Michaelita teljes hozzászólásai | Önmegvalósítás.hu

Michaelita teljes hozzászólásai

Hozzászólás	Edit link	Comment Widget
Szia Kedves Bodza! 2010. jún. 29. kedd 17:21 /Engedd el.../ Megható és mennyire igaz, amit a kisfiad megfogalmazott! Igen, a gyerekeink valóban nagyon sok mindent képesek megtanítani velünk, ha van bennünk elég tisztelet és alázat ahhoz, hogy meglássuk a tanítást, ezt én is így tapasztaltam nagyon sokszor. Annyira igaz ez, hogy néha azon is elgondolkodtam, hogy akkor most ki nevel kit?, bár tudom, hogy ennek nincs jelentősége::)) Kedves, Drága Bodza! Mit tehetsz? Gondolatban szeretetenergiákat küldesz feléjük, míg távol vannak és megbízol az Édesanyádban, hogy másképp bánik a gyerekekkel mint annak idején Veled (!), merthogy ez így szokott lenni a valóságban. Ha újra hazajönnek már nem fogod bánni, hogy elengedted őket, mert önállóbbak lesznek és sokat tanulnak az új környezetben. Azért majd írj róla, ha megjöttek, hogy mik a tapasztalataid:) Addig is kitartást és türelem gyakorlást Neked! szeretettel: M.
Kedves KatiPotter 2010. jún. 29. kedd 17:15 /Munka/ Kedves KatiPotter! Írj bátran, szívesen olvassuk írásaidat! Szó sincs semmiféle fárasztásról, inkább örülünk neki, hogy megosztod velünk gondolataidat. Én szurkolok Neked, hogy életed és kívánságaid a lehető legjobban alakuljanak! Szeretettel gondol Rád: M.
saját élmény 2010. jún. 28. hétfő 22:33 /Harmadik szem, kontra megvilágosodás/ Szia Anita! Azt írod, hogy van élményed arról, hogy fejleszthető a megnyílási folyamat... Bennem kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban. Azt tudjuk egyáltalán, hogy mi változna meg, ha a megnyílási folyamat elkezdődik? Lehet, hogy bután hangzik a kérdésem, de igazából én azzal sem vagyok tisztában, hogy a megérzéseink, az intuíciónk, a telepatikus képességeink, vagy a Belső Hangunk üzenetei hova kapcsolódnak, honnan, melyik szervünkön keresztül jutnak el hozzánk... ennek kapcsán felmerül bennem, hogy tudjuk-e konkrétan, hogy mit is értsünk a tisztán látáson és halláson..., hogy az hogyan is jelentkezik? Valóban jó, hogy beszélünk róla, és nagyon jó lenne többet tudni róla, mint amit most tudunk (szerintem ezen az előadáson hiányoztam:) Ja, és nagyon köszönöm a jókívánságokat és a gyógypuszikat, meggyógyultam (asszem, s remélem nem kiabálom el:) Puszi: M.
