Évek óta követ a 22:22! | Önmegvalósítás.hu

Évek óta követ a 22:22!

2008. július 22. kedd, 22:22 | Inyó

Évek óta követ a 22:22!!!
Már vagy 4-5 éve, szinte minden nap látom a kijelzős órán ezt az időpontot! Először jó poénnak tartottam, de egy idő után ijesztővé vált. 

Van, hogy a mobiltelefonomhoz, épp ebben az időpontban nyúlok, vagy ha már kikapcsoltam, akkor 22:22-kor kapcsolom be ismét.

Tudom, valamire figyelmeztetni akarnak az Égiek, de mire?

Van ötletetek? Minden ötletre nyitott vagyok, valamelyik biztosan elindít valamit Bennem!

naphold képe
Ősök, család és Te
2008. augusztus 01. péntek, 18:58 | naphold   Előzmény

Talán nem ártana elkezdened feltérképezni, vajon milyen a viszonyod a családodhoz, önmagadhoz. Ha elkezdenéd leírogatni, aztán elemezgetni, több oldalról megvizsgálni - sokmindenre rájöhetnél. Ez alapos munkát igényel, de megéri. Fel fognak törni olyan emlékek, melyeket jó mélyre eltemettél - de ne félj tőlük. Inkább keresd meg, hogy milyen jó dolgok születtek benned a régi, kellemetlen események hatására. Fogalmazhatnám úgy is, hogy keresd meg azt a feltételes reflexet, ami kialakult az esemény nyomán és rá fogsz jönni, hogy azért kellett megtörténnie, hogy később már gondolkodás nélkül alkalmazhasd - mint a biciklizés: egyszer kell megtanulni, többet nem felejtjük el. Hihi

Jó munkát az önmagad megismeréséhez.

Eta

Sinclair képe
A 22:22 igazi angyali szám
2018. november 22. csütörtök, 1:40 | Sinclair   Előzmény

Az angyalok akarnak neked üzenni. A 22:22 ilyen angyali üzenet-szám. Itt olvashatsz többet róla:

https://spiritan.hu/222-az-angyalmagiaban/

naphold képe
A "22-es csapdája" - de van kiút, csak kicsit fárasztó
2008. augusztus 05. kedd, 13:19 | naphold   Előzmény

Neked is hasonlót tudnék írni, mint Hatvani Gyurinak. Annyival egészíteném ki, hogy én a számokhoz mindig asztrológiai szempontból közelítek.
"2": pénz; gyarapodás; ragaszkodás; hiszti, ha elveszik vagy elveszítjük azt, amiről úgy gondoljuk, hogy a mienk.
"4" (2+2): a család és lakás, ahol felnőttünk vagy amit mi hoztunk létre, ősök, lakóhelyünk, hazánk.
'8": (2+2+2+2): elengedés, tudatalatti, örökség (és itt nem csak az anyagi vonatkozásúra gondolok, hanem a lelki örökségre is).
Természetesen ezek csak kiragadott dolgok, hisz egy bolygóhoz, egy asztrológiai Házhoz rengeteg dolog hozzárendelhető.

Amikor megjelenik a 22-es szám folyton a szemünk előtt, akkor itt az ideje, hogy felmérjük azokat a tanításokat, elvárásokat, melyeket a szüleink, nevelőink ránk ragasztottak. Azokat, melyeket gond nélkül tudunk alkalmazni megtarthatjuk. Azokat viszont, melyek betartása vagy alkalmazása komoly erőfeszítésünkbe kerül, meg kell vizsgálni, kicsit át kell alakítani. Ha így tudjuk használni, akkor tartsuk meg, de ha nem, akkor szépen projektáljuk vissza a "tanítónknak", mert ami számára nélkülözhetetlen, az nem biztos, hogy nekünk is megfelelő - sőt, talán még veszélyezteti is az életben való előre haladásunkat.

Eta

Döbbenet
2008. november 19. szerda, 22:51 | Salma

Sziasztok!

