Minden energia Istentől való, még az is, amivel a fizikai testünket tápláljuk, mert a növény és az állat ugyanazzal az energiákkal fejlődik. Sőt az anyag is Istentől való... akármilyen elmélet vagy vallás szerint próbáljuk a teremtést megmagyarázni. Az ÉLET meg pláne... de ebbe ne menjünk bele, hogy mi az.

Viszont, ha már Einsteint belekevertük, akkor még egy fogalmat illik megidézni > INFORMÁCIÓ!

AZ ENERGIA NEM INFORMÁCIÓ! Amikor különböző energiaminőségről beszéltek, éppen az információtartalom adja a minőség változását. Az anyag, energia és információ megfelelője a védikus filozófia három gúnája - a tamasz, radzsasz és szattva, amelyek folyamatosan egymásra hatnak és egymásba alakulnak. Az élettel bíró anyagi formák abban különböznek a többi anyagtól, hogy magasabb információtartalmú állapotot értek el, amelyet folyamatosan fenn kell tartaniuk, különben káoszba süllyed a rendszerük - "meghalnak". Ehhez folyamatos energiafelvétel szükséges.

Mi emberek, a tudatosságunk mértékének megfelelően rendelkezünk bizonyos minőségű információval, energiával és fizikai testtel. Az energia inkább a lélekkel, a szellem pedig az információval hozható megfelelésbe. KI hol tart a tudatosságában, az önzésében, a felelősség felvállalásában önmagáért, embertársaiért, és az egész élő és nem élő világáért - annál inkább isteni minőségű (információtartalmú) energiákat használ, annál inkább átlátja a saját és mások sorsát és feladatait, annál inkább Isten társteremtőjeként működik.

Ez volna a cél - hogy felnőjünk ehhez a feladathoz. Az emberiség eddigi történelmében nagyobb részt a pusztítással, az energia másoktól (természettől) való elvevésével jutott idáig, ahol ma tartunk. Arról szól a történelmünk, hogy ki mennyi energia fölötti ellenőrzéshez tud jutni. Ez a mód megszűnőben van fenntartható lenni.

MOST jött el az ideje annak, amikor üzemmódot kell változtatni - áttérni a tudatos teremtésre, már ami a ránk bízott világot, és az életkörülményeinket illeti...

Hogyan is lesz kavics a sziklából? Hát úgy hogy csiszolódik...:)) Látom folyamatban vagy! És miért a 22-t választottad, nem a 21 a nyerő? :)

A férfi pólus nevében hadd írjak ide egy pár észrevételt, még mielőtt a lányok tovább tuningolnak... :) Nem szeretnélek visszahúzni a szenvedéseidbe, de egy kérdést mindenképpen meg kellene vizsgálnod, ha nyugodt lélekkel akarsz kilépni a "lejárt" kapcsolatodból...

Könnyű észrevenni a párhuzamot, hogy amit Te most érzel a szakítás miatt, ugyanazt érezteted a férjeddel, ő ugyanúgy szenvedhet, mint Te. Alig írtál a meglévő kapcsolatról, így nem is lehet hozzászólni. De biztosan nem maradt már tanulási lehetőség abban a kapcsolatban? Mert ha igen, hiába futamodunk meg előle, a következőben visszaköszön.

Biztos, hogy már semmit sem kaphatsz a régi kapcsolatból, és biztos, hogy semmit sem adhatsz a társadnak? Mi van, ha ettől a sokktól, amit most kap, úgy megtáltosodik, hogy egy-két éven belül behozza a lemaradását, és olyan pároddá válik, mint az istenített és feltehetően túlértékelt barátod? Mekkora siker és feladat lehetne ez a számodra, ha ezt a fejlődést Te generálnád, táplálnád és végül élveznéd a gyümölcsét?

Bocsánat, ha a szitu közel sem így áll... Egyébként azt vallom (most már, a mai tudatommal, de ehhez kellett jónéhány szakítás oda-vissza), hogy ne lépjünk mások életébe, ha nem lehetünk egyben ajándék is a számára. Az ajándékot pedig nem szokták visszavenni, legfeljebb feleslegessé válik. A barátod visszavette magát tőled... lehet megfutamodás a részéről, és lehet, ahogyan sejted, csak egy küldetés, hogy rádöbbenj, milyen értékek hiányoznak a jelenlegi kapcsolatodból... Nem állíthatók már vissza? Fejlődésképtelen a kapcsolat, vagyis a társad?

Ha már nem vagy ajándék, akkor nyugodtan elmehetsz... ha már nem örülnek neked, ha már nem vigyáznak rád, ha már nem ápolgatnak, szeretgetnek... Így van?

Egyébként nagyon tisztességes tőled, hogy megadod az elvonási tünetek legyőzéséhez szükséges időt a férjednek... amit Te nem kaptál meg. Így maradhattok barátok, és maradhat érték a közösen eltöltött idő számotokra. A szakításnak is van kultúrája, amit tanítani kellene...

A szerelemenergia áradásának, birtoklásának elvesztéséből adódó csalódottság, visszautasítottság, hiány és önbizalomvesztés mardosó érzésén túl talán az emberi csalódás és értetlenség még fájóbb része egy váratlan szakításnak. Mintha árulás lenne a bajtársadtól, akivel közös felderítésre indultatok...

