BEJELENTKEZÉS SZÜKSÉGES! Az aura egy nagy mennyiségű információt tárolni képes elektromagnetikus hologram., melynek egy része folyamatosan változik különböző érzelmek és gondolatok, illetve fizikai életmód hatására, mégis nagyobb része állandó marad, mint a tenger. Gyakorlatilag érzelmi és gondolati mezőnknek is hívhatjuk, melyben helyet kapnak bizonyos testi információk is. Ezért az aurafotó olyan egyedi mint az ujjlenyomat, vagy méginkább mint tenyerünk barázdái, amiből nemcsak a múlt olvasható ki, de utalhat a jövőnkre is.
Hiszem, hogy minden betegségnek van gyógymódja, az ember képes önmagát felszabadítani.
Az általam alkalmazott terápia célja: az ok energetikai felszabadítása és tehermentesítése, mely a TUDATALATTINKBAN van. A kezelés elsődlegesen sejtszinten hat. Beindítja a sejtregenerációt az öntisztulási – öngyógyító folyamatot: testi – lelki – szellemi szinten és harmóniát teremt.
Azért születtünk, hogy életüket egészségben – boldogságban – bőségben éljük.