Mára már elfogadott, hogy a betegségek kialakulásában jelentős szerepe van a lelki okoknak.
A félelem, a lelki fájdalom, egy megrázó veszteség, a harag, az elutasítás vagy a tehetetlenség – mind-mind képesek először energetikai szinten, majd a fizikai, a test szintjén tüneteket, betegségeket produkálni.
Így tud jelezni a lelkünk, hogy valami nagyon nincs rendben belül, foglalkozni kellene vele!
Sajnos a fizikai szinten végzett kezelések nem hatnak a lelki okokra.
Ezért ha esetleg sikerül is kigyógyítani a beteget az aktuális tüneteiből, a lelki okok rövid időn belül egy másik betegség formájában ismét segítségért kiáltanak.
Igen, ez egy segélykiáltás a lélek szintjéről, ezért a tünetre, a betegségre sosem szabad haragudnunk, hanem inkább jelzésként kell figyelnünk rá a lelki okok feltárása során.
A legtöbb ember, aki megbetegszik:
- Nem figyel magára, az egészségére, mert nem tartja fontosnak magát (pl. másokhoz képest).
- Nem foglalkozik az érzéseivel, a fájdalmaival, a veszteséggel, vagy amikor azok már nagyon erős jelzéseket küldenek, akkor elnyomja azokat. – és ezzel meg is ágyazott egy jó kis betegségnek!
- Egy szerette elvesztését (szakítás, válás, vagy halál miatt) nem fájta ki, nem síratta el, nem gyászolta meg kellő mélységben – mert például „Az életnek mennie kell, nem érünk rá itt sírdogálni.”
- Olyan kapcsolatban él, ahol nem szeretik, nem fogadják el, állandóan kritizálják, bántják, szívják a vérét. – ennek sosincs jó vége, idővel elfogy az életenergiája, az életkedve az embernek
- …és még sorolhatnám a jellemző lelki okokat, amelyekből mindenféle betegségek tudnak születni.
A lelki okok feldolgozása
A feltárás után jön a megismert okok feldolgozása.
A képlet egyszerű: A rosszul működő személyiségtől => tönkremegyünk lelkileg => így megbetegszik a test is.
Ha meg akarjuk gyógyítani a lelkivilágunkat, akkor a személyiségünkben levő hiányokat, sérüléseket, hibás működési mechanizmusokat kell „rendbetenni”.
A feltárás során már láttuk, hogy milyen események, érzelmi sérülések és hiányok vezettek ide.
Most, ezeket kell orvosolni, méghozzá a lehető leghamarabb, amíg a testnek és a léleknek van elég tartaléka!
A feldolgozás várhatóan egy hosszabb folyamat lesz, mivel itt olyan új lelki működéseket kell elsajátítani, amilyenek korábban nem voltak. Ha meglettek volna, akkor nem jutott volna el idáig az ember.
Mit kell elsajátítani, miben kell változni?
A leggyakoribb elmaradásaink a lelki működésben, hogy:
- Nem tudjuk elfogadni a dolgokat, másokat vagy magunkat olyannak, amilyenek.
- Nem tudjuk feldolgozni a minket ért negatív hatásokat, a bennünk keletkező negatív érzelmeket
- Olyan önsorsrontó negatív hiedelmeink és programjaink vannak, melyek megbetegítenek
- Nem tudjuk megvédeni magunkat lelki vagy fizikai bántástól, fenyegetéstől
- A stressz szó csak egy gyűjtőfogalom, valójában mögötte félelem és aggódás van, amit nem tudunk elengedni
Ezek csak a leggyakoribbak, de ahány ember, annyiféle lelki probléma, elakadás és hiány van.
Amit javaslok:
- Olvass utána, értsd meg, hogy mi lehet a betegséged lelki oka! (Nézd meg az alábbi listát is!)
- Kezdj neki az önismereti feldolgozásnak mielőbb, de a fizikai szinten is tedd meg, ami szükséges!
- A legjobb az lesz, ha egy szakember segítségét kéred!
Ha Te is elszánt vagy és szeretnél meggyógyulni, akkor bizony tenned is kell érte!
Csak úgy „magától”, még senki nem gyógyult meg!
Viszont ha megérted a lelked jelzéseit és megteszed a szükséges lépéseket, akkor azzal, a gyökerénél oldod fel a problémádat.
Ahogy a Tanítóm is mondta:
„A csodát nem várni kell, hanem megvalósítani!”
Betegségek lelki okai
- Lelki betegség
- 6 Alap-Tankönyv a betegségek lelki okairól
- Testi egészség
- Lelki okok feltárása
- Táplálkozás és öngyógyítás
- Mit jelez a betegség?
- Betegségek lelki okai
- Mi a gyermekbetegségek lelki oka? 2
Betegségek, tünetek
(2012. áprilisig kigyűjtve)
A kérdőjel azt jelzi, hogy a kérdés nem lett megválaszolva.
Keresés a listában: CTRL+F …a keresett szó …ENTER
Ha nem találtad meg a listában…
…akkor hozzászólásban írd meg, hogy melyik betegség lelki okára vagy kíváncsi, és mi segítünk megfejteni azt!
Ha lehet, akkor ne csak a betegség nevét add meg, hanem azt is írd meg, hogy:
Milyen tüneteid vannak?
Hogyan hatott az életedre?
Milyen életesemény történt a kialakulása előtt – körül?
Ezek mind segítenek abban, hogy megfejtsük a betegséged jelentését és megtaláljuk a gyógyuláshoz vezető lelki utat, a szükséges önismereti gyakorlatokat!
Juhé, ezt kipróbálom!
Nekem a térdeim fájnak. Tulképp azóta, amióta még megboldogult lánykoromban nekiálltam kondizni, hogy izmosodjam egy kicsit. Ott rosszul csináltam egy gyakorlatot, meg talán túl gyorsan akartam haladni, és emiatt a súly is nehezebb volt már a kelleténél, és ott erőltettem meg őket. Jártam is kezelésekre a kórházba, az idős nénik nem győztek csodálkozni, hogy nahát-nahát ilyen fiatalon is idejut valaki… Az életemre nem túl gázos a hatása, néha előjön a fájás, néha semmi bajom. De az aurafotózáson is ezt a területet mondták a legrosszabbnak.
térd
szia Csaesz!
a térd az alázattal van összefüggésben, nem véletlen van az, hogy az emberek térdre borulnak, ha imádkoznak.
érdemes lenne megvizsgálni, hogy milyen életterület az, ahol nincs Benned kellő mennyiségű alázat.
Valakivel kapcsolatban?
szeretettel:Bochecha
Alázatosnak lenni azt jelenti, hogy tudod a helyed
Az, hogy akkor jött elő a tünet, amikor túlerőltetted magad, jelzi, hogy az alázat magad felé sincs helyén.
Az alázat amiatt nincs meg bennünk, mert vagy alul, vagy túl értékeljük magunkat a valós értékeinkhez képest. Ha olyat vállalsz be, amire nem vagy képes, akkor túl értékelted a képességeidet, erődet, teherbírásodat, tehát nem jól értékeled magadat.
Alázatosnak lenni azt jelenti, hogy tudod a helyed, helyesen értékeled magad és elfogadod azt, ami vagy.
Valószínűleg kondizni is azért kezdtél olyan nagy elánnal, mert több akartál lenni, mert nem fogadtad el azt, amilyen akkor voltál!
Az alázat azt jelenti hogy senki fölé nem helyzed magad és képes
Az alázat azt jelenti hogy senki fölé nem helyzed magad és képes vagy bárki előtt meghajolni aki megérdemli. Ez lehet egy hajléktalan is (sok közöttük az angyal – a segítő)
Nil
nilattak@gmail.com

nem tudom mi a bajom
szia sanyi,kb fel eve tortent ,hogy a porckorongservem miatt egy uj gyogyszert vettem be ,egyszer egy darabot,ra 2 orara ,arra ebredtem hogy nemerzem a nyelvem ,nemkapok levegot es remegett kezem ,labam ,en az eros no ,azota is gyenge vagyok,nemszedek azota semmillyen gyogyszert,teakat iszom,tornazom,lefogytam 25 kilot,de ezek a dolgok meg sokszor elojonnek,azota remeg a terdem ha hazafele tartok,felek elaludni,hogy nem ebredek tobbe fel,a ferjem is elment kulfoldre dolgozni es nincsen senki mellettem.probalok nemgondolni negativ dolgokra, az orvosom szerint tul sokat dolgozom,ez a baj,de ez komolyabb,osszeszorul a gyomrom mindha izgulnek es mindha keves levegot kapnek,talalkoztal mar illyesmivel?

De már az a probléma hogy szegénynek rossz a térde
De már az a probléma hogy szegénynek rossz a térde és már nem tud letérdelni, bármilyen jó lenne.

Cukorbetegség lelki oka
Cukorbeteg vagyok apám halála óta (1996).
Most 58 éves vagyok.
Nagyon fájdalmas volt az ő elvesztése.
Tünetek: romlik a látásom, fáradékony vagyok.
Fájnak a lábaim. Sokszor reménytelennek
látom az életemet. Kevesebbet bírok dolgozni.
Köszönöm a lehetőséget, hogyha tudtok segíteni.
Üdv. Zsuzsa
cukorbetegség
szia Zsuzsa!
A szeretethiány, a magányosság és az önértékelési zavarok „segítenek” a kialakulásában. A betegek rendszerint elutasítják a gondoskodást, a szeretet, miközben éppen erre lenne a legnagyobb szükségük. Kemények és rendíthetetlenek, arcuk pókerarc, nem ül ki rájuk az érzelem. Miközben mindennél jobban vágynak a babusgatásra, a szeretgetésre, és igazából ők is ezt tennék másokkal.
romló látás: mit nem akarsz meglátni??
szeretettel: Bochecha
a betegségek lelki okai
Szia. 20 éve foglalkozom a betegségek lelki okaival.
Én is meggyógyultam olyan betegségekből amelyet az orvosok jelenleg csak kezelni tudnak gyógyítani nem. A lányom epilepsziája is meggyógyult.
Edig akárhány cukorbeteggel találkoztam, senki nem vállalta be azt a lelki utat amit a gyógyuláshoz be kell járni. Ez néha fájdalmas, de megéri (nem fizikai fájdalomról beszélek)
HA gondolod írj
nilattak@gmail.com
Mi lehet az oka?
Sziasztok!
Én nem vagyok szakértő ebben a kérdésben, ezért talán Ti tudtok nekem segíteni.
Nos nem rólam, hanem Édesanyámról van szó. Méhnyakrákja van. Sajna műteni nem lehet, csak kemóval és sugárral tudják kezelni. Hosszú lenne leírni, hogy miért…
Ha valaki tudja, ennek a betegségnek a lelki okát, hogy miért alakulhatott ki, kérem írja meg.
Előre is köszönöm
Üdv., Emese
Szia Emese ! A rákos betegség nagyon összetett probléma .Egyszer
Szia Emese !
A rákos betegség nagyon összetett probléma .Egyszer van a rák,és a terület ahol jelentkezett az sem
véletlen,hogy pont ott van.
A méhnyak rák kapcsolatos a szexualitással,és a férfi partnerrel felmerülő lelki okokkal,de lehet még más oka is természetesen.
Valamilyen alternatív gyógymódot is kéne választani,a kemó és a sugár mellett,mert az csak ideig óráig
működik,és mint tudjuk többet árt ,mint használ.
Igazán csak az édesanyád tudna segíteni saját magán,mert az okot ő idézte elő,neki kéne feltárnia ,dolgozni rajta,persze ehhez szükség van sok segítségre,támogatásra.
A pszichoterápián kívül,segítenek a speciális rák diéták,például Gerson diéta.
Vannak alternatív gyógymódok,szellemi gyógymódok,pl.Fényadás,Machikari,és bizonyos táplálékkiegészítők.:
pl. a Vitanax,ami kivédi a kemó káros mellékhatásait,és gátolja a az áttétek képződését.Ez kórházi körülmények között igazolt,még az is hogy kemó nélkül visszafejlesztett,pl.tüdődaganatokat.
Van egy nagyon hatékony dolog a Laetril,B17,injekció,ez 6 hónapalatt képes visszafejleszteni a rákot,mert csak és kizárólag a rákos sejtet pusztítja el.
Szóval rengeteg lehetőség,segítség van.Vannak ilyen klubok,ahol egymást segítik tapasztalatokkal beszélgetésekkel.
Nagyon sokat tudna segíteni,mind az ok feltárásában,mind a kezelésében az Új Germán Medicína.
Rengeteg olyan könyv van,ami beszámol arról hogyan gyógyult meg valaki a rákjából.
Kéne ilyeneket tanulmányozni,mert benne van a hogyan,és mivel sikeres volt reményt is nyújt egyben.
Szerintem minden lehetőséget igénybe kéne venni,mert a kemó,és sugár tudjuk jól nem megoldás.Ezen kívül pedig a legfontosabb lenne,az anyukád aktív részvétele a gyógyulásában,hogy higgyen benne,és akarjon meggyógyulni,és ezért tegyen is meg mindent.És persze a család részéről minden támogatást,és rengeteg szeretetet kéne kapnia.
Egy ilyen súlyos betegség mindig sorsfordító lehet,de fel kell ismerni az okát,hogy mit rontott el,hogy először a psziché,aztán a test ilyen súlyos tünettel reágál.
Amíg ez nem derül ki és nem történik meg a változtatás,addig egyik területről a másikra lesz áthelyezve a probléma.
Sok erőt,és kitartást az anyukádnak. Ez egy nagy lehetőség neki,élnie kéne vele…
Az okot
neki kell megtalálnia, vagy egyedül vagy segítséggel. Nagyon jó könyv Brandon Bays Belső utak című könyve, az írónőnek is rákos daganata volt a méhében. A könyv arról szól hogyan találta meg és dolgozta fel a lelki okát. Ha nem tudod megvenni, írj egy privit és elküldöm neked e-bookban.
Brandon Bays Belső utazás
Szeretnék magamnak segíteni a gyógyulásban. Hetek óta nem tudom megszerezni Brandon Bays Belső utazás című könyvét. Most is éjnek idején ezért vagyok fönn a neten, ezt vadászom. De nem baj, mert ennek kapcsán fedeztem fel EKHARDT TOLLE tanítását, ami rendkívül fontos lett számomra.
Kérlek, segíts, nagyon szeretném elolvasni a könyvet. Köszönettel: Teri
Brandon Bays könyv
Itt megtalálod a könyvet, lehet kapni a Széna téren lévő boltjukban is szerintem, de a Keletinél, a Fiumei úton biztos:
http://www.agykontroll.hu/nodeorder/term/2
Én is elolvastam és ajánlom, de szerintem mindenképpen kell segítség a megvalósításhoz.
Üdv.
Barbara
könyv
Szia Nocsak!
Nekem prosztatarákom van, így érdekelne ez a könyv.
Akkora file, hogy e-mail-ben át tudod küldeni?
Megköszönném:
Joci
Ui: Van egy Simontone: A gyógyító képzelet c. könyv, ami szintén a lelki okokat rendezi.
http://www.ujmedicina.hu oldalon találsz egy könyvletöltést, dr. Hammer
http://www.ujmedicina.hu oldalon találsz egy könyvletöltést, dr. Hammer rákutató orvos könyvét, (ujmedicina, avagy a feje tetejére állított orvostudomány) már Bp.en is van bérelt ingatlanon, osztálya ami ezzel a módszerrel dolgozik.
Közvetlen környezetemben 2 en is voltak, akik meggyógyúltak és további pozi eseteket is ismerek hallomásból.
Ez is lehet egy alternatíva.
Szeretettel:medve
táplálkozás
Váradi Tibor szerint a táplálkozásunk megbetegíthet, de a gyógyulásban is segít. Teljesen növényi alapú táplálkozásra kellene átállnod.
Mellőzni mindenféle állati eredetű táplálékot (hús, tej, tojás, sajt, hal).
Leszokni a fehércukorról, helyette mézet fogyasztani, a konyhasó helyett himalájai kristálysót használni, lúgos vizet inni.
A táplálékod nagy részének nyers tápláléknak kellene lenni (zöldségek, gyümölcsök), s a maradék pedig teljes kiörlésű gabonafélék és párolt, főtt zöldségek, gabonafélék, magvak.
Ez azt jelentené, hogy az egyéb más (gyógyszer, képzeletgyakorlat) mellett az immunrendszeredet nem gyengítenéd, hanem támogatnád a táplálkozásoddal is. Az immunrendszerünk csodálatos módon tud dolgozni értünk, ha segítjük a működésében.
Képzeletgyakorlatban pedig egy általam gyógyítóan használt módszer: meditációs – vagy a közeli – állapotban elképzelem azt a korábbi élethelyzetet, amikor az a szervem még jól működött (ez azt jelenti, hogy a dns láncolaton elmégy az eredeti/alap/jó állapotig). Amikor kijövök belőle, akkor pedig már csak a jó működést tartom a tudatomban, így a gondolat gyógyító ereje+Raffael gyógyító erői felülírják a téves működést. Ha az elképzelés nem megy, akkor kérd meg a Benned élő magasabb Ént, hogy vigyen oda.
S fontosnak tartom még, hogy legyen kedved/erőd élni minden szinten (tudatosan és tudat alatt is).
Mit gondolsz, ebből megvalósítható egy-s-más a számodra?
Az Echo TV .- nmegy a Rákérdés c. műsor .
Egy próbálkozást megér . Üdvözlettel : felacso
Brandon Bays
Kedves Katalin,
Szeretném kérni a Brandon Bays Belső utak c. könyvét, ha lehet.
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Kovács Tünde
Szükségem van az email címedre
írj ide:
dk1011@live.dk
Bőr
Basalioma van a mellemen, néha szép, de néha piros és picit vérzik, kb. 1 cm.
Tudnál nekem segíyteni?
Bőr -basalioma
Azonnal fordulj bőrgyógyászhoz illetve sebészhez!

Kedves Zsuzsa,
Polcz Alain bármely könyve, nagyon sokat ír erről a témáról, gyász stb.
Illetve betegségek lelki okairól a következő könyv: Pósa Ferenc, A betegség mint pótcselekvés.
Sokat segít szintén, bár igen erős a Helinger féle családállítás. Érdemes felkeresni:családállítás.lap.hu.
Itt találhatsz elérhetőségeket is. Üdv
Anikó

Lelki okok feltárása….
Gyógyulásunkhoz is a lelki okok feltárásán, és megismerésén át vezet utunk.
…. és egy nap majd ott ülsz egy kórház vagy egy orvosi rendelő folyosóján, és az orvosodra, vagy az eredményeidre vársz, mivel hosszabb, rövidebb vizsgálatsorozat után megszületett a diagnózis: …. itt a betegséged neve van.
Kavarogni kezdenek gondolataid a fejedben…. érzelmeid vitustánc szerű hullámzásba kezdenek… majd először sírsz vagy éppen dühös leszel… érzelmeid gyerekes módon ingadozni kezdenek; esetleg megijedsz majd elkeseredsz. Talán kiabálásba, átkozódásba kezdesz…. mindeközben azon agyalsz: „Miért pont én?” Ehhez hasonló kérdések árjai törnek elő belőled.
Legtöbbször tehetetlenséged pillanatait éled meg. Majd egyszercsak, felállsz, és elindulsz…
Egyedül vagy sem, hisz jó esetben kísérőddel vagy. Ő bárkid lehet: házastársad, családtag, rokon, barát…. – aki osztozni próbál veled érzéseidben…
és akivel kézenfogva meneteltek gyógyulásod felé. A hozzá vezető hosszú, rögös úton.Mert immáron tudod: Te innentől már harcolni akarsz betegséged ellen.
Egészséged visszanyeréséhez, a jelenleg még fennálló betegség eltüntetése a cél…
És, ahogy nincs két egyforma ember, betegség, helyzet, ugyanúgy nincs egyforma gyógyulás se, hiszen ugyanannyi módszer vezet a gyógyuláshoz is.
Utad során több ezerféle hozzáállással, technikával találkozol. Velük a jelenlegi kibillent egyensúlyi harmonikus állapotod újra kiegyensúlyozhatóvá válik majd.
Nincsen jó és rossz módszer a betegségek lekűzdéséhez.
Csak gyógymódok vannak, akár a hagyományos nyugati, akár a keleti orvoslás mellett foglalunk is állást. Az a jó, ha párhuzamosan teszünk magunkért. Vonjuk be mindkét irányzat képviselőit a gyógyításunkba, és velük együttműködve – nyitottságunk függvényében, tegyünk meg mindent a gyógyulásunk érdekében.
Egészségünk visszaszerzéséhez, a testben megjelent betegség legyőzésének megkezdésekor van még egy fontos feladat is a számunkra: megérteni, hogy minden betegségbe ott lapul lelkünk fontos üzenete a test betegsége mögött.
Ennek az üzenetnek a lényege nagyon egyszerű: megszünt a békesség bennünk. Nincs a lelkünk harmóniában testünkkel, a világgal.
Amint viszont, megismerjük és értelmezzük a tüneteket kiváltó lelki okaink hátterét, el is indulunk gyógyulásunk útján, hogy tudatunk segítségével visszaállítsuk testünkbe, lelkünkbe a harmóniát, és újra egyensúlyba kerülhessen minden, ami egészségünk visszanyerésének alapjához szolgál.
Sokszor több évtizedekig, vagyis, nagyon hosszú ideig gyártjuk le, állítjuk elő helytelen gondolkodásunkkal, és életvitelünk káros szokásaival a betegségeinket. És furcsa, de akár hosszú évtizedekig semmi jelét nem észlelünk a megbillent az egyensúlyi állapotunk állásából.
Fontos tehát, hogy figyelembe vegyük azt is, hogy a betegség eltűntetéséhez, ás egészségünk visszanyeréséhez is ugyanannyi idő kell.
Gyakoroljuk hát a türelmet, a kitartásunkat, az elkötelezettséget önmagunk iránt, és a következetesség ebben nagy segítségünkre lehet. Fontos tulajdonságunkká válhat.
Bármilyen is a betegség, annak tünete, komoly kihívás elé állít bennünket a környezetünkkel egyetemben.
Hiszen testünk, önmagunkhoz hasonlóan, egy tükör, mely a bennünk nap, mint nap lezajló folyamatokat tükrözi, annak függvényében mit teszünk önmagunkért, vagy épp ellene.
Ha vigyázunk egészségünkre, és a megelőzést tartjuk mindennap szem előtt, sokkal kedvezőbbek életkilátásaink, mint ha nem. Betegségeink különbözősége, más és más tanulási folyamat. A különböző terheket hozó betegségünk gyógyulása is más, és más, attól függően, mennyire vagyunk nyitottak alternatív gyógymódok irányába, és mennyire vágyunk, vagy éppen nem, környezetünk megértésére.
Lényeg az, hogy ne veszítsünk időt azzal, hogy kialakítunk magunknak, önmagunkban, egy „betegségtudatot”, hiszen ezzel pontosan a gyógyulásunk elé gördítünk akadályokat. Inkább egy másik folyamatot gerjesszünk felépülésünkhöz: törekedjünk elfogadni az új helyzetet, ismerjük fel, térképezzük fel önmagunkat, és hozzuk rendbe életünket, és az energiáink útját. Tárjuk fel az energiatorlaszokat szervezetünkben, de legfőképp gondolkodásunkban!!! Mert gyógyulásunk útja, talán épp a gondolkodásunkban keresendő!
Építsünk ki igényt Önmagunkban a pozitív gondolkodásra! Higyjük el, hogy meggyógyulunk! Merjük bízni, abban, hogy meggyógyulunk!
Várjuk is el a gyógyulást!
Így a tudatunk rááll majd arra az útra, hogy értelmezni akarja, és tudja is, a jeleket, amelyeket megért.
Lefordítja saját magának, beépíti, majd változtat, és egy új megközelítéssel élhetjük tovább életünket az immáron gyógyult testben, a harmóniába került lelkünkkel.
Számtalan játszma, útkereszteződés és kitérő eltérülés és kanyar kísérheti ezt a felfedező utat, melyhez a betegség – mint minden sorcsapás – egy nagyszerű lehetőséget biztosít, hogy megtanuljuk értékelni azt a csodát, ami a mi, a saját életünk.
Utunk során számtalan módon kérhetünk segítséget.
Ám vegyük figyelembe, hogy helyettünk soha senki más nem oldhatja meg a feladatokat.
Mi vagyunk akik megélhetjük életünk teremtéseit, és ahogyan azokat megteremtettük, ugyanúgy, csak mi magunk tudjuk ugyanúgy azt vissza állítani, vagy megváltoztatni.
Tudatunkkal folyamatosan teremtünk. Mi alkotjuk meg, megélt valóságainkat, és pontosan olyan életet élünk, amilyet megengedünk magunknak, teremtésünkkel,… ezért hát soha ne csüggedjünk el, ha a lelkünk nem hagyja szó nélkül eltévelyedéseinket és betegségekkel vesz rá minket a változtatásokhoz szükséges lépésekre. A betegségeink tehát terelőtáblák életutunkon.
Minden Önmagunkért történik. Ha meghalljuk lelkünk hívó szavát és megértjük az üzenetét, akkor, egy semmihez sem hasonlítható átrendeződés, minőségi átváltozás következik be életünkbe
És megértjük, hogy a betegségünk csak egy újabb állomás, életünk útjain az egészséghez, a teljességhez!
Kezdjük el hát mától, értelmezni ezeket az üzeneteket! Hosszú az út hazáig.
—
Anikó a Ragyogás