Egészen eddig azt hittem, hogy csak engem követ a 22:22. Mivel már közel 10 éve jelen van az életemben, gondoltam, hogy most már ideje utána néznem , hogy vajon mit is jelenthet. Így találtam rá ezekre a hozzászólásokra, amikor is nagyon megdöbbentem...
Elgondolkoztam, hogy vajon mi lehet a közös bennünk, akiket folyamatosan kisér a 22:22...
Én mindenképpen vmi pozitív jelentést, tartalmat érzek ekörül. Vannak valakinek egyéb ismeretei, hogy mit jelenthet még a 22:22? Szivesen olvasnám, hogy ki mit tud róla.
Köszönöm!

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A numerológiai cikkben ott van a 22 jelentése!
2008. november 20. csütörtök, 10:31 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Pont tegnap jelent meg egy numerológiai cikk a főoldalon, amelyben ott van a 22 jelentése! ; )

Köszönet
2008. november 20. csütörtök, 13:21 | Salma   Előzmény

Nagyon szépen köszönöm! Máris jobb lett a kedvem. :)
Annyi dolgom van még a világon!
Szép napot Mindenkinek!

Aisling képe
22:22
2009. május 22. péntek, 17:22 | Aisling   Előzmény

Én is évek óta beléütközöm. Meglátom, rámosolygok, mint régi ismerősre, elsuttogom félhangosan ;)
Ám ahogy végigolvastam a hozzászólásokat meglepett, hogy olyan szavakat láttam hozzákötődni: üldöz, ijesztő, zavar. Nem tudom ki hogy van vele, de számomra ezek nem túl pozitív csengésűek. Miért van az, ha dolgok, események ismétlődnek - és végre fel is tűnik, hogy ismétlődnek ;) - az első reakció a rémület és az a rejtett gondolat, hogy valami baj van? Ennyire belénkágyazódott a gyanakvás és a rosszra való készülés? Miért nem a kíváncsiság, a nevetés a meglepetés talál meg minket? Vagy mi az, amit ezzel kapcsolatban rosszul látok - netán nem látok? Most nem pszichológus megközelítésre gondolok. Vélemények?

Üdv, Ais

22:22
2009. június 17. szerda, 16:19 | marti73   Előzmény

és hol a 33-as, az is mesterszám. lemaradt véletlenül?

:))

szeges képe
Ne legyen még az se!
2011. január 16. vasárnap, 12:11 | szeges   Előzmény

"Persze ez csak egy fikció.:)"

Ne legyen még az se! Felejtsd el ezt a hülyeséget, és még játékból se vedd elő. Az egyik nagynéném egy ilyen butaságba halt bele pontosan az előre "eltervezett" időpontban...

És ez tök komoly!!! Vigyázz, kérlek a gondolataidra (is)!

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Nem vagy babonás?
2009. január 21. szerda, 23:23 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Talán a babona segít! Mondd el 22-szer, hogy: "huszonkettő"!
- ettől majd biztosan feloldódik a 22-es átok!   : D

Egyébként erről jut eszembe!  A tízezer nem mágikus számotokra?

Ayasofia képe
spirituális számok,számjelek,számsorok...
2009. február 25. szerda, 0:45 | Ayasofia

Azt mondják,ha az órára pillantva egyforma számokat látsz,akkor erősen gondolrád valaki.Próbálj ráhangolódni ki az és miért fordul hozzád,miért épp akkor. (lehet,hogy csak babona,egy próbát mindenestre megér)Olvastam egyy cikket a 11:11-ről.Nem ismerős?
Sok sikert hozzá! "...keressetek és megtaláltok..."
Üdv:Luna

11:11
2009. március 09. hétfő, 10:16 | anya   Előzmény

Sziasztok,

Én már sokszor "szembe néztem" ezzel a számmal, aztán a netten keresgélve "véletlenül" találtam néhány oldalt evvel kapcsolatosan, de nem igazán értem.
Tudnátok-e segíteni?

