Kavics22 teljes hozzászólásai
Hozzászólás | Edit link | Comment Widget |
---|---|---|
Vagyok.. 2009. szep. 15. kedd 11:01 /Ki vagy Te valójában?/ Kavics22 Én úgy fogalmaznék, vagyok aki vagyok. Az ember egész élete során változik, fejlődik, pozitív, vagy negatív hatások érik. Ha teljesen kizárnánk az ego-t, nem lenne viszonyítási alapunk. Mihez képest kellene javulnunk, változnunk. Az ego ösztönöz arra, hogy megismerjem az ego mögötti valós önmagam. |
||
Függetlenség.. 2009. szep. 15. kedd 09:49 /Ennyi volt a küldetése ? / Kavics22 Szia Noa ! A vágyaim netovábbja most a szabadság, a függetlenség. Szeretnék mindig egyedül lenni, de ez sajnos megoldhatatlan. Számomra most az egyedüllét lenne az egyik legfontosabb gyógyír. Lehet, hogy nem tudok jól dönteni, de valahogy majd kell, ezt nem úszhatom meg. Most már "csak" a házasságommal kapcsolatban kell döntenem, illetve felvállalnom a döntéseimet. A másik oldal már lezáródott, azt az elhatározást tiszteletben tartom, nem nyomulok és hagyom végig élni, amit választott. Még a lelkemben kell lezárnom, ezen dolgozom most. |
||
Mennyire eltérő egy férfi válasza... 2009. szep. 15. kedd 09:41 /Ennyi volt a küldetése ? / Kavics22 Kedves hermess ! Nem véletlen, hogy a Kavics nevet választottam magamnak. Valóban csiszolódni szeretnék, idővel bölcsebb, nyugodtabb, türelmesebb lenni magammal és másokkal is. Nehéz út, de tudatosan választottam, talán ez az egy biztos pont van most az életemben. A 22-es szám végig kísért az életemen, miért pont most hagynám ki ? :))) Nem tudok még nyugodt szívvel kilépni a kapcsolatomból, mert nem tettem meg mindent annak érdekében, hogy feltárjam az okokat, ami ide vezetett. Folyamatosan dolgozom-dolgozunk rajta a férjemmel, hullámvasútban ülünk, csak nem annyira élvezetes, inkább a mélység maga a pokol, a magasság pedig egyáltalán nem a mennyország, csak a létezés átlagos szintje. A házasságunk megromlásáért mindketten felelősek vagyunk, közös teher, ha most itt elvágom hirtelen a fonalat, tényleg tovább viszem a problémákat az esetleges újabb kapcsolatomba is, amit most még a hátam közepére sem kívánok. Tény, hogy én nagyon megváltoztam. Más lett az érdeklődési köröm, az életvitelem, a szokásaim és még sorolhatnám, amit nehéz a férjemnek befogadni, hiszen hosszú éveken keresztül nem ilyennek szokott meg. Csakhogy én így teljesedem ki, végre látom az út elejét, semmiképpen nem akarok visszalépni. Valóban sokk volt ez a férjemnek, nem is tért még magához, pedig én ezt várom. Hogy végre összeszedje magát, férfi módjára viselkedjen, kiálljon önmagáért. Lehet, hogy akkor sem jön rendbe a házasságunk, de talán ad neki még egy esélyt, vagy az is lehet, éppen ezzel a határozottabb magatartással vonzza majd be az életébe azt, aki neki igazán kell. Sajnos nincs türelme, pedig ezekhez a folyamatokhoz idő kell. Szóval az esély meg van, élhet vele, ha tud. Én a szelíd beszélgetések híve vagyok, meggyőződésem, csak ez fog eredményre vezetni, bármi is legyen az. A volt Kedvesem számára már nem vagyok ajándék, úgy szabadult meg tőlem, hogy a lelkem is kidobta, most próbálom megtalálni. :) És ebben a folyamatban valóban az értetlenség, ami a legjobban fáj. Egyszer talán megadja majd a Sors, hogy rájöjjek, miért történtek így a dolgok, miért nem kaphattam meg a "levezetés" lehetőségét, ami az egyedüli kérésem volt. Éppen ezért nem akarom ezt tenni a férjemmel, mert tudom, milyen hihetetlenül fájdalmas. Ha az elmúló kapcsolatomon a volt Kedvesemet érted, akkor nem is tudom, hogy jelen pillanatban szubjektíven mit írhatnék róla. Az elmúlt kapcsolatomról nem tudok beszélgetni a férjemmel. Nagyon érzékeny még rá, támadásnak és összehasonlításnak veszi, úgy van vele, az én saram, oldjam meg magam. Valahol igaza van. A leveled komolysága ellenére nagyon is oldott hangulatú, köszönöm Neked és a többieknek is. Hagyom, hogy csiszoljatok, csak ne legyek túl érdes. :)) A francba a szenvedéssel ! :)) |
||
Pszichológus 2009. szep. 14. hétfő 20:31 /Ennyi volt a küldetése ? / Kavics22 Lehet, hogy a pszichológus önérdekből ajánlja az időhúzást, de soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha valami történne. Még kivárok egy kis időt, utána elfogynak a tartalékaim és határozottan fogok dönteni. Ezt érzi is a férjem, ezért kapaszkodik belém ilyen erősen. És hát ha valaki minél jobban kapaszkodik, annál inkább szeretnénk távol kerülni tőle, legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Nagyon nehéz elviselni a túlzott ragaszkodását ! Békés elválásra törekszem, nem akarok helyrehozhatatlan törést okozni a férjem életében és hát a gyermekeimében sem. |
||
Kavics22
Kedves Pajkos !