betegség lelki oka
Kedves Sanyi! A szívem szorít és fáj a legváratlanabb (értsd: pl. egy jó film után) helyzetekben. Voltam vizsgálaton, kaptam gyógyszert és a legérdekesebb, hogy az orvos azt mondta: nem szervi (az is kialakul), hanem lelki oka van a panaszaimnak. Természetesen elküldött pszichiáterhez, természetesen ő is gyógyszert akart adni, de mondtam majd kikecmergek magamtól. Előzmény? A férjemet 4x műtötték, maradt 80 cm bele!, és Ő nem az az ember, akihez férjhez mentem (mind a 4x éleszteni kellett!). És most küzködünk, és keresem az okokat. Köszönöm, és várom válaszodat. Hava
A szívnyitás, elfogadás gyakorlatok megtanulhatóak.
A szívszorítás rendszerint annak a tünete, hogy figyelj a szívedre, gyakorold az elfogadást, befogadást!
Akinek a szíve a helyzethez mérten nyitva van, annak mindenféle tudattartalom (érzések, gondolatok, emlékek) szabadon tudnak áramlani, nem akadnak bele a szív zárt kapuiba.
Ezért amikor a szíved szorít, akkor nyisd ki jobban, meditálj azon, hogy feldolgozod azokat a szívbéli blokkokat, amelyek zárva tartják!
Kicsit nehezebb megközelítés, de annál hatékonyabb, ha hagyod, hogy a fájdalom szétfeszítse, hiszen a fájdalom nem ok nélkül jön, pontosan a megnyílás felé vezetne, ha engednéd!
A szívnyitás, elfogadás gyakorlatok megtanulhatóak.
Betegség lelki okai
Nekem kb. 18 éve vannak gerincproblémáim, nyak-, váll- és hátfájás. Ezek a tünetek a házasságom megromlásának, költözésünk idején kezdődtek, de akkoriban kezdtem a jelenlegi munkahelyemen is dolgozni. Igaz a munkaköröm és a munkáltatón belül a munkahelyem is változott. Azóta elváltam, és már más helyen is lakom, azonban a fájdalmaim csak időlegesen szoktak szünetelni. MR-vizsgálat alapján 8 évvel ez előtt műteni is akartak , de nem járultam hozzá. Utóbbi néhány évben gyomor, illetve epe panaszokkal is kűzdök időnként, ilyen jellegű panaszaim már gyerekkoromban is előfordultak. Tükrözéssel és UH-val sem találtak szervi elváltozást. Én eddig is meg voltam győződve arról, hogy minden betegségnek lelki oka van, mivel korábban olvastam Luise L.: Éld az életed c. könyvet, ami pont erről ír. Érdemes elolvasni, ajánlom minden kedves Önmegvalósító tagnak. 🙂
Szép napot!
Nem kell bizonyítanod mások előtt, hogy érsz valamit…
A nyak, váll és hát az ember tartását, önbecsülését hivatottak kifejezni. Ha van helyes önértékelésed, abból megszületik az önbecsülés, így nem kell bizonyítanod mások előtt, hogy érsz valamit, mert azt már tudod belül!
A gerincünk olyankor szokott begörcsölni, amikor a fizikai tartásunkkal próbáljuk meg kompenzálni a lelki tartás hiányát. Ne a gerincedet tartsd jól, hanem Önmagadat!
A nyakfájás jelentheti külön a makacsságot, ha a nyak hátsó része, a vállakkal együtt görcsöl be.A makacs, nyakas ember olyan mereven tartja a fejét – szemléletét, abból nem akar engedni, hogy begörcsölnek az izmai és az így kialakuló szűkös vér és energiaáramlás még fejfájáshoz is vezethetnek!
Ha azonban a nyak oldalsó izmai merevednek le és emiatt nem tudod oldalra fordítani a fejedet, akkor a világban való széjjelnézésedet korlátozod, nem akarsz mindenfelé látni, észrevenni a sokszínűséget, hanem csak egy irányba, előre tekintesz, mert ahhoz görcsösen ragaszkodsz!
A tünetegyüttesből és a szavaidból úgy érzem, hogy az önértékelésedet kellene fejlesztened, mert nem tartod elég értékesnek magadat, azt bizonygatod a környezetednek a rendkívüli teljesítményekkel, vállalással, hogy: "Igenis, értékes vagyok!"
Ezt nem nekik kellene tudniuk, hanem neked!
A gyomor és az epe a tápanyag feloldásáért, a dolgok megemésztéséért felelős. Vagyis a számodra nehezen emészthető problémák már a gyomrodra mentek. De erről később biztosan írok még!
betegségek lelki okai
Kedves Sanyi!
Soha nem voltam beteg,s az Anyukámnak mellrákja lett,s nálam is diagnosztizálták 4 éve.kivették a csomót,kemot kaptam és sugarat. a következő évben limfómám lett,melyet ugyancsak eltávolítottak a vállamról.Hála azóta semmi bajom,a rendszeres vizsgálatok negatívak.
A mai napig nem tudom miért lett,az életmódom nem indokolta.
rák
kedves Névtelen!
Rák: A betegség alapját valamilyen hibás lelki magatartás jelenti, általában félreértett szeretetnek is nevezik. Például a görcsös ragaszkodásé, amikor birtokolni akarunk valamit vagy valakit, és nem engedjük szabadon azt, aminek lejárt az ideje, vagy aki menni akar.
Mellrák: Nőiséggel/ annak megélésével kapcsolatos fentebb kifejlett hibás magatartás.
Az, hogy Anyukádnak is volt, az pedig szerintem a rossz női minta továbbvitele lehet.
Sanyi helyett Bochecha 🙂
Együttérzés az Édesanyával
Talán még az együttérzés az Édesanyáddal is kiválthatta, hogy "átvetted a betegségét". Természetesen nem vetted át, csak ahogy érezted az Ő sorsát, úgy nem csak lelkileg éreztél együtt, hanem testileg is!
A "félreértett szeretet" lehet az is, amikor együttérzést, sorsátvételt, önkéntelen energiaátadást teszel ahelyett, hogy feltétel nélkül szeretnéd Édesanyádat.
Persze mondanák ilyenkor a gyermekek, hogy még jó hogy feltétel nélkül szeretem, hiszen…
De egy ilyen esetben attól feltétel nélküli a szeretet, ha akkor is szereted, elfogadod, ha meghal rákban!
Fogadd el, hogy az az Ő sorsa és nem kell neked megmentened, meggyógyítanod. Hagyd, hogy a saját útját járja, még ha most éppen el is bukik!
Mondjuk együtt: Feltétel nélkül szeretem a haldokló Édesanyámat!
Mondjuk együtt…
"Mondjuk együtt: Feltétel nélkül szeretem a haldokló Édesanyámat!"
Tudom, ez egy kicsit durván hangzik, de mielőtt felháborodnátok, kérlek gondolkodjatok el rajta! Okkal írtam ezt, nem az együttérzés hiányából!
Meglepődtem, mert….
Szia Sanyi!
Itt kérdeznék egy fontosat… Mostanában vettem észre azon „képességem”, hogy pillanatok alatt át tudom érezni a másik kínját, gondját, baját, stb.. elég ha csak kicsit is beszél róla, egyből érzem és szerintem egész mélyen.. mert volt, h megéreztem és sírhatnékom volt… És megkérdezném tőled is, hogy hogyan tudnék védekezni, vagy kontrollálni ezt a „képességet”, hogy ne vegyek át a másik fájdsalmából és ez nekem ne okozzon később gondot? Mert ez eléggé fáj, de amikor kimondom neki, v szembesítam azzal, amit érzek felé, akkor megkönnyebülök, de ezt nem tehetm mindenkivel… Valamikor észre sem veszem és már egyből elkezd beindulni ez… Fentebb írtad, hogy átveszi az anyukájátol a sorsát a rákkal kapcsolatban.. Nos én ezt szeretném elkerülni és Te, mint tanító, gondolom tudsz mondani valamiféle technikát, h hogyan kontrolláljam ezt az empátiás témát!
Előre is köszönöm!
beleélés
Ismerős a téma, nálam is nagyon erős ez az „empátia”, igyekszem épkézláb keretek között tartani. Érdekes, hogy van mikor besokallok, nem tudatosan, csak azt veszem észre hogy felületes leszek, megbántok embereket és még csak nem is érdekel. Sokszor meg úgy szólnak rám, hogy ne akarjam cipelni minden körülöttem élő terhét. (Már meditációs kártyán is kaptam ilyet, hogy mások problémáit hordom, azért nem tudom megoldani.) Szóval hullámzik. Igyekszem odafigyelni rá, és nyakoncsípni ha nagyon kileng.
Viszont a beleérzés nálam olyan szinten van, hogy filmeket nem merek megnézni, mert annyira beleélem magam a fájdalomba… mindenbe. Se thriller, se horror, semmi szörnyűség… ahol bántanak valakit. Ebben nőttem fel, úgyhogy nekem nem furcsa, de egyesek szerint ez egészségtelen, hogy így eltaszítom a másik véglet ilyen síkon történő megtapasztalását.
beleélés
Fogadd el Isten eme ajándékát.
Én is ilyen vagyok. Tudatosíts, hogy ez kincsed, nem kórós, az örömöket is intenzívebben éled meg, ez ezzel „jár”, és ez ellen biztos nem tiltakozol.
Sokáig én sem értettem ezt, de az elfogadása, tudatosítása segített, és ez szemem előtt van, így nincsenek szélsőséges reakcióim, kizárásaim. Tudom hogy így működik, és öröm, hogy örömben is.
Így tuti nem taszítasz.
A lényeg, hogy nyitott maradj és ha átéled más fájdalmát ne hagyd, hogy „fészket rakjon”, hanem old fel pl. azzal, hogy köszönöm Teremtőm, hogy a másik ezt elmondta-mutatta nekem, és kérlek vedd el tőlem az érzéseket, mert nem hozzám tartoznak, csupán a címzettet tévesztették el.
Te is biztos átadtál már illetékesnek szánt, de rosszul címzett dolgokat.
Jó gyakorlást. csak merd elkezdeni!!!

re
Szia. Próbáld meg legközelebb azt, ha ilyet élsz át, miközben valakivel beszélsz, hogy:
amikor úgy érzed hogy neked is fáj valami, ne üsd le a dolgot a „különleges képességem van” gondolattal. (parával)
Figyeld meg azt a fájdalmat, hogy az miért van valójában! Fájt már úgy valamikor, valamitől?
Persze, nem azt mondom, hogy nincs különleges képességed. 😉
Nem akarok belebonyolódni.
Na pussz. Kíváncsianváromválaszod 🙂
Ja, és mégvalami. Ne kontrolláld sehogy. Ha van, fogadd el. Ennyiaz annyi.
Re: re
Szia!
Először is köszi az írásod….Most néztem, hogy több, mint egy éve írtam be… azóta változtak a dolgok. Akkoriban is más időket éltem, és mostanság is… és ez a „képesség” is változott, alakult.
Akkoriban, konrétan egy kb 50 éves nő ismerősömnél volt ez, aki arról beszélt, hogy vagy meglépnek valamit a férjével vagy válnak és éreztem át akkor ott azt, amit „nem mondott ki”, meg egy ilyen élményem volt a kinziológus ismimmel, akinél éreztem egy valamilyen fájdalma mélységét, de azt is, hogy már nem fáj neki annyira, mint fájt, csak kicsit… Mindegy… akkor megtapsztaltam ilyet, „jó” volt… most már más a helyzet 🙂
Amúgy meg simán okés, hogy nincs „különleges” képességem, csak akkor ott voltam egy nyitott állapotba…
„Nem akarok belebonyolódni.” —–> 🙂 én sem. 😛

Szia! Nekem megállapították hogy hiányzik egy enzim ami segíti
Szia! Nekem megállapították hogy hiányzik egy enzim ami segíti az epe ürülést (Gilbert szindróma). Nagyon fáradékony vagyok testileg, szellemileg pedig csak 36 éves vagyok. Éjszaka alvás közben a szemeim kiszáradnak erre ébredek fel. Mi lehet az ok?
Epés, bántó megjegyzés
Ezt most nem tudom, de egy olyan szálon elindulhatunk, hogy az epe talán az "epés megjegyzés" okán a bántással lehet összefüggésben.
Ha a egy enzim hiánya miatt nem tud kiürülni belőled a bántás, akkor azon kellene elgondolkodnod, hogy miért nem adod ki magadból a beléd szorult bántást, sértést úgy általában?
Talán nem konkrét helyzet, vagy személy kapcsán nem mersz bántóan viselkedni, szólni, hanem ezt valahol alapjaiban utasítod el, blokkolod le!
Hmm?
Betegségek lelki oka
Szervusz Sanyi!
Nagyon örülök, hogy közelebb jutunk a problémámhoz.Nekem most a pikkelysömör okoz nehézséget, mégpedig a körmökön.Előtte a körömgombával jelentkezett, az elmúlt, a pikkelysömör maradt.
Nehezen adom ki magam, az őszinteség nem könnyü nekem.Állandóan túlbonyolitom a dolgokat, előre szaladok, hogy igy lesz jó, meg úgy lesz jó, nem várom meg amig a dolgok elrendeződnek.
Az önmegvalósitás útján elindulok, körbe körbe járok, úgy érzem nem fejlődök eléggé.Hallgatom a CD-ket, örülök, hogy na most elkapom a lényeget, aztán amikor szembetalálom magam a problémákkal, már nem tudom hogyan álljak neki a megoldásnak.
Miért kell nekem mindig megfelelni?Szenvedek egy sort általában, aztán valahogy mindig alakul a dolog, útólag már én is okos vagyok.Miért nem úgy inditok már az elején?
Jól elkanyarodtam a pikkelysömörtől, lelki oka is van meg nem is szép látvány, nagyon várom, hogy hogyn tudnék hozzá közelebb jutni.
Köszönöm, Martuska
A pikkelysömör leggyakrabban a lelki védekezés testi megjelenése
A pikkelysömör leggyakrabban a lelki védekezés testi megjelenése. Amikor az ember úgy érzi, hogy támadva van a külvilágból, akkor egy pikkelyes, pajzsos bőrréteget növeszt, hogy azzal jobban tudjon védekezni.
Ráadásul a nem túl szép látványú pikkelyesedés miatt oka lesz elvonulni, visszahúzódni, erre hivatkozhat, amikor el akar menekülni az Őt fenyegető világtól.
Amit írtál a megfelelésedről, az összefügghet ezzel. Azt gondolom, elsősorban az önelfogadást kellene gyakorolnod a végletekig, elfogadnod azt, hogy mások nem fogadnak el, nem lehetsz mindenkinek jó!
Az a fontos, hogy magadnak jó legyél, hogy magadat szeresd, és a többi ember felől áradó el nem fogadás elsősorban őket minősíti, nem Téged.
Ha Te szereted magad, akkor nem fog annyira hiányozni mások szeretete, elfogadása, megbecsülése, és akkor nem mész bele olyan körökbe, amelyeket nem szeretsz, csak a világ bólogatásáért teszed!
Az önszeretet, önelfogadás gyakorlataival már több embert kigyógyítottam a kényszeres megfeleléséből, többek között magamat is.
Köszönöm, nagyon találó dolgokat írtál nekem.
Az

Az önelfogadás, szeretet gyakorlatait már egy ideje használom, de önmagam nagyon lassan jutok előre. Úgy érzem mindig, hogy valami hiányzik, ami előre vinne.
Mit gondolsz, a feltétél nélküli szeretethez hogyan vezet az út.Talán ez az első lépés, amit el kellene érnem?
El kell fogadnom, hogy nem vagyok őszinte, és akkor utánna következik az őszinteség?
Megpróbálok teljesn üres lenni, a szeretetet, önelfogadást gyakorolni, vannak pillanatok amikor jól érzem magam, szép a világ, van amikor a félelem, bizonytalanság uralkodik rajtam.
Nehezen engedem be a dolgokat, a falakat nehéz ledönteni.
Jó, hogy igy megtudjuk beszélni a dolgokat, nekem sokat segít.
Köszönöm, Martuska
hisztamin intolerancia
Szinte kicsi gyerek korom óta fejfájós vagyok. Időszakonként úgy ledönt a migrén, hogy teljesen alkalmatlan vagyok a hétköznapi életre. Minden idegesit, aluszékony leszek -ami egyáltalán nem jellemző rám – hasmenésem lesz, zavar a fény a hang, és a legkisebb fizikai mozgásra egyre rosszabb lesz a fejfálás.
Nem régen sikerült megtalálni, hogy migrénes rohamaim nagy része annak köszönhető, hogy a szervezetem nem tudja lebontani a hisztamint. Erre lehet szedni valami gyógyszert amit ki sem próbáltam, mivel gyógyszerellenes vagyok, de a gyártója sem igéri, hogy használ. Igy az egyetlen kezelési lehetőség, hogy nem eszem egy csomó dolgot amit imádok spenót, paradicsom savanyú káposzta ill. minden ami erjesztett, sajtok, stb. Ez egy vegának kész csőd.
A rohamok másik részét pedig időjárás változás idézi elő. Mindkét esetben 1-3 napos teljes visszavonulás a kúra, sötét szobában, minden hangkeltő eszköz kikapcsolása, minimális kaja és sok alvás, nem egyszer 10-14 óra.
Az érdekes az a dologban, hogy vannak életszakaszok amikor hónapokis elkerül a nyavaja, van amikor meg -mint mostanában – havonta több napot töltök „elovonulásban” Lehet, hogy az én kis szervezetem igy kényszerit visszavonulásra?
Ha valamelyikőtöknek van kipróbált ellenszere, szívesen veszem!
Üdv!
Hédi
Hisztamin allergia
Szia Hédi!
Mivel a hisztamin allergia azért alakul ki, mert a máj azt nem tudja lebontani, ezért javaslom, hogy indulj ki a májból. 🙂 Az is segíthet, ha tudod, hogy az öt elemből a FÁ-hoz tartozik.
Az alábbi harmónikus érzelmi állapotok tartoznak ide:
– nyugalom
– csöndesség
– kitartás
És az alábbi diszharmónikus érzelmi állapotok jellemzik:
– harag
– düh
– türelmetlenség
– frusztráltság
Valamint, még ezek a dolgok kapcsolodnak ehhez a témához:
növekedés, fejlődés, méregtelenítés, apa és agresszió, sexuális energia
Ez utóbbinak köze lehet a migrénes fejfájásodhoz.
diaminoxiáz
A histamin allergia valójában egy álallergia. Oka, hogy a szervezetben nincs elegendő diaminoxiáz nevű enzim.
Ilyen esetekben a bélrendszert ajánlott helyre tenni, fizikai sikon.
Az egyensúly, harmónia hiányát érzem…
Valahogy az egyensúly, harmónia hiányát érzem ebben az összetett tünetegyüttesben.
Érdemes lenne csinálnod egy olyan meditációt, amelyben arra kérdezel rá:
Várjuk a válaszodat! : )
Igen
Azt hiszem Te találtad fején a szöget, mivel ez a betegség egy enzimHIÁNY miatt manifesztálódik.
Megyek mászom a helyet és ezen fogok elmélkedni 🙂 Kösz!
Hédi
Enzimhiány – Hisztamin felszaporodás
A hisztaminallergia tulajdonképpen álallergia, mivel nem az immunrendszer válasza egy antigénre/allergénre, hanem enzimhiány miatt felszaporodik a hisztamin a szervezetben.
Tehát valamiből kevés van, valamiből pedig sok.
Talán a fent említett minőségekből. 🙂
Több-kevesebb
Szóval, elmentem a hegyekbe. Két sziklacsúcs között pedig elmélkedtem ezen a helyzeten. Érdekes volt, hogy amint erre koncentráltam csukott szemmel, állandóan lejtőt láttam, aminek nem volt alja. Amikor megpróbáltam rálelni, hogy mitől ne csússzak le, akkor azt a választ kaptam, hogy túl kevés levegő, túl sok görcs, félelem. Minden esetre innen http://www.youtube.com/watch?v=52tz8gXM6_w nem estem le, úgy hogy valmilyen eredményt már elértem.
Üdv!
Hédi
Időközi eredmény
A múlt hétvégén elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy próbára tegyem a hisztaminjaimat. Jól bevacsoráztam érett sajtból és hónapok után először még egy hosszúlépést is megittam utána. A hatás nem maradt el, hajnalban ismerős érzésre ébredtem húz az egész jobb oldalam a szememtől a fejem hátsó felén át egészen a vállamig. Na gondoltam oda egy-két napom. De ha már igy van, akkor menjünk bele egészen. Elméletben szépen lemondtam az összes aznapi teendőimet és megkérdeztem az egyre erősödő fájdalomtól, hogy mi a túrót is akar ennyire. Ahogy becsuktam a szemem elkezdett dőlni rám egy hatalmas rakás szemét. Lelki szemét. Volt abban minden az aznapi kertépítés közben feltüremkedett gyerekkorban elszenvedett élmények, sérelmek, mint a támfal amit aznap raktam. Hm… hogy került ez mind ide, egyberakva? Ezek a lelki hegeid, amik a betegségeidet okozzák volt a válasz, majd azzal a huzattal mély álomba merültem. Pár óra múlva arra ébredtem, hogy kába ugyan a fejem, de sehol az ilyenkor menetrendszerűen közlekedő égető, szaggató fájdalom, a mindent beborító rossz közérzet. Elmentem dolgozni és este még NIA-zni is, ami máskor kész lehetetlenség.
Ahogy visszaemlékszem arra a fölém magasodó rakásra, lesz mit csinálnom egy darabig…..
Üdv!
migrén
33 éve van migrénem. A kezdetekben azt sem tudtam mi bajom van, majdnem 10 év kellett, hogy kiderüljön, hogy ez migrén. Nagyon sok mindent kipróbáltam. A gyógyszerek kb. annyit használtak, mintha a hátam mögé hajigáltam volna őket. Sőt volt amitől még rosszabb lett. Aztán úgy 10-12 évvel ezelőtt egy labor asszisztens mesélt nekem a sajátos migrénkezeléséről, ami aztán a kipróbálás után nekem is bejött. Azóta nem is csinálok mást. Hidrosokk. Mikor kezdődik a látászavarral a roham, annyi vizet iszom amennyi csak belém fér. Általában 1/2-1 óra alatt 1, másfél litert. Így a fejfájás már nem is alakul ki. „Megúszom” a kb. félórás látászavarral, hányingerrel és a másnapi „utólötyögéssel”. (az a fajta kellemetlen érzés, mintha az agyam lötyögne a koponyámban.)
Bár én szerencsés vagyok, mert az én rohamaim általában másfél-két óra alatt lezajlanak.
Egy próbát megér…
látászavar
A látászavaros rohamok nálam is lezajlanak viszonylag gyorsan. Nekem az volt a tapasztalatom, hogy a vizivás akkor hassnál a fejfájásra, amikor az a máj szomjúsága miatt alakul ki.
Sajnos a hisztaminosoknál a vizivás sokszor ödémába torkollik, igy vigyázni kell vele.
Tudod ez ugy van, hogy ahány lelki problémából lesz migrén, annyi féle tünete, kezelése van.
Kösz a tippet, jólesett a tanács!
Üdv!
Hédi
Kedves Hédi!
A fent említett weboldalon kívül nézd meg a http://www.egeszseg.shp.hu oldalt is. Mindkét helyen megtalálod a telefonszámomat, és bátran hívj fel. A hanganyagokat, írásokat is a figyelmedbe ajánlom.
Köszönöm
Jólesett rámenni a szájtra és rögtön egy tanácsot kapni! Köszönöm!
Ha jól értettem, akkor te a lúgosítás előnyeire szeretnéd felhivni a figyelmem. Ezen az akadályon többé kevésbé túl vagyok. 15 évig szenvedtem egy bőrbetegségben amit sem itt sem Németországban nem tudtak meggyógyítani. Akkor kellett saját erőből eljutnom odáig, hogy savas vagyok. Persze akkor ez még nálunk tán téma sem volt. Azóta nagyon odafigyelek erre. Természetesen meg fogom nézni a TE általad ajánlott szert is, bár én inkább hiszek a jó élelmiszerekben.
Nálam a migrén, mint minden más lelki eredetű. Lassacskán dolgozom fel az okát, mert a lerakódások is régiek.
Nagyon köszönöm neked, hogy felhívtad a figyelmemet erre, úgy látszik megint lendítenem kell a feldolgozáson.

Mindenféle kinövések
Esetemben nagyon érdekes dolgot vettem észre: mindig valami „kinövés” jönnek rajtam. 2005-ben egy kicsit derékszögben eltört a karrierem, és azóta mindig van valami új. Vannak pattanásaim-holott 32 éves nőként ez már nem túl normális-, lett egy nagyon nagy Bartholini cisztám, amely kívülről is jól látható, szinte már pinponglabda nagyságú ciszta a szeméremtesten (nem tudom,hogy műtessem-e meg, vagy valamit változtassak az életemen), ezen felül nőtt egy óriási lipómám a derekamon (ezt pár hete műtettem ki), az év elején meg egy órási bütyök nőtt a lábfejemen, egy nagy csontkinövés…..azt hiszem mindegyikben van egy közös jelleg.Egyéb szervi bajom nagyon ritkán van, nem fáj semmim, nincsenek problémáim. Már találtam egy könyvet a testi tünetek értelmezéséről, de abban sem találtam meg a megoldást.
Köszi a segítséget.
kinovesek
Kata,
ha el tudnad nekem kuldeni ezt a konyvet, halas lennek erte. En klasszikus homeopatiat tanulok elso eve, es csak ajanlani tudom barmilyen betegsegre. A klasszikus homeopatia szerint is a fizikai tunetek lelki problemakra, traumakra vezethetok vissza. Amig ezeket nem tudjuk magunkban feldolgozni, maradnak a betegseg tunetei. Ha gyogyszert veszunk be, csak elnyomjuk a tuneteket, de nem gyogyitjuk magunkat. Ezaltal a tunet eltunik, majd elojon mas, fontosabb szerven egy komolyabb betegseg formajaban.
A belső éned megpróbál újra kibújni a bőrödből.
A kitüremkedések olyanok, mint amikor a lufit próbálod összenyomni, de valahol csak mindig kitüremkedik!
Lehet, hogy az a karrierbeli törés visszavetette az önbizalmadat, azóta próbálsz kisebbnek látszani, nehogy megint olyan nagyot zuhanj, csalódj! Viszont mivel belül valójában többet érsz, ezért a belső éned újra meg újra megpróbál kibújni a bőrödből, hogy nagyobb lehessen!
Ha ez így van, akkor dolgozd fel a fájó, csalódást, törést okozó múltadat és fogadd el, hogy több vagy, többet érsz!
Foglalkozz az újabb bukástól való félelmeden is, különben nem mersz majd megint kinyílni!
Testi tünetek
Sziasztok. Nekem a hüvelykujjamon van évek óta 2 szemölcs szerű bőrkeményedés, már elég rég óta, így eseményhez körülményhez nem tudom kötni. A másik dolog a jobb fül zúgása. Néha felerősödik, néha kevésbé „hallom” de jelen van. No és még egy ráadás, ez pedig a körömgomba. Szintén a jobb hüvelykujjon, illetve a láb hüvelykujján, ott viszont a bal oldalon. Szintén pulzáló intenzitással.

fülzúgás
Kíváncsi vagyok a fülzúgás milyen lelki problémákra vezethető vissza?
8 hónapja éjjel-nappal nyomja egyfojtában mind a két fülemben hallom (vagy inkább a fejemben) 12Khz-en.
Ritka rossz betegség, mivel a fülzúgósok 95%-a a mai orvostudomány szintjén gyógyíthatatlan és sajnos sokan vagyunk.
tinitus
Kedves Zúgolódó!
Ne zúgolódj, hátha akkor a füled sem fog 🙂
Félretéve a viccet, addig is míg kimeditálod magadból ezt a bajt egy fizikai sikú tanácska. Sokszor azért zúg a fül (lelki okok mellett persze) mert savas az egyed.
Próbálj meg lúgosabben étkezni (sok saláta), vagy ha az nem megy akkor most már lehet kapni nagyon sok lúgositó teát, port és társait. Ja, és kitartást is vegyél hozzá, mert sokszor hónapokig, sőt éévekig tart mire elmúlik. Sajnos szinte sose teljesen.
Én sokat közdöttem vele, sokmindent nem akartam meghallani. Ca másfél évembe telt, mire sikerült ugy átalakítani az addig sem esztelen étekezésemet, hogy visszavonuljon. De ha stresszes vagyok, vagy nem vigyázok azonnal szól. Szerencsére!
Együttérzek veled, ez egy pocsék állapot, és sokáig aludni sem tudtam tőle, mert annyira hangosak voltak odabent.
Gyógyulj!

