Ez a képesség is a torokcsakra szintjén jelentkezik, a megértéssel és a másság elfogadásával együtt. Ezen a szinten vagyunk Wilber szerint először képesek megfigyelni a saját pszichés működésünket és energiáinkat.

És valóban, a férfi-női szerepeket az új tipusú kapcsolatokban meg kellene tanulni váltogatni. Nem is lehet a társunkat igazán megérteni és elfogadni asztrál-mentál szinten, ha ez még nem megy... (szerintem:).

Üdv. hermess

Engedjétek meg, hogy hozzászóljak az alapfelvetéshez - hasonlóság vagy különbözőség vonzza egymást?

Mind a kettő! A vonzás a fizikai és a pszichikai (érzelmi-gondolati) síkon is megnyilvánul:

- a fizikai síkon a különbözőségek, a polaritás egészítik ki egymást (jin jang, nő és férfi, befogadás és behatolás, stb., valamint a hozzájuk tartozó készségek, képességek, ha emberekről beszélünk), és a legfontosabb a szexuális vonzalom
- az asztrál-mentál síkon pedig a hasonlóságok szeretik egymást (azonos értékrend, hasonló érdeklődés, hasonló fejlettségi szint, stb. mint azt már többen leírtátok) , és a legfontosabb a szeretet.

Csakhogy minden dolognak minden dimenzióban megvan a maga vonzata, tehát ha az egyikben vonz, a másik taszíthat. Vegyük az egyik legnagyobb polaritást, a férfi és nő szexualis vonzalmát a fizikai síkon, aminek a psziché síkján már ellentétes hatása van, mert ott a hasonlóságok vonzzák egymást: a tipikusan férfi és a tipikusan női gondolkodás már nem nagyon jönnek ki egymással, sőt irritálhatnak. Meg is van az oka, hogy miért ér olyan gyorsan véget a csak testi vonzalomra alapozott kapcsolat

És fordítva: ha van valamilyen közös érdeklődés érzelmi-gondolati síkon, ami összetartja a kapcsolatot, legyen ez mondjuk a medicina, akkor ez gyógyító készségekben, hasonló elfoglaltságban nyilvánul meg a fizikai síkon mindkét részről. Itt viszont a különbözőségek vonzzák egymást - vagyis, ha a párom ugyanahhoz ért, amihez én, akkor az unalmassá, vagy akár versengéssé is válhat.

Minden attól függ, hogy melyik síkon mire figyelek, minek adok energiát! Ha az egymást taszító dolgokon kesergek, akkor szétmegy a kapcsolat, mert egyre több ilyen úszik fel, különösen a szerelem csendesedésével. Ha az egymást vonzó dolgokat keresem minden síkon, és ha ezt teszi a párom is - ezt lehet kapcsolatépítésnek nevezni.

Minden taszító dolognak meg lehet a másik dimenzióban keresni a kivetülését, és ehhez találni vonzó dolgot a partnerben, ha már annyira irritált valami a másik síkon. Tehát nem a különbözőség és hasonlóság a lényeg, hanem hogy a vonzásra koncentráljunk.

Valaki írta, hogy mi kell a jó kapcsolathoz - szerintem vonzás (mindkét szinten, ahogyan felvázoltam), megértés (ha mégis különböző értékeket kell összeegyeztetni), és közös, lelkesítő feladatok és sikerélmények (amiből újra lehet építeni a kapcsolatot, ha krízis áll elő)

Még egy gondolat. Amit leírtam, valószínűleg akkor működik inkább, ha nem két Fél áll össze egy kapcsolatba, hanem két Egész, akik már beintegrálták az ellenkező nemű energiákat is magukba. Két félből csak egy egész lesz, két egészből viszont lehet, hogy Három - egy egészen új minőség!

... a pontatlanságomat, kedves Edit!

Először is sorrend fordított - először igyekszem a középpontomban maradni, aztán fogadom el, ami előállt.

Én nem tennék különbséget a beletörődés és az elfogadás között, mert ami megnyilvánult, azt semmiképpen nem lehet visszamenőleg megváltoztatni (legalább is, amíg az időgépet fel nem találjuk, de még akkor sem biztos...:). A már előállt dologból generálhatunk csak változást, az adott pillanattól kezdve előre a jövőbe - a MOST-ban teremtjük s jövőnket. Pl. ha elhagyott a feleségem, nem tehetem meg nem történtté a dolgot, maximum visszahódíthatom. DE az már egy másik nő lesz...:), mint ahogyan én is más férfi leszek, ha sikerül, mint akitől elment.

