De csak a teljesség kedvéért.

Nincs abban semmi hiba, ha valaki ezen alap energiasíkon kívül más csatornákon is kifejezésre juttatja a szeretetét, késztetése van örömöt okozni másoknak, vagy saját örömét megosztani másokkal.

Csatlakozom Szegeshez, hogy semmiképpen nem hallgatásra buzdítok az észrevételemmel...:D Mondd és tedd őszintén, kedves Szeklice, minél többször, mert az valahogy segíti a szeretet és öröm kiáradását. Felemel másokat is. Én is csak mostanában kezdem ízlelni, hogy ez mennyire jó!

Arra szerettem volna rávilágítani, hogy ilyet csak az tud megtenni, aki már önmagában kerek, és a középpontjában tud maradni ideje zömében. Magasan integrált személyiség, akinek nagyjából minden életterületén egyensúly van. Ő minden fajta energiát képes letranszformálni, és életerővé változtatva tovább sugározni. És annál többet kap mindenből, minél többet ad tovább. Míg aki csak elvenni képes, annak sohasem lesz elég. Azért vagyunk itt, hogy ezt megtanuljuk, hogy idáig, és még tovább eljussunk.

Mert nem mindegy, hogy szerelmes vagyok éppen, és ettől érzem magamat a középpontomban, ezért szeretni tudom a világot is, vagy kerek vagyok belül, és ettől vagyok szerelmes az egész világba...

Ha ez utóbbihoz társul még egy szerelem is - na akkor ott összeér a Föld az Éggel.

... hogy mennyi érzelmi energiád megy el a játszmákra, soha véget nem érő vitákra, kötözködések kivédésére, vagy a panaszkodás, kritizálás végighallgatására -

- tudatosítsd, hogyan lehet elkerülni a bevonódást,
- derítsük ki, mi a kedvenc játszmád, vagy hogyan kezeled a konfliktusokat,
- hagyod-e, hogy tőled szívjanak energiát, vagy te is szoktad alkalomadtán másoktól,
- próbáld ki, milyen elégedettnek lenni, amikor saját magadat feltöltöd energiával,
- hogyan lehet kilépni a játszmákból,
- és Felnőtt énállapotból, bántás nélkül kommunikálni másokkal

Vasárnapig még van idő végiggondolni, hogy miért szeretünk játszmázni... Vasárnap pedig van remény a kilépésre, ha úgy érzed, hogy eljött az idő, és rászánod magadat.

Játsszunk együtt és okuljunk belőle!

Majd jönni fog egyszer az is, mint mindenkinek.

Csupán jól felismerem az összefüggéseket, különböző, vagy akár ellentétes dolgokban is... ebben vagyok jó. Így a sokféle tanításban is megtalálom a közös magvakat.

És van egy nagy bajom - hogy ha felismertem valami, akkor azt mindenkinek el szeretném magyarázni, hogy ő is lássa... Még nem mindig érzek rá, hogy mikor van értelme, és mikor nem kell. :DDD

Mert minél inkább hagysz magadban garázdálkodni egy érzést, annál inkább rákonfigurálódik/hangolódik az asztráltest, és később már táplálékul kívánja azt a rezgést.

Szerintem addig jó megélni, átélni, nem lenyomni, amíg ki nem derül, fel nem jön a gyökérok. Addig elfojtás lenne a meg nem élés. Onnan kezdve viszont, amikor tudatosult az eredeti trauma, és csináltunk rá megfelelő számú kioldást, programfelülírást - már nem szerencsés hagyni bejönni és elhatalmasodni a negatív érzelmet, még akkor sem, ha képesek vagyunk nem bevonódni, és csak megfigyelni azt.

A megfigyelés mindenképpen kell, de a végén már inkább arra jó, hogy észrevegyük ha jön, és felidézzük a pozitív programot. Ne hagyjuk beköltözni, tovább rezegtetni a már felismert belső okot. Így egy idő után elkopik a maradéka is annak, ami belülről rárezgett. (Míg ellenkező esetben tovább táplálod...) Másik bloggal élve - "közömbös" lesz a kinti történés, már nem veszem tükrözésnek, vagy nem vetítem ki a belső hasonlót. Kontrollálom a folyamatot.

Az eleje az önismereti, mágia iskolához (fölmászok magam a padlásra), a vége az önfeladás a felsőbb Én-nek iskolához (hagyom magam felhúzni) tartozó technika, módszer. Egyszerre használva kioltják egymást, de egymás után váltogatva erősítik egymás hatását. (Az indiai történetek inkább a másodikról szólnak)

A tanmesékkel egyébként meg az baj, hogy a kezdeti rossz működést állítják szembe a már "megvilágosodott", helyes működéssel. De hogy a kettő között hogyan sikerült hidat verni és átmenni rajta - homály. Találd ki magad!

Egy példa. Buddha hat évig ült a fa alatt, és nagyon akarta a megvilágosodást... nem jött össze. Aztán amikor elengedte az akarást, akkor megtörtént. Konklúzió - ne akard görcsösen, mert akkor nem sikerül.

Óriási... csak a közepe hiányzik! Az, hogy ha Buddha nem ül hat évig a fa alatt kitartó akarattal, akkor soha nem került volna testileg-tudatilag abba az állapotba, amikor a megvilágosodás spontán megtörtént vele.