Gyermekeket általában nem a lélektársnak szülünk. ezzel így voltam én is.
Bár a férjem, mielőtt összeházasodtunk a barátom volt, mondhatnám lelki társam. Míg barátok voltunk addig volt a lelki társam.
Mikor már a magáénak hitt, akkor macsó lett a drága.
A huszonhat év alatt persze volt jó is rossz is. Adtam, kaptam, jót és rosszat.

Mire biztosíték egy Házasság, és mire nem? Semmire sem biztosíték.

Mire jó egy Házasság, és mire nem? Ez jó kérdés, gondolkodom még egy darabig.

Van-e valami haszna, előnye Lelkileg, a Kapcsolatra nézve az Összeházasodásnak?
És valami hátránya? Olyan ez mint a plasztikai sebészet, ha ettől jobban érzed magad, hát legyen, de Te ugyan az maradsz, vagy mégsem. Nálam nem jött be, már azt sem tudtam: Ki vagyok én mire elváltam.

Lehet holtomiglan-holtodiglan kizárólag egy embert szeretni, tisztelni, elfogadni és megbecsülni Párunkként? Bizakodom, van igaz szerelem, bár nem sokat láttam eddig, de van ilyen.

Miért van annyi válás? Az akarás, az bizony, az el nem fogadás, na és a szabadság vágy.

És ha annyi válás van, miért házasodnak mégis olyan sokan össze?
Még akár a harmadik válás után is... Ja, kedvelik a tradíciókat, na meg a birtoklás, az igen, azt hiszik a papír összeköt.

Szóval én úgy gondolom, hogy ha van igaz szerelem, vágy arra, hogy gyermekkel családot, otthont teremtsen az ember akkor jöhet a házasság.
Ha már belekóstolt egyszer, kétszer a házasság szentségébe, ráadásul, utódot is nemzett , itt is ott is és már az idő jócskán eljárt felette, fölösleges házasodni.
Na persze erre nincs recept.
A múltkor bevallottam barátnőmnek, ha nőül kérne az a férfi akit szeretek, hát nem mondanék neki nemet.

Kedves Heni!

" az ember elindul és majd ugyanoda érkezik vissza, ahonnan elindult, a lényeg,hogy tudjon másként gondolkodni....."

Ahogy olvastam a soraid, magamra ismertem. Egyetértek Mestereddel, a tapasztalás ezt mutatja.
Egyébként azt a társat kapjuk mindig akitől a legtöbbet tudjuk tanulni.
Ha már megtanultunk mindent a kapcsolatról, a kapcsolatokról, akkor megkapjuk a deszertet, az igazit, vagy megtanuljuk elengedni szeretettel.
Mióta megtapasztaltam, hogy nem azzal élünk akivel gondolati szinten szeretnénk, hanem azzal akivel dolgunk van, pontosabban a bennünk lévő társat tudjuk csak bevonzani, tetszik, nem tetszik, így van. Vagy ha nem élünk együtt senkivel annak is oka van.
Az is igaz, hogy nagyszerű dolog mikor egyedül is teljes az ember és nem is kell mindenkinek párkapcsolatban élni.
Van az úgy, hogy valaki magányra születik. Magányos a kapcsolataiban, magányos önmagában, de mégis ez az élet való neki, de idő kell ahhoz hogy rájöjjön, most ezt kell tapasztalnia és rátalál a magány jóízére. A magányra született keres, keres és egyszer csak ráébred, hogy a lelke mélyén nem akar ő senkit.

A spirituális nő attól spirituális nő, hogy a vele történő dolgokat nem véletlenként éli meg, tudja, hogy ami vele történik az őt tükrözi minden szinten. Na persze mindezt el is fogadja.
Így a kapcsolataiban is.

Nagyon fontos, hogy a kisgyermek elől ne legyen eltitkolva a halál fogalma. Ne legyen úgy kezelve mint egy tabu.
A saját szintjén kérdez, és csak annyit, amennyit a Tőled hallottakból megért.
Fontos hogy őszinte, egyszerű választ kapjon kérdéseire.
Temetés, halál, az élet része.
Megkérdezte Tőled, mi az hogy halál?
Azt tapasztaltam, ha őszintén elmondasz a gyereknek mindent, már segítettél feldolgozni azt, hogy meghalt egy közeli hozzátartozója.

Így

vagy így