Köszönettel, Anya

11:11-es energia, a Harmonikus Összetartás.
2009. március 21. szombat, 12:02 | Bochecha   Előzmény

szia Anya! (és akit érint)

ha a kryon.hu oldalon beírod a keresőbe, hogy 11:11, elég kimerítő választ kapsz a kérdésedre. :)

Bochecha

valore képe
hmmmm....:)))
2009. május 12. kedd, 19:56 | valore   Előzmény

Nahát, ez a 11:11 ! :))) Nekem is folyamatosan jelez! :))....bár az eltelt egy hónapban csönd volt....erre tessék Anya....megint itt a 11:11re....:DDDD
Kedves Bochecha...:))) én is átolvasom Kryon oldalát....:))))

hát igen, kapjuk a 'bíztatást' :)))
2009. május 13. szerda, 9:49 | Bochecha   Előzmény

szívből ajánlom Kryon oldalát! :))

szeretettel:Bochecha

ArkAngyal képe
Angyali üzenet:
2009. április 16. csütörtök, 9:29 | ArkAngyal   Előzmény

Az Angyalok remélik, hogy tudatosodik bennünk, ha ugyanazt a számsort egymás után többször is látjuk, pl. az óra számlapjára tekintve látjuk az 111 számsort, valahányszor az órára nézünk, mindig 1.11-et vagy 11.11-et mutat.
Ugyanígy a 22:22 és így tovább...

Amit leírtál, arra itt vannak a válaszok:

22: Mély hitedből csodák teremnek, és kápráztató új lehetőségek. Maradj meg hitedben!

222
-Újonnan elvetett ötlet-magjaink növekedésnek indultak a valóságban. Folyamatosan öntöznünk és táplálnunk kell őket, és akkor hamarosan áttörik a föld felszínét, és megláthatjuk manifesztációnk bizonyítékait. Más szavakkal: ne adjuk fel öt perccel a csoda előtt. Manifesztációnk hamarosan nyilvánvalóvá válik, tartsunk ki, dolgozzunk tovább! Tartsuk fenn a pozitív gondolatokat, megerősítéseket, és folytassuk a vizualizálást.

ArkAngyal

Aisling képe
EN TUDOM MIERT VAN!
2009. május 22. péntek, 17:40 | Aisling   Előzmény

Kedves Júlia, olyan mélységesen érintett téged ez a téma, hogy így kiabálsz? :D Én egy sima kisbetűs beírásodat is figyelemmel kísérném :)
Viszont csudaszépeket írtál a 22-22-ről, bár a lényegét nem látom, tudnál segíteni cseppet?
Mit értesz azon, hogy ajándék ez a szám? Hogy tudnám igazán használni? Biztos, hogy jó volna oda jutnom, ahová szeretnék? Elnézést, ez más típusú topicba való kérés volt :D Vissza a kettesekre. Nem értettem ezt a "miért írunk ide" - szerinted miért?, és a "titok" szavaidat ebben a szövegkörnyezetben. Ha megosztanád ezt a titkot, ha már megemlítetted, hálás lennék. Én is szívesen használnám az életem jobbá és hasznosabbá tételében. Ha megtennéd, hogy a könnyebb érthetőség kedvéért példákat írnál nekem.

Előre is köszönettel,
Ais

ArkAngyal képe
Félreértés
2009. augusztus 18. kedd, 16:34 | ArkAngyal   Előzmény

Szia julia seffer :)
Ais régi chates lehet. Általában a fórumos, chates szabályokban (PL: http://hu.wikipedia.org/wiki/Netikett) a nagybetűzés kiabálást jelölő dolog, illetve még figyelemfelhívást, valamint segélykérést közvetít. Ezek írott szabályok, amikről valaki vagy tud, vagy nem, avagy valaki vagy figyelembe vesz, vagy nem. Valszeg Ais ehhez viszonyította nagybetűzésed, Te pedig megszokás, vagy bármi más alapra helyezted ilyetén írásmódod. Ennyi történhetett.
Mást ebbe belelátni vétek ;-)

