(most már bejelentkezve)

Hozzátenném még, hogy ha nagyon földi nyelven nézzük akkor, a szívben vannak az érzések, az agyban az értelem + a test különböző részei, és ez az egész maga adja a tudatot (persze valójában az érzelmek is az agyban keletkeznek csak lent érezzük őket).

Neked bűntudatod van :)

Szóval mihez képest vagy tolvaj? Nekem is van soksok letöltött anyagom. Ami viszont igazán tetszik azt meg is veszem, ami meg nem éri meg max. letöltöm, de álltalában nem venném meg. Szóval a szerző nem veszít sokat így se úgy se.
Másfelöl meg az önmegvalósítás nem a bűnösségről szól, nem arról, hogy megfelelünk-e a szabályoknak. Épp ellenkezőleg: a kondicionálás alól való feloldozást jelenti. Persze a teljes felszabadulás után az embernek nem kell gátlástalannak lennie, hisz a józan belátás alapján szabad akaratából betarthatja a szabályokat ha úgy látja, hogy érdemes. Nyílván többen élünk egymás mellett, éppen ezért érdemes összehangoltan élni.

Hiába látok magaban tisztaságot kifelé ez nagyon változatosan jön elő. Már rájöttem, hogy nem tudok teljesen tiszta lenni (és nem hiszem, hogy tényleg kéne is), minden területen. Ahhoz halottnak kéne lennem :) Szóval felhagytam azzal, hogy azt mondjam mi a jó és mi a rossz, inkább próbálom úgy élni az életem a belátásom szerint, ahogy érdemesnek tűnik.

Szerintem ennyire nem kétségbe ejtő a helyzet :) Káosz? Nem, csak még gyerekek vagyunk.

A sötétség, a fény hiánya?

Vagy a fény, a sötétség hiánya...

...vajon melyik az igaz? :)

Szerintem a világ úgy valós ahogy van. Mert ha illúzió, akkor meg mi van? :) Csak a nevét változtattuk meg a valóságnak.

Szerintem a szolipszizmus igaz is meg nem is. Attól függ hogyan értelmezzük a dolgokat:
Vegyük a Tudat végtelenségét és osszuk fel 10 egyenlő részre. Ez esetben 10 egyenlő végtelent kapunk, vagyis tíz Tudatot (mivel a végtelen önmagában végtelen részekből áll). Ez kb. olyan mintha azt mondanánk hány valós szám van a 10-es számban mint számhalmazban? Végtelen sok (a törteket is számoljuk bele). És egy 1-es ben? Abban is. Mégis a 10-es nagyobb, mint az 1-es. Pedig mindkettőben végtelen számú elemek vannak.

A Tudatot is így képzelem el a világban: Van az Abszolút Tudat és az Egyéni Tudat. Mindkettő rendelkezik önmaga végtelenségével mégsem teljesen azonosak, mivel az egyéni tudat egy végtelenség a Végtelenségben. Magát a szeparációt pedig a fizikai világ minden létezőjének "egyéni" létezése adja. Minden létező dolog önmagában egy végtelenséget "hasít" ki az Abszolútból. Mint egy lenyomat, árnyék a falon. Maga a hasítás abból adódik, hogy minden létező dolog (nem csak élőlény hanem akár tárgy is) "megéli önmagát", mint létezőt, éppen ezért a "lét-tudat" hozza létre virtuálisan a Végtelenben a végtelent.

(Ez igaz az "üres" végtelenekre is. Önmaga virtuális megélése/létezése akár egy részecskévé is manifesztálhatja a térben, azonban ha nincs olyan fizikai forma (ami ugyanígy végtelenekből áll) ami "megkösse" akkor valószinüleg fel is szívódik azonnal.)

Azt mondhatjuk, hogy mi vagyunk Isten mert megéljük isteni természetünket. Azonban mi csak önmagunk istenségét éljük meg ezzel, önmagunk végtelenségét. Éppen ezért becsapós a dolog. Mivel Önmagunk végtelensége szakasztott ugyanazt a tapasztalatot hordozza magában, mint az Abszolút végtelensége, hiszen minőségében ugyanaz, "mennyiségében" mégsem ugyanaz (paradox módon Végtelen és végtelen között nincs különbség).
Ez esetben kérdéses, hogy a mély meditációban vajon a mester tényleg az Abszolút Istennel azonosul vagy pusztán (a fentiek alapján) saját végtelen Egyéni Istenével? Végül is a tapasztalat ugyanaz, az Értelem meg ekkor már nincs ami megkülönböztesse a kettőt. Ez esetben az egyéni tudat saját isteni fényének "félreértésébe" esik.
Ebben a megközelítésben az egó pedig az egyéni tudaton belüli résztudatot jelenti. Azonban ezt a résztudatot nem a végtelenség építi fel hanem a forma koncepciója, Így nem igazi tudat, hanem csak egy "koncepció".

Tehát az Egyéni Tudat természetét tekintve ugyanaz, mint az Egyetemes-Abszolút Tudat, térben mégis különbözik tőle. Vagyis nem mi vagyunk az Atyaúristen hanem "csak" egy Isten. Így az Én-ből is lehet több, gyakorlatilag "Isten klónok" vagyunk a Egyetemességben. Minden Egy, de ebben az Egy-ben minden egyben különálló "Egy" is. Így mindenkinek igaza van, annak is aki magát Istennek tartja és annak is, aki nem. Mert mihez képest?

Ez lenne a jelenlegi elméletem :) Fogalmam sincs, hogy a gyakorlatban mennyi az igaz belőle, de most logikusnak tűnik.