Mit is tegyek?
Egyre jobban elegem van az agyalásomból. Egyre több emberrel elfogadás gyakorlatot végeztem, gondoltam hú de jó fej vagyok, haladok az utamon. Csak azt vettem észre, hogy amikor egy emberrel megteszem, helyébe kettő lépett be. Na mondom, gyorsítsuk a folyamatot (türelem, mi?). Akár életeken át is elszórakozhatom így, na nem ezt akarom.
Sőt a vége az lett, egy ember már újabb dolgot mutatott, hiába csináltam ez elfogadást? Vagy kifogytak az Égiek az "ember-raktárakból"?
Szóval arra jutottam: maradok a legkézenfekvőbbnél: magamnál. Kérdezgettem, kiben mit veszek észre? Hol él ez bennem? Jöttek ilyenek: kettős élete van: na nekem is: itt nyitott vagyok, de vállalom-e önmagam akár a gyárban is: - naná, hogy nem. Most ilyeneken dolgozom.
Ja, türelem lecke: egyes blogok nagyon jók voltak erre: távolabbról nézve ez jött le: első hozzászólás, erre jön sok érzelmi reakció. Lépek kettőt hátra, várok, nézek. A vége csak az lesz, megmarad, visszatér az eredeti téma. Nem lenne jobb a körök lefutása nélkül már eleve így kezdeni? Hát dehogynem. Na ezt ki is próbálom. Hát nem hiába: a jó pap, holtig tanul.. :)
Minden esetre a legégetőbb kérdésemre a válasz megérkezett: máglyát rakok, elégetem az utolsó morzsáit is előítéleteimnek: mások "hülyék, csak én vagyok normális".
Mindezt csak így tehetem meg: nyitok, figyelek. Nem érzelemmel reagálok, csak megnézem, mi ez? Ha jön az érzelem, magamban utána járok, de addig, hátra kötöm mindkét kezem, na meg a nyelvem, meg az orrom, hogy véletlenül se érjek a billentyűzethez.
Valamint: segíteni kényszerem.
Fogadjam már el: valakin nem lehet. Mi bajom nekem ezzel???? Mi a francért foglalkozom ilyeneken? Ha valaki kér, akkor oké. Addig meg tegyen azt, amit akar. Na ezt még a falamra is kiplakátolom. Ráadásul, majd beérik magától a dolog. Én meg itt agyalok semmiségeken. Napokon keresztül.
Hozzászólások
48 hozzászólásIlyen az, ha valaki bekattanik az ezo témától, mindketten toljátok egymásra a válogatott ezos átkokat. Ugye mindig a másikban van a hiba, és ti vagytok a tökéletesek, akiknek tanítani kell az olyan alacsonyabb rendű élőlényeket, mint a másik. :D :D
Vicces így kívülről látni. Lassan össze is házasodhatnátok, ott lehet folytatni az ilyet egy életen át. :D
Azért még is írd meg inkább, legalább értelmes dologról folytatódik a diskurzus.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Hát most nem tudom.
Utána néztem annak a tegnapi dolognak,és Hamvasnál,meg jacobB BÖhménél csodálatos magyarázatokat találtam.
Tényleg magasrendűt.
És abban az emelkedett állapotban voltam,és jövök boldogan,hogy megosztom,és
BUUUUMMMMM-...
először is:
lezuhantam, lehúztatok!-ez van
másodszor meg innentől ez a dolog nem ide való
majd ,ha újra eléri a fórumozás azt a magaslatot,akkor ott lesz a helye...
na, az én hülyeségem ne ragadjon át rááád is
Én egy dolgot nem értek /ez most nem teljesen személy szerint csak neked szól/
szóval végig kéne olvasni az oldalt,mert értékes gondolatok sora, de elvész!
mert ülök a gép előtt,és meg kell kapaszkodnom a székbe,mert valami passzát szél és tornádó jön az oldalról ,és lefúj a székről ,olyan ereje van...
az indulatok,ösztönök
és elvész a gondolat!
Két o-koska...? :)))
két o-koska egócska felmászott a fára..
lálállááá
Na én elvonulok,
Egy vegetariánus szalonnázásra, addig találjatok ki valami okosat.
És tudjuk, hogy semmi nincs ok nélkül, és cél nélkül.
Lám egy jó kis játszma, újabb jó kérdést generált, amin már tovább lehet lépni értelmes diskurzussal.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Ez jó kérdés. Szólj ha megvan a válasz!
Az élet élésének a fontossága. Fenntartani önmagadat.
Ide kerültünk, ebbe a testbe, feladattal. Meg kell védeni a testet, az egót is bizony, illetve az egó védi a testet. Az egó földhözragadtsága, biztosítja, hogy azt a pályát betudja futni az ember azt a pályát amiért ide került.
Nem kell azt az egót annyira elnyomni, mert nélküle egy rakás zombi lennénk, teljesen értelmetlen létezés mellett. Nem is létezhetnénk.
Nem az a baj az egóval, hogy működni akar, dehogy. Baj akkor van, ha teljesen átakarja venni az uralmat.
De a szándék, hogy azt teljesen elnyomjuk, ostobaság szerintem. Majd felszívódik, ha elhúzunk ebből a létsíkból, addig az a szerepe, hogy megvédjen minket. Megvédjen egymástól.
Ismered a mondást ugye, hogy azt a lovat ütik, amelyik húz!
Így van ez, amelyik törekszik az együttműködésre, amelyik megadja magát, meghajol állandóan, abba fognak legnagyobbat rúgni. Egyszerűen azért, mert hagyja magát. Annyira sárba tiporják az emberek egymást, hogyha van valaki aki önmagát akaratlagosan áldozattá teszi, meg is ölik a végén.
