Az áldozat!
Vállalom a vállalhatatlant. Áldozattá teszem magam értetek, hogy tudásotokkal élhessetek.
http://imagerz.com/QEMSDUtvAwJXBVNIRAVR
Személyes horoszkópom. Számomra érthetetlen vonal halmaz, a leghalványabb fogalmam sincs, hogy mi micsoda, hogy mi mit jelent?
Valójában a vád amely folyamatosan ér, hogy tudniillik zárkózott vagyok, megcáfoltassék ezúton.
S mivel, semmiképpen nem tudtok személyemtől eltávolodni, további s mélyebb megismerésre adok lehetőséget. Hátha eljuttok odáig, hogy engem megismervén belássátok, hogy nem változhatok, de ti magatokat megváltoztathatjátok, és csak ti változtathatjátok meg magatokat, ahogy csak én változtathatom meg magamat.
Feláldozni önmagam önmagamnak, de nem tűrhető, hogy mások áldozni akarásának hódoljak, a semmiért, hogy tovább is azt higgyétek, hogy jogotok van másokat feláldozni, de a magatokban lévő pusztító hajlamot felül vizsgálni, magatokat a magatok számára feláldozni nem szükséges!
Önismeret? Hát legyen önismeret.
http://onallosag.atw.hu/Az_aldozat.mp3
Részlet egy könyvből, suta felolvasásomban... Idevágó aktualitása tudatunkba hasító igazságok megvilágítója.... 17 perc játékidő.
Hozzászólások
168 hozzászólásBeférek még?
ma az eső elmosta
az elmém tüzét,
úgyhogy nagyon nem
értem még mindig,
csak gyanítom,de az
nem ugyanaz.
Ne hagyjatok kétségek
közt! Ah !
Idéztem a Szepes Mária idézetek közül egyet, és kérdeztem, hogy erre mi a válasz. Szeges válaszolt egy poénnal amit nem fogtam fel hátrányos helyzetű intelligenciám miatt, de főleg pocsék hangulatom miatt, és félreértésem nyomatékául, beszóltam egy kicsit szegesnek.
És ő megoldásként szereket, tehát mondjuk tudatmódosító szereket ajánlott poénból, amit én nem értettem, és hiányoltam a választ. ez már bonyolult így megint :))) de valami ilyesmi.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Igazad van, tényleg omlik az, magától is!:)
lehet, hogy kapunk...
vársz valamit?
Igen...
de így még jobb...
A káoszból rend lett...;)
Nálam is ,
végre leesett.
Van áldozat?
Annyi,hogy elolvastam a hozzászólásokat,és végre értem ,min humorizáltok.
...a szer...
én meg bedőltem...
azt hittem valami gombafajta
a zene nagyon csúcs volt,de a végét meg ne hallja az A.L.Webber,mert egy az egyben Jesus Christus super star
a nagy nótája vége,mikor megadja magát és beletörődik...
a zene is,szöveg is
kisérteties hasonlóság
"Saját képzeleted hóhérait kinek kell ártalmatlanná tenni és miféle fegyverekkel?"
Erre válaszoltam a magam módján.
A "kinek"-re Claryssza adott választ
Lazítanod kéne kicsit, hiszen, ha megengeded néha magadnak, akkor tele vagy humorral.
Tőlem ennél több segítségre sajnos nem számíthatsz, mert vak nem vezethet világtalant.
Bár segíthetnék, de Te sokkal többet tudsz nálam azokról a dolgokról amiket itt feszegetsz.
Talán, ha nem erőből közelítenél feléjük, akkor simább lenne az út...
Szerintem...
Ne haragudj.
Nincs jó hangulatom.
Megcsömörlöttem a sok baromságtól már.
A kérdés nem volt precíz.
Arra magamtól is rájöttem, hogy nekem kell megcsinálni a dolgot.
A valódi kérdés, a hogyan?
Hol találom én ezeknek a problémáknak a gyökerét, és hogyan lehet megszüntetni?
Csak a szívedbe ne legyen harag, reggel óta ilyen szar a hangulatom.
Anitával az a teljességgel értelmetlen vita, rányomta a bélyegét az egész napomra.
Hagynom kellett volna az egészet a francba a második mondatnál.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Haragudni? Ne viccelj! Miért? Mert dolgozol magadon?
Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem mindenkitől, amiért mostanában túlteng bennem a jókedv, és nem bírom visszafogni magam.
Egyébként szerintem ezzel a mostani leveleddel többet tettél magadért, mint másfél napi vitával.
Hogyan haragudhatnék Miklós...
Egyébként a szerek: szeretet, szerelem, stb.
Na ezzel nehéz dolgom lesz. Szerelemnek még csak az árnyéka széléig sem érek, a szeretettel meg valahogy most nem vagyok kapcsolatban.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
...vagy energiát az elsőre,
De ami késik, az még jöhet...
A másodikkal kapcsolatban vagy, ha máshol nem, itt az oldalon biztosan. Csak észre kéne venned, el
kellene fogadnod.
Mit gondolsz, miről szólnak a pozitív hozzászólások, vagy Anita győzködése?
Nézz körül, könnyebb, mint gondolnád...
Na bazze! Most fogtam fel, hogy mi akart lenni a csomó szer... A szerek...
Csak akkor, túl komolyan gondoltam a kérdést, és nem a poént láttam ebben.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Jók ezek a kivonatok...
Vissza rántják az embert a tudás képzelt misztériumából a nagy magyar valóságba!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Találtam egy érdekes bejegyzést a témához kapcsolódóan! Viszont az "áldozat" szó helyett az "alázat" szerepel, ez talán találóbb is!
Kicsit hosszadalmas az idézet, de érdemes elolvasni!!!
Egó és alázat
"Az egónak, vagyis az emberi öntudatnak, akárcsak a testnek, szüksége van a biztonságra.
Ahogy a test sem engedheti meg magának azt, hogy ne jusson táplálékhoz, vagy hogy sérülés
érje, s ezért kifejleszt bizonyos támadó vagy elővigyázatossági képességeket, melyek éber
harcossá teszik őt, ugyanúgy az emberi lélek is kifejleszti azokat a képességeket, melyek
fenyegetni látszanak az integritását.
A testnek szüksége van táplálékra, a léleknek szüksége van szeretetre, arra az érzésre,
hogy igényt tartanak rá, hogy ő nem felesleges. Nem véletlen, hogy a tömeg úgy fejezte ki
ősidők óta a szeretetét a vezérei iránt, hogy együtt kiáltották feléje: “Éljen, éljen!” Ez
a közvetlen, egyszerű kifejezése annak, hogy “jó, hogy vagy, szükségem van rád, nagyra
értékellek”. A szeretet éltet, az utálat viszont nem akarja, hogy élj, vagy hogy létezzél.
Kitörölné a másikat az életkönyvéből, ha tehetné, de nem teheti, ezért csak elháríthatja
magától, elküldheti ő melegebb éghajlatra, illetve gondoskodhat arról, hogy megfossza a
becsületétől, a tisztelettől, vagyis mindattól, amitől valaki úgy érezheti, hogy szeretik
és érdemes élnie, léteznie, és nem felesleges melléktermék, szemét. Az egónak szüksége van
erre az érzésre, mert enélkül megenné a penész. Szépnek, jónak, igaznak kell látnia magát,
mert ha leértékelődik önnön szemében, akkor saját maga felett kell kimondania a halálos
ítéletet, saját magát fogja törölni az életkönyvéből, mivel saját értékrendje szerint ő ezt
érdemli meg. Persze nem minden ego ilyen. Vannak olyan lelkek is, akik úgy képesek
elfogadni magukat, amilyenek, hogy továbbléphessenek. Ők az igazán fejlődőképes lelkek.