ArkAngyal

canabiol képe
22:22
2009. szeptember 08. kedd, 19:00 | canabiol

az egész még valamikor februárban kezdődött. összegyűltünk a barátaimmal az egyik havernál és egyszer csak a monitorra pillantva láttam hogy az idő épp 22:22:22 volt. ezután napokon keresztül mindig ebben a pillanatban néztem az órára, vagy telefonomra. aztán egyik lány ismerősöm telefonján láttam ezt az időt, a csaj is látta, és elmosolyodott. kérdeztem tőle, hogy ez jelent valamit? azt mondta, ő kívánni szokott ekkor. őt egyébként aznap ismertem meg haveromnál, mikor először láttam ezt az időt. aztán kb 3 hete megtudtam szüleimtől, hogy eredetileg 22-én kellett volna megszületnem, de úgy tűnik nem győztem addig várni és 1988 március 12-én világra jöttem. múlthéten meg épp egy nagy beszélgetést folytattam régi ismerősömmel, mikor hazaindultam, ránéztem a telómra és 22:22 volt másnap poénból megpróbáltam nem ránézni akkor a telómra, mert már felhúzott, hogy mindig akkor pillantok rá! és az lett belőle, hogy éjszaka felébredtem és a telefonomon pont 02:22 volt. gondoltam utánajárok neten és csak annyit tudtam meg, hogy a 22-es egy mesterszám. most már kezdem úgy érezni, hogy minden nap egyre többször találkozok ezzel a számmal. újságban, házszám, rendszámban , mindenhol. gondoltam letöltöm a 23-as szám címü filmet, mert még úgyse láttam, és hátha attól bekattanok, de persze, hogy egy trackeren sincs fent! nem keresem ezt a számot sohasem, hanem spontán pont akkor pont oda pillantok fílingű az egész ja és még azt is elfelejtettem leírni, hogy én 21/f vagyok és rendesen be vagyok tojva a 2010es évtől, mert akkor töltöm be a 22-őt. na asszem kb ez az, ami mostanában üldözne :D

2 esek és tapasztalatok.
2009. szeptember 11. péntek, 8:18 | pajkos

Sziasztok! Legyen jó kedvetek ma!

Érdekes, amiket írtatok, és igazolja tapasztalataimat.
22.-én születtem, gyermekeim születési dátumában is van kettes, és ezt mindig izgalmasnak, érdekesnek tartottam.
Sőt életem egyre inkább tele van csodákkal, mélységekkel.
Ez a szám mindíg valami mély áhítattal, alázattal, büszkeséggel töltött el, pedig nem jártam utána esetleges jelentéseinek. Mindig éreztem a misztikumot benne.

Sziasztok! Én 9.-én születtem, és nagyon vártam már 2009.
2009. szeptember 11. péntek, 9:06 | Kassay Noémi   Előzmény

Sziasztok!

Én 9.-én születtem, és nagyon vártam már 2009. 9.-hó 9-et.
Mivel én is úgy tapasztaltam, hogy ez a nap (9.-e) általában sikeres számomra, így sok mindent terveztem erre a napra.
Szerettem volna beindítani egy vállalkozást, és úgy intéztem, hogy a papírok, iratok beadása erre a napra essen.
Megírtam több pályázatot, amiről azt gondoltam még rá érek ugyan beadni, de ezen a napon több esélyem lesz a nyerésre, és még más apróságokat is beterveztem, de a sors úgy látszik valahogy nem ezt akarja.

Reggel arra ébredtem, hogy az 5 éves lányomnak 39 fok a láza.

Orvos, gyógyszertár, lázmérés, gyógyszerek, vizes ruha, stb.

Minden elmaradt, és most itt állok tanácstalanul, hogy akkor jobb ha hagyom a fenébe az egészet?
Mit gondoltok erről?

Üdv: Noa

Velem is hasonlók történnek!!!
2009. november 07. szombat, 19:57 | kicsicsillag

Egy ideje amikor az órára nézek megjelennek az egyforma számok.A legtöbbször előfordulók:11:11, 13:13, 16:16, 18:18, 19:19, 20:20, 21:21. De ezeken kívül még megjelenik jó pár. és egyre sűrűbben jelennek meg. Először nem foglalkoztam vele, de most már tudom, hogy jelentése van. De sajnos semmi ötletem sincs. Egyre jobban érzem, hogy fontosak ezek a számok, de ne tudom miért.:(:(:( Tudnátok nekem ebben segíteni ???? Nagyon fontos lenne. Előre is köszönöm szépen! Szép napot!!!

sita képe
Angyali számok
2008. szeptember 05. péntek, 10:54 | sita

Szia!