Szellemi fejlődése az embernek, ebben a testben lehetséges, nem teheted meg, hogy nem törődsz vele.
Ezek a játszmák erről szólnak.
Ha együttműködési szándékot látok, semmi gond, de ha azt látom, hogy valaki hatalmat akar gyakorolni felettem, azt minden erőmmel megakadályozni fogom.
A játszmák tehát hatalomgyakorlásért mennek.
A hatalomgyakorlás, normális esetben, nem egyéb, mint preventív önvédelem. Tehát, ha tudom, hogy én vagyok az erősebb, megtehetem, hogy nyugodt vagyok, de ehhez a másiknak is tudnia kell, hogy belássa, és ne próbálkozzon. Ha próbálkozik újabb játszmában kell legyőznöm.
Egyes szám első személyben írok, de ez mindenkire vonatkozik.
Tárjuk fel Huszti Sanyi játszmáját, itt most élő példának, aki beleavatkozik egy vitába / Befejezhetnétek már / tekintélygyakorlással, és aztán nyit egy blogot a témának. Mi történt? Átvette a hatalmat.
Mi fejet hajtunk, mert tiszteljük, és ez az ő oldala. De attól ez még nála is játszma volt.
Mutass valakit aki nem játszmázik az élők közül!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Mert mi a baj az érzelmi megközelítéssel? Egy próbát megérne Neked is!:)
Nekem sikerült egy hosszú, fájdalmas történetet helyre raknom mind magamban, mind az édesapámban. Miért is tartott ez ilyen sokáig? Mert a legkézenfekvőbb dolgot hagytam ki belőle, ami mindannyiunkban ott van, kifogyhatatlanul és ez a valami: A SZERETET. Mert én is mindent "agyból" akartam megoldani. Csakhogy az nem működik...
Semmi baja nincs vele, csak alacsonyabbrendűnek érzi a gondolatai magasztosságától. Hierarchia állt össze erről az elméjében. Ennyi
Szia Anita!
Elfogadás - nagyon sokat írtál róla, több aspektusból megközelítve. Fogalmam nem volt róla, hogyan működik, egészen a mostani Pünkösdig. Próbálgattam én már mindenhogy, de eddig nem ment.
Tudod, leírtam, hogy édesapám szocotthonba került, de sokszor kihozzuk. Most is így volt. Kb. 30 éve nem kaptam tőle semmit. Most, amikor Pünkösdre kihozta a párom, belépett az ajtón, osztotta a puszikat a gyerekeknek, aztán odajött hozzám : "Kislányom, ezt neked hoztam." Egy Biblia volt. Megöleltem, megölelt. Jó szorosan. Olyan mély szeretet érzetem irányából és olyan mély szeretet éreztem iránta, amit utoljára talán 6 évesen, amikor az ölébe ültetett és mesélt a világról...Szerettem volna sírni közben, de a gyerekek miatt nem tettem. Ott akkor, abban a pillanatban elfogadtam mindent. Leírhatatlanul jó érzés volt és a mai napig az. Szeret-szeretem-minden rendben!:)
Pár nap múlva fogtam a telefonomat, lementem sétálni, és közben felhívtam anyámat. Elmeséltem neki, most nem gúnyolódott, határozottan örült az egésznek. Megkértem, szánjon rám egy napot, jöjjön el hozzám, beszéljük meg a dolgainkat őszintén. Nem keresett kifogásokat, a jövő héten jön. Az nem ilyen "hirtelen csak megtörtént" esemény lesz - de mindketten nagyon várjuk.
Egy hatalmas KÖSZÖNÖMÖT küldök Neked a bejegyzéseidért, a csendes, rávezető módszerért - nagyon sokat tanultam belőle! :)
Semmit ne köszönj, én csak kőműveskedem magamon :D.
Tudod mit? Inkább még, még még még.............még ilyen történeteket (is) irj erre az oldalra :DDDDD
puszi, ölellek nagyon :D
Megfogott ez a mondatod: "Szerettem volna sírni közben, de a gyerekek miatt nem tettem."
Nem voltam ott, így nem tudhatom miért döntöttél így, de nem lenne jobb hagyni látni, hogy olykor sírunk is az életben?
Gondolom, ha nevetsz, azt kimutatod a gyermekeidnek?!
Igazad van Sanyi, akkor kellett volna sírnom, és ha megijednek és megkérdezik, "miért sírsz, anya?" válaszolhattam volna : "mert boldog vagyok". Ez is egy lecke, nem csak akkor sírhatunk, ha valami bánt, ha valami fáj...De ez a vonat már elment...
Kedves Anita!
Blog írásodból megítélve, szerintem jó úton jársz. Igyekszel elfogadni másokat, magadat, figyelsz a jelekre, azokat beazonosítod és azt is feldolgozod.
Pontosan így kell /érdemes csinálni, így nem értem, hogy miért vagy türelmetlen, mit nem értesz, vagy miért indítottad ezt a blogot?
A lelki munkának idő és mélység kell. Mivel minden nap gyakorolsz, így rászánod az időt. A mélységet pedig az fogja megadni, ahogy a rengeteg elfogadástól, tudatosítástól sorra lehántod a hagymahéjakat magadról, és így haladsz egyre mélyebbre Önmagadban.
Talán csak egy tanáccsal tudnék élni a gyakorlásod felé, mégpedig ha bevennéd ezt a kérdéstípust is: Mi az, amit nem merek/ félek észrevenni?
Meglááttam a titkod ;)
Amire én itt még csak rájöttem, Te ezt gyakorlod (éled).
eeezaaaz
kösziii
;)