nehéz, de fontos hűnek maradni önmagunkhoz 2010. jún. 28. hétfő 14:15 /Szülők/ Igen, könnyen meglehet, hogy a félelem is közrejátszik. Amikor félek, akkor csak úgy tudok megszabadulni tőle, hogy közel engedem magamhoz azt amitől félek és végigviszem az összes lehetséges rosszat, ami csak származhat belőle. Ha ezt képes vagyok belül átélni, átérezni, akkor már kívül is elboldogulok vele. Igen, megértelek, mindannyian félünk attól, hogy nem fogadnak el bennünket, úgy ahogy vagyunk... de ez egyáltalán nem így van, az élet ezt igazolja. Sőt, a szüleink meg mindenképp elfogadnak és szeretnek, vagy ha nem, akkor az a szeretet nem valódi, akkor csak a teljesítményeim számítanak, ami nem én vagyok. Ebben az esetben pedig mielőbb konfrontálódni kell a helyzettel, sajnos. Attól, hogy sebet ejtessz meg ne félj,... tapasztalatból mondom, hogy skorpió aszcendenssel is meg lehet úgy fogalmazni dolgokat, hogy ne ejtsünk sebeket. Persze, amikor először mondasz nemet, akkor kicsit fájni fog nekik, de ha a gyermekük elhibázott életét kellene nézniük az még inkább fájna, ezt tarsd szem előtt! Egyébként én leülnék velük beszélgetni és megkérdezném, hogy amikor ők nem a szüleik kívánsága szerint csináltak dolgokat, azt hogy csinálták és hogy zajlott, mi lett a következmény. Figyelmesen meghallgatnám, amit mondanak, sokat tanulhatsz belőle. Meg ezzel már nagyjából elő is készíted a terepet ahhoz, hogy Te másként szeretnél csinálni dolgokat, mint ahogy elvárják Tőled. Tapasztalatom az is, hogy a saját Fiam is néha azt hitte, hogy elvárok tőle valamit, olyasmit amit Ő várt el önmagától velem vagy önmagával kapcsolatban (a saját gátjait kellett átlépnie, amit az én elvárásomnak hitt) Tehát mindenképp az őszinte beszélgetés az, ami helyrebillentheti az egyensúlyt. Majd légy szíves írj róla később, hogy mit tudtál megvalósítani, mit mertél kimondani, megbeszélni velük és hogy sikerült. Minél hamarabb beszélgetsz velük, annál kevesebb feszültség gyűlik fel Benned és annál könnyebben, kedvesebben el tudod mondani, amit szeretnél (előtte írhatsz levelet, vagy vázlatot is a dologról és vizualizáld, hogy milyen lesz, amikor megkönnyebbülsz, hogy kimondtad, ami a szívedet nyomja). Azt is elmondhatod, hogy nehéz beszélned nekik arról, amit problémának élsz meg és másoktól (tőlünk) kértél segítséget hozzá és kéred, hogy ők is segítsenek, értsenek meg. Nagyon szorítok/szurkolok Neked! Szeretettel puszillak: M.
tisztelettel, szeretettel 2010. jún. 28. hétfő 10:23 /Szülők/ Az élet delén túl, egy fiúgyermeket felnevelve, útjára bocsátva (már férfiember és éli a maga külön életét) én így látom a szüleinkkel való kapcsolatunkat. Az Édesanyám él még, aki anno nálunk a nadrágot hordta, jóindulatú, kedves asszony, de az Apánk felé megosztottá tett bennünket, mert felénk az áldozat (mártír szerepet) mutatta, kicsikarva ezzel együttérzésünket, állásfoglalásunkat, folyamatos figyelmünket. Félreértés ne essék, szeretem és tisztelem az Anyámat, de nem volt könnyű átlátnom és módosítanom a szülői programot. Az Édesapámhoz kötődtem lelkileg, de kifelé kénytelen voltam (testvéreimmel együtt) mindig az Anyám igazát érvényre juttatni. Az Édesapám a szíve mélyén tudta és érezte mindig a lelki köteléket, a csendes, de őszinte szeretetemet, elfogadta a családi mintát. Empatikus és érzékeny gyerek lévén megviseltek a lappangó feszültségek és kénytelen voltam időről időre konfliktusok között vergődni. 