Na hát ez így már sokkal érthetőbb, hasonló következtetésekre jutottam magam is.
Bár sose foglalkoztam csakrákkal, vagy ilyesmikkel, tény, hogy előbb vagy utóbb különböző formákba öltöztetve, de azonos lényegiséggel ugyanoda lyukad ki az ember.

Igen is meg nem is.

Ez egy nehéz kérdés, mert ismerem az önvalómat, felfogom, értem is. Mégis valamilyen szinten ki vagyok szolgáltatva ezeknek a "tévedéseknek".

Amikor önmegvalósításba kezdtem akkor valóban eljutottam arra a szintre, ahol már megéled a végtelen önmagadat, és fenn vagy a nagy hegy tetején vagy. Azonban ez az út teljesen intuitív volt, egyéni "rendszerben" ment végbe, és nem sok köze volt az ismertebb meditációkhoz, mantrákhoz, meg egyéb ezotérikus cuccokhoz. Addig míg nem történt meg az egyetemes tapasztalat, fogalmam se volt, hogy a spirituális emberek ugyanerről beszélnek. Nem vettem komolyan ezeket a dolgokat, mert túlságosan elszállt tudományoknak tartottam őket. Csak amikor bekövetkezett a "kiteljesedés" állapota akkor ugrott be, hogy ennek kell lennie annak dolognak amit a legtöbb vallás és keleti bölcs egyfajta megvilágosodásnak akar beállítani. Kezdetben eléggé belemélyedtem a spiritualitásba és talán túlságosan is szó szerint vettem. Később rájöttem, hogy teljesen más nyelvezetet, értelmezést használ az ezotéria (gyakorlatilag pont az ellentettjét). Szóval most azon vagyok, hogy megtaláljam közös hangot a kettő között. Kicsit olyan mintha Bibliát fordítanál héberről, magyarra úgy, hogy közben a lényeget meg akarod őrizni :)

Szerencsére nekem ebben nem volt részem mert alapból nem foglalkoztam spiritualitással, nem érdekelt, így ez a spritiszta ego kimaradt :)

De szerintem ilyen, hogy ego nem is létezik. Minden a tudat eredménye és irányítása, még az is amit "ego-nak" nevezünk. Mindennek van értelme és létjogosultsága.
A gondolkodásnak is.
Nekem speciel ez volt segítségemre abban, amit kerestem és meg akartam valósítani. Nem meditáltam, nem tisztítottam ki az elmémet. Helyette munkába fogtam, mint eszközt. Volt ebben fantázia, hogy ne csak a "elmés" világban maradjak, racionalitás, hogy azért ne is szálljak túl messzire, logika a dolgok összefüggéseihez, elvontság, hogy olyan dolgokkal is foglalkozzak ami elsőre nem tűnnek hasznosnak vagy ésszerűnek. Minden, ami belefér... és bizony minden belefér ha az ember jól használja. A gondolkodás ugyanúgy egy természetes eszköz az önmegvalósításhoz, mint minden más. Nincsenek ebbe szabályok, se elvek. Minden kézhez van kapva, csak fel kell ismerni!

De nem mondom, hogy mindenkinek így kell. Ennek egyéninek kell lennie! Bátorítást kaphatunk, de nekünk kell dolgozni rajta.

Ez egy ismerős momentum nekem is :S
És ehhez még hozzájön az, amikor szabályosan látod az összefüggéseket a tévedéseikben veled kapcsolatban, és a dolgokkal kapcsolatban. A szemed előtt rajzolódik ki, amint félreértenek, vagy épp kételkednek benned. De igazából még a tudatlanságot sem lehet elítélni, hiszen miért is kéne mindenkinek elfogadnia, főleg ha nem nagyon találkozott a témával.
Már csak az a rosszabb amikor a saját élettapasztalataidat kérdőjelezik meg, és lassacskán azon leszel, hogy egyáltalán a hitelességedet próbáld megvédeni. Na innentől már értelmetlenné válik a beszélgetés.
De ha belegondolok, hogy az a legelőnyösebb ha mindenki a saját útját és tapasztalatait járja, akkor nem szabad erőltetni semmit se, hacsak tényleg fel nem kelted az érdeklődését.