Lábfájás
Szia Sanyi!
Csipő ízületi fájdalmaim vannak, kb 4 éve, a bal lábamon jobban.
bal oldal
szia!
nőknél a bal oldal a női oldal.
magyarul a nőiséged megélése környékén lehet a kutya elásva…
a láb pedig a földdel való kapcsolatot, stabilitást szimbolizálja.
Sanyi helyett Bochecha 🙂
A láb a haladást, útonjárást is jelentheti
"a láb pedig a földdel való kapcsolatot, stabilitást szimbolizálja"
A láb a haladást, útonjárást is jelentheti, de a csípőízületet én is a földdel való kapcsolatnak, a stabilitásnak értelmezném!
Mivel a nőkben alapból kevesebb a stabilitás érzése, ezért annak megszerzésére külön figyelmet kell szentelniük.
Régen, erre használták a házasságot, azért kerestek egzisztenciálisan stabil férjet, hogy önmagukat is stabilnak hihessék.
Mára ez a rendszer szétesett, mindenkinek önmagának kell gondoskodnia a stabilitásáról, és ezt a legtöbben a férfias viselkedéssel akarják megoldani, amivel viszont elveszítik a női lágyságukat.
Én arra tippelnék, hogy nem tudod összeegyeztetni a női szerepet a stabilitás keresésével. Nem tudsz egyszerre mindkét úton járni!
Pedig nem is kell. Nőként, lágyan is van lehetőség az anyagi, fizikai stabilitásra, csak nem a férfias jellegű teremtéssel, hanem befogadással, a bőség befogadásával!
Bőség, biztonság befogadása lelki gyakorlatot javasolok, aztán meglátjuk, hogyan hat!
izom és szövet sorvadás
Szia Sanyi,
az én bajom nem minden napi. Tavaly szeptemberben vettem észre, hogy a lábfejeimen az ujjak tövétől bemélyülés kezdett képződni, amit rövidesen intenzív fájdalom kísért. Ez a fájás fokozatosan mindig feljebb terjedt, amit később a kezeimen és a szemeimen is érzékelni kezdtem. Ma már azóta elvéknyodtak a lábaim, kezeim, a szemeim rémítően nagyon karikásak. Az orvosi leletek semmit sem mutatnak ki, a SVT segítségével mára a fájdalmaim enyhültek, de a betegség szemmel láthatóan tovább terjed.
Egy látnok szerint erős átok van rajtam az anyósomtól, aki már 3 éve halott.Naponta imádkozni hagyott érte, de eddig semmi változás.
A betegség keletkezése idejében hogyan éltem – mi is történt velem:
Egyedűl élek, lányom 2 éve elköltözött messze tőlem, a munkám szinte az utolsó erőmet is igénybe veszi, mindig a tegnapi napot kergetem hogy behozzam lemaradásomat, és a tetejébe még a bátyám is hátat fordított nekem önző anyagi érdek miatt.
Vagy 3-4 éve láttam szövet sorvadást az unakanővérem lábán, akkor magamba nagyon elborzadtam és vmi azt súgja, akkor ült be a negatív gondolat az agyamba, ugyanis abban az időben többször jött ez a kép elém amit igyekeztem magamtól eltávolítani – lehet sikertelenűl.
örűlnék, ha rátalálnánk a lelki okra, mert én csak ilyen síkon remélek a gyógyulásban, amit előre is köszönök.
Nekem is lenne egy „betegségem”, kíváncsi lennék, mit mondtok
Nekem is lenne egy „betegségem”, kíváncsi lennék, mit mondtok rá. Tavaly május óta időnként bedagad a jobb szemem vagy alul vagy felül, úgy, hogy utcára sem megyek ki vele szívesen. Egészen egy évvel ezelőttig semmilyen hasonló panaszom nem volt, és az orvosok sem tudják, mi lehet az oka, mert nem kenek rá semmit stb.
Előre is köszönöm a választ:)
hmmmm….
kedves Klapaucius!
valami olyan tünetet produkálsz Magadnak, ami a „finomabb figyelmeztetés” kategóriába tartozik szerintem.
Valami miatt elszigetelődsz Másoktól, és ezzel a tünettel meg is teremted Magadnak az „alibit” arra, hogy miért is nem mész emberek közé.
jó helyen kapirgálok?
szeretettel: Bochecha
először is köszönöm a gyors választ Bochecha!!
lehet igazság
először is köszönöm a gyors választ Bochecha!!
lehet igazság abban amit írtál, tényleg egy olyan időszak után kezdődött, amikor kapóra is jött, ha otthon maradhattam, nem volt kedvem emberek közé menni… de ez nagyjából elmúlt, a tünet pedig maradt… ez miért lehet?
a másik, amit nem értek, hogy miért éppen a szem? én a tisztánlátásra tippeltem, hogy talán valamivel kapcsolatban szemellenzősen viselkedem, de lehet, hogy távol járok az igazságtól:)
válasz a válaszra 🙂
nincs mit. 🙂
a nagyjából elmúlt az mit jelent pontosan?! azt, hogy nem múlt el? 🙂
valószínűleg nem került teljesen helyére ez a dolog ha még mindig „kísért”.
a szem: valamit nem akarsz meglátni, amivel tudat alatt tisztában vagy, de tudatosan nem akarsz tudomást venni róla. olyan stuccpolitika-szerű hozzáállás lehet valamivel kapcsolatban. de a szemellenzős hasonlat is remek. 🙂
szerintem nem jársz távol az igazságtól. csak tudatosítsd, hogy mi a konkrét dolog, ami kiváltotta a tüneteidet.
esetleg nem valami párkapcsolati dolog?
szeretettel:Bochecha
bele a közepébe
dehogynem, párkapcsolati:)
majd akkor dolgozom az ügyön, ezek szerint még jobban kell…
még egyszer köszönöm!!
🙂
nem lehet, hogy már rég ki ‘kellett’ volna lépned ebből a kapcsolatból, csak nem akarod ezt meglátni?!
persze kellemesebb a meleg ‘trutyiban’ csücsülni, mint lépni, nem?!
remélem, veszed a „humoromat”, és érted, hogy csak szeretnélek kicsit felrázni. 🙂
szívesen!
szeretettel:Bochecha
Homloküreg gyulladás
November közepe óta szenvedek homloküreg-gyulladással + polippal. Ez annyira megkeseriti az életemet,
hogy esténként kinzó fejfájásaim vannak. Mindenfélével kezeltek (többszöri antibiotikum kura, különféle
Sunrider készitmények, orrspray stb.) április 15-én mütöttek is, de egyenlőre a polipot nem távolitották el,
csak az orrból a homloküreghez vezető utat tették szabaddá. Azt gondolták, hogy ez megoldást hoz, de
sajnos nem, ujra jelentkeztek a fájások. Ma megyek kontrollra, ahol eldől a sorsom. Nagyon félek, ez egy
elég nagy mütét, hiszen szemöldök vonalban vágják, a koponyacsontot elfürészelik és ugy távolitják el a polipot ill. az ott kialakult gócot. Lehet, hogy oda még zsirszövetet is be kell épiteni a test más részéből.
Kezdhetem ujra a kálváriát. Nagyon félek.
Az életemben nem sok jó van, pedig igazán pozitivan állok a dolgokhoz. Nincs párom, pedig keresem, az egyik fiam léhütő, iszákos, munkanélküli, ambiciók nélküli ember. A másik fiam külföldre költözött. Édesanyámmal nem igazán jó a kapcsolatom, ő egy hideg-rideg ember, szeretetet, elismerést nem sokat kaptam tőle.
Szives segitségét előre is megköszönöm.
kedves Névtelen!
először is egy kérdést tennék fel: csak nekem tűnik úgy, hogy nem biztos, hogy az orvostudomány tudja kezelni ezt a dolgot(sem)?
azzal, hogy széttrancsírozzák az embert, nem oldják meg a betegség hátterében lévő lelki okot.
azt javasolnám, hogy mielőtt bevállal egy ilyen műtétet, nézzen utána a Pránanadinak (prananadi.hu)
ha szimpatikus a módszer, akkor írhat nekem a bochecha01kukachotmail.com-ra, és megbeszéljük a továbbiakat.
szeretettel:Bochecha
Re: Homloküreg gyulladás
Szerintem egy elnyomott fájó emlék feldolgozása lehet az oka. Mi az az emlék, ami köré az életed csoportosul?
Sziasztok!
Nekem a pajzsmirígyemmel van már probléma évek óta.
Sziasztok!
Nekem a pajzsmirígyemmel van már probléma évek óta. Először túlműködésem volt, aztán ezt radioaktív kapszulával lerombolták, annyira, hogy átfordult alulműködésbe. Azóta gyógyszert szedek, valószínűleg életem végéig. Időnként iszonyatosan hullik a hajam, erre pedig szintén hormon gyógyszert kapok, amitől elmúlik a hajhullásom, viszont kb 10 kiló feljön..Vajon miért mindig a hormonjaimmal van a probléma??
A pajzsmirigy a védekezéssel hozható összefüggésbe.
A pajzsmirigy a védekezéssel hozható összefüggésbe. A hormonokról az életkedv – életnedv szópár jut eszembe.
Erről mi jut eszedbe?
Vívódás, küzdelem, félelem, megfelelés, vesztés, alulmaradás, kiszolgáltatottság…
Először is köszönöm Sanyi a válaszodat. Ezek, amiket leírtál,
Először is köszönöm Sanyi a válaszodat. Ezek, amiket leírtál, tényleg jelen vannak az életemben. Sokmindenen tudok hosszasan vívódni önmagamban.. Különösen félek attól, hogy kiszolgáltatottá válok, ennek elkerülése érdekében igyekszem mindent megtenni, de az ettől való félelem állandóan ott van bennem. A félelmeim időnként annyira átveszik az uralmat rajtam, hogy éjszakákat álmatlanul forgolódom és néha az életkedvem egyenlő a nullával..
Hát bőven van mit feloldani önmagamban..
Pajzsmirigy alulműködés
Februárban megállapitottak pajzsmirigy alulműködést.
holnap derül ki,hogy hasymoto betegségem van-e ,esetleges cukor betegséggel társitva.hormon eredményeimet is holnap tudom meg.5 éve övsömörtől szenvedek,ami már havi rendszerességgel jelenik meg.hátamon aknés pattanások.egyszerűen már rosszul vagyok ha tükörbe kell néznem.árnyéka vagyok önmagamnak.
most találtam erre az oldalra,érdekelne a véleményetek.
segitsetek!előre is
köszi ada
Ilyen súlyos betegségek
esetén nagyon sokat tudnak segíteni a mudrák.
A pajzsmirigy működésének fokozására az idő mudra használható fel.
http://szelidgyogymodok.hupont.hu/64/kezunkben-az-egeszsegunkmudrak
Lelki ok kioldásához a meditáció megtanulása és gyakorlása szükséges. Önmagad teljes elutasítása, szeretet hiány áll a háttérben.
A vércukor az életörömöt jelképezi, az lelki örömre való képtelenség jelenik meg a cukorbetegségben.
A szülőktől kapott minták beépülnek, a részévé válnak a személyiségnek, automatikus negatív gondolatokat generálnak. Az érzések nincsenek feldolgozva, ez megbetegíti a testet.
Blokkoldó imaginációs gyakorlatokat vezetek skypon, ha szeretnéd igénybe venni a segítségemet, keress meg
domoszlaikatalin.fw.hu
Rosszul Vagy ha Magadra nézel?
Rosszul vannak mások ha Rád
Rosszul Vagy ha Magadra nézel?
Rosszul vannak mások ha Rád néznek.-Mert az árad Belöled hogy ,,rosszul Vagy ha Magadra nézel”
Ha ezt próbálod mások elött titkolni az Önmagad iránt érzett indulataidat ezt sokkal jobban megérzi a környezeted.
Próbáld meg szeretni Önmagad elsö lépésben,a betegségeidröl avagy a tünetedröl lehet hogy találsz összefüggést a lelki okokat illetöen ezen a címen:
http://www.aranycsillag.net/2155/az-emberi-test-reszeinek-lelki-jelentese/
Üdv!Erika
hasymoto
A hasymoto betegség mögött valamelyik szülő, gyakran az anya halálától való félelem húzódik meg.
Menj el valahová, ahol Neslonnal kezelnek. A lelki háttérben lévő traumára az NLP panelben rákezelnek. Ha képes vagy elsőre elengedni, akkor hamar elkezdődhet a változás.
A hormonrendszer egyetlen szálra fűződik fel és a tobozmirigy irányítása alatt áll. Ha valamelyik hormonnal baj van, akkor a többivel is baj van. A pajzsmirigy gondok egyértelműen hormonális problémák. A hátadon az aknés pattanások tesztoszteron túltengés miatt alakulnak ki – hormon. Cukorbetegség a hasnyálmirigy működéssel van összefüggésben – hormongond. A ciklusoddal nincs baj? Ha igen, akkor a női hormontermelés nem okés. Fokozott szőrösödés? Akkor a mellékvese hormontermelés borult fel.
Mivel az egész hormonháztartás egyetlen rendszert alkot és a hormonháztartás az érzelmek irányítása alatt áll, ezért egy rendszerként kell kezelni. Ezt az orvostudomány nem tudja, menj holisztikus gyógyászhoz is.
A történeted valahogy úgy alakult, hogy volt egy lelki konfliktusod, ami annyira erős volt, hogy megborult a hormonháztartásod, nem oldódott meg a konfliktus, tartósan felborult a hormonháztartás és akkor jönnek látható elváltozások, és azok újabb lelki konfliktusokat okoznak és szépen egymásra rakódnak. A végén már senki nem tudja, hogy mi mitől van. Ez pl. Nelsonnal fokozatosan visszafejthető. A hormonháztartás visszaállítása nagyjából fél-egy évet vesz igénybe, ezért amellett, hogy megtalálod a megfelelő gyógyítót és fegyelmezetten végigcsinálod a kúrákat még türelmesnek is kell lenned. Nem mellesleg a megborult hormonrendszer az anyagcsere más területeit is érinti, nem csak a cukorét, biztosan szükséges az enzimháztartás, a vitamin-, különösen a B és D-vitamin – és ásványi anyagraktárak, valamint a bélflóra helyreállítása is.
Legelőször is, szép idő van, menj napra, napozz, töltekezz! A Nap mindenkire egyformán süt.
Jobbulást!
Alenka

utazás előtt
Sziasztok!
Kicsit más, mint a többiek egzaktabb betegsége, de ez is elég kellemetlen….
Amikor el kell utaznom valahová, vagy tudom h nemsokára utazok (autóval, busszal, vonattal, stb, villamossal) és akkor a stressztől e vagy az hogy el akarom magam szigetelni a többiektől, de ennek ellenére mennem kell. folyton gyomorkínjaim vagy vizelési ingerem támad, pedig nem kell, de annak ellenére túlműködik a téma…. Aztán ha elindulok és túl vagyok azon, h emnerek között vagyok, buszon vagyok, akkor általában nomralizálódik, de előbb utább keresni kell egy valamit a kis dolgo elvégzésére. Úgy alapból bosszantó a dolog, meg úgy jól el is küldi a jó hangulatomat melegebb éghajlatra…
Hülyén hangzik a téma, meg talán viccesnek is, de elég bosszantó téma tud lenni… és már évek óta!
——————————————————————————————-
meg másik, egy gyulladás miatt leszedték a bal lábam nagy újáról a körmöt és édekesen nőtt vissza két oldalról nő és ha találkoznak akkor el kezd csúcsosodni…. az ilyen fajta dolgokkal lehet vmit kezdeni hogy normális köröm legyen vagy nem? 🙂 És ha igen, akkor merre érdemes elindulni 🙂
Szép napot mindenkinek!
üdv: szabox
Mi lehet az emberektől menekülésed hátterében?
Ahogy fogalmazod, menned kell, ha emberek közé mész, de ha megszokod a helyzetet, akkor normalizálódik a téma.
Persze a "téma" szóhasználat nem a legjobb ebben az estben, de a témánál maradva, el kellene fogadnod az emberek közelségét.
Hogy mi lehet az emberektől menekülésed hátterében, azt meg fel kellene tárnod!
Félsz tőlük? Tartasz attól, hogy nem felelsz meg? Úgy érzed, beléd hatolnak a jelenlétükkel? – sok oka lehet ennek a menekülésnek.
Szerinted mi?
Szia Sanyi!
Valóban sok oka lehet… Félelem, úgy érzem..
Szia Sanyi!
Valóban sok oka lehet… Félelem, úgy érzem.. leginkább! Kiszolgáltatottság érzése, ha kell nem tudom megvédnei magam pl belém kötnek és akkor újra élesztődik, amit áltsuliban éltem meg(kisebbség szivatott, kövér kisgyerek lévén könnyen kinéztek maguknak és meg nem mertem megvédeni magam, nem is tudtam.. mondom inkább szivassanak kibírom, csak ne bántsanak és féltem menni azzal az egy nyomorult busszal, ami vitt-hozott mindeket, mer ugye kisfalvak lévén 1 központba csoportosultunk be)
Valami ilyesmi is… meg még bizti van egy sor ide vonatkozó rész, ami nem jut eszembe vagy nem tudom megfogalmazni….
Meg az, h a 4 fal között biztonságban érzem magam és ha kimoccanok, akkor megszünik a biztonság :S… de ez persze megint csak oda vonatkozik, amit fent írtam…
Körbemagyarázhatnám még, de úgy gondolom, h a félelmem az ami visszatart pl… meg másik, ugye most már járok vele paranadi kezelésre, de mindig hasmenős volt, gondolom a gyomorgörcsök miatt, ami a félelemből ered és nem mert emaitt kimozdulni ha igen,akkor meg azon agyaltam, h ha úristen rámjön megint, akkor nincs a közelben lehetőség a könnyításre és akkor meg már megint csavartama dolgon–>22-es csapdája stílusban…
Kedves Sanyi!
Nekem olyan gondom lenne, hogy kb 3/4 éve az
Kedves Sanyi!
Nekem olyan gondom lenne, hogy kb 3/4 éve az emésztésem mond csődöt. Addig minden redben volt. Az elmúlt év novemberében újra összejöttünk a volt párommal – talán ennek tudható be – de a probléma nem áll fenn folyamatosan – van mikor jelentkezik, van mikor nem. (Itt jegyzem meg – hátha segít – december elején új munkahelyre kerültem)
Illetve 2 hónapja leestem a lépcsőn, meghúztam a bal bokám szalagjait és azóta sem jött helyre – annyira nem, hogy mozgáskiesés van.
Köszönöm!
Szép napot!
szia BeeBee!
Mi az, amit nem tudsz megemészteni, elfogadni?!
Volt valami olyan probléma a pároddal, amin nem tudsz túllépni azóta sem?
Azt hiszem, az emésztési probléma volt az első figyelmeztetés, aztán a következő jel már drasztikusabbra sikerült az esés formájában.
Az, hogy a lábad sérült meg, az arra figyelmeztet, hogy nem jó úton haladsz (mondjuk párkapcsolati téren?!)
Rá vagy kényszerítve arra, hogy csücsülj a hátsódon, és végiggondold, hogy mit nem csinálsz jól, min kellene változtatni, miben kellene új utakat keresni.
Plusz a bal láb nőknél a női oldal, női(es)ség megélését szimbolizálja.
szeretettel: Bochecha
PCOS
Sziasztok! Nekem egy PCOS nevű betegségem van. (Policisztás ovárium szindróma) Tini korom óta megvan, de kb. hat éve diagnosztizálták, mikor babát szerettünk volna. Öröklődő betegségről van szó, anyu és nagymamám is szenvedett tőle, és a húgomon is látszanak már a jelei. Az első babánk orvosi segítséggel fogant ugyan, de mikor megszületett, és minden rendben volt az életünkben, nem is gondolkodtunk második babán, hisz örültünk, hogy túlvagyunk annyi kezelésen és kesergésen, a második fiúnk spontán megfogant. Mindkét gyerek amolyan ajándék baba mindenféle értelemben. Aztán a második szülés után a tüneteim visszatérni látszottak. Kb. fél éve meditálok, és foglalkozom ezoterikus dolgokkal, és a fél év alatt olyan változások mentek végbe bennem, olyan javulást tapasztaltam, amilyet még soha. A tünetek kb. 80%-a elmúlt, javult a közérzetem, a külső jegyek enyhültek. Mindez gyógyszerek, hormonok, kezelések nélkül. Én alapvetően abban látom a javulás okát, hogy fényéveket változott az élethez való hozzáállásom. Sokkal pozitívabb vagyok, nem idegeskedem annyit. (magamhoz képest!) Igazából fogalmam sincs, hogy melyik módszer használt, amit kipróbáltam az utóbbi időben, de mivel a meditáció még mindig nem megy jól, egy alap relaxáltság állapota is csodákra képes, úgy látom. Egyébként azt olvastam, hogy a ciszták alapvetően mély lelki sebeket jelentenek – hogy a témánál maradjak. Bár annak, hogy ez egy meddőségnek indult, szerintem más lelki (spirituális) gyökere lehetett. Úgy érzem, ennek még van jelentősége, csak azt nem tudom, hogy mi… vagy csak nem akarom tudni. Szóval a kérdés: Mi lehet a meddőség lelki oka?
Hogyan tovabb?
2 eve szenvedek PCOS-ban… a a betegseg osszes letezo tunete megjelent rajtam… van egy 4 eves kisfiam, es igazabol a tunetek szules utan kezdtek kimutatkozni… nem tudom mi lehet az oka, de elegge levertnek erzem magam… tanacsra lenne szuksegem hogy hogyan tovabb? hogyan erzi magat? Es ha jol, ezt hogyan tudta elerni? Nagyon megkoszonnem valaszat…
Lépésről lépésre
Ha tünetenként sorra veszem esetemben, akkor külső jegyek alapvetően a saját magam el nem fogadásából adódtak (bőrhibák, kinövések, sötét foltok). Az elhízás abból, hogy be akarom kebelezni a világot, féltem attól, ha elfogy, ha nincs étel, pénz, anyag, stb., nem tudtam adni, kiáradni őszintén, önzetlenül. A ciszták a belső mély sebekre, haragra figyelmeztettek, amiket sok évig dédelgettem magamban, főleg saját magam irányában, de az apámra is haragudtam nagyon. A meddőséget az okozhatta, hogy irányítani akartam az életem, kitalálni, mi mikor történjen, és hogyan. Hát ez bizony nem így működik, különösen, ha az embernek még életfeladata is az irányítás elengedése. A levertség, depresszió pedig mindezek összegyúrt következménye volt. Utáltam magam, nem jött össze semmi, senkinek éreztem magam. Sorra kellett hát venni ezeket a problémákat, és egyenként oldani a velük kapcsolatos blokkot, problémát. Nagyon sok félelem volt bennem. Nem igazán volt olyan dolog, amitől ne féltem volna. Nem láttam semmi jót az életben, nem tudtam jól érezni magam, és mivel ezt vetítettem ki mindenbe, ezt is kaptam vissza. Igazából minden ezt tükrözte: a munka, a párkapcsolat, a barátok, a lakásunk, minden. Szépen lassan haladtam, és haladok. Van öröm az életemben, változott a környezetem, a munkám, a párkapcsolatom, a barátaim, élem az érzéseket, ami éppen jön. Látom a működéseimet, tudom szeretni magam, megélem meditációban a félelmeket, ami nagyon sokat tud változtatni kívül. Megkeresem a rossz minták, programok gyökerét, szülőktől átvett terheket. Transzlégzésen oldom az elfojtott fájdalmakat, rossz emlékeket. Látom magamban a változást, és tudom, hogy jó úton járok. Fontos még megemlíteni a helyes táplálkozást és a mozgást. Ezekkel némileg hadilábon állok, bár újra és újra belelkesülök, igyekszem ebben is változtatni. A levertségből nehéz egyedül kijönni, javaslom, hogy vegyél igénybe segítséget. Nekem Domoszlai Kati sokat segített, amikor még a lakásból se tudtam kijönni. Vagy gyere el egy-egy Sanyis programra, transzlégzésre. Nagyon felszabadító tud lenni!!!