Ilyen volt Jézus tanítványai közül Péter, aki bár háromszor is nyilvánosan tagadta, hogy ő
ismerné lélekmentőjét, és nem is mert egy szót sem szólni az ő érdekében, amikor verte és
köpdöste őt a tömeg, mégis képes volt megbocsátani magának, belátta erkölcsi gyávaságát,
majd túlhaladta azt és végül ő is úgy végezte, mint a mestere: a kereszten. Nem így volt
ezzel a másik tanítvány, a hiú és önérzetes Júdás, aki úgy vélte, hogy sok mindent jobban
tud Jézusnál, pl. azt is, hogy miként emelheti fel hatékonyan a zsidó nemzetet: kolosszális
méretű csodákkal, melyekre valóban képes is volt a mestere, hiszen halottakat támasztott
fel szűkkörben, illetve viharokat csendesített le. Júdás azt hitte, hogy ha sarokba
szorítja Jézust, olyan helyzetbe téve őt, ahol mindenki szeme láttára megmutathatja az
üldözői fölötti hatalmát, azzal trónra is juttatja őt, ahol bölcsességben és igazságban
uralkodhat majd a nemzetek felett. De nem ez történt. Elárulta az ellenségeinek, hogy mikor
és hol tartóztathatják le. Jelképes összegért tette, bizonyítván ezzel, hogy nem a pénzért
tette, hanem egy elvért, amit szerinte később majd Jézus is megért. Eljöttek Jézusért,
Jézus pedig átadta magát nekik, hagyta, hogy meghurcolják, lealázzák, úgy bánjanak vele,
mint egy utolsó bűnözővel, és nem úgy viselkedett, ahogy azt Júdás hitte és remélte. Júdás
akkor szembesült azzal, hogy amit elkövetett az olyan borzalmas tett volt, mely teljesen
értéktelenné minősítette őt saját szemében. Olyan gazemberré, aki nem érdemli meg, hogy
éljen. Keményszívűsége miatt 3 napig sem bírta ki ezzel az érzéssel, amíg megláthatta volna
feltámadt mesterét, ki eme bűnét is megértette és megbocsátotta volna. Júdás szinte
azonnali halálítéletet mondott ki önmaga felett, és úgy hajtotta végre, hogy előtte még a
többi tanítványnak sem vallotta be tettét. Megutálta magát, nem kellett már saját magának,
ezért végzett magával.
Az életösztön legyőzhető bizonyos esetekben: Ha az ego elértéktelenedik saját szemében,
vagy ha úgy érzi, hogy van nála sokkal értékesebb valaki, vagy valami, pl. egy eszme, ami
csak úgy élhet és maradhat fenn, ha feláldozza érte az életét. Az egónak tehát lehet akkora
hatalma, mint az életösztönnek, illetve nagyobb is, és ezt sokan nem veszik észre.
Nincsenek tisztában azzal, hogy a gondolataik és az érzéseik mennyire alá vannak rendelve
az egójuk szolgálatának, vagyis annak, hogy szépnek, jónak és igaznak érezhessék magukat
akkor is, ha valójában nem azok, vagy legalábbis nem annyira, amennyire azt hiszik
magukról. Az ego és az életösztön egy tőből fakadnak: az integritás védelméért léteznek. Ha
a lélek szétesik, tehetetlenné, védetlenné válik, az a testnek sem jó, ahogy a léleknek sem
jó az, ha a testnek nélkülöznie vagy szenvednie kell. Csak szélsőséges esetekben hajlandó
az egyik feláldozni a másikat. Az ego akkor képes feláldozni az életösztönt, ha nem bír a
saját félelmével, szorongásával, vagy a bűntudatával, esetleg a reménytelen
értékválságával, illtetve akkor is, ha egy eszméért, a jövőért küzd, vagy ha a szeretteit,
a népét, a faját éri komoly fenyegetés. Az életösztön pedig akkor képes feláldozni az egót,
amikor az előbbre jutásért kell fényesre nyalni valakinek a seggét, vagy hazudni, lopni,
csalni kell annak érdekében, hogy több lehetőséghez jusson az életben. Ez azonban
értékválságba sodorhatja az egót, ami viszont fenyegető lehet a testre nézve, mert az
értékválságba került lélek önutálatba és depresszióba zuhan, ami a testre is betegítően
hat, de akár végezhet is vele, ha az ego az öngyilkosságba menekül az önmarcangolás elől.