Az angyalok gyakran üzennek nekünk számok, számsorok jelképeként. A 22-es szám jelentése:
Mély hitedből csodák teremnek, és kápráztató új lehetőségek. Maradj meg hitedben!

Bővebben olvashatsz még erről az angyalforrás oldalán: http://angyalforras.hu/Angyali-technikak/Angyali-szamok-I-

Üdv,
sita

Ha majd a messze is közelnek látszik, s tudod az élet nem tart a halálig; Ki majd mások arcát is magában látja, az mind ráismer Önmagára.

Domoszlai Katalin képe
Joseph Heller megírta ezt a 22-es csapdájában. Az alapsztori, ha
2009. október 17. szombat, 19:44 | Domoszlai Katalin   Előzmény

Joseph Heller megírta ezt a 22-es csapdájában. Az alapsztori, ha valaki nem ismerné, a pilóták a 2. világháborúban, csak az őrültségre hivatkozva kérhették, ne kelljen felszállniuk. A normális emberek nem akartak felszállni, mert elegük volt és féltették az életüket. Ők nem kaptak felmentést, mert megállapították normálisak, bevetésre alkalmasak. Az őrülteknek eszébe sem jutott, hogy ne szálljanak fel, annyira őrültek voltak, hogy nem féltek. Ezt nevezik a 22-es csapdájának, olyan helyzet, amire megoldás nincs. A tanulság persze elég egyértelmű, ha belegondolsz, maga az élet megoldotta a helyzetet, ugyanis a háborúnak vége lett... Lehet olyan helyzetben vagy, ahol nincs más, csak várni kell és kérni a felsőbb erő segítségét.

Ha valaki tudja a választ...
2009. november 10. kedd, 5:45 | Marcsi777   Előzmény

Sziasztok!
Tudom, hogy ennek a dolognak is van jelentősége az életemben, csak már türelmetlen vagyok kicsit, ezért kérem a tanácsaitokat, ötleteiteket, hol keressek.
Engem a 7-es követ. Vagy én követem. Tizen valahány éve, bármit amit kérek, vagy csak egyszerűen történik valami fordulat az életemben, MINDIG ott a 7. Pl.: 7x hirdettem meg a házunkat eladásra, 7 érdeklődő nézte meg, a 7. megvette. 7 hónapig voltam munkanélküli, mire most sikerült olyan munkát találnom, amire vágytam. Jelenlegi párom (amilyenről "álmodtam") születési dátumában 2 db 7 is van. Stb.
Számmisztika szerint semmit nem találtam. A fenti linket megnéztem, ott annyi van, hogy helyes úton járok. Lehet, hogy "csak" ennyi? Ez csak egy megerősítés számomra. Vagy lehet több is? Mit kellene, hol kellene még keresnem? Lehet, hogy mint sok minden mást, ezt is csak túlbonyolítom?
Köszi a segítséget:
Marcsi 777

Mindig így!
2009. március 20. péntek, 8:54 | Oiolosselote

A 22-nek valóban van misztikus jelentése. De a kettők sokaságának is!. Te magad írtál róla. (tudjuk, a válasz mindig önmagunkban van - bár mások segítenek megtalálni azt).
Azt írtad, hogy 'te mindig valakinek a valakije vagy'. Vagyis mindig, minden helyzetben a mások után következel. Tehát SZOLGÁLSZ. És ez így van jól. Te talán még félsz ettől, ezért zavar, hogy az órád mindig erre figyelmeztet. Figyelmeztet is, mindaddig, míg el nem fogadod, hogy te bizony - ha tetszik, ha nem-, másokért élsz, és már nem magadért. Az életed nyilván már követi ezt, csupán te magad, a gyarló, önös ÉNed még nem fogadta ezt el. Hát fogadd el, mert ez a te sorsod, és erre büszke is lehetsz. Én már most is büszke vagyok rád!
Mellesleg, ha az órád alapján ítélsz, akkor tedd meg, amire kér (22:22). Vagyis oszd el őket egymással!.Mi az eredmény? Te magad, , a benned rejlő igazi EGY. A Benned rejlő isteni egy. Így már más szemszögből lehetsz boldog? Erre utalt Sita is.