Nem én döntöttem, hanem Ő. Lehet, ha én 2009. szep. 14. hétfő 16:06 /Ennyi volt a küldetése ? / Kavics22 Kedves Pajkos ! Nem én döntöttem, hanem Ő. Lehet, ha én döntöm ugyanezt vele szemben, akkor kevésbé fájna. Gondot adtam a szerettemnek ? Valóban a "padlóra küldtem", de minden külső kapcsolatnak meg van az oka és ezt a férjemmel együtt mindkettőnkben kell keresni. Közös "bűn", még ha adott esetben most csak én léptem félre. Most inkább a zenét tudom leginkább beengedni az életembe, a humortól még valahogy nagyon félre áll a szám és nem az igazi a mosoly. Köszönöm a leveled. |
||
Kavics22
Még a végén kiderül, hogy milyen jól jártam. :))) De 2009. szep. 14. hétfő 15:58 /Ennyi volt a küldetése ? / Kavics22 Még a végén kiderül, hogy milyen jól jártam. :))) De tényleg, lehet, hogy fél év múlva ezt tartom életem legjobb lépésének. Nagyon rendesek vagytok, köszi !!! |
||
Kavics22
Hogy sajnálom-e magam ? Valóban veszteségként élem meg 2009. szep. 14. hétfő 15:54 /Ennyi volt a küldetése ? / Kavics22 Hogy sajnálom-e magam ? Valóban veszteségként élem meg ezt az egészet, méghozzá olyan veszteségként, ami nagyon letepert, számomra is érthetetlenül. Ez önsajnálat lenne ? Nem tudom. Eddig a Kedvesem minden döntésében volt logika, mélységes empátia, emberség. Most pedig mintha minden bevezetés nélkül teljes fordulatot vett volna a viselkedése. Egy kapcsolatot megítélésem szerint nem csak elkezdeni kell tudni, hanem befejezni is, méghozzá úgy kellene megpróbálni, hogy az a másiknak minél kevesebb fájdalmat okozzon. Ez a lezárás számomra a legfájdalmasabbak egyike volt, mivel semmiféle magyarázatot nem adott, teljesen lezárta a jövőt és nekem sem hagyott időt, hogy némileg feldolgozzam, vagy legalább leírjam az érzéseimet. Bezárta a kaput és kész, nincs további magyarázat, "számodra többé nincs belépés", ez volt ez üzenete a levelének, még ha nem is így fogalmazta. Ez a lépése ellentétben állt minden eddig mondatával, üzenetével, viselkedésével ! Ezt nehéz feldolgozni. Több trauma volt az életemben, még "elemzem" őket. Az tény, hogy a férjemet szinte teljesen kizárom az életemből, ettől rettenetesen szenved. És azért nem merem még "lapátra tenni", mert öngyilkossági szándéka is volt, a búcsúlevelét is megírta. A komolyságát illetően nem tudok nyilatkozni, talán megtette volna, talán nem. Iszonyú lelkiismeret furdalást okozott !! A pszichológus tanácsára tartom be a fokozatosságot, hidd el, nem könnyű számomra. A szemem előtt megy tönkre. Sokáig már nem fogom csinálni, mert egyszerűen nem bírom kitartással és energiával. Ma már ott tartok, hogy a függetlenségem jóval előbbre helyezném a biztonságomnál. |
||