25 évesen 200 km-re elkerültem otthonról. Ha utólag visszatekintek, akkor azt mondhatom igen, nagyon sokszor fel kellett vállalnom a konfliktust azért, mert nem a helyi iskolába akartam járni, hanem a jobb színvonalú, 30 km-re levőbe. Felvállaltam az elköltözést, az elszakadást, elengedést, és konfrontálódtam az Anyámmal amikor elvakultan a férjem igazát hangoztatta. Hogyan? Igyekeztem kedvesen elmagyarázni, hogy nekem fáj, amibe bele kényszerítenének, és boldogabb lennék, ha inkább elfogadnák azt, amit én szeretnék. Számomra valahol ezt jelenti a tisztelet, hogy elfogadom az elképzelésüket, de a saját szívem szerinti döntést szeretném realizálni az életemben. A szülői mintát felnőttként szerettem volna megtörni, ezért a gyermekem önálló lény voltát mindig igyekeztem szem előtt tartani és elfogadni az elképzelését és akaratát, hisz joga van hozzá. Sőt, Őt olyan intuició vezette folyamatosan, ami engem csak ritkán. Mi lett ebből? A Fiam 13 évesen mobilt kapott az Édesapjától, s amikor az üzenetét meghallottam, majd kiesett a telefon a kezemből, mert az üzenet így hangzott: Csőváz, ÖcsiSajt vagyok, ha akarsz (!) hagyj üzenetet! Most pedig egy önálló, ügyes, talpraesett, kreatív szeretni tudó ember, boldog kapcsolatban, akire nagyon büszke vagyok. Mindezeket azért írtam le, hogy láthatóvá váljék, igenis tisztelettel, szeretettel, kedvességgel, tudatossággal, teljes lelki meggyőzőerőnket belevetve fel kell vállalnunk a konfliktust, hogy a saját önálló életpályánkat járhassuk.
Szia Erika! 2010. jún. 27. vasárnap 15:03 /Munka/ Nagyon örültem soraidnak, annak hogy megosztottad tapasztalataidat Velem, Velünk. Az alacsony önértékelés kompenzálása a munkával... ebben lehet igazság! ... a bizonyításvágy, hogy igenis szükség van rám (a munkámra), ez is közrejátszhat... de már egy ideje kezdek rálátni és egyre inkább kezdek kinőni belőle, hála Istennek (megpróbáltam kioldani a gyökér-ok hatásait magamból). A modern kori pszichológia úgy fogalmaz és Hermess is úgy tanítja az ember játszmák tanfolyamán, hogy 3 féle beállítottságúak lehetünk: gondolatorientáltak, cselekvésorientáltak és kapcsolatorientáltak. Nos, én cselekvésorientált vagyok, aki már igyekszik fejleszteni magát a másik két területen is: innen van a munkához való erősebb kötődésem. De igyekszem túlnőni a korlátaimon, amennyire csak lehet:) Szeretettel puszillak: M.
köszönöm 2010. jún. 27. vasárnap 13:08 /Okoska :)/ Ha hiszed, ha nem, az önvallomások segítenek a felismerésben, a tudatosításban, úgyhogy nagy erőt képesek visszaadni. Köszönöm a jókívánságot és a gyógypuszikat! Olyan jó volt olvasni, ahogy lekommunikáltátok az éjszakaiakat! Nagyon örültem Mindkettőtöknek, nagyok vagytok és szuperek! Szeretettel puszillak Benneteket!
egy munkamániás hozzászólása 2010. jún. 27. vasárnap 13:01 /Munka/ Tizenéves korom óta dolgozom (a sulijaimat munka mellett csináltam), s bár néha elfáradok, s csökken a lendület, de újra és újra visszatérek valamiféle munkához. Ha a lottó 5-öst megnyerném (nem lottózok), akkor is dolgoznék valamit... Miért? Éni is úgy gondolom, s abban egyetértek Veled, hogy valamiféle önmagam kiteljesítése érdekében lehet ez így. Az utóbbi időben az foglalkoztat erősen, hogy nem is a munka a lényeg, amit csinálok, hanem sokkal fontosabb az, hogy egyrészt szeretni tudjam azt, amit csinálok (megélhetési munka, házimunka, bármi más tevékenység), másrészt meg egyre fontosabbnak tűnik az hogy mennyire figyelmesen, koncentráltan, összeszedetten, szeretettel tudom csinálni, ugyanis annál könnyebben megy, annál jobban élvezem, és lelki megnyugvással tölt el (ezzel nem áll egyenes arányban a végkifejlet, a siker..., de legalább a lelki békém megvan:) Mi értelme van? ... ez talán egy hosszabb időszakról visszatekintve fog kiderülni... mert később kiderül, hogy volt értelme és közelebb vitt valami máshoz, ha mégsem, akkor legfeljebb önmagamhoz.