(Még pontosabban van egy lehetőség az előállt dolgok HATÁSÁNAK a megváltoztatására. De ez egy egészen más programozási mód, mint amelyekről eddig beszéltünk. Nevezetesen, meg lehet változtatni az előidézett, vagy tévedésből létrehozott, vagyis előállt szituáció JELENTŐSÉGÉT a kollektív tudattalanban. Pl. ha tettem egy meggondolatlan kijelentést, aminek negatív következménye lehet, azon lehet módosítani, hogy mennyire vették/vegyék komolyan, de ez már nem a fizikai szint, hanem a psziché dimenziója.)

Visszatérve az elfogadáshoz vagy beletörődéshez - visszamenőleg mindegy, hogy melyik, de a jövő felé már nem! Ezen ponton követünk el hibát, mert összemosódik, vagy inkább nem választódik tudatosan ketté a múlt és a jövő. Ha nem fogadok el valamit, az folyamatos energiavesztést
okoz, így elveszítem a lehetőségét annak, hogy megváltoztathassam, mert nem lesz elég erőm, kitartásom, szándékenergiám hozzá. Ha viszont az elfogadás áthúzódik a jövőbe is (a most minden következő pillanatában is jelen van), akkor lesz belőle beletörődés, és akkor semmilyen bevonzás nem működhet, mert hiányzik belőle a változtatáshoz szükséges érzelmi potenciál!

Ha pedig még sem sikerült megváltoztatni a szituációt (soha nem a másik tudatos lényt, ő csak önmaga változhat), mert nem időszerű, vagy értelmetlen / az Univerzum törvényei nem engedik (ezt mindig úgy érzékelem alapfokon, hogy nem elég az energiám hozzá) - akkor még mindig meg lehet próbálni kilépni belőle. De ez is a maradéktalan elfogadással kezdődik, mert a kilépéshez is bátorság, kreativitás > megtakarított energia szükséges, hiszen valami újba kell kezdeni. Még a betegségből is csak így lehet kigyógyulni. Mert igazán csak azzal, hogy elfogadtam - tudatosíthatom magamban a szituáció tanítását, mint tapasztalatot.

Tehát maradéktalanul elfogadni mindent a MOST pillanatáig, de innen kezdve a számomra fontos dolgokban maximális törekvéssel, érzelmi potenciállal akarni a változást! Ha van kapcsolat fölfelé, a Lelki Énemhez - akkor ez a szándék nem marketing által generált vágyból születik, hanem a fejlődésemet, az önmegvalósításomat, a saját utamat mutató inspirációból áll elő. Uram, legyen meg a Te akaratod, és add, hogy én mindig felismerjem azt, és add, hogy képes legyek megvalósítani!

Ha felismertem, akkor minden technika bevetése jogos és előrevivő, és a magam és mások számára is előnyös. Ha a személyes vágyaimat teremtem így, néha az is összejön, de rendszerint valaki / valami rovására, kárára történik, pusztítással jár, stb, s ez karmát teremt.

Hédire reagálva, én azt hiszem, hogy sem a karma törvényétől, ami felülről hat, sem ettől a ciklikusságtól ami alulról van hatással - nem lehet megszabadulni. Tudatosan beszámítani, mint pl. a gravitáció törvényét, és mégis tudni repülni - azt lehet! Ezt tanuljuk éppen. A saját életformánk korlátai között szabadnak lenni és teremteni. Nemcsak lehetőség, hanem feladat is egyben!

És végül az ezoterikus aranyközhely, ami ettől még igaz: bárhogy történt/történik a dolog - az a fejlődésemet szolgálja. Ez is csak visszamenőleg maradéktalanul igaz, az ok-okozat összefüggései alapján, ha elég ismeretünk van (Leibnitz tétel), még a csodát is meg lehet magyarázni. Viszont, ha előrefelé is így gondolkodunk, akkor éppen ebből lesz a beletörődés, vagy sodródás, vagy a tudatosság, fejlődni törekvés hiánya... (Szerintem...:)

Szép napot: hermess

Szervusztok újra!