Lassan 20 éve szenvedek pánikbetegségben,orvostol orvosig jártam vele,már jobban elviselem mint régen de ugy néz ki sosem gyogyulok ki belőle,pedig nagyon szeretnék.kb fél éve kezdtem el meditálni,de valamit biztos nem csinálok jól,mert semmi változást nem érzek és ugy tudom hogy ennyi idő után már kéne.A lábaim is kezdtek fájni(alább olvastam hogy talán nem jo uton járok azért fáj,de merre lehet a jo ut??)
Most a keringésem is vacakol itt ott vékony erek elpattannak kezemben lábamban,nem fáj csak bekékül,majd felszivodik de ez se normális szerintem.Nagyon örülnék neki ha valaki megirná hogy kell helyesen meditálni,mert nekem nem megy,sajnos lazitani sem tudok,mindig görcsbe van valamelyik testrészem,átalába a vállam a lábaim,de nem tudom ellazitani(talán ezért nem megy a meditálás??´).Már sokszor probáltam ellazulni,de 10perc mulva ujra merev mindenem,én azt gondolom a pánikbetegség miatt van ez.Hálásan megköszönném ha valaki tudna segiteni nekem már belefáradtam mindenbe,reménykedek,hátha megtanulhatok lazitani,meditálni és sikerül meggyogyulnom
pánikbetegség
szia!
az autogén tréninget próbáltad már? én most arra járok, mert nekem is „fejlődésben lévő” pánikbetegségem van, és eddig tetszik. olyan relaxációs technikákat tanítanak meg, amelyek hasonlítanak a meditációhoz, de direkt a te problémádra vannak a szövegek megfogalmazva stb. szerintem próbáld ki, érdemes!
válasz nektek, nekem
Nem tudom, rám illenek-e ezek. De elkezdem a kutatást és nem várok el tőle eredményt.
Köszönöm.
Máté… ifj. Jedi
Szia Sanyi!
Én szintén emésztési problémákkal
Szia Sanyi!
Én szintén emésztési problémákkal küszködöm(régóta).Mindig akkor, amikor el kell mennem itthonról,emberek közé kell mennem,utazáskor stb.Csak nálam nem igazán múlik el, akkor sem amikor „megszokom” az adott környezetet.Már egy ideje foglalkozom a lelki oldalával,az már tudatosult bennem,hogy az emberek közeledésétől,közelségétől és véleményeiktől „félek”,de nem tudom hogyan is tudom feltárni és feldolgozni azt ami okozza.Ebben kérném a tanácsodat,milyen technikával tudom ezt megtenni.
Köszönettel:course
Az emberek véleményétől félve
Az emberek véleményétől félve nyilván attól tartasz, hogy megszólnak, leminősítenek. Ennek legjobb ellenszere az, ha helyén van az önértékelésed, pontosan tudod, hogy miben mennyit érsz!
Lehetne a félelmek oldásával is kezdeni, de onnan is az önértékeléshez lyukadnál ki ebben az esetben!
A környezetünk rendkívül sok ingert ad nekünk, amelyek tulajdonképpen mind valamilyen lelki tanulnivalóra, változtatásra vezetnének rá, ha észrevennénk azokat.
Ezért érdemes lenne azt megfigyelned, hogy amitől félsz, az mely életterületedre ad jelzést, figyelmeztetést, hol inspirál / kényszerít, hogy változzál!
Köszönöm!
Szia!
Köszönöm válaszod!
Igazából soha nem is volt helyén az önértékelésem,sem az önbizalmam.A mai napig kevesebbnek érzem magam,dehogy miért arra még nem „jöttem rá”.
Kiskorom óta megvannak a félelmeim,dehogy mely életterületre ad figyelmeztetést… azt egyszerűen nem tudom, hiába is próbálok rá választ találni.
Mire adhat jelzést az ha valaki fél az emberek közeledésétől,közelségétől és véleményeiktől?
Tudnál irányt mutatni?
Köszönettel:course
A kövérség
Sziasztok!
Igazán meglepő számomra, hogy a kövérséget, mint lelki okok által keletkezett betegséget nem említette még senki.
Én 39 éves vagyok, két gyermekem szülése után nem tudok 80 kg alá menni. A csúcs három évvel ezelőtt a 73 kg-os testsúly volt. 164cm-es magasságomhoz ( alacsonyságomhoz) mérten ez igencsak csúnyácska testtömegindexet mutat. Most már nyugodtan állíthatom, hogy minden létező fogyókúrát kipróbáltam és ezeknek hála eljutottam odáig, hogy az éhezés puszta gondolatától is rosszul vagyok. Így a koplalás, mint fogyókúrás eszköz nálam nem bevethető. A 3 évvel ezelőtti csodasúlyom 8 hónapon keresztül heti 3x egy órás edzés eredménye volt. Ezt azóta is csinálom, de a hasam nem képes eltünni. Mindig is azt gondoltam, hogy a fogyás fejben dől el, de a megfelelő módszert még nem találtam meg. ( ismerem Edita Sipeki módszerét és a Testsúlykontroll című meditációs cd-t is hallgattam 1 hónapon keresztül.) Ha van valami használható ötletetek, megköszönöm a segítséget.
kérdés:
Te boldog vagy? Meg van a biztos háttered?
Boldog? Ki meri ma kimondani, hogy boldog?
Biztos hátterem van,
Boldog? Ki meri ma kimondani, hogy boldog?
Biztos hátterem van, férjem, munkahely mindkettőnknek. Igen.
Az első gyerek születése óta kínlódom.
22 éves koromig vékonynak számítottam, gyermekként rossz evő voltam, mindig kórházzal fenyegettek.
Ma pedig túlsúlyos nőnek számítok. Immáron 15 éve:-(
„Boldog? Ki meri ma kimondani, hogy boldog?” – ne haragudj, de e
„Boldog? Ki meri ma kimondani, hogy boldog?” – ne haragudj, de ez közhely. Érzelmileg is stabil a háttered? Az egy dolog, h pénz van, de belül?
Mikortól jöttek fel rád a kilók? Mi változott akkor? Mivel nem akarsz szembenézni? 🙂
Nyugi, én is túlsúlyos vagyok, nálam a lustaság is dominál, h ilyen alkattal bírok.. 🙂 Én még nem álltam rá mélyen erre témára, de mivel mindennel összefügg, ezért nem tudom kikerülni és vmilyen szinten foglalkozom vele… 🙂 Szóval, együtt tudok veled érezni, mármint ami a kövérséget illeti! 🙂
Szabox-szal egyetértek 🙂
nekem az jön le a leveledből, hogy valami „hiányzik” az életedből.
mindened megvan -legalábbis anyagi szinten-, de valami mégiscsak hiányzik…
mondjuk egyensúly, harmónia, belső béke?!
szeretettel: Bochecha
Én ki merem mondani…
Boldog vagyok! Csak mert így döntöttem.
Ennek köszönhetően aztán nem mindig kedvelnek az emberek, volt aki már rá is kérdezett, hogy én valóban ilyen mosolygós vagyok, vagy ez csak álarc?
Pedig ez a valóságom, én így szeretek lenni, így élvezem az életet, még akkor is, ha ezernyi problémát próbálnak a nyakunkba zúdítani. Már régóta nem foglalkozom a hírekkel, nem olvasok újságot, mert unom, hogy csak a rossz hír az érdekes, mint ahogyan csak a depis emberekre fordítanak figyelmet. A jó híreket, a boldog embert nem szeretik általában, mert ha ilyet hallanak, látnak, akkor ettől nem tudják segítőkész, fontos embernek, vagy jobbnak érezni magukat. 🙂
A túlsúlyról és a fogyókúrákról az a véleményem, hogy utóbbi csak ideig-óráig segít. De ezt már megtapasztaltad. A legfontosabb, ha változtatni akarsz, hogy először is szeresd magad így is, amilyen éppen vagy. Hiszen amíg ellenkezel, sosem fog javulni a helyzet. Bár szerintem ez is egy őrület, hogy a soványság a menő. Mindenkinek megvan a maga karaktere, az a lényeg, hogy egész-séges legyen, s nem az, hogy mennyi a testtömegindexe. Világéletemben túlsúlyos, de egészséges ember voltam. A fiam épp ma mesélte, hogy a munkahelyi orvosi vizsgálaton szinte minden kollégáját elküldték további vizsgálatokra, (hiába nincs rajtuk egy deka felesleg sem,) ő volt az egyetlen, akinek sehova sem kell mennie, pedig az a bizonyos index nála jóval a kívánatos felett van. 🙂
Tehát, fogadd el magad, és ha ez után is változni akarsz, ne másét hallgasd, hanem csinálj magadnak egy saját kazettát, amiben olyan szavakat használsz, ami neked bejön. Így biztosan használni is fog!
Legyen szép napod!
Tán nem tartjuk betegségnek
Azt hiszem sokan – hibásan – nem tartják betegségnek ezt az állapotot, vagy azt hiszik, hogy az igazi fogyót még nem prbóbálták ki. Nos szerintem a tulsúly a magunkra vett, nem bennünket illető feladattól, nyűgtől van. Sokszor élünk olyan környezetben ami „nem a miénk” és ez teher, amit magunkra veszünk. Van úgy hogy ez egy partner és észre se vesszük, hogy helyette is élünk. Vagy mondjuk megoldjuk gyerekünk gondját. Mindezek persze amúgy is lehetetlenek, mert mindenki a saját gondjáért „felelős”. Nekem a tapasztalatom onnan származik, hogy amig a férjemtől el nem váltam folyamatosan hiztam. Jobban mondva attól a pillanattól, amikor már ki kellett volna szállnom az egészből. Igy aztán 6 év alatt felszedtem 15 kilót. Mikor elváltam fél év alatt minden kúra nélkül ujra a régi voltam.
A fogyókurákban egyébként én sem hiszek, viszont az egészséges táplálkozásban igen. Érdemes kipróbálni Müller-Burzler módszerét (mit-mivel-nem-eszünk) , már Magyaroszágon is kapható könyve. Ja és még egy! Akinek lelki baja van sokszor észrvétlenül is nassol. Ha ezt este teszi duplán hat. Tán érdemes először ezzel próbálkozni.
Sok szeretettel
Hédi
Közhely, de mégis igaz.
Mostanra jöttem rá, hogy az
Közhely, de mégis igaz.
Mostanra jöttem rá, hogy az egyéniségemet teljesen feladtam a házasságomban. Lehet, hogy ez lesz a megoldás, mivel a testsúlyproblémák a házasságom, illetve gyermekszüléssel egyidőben kezdődtek.
Boldog akarok lenni! Mindent megteszek azért, hogy az legyek és keresem az élet adta lehetőségeket, amelyekkel még tudok élni. ( nagyon félős, aggodalmaskodó és beszari is lettem- ami nem volt rám jellemző) Mostanra azonban ezeket legalább felismertem…
Keresed a stabilitást és így jön ez ki! Te döntesz mihez
Keresed a stabilitást és így jön ez ki! Te döntesz mihez kezdesz!:)
Arula-nak pedig igaza van… Arula köszi a véleményed, nekem is sok mindent mondott, adott… 🙂
A felismerés az első lépés,
de azt is meg kéne látnod, hogy nem akarni kell a boldogságot, s nem kell semmi mást sem tenni érte, mint úgy dönteni, hogy az vagy. A boldogságod ne függjön semmitől, mert akkor könnyen elveszítheted, s ez aggodalmat okozhat. Csak határozz úgy, hogy boldog vagy, bármilyen is legyen épp az életed. Az ember lehet boldog akkor is, amikor minden elromlik, ha szereti és becsüli magát az életet. 🙂
A félelmeidet pedig egyenként vizsgáld meg, majd engedd el. Soha ne küzdj ellenük, s ne próbáld meg elfojtani őket. Használd Frank Herbert: A Dűne című könyvében írt „varázsmondatokat”: „A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.”
Gondold végig, hogy csak két alapérzelem van: a félelem és a szeretet, melyek egymásnak ellentétei. Ha szeretsz, nem félsz!
Minden jót!
felek egyedulerzem magam…
Szerbusz!!Hat amit itt leirtal az nagyon tanulsagos es en ugy erzem hogy tøled megkaptam a valaszt amit en mar regota keresek.Ugy ereztem hogy ezzel a bajjal egyedul vagyok.Sajnos meg mindig tanulnom kell ahozz hogy egyedul is boldognak erzzem magam es ertekeljem magam positiv es jonak.En is sokat felek mikor egyedul vagyok kapaszkodok emberekhez hogy szeresenek es en akkor erzem csak magam boldognak,tudom ez nem jo mert nekem meg kell talalni sajat boldogsagomat a boldog eletett amit regota elveszitettem.Nagyon øruløk egy ijen olvasashoz ami vegul is megraz felebreszt.udv ilona
Köszönöm Nektek!
Valami ilyesmire gondoltam, mert hiszem, hogy
Köszönöm Nektek!
Valami ilyesmire gondoltam, mert hiszem, hogy minden csupán rajtam múlik.
Elfogadom magam és kimondom, hogy boldog vagyok. Ma. És holnap és mindig.
Ma megtanultam szaltót ugrani ( a súlyom ellenére ) mert úgy döntöttem ( amíg Ti nekem írtatok).
Még egyszer köszönöm , és továbbra is olvaslak Benneteket!
mellkas
Nekem azzal kapcsolatban lenne kérdésem,hogy a boridáim nem úgy fejlődtek ahogy az normálisan szokott elöl bevannak esve.Mivel eléggé zavart egész életemben biztos valami fontos dologhoz kapcsolodhat de igazán nem tudom megállapitani hogy mihez.Ha esetleg halott már valaki ilyenről válaszát előre is köszönöm.
A bordák, mint a többi váztartó csontunk valami módon a
A bordák, mint a többi váztartó csontunk, valami módon a tartásra utalhat. Ha esetleg azokkal a bordákkal tudnád „kidülleszteni a melledet”, büszkének mutatkozni, de így nem tudod, akkor a büszkeség – „kicsi vagyok” kisugárzás témájánál lehetne keresni az okot!

ciszta
Szia Sanyi!
Én is teszek egy próbát, kiváncsi vagyok mit mondasz.
Nekem nagyon gyakran van, ill. inkább csak volt nőgyógyászati fertőzésem. Gyakorlatilag azóta mióta elkezdtem szexuális életet élni, tehát kb. 10 éve. Sőt a baloldali petefészkemben cisztám is megjelent, amit meg kellett műteni, ez kb 4 éve volt, nem sokkal az egyetem befejezése után. Azóta nem volt vele gond, de a nőgyógyászati fertőzések még vissza-vissza térnek.
Előre is köszi a választ!
„moonshine”
üdv mindenkinek:)
Nem rég találtam rá erre az oldalra és szeretnék gratulálni hozzá Sanyinak és mindenkinek aki itt próbál segítséget adni az útkeresőknek. Olvastam egy könyvet ami szerintem nagy segítséget jelenthet mindenkinek ebben a témában. Thorwald Dethlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez .
érdemes elolvasni! Ingyen letölthető:http://ezoterikasopron.uw.hu/index2.php?id=letolt_irodalom.html
Mariann
Történt valami számodra „szégyenletes”? Elnyomod a nőiességed,
Történt valami számodra „szégyenletes”? Elnyomod a nőiességed, nemiséged? Kötödik valam negatív az első szexuális együttlétedhez? Szégyelled a szexet?
Igen, ez úgy tűnik, hogy a nőiségedet nyomod el, illetve hogy a
Igen, ez úgy tűnik, hogy a nőiségedet nyomod el, illetve hogy a belső éned nem akar szexuális életet élni! Talán valamilyen korábbi trauma hatására, vagy egy rossz ideológia a fejedben a szexről, férfiakról vezethetett ide.
ciszta
Ez a válasz a cisztás kérdésre? Ez számomra mindjárt nagy ostobaságnak tűnik, túl egyszerű magyarázat. Nekem is vannak cisztáim, itt meg ott- nőgyógyászatiak. Semmit soha nem nyomtam el, kitűnő a szexuális életem, a ciszták mégis jönnek- meg peteérés után mennek is…
Valóban leegyszerűsített magyarázat
nem is a Te problémádra adott válasz volt és ha valóban akarod, ha készen állsz rá megtalálhatod a saját reakciódban a tükrödet.
Segítek.
Leegyszerűsített?
Valóban leegyszerűsítés és nyilvánvaló ostobaság a nőiséged megélését pusztán a szexre redukálni.
Ciszta megrekedt vizet jelent. Érzéseket. A szexet meg lehet élni ösztönszinten, meg lehet élni szerelmesen és meg lehet élni tantrikusan.
Sőt, nőnek lenni nem csak azt jelenti, kitűnő a szexuális életem.
Vannak ehhez a területhez kapcsolódó más minőségek is. Mint például anyává válni. Aztán innen fakad az ápolás, az öngyógyítás, az életerő, a megújulás képessége.
A nőgyógyászati ciszta jelzés, nem vagy tökéletes…
Ha valaki azonnal előránt tényt, hogy valami kiválóan működik az életében, teszi ezt azért, mert ezzel kompenzálja, hogy valami viszont fájóan nem… Ha a bizonygatásba energiát teszünk, leginkább saját magunkat akarjuk meggyőzni…
Tény, hogy nem nyomod el az érzéseidet. Amit csinálsz ugyanis nem ez az elhárító mechanizmus. Az elhárító mechanizmus, amit használsz az a tagadás „velem aztán nincs probléma, olyan nagyon rendben vagyok” és a szomatizáció, vagyis lelki szinten jelentkező probléma áttétele testi szintre.

🙁
sziasztok!
Elgondolkodtató, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi betegség tűnt fel ebben a topicban…
Viszont azt hiszem, hogy kezd egyre több ember nyitni a holisztikus gyógymódok felé, és nem csak a tüneti kezelés szintjén „leragadni”, ami mindenképpen egy jó irány. 🙂
szeretettel:Bochecha
mindenkié
Szerintem nem olyan bonyolult. Mivel nincs meg bennünk a Tökéletes Harmónia, mindenki beteg. Bizonyos szempontból szükséges rossz. Pl. a gyermekkori vírusokon túl kell esni, meg kell tapasztalni, figyelni kell, hogy mi borult és miért.
A holisztikus gyógymódok felé fordulás valóban pozitívum, de az is közrejátszik, hogy milyen a „normál” egészségügyi ellátás. Saját bőrömön tapasztaltam, fiatal vagyok, csak egyszer kerültem kórházba, mióta kitettem onnan a lábam, kizárólag keleti gyógymóddal vagyok hajlandó gyógyíttatni (gyógyítani) magam. Minden rosszban van valami jóóó:)
igazad van! 🙂
én is így gondolom, és inkább az szomorított el, hogy nem sokan mondhatják el magukról, hogy harmóniában vannak.
De nem kellene ‘türelmetlenkednem’, hiszen afelé haladunk… 🙂
Szeretettel: Bochecha
Harmóniában én sem vagyok, hiszen nap mint nap kiborulok valamin
Harmóniában én sem vagyok, hiszen nap mint nap kiborulok valamin, amit felhozok a tudatalattimból, de a rengeteg oldásnak köszönhetően szinte tünetmentes vagyok! Évek óta alig vagyok beteg, sőt olyan igazi ágynak esős betegségem már több mint tizenöt éve nem volt!
Utoljára akkor estem le a lábamról, amikor nem akartam már azt dolgozni, amit addig, de ezt nem vállaltam fel, mert féltem tőle, hogy mit szólnak hozzá a szüleim.
Észre kellett vegyem, hogy a munka váltás az egyik gyengém, sokkal nehezebben változtatok, mint ahogyan azt a lelkem jelzi. Ezért azóta erre jobban figyelek és ha csak egy pici jelét is érzem, hogy valami nincs rendjén a munkakedvemmel, azonnal abbahagyom a munkát! ; ))

hepatitisz,máj
Szia!
Én jelenleg 27 éves vagyok érdekelne,mi áll a hepatitis c fertőzés lelki háterében.
Már 7 éve kaptam el,s nem tudok tőle szabadulni.
Mit olvastam róla,azon lelki problémákat próbáltam elengedni, változtatni ,de nem hozott javulást.
Köszönöm!
Üdv: Szaxa
A máj számomra egyfajta belső lelki tartást és a világképet
A máj számomra egyfajta belső lelki tartást és a világképet jelenti. Vannak, akik inkább valamilyen indulattal, mint a harag, kapcsolják össze.
Érdemes lenne megvizsgálnod, hogy milyen világnézeti kérdéseid vannak, voltak, amelyeket esetleg elnyomtál. Helyén van-e benned a világ rendszeréről alkotott kép, és hol helyezkedsz el benne Te?

Rövidlátás és inkontinencia zavar
Szia!
Mindig nagyon-nagyon rosszul láttam, de most drasztijus romlás történt a szememmel. Könyvet, újságot csak nagyítóval tudok olvasni.
A munkahelyemen belül áthelyeztek egy alacsonyabb beosztásba. Ezt nagyon nehezen éltem meg, mert sokat és jól dolgoztam, bár nyilván vannak nekem is hiányosságaim (sok). Csekély vigasz, hogy a másik munka is érdekes.
Emellett tatarozunk és sokat emelgettem, amit nekem nem szabad (max. két kilót).
A rövidlátásra azt mondtad valakinek, hogy mit is nem akar meglátni.
Sokat gondolkodom ezen egy jó ideje, mióta ezt elkőször hallottam valakitől.
Nem tudom, hogy jöhetnék rá, hogyan kerülhetnék közelebb ezzel a megoldáshoz-
Mellesleg nekem szerintem nem jóü a szemtorna sem, mert mindig alul volt korrigálva a szeme, de ettől nem javult, hanem csak tovább romlott.
Emellett nagyon feledékeny vagyok (rövid távú memória, ami a korom szerint időszerú, de nagyon bosszantó, néha nagyon kínos.)
Az arcokat sem tudom megjegyezni, de az már jó rég így van.
Na meg némi inkontinencia..
Remélem nekem is mondasz valami olyat, amitől elindulhatok, ha nem is a jó látás, de legalább a helyzetem megértése felé.
Köszönöm
Az inkontinencia, vagyis a vizeletmegtartó képesség hiánya azt
Az inkontinencia, vagyis a vizeletmegtartó képesség hiánya azt jelentheti, hogy az érzelmeidet nem kellene megtartanod, kontrollálnod, hanem ki kell engedni, bármilyen körülmények között!
Vagyis merj örülni, merj sírni, engedd át magad a szélsőséges érzelmeknek, ne legyél olyan merev mások előtt se, mint amilyen most vagy.
A pókerarc nem ad senkinek sem erőt. Hiába rejtjük el az érzelmeinket mások elől, a nyitott emberek úgyis megérzik mi van az álarcunk mögött, mert mögé látnak – éreznek.

Egy aranyszabály a betegségek megfejtéséhez:
A tünettel

A tünettel kerülünk abba az állapotba, ahova lelkileg kellene eljutnunk!
A rövidlátásnál ugye közelre látsz, távolra nem. Vagyis az életed és önmagad közvetlen közelében kellene vizsgálódnod, megfigyelned az összefüggéseket, mert ez hiányzik a látásodból.
A távollátóknak értelemszerűen a világ nagy, távoli összefüggéseit kellene meglátniuk, nem csak mindig a saját kicsiny világukkal foglalkozniuk!

Tejcukor-allergia
Sziasztok! Egy kérésem-kérdésem lenne.
Kislányomnak elég súlyos tejcukor-allergiája van. Gyógyszert szed. Az orvosok azt mondták neki, soha többé nem gyógyul meg. Ő, pedig azt látom beletörődött a sok hasfájásba. Mi ennek a lelki oka? Hogyan tudnék neki segíteni?
Hálás köszönetem érte….
Mivel az Anya és gyermeke különösen erős lelki kapcsolatban…
Mivel az Anya és gyermeke különösen erős lelki kapcsolatban állnak, ezért ha magadban orvosolod ennek a betegségnek a lelki okát, az ki fog hatni a kislányodra is. Teljesen nem fogja meggyógyítani Őt, de hatással lesz rá!
A tejcukor allergiánál arra az okra következtetnék, hogy ez valamiféle szeretet elfogadásának a visszautasítása, kezelhetetlensége, mintha nem tudna elfogadni egy bizonyos fajta szeretetet.
Ezt magadban úgy tudod megvizsgálni, hogy meditációban felteszed a kérdést: Mit nem fogad el a kislányom? Milyen lelki dolgot nem tud megemészteni?
Teljes gyógyulást az hoz majd, ha Ő maga oldja fel a lelki okot.
Köszönöm!
Akkor minden bizonnyal szerintem egy rossz házasság és egy válás ennek a gyújtópontja lehetett és „kiütötte” a gyereket. Mi nem tudtuk az exemmel normálisan megoldani a problémánkat és ebbe betegedett bele…..Viszont a volt férjem szinte vasmarokkal szorítja magához, szabályosan agymosást csinál nála…és már nem mer nemet mondani neki. Mint ahogy én sem mertem annyi éven keresztül és majdnem belerokkantam….Segítenem kell a gyerekemnek!!!….
Köszönöm a segítségedet!!!!
Tej=anya
Kedves Valore,
az allergia mindig túlérzékenységet jelent aziránt, amit maga az allergén képvisel. A tej az anyát, az anyai táplálékot jelképezheti, a cukor pedig ennek az örömét, eszenciáját. Ebből a szemszögből is tedd fel a kérdést, mit jelenthet lányod számára a tej.
Egy válás mindig megviseli a gyermeket és átalakul a szülő-gyermek viszony, ez esetben én inkább a ti viszonyotokra gondolnék, nézd meg, az hogyan változott és ez milyen hatással lehet rá, meg persze rád.
Az apát és hozzáállását a gyermek előtt nem szabad minősíteni, mert ezzel a gyermek kötelesnek érzi magát elzárni ezt a csatornát bizonyos szinten és ez konfliktust okoz. Akár ez is okozhat tejallergiát.
Ezek csak lehetőségek, a válasz benned van:)
Bea
Kedves Bea!
Neked is köszönöm a segítségedet:)))
Már egy jó
Kedves Bea!
Neked is köszönöm a segítségedet:)))
Már egy jó hónapja masszírozom Vivikének a talpát, most már Ő kéri ezt, mert kicsit jobban van…:))) Csökkent a gyógyszer szedése, és a hasfájások nem gyakoribbak, sőt…:)))
Talán a legnagyobb változás, amin elindultunk, hogy újra mer bízni bennem, újra mer enni és jóízűen!…:)))
Tudjuk, hogy nem egy két nap alatt lesz egészséges, de mindketten hiszünk benne:)))
Még egyszer köszönöm…:)))
valore

Jobb szem
Kedves Sanyi!
Mi lehet a lelki oka,hogy a jobb szememmel gyengébben látok és mit javasolsz annak erősítésére,javítására.
Köszönettel:Zoltán
Mi az amit nem akarok meglátni?
Tedd fel a kérdést magadnak: Mi az amit nem akarok meglátni?
A jobb oldalunk a külvilágot jelenti, a külvilággal való kapcsolatunkat, de lehet, hogy a szemeknél ez pont fordítva van és a belső világodra való rálátásban nyomsz el valamit!
Majd jelezz vissza kérlek, hogy mire jutottál!
Kurt Tepperwein: Mit árul el a betegséged?
Szeretnék ajánlani egy nagyon hasznos könyvet, aki hisz abban, hogy a fizikai tünetek lelki eredetűek:
Kurt Tepperwein: Mit árul el a betegséged?
Nálunk ez alapmű, ha valami probléma van, fellapozzuk. Hasznos tanácsok vannak benne, érthető magyarázatok szinte minden betegségre, hogy mi a lelki ok! Csak a leírtakon nem egyszerű változtatni!
Sok sikert és jobbulást mindenkinek!
Ha megtalálod az okot, akkor rendkívül egyszerű azon
Ha megtalálod az okot, akkor rendkívül egyszerű azon változtatnod! Önismeret, önelfogadás, befogadás, elengedés, megértés, megbocsájtás, őszinteség, felvállalás, szeretet, kinyílás, és hasonló lelki tettekre van szükség. Ezeket mind megtanulhatjátok a Sirály csomagokból!

