jessica73 teljes hozzászólásai | Önmegvalósítás.hu

jessica73 teljes hozzászólásai

Hozzászólás Edit link Comment Widget
Kedves Jaguár! Érdekes
2010. szep. 08. szerda 11:24
/A gyerekek, akiket elnyomnak/

Kedves Jaguár!

Érdekes dolog, hogy imádom, ha a lányaim, meg más gyerekek nevetnek, játszanak, énekelnek, táncolnak, persze sokszor velem együtt, sőt az sem zavar, ha kiabálnak és hangoskodnak, szaladgálnak, legfeljebb csak ritkán. De időnként mégis úgy érzem, hogy elnyomom őket, mert a hisztit, meg amikor egymással veszekednek, kakaskodnak, azt nem bírom elviselni. Rettenetesen ideges leszek tőle és jól kezelni sem tudom, ilyenkor egy idő után, (kb. 5-10 perc) magam is ordítani kezdek. Tudom, hogy nem helyes, sőt eljutottam odáig, hogy látom magam kívülről és megkérdezem magamtól: mit csinálsz Te őrült, hiszen ez egy pici gyerek. Általában ez úgy indul, hogy próbálom megnyugtatni, másra terelni a figyelmét, sőt párnát is a kezébe adok, hogy azon élje ki a fájdalmát, dühét. De amikor már semmi sem jön be, akkor bekattanok és üvöltözöm. Nem tudom, mi a helyes eljárás ebben az esetben, mert az eszemmel tudom, hogy lehetőséget kell adni, hogy megélje a benne lévő negatív érzéseket, tartalmakat, de a gyakorlatban viszonylag rövid idő után nem bírom elviselni az ilyen helyzeteket.

Kedves Nyertes! Tegnap,
2010. szep. 05. vasárnap 18:12
/Megnyertem a LOTTÓ főnyereményt!/

Kedves Nyertes!

Tegnap, mikor olvastam az örömteli hozzászólásod, nem voltam biztos benne, hogy ez most csak a képzelet szüleménye és csak eljátszottál a gondolattal, vagy valóban igaz.
Mindenesetre ha mégis igaz, akkor gratulálok. És nem csak ahhoz, hogy nyertél, hanem ahhoz is, ahogy kezeled ezt az egészet. Gondolkodtam is, hogy az emberek félelmei ezzel kapcsolatban, mármint hogy minek ennyi pénzt nyerni, az tényleg nagy teher-e. Úgy gondolom valóban nagy feladat egy bizonyos energiaszint alatt. De azért kíváncsi vagyok és érdekelne, hogy nálad jelentkezett-e ez a tünet, hogy amikor néhány közeli barátod, ismerősöd, családtagjaidat kisegítetted, akkor beindult-e egy bizonyos kéregető lavina? Bár az is lehet, hogy már most megválaszolom a kérdésed, mert sejtésem szerint talán azért is nem számoltál be ilyen eseményekről, mert Te már fejlődésedben eljutottál arra a szintre, hogy ezt már megtanultad jól kezelni és ezért nem kapsz ilyen leckéket az élettől. Hiszen ez is "csak" egy feladat a fejlődésünk során, amit lehet jól is csinálni.
Mindenesetre gratula és sok örömet hozzá!

Üdv. Jessica

Kedves Kati! Miért van az,
2010. szep. 03. péntek 19:47
/A mágnes rossz oldalán/

Kedves Kati!

Miért van az, hogy vannak időszakaim, amikor én magamban látom inkább a negatívat és nem a környezetemben? Illetve hogyan szokhatok le erről a rossz tulajdonságomról? Ebben is segít az általad sokaknak (nekem is) ajánlott tükör gyakorlat?

Szeretettel: Kriszti

Kedves Sanyi! Jól láttam,
2010. szep. 03. péntek 19:21
/Meditáció gyakorlás/

Kedves Sanyi!

Jól láttam, hogy rögtön ez után a program után lesz a transzlégzés is? Szeretném megkérdezni, hogy túlzás volna-e egymás után mindkét programon résztvenni? Illetve, hogy van-e belépő és milyen összegben?

Köszönettel: Kriszti

Szia Fénykereső! Ha erre a
2010. szep. 03. péntek 19:17
/Állatkínzás/

Szia Fénykereső!

Ha erre a kis közösségre gondoltál, mint kiválasztott, akkor ez érdekes, mert ez idáig én nem gondoltam magamról, hogy az lennék, mármint kiválasztott. Tény, hogy nagyon érzékeny vagyok, talán túlságosan is. Viszont be kell látnom, hogy időnként borúsabb szemüvegen keresztül látom a világot. Ezért is van az gondolom, hogy néha úgy érzem, hogy visszavet a fejlődésben, hogy néhány tanítónál azt láttam, hogy nem boldogabbak, csak megtanulták elfordítani a fejüket. És ezt nem szeretném, ha nálam a fejlődés egy ilyen rossz irányba fordulna. Persze elképzelhető, hogy rosszul ítélek meg embereket.

Szeretettel: Kriszti

Kedves Noa! Természetesen
2010. szep. 03. péntek 08:54
/Álláskeresés - gyakorlati tanácsok/

Kedves Noa!