Legyen komplett ez a téma, még van egy két érdekesség, amit érdemes leírni és megosztani Veletek. Aztán majd az előző kérdésre is írok pár gondolatot.

Nos, a tudatalattiból működő jó-rossz hullámzás (hormonnyelven endorfin-encefalyn egyensúly) mint írtam az állandó változást biztosítja úgy, hogy ha jól érzed magad, akkor encefalyn kezd termelődni, hogy már ne érezd magad olyan jól, akarjál valami mást, ne tespedj el... s ez öntudatlanul be is vonz valami olyat, amitől tényleg változtatni (menekülni, vagy megszerezni) kell. Ha meg már elviselhetetlenül rosszul érzed magad valamiben, akkor elkezdődik az endorfin termelődés, amitől elkezded akaratlanul jobban érezni magad, s bevonzol valami olyan eseményt, sikert, ami valóban fel fog dobni... s aztán elölről, ismétlődő ciklusban. Történik ez válogatás nélkül, össze-vissza keveredve mindenféle, számunkra fontos, vagy lényegtelen dologgal. Néha észre sem vesszük az apró kellemetlenségek sorozatát. Azt már inkább, ha fontos dolgok egymás után rendre nem jönnek össze.

A pozitív, vagy negatív gondolkodás azonban hatással van erre, és minél tudatosabb, erőteljesebb gondolati energiákkal bír valaki, annál inkább. Az elfogadás gyakorlása például ellene hat a lefelé tartó hullám megnyilvánulásának, vagyis ha elkezdenek rossz dolgok történni, de te mégis elfogadó vagy, igyekszel jól érezni magadat, megőrizni az egyensúlyodat... Nosza, még több encefalyn termelődik, hogy változtasson az eltespedő jó közérzeteden, vagyis a visszatartott folyamat látensen elmélyül.

Egyszer elérkezik a pont, amikor már nem elég erős a visszatartó hatás (elfogadás) energiája, és a gát átszakad. Ekkor szokott lavinaszerűen több kellemetlen, nem várt dolog, "derült égből a villámcsapás" módjára előfordulni... "A baj nem jár egyedül... háromig meg sem áll", pech széria, rossz passzban vagy, stb. Érdekes módon az ellenkező oldalon, amikor az endorfin hatására beindul a pozitív hullám, a jó értelemben vett elégedetlenség, "még nem elég jó, még azt is elszeretném érni", a tét egyre magasabb lesz ( a hatás látensen emeli az átszakadási küszöböt), míg nem bekövetkezik a bukás. És hát tudjuk, minél magasabbra törünk, annál nagyobbat lehet bukni.

Van két dolog, ami elnyújtja a hullámot, "szétteríti" a keletkező érzéseket - az egyik a panaszkodás a negatív szakaszban, a másik a siker megosztása másokkal a pozitív szakaszban (mind az elért eredmények, mind a jelentkező elégedettségérzés tekintetében).

Ezt mindenkinek ajánlom tudatosítani! Amikor nagy sikerben van részünk - osszuk azt meg másokkal (adakozás, felajánlások formájában), sőt töltsük vissza fölfelé, spirituális irányban az energiát (a hála kifejezése, de nem csak egy ima formájában, valódi érzés-megosztás kell)!

A negatív átbillenést, vagyis a felívelő hullám kezdetét úgy lehet elcsípni, hogy egyszerűen elkezded tudatosan jól érezni magadat, mindent elfogadsz olyannak amilyen, minden történést válogatás nélkül "jó"-nak nevezel ki, még ha nem is az. Egy idő után észrevehetően beindul a negatív lavina, apróbb nagyobb bosszantó, kellemetlen események egymásutániságában.