Betegségek lelki okai..
Sziasztok !
Lehet,hogy el sem hiszitek,de én még egy-egy megfázáson kívül -de az sem influenza- még soha életemben nem voltam komoly beteg!Valószínűleg azért,mert igen erős akaratom van,hogy csak egészségesen érdemes élni,és ha netán valamilyen kezdődő rossz érzés jelentkezik is,képes vagyok csupán akaratilag is legyőzni. Ahelyett,hogy azon rágnám magam mi bajom lehet,egyszerűen nem fogadom el,hogy beteg vagyok,nem is gondolok rá,ill.egészségesnek képzelem azt a részemet is,és valóban el is múlik az érzés,amiről nem is akarom tudni,valójában mitől volt!Csak teszem a dolgomat tovább,és gyógyszereket sem szedesoha,csakvitaminkészítményeket,étrendkiegészítőket.Világéletemben
ideális testsúlyom volt,igy tartom természetesnek,az életkorommal sem foglalkozom,csak any-
nyit erről,hogy már annyira nem vagyok fiatal.Lehet,hogy azért van ez,mert általában a felső csakrákban
tartózkodom,ott van a „központom”a testemtől szinte egészen el tudok szakadni.
De most jön a legfurcsább!Lelki problémám ugyanis annál több van,mert azokkal meg túl sokat foglal-
kozok.Sokat töprengő,meditáló,a múltamon ill.a mostanában velem történteken rengeteget rágódó típus vagyok.Sokszor negatív dolgokat képzelek magamról,félelmeim vannak társaságban,mostanában épp
ezek megszüntetésén dolgozok,de rettentően nehéz!Pl.még mindég nem sikerült megtalálnom életem
párját sem.Különös,hogy nálam ez a sok lelki probléma nem akoz testi betegségeket,mert ahogy olva-
som,szinte mindenkinél ez a helyzet…Persze teljesen egészségesen élek káros szenvedélyektől mente-
sen,és a legegészségesebb sportot,a természetjárást „űzöm”.De azt mondják :ép testben ép lélek –
hát ez nálam valahogy nem igaz…Szinte egész életem lelki szenvedésekkel telt,és hiába volt ez sokszor
talán teljesen felesleges,ezen nem tudtam még úrrá lenni.Szerintetek ez hogy létezik??
Úgy látszik,valahol mindenkinél kijönnek a problémák testileg-lelkileg teljesen egészséges ember talán
nem is létezik.Mindenesetre én ezen dolgozom,hogy ezt is elérjem,és túllépjek téren,időn és anyagi vi-
lágon a megvilágosodás felé..Remélem,még ebben az életemben el tudom ezt érni.
Mindenkinek egészséget a hosszú útra..
Juhász Árpád(Árpi)
előre mész
Szerintem Te előbb oldod meg lelki szinten a problémát mielőtt testesülne. Bár csak nekem is igy menne!
Mouna
Betegségek akkor keletkeznek, amikor a lelki problémáinkat nem
Betegségek akkor keletkeznek, amikor a lelki problémáinkat nem akarjuk a lelki szinten megoldani, hanem megpróbáljuk eltusolni azokat!
Valószínűleg Árpádban annyira erős a szándék, hogy meg akarja oldani a lelki gondjait és nem akarja, hogy azok testi szintre áttevődjenek, hogy ezért nem betegszik meg.
Amikor egy tünet csak halványan megjelenik bennem, akkor én nem a tünet elnyomására szoktam gondolni, hanem préselem vissza azt a lelki szintre, hogy inkább ott bukjak ki, mint a testemben!
Az a szándék, hogy hajlandó vagy a lelki dolgaiddal foglalkozni és nem halogatsz, elég lehet az egészséghez!

betegsegek
Szi Sanyi!!Hat nekem regota van gerinc es nyaki problema es meg fibromialgin.Most a bal valammal van problema nemtudom mozgatni majd maj 22-en megyek MR-røngenre.Van tøbszør az epemmel is baj de ha az etkezessel vigyazok akkor ez nem faj,van meg diabetik 2 a szemem romlott nagyon gyorsan nem latom az apro betuket igy +2 szemuveget hasznalok.amit szeretnek mondani vegul is mi ezeknek az okai?tudom hogy sok problemam van de soha nem gondoltam ijen merjen bele hogy miert?Køszønøm a valaszt ilona
ha el akarod kezdeni önmagad gyógyítását…
A gerinc és nyaki problémák a lelki tartás, esetleg az akarat-makacsság területével vannak összefüggésben.
A cukorbetegség az önmagad szeretetének a hiányára utal, míg a látásproblémád azt mutatja, hogy nem látod meg az összefüggéseket a nagyvilág és magad között.
Ezek így nagyvonalakban biztosan igazak, de ha el akarod kezdeni önmagad gyógyítását, akkor azt javaslom, hogy az önértékeléssel és az önelfogadással kezdjed!

Gyerekkorom óta allergiás vagyok a (főleg) beteg
Kedves Sanyi!
Gyerekkorom óta allergiás vagyok a (főleg) beteg állatok szőrére. Olyankor annyira begyullad a nyirokmirigyem a fülem alatt, hogy enni sem tudok. Vagy pedig tüszős mandula gyulladást kapok. Az orvos azt mondta, talán gyerekem sem lehet majd ez miatt. Az egészben az a legrosszabb, hogy mindennél jobban imádom az állatokat. A másik kérdésem pedig az lenne, hogy milyen következményekkel járhat majd az, ha nem tudok elengedni egy személyt? Úgy értem nem tudok szakítani a párommal, pedig már annyira nem szeretek vele lenni, hogy minden napom búskomorsággal telik.
Köszönöm válaszod: Brigi
Viselkedj nyugodtan úgy, mint az állat!
Az állatok kiváltotta allergia, számomra a saját állati ösztöneink elfogadásának a hiányát jelenti. Állati ösztöneink közé tartozik a harc, agresszió, szexualitás, életösztön, félelem, ragaszkodás, …
Leggyakrabban az állati agresszió (számunkra olykor kegyetlenség) és a nemiség, szexualitás az, amin fennakad a magát nagyon embernek tartó lény!
Mert ugye az ember is egy állat, de erről sokan elfelejtkeznek! Szeretnék magukat egy magasabb színvonalú fajhoz tartozónak tekinteni, ezért elnyomják az állati ösztöneiket. Viszont azokra az ösztönökre szükségünk van, hiszen az életben maradás és szaporodás a legcivilizáltabb társadalomban is szükséges lesz!
A megoldás tehát, vissza az állatokhoz. Legyél újra állat, szeresd magadban az állatot, lásd meg a benned levő állati erőt! Viselkedj nyugodtan úgy, mint az állat, ettől nem veszted el az emberi mivoltodat!

Mi lehet a lelki ok
Kedves Sanyi!
Páromnak test szerte rengeteg diónyi kinövése van.Tizenéves korában jöttek elő.Az édesapjának is van.Neki kevesebb,de nagyobbak.Ő már kivetetett egyet,de nem tudták megállapítani mi az.Ráadásul,a műtét után még több jött ki rajta.Ezért a páromnál nem is próbálkoztunk ezek eltávolíttatásával.
Szerinted mi lehet a lelki oka,immár 25 éve és vajon,hogyan szabadulhatna meg tőlük?
Köszönettel:Lilike
Elfojtott problémákra, megoldatlan konfliktusokra tippelnék…
Elfojtott problémákra, megoldatlan konfliktusokra tippelnék, olyanokra, amelyekkel mindenképpen foglalkoznia kell, ezért ilyen méretesek és látványosak a kinövések.
Elképzelhető, hogy a párodnak vannak olyan konfliktusai másokkal, amelyeket nem rendezett, de nem adta ki magából a feszültséget sem, hanem elnyomta magában.
Köszönöm a válaszodat!Azt hiszem ,tudom mi lehet az ok.Az
Köszönöm a válaszodat!Azt hiszem ,tudom mi lehet az ok.Az édesapja nem fogadja el.Pontosabban különbséget tesz párom és a húga között.Csak az a jó amit a húga csinál,még ha teljesen hülyeség is.És,hát mennyit kell szegénynek dolgoznia?!Szegény mindig fáradt.A párom meg tízszer annyi munka mellett is „senki” és ugorjon a családja mellől,amikor csak neki szüksége van rá.
Szerintem ez lehet az ok.De hogyan lehet ezt feloldani a páromban?
Van valami ötleted/ötletetek?

miért ne?
Kedves Sanyi!
2001- óta küszködöm az IBS nevű betegségben. Ez azt jelenti nálam, hogy, előfordul, hogy reggelente, mikor munkába megyek erős hasfájásom és hasmenésem van. Ilyenkor vagy a buszmegállóból fordulok vissza, vagy a tömegközlekedésről kell leszállnom, sétálnom és akkor megnyugszom.
Ez mind az egyetem alatt kezdődött (talán hatással lehetett egy nagyon csúnya veszekedés a szüleimmel, mert közvetlen ezután kezdődött) és 2001-ben olyan súlyos, volt, hogy szinte sehova nem voltam képes elmenni, amint kiléptem a lakásból, elkezdődött. Jártam mindenféle orvosnál és pszichológusnál is, akivel a meditációt „tanultuk ” meg. Ennek segítségével és mert talán egy kicsit kiismertem magam, sikerült olyan szintre eljutni, hogy nem jelent mindennapos gondot, de ha megyek valami „új” helyre vagy sietnem kell vagy éppen beragadok egy dugóba, azonnal előjön.
Tudom, hogy lelki eredetű,valamiféle pánikbetegség, de nagyon érdekelne, hogy te mit mondasz erre?
Köszönöm
Félelem a többi embertől, a szembesüléstől, a beszorultságtól.
Nekem úgy tűnik, hogy ez a félelem a többi embertől, a szembesüléstől, a beszorultságtól, és az érzéstől, hogy nem menekülhetsz.
Érdemes lenne olyan félelem átélős gyakorlatokat végezned, amelyekben megéled a félelmeidet, kezdve a szüleiddel és folytatva olyan helyzetekkel, amikor a többi ember szemrehányóan, bántóan viselkedik veled!

tüdő
Szia!
Én 19 éves vagyok, de mégis már 2 durvább betegségen estem át. Elvileg logikus lenne hogy ennek lelki oka van, hiszen mindkettő tüdő-táji betegség, és a második alkalommal már radikálisabb beavatkozásra volt szükség.
Kb.16 éves lehettem, mikor nagyon hirtelen mellkasi fájdalmaim lettek, erős szúrást éreztem a szívem környékén, mely minden mozdulatra belenyilallt. Másnap délután már kórházban feküdtem: szívburok és mellhártya-gyulladásom volt. Két hétig voltam kórházban. Az okára nem jöttek rá, hiszen előtte nem volt semmilyen lázas betegségem, melyből gyulladás alakulhatott volna ki, a vizsgálatok pedig kimutatták, hogy autoimmun betegségről sincs szó.
Tavaly nyáron ugyanilyen hirtelen, hasonló fájdalmat kezdtem érezni a szívem körül, minden légzéskor. (ekkoriban nagyon jól éreztem magam, nem volt semmilyen durvább probléma az életemben)1-2 hét múlva mikor orvoshoz jutottam, kiderült hogy spontán PTX-em van (tehát ez is „ok nélkül” alakult ki).
Még aznap helyi érzéstelenítéssel két csövet nyomtak az összeesett bal tüdőmbe, amely igen fájdalmas volt, majd ezek után felpumpálták azt, amely még hasonlóan nagy fájdalommal járt. Ezután egy átlagos lélegzetvételnek az 5ödrésze is igen nagy fájdalmat okozott, mozogni pedig alig tudtam. Másnap már kínkeservvel, de fel tudtam ülni. Egyre jobban lettem, pár nap múlva pedig kihúzták a csöveket, összevarrtak és mehettem haza. Ezalatt egyáltalán nem unatkoztam a kórházban, a drága barátaim minden délután szórakoztattak.:)
Mivel úgy érzem tudatosan, és sok szeretettel a szívemben próbálok élni, máig nem tudom, mi lehet ezeknek a lelki oka, ha van egyáltalán, hiszen akkor elvileg minden ismerősömnek is ilyen durva betegségeken kéne keresztül mennie, aki nem él a legtökéletesebben, vagy rossz úton jár. Én nem érzem hogy rossz úton lennék, ezért akármennyire is gondolkoztam hogy mit rontottam el, nem jöttem rá, ezért hagytam fel azzal hogy rájöhessek. De ha már felajánlottátok ezt a lehetőséget, érdekel a véleményetek.:)
Noja
A légzés és tüdő problémák az elfogadás problémájára szoktak
A légzés és tüdő problémák az elfogadás egy általánosabb problémájára szoktak utalni, mégpedig arra, amikor nem akarunk egy levegőt szívni másokkal, valakikkel. Mondjuk ha nem fogadjuk el azokat az embereket, akikkel együtt dolgozunk, ha ellenszenvesek a rokonaink, akikkel találkozni és jópofizni "kell", ha zavarnak az emberek általában.
Tehát itt nem az a mély szeretet, elfogadás hiányzik, hanem a megtűrés, mások elviselése.
Emellett még érdekes volt a leírásodban, ahogy kiemelted, hogy a barátaid bejártak hozzád és szórakoztatnak. Vannak, akik csupán azért betegednek meg, hogy kivívják maguknak a figyelmet, a törődést.
Ezek a következtetések a tünetből. A megérzésem viszont azt mondja, hogy Édesanyád egy korábbi életmódját, viselkedését nem tudtad elfogadni régebben és ennek a visszajelzése a betegséged. Ő hiába megváltozott, vagy másként viselkedik mára, benned az elégedetlenség, az elfogadás hiánya mostanra teremtett tünetet.
Mit gondolsz?
tüdő-ptx
Szia Sanyi!Nagyon köszönöm hogy megtiszteltél a válaszoddal!
Amíg nem kaptam meg a válaszod, én is gondolkodtam az okokon, és én is az elfogadásra-elengedésre jutottam a légzés két pólusa miatt.
A mások elviselésének hiánya nem jellemző rám szerintem, szeretem az embereket és igénylem a kapcsolatokat. Annál is érdekesebb az amit utána írtál: hogy vannak, akik csupán azért betegednek meg, hogy kivívják maguknak a figyelmet, a törődést. Na, ez érdekes gondolat, és valószínűleg igaz, mert tényleg azt érzem hogy én mindenkire próbálok figyelni, szeretek beszélgetni az emberekkel, de ők nem figyelnek annyira rám, én nem vagyok nekik olyan fontos. És valóban: mindkét kórházba kerülésem olyan volt, hogy a barátaim sokszor bejöttek, és ez nagyon sokat jelentett nekem. Egy barátnőmről (aki annyira nem szokta kimutatni az érzéseit) első kórházba kerülésem alkalmával derült ki, hogy ő Igaz barátom, csak tettekkel nyilvánítja ezt ki,nem érzelmes mondatokkal, ugyanis ő volt az egyetlen aki minden nap bejött hozzám, és erre azóta is emlékszem.
Legutóbbi alkalommal nagyon gyorsan (és örömteljesen) szállt el az a néhány nap,váltották egymást a barátaim, estig bent voltak nálam, úgyhogy tényleg nagyon elgondolkodtató ez a szempont…
Érdekes az Édesanyámmal kapcsolatos megérzésed is. Ha az előbbi vonalnál maradunk, sokszor ripakodom rá, hogy nem képes figyelni rám. Olyan,mintha nem lenne jelen az életében, és nem lenne képes Figyelni arra amit mondok, a szó legteljesebb értelmében. Persze meg tudja ismételni amit mondok, és úgy gondolja hogy érdekli, de ezt egyáltalán nem látom rajta, vagy nem nagyon reagál semmit. Nem tudok vele Igazán beszélgetni.
És tényleg egyre érzékenyebb vagyok a Valódi Figyelemre, megértésre. Ha valakit tényleg Érdekel a másik, a szó mélyebb értelmében. Kevés ilyen ember van, de velük öröm a beszélgetés, nem csak arról szól hogy mindenki magát üvölti,csak hogy elmondhassa mit akar. Ezt tényleg hiányolom sokszor.
Egyébként tényleg van még más amit Édesanyámmal kapcsolatban tényleg nem sikerült még teljesen elfogadnom. (stresszesség, hirtelen haragúság-üvöltözés)
(Ha mindebből nem derült ki, természetesen szeretjük egymást és fontosak vagyunk egymásnak, csak talán kicsit mégis összeférhetetlenek vagyunk.:D)
Talán annak is van jelentőssége hogy a bal tüdőm esett össze, hiszen az a női oldal?
( Bár az az érdekes, hogy a kórházból való kikerülésem után pár héttel újra éreztem fájdalmakat, szúrásokat, de mindig máshol.(tehát kizárt volt hogy mindenhol PTX-em legyen) hol jobb-oldalt hol baloldalt, hol fent hol lent, néha igen ijesztően légzések alkalmával éreztem szúrásokat, volt hogy napokig egy helyen, aztán később abbahagyta, majd hirtelen a másik oldalon előjött, percekig minden légzés ugyanúgy fájt mint a betegség kezdetekor, majd megszűnt. Vissza is mentem egy vizsgálatra, de nem volt semmi bajom…)
Mindent összevetve: Mit tehetnék? Az hogy mennyi figyelmet kapok, az nem tőlem függ, és tényleg azt érzem, hogy nem vagyok olyan fontosak az embereknek: én pl. szívesen beszélgetek sokmindenkivel, próbálok kapcsolatokat kialakítani normálisan, kedvesen, de ez valahogy mindig mintha egyoldalú maradna.
előre is köszönöm a válaszodat! üdvözlettel: Noitsa

Látás-belátás?
Kedves Mindenki!
Rendszeres látogató vagyok az oldalon, ám még sosem szóltam hozzá, mert annyira jókat írtok, mintha mindenki szívemből szólna. Ebbe a témába azért írok, mert „nem találtam meg a válaszomat”.
Néhány éve léptem a tudatos önismeret útjára, és rengeteget foglalkozom magammal, hatalmas változásokon mentem már keresztül, és a látóköröm is igen kitágult. Állandóan keresem a kihívásokat, megoldásokat, és szembe akarok nézni önmagammal. Úgy érzem, már nagyon sokat tettem és nyitott lettem. Fentebb volt szó az Út a teljességhez c. könyvről, amit (és hasonlókat) évek óta olvasgatok, és lenyűgözőnek tartok. És még sok más módszert/nézetet sajátítottam el és alkalmaztam a problémáim megoldására.
Úgy kezdődött az egész, hogy elkezdett romlani a látásom (csak távolra) tizenévesen, és ez zavart, és nem akartam beletörődni, pláne, hogy szemüveget nem is tudok viselni, mert iszonyúan fáj tőle a fejem, és nem is akarok palástolni… A mai helyzet pedig az, hogy még nem javult meg, sőt tovább romlott. Úgy érzem, elakadtam, és már nincs ötletem, mit tegyek.
Kérlek, segítsetek, ha bármilyen ihletésetek támad.
Köszönöm!
Szinte biztos, hogy valaminek a meglátásával vagy elakadva…
Szinte biztos, hogy valaminek a meglátásával vagy elakadva, csak azt nem tudni, hogy mivel?!
Azt javaslom, hogy meditációban hangolódj rá a szemproblémádra és kérdezd meg:
Mit nem merek / akarok meglátni?
A válasz remélhetőleg képbe hoz!
Én arra tippelnék, hogy az Édesapáddal van valami rég elásott konfliktusotok. Majd nézz utána ennek is!

kézcsók lábcsók bibircsók 🙂 nyári különkiadás
A lábfejemen (a tetején), ha a sarum pántja kilazul, és mozogni kezd, viszkető pöttyök kelnek útra. Mondták már, hogy „aláizzadok” a bőrszíjnak, én meg arra gondoltam, hogy a fűpollen alámegy és beledörzsölődik, (amire allergiás vagyok) csakhogy ahogy vakarom, úgy terjed, a lábfejemen aztán a kézfejemen. (Igyekszem megállni, de legtöbbször félálomban erre ébredek. Kenegetem egy keleti dokinénitől kapott krémmel, de valószínűleg az elvakarással agyon is csapom a hatást…)
Van vmi spéci jelentősége ezeknek a testrészeknek? A bőr mindig jelez valamit, legalábbis a pattanásoknál már be tudom azonosítani, hol mit jelent ha megjelenik, de a kéz-lábfej… rejtély. Kerestem bizonyos könyvekben, de nem találtam semmit.
ja, és még egy kérdés: szeretem nyomkodni a mitesszereket, ilyesmi, amivel általában többet ártok, mint ha hagynám a fenébe. (ez stresszhelyzetben pótcselekvésnek is elsőosztályú, mint másnak a körömrágás…) Összefügg ez azzal, hogy túlrágom a problémáimat, és akkor is szenvedek/agyalok rajtuk, előkotrom őket, mikor (már) nem kéne?
Igyekszel tökéletes, pontos lenni, maximalista vagy.
Amiket leírtál, azok szerintem két olyan lelki probléma megtestesítői:
Ezeket a minőségeket kellene magadban megvizsgálnod és színét-fonákját elfogadnod!
Az első tünetre adott tanácsommal ezt is tudod majd kezelni és remélhetőleg meg is oldod!
Ezt az arcnyomkodosdit már én is akartam kérdezni!
Szóval miért

Szóval miért is?

tanfolyam
üdv
én csak érdeklödni szeretnék erröl a kétnapos betegségek lelki oka tanfolyamrol. valószinüleg a sok vizsga miatt ne m fogok tudni elmenni, de az elöadások nagyon érdekelnének. lehetséges, hogy valaki felveszi, és elküldi interneten(tudom hogy még nembiztos hogy elindul de csak érdeklödök lehet e ilyenröl szo) (ésha kell a tanfolyam árát ebben az esetben kifizetem).

bocsi, pontatlanul fogalmaztam:pontosan erre gondoltam.Egészség, betegség, öngyógyítás az önismeret által. és bocsánat ha rossz topicba ment még kicsit uj vagyok itt:)
Egészség, betegség, öngyógyítás tanfolyam – előadás
Az Egészség, betegség, öngyógyítás tanfolyamnak még nincs időpontja, de ha lesz, akkor a Hírlevélben tájékoztatlak róla.
Tartok egy előadást a Sóter Teaházban erről a témáról július 29.-én 19 órától. Ha tudsz, gyere majd el arra!
Ha jól sikerül a tanfolyam, akkor abból is csinálunk egy Sirály
Ha jól sikerül a tanfolyam, akkor abból is csinálunk egy Sirály anyagot és akkor azt is meg lehet rendelni itt a weboldalon.

betegség
másfél éve deréktáji problémáim vannak, erről szeretnék kérdezni, hogy mi oka lehet.
2007. december 30-án (eléggé fájdalmas volt, ezért emlékszem rá konkrétan) mosás közben hirtelen kiegyenesedtem, és olyan fájdalom nyilallt a derekamba, hogy alig bírtam a szobába bemenni. Egy napig szenvedtem, utána orvos: erős lumbágó. Pihentem egy darabig 2-n nem mentem dolgozni, a főnököm oda volt a boldogságtól, de nem jó értelemben. Márciusig bírtam dolgozni, körzeti orvos, kivizsgálások, továbbra is fáj a derekam csípőtájékban. Egy vizsgálat után kezdtem érezni, hogy erősen zsibbad a lábam. Másfél hétre rá jött a diagnózis: gerincsérv az alsó 4-es csigolyánál. Egy hét kórház, infúziókúra, utána egy hónap táppénz. A főnököm a felmondást fontolgatja, aminek én csak örülök. 2007 őszén súlyos betegséget diagnosztizáltak a férjénél, azóta a munkám megduplázódott, minden már azonnal kellett neki, de jó szót nem kaptam érte. Május elején mentem vissza dolgozni, és férjemmel ekkor találtuk meg a lakást, amit végül megvettünk. A beköltözés jól sikerült, bár a takarításnál nem tudtam segíteni, mert a főnököm egy percre sem engedett el. Júliusban felújította az irodáját a szabadsága alatt, festés új függöny, új irodai széket kaptam, de egy hetet bírtam dolgozni. Úgy éreztem, ebben az új irodában már nincs semmi keresnivalóm. Felmondtam. Ő csak húzta halasztotta, alig akart elengedni, mire elmentem táppénzre és sikerült kikényszeríteni belőle a felmondást augusztus végére. Alig egy hónap múlva, mikor találkoztam a régi ügyfelekkel, mindenki azt kérdezte, „mi történt velem, hogy olyan jól nézek ki?” Én csak azt válaszoltam, hogy „felmondtam”.
A derekam, igaz időszakosan, sok hajlongás után, de még mindig fáj, és a lábam zsibbad. Időnként előfordul, hogy a bal lábam nem mozog úgy ahogy kéne, gyengébb a másiknál.
A barátnőm 2008 tavaszán elvitt egy látó asszonyhoz, aki azt mondta nekem, hogy látja a gerincsérvet, ami nem nagy, tornával eltüntethető, de lát egy idegbecsípődést is. Meg a két térdemen kicsi porcleválást.
Továbbá 2008. nyarán derült ki a 12 éves fiamról, hogy nem magatartászavaros, hanem Atípusos autista.
Mellesleg ezen év tavaszától férjemnek új munkahely, nemzetközi buszsofőr, alig van itthon, állandóan úton van. Nyakamban család, munka, két gyerek, egyebek. Állandóan rohanok, reggel lerakom a két gyereket az iskolába, megyek dolgozni, este felveszem őket, otthoni házimunka. Utána másodállás: ékszerkészítés, gyertyadíszítés, regényírás.
Ezek után szeretném kérdezni, mi lehet az oka betegségemnek?
Gyöngyi
Ne hagyd, hogy mások irányítsák az életedet!
Ezek után tényleg nem tudod? ; )
Talán a lehajtás, a robotolás ellen tiltakozik a tested-lelked. Nem állsz ki magadért, nincs belső tartásod, ezért olyat is bevállalsz, ami már nem a Te dolgod lenne!
Állj a sarkadra, határozd meg magadnak és másoknak, életed és személyiséged határait! Ne hagyd, hogy mások irányítsák az életedet, legyél határozottabb, öntudatosabb!
talán segít, talán nem…
Szia,
Nekem is volt évekkel ezelőtt derékfájásom, ami szintén táppénzzel és kezelésekkel járt. Azóta szerencsére már elmúlt a probléma, de egy valami megmaradt belőle:
ha sok stressz ér a melóhelyemen, akkor estére a derekam sajogni kezd, és jelez, hogy túl sokat csináltam/vállaltam/stresszeltem. Én legalább is ezt figyeltem meg. Talán Nálad is ez a helyzet.

honnan jössz reflux?
Nem mondhatnám nagyon nyugodtnak az életem, megpróbálom a legjobbat kihozni. Egy hatalmas városban élek jelenleg és néha lelomboz a nagy rohanás,mosolytalanság – habár én próbálok vidáman lépdelni az emberek között szeretet sugározva – .
Nemrég léptem egy új ösvényre az utamon. Életmódomon kezdtem el változtatni. Elhagytam a kávét és a cigit, és elkezdtem futni a fák között meg jógázni. Közben észrevettem, hogy légzési nehézségeim vannak,előtte is voltak de elsiklottam felette. Ezután mondta egy kedves orvos, hogy reflux. Azóta jobban odafigyelek,de nem igazán tudom, hogy miért is jött elő.
Neten keresgettem, hogyan tudnám magam meggyógyítani, nem egyszerű sok mindenről célszerű lemondani. Természetesen szeretnék egészséges lenni, gyógyszer nélkül. Szerencsére még nem nagyon komoly, ezért szeretnék választ adni a testem által adott jelzésre.
Kezdek jobban lenni, de szeretném megtudni honnan jön, hogy teljesen rendbe hozzam az egészségem felkészülve a tovább haladásra.
a segítséget, és a jó tanácsokat köszönöm.. 🙂
Biztos, hogy reflux?
Amit leírtál, az alapján én nem vagyok benne biztos, hogy refluxod van. Érzed a gyomorégést, a savas ízt is, ahogy a gyomorsav marja a torkodat, szádat?
Mindenesetre, ha reflux, akkor valami ki akar jönni belőled, biztosan sokat nyeltél és azt akarod kiöklendezni!
Érdemes ilyenkor kimenni a szabadba és szétordítania benned rekedt érzéseket, vagy egy transzlégzés is csodákat tehet.
De ha meditációban megéled, hogy mindenféle tudattartalmat kiokádsz a szádon, az is rendkívül sokat segíthet az oldásban!

Újra a térd:)
Nem tudom számit-e hogy melyik térd? Nekem gyerekkoromban úgy kb. 10 évesen elestem futás közben és a jobb térdemben porc leválás volt. 2005-ben éjjel álmomban kiakadt a térdem ,nem tudtam kinyújtani, ekkor megműtötték.Pont ekkor volt a válásom folyamatban,el is kellett halasztani a tárgyalást. Most ugyanaz a kiakadás jelentkezett, mint 4 éve, most műtöttek 2 hete most is a párkapcsolatommal vannak gondok.Ez is az alázatról szól, vagy valami más?
Megpróbáltad elnyomni a rugalmatlanságodat?
Hmmm… Nem tudom.
Ha a válásoddal függ össze, akkor szerintem nem mint alázat jön a képbe, hanem mint egy izület, ami a változást nem bírta, kiakadt. Te is kiakadtál a válásodtól?
Esetleg megpróbáltad elnyomni a félelmeidet, a rugalmatlanságodat?
Új élet…NN
Én nem kiakadásnak mondanám az érzést,mert új életet kellett kezdenem,és nagyon féltem töle.Hisz segitségre nem számithattam senkitől.Most is hasonló a helyzet,újra a saját lábamra kellene állnom,és még a félelem is hasonló,pedig tudom,hogy menne,de mégis nehéz.Nagyon kevés az önbizalmam …sajna.

