart, és aki szeret, elfogadja ezt és szeretettel szemléli azt is, amikor valaki az egóját éli valamiben. Ugyanígy saját magát! Ez a megbocsátás, ez a szeretet, ami átemel a problémákon, és kiemel az ego karmaiból. Gyakorolni kell.
a Sáv-váltásról:
Azt tanultam és tapasztalom: a tanulás két úton zajlik: az egyik a tudatosodás útja, amiben vannak a felismerések, a megismerések, az önismeret, a világ működésének ismerete, az elemzés, a fejlődés, a szavak, a tettek, a disszertációk, a dimenziók, az energiák tudatosítása, az okok fejtegetése. Ez tisztánlátás tanulásának ösvénye. Hogy olyannak lássuk végre a dolgokat, amilyenek.
A másik ösvény a szeretet, a bölcsesség tanulása. Ez csakis a tapasztaláson keresztül és csakis az adott pillanatban (pillanatokban) és csakis megélhető élmény. Nem lehet leírni, nem lehet kifejteni, csak átélni lehet. Nem lehet kielemezni, mert teljességgel egyéni élmény. A megélésen keresztül működik. Ezért aki már teljességgel a szeretet szintjén működik, az nem gondolkodik. csak megél, de szeretettel él meg.
Ehhez szükséges a tudatosság, a tisztánlátás képessége is. Ezért a tanulásunk, az utunk. De a végén már csak élni kell. Csak máshogy, mint eddig.
Neked is sok sikert és örömet az utadon!
Bach mondata nekem is a kedvenc mondatom. Az elengedés bölcsessége. Nagyon magas szintű tudatosság, ami arról szól, végső soron mindenki a maga valóságát teremti meg. És mindenki csak a magáét élheti és láthatja teljességgel át. És ezért a szó már nem a szeretet megélése, hanem csak formai kivetülése az egyéni megélésnek. Csak annak a számára igaz, aki igaznak ÉRZI.
Namaszte
"vannak dolgok, amit még csak esetleg tudunk, és még éppen csak elkezdtük élni, de azzal, hogy tanácsot adunk valakinek, aki esetleg még soha nem hallott róla, és úgymond "kioktatjuk", segítünk magunknak is, mert erősítjük, mi a dolgunk" "Ez a segítségadás lényege."
Kedves Aditi,
én azt gondolom erről, hogy ez valóban a segítségadás lényege akkor, ha a segítséget egóból adjuk. Azaz a segítségadást arra használjuk, hogy a mi egónk nagyobbnak érezze magát tőle. Az ilyen fajta segítségadásnak szerintem nem sok köze van a szeretethez... de segítségadáskor kikapcsolni az egónkat néha tényleg nem egyszerű.
Kedves Csaesz!
Kétféle módon lehet mindent csinálni: szeretettel vagy más motivációkkal tarkítva. Kitisztítani az egyéb motivációinkat (félelem, bűntudat, gőg...stb) egy út, ami évekig tarthat. Kijönni egy súlyos depresszióból évekig tarthat. És eközben sok sok emberrel találkozunk, akikkel ha megéljük magunkat, olyannak, amilyenek vagyunk, a fejlődés szándékával, az a tapasztalatom, rengeteget segítünk nekik és magunknak is.
Persze ez csak úgy működik, ha képessé válunk elfogadni, hogy adott helyzetben úgy működtünk, ahogy. Hogy netalán, nem vagyunk tiszták. És mások sem.
Ha az elfogadás megvan, és a szándék, a törekvés arra, hogy mindaz, amit teszünk magunkkal és másokkal a szeretet tanulását és gyakorlását szolgálja, elindul a folyamat és beérik.
Az Élet a jól sikerült lépések és mellélépések sorozata. ha ezt képesek vagyunk elfogadni magunkban és másokban is, akkor szűnik meg az ítélkezés. (Ego bácsi egyik fegyvere letudva)
Az Élet megélése még nem a szeretet megélése, mert az Élet dolgaiban feladatunk, hogy megéljük a szeretet szintjét. De aki nem vállalja fel az Életet, és magát, aki bűntudattal van vagy másokban bűntudatot kelt azért, mert nem tudnak szeretettel élni, az nem konstruktív.
Nem az a lényeg, mi sikerül, vagy nem, és a belső megélés kívülről nem látható.
Nekem a tanítás, még ha olykor nem tudtam igazán tiszta szeretettel gyakorolni nagyon sokat segített és ma is segít. És sokaknak körülöttem. És haladok benne, hogy egyre tisztább szándékkal, egyre több szeretettel és tudatossággal adjam át, ami engem is segített az utamon.
Az Élet egy másik bölcs törvénye: sohasem tudhatod, mi mire jó. Keményen tanítanak bennünket, hogy ne ítélkezzünk.
Mert:
"Minden és az ellentéte is igaz."
Szeretettel: Edit
Namaszte
Ez így talán nem igaz, sokszor előfordult már, hogy mig azon görcsöltem, mit fogok tenni, mondani, megszólalt a szám és kijött valami frappáns rajta. Azon kellene még dolgozni, hogy sokkal többször legyen ilyen, ill. hogy minden cselekedetem onnan jönne, ahol ez terem. Nem is rossz ötlet, legközelebb megpróbálom "megfogni" az ilyen pillanatot és "sokszorosítani".
Nagyon jó volt látni ezt a kis mesterművet. Nem tudom szabad e őket utánozni, de legközelebb - pl. táborban - csinálhatnánk ilyet. Szerintem mindenkinek jót tenne.
Üdv!
Hédi
Lélek és jelenlét
Vagyis az egység egyik eleme, ami hála Teremtőnknek mindenkinek megadatik. Objektíve létező.
Ja, hogy nem minden helyzetben emlékezünk rá? Hát tegyél érte?!
A példából látva sokaknak megy, tehát Neked is borítékolva van a siker, ha akarod! Aki keres, talál. Gyakorlással már nem kell trenírozni, csak hálát adni a létezéséért.
Az a egó, megint bedübörög az élethelyzetekbe! És bizony a nehezebbeknek tűnőknben átadjuk az irányítást neki kényelem-tudatlanság miatt.
A spontaneitás nem az aminek mondjuk, hiszen a lelkek kemény munkája. Ez a csúcs, ezért okoz gyönyört az ilyen előadásokat látni. TÖKÉLETESEK...
Jó lenni mindig ebben élni!