(Egy személyes példa erre: tavaly ősz környékén elég rosszul mentek a dolgaim... Haladó spiróhoz méltóan nagyon igyekeztem az elfogadást gyakorolni, jóképet vágva viszonyulni a történésekhez. Idős édesapám kórházban volt tüdőgyulladással, közeledett a Karácsony, belső békére törekedtem magamban, igyekeztem némi pént bevonzani az ajándékokra...
1. Dec. 19-én az apámat gyógyultan kiírták a kórházból, hazahoztam, és ahogy beléptünk a házba, rögvest kiadta magából az aznapi ebédet... Kiderült, hogy hazahozott ajándékba egy kalici vírust, amitől én is, az albérlőm is, a hazalátogató édesanyám, minden családtag és minden vendég, aki megfordult időközben nálam - három napon keresztül némi sorban állás után akrobatikus mozdulatokkal tépte fel a WC-ajtaját. Jóapám még botjáról is leszokott....
2. Dec. 22-én a cirkókazánunk bemondta az unalmast... Húsz ezer forint alatt ki sem akartak szállni megnézni, munkadíj, alkatrész még ezen felül... mondták a telefonba. Végül egy húszasból megúsztam, így ajándékok helyett lett újra meleg a családnak Karácsonyra.
3. Dec. 24-én még elmentem szárított gyümölcsöt vásárolni a tervezett aszalt szilvás pulykamellhez. A sárgabaracknak sem tudtam ellenállni. Kifelé jövet bedobtam néhány szemet a számba, és abban a pillanatban, amikor 100 Ft-t adtam egy kéregetőnek, a sárgabarack lehúzta a koronát az egyik fogamról... Volt még más apróbb dolog is. Na, ekkor kezdtem utána járni ezeknek a dolgoknak, amit egyébként az oroszoknál tanultam, csak persze rögvest elfeledkeztem róluk.)

Ebben a pillanatban a számodra fontos dolgok menetét, amiben eredményre törekszel, kinevezed "rossz"-nak, tarthatatlannak, elviselhetetlennek, stb., és a bevonzás összes technikájával elkezded az eseményt programozni. Ez azt eredményezi, hogy a nem fontos dolgok továbbra is megmaradnak a rossz passzban az egyensúlykényszer miatt, ez lesz az bevállalt ára a fontos dolog sikerének. Ilyenkor van értelme az "áldozathozatalnak", mint azt őseink is gyakorolták, csak modernebb formában.

Mondjuk egy fellépés előtt, amire nagyon készülsz, szándékosan csinálsz nemtetsző, kellemetlen dolgokat... elmész esőben sétálni, lemondasz valami kedvenc ételedről, programról, stb. Fontos, hogy rossz érzést keltsen, de elfogadd azt. Ez az a hasonló rész, amiről Sanyi a blog elején írt, csak nem lényeges, hogy a programozott célhoz kötődjön, bármi más lehet.

Viszont a legerősebb törvény, szerintem a karma törvénye, vagyis az adott életre bevállalt feladatok megélése. Ez mindent felülír, nem hiszem, hogy át lehet programozni. Itt az a lehetőség, hogy analógiákban, más (enyhített) minőségekben megéljük pl. a horoszkópból látható leckékből következő érzéseket. Magány börtönben vagy kolostorban, belső magány a családban, vagy igazi egyedüllét, stb.

Tehát a törvényszerű, tudatalatti jó/rossz ciklus és karma törvénye egymással keveredik, plusz a tudati tevékenységünkkel mi magunk is bekeverünk ebbe a folyamatba. Nyilván ki minél tudatosabb, annál nagyobb sikerrel teszi ezt. Az eredmény érthetően nagyon kiszámíthatatlan. S a legszebb az egészben, hogy pontosabb eredményt kaphassunk - igen nagy tudatossággal, nagyon sok bonyolult tényezőt kellene irányítanunk, akár ha időjárást terveznénk... Mire ezt elérjük, addigra már semmi szükség az elméletekre nincs, mert minden megy magától, teljes természetességgel. Egészen jól ki van találva...:)))

Edit kérdésére: Sajna, a megvilágosodottak nevében még nem tudok nyilatkozni...:)) A személyiség szintjén kell az állandó változás, az állandó ingeráradat az elmének, a kis egonak. Belőle nyer energiát. Magánzárkában az átlagemberek rendszerint megbolondulnak, a felfelé kapcsolódni tudók pedig sértetlenül átvészelik azt. A megvilágosodottság állapotában a jó és rossz, a dualitás egybeolvad, ugyanannak az Egésznek, az Örök Pillanatnak az értelmezhetetlen része lesz, mondják a bölcsek.

Na, akkor jó programozást Mindenkinek!
Szeretettel: hermess