Üdvözlöm!31éves egyedülálló nő vagyok Németországban élek.Szabadidőmben futok,egy héten 3-4 alkalommal 5km-t.Elkezdett fájni a jobb lábam a térd felett hátul,a járásnál nehéz,főleg a lépcsőzésnél nehéz a hajlítás.A futásnál ha már beindulok nincs gond, illetve legutóbb a futás is nehezen ment.A kérdésem a következő lelki oka lehet vagy csak egyszerűen meghúzódhatott?Válaszukat előre is köszönöm:Ujlaki eva erika
Térd problémák = alázat hiány
Elképzelhető, hogy a jelenlegi tüneteidnek nincs különösebb lelki oka, egyszerűen meghúzódott, esetleg más baja van az elhasználódástól.
De azért azon mégsem haszontalan elgondolkodnod, hogy a térdproblémák az alázatra hívják fel a figyelmünket, még akkor is, ha úgy érzed, hogy nem vagy az a gőgös típus!
Bizony sok ember próbál kevésbe büszkének, nagyképűnek mutatkozni, játssza a szerényet évek óta, így elfelejti, hogy az alaptermészete ettől a szerepjátszástól nem fog megváltozni!
Az igazi alázatot csak helyes önértékeléssel és önelfogadással tudjuk elérni, mert olyan mély felismerések kellenek hozzá, amelyekben meglátjuk, hogy azonosak vagyunk minden létezővel, kicsivel és naggyal egyaránt!

6 Alap-Tankönyv a betegségek lelki okairól
Sziasztok!
Mindenkinek, akit ez a téma érdekel 5 alap "tankönyvet" szeretnék ajánlani a témában… (persze sokkal több is van… ;-):
Thorward Dethlefsen/Rüdiger Dahlke: Út a Teljességhez
(A betegség jelentése és jelentősége)
(Ennek az életemnek az első ezós-spirituális könyve, ami elindított ezen az úton… mert nagyon dúrván beütött… Ahogy olvastam a sorokat, azt éreztem, hogy ez belőlem íródott… Csupa olyan dolog, amelyeket mélyen belül tudtam, hogy igaz, bár így még sohasem fogalmazódott meg bennem… Aztán fél vagy egy év múlva újra elolvastam ezt a könyvet… és már sokkal mélyebben megszólított… mintha egy teljesen másik könyv lett volna… Sok részletére nem is emlékeztem, hogy én ezt már olvastam… mintha elsiklottam volna bizonyos dolgok felett…
És akár hányszor elolvasnám mindig adna valami újabbat, valami mélyebbet…
Thorward Dethlefsen a kedvenc szerzőm volt évekig… Minden könyvét befaltam
A sors, mint esély
… stb.
Talán nem meglepő, hogy visszavonult az írástól és visszavonult a hétköznapi élettől is…
Én legalábbis nem lepődtem meg rajta…
Akik ilyen szintű tudás birtokába kerülnek… azok már nem akarnak szerepelni… közszereplők lenni…
Elvannak a maguk kis világában… És befelé élnek… nem kifelé… Talán. Persze nincs két egyforma ember sem… Mindenkinek a Maga Útja a jó, a Maga Útja való… 😉
Rüdiger Dahlke: A Lélek nyelve a betegség
Kurt Tepperwein: Mit árul el a betegséged?
Pósa Ferenc: A betegség, mint pótcselekvés
A szerző szavai http://www.posa.hu
Pósa Ferenc: A Sprirituális Gyógyászat Nagykönyve
(Röviden a könyvről a szerzőtől:
Tartalomjegyzék:
– Ember – szellem – tudat – lélek.
– A szellem hatalma az anyag fölött
– A teremtés folyamata…
– A sejtek reakciói a gyógyító erőkre
– Fény – sötétség
– Az ideális tudatállapot elérésének módjai
– A belső erők felélesztése
– A gyógyító erők begyűjtése és koncentrálása
– Tudat áthelyezés…
– A betegségek érzékelése
– A belső feszültségek oldása
– Távgyógyítás
– Sejtlátás
– Öngyógyítás
– Stb. ")
Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona
(Rövid ajánló e könyvhöz… ami mindhez is lehetne ajánló valamilyen szinten:
Ezekkel az alapkönyvekkel érdemes barátkozni a témában…
Azt már ugye mindenki tudja, hogy a fizikai betegségünk, tüneteink hátterében mindig egy-egy megoldatlan lelki-probléma, konfliktus áll…
És a tünetek akkor szűnnek meg, tűnnek el teljesen és végérvényesen, ha már a kiváltó ok is megszűnt, mert kezelve és MEGOLDVA LETT!!!
A betegségek nem mumusok, amik ellen harcolni és küzdeni kell… nem olyan problémák, amelyeket le kell győzni…
A betegségek csak JELEK… amelyek arra hívják fel a figyelmünket és azt segítenek és hivatottak TUDATOSÍTANI BENNÜNK, hogy valahol valami BAJ VAN: ELFELEJTETTÜNK MEGOLDANI EGY PROBLÉMÁT… észre kellene már végre venni… oda kellene fordulni… és törődni magunkkal és foglalkozni vele… és MEGOLDANI… Így üzen az a bizonyos Probléma… hogy FIGYELMET KÉR, hogy forduljunk oda hozzá, szembesüljünk vele, és foglalkozzunk vele: oldjuk meg… hogy adjunk annak a bizonyos részünknek elég FIGYELMET, elég SZERETETET és elég ENERGIÁT!!!
A betegség csak erre hívja fel a figyelmünket… Tehát csak egy jelző lámpa… mint a piros kis kigyulladó lámpák… amik arra hívják fel a figyelmünket, hogy pl. kevés az üzemanyag… tankoljunk…
Kovács András tegnap este azt mondta egy előadásában, hogy az autónkat 2 évente visszük el szervízbe 60.000 ezer Forintért… mert muszáj…
És magunkat?
Sose…
Pedig mi egy autóhoz képest sokkal értékesebb és felbecsülhetetlen "műszer" vagyunk… ami legalább ugyanakkora figyelmet és ráfordítást megérdemelne… ha nem a sokszorosát…
Annál is inkább, mert belőlünk csak egy van…
Míg az autónk helyett bármikor vehetünk újat… és ha nincs, az sem olyan nagy baj… nem létszükséglet…
Szóval: A BETEGSÉG NEM ELLENSÉG: A BETEGSÉG BARÁT.
NEM BÁNTANI AKAR, CSAK FIGYELMEZTETNI.
ÍGY AZTÁN NEM ÁRT: HANEM SEGÍT.
NE A BETEGSÉGET SZÜNTESD MEG, HANEM AZ OKÁT, ÉS MEGSZŰNIK MINDEN TÜNET IS…
Tehát, mint MINDEN: a BETEGSÉG is ÉRTED VAN.
Érted?
😉
Szeretettel:
Csizike 😉
köszi
Köszönöm szépen,.sokat segített a válaszod.
panna:)

Anyajegy elváltozás
Sziasztok!
Tudnátok segíteni benne, hogy mi okozhatta egy a vállamon lévő anyajegy „elváltozását” (sötétedett, megnőtt)?
A testemen sok anyajegy van, nem igazán figyeltem fel ennek a változására, illetve talán nem tulajdonítottam jelentőséget neki. A bőrgyógyász szerint haladéktalanul ki kell vágni…
Mivel nem tudom felidézni az elváltozás kezdetének időpontját, így nem tudom valami konkrét eseményhez kötni. Ami most változott bennem, talán az, hogy értékeljem a „semmi különös” dolgokat, az apróságokat, az embereket, akik mellettem állnak és hogy ne halogassak semmit, mert talán nincs időm…
Alapvetően egy racionális, önálló, mindent megoldó, végletekig terhelhető, mindenkin segítő ember vagyok. De talán valahogy sosem érzem azt, hogy „most jó, most elégedett vagyok”.
Mit akar üzenni nekem ez az elváltozás? Mit tegyek, hogy helyreálljon a testemben a „béke”?
Köszönöm a segítséget.
bőrrel kapcsolatos problémák
Kedves Nyanyafust!
a bőr az, ami összeköt a külvilággal, és ez a határ Közted és a ‘Külső világ’ között.
Valami olyasmire gondolok az esetedben, hogy nem vagy összhangban a körülötted lévő világgal, valami nincs a helyén a világgal való kapcsolatodban.
Lehet, hogy (néha) ki kellene állnod Magadért?! És nem a Saját harmóniád rovására segíteni Másokon?
Hogy segíthet bárki ‘jól’, aki nincs SAJÁT MAGÁVAL rendben?!
az elváltozásokról még annyit, hogy mielőtt kés alá feküdnél, javasolnám, hogy keress Mester fokozatú Pránanadist, nagyon jól kezelhetők az ilyen problémák (is) ezzel a csodás módszerrel.
szeretettel: Bochecha
Vedd észre az apró dolgokat is!
"…talán az, hogy értékeljem a "semmi különös" dolgokat, az apróságokat, az embereket, akik mellettem állnak és hogy ne halogassak semmit, mert talán nincs időm…"
Én egyetértek ezzel, szerintem is valami ilyesmit akar jelezni az anyajegy-elváltozás.
Vedd észre az apró dolgokat is, tulajdoníts nekik nagyobb jelentőséget, különösen az eddig jelentéktelennek titulált emberi kapcsolatokra, emberekre!

húgyúti problémák…
Rendszeresen visszatérő húgyúti problémáim vannak…pár éve jelentkezett, és időnként most is előjön, égő vizelés…fájó alhas…tőzegáfonya kapszulát szedek megelőzésként, de van , hogy így is előjön, a vizeletvizsgálatom negatív mindig, egészségügyi tanulmányaimból kifolyólag nem laikusként állok a dologhoz, és mégis sokszor jön elő…mi lehet az oka??? 🙁
Szia Zebib! Hólyaghurut ellen melegvizes palack!!! 🙂
Ezt nagymamám javasolta. Kb. egy óra alatt a legerősebb fájdalmakat is minimumra csökkenti, vagy akár megszünteti. (ha nincs palackod, megteszi egy lufi is) Olyan meleg vizet tegyél bele, amilyen meleget csak elbírsz, és tedd közvetlenül a hasadra! Ha tudod többször cseréld a vizet!
A hólyaghurut amúgy pszichés nyomás, érzelmi telítettség jele. Visszafojtod érzelmeid, vagy nem úgy kezeled őket ahogyan kellene.
Én is küzdöttem ezzel a problémával másfél évig. Először csak 4-5, később viszont már kéthavonta előjött, napokig fájt, majd az a kellemetlen érzés szinte mindennapossá vált. A világon mindent kipróbáltam a fekete áfonyától kezdve a zöld teáig, végül a meleg vizes palack lett a leghatásosabb. + Akkortájt kezdtem meditálni, és meditációval is sikeresen el tudtam mulasztani a fájdalmat viszonylag rövid idő alatt. Végül megtanultam kezelni az érzelmeimet is, és mára már egész jól vagyok. Bár néha még pár percre visszatér, de csak nagyon enyhén, és hamar el is múlik. Talán bele telik még pár hónapba amíg teljesen tünetmentes leszek, de a lényeg az, hogy a rémálomnak már vége! 🙂
Azért majd írj, hogy neked bevált-e! Minden jót, és gyógyulást kívánok neked! 🙂
szeretettel
Jó öreg kamilla tea
És ott van még a jó öreg kamillatea! Aulról, felülről. Naponta megihatsz belőle több csészével, esténként pedig vegyél ülőfürdőt.
Sikeres gyógyulást!
Hédi
húgyúti problémák
Szia Zebib!
Nekem 5 éven keresztül volt vissza-visszatérő húgyúti problémám. Legelőször Bach-virágesszenciával sikerült elmulasztanom. Ennek lelki hátterében lelkiismeret furdalás állt. Aztán ismét előjött és ugyanazzal az esszencia keverékkel próbálkoztam, de hiába. Hosszú ideig tartott, mire rájöttem, hogy már más lelki probléma áll mögötte. Így ennek megfelelő Bach-virágesszencia segített újból.
Az biztos, hogy mivel folyadékkal kapcsolatos a probléma mindig érzelmet kell mögötte keresni. Nekem legtöbbször a félelem volt a háttérben.
Aztán felfedeztem a homeopátiát, ami gyorsabb megoldást tudott nyújtani kínzó, égető problémámra és most már több hónapja tünetmentes vagyok.
A húgyút a nemiség – párkapcsolat – szexualitás problémáját…
A húgyút számomra a nemiség – párkapcsolat – szexualitás területének a problémáját jelenti. Ezeken a területeken lehet valami érzelmi blokk, kimondatlanság, beléd szorult energia.
Vizsgáld meg az életedet és a betegséged időszakát ebből a szemszögből!

visszér
Szia Sanyi! Elképesztően visszeres a lábam, -combom és lábszáram is, elől-hátul-, különösen a jobb, de nem fáj. Mindenki szerint és szerintem is visszataszító. A műtét semmi jóra nem vezet, ezért szeretném megtudni, mi az oka, de eddig még nem találtam használható infót és természetgyógyász sem bíztatott semmi jóval. Köszönöm a választ.
Fogalmam sincs, mi a visszeres láb lelki jelentése.

viszér
Sajnos nekem is van… nemrég hallottam egy előadást, ahol a víz fogyasztás fontosságáról beszéltek, itt tudtam meg, hogy a viszeres problémák hátterében is a nem megfelelő mennyiségű víz fogyasztás azaz vízhiány áll. Ugyanis a csomók azért jönnek létre mert a folyadék hiánytól az érfal megkeményedik.
Sajnos helytelenül rendkívül kevés vizet fogyasztok évek óta, ha figyelek magamra akkor nem okoz problémát, ha nem akkor bizony becsomósodik és fáj. -tehát a magamon végzett „kísérlet” is igazolja a vízfogyasztás fontosságát.
A visszérre nekem természetgyógyász azt mondta: -szeretet elfogadás.
Én itt keresgéltem nekem bejött.
Talán ezekkel segítettem másoknak is.
Válasz a Viszérre
A viszér a földhöz kötöttség analogiája=Gyökeret ereszt.
Anyagi dolgokkal van összefüggésben.Inkább a pénz konkrétan!
Ha többet dolgozunk és minden lehetöséget megragadunk attol nem lesz több pénzünk!Ezt a saját ,, káromon” tanultam meg.Hagy meséljek el egy velem megtörtént esetet.-Miután eldöntöttem hogy kilépek a párkapcsolatombol,azt gondoltam hogy most már többet kell dolgoznom hogy fent tudjam magam tartani! Két munkahelyen dolgoztam egyszerre,ugy matekoztam hogy igy elleszek valahogy.Szerencsére nem ment igy sokáig.Mert azt történt hogy megloptak!(pénzt) A következö hónapban megint!(egy másik szituácioban)Akkor abban a pillanatban ez tragédiának tünt,de mégis ez a szituácio ébresztett fel!
Hiszen hiába dolgoztam többet hogy biztonságban érezzem magam ugyis csak annyi pénzböl kellett gazdálkodnom amennyi nagyon szükösen de éppen elég volt.
Ha nincsenek azok az áldott tolvajok akik segitettek a megértésben akkor a következö figyelmeztetés attol félek a testemtöl jött volna!
Remélem segitetem!
Zsazsi!
Érdekes ez a viszér probléma . Sok embernek van, de én
Zsazsi!
Érdekes ez a viszér probléma . Sok embernek van, de én sem gondolkoztam még el rajta úgy igazán.
Az biztos hogy az Uránuszhoz, illetve a vízöntőséghez kell kötni .
Az Uránusz analógiái közé tartozik a rendkívüliség , másság , függetlenség, megvilágosodás.
Kíváncsi lennék hogyan gondolkodol ezekről az analógiákról!
El tudod e fogadni pl a másságot (akár a szexualitás, akár csak egy orrban lévő karikában)?
A vízöntőség a másokért való küzdelmet, egy közösségért való munkálkodást jelent.
A kiszolgáltatottság is ehhez az analógiához tartozik. Eltudod-e viselni a kiszolgáltatott embereket ?
Szóval viszér dolgában még saját tapasztalatom, de ezeken az analógiákon mindenképpen gondolkoznod kell.
Szeretettel: Noa
visszér
sziasztok!
visszér: merevség, rugalmatlanság vmiben. szerintem. 🙂

bőr-baj
Sziasztok! Tudnátok segíteni abban, hogy a száj környékén, főleg az áll területén jelentkező bőrprobléma (nem herpesz, nem pattanás, de hasonló apró kitüremkedések jelentkeznek, nem viszkető hanem égő érzéssel) melyik szervvel ill lelki bajjal van összefüggésben? Milyen belső zűrzavart akar megmutatni?
Előre is köszönöm a segítséget!
p
Önmagad vállalása esik nehezedre.
Tudni nem tudom, de az a megérzésem, hogy önmagad vállalása esik nehezedre, nem mered olyannak mutatni magadat, mint amilyen vagy!
Valamint egy bizonyos konfliktushelyzetben sem vállaltad a gondolataidat, indulatodat és inkább csendben maradtál. Talán többször ki kellene nyitnod a szádat, még ha tartasz is a következményektől!

Rendszertelen menstruáció
21 éves vagyok és még a menstruációm kezdetén még 18 -19 éves koromig minden rendben volt … Barátomat 16 évesen ismertem meg és azóta együtt vagyunk. Ezt azért írom le mert néhány ismerősöm szerint azért lehet a rendszertelen vérzésem mert nem ő az igazi… nem tőle lesz babám…Ezt állítják… 🙁 Pedig én szeretem,persze néha mikor összeveszünk én is úgy érzem nem ő az igazi… de hát ki nem…
Legutóbb 5 hetet késett már azt hitem terhes vagyok,de nem.Végül megjött. Ennyit viszont még soha nem késett.Egyszer volt mikor 2 hetet késett, akkor kiderült hogy cystám van. teák segítségével eltűntek .
Mi lehet az oka a késéseknek? Mit tegyek ,hogy újra rendszeres legyen a vérzésem?
Ciszta, menstruáció, női bajok…
Ezek a tünetek a nőiségeddel (…és esetleg a párkapcsolattal) kapcsolatos lelki problémákra utalnak. Szerintem nem – A barátod az igazi? – kérdés az ok, hanem inkább az önmagad nőiségének, szexualitásának az értékelése, esetleg valami elfojtás ezeken a területeken!
Ha a cisztát sikerült elmúlasztanod, az azt jelenti, hogy az csak egy első, komolyabb figyelmeztetés volt. Lehet, hogy a gyerekvállalás vagy az anyaság témája nincs benned rendjén.
A pontos meghatározáshoz meditációban kérdezd meg a tudatalattidat, vagy fordulj lelki terapeutához!

A kedvesem elhanyagolt tüdőgyulladás után több héttel
Szia!
A kedvesem elhanyagolt tüdőgyulladás után több héttel egyszercsak, sok köhögés után befulladt, jobb oldali erős mellkesfájdalommal irány a kórház…azóta intenzíven fekszik, lélegeztetőgépen, mindkét tüdeje televolt gennyel………prananadis kezeléseket is kap….és épp csoda történik az orvosok szerint, mert múlt héten azt mondták még, hogy nagy valószínűséggel meghal….most meg épp már azon gondolkodnak, hogy 7végére lejöhet a gépről:)….én minden nap rengeteg pozitív energiát és szeretetet adok neki….
Ami érdekes, hogy a prananadis kezelő a tüdején kívül a térdére kezdett koncentrálni, amikor ott kezeli, rögtön beindul a köhödés, felbolydul a gyulladás….azt tudom, hoghy a tüdő a szabadság, és a kommunikáció területe, a térd meg az alázaté….a páromnak vszínűleg önmaga felé nincs kellő alázata, a külvilág felé viszont túl sok is…..szeretnék neki többet segíteni ennek az egésznek a lelki hátterében, ehhez kellene segítség….
Nagyon köszönöm
Hajdú Gabi gabienter@gmail.com
Önelfogadás – elégedetlenség.
A tüdő a dolgok egy bizonyos szintű elfogadását is jelentheti, az azokkal való együttélésre utal. Vagyis ha nehezen visel valamit, valakit a környezetében, akkor ez a tüdejére mehet az embernek!
Szerintem az önmaga elfogadásában vannak hiányosságai (kinek nem?!), mégpedig látszólag jóban van magával, de mélyen mégis vannak el nem fogadott dolgai és az elégedetlenségét sem éli meg, de fel sem oldja!
Ezeket beszéld meg vele, hátha segít!

viszketes, allergia
Nekem olyan problemam van mar ket eve, ( miota kijottem a korhazbol es elkovettem azt a hibat hogy azonnal elhagytam az eros nyugtatok szedeset, a fokozatos elhagyas helyett) hogy amint kimelegszem, de neha meg a meleg sem kell hozza, kb 10 cm-es kis piros csikok jonnek a boromon, amik vandorolnak. Hol itt, hol ott jelennek meg. Ezek tobbnyire viszketnek is, mivel a hisztaminok tombolnak ilyenkor a veremben. erre antihisztamint szedek, ami tobbnyire segit, de hat ez mar igy megy ket eve es jo lenne rajonni mi okozza ezt es tullenni rajta. Szinten kialakult egy olyan dolog, hogy ha az ujjammal „irok” a boromre, vagy akarcsak erosebben erintem a borom, ( barhol) akkor ott a bor felturemkedik kis hurka csikba. tehat nem csak pirosodik, hanem kiemelkedik ott a bor. Lehet hogy idegi alapon van ez? (Eleg kiegyensulyozatlan tudok lenni.) szoval nem tudok rajonni. Nem hiszem hogy etel allergia lenne, de akkor mi a csuda ez? Tudna valaki segiteni nekem ebben? Igazan halas lennek. elore is koszonom. (a borgyogyasz sem tudott semmi okosat errol, amin nagyon csodalkozom.)
Fontos alapok hiányoznak a személyiségedből.
Ez biztosan lelki eredetű!
Valamilyen fontos alapok hiányoznak a személyiségedből, ami miatt igen érzékeny vagy, és rendkívül labilis.
Ezt a problémát a gyökerénél érdemes kezelni, vagyis arra kellene rájönnöd, hogy mi az, ami jelentősen hiányzik belőled az egyensúlyban levő embertársaidhoz képest?
Ha megtalálod ezt a dolgot, akkor annak az elsajátítására, megszerzésére kellene törekedned. Esetleg javasolnám ehhez a Gyorstanulás című módszeremet, amellyel ilyen hiányzó személyiségjegyeket lehet gyorsan "betölteni"!

Látom, hogy nagyon sok embernek nyújtottatok már
Sziasztok!
Látom, hogy nagyon sok embernek nyújtottatok már segítséget, így én is billentyűzetet ragadtam most, mert erre a „betegségre” eleddig nem érkezett megoldás.
Problémám röviden a következő: lassan már 7 éve, hogy kevert szorongásos és depressziós zavart állapítottak meg nálam, azóta kisebb szünetekkel gyógyszereket szedek. Alapjáraton ehhez hozzá lehet szokni, illetve le is lehetne szokni róla, de sajnos már több, mint egy éve, konkrétan tavaly május óta előjött egy új tünet: nem tudok nyelni. Minden orvosi kivizsgáláson voltam már, minden negatív lett. Nyugtatók nélkül még a saját nyálamat is alig tudtam lenyelni, ezért muszáj szednem őket. Sokszor nagyon neki tudok keseredni, hiszen szeretnék gyereket, de így finoman szólva is nehézkes lenne a dolog.
Egy ideig jártam meditációra, most sajnos anyagi körülményeim miatt nem engedhetem meg ezt magamnak, ott is több utat bejártunk, de nem tudtunk fényt deríteni e dolog okára. Annyi biztos, hogy még az első időkben egy meditáció után (ha fontos, mi történt ott, leírom később) elmentem egy ismerősömhöz, aki kineziológiát tanul, ő is egy kicsit kezelésbe vett, és utána kb. 2 hétig semmi problémám nem volt, aztán kezdődött elölről az egész.
Még annyit, hogy e dolog kialakulása előtt úgy másfél hónappal lett vége egy majdnem 3 éves kapcsolatomnak. Azóta megtalált a szerelem, a tünetek mégsem múlnak el. Mit tegyek?
A választ előre is megköszönöm, üdvözlettel:
Sarayel
Mélyen bele kell vágnod az önismereti – önfeltáró munkába!
A szorongásos-depressziós tüneteid mögött igen mély lelki sebek és hiányosságok lapulhatnak, főleg érzelmi alapú megéletlenség (ez a szó elég bénára sikerült).
Szóval azt akartam kifejezni vele, hogy nem éltél meg érzelmeket akkor, amikor a helyük lett volna, így azok beléd szorultak és most gátolják az energia-információ áramlást.
Ennek a feloldása nem két napos munka, szerintem mélyen bele kell vágnod az önismereti – önfeltáró munkába!
Sarayel!
A Sanyinak bizony igaza van Sokat kell dolgoznod magado
Sarayel!
A Sanyinak bizony igaza van Sokat kell dolgoznod magadon, mert a nyelési probléma az kérdezi meg tőled, hogy miért nem tudod elfogadni az élet változásait (nyelünk, majd nem nyelünk, aktív, passzív)
Érzelmileg nem tudod felvállalni egy adott élethelyzet általad negatívnak értékelt benyomásait, így begörcsölsz és képtelen vagy magad elengedni.
Ez csak egyre rosszabb lesz , ha nem próbálod meg egy kicsit pozitívabban értékelni az életedben létre jövő változásokat Mert mindig minden változik és ezt kell tudnunk fogadni ,és arra próbálj figyelni, hogy miért jó ez Neked, ne arra, hogy mennyi rosszat hozott.

női bajok
Sziasztok! Ez egy tök jó oldal!:)
Az én betegsége(i)m oka egyértelműnek tűnik számomra is, csak épp azt nem tudom hogy hogyan kéne őket megoldani.:(( Kezdem az elején:
Párommal két éve vagyunk együtt, kb 9 hónapja szeretnénk babát, ami eddig sajnos nem sikerült.Ez idő alatt észrevettem hogy a menstruációs görcsökhöz hasonlót érzek a hasamban középidőben, persze rögtön felkerestem az orvosomat, diagnózis: endometriózis. Emiatt nem lehettem eddig terhes.Megoldás: laparoszkópia. Ezen már túl is vagyok, valamivel több mint egy hónapja, a műtét sikerült, mindent kiszedtek, legjobb az lenne ha mielőbb teherbe esnék mert ugye kiújulhat. Nagy volt az öröm a hat hetes kontrollig, ahol is kiderült, hogy a bal oldali petefészkemre növesztettem valamit, amit az orvos sem tudott egyértelműen meghatározni, de annyi biztos hogy vannak ciszták is. Az igaz hogy éreztem szúrkálást mostanában ott de a műtét előtt is, amikor viszont még nyoma sem volt ennek a bigyónak (kontroll 2 hónap múlva). Most így állunk tehát, sem javulást nem érzek a műtét óta, mert épp úgy görcsölgetek, se baba nincs a pocimban. Már csak meg kéne gyógyítanom magam, de HOGYAN? Ha tudtok légyszi segítsetek! Ja, és bocsi hogy ilyen hosszúra sikerült a hozzászólásom! Köszönettel: szysszi
Fogadd el, hogy nincs és nem is lesz babád!
Nem volt hosszú, pont leírtad a lényeget.
Tehát vagy teherbe esel, vagy elfogadod, hogy nincs baba (legalábbis egyelőre nincs!)
Mivel a fogamzáson dolgoztok (gondolom), így a másik felé tehetsz lelki lépéseket:

