Ugye, ahogy haladunk az utunkon, rájövünk, hogy egyedül haladunk és egyedül visszük végig a feladatainkat. Alapjában véve ezzel válunk önállóvá és magunk oldjuk meg a dolgainkat. Ergó, nincs szükségünk senkire, akire "támaszkodhatunk", megoszthatjuk vele dolgainkat, segítséget kérhetünk ha bajban vagyunk, stb.
Kérdésem, hogy ha fejlődünk és önállóvá válunk, akkor kell-e támasz, például egy barát?

Boldog születésnapot Sanyi! http://www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70
40. születésnapod kapcsán végiggondoltam, mi az, amit a Te létednek, lényednek köszönhetek.
Visszagondolok arra a napra, mikor először találkoztunk 2004 őszén a Spirit suliban.
Nagyon élénken emlékszem, mikor a második évfolyam diákjai, nagy tapssal és ovációval fogadtak.

Milyennek láttalak?
Fogalmam sem volt mit is gondoljak rólad, mert nem voltál beilleszthető semmilyen kategóriába, de azonnal elfogadtalak.

Felismertem hogy nem! Ha új környezetbe kerülök, ahol semmit sem tudnak rólam, akkor nekem lesz dolgom azokkal az előítéletekkel, amelyeket az ,,elődeim"ott hagytak. Lehet ez egy munkahely, egy párkapcsolat, stb.
Szóval nem indulhatok tiszta lappal, hanem ott kell folytatnom a történetet, ahol mások abbahagyták, és az én történetemet is folytatja majd valaki...s ez így megy tovább.
Akárhová is kerülünk az életben, igenis van jelentősége, hogy mit hagyunk magunk után!