A szülés megindításáról, vagy a koraszülésről én nem gondolom, hogy különösebb jelentőséggel bírna.
A léleknek akkor volt jó az időpont és kész.
Persze lehet, hogy ez meg így túl egyszerű, de például a horoszkóp elemzésekben ezt nem nagyon vesszük figyelembe.
Az én lányom is koraszülött, de már amikor megtudtam, hogy állapotos vagyok , akkor is tudtam, hogy az az időpont nem jó amikorra én kivagyok írva, mert egyszerűen nem illett bele a családi karmikus feladatokba.
Na igaz, azt hogy hat hónapra születik , azt azért még sem gondoltam volna.
Szóval én is tudom, hogy bizonyos nézetek szerint ez nagyon is sokat számít, de ezt én nem így tapasztalom.
A lélek segít létrehozni olyan körülményeket, hogy a szülés pontosan akkor jöjjön létre amikor ő meg akar születni.
Ja , hogy az orvos éppen akkor akar szabira menni?
Pontosan ezért választottuk őt és nem mást.
Szerintem legalábbis csak ennyi!
Noa

Halihó!
Teljesen egyet értek abban, hogy nagy hatással van ránk a születés. Sőt legtöbbször nagy hasonlóságot vélek felfedezni abban, hogy milyen gyorsan, milyen körülmények között sikerült e világra jönni... és a mai feladataink között. Úgy gondolom azok a pillanatok:leendő életünk felgyorsított képekben.

Pl. észrevettem magamon, mivel én is koraszülött vagyok, valahogy egész életemben sietek valahová...
Természetesen születtem, nem kivágtak.
Ha valakit a "világra segítenek" azt hiszem az nem tud vagy nem akar jönni akkor, amikor a természet azt rendeli....általában 9 hónap...
Tapasztalataim azt mondják, hogy ők nem érzik magukat egyedül biztonságban...(Kell a segítő kéz.) Kell a mások bíztatása: ugye így van, ugye jól csinálom?
Vagy az ellenkezője: megjelenhet egyfajta tudat alatti szégyenérzet, hogy még ez sem sikerült egyedül, és ennek következményeként az ember makacsul azt képzeli, hogy ő neki aztán nincs szüksége senkire és semmire.
Természetesen mindez feloldható a tudatossággal és nem is lehet csak úgy mindenkire ráragasztani, aki koraszülött. Mindenesetre érdemes elgondolkodni azon, hogy miért "siet" valaki.
Sok a feladat?
Alig várja, hogy elkezdődjön vagy, hogy minél hamarabb vége legyen?

Szabadulni akar bentről? Az anyjától?

Üdv!

Hviezda

Sziasztok!

Én császármetszéssel születtem,amit megelözött egy injekciós szülésbeindítás,mert állítólag túlhordott voltam.

Nálam igaz ha cselekednem kellene várom hogy történjen valami,és VALAMI mindig történik!;)Ami ha mondjuk az én beleavatkozásom következményében történt volna akkor lehet hogy másképp alakul?

Vagy létezik az eleve elrendelés hogy a történések ,,forgatókönyv" szerint alakul minden esemény csak mi abban a hiszemben élünk hogy mi magunk vagyunk a saját éltünk megalkotói?

Ha küzdök és harcolok lehetséges hogy ugyanoda jutok ahová várakozással,és egyhelyben maradással?

A harc és a küzdelem nem az ego kiváltsága?

Honnan tudom felismerni hogy egy szituációban helyén van az akaratom érvényeítésének,vagy megint csak az ego van megbujva?

Volt újászületés gyakorlatom.Akkor esett le hogy az édesanyám nem akart engem...Pedig ö nagyon sokszor elmondta már és biztos hallom még eleget hogy mennyire szeretett volna gyereket..!Részletesen elmondja mindíg hogy mennyire vágyott rá!:)De nagyon hosszú idö az a 9 hónap,és akkor ,meggondolta magát!Erröl persze már nem beszél.;) :)Csak hát amikor átéltem a születésemet én már tudtam hogy miért nem akarok jönni!Ugy tanultam hogy ebben az esetben (transzban az újászületés gyakorlatban)rá kell beszélni a pácienst hogy jöjjön,és engem csak az gyözött meg az indulásra hogy ha maradok akkor meghal az édesanyám....!

Nem okolom amiért nem akart.Azért hazudott egész életemben hogy mennyire várt,mert azt akarta hogy ezt higyjem,és ö is ebbe képbe kapaszkodott amikor még tényleg vágyott arra hogy legyen egy gyereke...!