Ez minden nőnek nehéz, mert annyira mélyen van belétek kódolva ennek a szükségszerűsége / vágya, hogy el sem tudjátok képzelni enélkül az életet és a szerelmet.
De ez a helyzet talán arra akar megtanítani, hogy ne ragaszkodj ehhez ilyen görcsösen, hagyd meg a természetnek, a sorsnak és a babának, hogy akkor foganjon, amikor eljött az ideje!
Ne Te határozd meg ennek az idejét, ne sürgesd, ne irányíts!
Majd jön az a baba, ha jönni akar és akkor, amikor itt lesz az ideje.
Viszont ezt nem a türelem gyakorlásával (erőltetésével) fogod elérni, hanem azzal, ha minél jobban elfogadod (nem beletörődsz!) abba, hogy nem jön és nem is fog!
Egy ilyen elfogadás gyakorlat az egyik legnehezebb, ezért mindenképpen ajánlom Neked segítségül az Elfogadás-ról szóló tanításaimat és meditációkat!
Akkor jöjjön ha jönni akar
Ja! Igaza van a Sanyinak! Az én anyámnak is 4-évig tartott amig ,,megszántam”.Aztán a hugom már hivatlanul követett!
No para!!!
Ebböl az eröltetett dologbol sok probléma adodott:nehezen jöttem,ezt tavaly mégegyszer átéltem transzban,és egyszerüen én magam nem akartam megszületni!De császármetszéssel ,,meggyöztek”-Aztán az anyám elmesélte hogy mennyit imádkozott,és felajánlott az Istennek!Ezért kell vigyázni hogy mit kivánunk,mert kapott egy nála sokkal fejletebb lelket!Szerintem még mindig nem esett le neki(32éve) hogy Isten a szaván fogta!;-)
Kedves szysszi!
Ha egy nő nehezen esik ,,teherbe”, az valahol mi
Kedves szysszi!
Ha egy nő nehezen esik ,,teherbe”, az valahol mindig a gyermek elutasítását jelenti.
Mindig azt kell vizsgálni, hogy miért alakult ki.
Az alárendeltséget , vagy a felelőséget nem tudod elfogadni. Egy kisbaba mindig az önmagunkról való teljes lemondásra kényszerít bennünket. Az első pár hónap csak is róla szól.
Na és egy gyermek felnevelése bizony óriási felelőség.
Ezen gondolkodj, meditálj egy kicsit
Szeretettel :Noa

Nagyon örülnék, ha valaki tudna nekem is segíteni,
Sziasztok!
Nagyon örülnék, ha valaki tudna nekem is segíteni, hogy mi állhat a problémáim mögött, és hogyan tudok segíteni magamon. 🙂
Az egyik az a nőgyógyászati problémák. Már kb. 12 éves korom óta állandó jelleggel elő-elő jönnek nálam. Hol gombás fertőzés, hol petefészek gyulladás, hol a méhem van begyulladva stb. stb.
Az orvosom azt mondja hajlamos vagyok rá, és nem lehet mit tenni.
Bár igaz, hogy mióta megszületett a kislányom szerencsére sokkal ritkábban van, és talán enyhébb lefolyású is, de azért van.
A bioenergetikusom azt mondta, hogy a nőgyógyászati problémák hátterében az áll, hogy nem érzem „nő”-nek magam. Tényleg hatalmas önbizalomhiányban szenvedek, de mit tudok tenni ez ellen?
A másik problémám pedig, hogy 16 éves koromban volt egy ciszta a bal szemem alján, és ezt akkor kiszúrták, el is tűnt, majd pár hónap múlva visszanőtt, és azóta is ott van. Már 12 éve, mert hogy 28 éves vagyok. 🙂
Nem zavar, nem fáj, de azért aggaszt hogy ott van, és miért.
Köszi, ha valaki tud segíteni, Évi
A női önértékelésed és önelfogadásod hiánya lehet a női bajaid..
A bioenergetikusodnak igaza van. Valóban a női önértékelésed és önelfogadásod hiánya lehet a női bajaid hátterében!
A gyermekszülés azért enyhíthetett a tüneteken, mert azóta részben Anyának "vallhatod" magadat, így kisebbnek tűnik a női önértékelés problémád. De ezzel ugye nem oldottad azt meg?!
Valóban, ennek megoldása igen összetett feladat, hiszen fel kell tárnod a nőiséged valós alapjait, elfogadni, amit ott találsz és közben az elszenvedett sebeket és gátlásokat is fel kell oldanod!
Ehhez ezeket a tananyagokat javaslom (mind!):
A szem alatti ciszta valami problémának a meglátására utal, amit esetleg megpróbáltál nem észrevenni!
Gondolkozz el rajta: Mi volt az a probléma körülötted, amit nem akartál látni, ami annyira zavart, hogy egy ilyen tünetet produkálhatott?
Nagyon szépen köszönöm a segítséget, ill. tanácsot
Nagyon szépen köszönöm a segítséget, ill. tanácsot Sanyi!
Igyekszem segíteni magamon! :))
Évi

Visszaterő gondok :(Állandó felfázás,női bajok
Sziasztok!
Nagyon szeretném ha valaki egy kicsit is tudna segíteni:(.Már nagyon régóta küszködök húgyuti fertőzéssel,vagyis állandóan visszatér,vagy felfázás,meg hasonló gondok.
Körülbelül egy éve kezdödött az egész amikor a mostani párommal rendszeres szexuális életet kezdtünk élni.A szexuális életünk többé kevésbé jó.Inkabb utobbi.Eleinte szinte tökéletes volt,az utobbi időben kezdtek megjelenni nálam ezek a problémak és azóta nem olyan jó,mert gyakran fáj:(.
Már sokféle gyógyszeres kezelést próbáltam és nem ért semmit,mert újból és újból visszatérnek ezek a problémák.Két v három héttel ezelött voltam nőgyógyásznál és akkor megállapított petefészek gyulladást,amit egy hétig gyógyszeresen kezeltem.És most megint úgy vagyok mint 1 hónappal ezelött h megint csíp a vizeletem,s állandó vizelési kényszerem van.Már orvoshoz is hiába megyek.Nem használ semmi.
Lassan a gyógyszerekre már immunens a szervezetem,mert tavaly ősszel kivették a mandulámat,mivel hogy állandóan be volt gyulladva és a szervezetem megvolt telve stafilo és strepto coccusokkal.rengeteg antibiotikumot beszedtem,s a vegen mar az se hasznalt.Probaltam mar cickafark teat,inni,ulofordot venni,es azok is csak ideig óráig használtak.
Az életben már nagyon sokszor ért csalódás,és úgyérzem lelkileg is labilis vagyok,épp ezért.
Biztos vagyok benne h valamilyen lelki ok van háttérben,csak sajnos egyedül nem tudok rájönni.Az utóbbi időkben a párommal se vagyunk olyan sokat együtt mint azelött,mert ő is elfoglalt s én is.Amúgy nagyon ragaszkodó típusú ember vagyok.És eléggé megviselt az az időszak is mikor már nem volt időnk egymásra. Talán a kapcsolatomban kéne keressem az okot ?Csak az a furcsa h mikor a párom távol van több időre ilyen gondjaim nincsenek.
Nem tudom h hol kereshetném a probléma okát.
Aki átélt hasonló dolgokat,v esetleg lenne vmi tipp azt kérem szépen segítsen.
Szia,
A felfazas nekem is allandoan visszatero problemam volt.
Szia,
A felfazas nekem is allandoan visszatero problemam volt. Nogyogyaszom tanacsara, egy aranyszabalyt kell betartani megpedig hogy szexualis egyuttlet elott es utan mindig azonnal pisilni kell, hogy azok a bakteriumok ne juthassanak a hugyvezetekbe. Nekem ennek betartasa utan teljesen megszunt a felfazas.
Sajnos magyarul nem talatam rola cikkeket de ha beszelsz angolul akkor az alabbi linkeket erdemes megnezned.
http://honeymoons.about.com/cs/femalebody1/a/cystitis.htm
Van meg egy nagyon jo gyogyszernek nem minosulo keszitmeny amit nem tudom hogy Magyarorszagon lehet e kapni, a neve CYSTOPURIN, de online az EBAYen meg lehet rendelni, (Angliaban es Irorszagban barmelyik gyogyszertarban kaphato.) Tozegafonya (cranberry) kivonatbol keszult, lehet hogy van hasonlo keszitmeny mar itthon is.
http://www.cystopurin.co.uk/scripts/pages/en/home/index.php
Köszönöm
Nagyon köszönöm a tanácsod!Meg fogom fogadni!Remélem be fog válni,és köszi a linkeket is:)
Keress egy hastánc tanfolyamot és iratkozz be.
Mint ahogy te mag

Mint ahogy te magad is írod ez párkapcsolati probléma is. A hastánc segít majd a nőiességed elfogadásában.
Szeretettel. Noa
Köszönöm
Neked is köszönöm szépen a tanácsod!
Nem tűnt fel az érzelmi eltávolodásod?
A (volt) barátnőimnek akkor volt ilyen tünetük, amikor úgy szexeltek velem, hogy éppen nem akarták azt.
Megtették, mert azt hitték, hogy akarják, vagy mert meg akartak felelni az elvárásnak, de ha lelkileg nem esett jól nekik, akkor így védekeztek tudatalatt!
Az is erre utal, hogy a párod távollétében tünetmentes vagy, míg ha vele vagy, akkor újra megjelenik a fájdalom.
Gondold és érezd át, hogy szívesen vagy-e vele szexuálisan és kapcsolatilag?
Lehet, hogy már nem olyan nagy benned a rajongás felé, valamit elutasítasz benne, vagy kimúlóban van a kapcsolatotok.
Lehet, hogy a változásodat azért nem vetted észre, mert a ragaszkodó, kötődő (a másikban biztonságot kereső) éned mellett, nem tűnt fel a belső, érzelmi eltávolodásod.
Hálás köszönet mindenkinek
Nem is tudom h köszönjem meg a válaszokat.A javasolt tözegáfonya helyett a gyógyszertárban tudtak vmi hasonlót ajánlani.No meg az utobbi válaszon nagyon el fogok gondolkodni!
Mindenkinek nagyon köszönöm mégegyszer.Így el tudtam indulni egy uton és remélem meg is gyógyulok!

Kedves Sanyi és Noa!
Nagyon köszönöm a válaszokat és a tanácsokat!
Azt hiszem Noa rátapintottál a lényegre, jobban szeretem a dolgokat kívülállóként szemlélni, és a változásokat is nehezen élem meg, ám ennek okát nem tudom.
Mindenesetre pár mini-tanfolyamra feliratkoztam, egy kis útmutatást minden bizonnyal adni fognak.
Még egyszer köszönöm!

Szeretném a segítségeteket kérni,tüszös mandula
Sziasztok!
Szeretném a segítségeteket kérni,tüszös mandula gyulladásom van.És már 2 hete küszködök most ezzel,alig tudok valakivel találkozni,alig van erőm,ha beszélek fáj a torkom.
Volt mostanság több torok problémám,rekedt is voltam,alig volt hangom.
Többször magambafojtom érzéseimet,és véleményemet, és nem mutatom meg önmagamat.Mostanában több olyan helyzet volt,ahol féltem megmutatni önmagamat.
Előre is köszi a segítségeteket. 🙂
Gondolkodj!
Szia:)
Én is sok ideig küzdöttem sokféle mandula problémákkal.2 évig folyamatosan beteg voltam,amíg rá nem jöttem(persze kicsit segítettek is rájönni) h nemcsak az érzéseim visszafolytásából alakult ki hanem olyankor is mikor nem voltam öszinte magamhoz ,és már torkig voltam a dolgokkal.És akkor jött egy olyan pillanat h mindent kimondtam ami nem tetszett,és azóta is olyan vagyok.Persze miután rájöttem a titok nyitjára kicsit késö volt és kikellett venni a manduláim.De azóta tök jól vagyok.Nincsenek torok problémáim.
Napokon át gondolkodj h mik azok a dolgok amik zavarnak és mond ki,meséld el valakinek.Majd gondolkodj azon h tudnád megoldani a problémákat.Ha úgyvan keress fel egy pszihologust.
Sok szeretettel KicsiMano:)
Inkább kineziológust!
Inkább kineziológust! Tapasztalataim szerint, többet ér egy kinez, mint egy pszichó és a hollisztikus nézetek és az ezotéria közelebb áll(hat) hozzájuk… én így tapasztaltam 🙂

hatfajdalom
Szia, Sanyi,
tobb problemara is keresem a valaszt.
az egyik a hatfajdalom, ami nagyotemeles (zongorat cipeltem) kovetkezteben alakult ki, de mar azelott is diagnosztizaltak gerincbol eredo fajdlamakkal, amik a bal karomba es a mellkasomba sugarzanak ki neha, sot meg a labamba is…es ez mar kb 16 eves korom ota jelentkezik valamilyen formaban….
sok fizikai munkat vegzek es korabban sportoltam is ami megeroltetonek bizonyult mert amikor tinedzser koromban a heti haromszori edzesekkel felhagytam, a labamba sugarzo fajdalom is megszunt….
kesobb visszatert a kar meg hat-fajdalom. voltak teljesen fajdalommentes eveim(pl foiskolai evek), de hajlamos vagyok a tulhajszolasra….sokszor viszont nem a munka, hanem valamilyen erzelmi hullamvolgy kovetkezteben is fellep a fajdalom a hatamban vagy a karomban.ja es a sok utazas meg a nehez utazotaskak is hozzajarultak az egeszhez.
a teljseitmenykenyszerem es a tulhajszolasra valo hajlamom egyebkent meg gyermekkoromba nyulik vissza, barmit teszek, a tokeletessegig kell vinnem, maskent nem vagyok elegedett magammal.sokszor viszont a fajdalom leallit.
a masodik problema a pattanasok amik tinedzser korom ota soha nem multak el(most 30 vagyok)
es a harmadik a romlo latasom, ami szinten a tinedzser korban kezdett jobban romalani(bar mar regota nem a volt a legelesebb).
olvastam mar lelki okokkal kapcsolatos konyvet de a gyakorlatban nem igazan javult pl a latasom es a pattanasoktol sem birok szabadulni hosszu tavon, bar kiegyensulyozottabb heteimben egy idore eltunnek (pl mikor kepes vagyok mely szeretetet atelni valaki irant).
udv
lotuszvirag
Szia!
Tudom, hogy Sanyitól
Szia!
Tudom, hogy Sanyitól kértél tanácsot, de remélem nem haragszol, ha én is elmondom a véleményem erről!
Annál is inkább, mer a hátfájással sajnos nagyon sok ember küzd manapság.
Takács Tibor asztrológus könyvéből idézek egy mondatot. amit ő ennek a problémának tulajdonít.
,,Az egyén a külvilág szemében többnek akar látszani, annál mint ami valójában.”
Ezt meg Tőled idézem:
,,bármit teszek, a tökéletességig kell vinnem, másként nem vagyok elégedett magammal.sokszor viszont a fajdalom leállit.”
Annyira fontos az hogy mindig tökéletesen legyen minden?
Túlságosan fontos számodra, hogy mit gondolnak rólad az emberek!!
Szeretettel: Noa
Kosz a valaszt,
elgondolkodom rajta mindenkepp!
szeretettel
lotuszvirag
kedves Noa,
gondolkodtam, hogy honnan is ered mindez a tokeletesseg utani vagy…..engem egyszeruen ugy neveltek, hogy tokeletesnek kell lennem, maskent nem vagyok eleg jo……mig gyerek voltam, ezzel soha nem is mertem szembeszallni…hiszen az talan a letemet veszelyeztette volna…….ez visszont egy ordogi kor….hiszen tokeletesseg nem letezik, tehat ez az elvaras csak arra volt jo, hogy elhitettek velem, hogy tulajdonkeppen semmirevalo vagyok.
ez az egesz beleivodik az emberbe akarva akaratlan……es felnottkent is ez tovabbra is bennem elt.
akit talan soha nem kenyszeritettek arra hogy a tokeletesseget hajszolja, annak csak egy kerdes, hogy mire is jo ez….aki eli ezt annak viszont egy kicsit mas az abra mert nem nagyon letezik mas valsztasa, sot amikor tudja mar hogy van mas valasztasa, akkor sem konnyu ezt vegkepp levetkozni……
lotuszvirag
Persze hogy nem könnyű!! Azért is írtam Neked, mert én is mindig
Persze hogy nem könnyű!!
Azért is írtam Neked, mert én is mindig meg akarok felelni mindenkinek, úgyhogy sajnos tudom mit jelent mindent tökéletesen véghez vinni.
Még csak 25 éves voltam és már kaptam egy jó kis lumbágót, amiből igazából 35 évesen tudtam kikecmeregni.
Ami nekem segített az asztrológia volt. Itt ugyanis fontos a precizitás, a tökéletesség.
Valószínűleg az segített. hogy mivel itt megéltem, nem volt rá szükség máshol.
Meg kell keresni , hogy miért kaptad ezt a tulajdonságot, és hogy hol tudnád hasznát venni.
Üdv Noa

Bőrbetegség
Sziasztok!
Nekem sajnos betegségek terén a bőrbetegségek jutottak, ekcéma, pattanás ilyesmi. Szerencsére az ekcémát saját magam kitapasztalva tudtam kezelni, viszont a pattanásaimmal nem tudok mit kezdeni. Próbálok minden „mérgező” élelmiszert elhagyni a táplálkozásomból, de a két orcámról nem akarnak eltűnni. Kb április óta jelentek meg rajtam, mikor is elköltöztem új albérletbe. Azóta igaz, hogy többet jártam szórakozni, és az éjszakai evések is képbe kerültek, de mióta elhagytam ezeket, azóta sem akarnak elmúlni. A jobb orcámon egyébként valahogy mindig több van érdekes módon. Ami érzést ez bennem kivált, az tulajdonképpen frusztráltság, próbálom takargatni és elfedni őket, és azt vettem észre, hogy az emberekhez is kevésbé bátran közeledek.
Kérlek, akinek van valami jó ötlete, esetleg életmódváltással vagy táplálkozással, gondolkodásmóddal vagy érzelmekkel kapcsolatos észrevétele, az ossza meg velem.
Köszönöm!!!
Harmatcsepp
Intolerancia
Nekem három dolog jutott az eszembe.
Az egyik az élelmiszer intolerancia. Durva dolog, főleg, hogy – ha csak nincs pénzed drága vérvizsgálatot elvégeztetni – akkor eléggé hosszadalmas odafigyelés kitalálni, hogy melyik ételt nem birod. (gyakoriak, tej és tejtermékek, tojás, különféle halak, stb.) Tehát marad a kizárásos diéta.
A másik a belek és a máj elkoszolódása amit tisztitással lehet helyrehozni. De ne várd azt, hogy attól, hogy most nem eszel harmad osztályú kaját, akkor azonnal megszűnik. Azt szokták mondani, hogy a máj tisztulásához és regenerálódásához egy év kell. Bevallom én az ilyen összetett porokat és csoda béltisztitókat nem szeretem, mert útl sok összetevője van és ki vagy téve annak, hogy valamelyiket nem birod és töbet ártasz mint használsz. Vannak egyszerűbbek is mint pl. a vadköles liszt, vagy mustármag, lenmag. Ezek kiválóan letisztitják a beleket. Májtisztitáshoz egyrészt diéta kell (no alkohol, zsirban sült, stb.) de beszerezhetszt dióhéjkapszulát is ami megszabadit a májban táborozó parazitáktól is.
A harmadik a salakosodás. A szervezet az általa fel nem dolgozható salakanyagokat sokszor zsirba csomagolja (hatástalanitja) és lerakja valahova. Aki sokat mozog és ledolgozza a szokásos helyekről, ott a bőrön keresztül szabadul meg tőle. Próbálj ki valamilyen bázikus szert enni, lúgositó teát inni, lúgos fürdőt venni. Sajnos ma népbetegség a savasodás. Szerencsére már sok könyv jelent meg róla magyarul is. Engem több mint 10 évig kezeltek az arcomon megjelenő giga pattanásokkal/kelésekkel. Saját magam gyógyitottam meg, bio ételekkel, sok zöld salátával, kölessel és bázikus kapszulával.
Nekem egy fontos pont volt ebben, hogy rájöttem, hogy amikor nagyon savas dolgot eszem, iszom (pl. búzasör), akkor szinte elaknásodott az arcom.
Ha nem vagy olyan türelmes, próbálkozó hajalmú, akkor biorezonanciával be tudod méretni magad.
Jó gyógyulást
Hédi
Intolerancia
Kedves Hédi!
Köszönöm szépen a gyors válaszod és a tanácsaidaidat, meg fogom őket fogadni.
Úgy érzem, hogy ez egy nagyon jó jel volt számomra arra vonatkozóan, hogy életmódot váltsak, és hogy jobban tiszteljem a szervezetemet, és ne mérgezzem mindenfélével.
Köszönöm még 1×!!!!

Migrén
Szép jó estét kívánok,
először járok az oldalon,és nagyon megtetszett,főleg ez a téma-betegségek lelki okai-,amire már egy ideje keresem a választ.Mint a címből is kiderül,migrén…fejfájással gyerekkorom óta küzködök,igazából soha nem törődtem vele.Van,majd elmúlik.Egy agyhártyagyulladással kezdődött a történet-ha jól emlékszem-,de igazából nem tudom,hogy ennek van-e köze a mostani fájdalmamhoz.Tény,hogy nagyon sok hosszú év óta küzdökök fejfájással,ami az évek során egyre intenzívebben mutatkozik,és már-már elviselhetetlen.Olvastam lejjebb a hidrosokkról egy hozzászólásban,alkalmaztam is,de rajtam nem segített.Gyógyszert nem szívesen szedek be már,valahogy elegem lett belölük,rájöttem,hogy ezt gyógyszerrel nem igazán lehet megoldani.Ebben a problémámban szeretnék „útmutatást” kérni,ha lehet így fogalmazni,hogy vajon milyen okból kifolyólag alakult ez ki,mit akar nekem mondani?Sokat rágódok rajta,de nem jön a válasz…
Van-e esetleg valakinek „tapasztalata”,ötlete?Szívesen fogadnám.
Migrém lelki okai
Szia Reni!
Én 3 éve pránandizok, és tavasszal két héten belül kétszer volt migrén-rohamom, úgy,hogy előtte soha… Sem energia, sem gyógyszer nem segített, csak 2-2 nap alvás.
Akkor én is kerestem az okokat, és http://www.nlcafe.hu/kalkulatorok oldalon találtam meg ezt a magyarázatot:
Lelki okok: A bénító fájdalomnak a nagyravágyás és a görcsös ragaszkodás az oka. Előfordulhat, hogy mindenáron törekszünk a tökéletességre, ilyenkor mások elismerése, dicsérete mindennél fontosabb, mert ettől érezzük magunkat sikeresnek.
Megoldás: Próbáljunk természetesen viselkedni, és barátkozzunk meg a gondolattal, hogy nem vagyunk sem pótolhatatlanok, sem nélkülözhetetlenek.
Remélem, Neked is segít ez a szösszenet helyre rakni a dolgokat!
Feltételezem, ha gyerekkorod óta kísér a dolog, akkor a családodban lehet a kutya elásva…
szeretettel: Bochecha
Rémkór
Egy pár oldallal feljebb már értekeztünk egy keveset a migrénről. Én már szerintem gyerekkorom óta szenvedek tőle. Hosszú évek után derült ki, hogy testi szinten histamin intolerancia okozza. Sajnos sokan – orvosok sem – tudják, hogy igen komoly migrénes rohamokat lehet tőle kapni.
Nálam a lelki válasz a lázadásban volt. A folyamatosan rámdőlő korlátozó tényezőkkel úgy „vettem fel a harcot”, hogy egyszerűen kiléptem. Lázadtam. Azóta ezen dolgozom.
Hátha valakit ez is útnak indit…….
Egyébként a hidrosokk nekem sem használt, csak a diéta meg a meditálás.
Jó gyúgyulást
Hédi
Válasz Jeninek!
Látászavar-fejfájás de valami eszméletlen-hányás-aztán alvás.
Ez így sorban.
A gyógyszer pedig fölösleges mert ugysem segít!
Olvastam egyfajta magyarázatot erre a betegségre miszerint a migrén az elnyomott szexuális energia következménye.Az orgazmust a test a fejben éli meg,ugyanazok a szervi hatások jelentkeznek pulzusemelkedés stb. mint orgazmuskor.
Szerintem ez a magyarázat a saját részemre helytállo mivel elég nagy szexuális enerigával rendelkezem.De ez nem jelenti azt hogy mindig mindenkivel és bármikor bárhol!Söt!Jelenleg nem is élek szexuális életet!Ezt az energiát nagyon jol ki lehet fizikai munkával sportal.Èn jelenleg minden nap dolgozom takarítok szállodában este ugyanott konyhán, és közben futok hetente kb 3-szor 1órát,és mindenki boldog.A fönökeim elégedettek velem,és a sok futás utána pedig az a félórás gimnasztika az alakomnak sem árt.
Nekem ez a megoldás a migrénre,remélem hogy segíthettem!
Üdv:Erika

Étel intolerancia
Újra hozzászólnék én is. 🙂 Nem néztem végig, hogy volt e már ez a okozat, amit írok vagy valki válaszolta már meg, ha igen, akkor mutahatnátok egy linket, ha nem, akkor köszi a segítséget!
Nos, nekem már egy ideje hasi eredű tüneteim vannak.. ez leginkább étel intoleranciákban jelenik meg. (tej, tojás, nem bírom a margarint, csokit(:S) ) Ezek ha fel vannak dolgozva, akkor nincs baj…
Kérdésem, szerintetek ennek mi lehet a lelki oka? Ill. hogyan hozható helyre? Mert egy orvos annyit mond, h törődjön bele, éljen vele együtt..stb..stb… hahahaha! 🙂
Köszi a segítséget! 🙂
Margarin
Drága Szabox!! 🙂
A margarint nem csoda, hogy nem veszi be a gyomrod, konkrétan kőolaj-származék, magyarul szemét, amivel nem tudtak mit kezdeni, és elkezdték élelmiszerként árulni…
Szóval az szerintem ‘normális’, hogy ezzel gondjaid vannak… 🙂
tej: mindenképp az Anyukáddal való kapcsolatoddal függ össze szerintem.
megint úgy érzem, hogy kicsit szétestél, ott van a csoda a kezedben, nem értem, hogy jön a képbe orvos… 🙂
kezeld Magad rendszeresen, és azt is, amit megeszel.
szerettel: Bochecha
Adalék
Annyit tennék hozzá, hogy a tojás a szaporodással kapcsolatos problémák megjelenése. A csokit lehet hogy tej, vagy tojás tartalma miatt nem bírod.
Valóban kevés orvos foglalkozik kompetensen étel intoleranciával. A lelki feldolgozás mellett egyedül az abszolút megvonás a fizikai síkú megoldás.
3 hónapig mindennemű tej és tojás mellőzése. De olyan szinten, hogy a tartalomjegyzékeket minden étel esetében szigouran tanulmányozni kell. Ugyanis tojáspor van mindenben, de tényleg szinte mindenben.
Nekem volt tojás intoleranciám – gyerektelenség – hatalmas energia volt betartani az abszolút mentességet. De mellette NLP-ztem rajta és azóta már ehetném, csak most meg már másért nem annyira eszem……
Jó gyógyulást!
Hédi
Egyetértek Hédivel
Abszolút egyetérteka tojással kapcsolatos véleményeddel, nekem is ez jött be, de úgy éreztem, hogy ezt nem kellene leírnom, nem tudom, miért…
Szabox! a csokiból mindegyikkel problémád van, vagy csak a tejcsokival? Feketecsoki esetleg? Mondjuk ez nem az az alapvető élelmiszer, ami nélkül ne lehetne élni… 🙂
Szerintem csinálj megint egy 3 hetes tisztítókúrát, abból baj nem lehet. Tudod, tojás, csoki, hús, kávé nélkül. 🙂
szeretettel: Bochecha
Szia Bochecha!
Nemsokára jön a 2-es, szeptemberben, akkor pedig
Szia Bochecha!
Nemsokára jön a 2-es, szeptemberben, akkor pedig mindenképp tisztítókúra. Köszönöm szépen a válaszodat/segítséged!
És Heidinek is köszönöm!