Fontos, hogy ezt a részt nagyon alaposan tisztázd a férjeddel, még akkor is, ha már régen nem felderítésen jártok, vagy nem azonos a felderítendő cél, mert valaha bizony erre vállalkoztatok és közösen indultatok. Sok későbbi "visszaköszönést" lehet vele megspórolni.

Nem akarsz az elmúló kapcsolatodról is írni?

Editnek az Érzelmek hozzászólása után akartam írni a megjegyzésemet, aztán nem oda sikerült...:) Hédi is nagy tapasztalat birtokosa lehet ám... Boszi egy csapat csiszol itt Téged, kedves Kavics!
Nem gondoltatok még egy blogger találkozóra? Sanyi micsoda bulit rendezhetne!...:)))

Üdv Néktek, és francba a szenvedéssel...

... mondta Descartes, s ezzel pontosan meghatározta a kis ego mibenlétét. Aztán Sartre jött rá (felfedezve a makarónin a lukat), hogy meg lehet figyelni a gondolkodás folyamatát is... tehát aki megfigyeli ezt, annak valami többnek kell lennie, mint a kis ego, aki azt hiszi, hogy ő van mindennek a középpontjában.

Valójában én (és mindenki) a Felsőbb, lelki ÉN vagyok, akinek eszköze a test a tapasztaláshoz, és levetülése (tükröződése) a kis ego a pszichében az elmés gondolati és érzelmi azonosulásaival. Ez az önállósodott letükröződés - amíg rá nem ébred - nem tud róla, hogy elszigetelődött, elszakadt Tőle, nem tudja kinek köszönheti a "létét", kinek a része, s hogy Felsőbb ÉN-je által az Egésznek is a része, ahogyan minden és mindenki.

Ezért amíg vissza nem tud kapcsolódni, addig mindenkivel játszmázik, mert azt hiszi, hogy minden és mindenki ellene van, és neki mindenkit le kell nyomnia, különben őt nyomják le. Ezért spájzol és fogyaszt folyton folyvást, eszetlenül és mértéktelenül, hogy egyre több lehessen... Mintha az egyik ujjam a másik ellen harcolna, hogy melyik nyúlhasson a mézesbödönbe.

Ha már ráébredtünk a kapcsolatra és úja visszafelé törekszünk, fontos vízválasztó, hogy tudjuk-e már a Felsőbb ÉN szemszögéből figyelni a kis ego játszmázását, hangulatváltozásait, elégedetlenkedését magunkban és másokban, avagy még mindig lentről áhítozunk, kapaszkodunk fölfelé hozzá...

Az utóbbi esetben bár már adott a helyes irány - még komoly liftezés lehet az eredmény. Onnan lentről a igazából nem is lehet megbocsátani semmit és senkinek, mert feltétlen szeretetet a kis ego tartósan nem képes csiholni magából, barterezni akar...

Igazi Szeretet, ok nélküli Öröm, és belső Béke csak a Felsőbb ÉN-el azonosulva élhető át. Ez az első beavatás. Ez még nem az Isteni szint, a Tudat végleges visszatérése (mielőtt UÁ hittérítésbe fogna)... a Lélek is fejlődik több életen át, amíg frigyre nem lép Urával, a Szellemmel.

Ilyen az egyik legősibb és legtisztább tanításból, a Védikus világképből következő válasz a kérdésre.

... én is kíváncsi vagyok, mi erről a véleményetek! És arra is, hogy milyen tanítások szerint mondja Karmatörlő azt, hogy már nem működik a karma? Vagy csak az eddigi adósságok töröltettek, de továbbra is működik? Én a karma törvényét alapvetőnek tartom, furcsa lenne, ha csak úgy megszűnne... és mi van helyette?

(Bocs, ha már írtál erről, eléggé időt rabló lenne megkeresni... akár másold ide át, vagy hivatkozzál, légyszi, melyik blogban hol található)

Hédi kérdését egy picit továbbgondolva, ha ez a rés egyre növekszik, akkor előbb-utóbb bekövetkezik egy olyan pont, amikortól kevésbé tudatos embertársaink életvitele (pl. a túlfogyasztás) a tudatosabbak további fizikai fejlődési lehetőségét is elveszi... MI történik akkor? Átmegy-e önvédelembe a reakció? Vagy már olyan tudatosak leszünk, hogy egyszerűen odahagyjuk pusztulni a testünket?

Példa: Utazunk egy űrhajón, mondjuk tízen... Van X tartalékunk vízből, levegőből, élelemből, ami kis ráhagyással elég az utazás várható végéig. Azonban 2-3 ember elkezd unalmában lényegesen többet fogyasztani a közösből, pazarol, szükségletein felül használ mindent. Már látszik, hogy így nem tart ki a készlet, már szűkíteni kellene, de amazok továbbra is pazarolnak...

Mikor jön el az a pillanat, amikor a józanabb többség önvédelemből fizikailag rákényszeríti a szokásaik megváltoztatására az Elvevőket?

MOST pedig tudatosítsuk magunkban, hogy ez az űrhajó maga a FÖLD, és az utasok mi vagyunk cca. 6 milliárdnyian. Csak az arányok még rosszabbak - itt a többség pazarol, s a kisebbség már látja, hogy ennek nem lesz jó vége.

A többség persze nem pazarol, de ha megtehetné, azok is pazarolnának... értem alatt, hogy a tudatosság szintje a többségnél még nem tart ott, hogy fenntartható módon éljen.

Lesz valamilyen leválogatódás?