Még a hülyét is megkaptam az ex-asszonytól, mert nem tudta követni a megváltozott gondolkodásomat. :)
De ez még a megvilágosodás előtt volt...:DD
Nagyjából az történt, hogy egyszer mélyebben elgondolkodtam magamon, és rádöbbentem, hogy az a kép, akit folyamatosan láttatni akartam magamról befelé és kifelé is, az tulajdonképpen nem is én vagyok.
A kéthetente megjelenő újságomban ontottam a saját, vélt igazságaimat a környezetemre 4000 példányban több mint tíz évig, amolyan igazság bajnokaként. Senkit sem kíméltem a helyi politikában, mégis egyszer csak azt vettem észre, hogy hozzájuk kezdek hasonlítani...
A pénzt könnyen kerestem, gyakorlatilag mindent meg tudtam adni a családnak, csak egy valami/valaki kezdett hiányozni a történetből. Én! Az igazi Én, aki valójában vagyok. Nem az, aki lenni szeretnék, vagy amit elgondolok , mutatok magamról, hanem Én!
Elöntöttek a kisebb-nagyobb hazugságaim, s már nem volt kedvem, hogy tovább fűzzem őket. Elkezdtem talán teljesen ösztönösen leépíteni az addigi életemet. Nem vártam meg, amíg elég mindenem, mint a másik blogban szereplő srácnak, hanem én magam égettem el, építettem le azt.
Nem volt ebben semmi tudatosság, tervszerűség, inkább csak üresség, csömör. Jóval később döbbentem rá, hogy ez egyfajta áldozat volt. Az elengedésre tanított.
Magam mögött hagytam mindent, ami volt, és megpróbáltam egy tisztább, hazugságmentesebb életet élni, gyakorlatilag a nulla alól kezdve. Ekkor kezdődött meg az igazi tanulási folyamat.
Az új életben egy kapcsolaton keresztül ismertem meg valós működésem hibáit, de csak ezek felismeréséig jutottam, és a hazugságmentes élet sem ment még igazán.
Csak a mostani Párom mellett értettem meg, hogyan kezeljem a "hibáimat" mit tehetek ellenük vagy értük, hogyan illeszthetem őket egységbe magammal, hogyan fogadhatom el, vagy gyógyíthatom meg őket sérülésmentesen.
Ma már teljesen másként látom a világot, szinte mindenben örömet találok, egészséges, erős vagyok, gazdag és boldog.
Minden egyszerűvé, láthatóvá vált körülöttem. Napi tíz órámba van a meló, töredékéért annak, amit azelőtt kerestem, mégsincs hiányérzetem, mert mindig van annyi, amennyi kell.
És ezzel nem azt akarom mondani Miki, hogy szakadj ki a környezetedből, csak azt, hogy nálam így működött, így kellett tennem, és az Élet, vagy Isten most folyamatosan jutalmaz a döntésem miatt. Ilyen egyszerű ez. :))