22:22
2010. október 04. hétfő, 21:55 | drotoskoma

Sziasztok! Nekem is rengeteg talalkozasom van a szamok ismetlödesevel.Föleg a 22:22 -vel, ami vagy az oramon,vagy valami digitalis kijelzön jelenik meg,de volt mar,hogy taxi oldalan vagy hirdeteseken lattam! Sokan vagyunk ezen az oldalon ,arra gondoltam,hogy össze hozhatnank egy 22:22 es "klubbot" ahol szemelyesen is talalkozhatnank egymassal! Hatha okosabbak lennenk ha össze talalkoznank mi 22:22-esek! Sziasztok!

Attól függ, hogy adsz-e neki hatalmat. A 22-es szám sokaknak
2010. december 09. csütörtök, 21:53 | KatiPotter   Előzmény

Attól függ, hogy adsz-e neki hatalmat. A 22-es szám sokaknak tetszik, szép szimmetrikus páros szám, és ha figyel rá, akkor könnyen észreveszi, nekem is volt ilyen, a Harry Potter 7 film megnézése után pedig a 7-es szám követ hihetetlen mértékben (még a dolgozatom pontszáma is 7 egész számú többszöröse, 7-én szerencsém volt meg ilyenek, illetve csak ma tudtam meg, hogy szerencsém volt), de valószínű mert annyira figyeltem. :) De amúgy ha belegondolok, korábban is szerepet játszott nekem már a 7-es szám. De szerintem ennek akkora jelentőséget tulajdonítani nem kell. A 23-as számnál viszont negatívat éreztem sokszor. Most 23 éves vagyok. Mielőtt betöltöttem a 23-at, direkt mondtam magamnak: nincs jelentősége. Ettől még nem lesz rossz, nehogy már ez határozza meg az életem, előbb-utóbb eljön ez is. És valóban, nem történt olyan rossz, persze voltak kellemetlenségek, de sok jó is. :) Semlegessé vált a 23-as szám, mert így programoztam, és azóta sem okoz semmit, nem is figyelek rá. A 7-es meg követ jó értelemben most, mert figyelek rá. Amint semlegesítem, majd nem fog. Egyelőre most jól szórakozom rajta. Még a szakdogámban is 7 vázlatpont jött ki 7 mérési eredménnyel, és nem direkt. Utólag számoltam össze. Nagy kedvencem a Harry Potter a rejtett lelki üzenete miatt, és a Harry Potterben ugye, ahogy sok mesében, sok formában jelen van a 7-es. Valószínű ezért ragad rám. :D Szóval: rajtad múlik, mire figyelsz, nem vagy neki kiszolgáltatva vagy ilyesmi.
(Na, ellenőrző kód most 17, csak hogy benne legyen a 7-es :D:D)

Vonzod a szimmetriát
2011. március 04. péntek, 16:47 | KatiPotter   Előzmény

Lehet, hogy egyszerűen a szimmetriát vonzod. Szoktad magadon figyelni, hogy ha nézel egy alakzatot, feltűnik-e, fontos-e számodra, hogy mennyire szimmetrikus? Én szoktam néha, és a számokban is feltűnik, ha pl szimmetrikus. Lehet, hogy ez azt is jelzi, hogy az ember szeretne lelki társakkal találkozni, vagyis "lelki szimmetriát" keres, de lehet, hogy nincs ezzel összefüggésben, csak eszembe jutott. Vagy egyszerűen valami rendet, rendszerességet keres az ember, és ezért is lehet.

Feliratkozás Hírlevélre