Szerintem a barátok nem azért vannak, hogy egész problémahegyeket rájuk lőcsöljünk és megoldják helyettünk, csak azért,mert a barátunk. Lényeg: hogy mellettünk álljon, segítse a döntéseinket esetleges tapasztalataival, olyan a miénktől eltérő látásmóddal ismertessen meg, amit mi a problémák alól nem biztos, hogy látunk, mindenkinek saját dolga, hogy megfogadja-e a tanácsot, haszonnal forgatja -e, tudja -e kamatoztatni. Nem ő oldja meg az életedet, neked kell lábra állnod, de egymás épülésére szolgálhattok. Sajnos ez nem mindig kellemes és csak azért mert "odamondja a tutit" és ez rosszul esik, nem biztos, hogy nincs igaza, ezen kell elgondolkoznod.
Ettől még teljesülhet az "önálló haladás elve".

De Ha mégis azt a radikális álláspontot választjuk, hogy a csak a magunk erejéből visszük az életünket, akkor szerintem valóban fölöslegesek a barátok, ahogyan a párkapcsolat, a gyermekünk, a szüleink, vagy akár ez az oldal is. És ha sokan így gondolkodnánk, akkor sok olyan ember lenne a világon, mint a bolygó kapitányában az ártány, aki el akarja pusztítani az egész világot (ez mint életcél), de azután, ötletem sincs hogy mit fog csinálni, egyedül, a világ füstölgő romjain ücsörögve. :)

Az ember társas lény, aki tagadja, a sorsát (létét) tagadja: mindenki kapcsolatból született.

Szerintem...