Sírás... 2009. szep. 14. hétfő 12:21 /Ennyi volt a küldetése ? / Kavics22 Kedves Hédi ! Mostanában annyit sírtam, hogy talán megtölthettem volna vele egy fél fürdőkádat. És nem csak sírtam, hanem pokolian szenvedtem is, ami valóságos fizikai fájdalmat okozott. A sírást tehát már nem kellene gyakorolnom, :) ha nem is olyan sűrűn, azért még időnként alaposan elővesz és leteper a földre. Csak győzzek felállni. Milyen érdekes, amit írsz. Nem láttam-e többet bele ebbe a férfibe ? Ez már nekem is eszembe jutott. Lehetséges, hogy a ki nem mondott, vagy meg nem élt vágyaimat vetítettem rá, felruháztam velük, azt láttam benne, amit látni akartam, de ő csak önmagát tudta adni. Ez az "önmaga" viszont nekem nem kell, nem ezt akartam. Nagyon fáj a valóság, de talán nem is az, hogy elhagyott, hanem ahogy tette. Mindenesetre valahol már látom, nem lettünk volna boldogok egymással, valahol és valamikor, ha elég erőm lesz, meg kell majd köszönnöm a Sorsnak, hogy ezt a leckét adta fel és még időben feladta, még ha majdnem bele is pusztulok. A szex terén valóban van mit lépnünk itthon a férjemmel, ez a házasságunk fő tönkretevője. Én már elengedném őt, de még nincs rá felkészülve, egyszerűen nem akar menni. Mérhetetlenül ragaszkodik hozzám, minden percet velem töltene én pedig menekülnék előle. Lelkileg még nagyon megviselné, ha magára hagynám, idő kell neki. Remélem a terápia majd segít ebben. Valóban rengeteget változtam az utóbbi egy évben, talán magam sem bírtam még feldolgozni. A jelenlegi életem nagyon nem elégít ki, de még nem találtam meg azt, amit örömmel, felszabadultan csinálnék. Keresem a helyem, valahogy most lógok a levegőben. Függetlenségre vágyom és tényleg szeretnék sok mindent kipróbálni, ami eddig kimaradt az életemből. Szóval ÉLNI szeretnék úgy teljes szívvel. Nagyon vágyom a nyugalomra, a lelki békére. Köszönöm Neked, hogy segítettél. |
||
önismeret... 2009. szep. 14. hétfő 11:57 /Ennyi volt a küldetése ? / Kavics22 Kedves Edit ! Milyen érdekes, ahogy írod, miszerint többet kellene foglalkoznom önismereti dolgokkal. Nagyon rövid ideje, hogy regisztráltam ide és a sok lehetőség közül az első, amire beiratkoztam, az önismereti tanfolyam volt. :) Köszönöm a biztatást . Már a válaszoktól is sokkal jobban érzem magam. :) |
||
Nem felejteni kell 2009. szep. 14. hétfő 11:49 /Ennyi volt a küldetése ? / Kavics22 Igen, arra már rájöttem, hogy nem felejteni kell, mert az nem megoldás. Viszont a lelki fájdalom még olyan intenzív bennem, hogy rettenetesen nehéz elviselni. Ha olvasom a leveleit, ha rágondolok az emlékekre és a be nem tartott ígéretekre, akkor összeomlok. Nem találom a választ a viselkedésére, mintha a végén nem ugyanaz az ember lett volna, mint akit megismertem. Vagy talán akkor volt igazán Ő ? Ezt mind helyére kell tennem, de ha belemerülök a gondolatokba, iszonyú fájdalom tölt el. A meditációt még most kezdem gyakorolgatni, nagyon az elején vagyok. Úgy érzem, ebben a kapcsolatban nem voltam gyenge és gyáva, de lehetséges, hogy visszakaptam azt, amit valamikor valakivel szemben elkövettem gyengeségből és gyávaságból. Ebbe mélyebben bele kell ásnom. Az biztos, a dolgok nem véletlenül történtek így, még ha nagyon fájdalmasak is. Belülről úgy érzem, mindent megtettem ezért a kapcsolatért, odaadtam, ami a szívemben és a lelkemben volt, több nem állt hatalmamban, valamiért még sem volt elég, ezt kell tudomásul vennem. Az érzéseim most nagyon összetettek. Fájdalom, düh, csalódás, tehetetlenség, szomorúság van bennem. Köszönöm a válaszod. |