Nagyon ráéreztél. Vagy tapasztaltál?
Nemrég egy spirituálisan nálam klasszisokkal nyitottabb barátnémnál dumáltunk, filóztunk. Ott kezdtem el a régi, gyerekkori rosszullétet kielemezni. Ott kristályosodott ki az erről alkotott elképzelésem.
10 évesen lettem rosszul. Rettentő halálfélelmem volt. A félelemtől majd szétrobbant a tudatom. Hallucináltam. Hatalmas legyeket, szúnyogokat. Nőttek a könyvek az asztalon, ahol nem is voltak könyvek. A pupillám hatalmasra tágult. Anyám mögött szakadék tátongott. Anyu bölcsen azt mondta, ne féljek, nem lép hátra, ide ül mellém.
10 évesen jött meg az első menzeszem. Véleményem szerint azért bolondulnak meg a tinik, mert ekkor nyílnak meg legjobban mentálisan az emberek. Nem véletlen, hogy a természeti népeknél ilyenkor tartják a spirituális beavatást. Izzasztókunyhókban, zsályát szívva. Először találkoznak a szellemekkel, Istennel, ősökkel. Mára ez nincs. Lehet, ez is oka annak, hogy ma a fiatalok néha teljesen összezavarodnak. Mellékszál elkötve. :-)
Az a következtetésem, hogy ez a durva, és 20 évig visszajáró, bár egyre enyhébb rosszullét a "másik világ" próbálkozása volt, hogy kapcsolatba kerüljenek velem. Vagy én látogattam át spontán, felkészületlenül, és az agyam, az egóm, ha úgy tetszik, így reagálta le a dolgokat.

Az ominózus beszélgetés előtt nem sokkal voltam utoljára rosszul. De most, sok olvasmányon, és sok következtetésen túl, nem harcoltam ellene körmöm szakadtáig. Átadtam magam.
Mintha egy kút mélyére néztem volna. Még láttam is... Éjkék volt, mély, és nyugalom, bíztatás szállt fel belőle. Arra gondoltam: köszönöm. De még nem vagyok felkészülve. És a kút válaszolt: még nem vagy felkészülve.

Míg ezt meséltem, a lány, aki velem volt, folyamatosan remegett. Láttam, hogy fel van dúlva. Az emlékek hatására és még valami megmagyarázhatatlan feszültségtől én is remegtem.
Azt mondta, végig ott volt velünk egy hatalmas erővel bíró "entitás". Így fogalmazott. Neki is mondta, hogy Ő gyógyító, és egyszer majd én leszek az ő segítője. Általam fog megnyilvánulni. Erre vár, de még nem vagyok kész. És Ő, Ők voltak, akik folyamatosan "edzettek", hogy elfogadjam a jelenlétüket, megnyugodjak, rájöjjek, megértsem.

Hát, ennyi a történet.

Sokszor úgy érzem, pocsékolom az időt. Hogy gyorsabban kéne fejlődnöm, mert szükség van rám! Hogy rengeteg embert hagyok cserben így! De ezt nem lehet sürgetni. Ráadásul ott van még a saját kis magánéletemhez való ragaszkodás is. Bár látok rá esélyt, hogy a kettőt szépen összehozzam. Majd. Ha itt lesz az ideje.

Én frászt kaptam a gyerek-kérdéstől. Most meg frászt kapok attól, hogy már nem kapok annyira frászt tőle... Jáj.
Csak remélni merem, hogy attól, hogy most már el tudom képzelni, mi lenne, ha... , nem fogok rögtönazonnal teherbe esni!!!! Tudom, hogy eddig sem szerencsém volt, hanem terméketlenné tettem magam a gondolataimmal. Érzem, ahogy ez a kemény burok a méhem körül lassan oldódik, lágyul. Még pár évig azért kitarthatna. :-)

Szeretnék Vele beszélgetni majd! Zenéket fogok neki mutatni, meg kimegyünk az erdőbe sétálni. Dumál majd a nagyiékkal, Hugommal. Rengeteget beszéltetem majd a páromat, bár nem hiszem, hogy erre kérni kell, ő amúgy is olyan nagyon szeretős! Megpróbálok csak boldog dolgokkal foglalkozni. Végig énekelni akarok! Ha nem is színpadon, de akkor jó lenne épp stúdiózni például. Nyugodt körülmények közé szeretném világra hozni. Erdei kis házba, ne legyen hiánya semmiből.

És főleg: akkor szeretnék gyereket, ha már nem érzem úgy, hogy Ő elrabolja a szabadságom! Hogy fel kell adnom önmagam. Hogy még én is pörögni akarok, hülyülni a haverokkal, kocsmázni, stoppostúrán bejárni az országot, neaggyisten világot!

Szeretném Őt nyugodtan, rossz érzések nélkül, teljes szívből szereni!!!!!
Aztán, hogy ez ilyen egyszerű-e, néhány év múlva meglátom.

Köszönöm, hogy épp az én véleményemre vagy kíváncsi, megtisztelsz.... :-)

Szubjektív, amit írsz. Kizárólag a Te tapasztalatod. Jó, hogy végiggondoltad, legalább most el tudsz indulni valamerre. Gondold tovább!
Azért is nem tudok róla objektív véleményt alkotni, mert nálam nem így van. Ahogy írtam, nálam a a férfi-nő közti feszültség csak fűszerezi a kapcsolataimat a srácokkal! De valahogy sosem bukik át szexbe. Talán az említett mély tisztelet és szeretet miatt. Nem tudom.... Pedig nekem sok férfias haverom van, kevesebb a "veszélytelen". :-)

Viszont a blokkolódás nagyon meglódította a fantáziám! Abban lehet valami!! Nekem a női énemmel és a nőkkel vannak harcaim. Egyre szebb és felszabadítóbb ez a harc, de biztos, hogy találok majd olyan pontot, ami fájni fog... Az, hogy mért van bajom saját nőiségemmel, sokkal mélyebben gyökerezik, tudom is, hogy hol (anyám!). Még nem tartok ott elmélyülésben, gyakorlatokban, hogy meg merjem kérdezni, amit szeretnék. Még nem biztos, hogy megfelelően reagálnék, fel tudnám dolgozni.

Szóval, ha valakinek rendben vannak a női energiái nőként, akkor talán nem szükséges annyira, hogy "átnézzen" a férfi oldalra?
(Talán Te is ilyen vagy? Azért érdekel inkább az olyan férfiak barátsága, akik lágyak, nőiesebbek?)
Sokan mégis vágynak rá közülük. Vajon mért? Talán - maguknak sem vallják be - de inkább a férfiak közelsége és mégsem a barátság megtapasztalása miatt? A magamfajták körött hemzsegnek a pasik. Kívülről csak ez látszik. Az mindegy, hogy ezek nekem "csak" haverok, barátok. De más is szeretné, ha körötte is zsezsegnének. Csak neki más az indítéka.

Ez mind egyedi hozzáállás! Biztos ilyen is van. Hogy Neked mért jutott eszedbe, ki kell nyomoznod. Úgy érzem, én merőben más vagyok, mint Te! Talán az én teljesen más felfogásom fel tud hozni belőled olyan kérdéseket, késztetésedet, amit tovább lendítenek!
Mert az én mintám neked nem fog megfelelni, más egyéniség vagy.
De remélem, segítettem, gondolatébresztettem! Ha igen, örülök! :-)

Te mit keresel itt akkor? És ilyenkor hol a Sanyi???!!