... az ember csak megpihen néha egy kicsit :)

Már egészen "homokozós" lett az utóbbi hozzászólásod, bennem szeretetet ébresztett. Köszönöm, hogy leírtad! Megérteni vélem, és mint írtam, tisztelem a hitedet. Mindazzal együtt, ami észrevételt tettem a korábbiakban.

Azt hiszem tanulságos volt mindenki számára ez a blog, de úgy nézem kifutotta magát...

Én is elköszönök tőled: Béke Veled! hermess

Edit, bocs, hogy elibéd írtam. Természetesen elfogadom a véleményed, ilyen nézete is lehet, annak ami történik. Szerintem kéne egy új blogot nyitni Vallás kontra ezotéria címmel, mert ez már teljesen áttekinthetetlen. Már csak Névtelen kedvéért is...:)

Kedves Névtelen!

Köszönöm, hogy érted, és akkor talán érdemes lenne odafigyelni erre... A kommunikáció alapszabálya, hogy az az információ + hatás megy át, amit a fogadó vesz és érez. Tehát hiába nem akarsz Te senkit meggyőzni, ha mégis olybá tűnik, érződik a dolog. Tényleg szerencse, hogy hívő lettél, mert ha nem, akkor talán a nők jogaiért harcolnál most, vagy éppen békeharcos lennél...:))) (Szóban is ideírom - ez évődés akart lenni:)

Hálából, hogy hajlandó voltál újraértékelni a kialakult helyzetet, most én írok Neked néhány érdekességet.

Minden vallásnak van belső, titkos, ezoterikus tanítása. A hindunak maga a jóga, az iszlámnak a szufi, a zsidónak a kabbala, stb, így a mi keresztény vallásunkban a rózsakeresztesek, gnosztikusok, platonikusok, esszénusok a belső tanítások őrzői. Akiket rendesen üldöztek is a történelem során. Mert a vallás szervezete, az egyház a hatalomról szól. Azon a tudatossági szinten, ahol az emberiség eddig tartott, nem is szólhat másról semmilyen emberi tömörülés.

A különbség az ezoterikus tanítások és a vallásos (exoterikus) tanítások között mindössze annyi, hogy az előbbi önmagában, belső tudatélményeken, az energiákon keresztül keresi az Isteni tudattal, a felsőbb Énjével a kapcsolatot. A vallásos hívők pedig kívülről, egy megszemélyesített istenségen keresztül (Jézus, Mohamed, Krishna) tartják csak elérhetőnek az üdvözülést.

Az ezoterikus tanokban is mindegyikben megtalálható a szentháromság megfelelője: a védikus, egyik legrégebbi tanításokban pl. a kozmikus energia az Atya, a prána a Fiú, és a földenergia, vagy kundalini a Szentlélek megfelelője. Amikor ti a megtérés után a Szentlélekkel való betöltekezésért imádkoztok, az nem más, mint amit a jógi csinál, amikor hatha jógázik. Csak m,ások az eszközök. Aki pránázik, energiával próbál gyógyítani - az a Fiúi életenergiát fogadja magába és próbálja irányítani (megint csak stimmel - Jézus volt az egyik legnagyobb gyógyító)

Így hát, látod mindnyájan ugyanazt törekvést tesszük, finomodunk a szeretetben, oldjuk a személyiségünket, csökkentjük az önzés fokát, törekszünk vissza az Isteni kegyelemi állapotba. Csak a fogalmak és a módszerek mások. Mi értelme van hát az egyiket igazabbnak, jobbnak, a másikat elfogadhatatlannak, üldözendőnek tekinteni? A közös megfelelőségeket, hasonlóságokat kell keresnünk, mert a cél közös.

A védikusoknál van két ösvény (igzából három, de most a harmadik lényegtelen), az egyik a megismerés, megértés ösvénye (Dzsáni), a másik az önátadás, az abszolút istenszeretet és szolgálat ösvénye (Bhakti). Az utóbbi a gyorsabb, de a meredekebb út is, és nagyon könnyű fanatikussá, szektássá, mások hitét üldözővé válni benne.