önelfogadásra játszani 2010. jún. 27. vasárnap 12:33 /Okoska :)/ Szia Kedves Anita! Nyomom az ágyat egy fülfájós, torokfájós nyavalyával és levelezek... hmmm... és meglepetten olvasom soraidat. Elgondolkodtam és megosztanám Veled: részemről én így fogadlak el amilyennek látlak és vannak dolgok, amiben tényleg sokkal többet tudsz és tapasztaltabb vagy, ezért csodállak és zseniálisan csinálod, csak így tovább! Már eddig is szívesen tanultam és tanulok Tőled! Jó hogy ilyen sokfélék vagyunk és más-más megtapasztalásokkal rendelkezünk, van mit megosztanunk egymással. Az én iskolámban az okosak többen voltak, összefogtak, senki nem merte csúfolni őket, inkább példaként álltak előttünk, hogy mit hozhatnánk ki magunkból, ha lenne elég bátorságunk... (Én csendes, álmodozós, közepes tanuló voltam, aki nem mertem "kilógni a sorból") ... talán ezért, ma sincs bajom az okoskákkal sem, meg a tényleg okos, zseniális emberekkel sem!... van helyette más dolgokkal, nehogy unatkozzam:)
találkozások egy mélyebb szinten 2010. jún. 27. vasárnap 10:22 /Találkozások/ A születési képletemben az aszcendens a skorpióban áll. Ez azt jelenti, hogy számomra vállalt életfeladat a dolgok mélyebb megismerése. Az emberi találkozásoknál már kisgyerekkorban igyekeztem egy mélyebb kapcsolódásra, ami később hozta meg gyümölcsét. Volt olyan, amikor - életemben pár alkalommal, különféle emberekkel kapcsolatban - valahogy a másik lélekkel egynek éltem meg önmagamat. Vagy például az jött belülről, hogy jééé, Ő akár én is lehetnék egy másik testben. Mondanom sem kell utána egy jó darabig a föld felett lebegtem, mennyei érzés volt. Hangunk is különös lehet a találkozásokkor. Egy pár alkalommal hagyományőrző táltos doboláskor (én csak énekelni szoktam, dobolni nem), mondták mások, hogy az énekhangom a lelkük számára olyan ismerősnek csengett. Én pedig azt éltem át egyszer, hogy egy tisztán csengő énekhang az ég felé repít, s otthon vagyok, az égi Atyám szeretetében fürdök. Egy másik alkalommal egy személlyel kapcsolatban pedig belülről az jött föl, hogy ikerlélek velem a másik ember (ez egy valamiféle közös életfeladatban való együttes részvételt jelent). Annyira izgatott a dolog, hogy meditáció előtt választ és megerősítést kértem rá, hogy ki nekem a másik ember. S a mediben egy fényes madarat, vagy helyesebben fénymadarat láttam felfelé szállni, azzal, hogy az az Ő szabad lélekmadara. A közelmúltban is éltem át hasonló dolgokat, de megmondani nem tudnám, hogy ilyenkor lelki szinten, vagy szellemi szinten érzékeljük-e egymást azzal a másik lélekkel/szellemmel (bár nem is nagyon törtem rajta a fejem, mert kielégít a jó érzés, ami ajándékként átélhető ilyenkor). Öreg léleknek érzem magam és úgy tanulom, hogy most az emlékezés, a tudati lélek korát éljük, ezért úgy gondolom, hogy az ilyen és hasonló megtapasztalásaink még szaporodhatnak (nem csak az öreg lelkeknek, hanem bárkinek, aki fogékony rá, vagy azzá teszi magát).