Én azt gondolom, hogy ez a mondatod igaz, ám a "fecsegés" szóról és arról, hogy Miklósnak szánod elsősorban, nekem rögtön az a Miklós jutott eszembe, aki otthon valamiért nem tud erről kommunikálni a hozzá legközelebb állóval, a Párjával...
Ő az eszével ezt már tudja, változtatni is szeretne rajta. Szerintem itt beszéli ki magát, mert szüksége van rá. Mi is ezt tesszük, s ez nagyon jó, hogy lehet.
Miklós "csatatere" ezerféle harcost mozgósít itt, ezt lássuk be. Ezért tud felpezsdülni a fórum, ha HM beteszi a lábát:-) Aktivizálódunk észrevétlenül, s közben észre sem vesszük, mennyire őrizzük sebeinket...
Felsorakozunk mi a páncélos harcosok a Gyenge Én védelmében, és feljajdulunk, ha valaki "átdöf" olykor ezen a páncélon.
Ez a harc akkor fog megszűnni, ha önként békét kötünk/nénk - magunkkal -, azzal, ha levetjük/nénk azt a páncélt...Megszületne az Erős Én! Aki megadja magát, ADJA magát.

De addig még harc van.

Én így látom ezt.

szeklice

"Egyébként vannak akik úgy tartják, hogy a menny és a pokol is tudatállapotok, ahova mi juttatjuk el saját magunkat. "

Szerintem ez egy kulcsmondat volt!

Éva kérdése - "Nem inkább a zavarodottság,erőszak és a káosz,ami emelkedik?"- rávilágít a mérleg egyik serpenyőjére, ami valójában nehéz energiaként egyre mélyebbre tart. De minden hatás ellenhatást is produkál. Esetünkben azt, hogy egyre nagyobb az igény ebből az állapotból kiemelkedni. A nagy kontraszt szerintem erre hivatott, hogy az átlendülés a másik irányba mihamarabb megtörténhessen. Kvázi elinduljon a "lelkek forradalma". Ehhez fortyog most a "pokol"...
És bizonyára lesznek, akik nem képesek önmagukon változtatni, mert a maguk "poklában" jól érzik magukat. Nekik a "mennyországi tartózkodás" ( az emelkedés, vagyis a szeretet-energia működtetése) elviselhetetlen feszültséggel jár.
Akik viszont változtatni akarnak magukon, és szándékukat tettek is kísérik, azok fokozatosan megszabadulnak a világ "mocskos tükreitől" - saját teremtésüktől - azzal, hogy a változási szándékukkal megváltoztatják a saját teremtésüket. Más világba jutnak.
Ilyen egyszerűnek látom én ezt.
Nem félnem kell tőle és misztifikálnom, hanem átadnom magam a saját változtatási szándékomnak. Én magam legyek az a változás, amit látni szeretnék a világban!
Ha ezt eldöntöttem, akkor tudok emelkedni, amely egyre magasabb rezgésszintet eredményez, amelyhez pedig - a vonzás törvényének megfelelően - egyre több hasonló vagy magasabb rezgésszintű társat találok.
Nézz csak körül! Mennyi segítő/tanító aktivizálódik most! Egymásért vagyunk itt is azért, hogy a változás-szándékunk szárnya egyre magasabbra emeljen. És nem baj, hogy van aki ebben a repülésben még csak fióka, és van aki Sas...Az emelkedés a lényeg.
Légy hát nyugodt Michaelita, csak engedd ki a szárnyaidat, amiket a szándékoddal és a hiteddel egyre erősebbé tudsz tenni...és repülj!

Egyre magasabbra.

szeklice

Miklós!

Közben elolvastam azt a hozzászólásodat, melyben írsz az Édesanyáddal való kapcsolatodról.
Meghajolok előtted...
Itt kezdődik az önvállalás, amikor érdekelni kezd a saját gyökered állapota!
A Benned lévő gyermek által gyűjtött sebek köré páncélt növeszteni nem egyenlő a megbocsájtással! A sebeid őrzője lettél a páncél által Miklós.
Fel kell fedned a sebeidet, majd gyógyítani azzal, hogy megérted sebeid okozóját, mert Ő is sebesült emberként "vagdalkozott"....
Rájönni arra, hogy Édesanyád csak úgy tudott szeretni, ahogyan Ő működött. Nem jobban, hanem pontosan annyira.
Ő nem vette észre, hogyan kell Téged szeretni, mert talán nem figyelt Rád, mi is kell Neked. Hogy azzal, ha enged elvonulni Téged, nem esik csorba az ő tekintélyén.
Ő talán úgy élte ezt meg - és ezért volt dühös Rád -, hogy ezt a gyereket én hiába szeretem, ő nem engedi. Nem fogad el engem.

Nem beszélgettetek egymással.
Érdekes módon ez megismétlődik a Feleségeddel való kapcsolatodban is.
Örök lecke marad, amíg meg nem oldod.

Nekem sokáig tartott, amíg a "szülői feladványt" megoldottam, s közben mindig olyan párt kaptam, aki akarva-akaratlan hozzásegített a megoldáshoz.

Most indulok dolgozni, este leszek:-)

Az jutott az eszembe, hogy amikor az ember annyira "toporog" a megoldáson, akkor nagyon sokszor nem veszi észre, hogy a megoldás ott van az orra előtt, csak rá kell nyitnia a szemét.

Miklós!

Nem lehet, hogy azok a dolgok, amiket "kitalálsz" magadnak, csak arra jók, hogy ürügyek legyenek?
Hogy elodázd a tényleges dolgot: a magaddal való munkát?
Annyi mindent olvastál már, annyi mindent kipróbáltál, de sehogy sem találod a választ: mindez mire jó?
Tán mert nem találod benne Magadat... Ezért nem találsz ezekben örömet sem.

Hm?

szeklice