„Új korszak küszöbén állunk. Vannak, akik már régen várják, vannak, akiket rettegéssel tölt el, és vannak olyan társaink is, akik a már bekövetkezett változásokból alig vettek észre valamit, sőt, jövőképpel is csak korlátozott mértékben rendelkeznek… Az emberek többsége azonban nyugtalan, és - miközben életét mindenki csak az örök MOST-ban élheti - gondolatban előre-hátra szaladgál az időben, kutatja, keresi, hogy valójában mi az, ami volt (gondolok itt a torzításmentes történelmi eseményekre), és - főleg - mi az, ami felé haladunk?”
, workshop, Téli Márta, Sághy András, Oravecz Andrea, Somi-Kovács Mária, Móra Klára, Menyes Gusztáv, Nagy Melinda
EGÉSZ NAPOS, ÉLŐ INTERJÚ-PROGRAM A SOTER KLUBBAN
8.30-16.00 óra
A 2012. december 21-i Téli Napfordulón, Téli Márta 6 olyan mesterrel, segítővel, gyógyítóval beszélget, akik hivatásuknak választották azt, hogy segítsenek másoknak kézbe venni saját sorsukat, és örömöt, egészséget, boldogságot, jólétet teremteni az életükben.
Töltsük együtt ezt a napot, amely a Maja naptár szerint lezár egy 5,125 éves ciklust, amely egy nagyobb,
25,625 éves időszak vége is egyben és, amely napon új világciklus veszi kezdetét!
Tudom, hogy a cím sokkoló lehet, de olvasd el az alábbiakat és megérted, hogy ez Rólad is szól!
Elengedés
A legutóbbi Transzlégzést és előkészítő programot a születés témájának szenteltük. A következő témánk az elengedés lesz és az ehhez szorosan kapcsolódó halál tudatos feldolgozása. Ezen lelki folyamatok nem csak az évkör vége miatt aktuálisak, hanem mert a Maja naptár okozta hangulatban sokan várják a régi útjuk lezárását és egy új élet kezdetét.
Az újrakezdéshez, megújuláshoz elengedhetetlen, hogy elengedjük a régi életünket, elmúlt kapcsolatainkat, a végét járó, haldokló folyamatokat. Lehet ez egy volt párkapcsolat elengedése, egy halottunk meggyászolása, vagy egy munkahelyi váltás előkészítése is, bármi, aminek már lejárt az ideje, vagy nem szeretnénk azt tovább fenntartani.
Az elengedés az egyik legnehezebb folyamat számunkra, hiszen nagyon mély kötődéseket, megszokásaokat kell elengednünk, amelyekkel úgy összenőttünk már, mintha egyek is lennénk vele! Ezért érezzük azt, hogy szinte magunkat kell elengedni, feladni, Önmagunkat veszítjük el, ha elengedünk valamit.
Neked ajánljuk, ha
* már tudod, mi a hivatásod és készen vagy elkezdeni, azonban nem tudod, mivel kezd és
hogyan csináld.
* kiképződtél, talán már dolgozol is segítőként, de úgy érzed, az üzleti rész túl nagy falat
számodra.
* magad sem érted, miért nem csinálod.
Gyere, tanuld meg a fortélyait és csináljuk meg együtt!
Nézd meg az egyes modulokat és válaszd ki a számodra megfelelő kombinációt!
AUSZTRÁL VIRÁGESSZENCIA TANFOLYAM indul 2012. szeptember 15-16-án 10-17 h között. A tanfolyamon megismerjük az Ausztrál Bush Virágesszenciák történetét, végigvesszük a 69 egyéni és 17 kombinációs esszencia felhasználási területeit a csakra- és meridiánrendszer összefüggéseiben és azok használatát a különböző segítő, terápiás modulok szempontjából (pl. numerológia, masszázs, kineziológia).