Természetesen belegondoltam a dologba, sokáig ellenálltam a munkának pont emiatt is, hogy hogyan fogok lavírozni a szerepeim között, mármint anya, feleség, ápolónő és dolgozó nő.
Igazából én is rettegek, hogy oké, lesz munkahelyem, de mit csinálok, ha a gyerek beteg? Férjem ráadásul állandó délutános műszakban dolgozik. Csak hát van egy tetemes lakáshitelünk, amit jórészt éppen azért vettem fel 4 éve, hogy anyut magunkhoz tudjuk venni.

Kedves Fénykereső! Igazad
2010. szep. 02. csütörtök 11:56
/Állatkínzás/

Kedves Fénykereső!

Igazad van a médiával kapcsolatban, ezért is nem nézek már tévét jó ideje, csak azokat az unalomig ismételt filmeket, amiket néha leadnak és szeretem.
Mellesleg nekem az az elgondolkodtató, amikor akár ember, akár állat kínzásáról, szenvedésről van szó, hogy miért mondják a spirituális körökben, hogy minden úgy jó, ahogy van? Persze, értem én, a fejlődéshez kell a negatív tartalmak megélése, de a negatív szélsőségnél mégis nehezen tudom elfogadni, hogy az miért jó.

Kriszti

Kedves Szeges! Pont
2010. szep. 02. csütörtök 11:03
/Álláskeresés - gyakorlati tanácsok/

Kedves Szeges!

Pont miközben Verának válaszoltam, talán meg is válaszoltam a Te kérdésed is, mármint hogy mit szeretnék csinálni. És le is írtam Verának, hogy lényegében mindegy, csak örömet okozzon. A kérdéseddel viszont ráébresztettél, hogy talán az a baj, hogy csak azért szeretnék dolgozni, hogy ne itthon legyek? Ebben is van igazság, de nem tudom, hogy ez baj-e mert azt gondolom, hogy csak motiváltabb vagyok a munkában. Köszönöm a javaslataidat, tényleg nincs még határozott cél. Utóbbi időben úgy érzem, az Univerzum jobban tudja, mi kell nekem, legyen hát az, amit ő szeretne. Lehet, hogy az kell nekem, hogy ne dolgozzak?
Határozatlan vagyok, vagy mégsem? :-))))

Üdv: Kriszti

Kedves Vera! Köszönöm
2010. szep. 02. csütörtök 10:57
/Álláskeresés - gyakorlati tanácsok/

Kedves Vera!

Köszönöm szépen, ha átküldöd.
Azt gondolom, hogy valahol azt teszem, amit írtál. Hogy pontosan mit szeretnék? Egy állást, amit örömmel tudnék végezni. Hogy mit végzek örömmel? Be kell valljam 6 év otthonlét után még a wc-pucolást is. Egyetlen dolgot nem szeretnék: rábeszélni embereket "valójában semmi szükségetek rá" termékekre. És ami szintén nehézzé teszi, amit előzőleg is írtam, hogy összeegyeztethető legyen a családi életemmel. Mert ők is fontosak, még ha a társadalom picit elvárja is, hogy ne legyenek azok.
Gondoltam már rá, hogy írok neked privit, mert én is a hitelemmel küszködök, szívből örülök, hogy neked rendeződött. (Ugye Te írtad a másik blogban)?

(Nekem épp tegnap kezdte a kisebb lányom az ovit és én is izgulok, hogy mit csinálok hétköznap, ha dolgozom és betegek lesznek. Nekem sincs segítségem.)

Üdv: Kriszti

Még csak most fedeztem fel ezt a blogot, mindenesetre nagyon
2010. aug. 16. hétfő 19:55
/Újjászületés/

Még csak most fedeztem fel ezt a blogot, mindenesetre nagyon érdekes a téma is és a hozzászólások is.
Én koraszülött vagyok, ikerterhesség volt anyámé, egy másik blogban már kifejtettem, hogy afféle "meglepetés" voltam. A koraszülés orvosi indoka az volt, hogy állítólag anyámnak toxémiája lett, ami egyfajta mérgezéses állapot, amikor az anya "mérgezi" a magzatát, legalább is anyám ezt mondta, hogy neki ezt mondták, erre gyógyszert kapott. Tény, hogy nem valami jó házasságba születtem és anyám csak azért tartotta meg a terhességet, mert ez afféle naiv próbálkozás volt részükről a házasság megmentésére. Talán mondanom sem kell, hogy sikertelen volt a próbálkozás, legalább is ahogy vesszük, mert 15 éves voltam, amikor végre szétváltak a szüleim. Azért írom, hogy végre, mert számomra egy felüdülés volt, annyira nem bírtam az otthoni feszült légkört. Ezt a dolgot én úgy érzem, hogy feldolgoztam, elfogadtam, megértettem mindkettőjük motivációit, érzéseit a témával kapcsolatosan.
Végül is az lett volna a kérdésem, hogy szerintetek van-e ennek köze ahhoz, hogy a történtek átértékelése és elfogadása ellenére nem a legjobb az anyámmal a kapcsolatom? Gyerekkoromban valahogy nem értett meg, féltem tőle, úgy éreztem nem szeret. Apámmal történt válása után helyreállt a kapcsolatunk, legalább is így hittem, nem éltünk együtt.
Most viszont újra együtt élünk, mert ápolásra szorul és hát sokszor nem valami felhőtlen a viszonyunk.