Tegnap furcsa dolog történt...
vannak "oldószer" emberek az életemben: egyszercsak azt éreztem a jelenlétében, hogy azért foglalkoztat ez a téma, mert én nem tudok szeretni ... ami elég érthetetlen, hiszen tudom a fejemmel, hogy nemhogy ne tudnék szeretni, de legbelül maga a SZERETET vagyok... ahogy ez így feltört, valami széles, erős bástya leomlott bennem... fájt. sokat sírtam, és nem értettem, hogy most akkor sajnálom magam, vagy mi van? ...nem tudtam, hogy az egóm szenveleg megint egy sort, belemenjek-e vagy sem... mindenesetre a romhalmaz érzés megvolt.

Reggel azzal indítottam, hogy ami kiszabadult kiengedjem tudatosan, hogy megnyilvánulhasson, de nem jöttek komoly érzelmi hullámok... valami szelíd fényhez tudom hasonlítani ami történt, és hamar felszínre jöttem a meditációból...
ötlet?

nem hasonlítom magam azokhoz a 40-50-60 évesekhez akik nem foglalkoznak a lelkükkel, nem látom értelmét, viszont ez sokszor önostorozást és állandó elégedetlenséget szül bennem, úgyh köszönöm :)

Puszi!

mostanában meg is feledkeztem erről a témáról, mikor írtam a blogot nagyon aktuális volt egy vita kapcsán, és csak annyit vontam le belőle, hogy "lám, meg lehet halni álmomban".

most hogy Kati más aspektusban világította meg a dolgot, érzem hogy folyamatosan aktuális.
sok félelmem van, és hullámokban dolgozom rajtuk. nemcsak meditációban, más módszerekkel is. (pl pókok a háttérképeim:))

ismerem az érzést, hogy milyen felszabadító szembenézni a félelmünkkel... eddig az a tapasztalatom, hogy mindegyik esetben többfordulós a dolog. lehet, hogy én nem érzem magamban az erőt, bátorságot, hogy egyszer s mindenkorra leszámoljak egy-egy területtel?

...az álmom jelentése, hogy győzzem le a félelmeimet, és akkor újjászületek?

(nem lepne meg, elég régóta kapom ezt...)