De most a saját és az én érdekemben kezd öszinte lenni!:)Most mindíg azt tanácsolja hogy ne akarjak gyereket....!?Nem szól bele az életembe,és bármit mondok neki a terveimell kapcsolatban mindíg helyesel.De ebben nagyon határozott!Nem vágyik unokára!

Remélem egyszer eljut odáig is hogy megtisztel a bizalmával és öszinte lesz velem!

Egyébként volt a csoportban egy ,,koraszülött" is aki azt érezte hogy nagyon rossz volt neki odabent,és alig várta hogy kint lehessen.Persze ez lehet egyedi eset!

Bocs amiért ilyen hosszú voltam!:Erika

...hogy születésemkor a nyakam köré csavarodott a köldökzsinór. Nem tudom ettől-e, de kb. 20 éves koromig gyakran felmerült bennem a fulladásos halál réme.
Bármit elfogadtam volna, csak azt nem...
Szinte már betegesen féltem tőle.
Aztán egyszer csak elmúlt.

Még csak most fedeztem fel ezt a blogot, mindenesetre nagyon érdekes a téma is és a hozzászólások is.
Én koraszülött vagyok, ikerterhesség volt anyámé, egy másik blogban már kifejtettem, hogy afféle "meglepetés" voltam. A koraszülés orvosi indoka az volt, hogy állítólag anyámnak toxémiája lett, ami egyfajta mérgezéses állapot, amikor az anya "mérgezi" a magzatát, legalább is anyám ezt mondta, hogy neki ezt mondták, erre gyógyszert kapott. Tény, hogy nem valami jó házasságba születtem és anyám csak azért tartotta meg a terhességet, mert ez afféle naiv próbálkozás volt részükről a házasság megmentésére. Talán mondanom sem kell, hogy sikertelen volt a próbálkozás, legalább is ahogy vesszük, mert 15 éves voltam, amikor végre szétváltak a szüleim. Azért írom, hogy végre, mert számomra egy felüdülés volt, annyira nem bírtam az otthoni feszült légkört. Ezt a dolgot én úgy érzem, hogy feldolgoztam, elfogadtam, megértettem mindkettőjük motivációit, érzéseit a témával kapcsolatosan.
Végül is az lett volna a kérdésem, hogy szerintetek van-e ennek köze ahhoz, hogy a történtek átértékelése és elfogadása ellenére nem a legjobb az anyámmal a kapcsolatom? Gyerekkoromban valahogy nem értett meg, féltem tőle, úgy éreztem nem szeret. Apámmal történt válása után helyreállt a kapcsolatunk, legalább is így hittem, nem éltünk együtt.
Most viszont újra együtt élünk, mert ápolásra szorul és hát sokszor nem valami felhőtlen a viszonyunk.

Azt tudom, hogy én csak nagyon vonakodva születtem bele a családomba. Anyukám nagyon sokáig nem tudott megtermékenyülni, már az orvosi vizsgálatnál tartottak, mire sikerült. Ez az előtte szedett és hormonrendszert betegítő fogamzásgátlók következménye is lehetett. Ami érdekes, hogy aztán megszületni nem nagyon akartam, a kiírtnál egy héttel később, huszonnégy órás vajúdás után sikerült engem a világra hozni. Mintha nem akartam volna megszületni. Életemben családi és egyéb gondok miatt többször előkerült, hogy szerettem volna meghalni, mert apukám rendszeresen elszívta az energiám (és a család többi tagjáét is rendszeresen), és csak azért maradtam itt, hogy anyukámnak ne okozzak fájdalmat, tehát erőltetve, hogy "jajj meddig kell még itt lennem ebben a családban". De aztán nem bántam meg, mert érnek szép dolgok is, amiért érdemes volt, mindenesetre a lényeg, hogy sokszor nehéz volt itt tartanom a lelkem. De úgy látszik, az, hogy nem csak magamra gondoltam, végül számomra is hozott boldogságot, bár még mindig sok a menekülésre késztető nehézség, de van jó is, és csak akkor fogom feladni, ha természetes halállal távozok. Megtanultam viszont harcolni, ez mostani életem tanító feladata, mérleg holdjeggyel ez nem is csoda. Mostanra oda jutottam, hogy aki meg akarja változtatni a véleményem valamiről rábeszélés eszközével, előre szólok, hogy nem fog sikerülni.