Ugyanis a dzsáni a torokcsakrán, a személyiség és a szellemi törvények működésének megismerésén, megértésén és tudatos befogadásán, az önmegvalósításon keresztül, mintegy az egoját felnevelve és a megértésből fakadóan átadva éri el a megvilágosult állapotot. A bhakti átugorja ezt a szintet, vagyis szívcsakrából egyenesen az üdvözülésbe igyekszik kerülni az erős hit által. Belőlük válnak a Szentek, akiknek nagyon erős a hitük, meg tudnak kapaszkodni a magasabb szinteken és nem esnek vissza.

De akik visszaesnek, vagy még lifteznek - miután a megértés szintje náluk hiányzik, egyenesen a játszmázásba csúsznak vissza, ahol még csak saját hitük szerint valókat képesek szeretni. Mindenki más meggyőzendő, vagy ellenség. Így lesznek a fanatikusok, de még ennek előtte, ilyen a simán vallásos emberek többsége, akik csak mimelik a hitüket, de nem élik át.

Én abszolut mértékben kiábrándultam a nagy vallásokból, mert politizálnak, röpcédulákat osztogatnak, kirekesztőek és hiteltelenek. Tisztelet minden hívőnek, aki kivételt képez! A távol-keleti vallások viszont befogadóbbak, toleránsak. Ezért a megértésben (a dzsáni útját járva) inkább a védikus filozófiát választottam, de mégis megtértnek tekintem és érzem magamat. Jézus tökéletesen megfér a szívemben a keleti bölcseletekkel és a reinkarnációval.

Békét és örömöt Mindenkinek! hermess

Kedves Névtelen!

Hiába írod elő, hogy minek kell felfogni az írásaidat, és hiába titulálod csak egy hozzászólásnak, ha az tartalmában és stílusában más. Mintha meg sem érintett volna, amit korábban írtam... Az hiszem, Te nem igazán akarsz másokat megismerni, hanem egy kicsit visszaélsz ennek a blognak a lehetőségeivel.

Nem akarlak bántani, de kérlek vedd észre, hogy teljesen rátelepedtél a blog témájára, és elvitted egy más irányba... Egyetlen feltett kérdésre sem válaszoltál konkrétan, csak nyomatod az igehirdetést a saját hited szerint a szeretet nevében... Pont, ahogyan azt a keresztény egyház tette évszázadokon keresztül. Még jó, hogy nem vagy férfiember, mert tán kardot ragadnál...:)

Kérdeztem, Te hogyan reagálnál, ha mondjuk valaki közülünk a ti katolikus honlapotokon elkezdene a reinkarnáció mellett agitálni? Gyanítom, hogy már közös ördögűzésben és átokszórásban lenne része. Ha valóban a véleményedet szeretnéd elmondani, akkor beszélgess velünk a felvezetett témáról és a közöttünk használatos nyelven. Légy szíves!

Ne akarj senki megváltoztatni, majd ő megváltozik a saját tempójában, a saját hitrendszere szerint . Ez itt egy alaptétel! A szeretetet nem lehet siettetni, mint a hogyan a mustot sem, hogy hamarabb legyen bor belőle. A szeretet nevében én például (de azt hiszem más sem közülünk) nem követném el azt és úgy, amit Te megengedsz magadnak, bármilyen magasztos indíttatásból teszed is.