Mi tehát a megoldás erre a dilemmára? Hogyan kell élni ahhoz, hogy a test is, a lélek is
egészségesek legyenek? Mit lehet tenni azért, hogy békében maradjanak azon kívül, hogy
kerülik a fenyegető helyzeteket? Nos, erre való a hazugság: a becsapás és az önbecsapás. Ez
a legegyszerűbb módszer. Így lesz az egóból egy helyett három: az egyik olyan, amilyennek
látni szeretné magát, a másik olyan, amilyennek látja magát, s a harmadik pedig amilyen ő
valójában. A második lesz a tudat, amely saját hamisságai, önbecsapásai miatt nem látja a
harmadikat, s tulajdonképpen az elsővel takarózik, annak vélt színeiben díszeleg. Ez a
tudat lesz az ego, mely háttérbe szorítja árnyoldalát és tagadja annak létezését. Ezzel a
trükkel lesz képes megőrizni integritását, de csak bizonyos határokon belül, mert az első
(a szuper-ego, a felettes én) és a harmadik (a tudatalatti, az árnyék-én) továbbra is
léteznek és folyton beszólnak és követelnek az egótól, az ego pedig állandó megfelelési
kényszerben él, de úgy, hogy nem is tud róla, ahogy a test sincs állandó tudatában az
életösztön létezésének. Minden pillanatban, minden mozzanatunkkal ennek a bonyolult
megfelelési képlet-rendszernek kell megoldásokat találnunk, s ezek sajnos a legtöbb ember
esetében hamis megoldások. Hamis káposztával etetjük meg a kecskét, és hamis kecskének a
tejével itatjuk magunkat és a körülöttünk élőket.
- Amikor orvosként hálapénzt fogadok el, azzal indokolom meg magamnak, hogy kevés a
fizetésem, amiben van igazságtartalom, de azt már eltussolom önmagam előtt, hogy amit így
kapok a sok betegtől már több annál, amit megérdemlek a szolgálatomért, illetve több annál,
amit a beteg hozzátartozói valódi hálából adnának nekem.
- Amikor cégtulajdonosaként beírom az álláshirdetésbe, hogy az önéletrajzukhoz fényképet is
csatoljanak a recepciós állásra jelentkezők, azzal indokolom ezt meg, hogy az arc sokat
elárul az emberről, amiben sok igazság van, de eltussolom azt a szándékomat, miszerint el
akarom kerülni, hogy cigány jelentkezőkkel is kelljen beszélnem.
- Amikor leendő anyósként a fiam leendő feleségének a bizalmába akarok férkőzni, azt a jó
viszony nevében teszem, eltussolva magam elől azt a szándékot, hogy valójában azt
szeretném, ha megbízna benne, hogy szükség esetén visszaélhessek ezzel a bizalommal,
illetve azért szeretném megismerni a gyengéit, hogy szükség esetén felhasználhassam ellene.
Természetesen annak megítélése, hogy mit nevezünk szükségesnek, szintén egy hamis, nemesnek
látszó, valójában önző indíték lehet.
- Amikor szakít velem az, aki eddig szeretett, mert nagyot csalódott bennem, azzal hárítom
el a bűntudatot vagy szégyenérzetet, és azzal szépítem a helyzetet a többiek előtt, hogy
úgy teszek, mintha én lettem volna az, akinek már nincs szüksége az illetőre, pl. azért,
mert csak annyit adhatott, amennyit, és nekem tovább kell lépnem, eltussolva azt az érzést,
hogy mennyire fáj a hiánya nekem. Úgy fogalmazok, hogy nem adhatott többet, mert ez a
kifejezés elég tág értelmezési lehetőséget ad, így nem mondok hazugságot, hiszen valóban
nem adhatott többet, de azt már eltussolom magam elől, hogy azért nem adhatott többet, mert
nem tartott sem méltónak arra, hogy többet adjon nekem, sem alkalmasnak arra, hogy többet
vegyek át tőle.
- Amikor Jules Verne-t, vagy Christopher Colombus-t Verne Gyulának és Kolombusz Kristófnak
hívom, azzal magyarázom a tettemet a francia és a spanyol társaim előtt, hogy hűséges
vagyok a nyelvemhez, holott valójában a nárcizmusomat és nemzeti sovinizmusomat táplálom
azzal, hogy a gyermekeim és tanítványaim elméjében a magyarságot társítom a kiválósághoz
és a nagy érdemhez.
