Kétezer évvel ezelőtt dsuang dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- álmomban - mondta - ez a lepke voltam,
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- lepke - mesélte -, igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő dsuang dszi...
és felébredtem... és most nem tudom

most nem tudom - folytatta eltűnődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy dsuang dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

én jót nevettem: - ne tréfálj, dsuang dszi!
ki volnál? te vagy: dsuang dszi! te hát! -
ő mosolygott: - az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

ő mosolygott, én vállat vontam. aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy dsuang dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.
(Szabó Lőrinc)

Miért tenném?:)))
Akkor hogy vállhatnék GÁT-LÁS-talanná ?:) Dehogyis GÁTOLnám a megvilágosodást :)))

az álom és ébrenlét határán, egyfajta meditációs révületben lehet az a kicsi?

Most erről eszembe jutott, hogy mi a pálya "megvilágosodott ügyileg" az orgazmussal? :))
A végeredményét inkább ne is foglaljuk mondásba:)