Istenhez sok út vezet, s amit Te követsz, az csak az egyik út! A tudatfejlődés spirituális magaslataiban úgyis minden ösvény egybefut. Hagyd meg nekünk azt a lehetőséget, hogy mindenki a saját útját járja. Ne akarj senkit rábeszélni a Te utadra, ne akarj senkit sürgetni a szeretetben, ne ébressz bűntudatot senkiben azzal, hogy a saját fogalomrendszered találgatására készteted őket. (Ti meg vegyétek észre, hogy minden egyes visszakérdezéssel újabb lehetőséget adtok az igehirdetésre)

Az igazi elfogadó szeretet a megértésnél is magasabb rendű! De az a szeretet, amelyből hiányzik mások megértése, mások értékrendjének elfogadása - nem egyéb, mint fanatikus vakhit. Kérlek, próbálj a hiteden kívül kicsit másokra is figyelni...

Ezzel a kéréssel fordul hozzád egy másik lélektársad, aki a maga módján szintén a Szeretet felé törekszik.

Kedves Anikó, asszem tudok róla, ha a Gánti Bence féle akadémiára gondolsz. Köszönöm, hogy megemlítetted! Csak hát igen kevesen ismerik, de hál'Istennek már elérhető és választható. Tömegesen csak akkor működne hasznosan az integrálőpszi, ha kötelező tananyag lehetne valamilyen elementáris formában, mint pl. Newton törvényei, vagy a közgazdasági alapismeretek.

Nagyon tetszett Hédi hozzászólása... alá is írnám, ha lehetne!:) Nem állunk ellenponton, hiába használod a "de" szócskát oly gyakran...:) Igen, kizárólag a kapcsolatokban tudunk tapasztalni és fejlődni, tehát ne meneküljünk előlük. Én is vallom, hogy kinek mit kell megtanulnia - úgyis találkozik vele. Csakhogy az okos ember, aki nem rest utána járni, hogy miért ment szét az előző kapcsolata, mi nem működött benne, és meg is érti azt - a következő kapcsolatában már újabb feladatokkal foglalkozhat, míg aki csak öntudatlanul sodródik, az újra és újra megkapja ugyanazt a feladatot a következő kapcsolataiban is, hiába menekült el előle. Melyik pasi lesz elviselhetőbb a számotokra? Melyikkel lehet egyre felemelőbb élményeket együtt megélni és fejlődni? Nem beszélve arról, hogy mennyi stressz, érzelmi energia megy el a vége nélküli játszmázásra kreativitás helyett...

Abban a mértékben, amilyen tempóban a tudás hitelesen beépül az életünkbe - bölcsesség lesz belőle. Növekszik a szabadságfok, sorsunkat a saját kereteinket felismerve (szándékosan nem korlátot írtam, mert korlátnak csak a tudatlan ember éli meg) már inkább élni és élvezni tudjuk.

Az utolsó mondatoddal viszont vitába szállok: ha szerelemből, megkívánásból választunk párt az előbbiekről nem tudva, abból nem biztos, hogy lesz "közös fejlődés", ha fennáll a tudatszint különbség. Jobb esetben a kevésbé tudatost feljebb hozzuk - ha hagyja magát. Lehet, hogy ez a feladatunk. Viszont ha nem látja a problémák, játszmák valódi okát az ember a kapcsolatban - előbb utóbb menekülőre fogja (vagy mártírként szenved benne, de biztos, hogy nem fejlődik), mert feladatot vállalni csak tudatosan lehet.

Olvasom a társkeresőkön a naivabbnál naivabb női kívánságokat: legyen ilyen, legyen olyan, lehetőleg ilyen is meg olyan is, örök boldogság, szerelem nélkül nem lehet élni, kéz a kézben együtt holtomiglan, stb. Mákonyt keresnek... Önmagukról meg derengésük sincs. A mai világban a tömeges hülyítés a célja a mindenkori hatalomnak, senkinek nem érdeke tudatos, magasan integrált személyiségek felnevelése, hiszen azokat sokkal nehezebb statisztikába foglalni és megvezetni. Ezért önmagunkat is szívesen hülyítjük. Megszokásból.

