Én is így kezdtem. Szerintem ez csak az egyik módja annak, hogy az ember a spirituális útra lépjen. Ez csak egy felvezető szakasz. Ha rosszul csinálod, úgyis belebuksz. Ha nem ez az utad, úgyis kiábrándulsz belőle... szerintem. Úgy kezdtem, hogy mindenáron pénzt akartam vonzani, és visszafizetni minden tartozásom, lakást venni... stb. Most ott tartok, hogy elfogadtam, hogy szegény vagyok, hogy tartozom, elfogadtam magam ilyennek, amilyen vagyok (ebben még benne vagyok), és úgy tűnik, hogy kezd rendbejönni az életem is. Próbálom érezni, hogy merre kell mennem, mi a jó nekem éppen most, és ha nem azt csinálom, amit kell, úgyis megkapom a pofont. Akkor megpróbálom másképp, ahogy tényleg jó nekem. Valahogy így tudnám megfogalmazni, nem biztos, hogy érthető. Nagyon sokat foglalkozom pozitív gondolkodással, de mellette párhuzamosan foglalkozom a belső konfliktusok, görcsök feloldásával is. Igyekszem figyelni, hogy éppen melyik jön, melyikkel kell foglalkoznom. Úgy érzem, az elmúlt egy évben nagyon sokat fejlődtem. Én nem mondanám, hogy teljesen hülyeség a Secret-féle gondolkodás, csak kicsit hiányos. De aki sikerrel csinálja, az már rájött, hogy mi a hiányossága.

Kedves Hermess! Az EFT-t elkezdtem gyakorolni, érdekes, és kíváncsi vagyok. Az SVT-ről még olyan sokat nem találtam. Viszont érdekelne az említett két tanulmány. Valaki nem tudna segíteni, hogy hol találhatnám meg őket a neten? Köszönettel: Vera

Szia! Én több mint két éve nem tudom fizetni a hiteleimet. Mindenünket elveszítettük szépen sorban, úgyhogy nem tudnak rajtam behajtani egy forintot sem. Én ennek ellenére vissza akarom fizetni a hiteleket, csak még eddig nem jött össze. Egyrészt azért, mert nem tudok továbblépni addig, másrészt mert a gyerekeim öröklik, ha elpatkolnék. Nekem azt üzente ez az egész, hogy van élet a teljes anyagi csőd után. Mindazzal ellentétben, amit 30 évig belém neveltek, van élet a szégyen, a megaláztatás, és a kisemmizettség után is. Sőt, olyan megkönnyebbülés volt. A nagy feladat most inkább az, hogy megbocsássam magamnak, hogy felvettem azt a sok hitelt, mert nagyon megbántam. Az volt az értelme, hogy eljussak ide, hogy fejlődjek. De nem tudtam még eddig megbocsátani magamnak. Ez is ilyen hülye ellentmondás bennem. Dolgozom rajta. Minden nap újra meg újra.
A BÁR listának szerintem nem sok hátránya van. Legalább eszembe se jut újabb hitelt felvenni. Inkább az lesz szép, mikor találok végre munkát, és jönnek a behajtók a céghez, hogy letiltsák a fizumat.

Egyre jobban élvezem, hogy mindig olyanba futok bele, amivel dolgom van, komolyan, nekem ez egyre jobban tetszik. Mióta visszajöttünk Pestre, kb. három hete, folyamatosan belefutok az elvárás-csalódás (pzitív/negatív) dologba, most nagyon besűrűsödött. De abszolut pozitív értelemben. Csupa rosszat nézek ki emberekből, és folyamatosan pozitívan csalódok. Valahogy úgy egyszerűsítettem le magamnak (szeretem az egyszerű dolgokat), mint amikor járni tanult a gyerekem, és folyton odafutottam hozzá, hogy elkapjam, de ha nem futottam oda, akkor szépen odatotyogott hozzám.
Szóval, ha megszabadulok az elvárásaimtól, nagyon pozitív élemények érnek, néha már csodaszámba megy. Olyan embernek ismertem az emberi oldalát a napokban, akiről sose gondoltam, hogy ilyen kedves. Hát én most ezen dolgozgatok: elengedni a félelmeket, vágyakat, terveket, amiket gyártok. Dehát mindig ide lyukadok ki, bármin kezdek agyalni. Azt gondolom, jól megy, de mindig csak úgy tudom tesztelni, mikor éles helyzetben próbálom ki magam. Most már várom ezeket a helyzeteket, és kíváncsi vagyok, mennyit fejlődtem. Én itt tartok az elvárásokkal.
Ja, még az jutott eszembe, hogy amikor valakitől ezt hallom: Nem benned csalódtam, hanem az elvárásaimban, az olyan, mint amikor a lány azt mondja a fiúnak: Nem vagyok elég jó neked, te jobbat érdemelsz. Csak újabb problémát generál.... meg újat, meg újat....