Sok példát lehetne felsorolni az ego-vágyakra és -játékokra, azaz mindarra, ami a tágabb
értelemben vett szerzési és a uralkodási vágyra vezethető vissza, illetve mindarra a
technikára, mechanizmusra, ami ezek szolgálatába áll; ugyanakkor viszont igazságtalanok
lennénk, ha az egót mint olyat, gonosznak tartanánk. Sajnos sok vallási és spirituális
irányzat így van ezzel. Azt állítják, hogy az egót meg kell törni és le kell alázni, hogy
az ember alkalmas eszközévé válhasson Isten kezében. Nos, ebben az állításban is van
igazság, ahogy sok hamisság is. Az ego, vagyis azt én-tudat önmagában nem gonosz, ahogy a
test sem az. Azok, akik az ego elnyomását tartják üdvözítő útnak, általában úgy tartják,
hogy a test is gonosz, és azt is sanyargatni kell. De ha belegondolunk, hogy az ujjal,
mellyel meghúzzák a ravaszt, zongorázni is lehet, s a kézzel, mellyel lopni vagy ütni
szoktak egyesek, simogatni és építeni is lehet, s a szexuális vágy, mely állatiassá teheti
az embert, mennyei magasságokba röpteti azokat, aki szerelemmel szeretkeznek, akkor az
egóról sem gondolhatunk mást, mint azt, hogy az egy eszköz, mely különböző eszmék
szolgálatába állhat, s ezek lehetnek jók, vagy rosszak. Az egyediség elnyomása, a
személyiség uniformizálása megöli a kreativitást, és az nagy veszteség lenne.
Tulajdonképpen nem kevesebbről beszélünk az ego elleni öncélú harc esetében, mint az
emberiség ellen elkövetett bűnökről, hiszen nagy egója volt mindenkinek, aki az emberiség
fejlődése és felszabadítása érdekében folytatott küzdelmet. Jézus, aki pedig az alázat
mintaképe, nem restellte kimondani, hogy “Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”, s amikor
odajöttek hozzá az anyja és a testvérei, hogy lebeszéljék a küldetéséről és ő azt mondta:
“nekem csak az lehet az anyám, és testvéreim is csak azok lehetnek, akik teljesítik mennyei
atyám akaratát”, elég nagyképűnek tarthatták azok, akik nem értették, miről beszél. S ha
végig megyünk a nagy felfedezők (Magellan, Colombus) és feltalálók (Edison) és művészek
(Michael Angelo, Mozart), szabadságharcosok (Jean d’Arc, Martin Luther King) listáján, ezek
mind nagy egóval rendelkeztek abban az értelemben, hogy nem tisztelték koruk tekintélyeit
és eléggé nagyra voltak azzal, amit tesznek. Nagy ego, erős személyiség nélkül nem lehet
megállni a gyűlölet és előítéletek viharában, sem semmiféle lehúzó és visszahúzó erővel
szemben. De nagy egóval meg lehet nyilvánulni Hitlerként is, vagy egy szemétkedő
buszsofőrként is, aki végig nézni, ahogy futsz az ajtóig, hogy aztán vezetői hatalmát
kiélhesse azzal, hogy akkor zárja be az ajtót és akkor indul el, amikor ő akarja, és nem
sajnálja, hogy te már egy méterre voltál csak tőle és feleslegesen futottál hozzá.
Az egót szeretni kell. A magunkét is, ahogy másokét is. Az ego feltétlen szerete félresöpri
azokat a pótmegoldásokat, melyekkel táplálná magát mások rovására. Az egót nem eltiporni
kell, mert hosszú távon nem is lehet, hanem nyesegetni, szépíteni kell, mint egy sövényt,
melyet azért nyesegetünk, hogy egyben szép is, hasznos is legyen. Ego nélkül nincs
egyéniség, nincs eredetiség, nincs fejlődés, de még életkedv sem lehet nélküle. Ne bántsuk
az egónkat, de ne is hagyjuk, hogy kárt tegyen bennünk vagy szeretteinkben azáltal, hogy
öncélúvá tesszük az ápolását. S hogy ezt hogyan érhetjük el? Helyezzük a meglátott
igazságot mindenek fölé, és rendeljük alá magunkat, mert ez a valódi alázat. Az, amikor kis
gyermektől is köszönettel fogadjuk, ha rámutatott a meztelenségünkre, és az, amikor
ugyanúgy elgondolkodunk azon, amit az ellenségeink kritikaként mondanak, mint amit a
mentorainktól és a barátainktól hallunk jó tanácsként. Ha az ember képes a valóságnak
megfelelően látni önmaga nagyságát és kicsinységét, abból baj nem lehet, emelt fővel állhat
meg az Igazság vakító fénye előtt: akár gyarló ám önmagához őszinte emberként, akár
megvilágosodottként. Ám a hamisság az, mely nem tűri az Igazságot, ha szembesítik vele, és
úgy tekereg benne, mint a kígyó a kosárban, amikor leveszik a tetejét: támadna, de hiába,
vagy menekülne, de arra sincs módja."