Ha azon a randin nem csak az addig elért sikereinket, vagyonunkat csillogtatnánk meg a kiszemelt partner előtt, hanem az általános kultúra része lenne, hogy felmérjük a kompatibilitásunkat, a kölcsönös fejlődési lehetőségeket a kapcsolatban - akkor a gyerekeink minőségileg más fészekben nőhetnének fel. Legalább negyvenhez közelítve már illene így választani, amikor a szingliséget, meg a lovagmeséket már kinőtte az ember lánya. (A pasik hirdetéseit nem ismerem, erről szívesen olvasnék valami kommentárt tőletek...:)

Szóval nem akarlak meggyőzni... az előző előtti bekezdés nem rólad szólt, nem ismerhetem a való helyzetedet. Ha neked így jó, hogy nem fontos az egyenlő szint, ebben látod a fejlődési lehetőséged - akkor ehhez senkinek semmi köze, ez a Te választásod, s nálad így működik jól. Őszintén kívánok sok örömöt hozzá!

Kedves Edit, Te egy általános integrál iskolát említesz? Akkor ez egy örömhír, ha már ilyen is van!

A nagyon ezók, akik puffogtatják a spirituális közhelyeket, de nem tudják megvalósítani azokat, nem hiteles az életvitelük - szerintem semmiben sem különböznek a vallásos emberektől, akik vasárnaponként eljárnak a templomba, ott egy órára jó emberek lesznek, aztán mikor hazamennek, ugyanott folytatják a játszmáikat, önzésüket, ahol abbahagyták. Erről nincs mit beszélni.

Kicsit más az a fajta előreszaladás, amikor sok mindent megért az ember az Univerzum törvényeiből, működéséből (pláne, meg ha jószándékkal tovább is próbálja adni a felismeréseit), a megélési tapasztalatai viszont elmaradnak a tudásától. Azonnal megjönnek a "lehetőségek" a kipróbálásra, hogy megmutathassa, na fiacskám, hogy is működik ez? Sőt, utolérhetnek a karmikus hatások is, mert már rendelkezünk a tudással, hogy megbirkózzunk velük... A legnagyobb spirituális csapda, hogy azt hiszem, majd egy csomó ezós technikával mennyivel könnyebb lesz az életem, és ezért rohanok tanfolyamról tanfolyamra, meg hétvégi megvilágosodásra. Ez aztán jól felfújja a kis egónkat, ahelyett, hogy oldani próbálnánk a fontosságát. Nem beszélve arról, hogy az összes begyűjtött és ki nem takarított pszichés sérülés is felerősödik, felúszik a valódi spirituális szakaszba lépés előtt...

Én önszorgalomból ezzel az átmeneti szakasszal foglalkozom, próbálom összehozni a pszichológiát az ezotériával. És történetesen az előző bekezdésben leírt módon alkalmam nyílt kipróbálni, hogyan lehet egy párkapcsolatot megtartani. Hát, nem jött össze... kapcsolatot csak ketten együtt lehet megtartani. Azóta vagyok ilyen okos, és ha néha túlságba viszem, nyugodtan szóljatok rám...:) Egyébként meg kukkantsatok be valamelyik előadásomra.

Végül egy tanmese: Történt, hogy egy gazdag arab herceg egész életében az igazi, az ideális feleségnek való társat kereste szerte az egész világban... Gyermekkori barátja távolról figyelemmel követte a vándorlásait... mígnem idősebb korukban újra közelebb kerültek egymáshoz.
- Te mondd, megtaláltad végül is az Igazi Társad? Megnősültél? - kérdezte egyszer a hercegtől.
- Igen, megtaláltam, amikor 30 éves voltam...
- És hol van? Miért nem vagytok együtt?
- Tudod, az úgy volt, hogy történetesen éppen akkor ő is az igazi társát kereste...

Ne menjünk el mellette!

Üdv: hermess

UI: Guruljatok vissza a blog elejére, aki nem vette volna észre, az 1-2. oldalon másik érdekes vita van már éppen a hevében...