Köszönet
Nagyon köszönöm a válaszokat,elgondolkodtató dolgokat írtatok.
Élni fogok velük.
Szép estét mindenkinek.

Izuleti gyulladas
Szia!
En ugy tunik, hogy „orokoltem” Edesanyamtol a sokizuleti gyulladasat, ami egy autoimmun betegseg.
Testi tunetek:
kb fel eve gyakran hoemelkedesem volt, fajdalom a kezizuleteimben egy honappal ezelott jelentkeztek. Nem eros fajdalom, de fajdalom. Aztan par nap utan elmult, es par napja megint elkezdodott a fajdalom. Ma mar nem olyan eroteljes, gondolom most megint visszahuzodik.
Korulmenyek az eletemben:
szerelmes lettem egy kulfoldi fiuba, es kikoltoztem kulfoldre. Ugy erzem, hogy nem a koltozessel van ez osszefuggesben, hanem inkabb azzal amit ez valtott ki. Ugyanis felmondtam elozo munkahelyemen, ahol epp eloleptetes vart volna ram, es hat a barataim nem koltoztek ide velem, milyen meglepo :)) szerettem a munkam es szerettem, hogy elfoglalt voltam.
Egy hete masik varosba koltoztunk.
Erzelmeim, gondolataim a betegsegrol:
Edesanyamon latom, hogy milyen messzire mehet a betegseg. Mintha egy ordogi kor lenne, amibol nehez kikerulni. Probaltam rajta korabban segiteni, hogy ne adja fol, harcolni, hogy egeszsegesebb eletet eljen, sokaig ugy gondoltam, hogy sokat tehetne azert, hogy ne legyen ilyen sulyos a betegsege. Ma mar nem tudom mit gondoljak.
Nagyon koszonom elore is a segitseget. Remelem nem irtam feleslegeset!
Szep napot:)
Kedves Mariposa!
Te magad is tudod a választ: ,,es hat a barat
Kedves Mariposa!
Te magad is tudod a választ: ,,es hat a barataim nem koltoztek ide velem, milyen meglepo :”
A kapcsolataid begyulladtak.
Jól érzed ott magad?
Szerintem van valami ami nem egészen úgy alakult ahogy szeretted volna
A gyulladás azt jelenti, hogy elfojtod az agressziódat, az indulataidat.
Szeretettel :Noa
Koszi a valaszt 🙂
ez akkor azt is jelenti, hogy amint baratokat
Koszi a valaszt 🙂
ez akkor azt is jelenti, hogy amint baratokat szerzek, javulni is fogok? vagy ez tul optimista gondolkodas? 🙂
Ezzel kapcsolatban azt ereztem az elmult evben, hogy mintha nehezen menne itt kint a baratkozas. Korabban nem volt ilyen gondom, nagyon gyorsan ismeretseget kotottem barkivel, most inkabb bezarkozom, es valahol azt erzem, hogy vannak nekem barataim, csak hat szetsodort minket mar az elet. De az is teny, hogy sokkal aktivabb eletet eltem egy evvel ezelott mindenfele szempontbol. MOst egy resze az eletemnek nagyon jo, a parkapcsolat, de mintha azon kivul nem elnek. Jol latom, hogy ilyesmivel is osszefuggesben van?
Szep napot es nagyon halas vagyok, nagyon sokat segitesz!!
Mariposa!
Ha úgy kötöl barátságokat, hogy muszáj, mert egy
Mariposa!
Ha úgy kötöl barátságokat, hogy muszáj, mert egy asztrológus azt mondta, akkor biztos hogy nem hozza el a kívánt eredményt.
Úgy gondolom, hogy ennél nagyobb lehet a baj, hiszen mint írtad, édesanyád is hasonló problémákkal küzd, vagyis már ő sem tudott valamit megélni csak az ösztönök, illetve a betegségek szintjén.
Az ő életén kellene elgondolkoznod, hogy vajon nála mi történt akkor amikor a betegség előjött?
( Különösen a kapcsolataival) és, hogy ő vajon miért nem tudta megélni a benne lévő indulatokat vagy az agressziót?
Lehet hogy valaki elnyomta, vagy ráerőszakolta a saját akaratát?
Mi az amit most ugyanúgy éltek meg, illetve, ha nem is szó szerint, de analógiákban hasonlóan?
Egy őszinte nagy beszélgetés szerintem mindkettőtökön segítene.
Szeretettel: Noa
Kedves Noa!
nagyon jo otlet a beszelgetes Anyukammal, csak hat
Kedves Noa!
nagyon jo otlet a beszelgetes Anyukammal, csak hat ugyebar innen a tavolbol kicsit nehezkes. Viszont oktoberben megyek legkozelebb Magyarorszagra, akkor feltetlen sort keritunk erre. Es hat addig is megkerem, hogy probaljon visszaemlekezni a multra. Nem szeretnem feladni a betegseggel szemben a harcot, egyszeruen hiszem, hogy meg lehet gyogyulni..
udv
degenerált izületek
Az ilyen jellegű betegségek általában az érzelmek – adott esetben agresszió (nem feltételnül rossz értelemben) – visszafojtásából származnak. Nem tudod kiélni magad, mert megszűnt a tered. Az hogy hogyan tudod kiélni magad, eddig talál túlságosan is kötődött egyfajta meglévő környezethez. Ismeretlenek előtt az ember nem olyan mutogatós.
Szerintem ha magadat adod, megszünnek a tüneteid is. Igen ehhez nagy önismeretre van szükség, mert különben beledöngölhetnek a földbe. Csak hogy a jelenlegi út is oda vezet…..
A fizikai sikon próbálj meg először lemondani a húsról, ha nem tudsz teljesen akkor legalább a vörös husokról.
Megkérdezhetem, hogy melyik ország tanít most?
Üdv!
Hédi
Kedves Hedi!
Nagyon szepen koszonom hogy irtal!
Norvegiaban ele
Kedves Hedi!
Nagyon szepen koszonom hogy irtal!
Norvegiaban elek, es mint ahogy irtad is, egy teljesen uj kozegben vagyok. Nagyon neheznek erzem megtalani a helyem itt, ami Magyarorszagon nem volt meg, a jol mukodo parkapcsolat, az itt megvan. Ugyanakkor nagyon nehez munkat talalni es hat a baratkozas is nehezen megy.
Ertem en, hogy ezen valtoztatnom kell, csak egyenlore nem latom a valaszt a hogyanra..
Hust kiiktatni? huh 🙂 tudod, en vagyok a nagy husevo. szulinapomra nem tortat sutottek a baratnoim, hanem husos palacsintat :)) de valahol en is olvastam ezt, hogy a huseves nem tul jo az izuleteseknek. Elso korben tehat akkor no voros hus. Koszi a tanacsot!!
Bocsi a kerdesert, lehet buta kerdes, de nagyon erdekel. Te honnan tudsz ilyen dolgokrol? Tanulod esetleg? Ez az agresszio szamomra nagy rejtely. Nem teljesen ertem, hogy mi lehet agresszio egy emberben azon kivul, hogy fizikai sikon megjelenik. Nem tudom mennyire ertheto ez amit most irtam..
Udv!
Tanít az élet
Szia!
Tudod, tanít engem az élet. MIndig olyan betegségeim voltak, amire az orvosok vagy azt mondták, hogy tanuljak meg vele élni, vagy próbálkoztak. Így aztán rászoktam a biorezonanciára, bioenergiára, akupunktúrára és egyéb nyalánkságokra. Ahhoz hogy ide eljussak sokat kutattam olvastam. Mivel érdekelt, hogy mivel kezeltek szépen utánajártam, utánaolvastam. Szerencsére egy pár évvel ezelőtt hozzájutottam egy biorezonanciás készülékhez, amit baráti körben igen sokat használok és szerencsére jó tanárom is van hozzá. Szóval amit én itt irok, azok élettapasztalatok, nem végeztem orvosit.
Persze nem kell a húsról teljesen leszokni, de jobbat tenne az izületeidnek ha kevesebbet ennél belőle . Arra lenne jó ügyelni, hogy sok zöldséget egyél hozzá, ha lehet friss salátát. A hús nagyon savasít, ami még neheziti is a gyógyulást ezt jó lenne ellensúlyozni. A szerevezet elsavasodásáról, ill. a lúgostási lehetőségekről nagyon sok irodalom van a neten, érdemes kutakodni!
Szerintem az agresszió gyakrabban nem manifesztálódik, mint igen. Egyre kevésbé divat az indulatainkat kimutatni, nem tanuljuk meg gyerekkorban kulturáltan kiadni magunkból ami bennünk van. Ezért befelé, magunk ellen fordul. Minden egyes belédszorult indulat betegít.
Izületekkel kapcsolatosan még egy dolog jutott az eszembe. Előfordul, hogy gócos fog miatt gyulladnak be. Ezt egy panoráma röntgennel hamar ki lehet deríteni.

Diagnosztizálatlan
Sziasztok!
‘Véletlenül’ akadtam rá az oldalra. Azt szeretném kérdezni, hogy mi van akkor ha nem lehet tudni melyik szervvel van a baj? Ha nem tudják pontosan diagnosztizálni? Ha te érzed, hogy ott valami nem stimmel de az sok szervet is érinthet? Az én problémám eléggé összetett és itt túlságosan hosszú lenne leirnom részleteket, de higgyétek el az én sztorim már sok fejtörést okozott a dokiknak. Próbáltam más forrásokból is infot meriteni, úgy mint agykontroll, reiki de semmi nem hozott enyhülést.
Biorezonancia
Menj el egy jó biorezonanciával foglalkozóhoz, biztos megállapítja mi a bajod.

csípőízületi gyulladás – mi a lelki ok?
Sziasztok,
Érdekelne, hogy vajon mitől alakul ki a csípőízületi gyulladás egy fiatal nőnél? Előjelei nem voltak, pár óra leforgása alatt a „nehezen esik rálépni” szintről a „rá sem tud állni” szintig jutott el, majd – szteroidos kezelés hatására, kórházban -, tünetmentessé vált és az ízületi folyadék lehúzódott. Most jelen pillanatban 100% a csípőízület. Jobb oldali.
Szerintetek?
A kisgyermekkorban lévő gyermekeknél a csípő problémák mindig
A kisgyermekkorban lévő gyermekeknél a csípő problémák mindig a szülők párkapcsolatára utalnak.
Akiknél terpeszbetétes pelenkára vagy szíjra van szükség, ott a fogantatásnál nagyon erős ellentét volt a szülők között.
Azt írod, hogy,, fiatal nő”, de mennyire fiatal?
Ez csak azért fontos, mert nem mindegy, hogy a szülők, vagy a saját problémája e már.
Ha saját, akkor a világ előtti megfelelés kényszere (pl: egy új iskola, vagy felvételi, érettségi) is okozhatta.
Szeretettel : Noa
csípő
Szia Noa,
Köszi a gyors reagálást. 31 éves nőről, jelen esetben rólam van szó. 🙂
Biztos, hogy nem szülők, hanem saját a probléma.

fibroadenoma
Szia Sanyi!
Több fibroadenómám van mindkét mellemben.
A jobb oldalon található egy nagyobbacska amit műtétre javasolnak.
El szeretném tüntetni őket (de nem szikével)
Mit javasolsz?

Kérem a segítségeteket
Sok éve jelentkezett jobb kezem középső ujján egy vörös, száraz lencsényi seb, majd egyre nagyobb és kiterjedtebb lett, végül az egész ujjamat beborította. Orvosok igazából nem tudták mi ez, kféle kenőcsökkel is kísérleteztek, de semmi sem használt. Sőt, néha rosszabb lett. A fertőzést kizárták.
A minap bukkantam rá a Google segítségével, beazonosítva a képeket, tüneteket, hogy dyshidrotic eczema (dermatitis) a bőrelváltozásom.
Szinte semmit sem tudok már jobb kézzel végezni, minden érintéstől begyullad, kireped, ég, fáj, behajlítani sem tudom az ujjamat, már-már csak bal kézzel végzek mindent, bár bal kézzel elég ügyetlen vagyok.
Ápolom körömvirág krémmel, de ez sem segít. Nagy ritkán elmúlni látszik, de aztán visszajön menetrendszerűen. Elkeserítő. 56 éves, házas, kétgyermekes, kétunokás nő vagyok.
immunrendszer erősítés és helyi kezelés
Vértisztításként naponta fokhagymát kellene enni, helyileg pedig a vegyes virágmézzel való bekenést javaslom, ami makacs esetben nálunk bevált.
A kasvirág (echinácia) erősítik az immunrendszert, gyógynövényes boltokban beszerezhető.
Kívánok gyógyulást, de bizony két hónap is eltelhet, mire a fentiek javulást mutatnak. Kitartás!
Kedves pajkos, köszönöm a tanácsot, feltételnül kipróbálom
Kedves pajkos, köszönöm a tanácsot, feltételnül kipróbálom és beszámolok az eredményről!
Okvetlen számolj be!!!
Kérlek, mert szeretnék Veled örülni

Fulfajas.
Sziasztok.
1 eves voltam amikor a szuleim elvaltak, es ez maradado nyomokat hagyott bennem. Allando natham van. Amikor 3 eves voltam anyu elvitt uszodaba, mert ajanlottak hogy az segit. A fulem nagyon sokat fajt akkor, fel akartak szurni.
Uszo lettem,a fulfajas eltunt par evre, de a natham megmaradt. Amikor 10 eves voltam ujra elojott a rettento fajdalom. Szerettem uszni, de gyuloltem a fulfajast.
Most 15 eves vagyok es meg mindig rendszeresen faj a fulem. Tobbszor a jobb, de a bal is legalabb havonta egyszer. Utalok uszni, de anyukam nem engedi hogy abbahagyjam.
Iden kikoltoztunk Skociaba, azt hittem elmulik, mert konnyeb az eletem, de semmi valtozas. Sokat szenvedek miatta.
Azt olvastam hogy a fulfajas jelentese, hogy meg kell hallanom a belso hangot, de ez nekem nem megy. Most a fulem mellett a fokenyeimmel is kuszkodom.
Elore is koszonom a segitseget,
Dorka
Fülfájás
szia Dorka!
a nátha az én értelmezésem szerint azt jelenti, hogy elzárkózol a kommunikációtól.
ha ez folyamatosan jelen van az életedben , feltételezem, hogy valamelyik családtagoddal lehet összefüggésben, vagy valaki olyannal, akivel napi szinten találkozol.
meg bejön a képbe a torok csakra is. ha teheted, hordj türkiz színű sálat, vagy egy türkiz medált a nyakadban, az segít abban, hogy el tudj kezdeni kommunikálni a külvilággal, hogy megszűnjön az elszigeteltséged.
még az jutott eszembe, hogy esetleg komolyabban el kellene beszélgetned Anyukáddal az úszásról… ha Te nem szeretnéd tovább csinálni, valahogy jó lenne az értésére adni, hogy Neked ez nem jó…
A fülfájás pedig szerintem azért van, mert valamit nem akarsz meghallani. Lehet, hogy épp a belső hangot, ami azt mondja, hogy hagyd abba az úszást, és állj ki Magadért, kedvesen, de határozottan add Anyukád tudtára, hogy SZABAD AKARATODBÓL úgy döntöttél, hogy abba szeretnéd hagyni, mert már csak szenvedést okoz Neked ez a dolog.
Ha ezeket megteszed, szerintem elmúlnak a panaszaid. 🙂
Sok szerencsét, szeretettel:
Bochecha
Nekem még az is eszembe jutott, hogy mondtad Dorka, hogy maradan
Nekem még az is eszembe jutott, hogy mondtad Dorka, hogy maradandó nyomot hagyott benned a szüleid válása. Ha magamból indulok ki, akkor kiskoromban én is küszködtem fülfájással. A Belső hang meghallása mellett, szerintem az egy védekezés lehet még mindig a pici korodból, h nem akarod a veszekedéseket(hangoskodás, üvöltözést) hallani…
Csak ennyivel egészíteném ki, kedves Bochecha szavait. 🙂

Vesekő vagy hólyaggyulladás
Jó napot!
Orvosnál még nem jártam, pontosan nem tudom, mi a baj. A tünetek:
első nap este: éles szúró fájdalom vizelet ürítésnél, állandó vizelési inger, véres vizelet, láz NINCS
második nap: éles szúró fájdalom vizelet ürítésnél, állandó vizelési inger, este folyamatos alhasi görcsök (menstruációs görcsökhöz hasonlóan), láz NINCS
harmadik nap: enyhülő fájdalom vizelet ürítésnél, állandó vizelési inger
negyedik nap: nagyon enyhe fájdalom vizelet ürítésnél
Hatása életemre: a fizikai kényelmetlenségeken túl megalázó és félelmetes, hogy nem tudok segíteni magamon.
Események: A tünetek első napján kiadásra került a hónapok óta hirdetett lakás, amelynek anyagi fenntartása párkapcsolati feszültséget okozott. A harmadik napon volt esedékes egy Hellinger-terápiás csoport vezetése, ahol egyik páciensem barátnőm és terhes. A vezetés megtörtént , megterhelő volt nekem, de sikeresen zárult (a következtetéseket levontam 🙂 ).
Érdekel a Ti véleményetek.
Szép napot!
Szia Elike! Szerintem meglátások. 🙂
Szia Elike!
A kulcsszót magad is kimondtad: „párkapcsolati feszültséget okozott.”
Mit tehetsz? Tisztázod, de mivel párkapcsolati tisztázzátok a dolgokat… Kérdezz-felelek szerintem sokat segíthet, hogy megfogalmazod a Téged nyomasztó dolgokat és a Pároddal megbeszéled.. mert ha már valami kint van, akkor nem bent feszít… 🙂
vese —> párkapcsolati dolgok, félelmek
véres vizelet —> szerintem, a vér az az élet, életerő…. vizelet: felesleges, nem oda való dolgok, mérgek távoznak a szervezetedből…. szerintem, ez a konfliktusotok eléggé felőrölt téged, nyílván,ha testi szinten is ütköznek kifelé a dolgok… Jelez a tested, h nem frankó valami, nem az úton haladsz…
állandó vizelési inger —> szerintem, nyomaszt a probléma és már szabadulnál tőle, de nem tudsz/lehet
Hellinger terápia jó, Te voltál a vezető?
Veseköves válasz-köszönet I.
Kedves Péter,
Köszönöm a véleményedet. A jelenlegi állapot egy hosszabb, jó régen – talán már a kevés anyatejjel beszívott – keletkezett problémának mai megjelenése. Párkapcsolatomat annyiban terheli és feszíti, hogy én magam nem nagyon igazodok még el a párkapcsolati függés-függetlenség kérdéseiben, magam számára nem tudom tisztázni a dolgot. Még. Szó van még az adás-fogadás egyensúlyáról is, nekem főleg az utolsó nehéz, meg a társfüggőségem is szóba jön ebben a gomolyagban. Szóval nagy a batyu. De a batyu jelenlétét, súlyát az úton lehet észrevenni ;).
Párom segít, ahol tud, de amikor én magam sem tudom, mit kérjek tőle, akkor hiába.
Ebben a Hellinger csoportban én vezettem, igen. Magam ezen a hétvégén fogok állítani.
Szép napot.
elike!
Van úgy néha, hogy a gyógyító saját magát nem tudja
elike!
Van úgy néha, hogy a gyógyító saját magát nem tudja gyógyítani.
Ez jelzi számunkra, hogy senki sem tökéletes, és hogy még van mit tanulnunk.
Tudom most talán ez a fizikai kellemetlenségnél is jobban zavar, hiszen így nem vagy hiteles,de hidd el mások problémáját sokkal könnyebb meglátni, mint a magunkét.
Az hogy segítséget kérsz, mindenképpen jó, mert mutatja, hogy van benned alázat. Magamról tudom, hogy nagyon szívesen segítek önzetlenül mindenkinek, de ha rólam van szó, akkor nagyon nehéz kérni.
Én is úgy gondolom, hogy mindenképp a párkapcsolatoddal van a probléma. A vér megjelenése a Marsot az akaratot is beviszi a problémába na meg a félelmet.
Mitől félsz?
Attól hogy elhagy?, vagy attól hogy uralkodni akar rajtad?, és ennek érdekében még meg is verhet?
Lehet , hogy soha életében nem ütne meg, de te mégis ettől szorongsz!!?–ez előző életbeli probléma is lehet.
Mindenképpen tisztázd magadban is , vele is.
Szeretettel: Noa
Veseköves válasz-köszönet II.
Kedves Noa,
Köszönet Neked is. Az I. veseköves válasz-köszönetben írtam már a párkapcsolati oldalról.
A félelmemet ismerem. A legmélyebb, már a félelemtől is félek – anyukámnak nem tudok megfelelni, nem tudom kiérdemelni a szeretetét. És hát ha Ő, az anyuci, akiről csak a szeretet jut(na) eszembe, nem szeret, akkor hogy szerethet engem más??? Hogy szeressem magam, ha anyu sem tud??? Ennek a gondnak a párkapcsolatra gyakorolt hatását, gondolom, nem kell leírnom.
A problémát ismerem, a megoldásokat keresem, segítséggel is: hellingerezek, pszichodrámázok. Vár rám egy születés tréning és egyéni hipnoterápia is. Ide is be-be nézegetek, érlelődnek a dolgok.
Szép napot kívánok Neked, Noa.
P.S. Bárcsak uralkodna! Akkor átváltozhatnék végre gyermekké, párom lenne az anyukám (hisz fejben így is behelyettesítettem rendszeresen, ebből van a feszültség egy része). Párom felnőtt ember. Szeret. A nőt bennem, az asszonyt. A felnőttet. Nem gyereket akar maga mellé.
A veréstől való félelem még nem merült fel bennem. Jobban félek, hogy nem fog szeretni. Ahogy anyu.
Asztrológiailag az egyikük (a párod) Nap, a másik meg (anyukád)
Asztrológiailag az egyikük (a párod) Nap, a másik meg (anyukád) Hold.
A félelmed, hogy elhagy jöhet innen, de mi van az apukáddal?
Ugyanis Ő a másik Nap analógia, és a vele való problémádat viszed át a párkapcsolatba.
Amit vele nem dolgoztál fel, azt kell most a pároddal.
Üdv : Noa
Ui :Milyen színű a Nap? -Narancssárga!!!
Telitalálat
Kedves Noa,
Ez most telitalálat volt :D. Nem tudom kommentálni, mert ez a terület teljes sötétségben van nálam. Jó kis nagy vakfolt.
Ez van. Mindenütt. Nincs menekvés.
😀
szexcsakra
Kedves Elike!
Az előttem szólók mondandóját azzal egészíteném ki, hogy a tüneteid arra utalnak, hogy a szexcsakrád diszharmonikusan működik.
Kiegészítő ‘terápiaként’ javasolnám, hogy hordj narancssárga ruhákat, egyél narancssárga ételeket (répa, narancs), és még a drágakőterápia jutott eszembe. A holdkő és a karneol harmonizálják a csakra működését. ezeket ékszerként is hordhatod, vagy csak zsebre vágod őket. 🙂
Illetve van egy meditáció kéztartás, ami segít a szexcsakra harmonizálásában. A köldök alatt a bal kezed tenyérrel felfelé, jobb kézfej a bal tenyérben, a hüvelykujjak hegye összeér. Ezt naponta többször is megcsinálhatod, annyi ideig tartsd, amíg úgy érzed, h szükséges.
namaste: Bochecha
Kiegészítés
a karneol tuti hat, de nem szabad folyamatosan viselni, én rózsakvarccal váltogatom.
Kedves Lányok! Nem véletlen nagyanyáink rózsaszín bugyija! Ajándékozzátok meg magatokat egy szép példányával, és hordjátok.
Interneten találhattok a csakrákat befolyásoló gyakorlatokat.
bugyi
köszönöm a kiegészítést. 🙂
mondjuk a narancsszínű bugyi sem ‘hülyeség’, tekintve hogy harmonizál a csakra színével.
és ha már itt tartunk, az is fontos szerintem, hogy mivel a fekete elnyeli az energiát, nem túl jól fekete ruhát hordani, és ez vonatkozik a fehérneműre is.
szeretettel:Bochecha
Veseköves válasz-köszönet III.
Kedves Bochecha,
Megfogadtam tanácsodat.
Egy kis off: Életemben soha, de soha-soha nem hordtam narancsszínű ruhát. Amióta összejöttünk kedvesemmel 1,5 éve van pólóm 1 db, nyári ruha 2 db, szoknya 1 db, varrásban van még egy ruha és nadrág. És mind narancsszínű. Ja, még órám is van ilyen színű szíjjal. Tud valamit a tudat-szellem-lélek triumvirátus, mert az egóm kézzel-lábbal ellenezte a fenti darabok beszerzését, mégis hozzám kerültek. On.
Mit jelent az, hogy a szexcsakra diszharmonikusan működik? Mit befolyásol, mit irányít, mit zavar meg?
Nem tudom, van-e összefüggés a szexcsakra működése és a szex minősége, mennyisége között? Páromban megtaláltam azt a partnert, akivel tudunk szeretkezni és tudunk d…ni. Aki tud kérni és akitől öröm kérni. Aki tud kérést teljesíteni és akinek kérését öröm teljesíteni. Akivel megéljük mindazokat a különleges dolgokat, amit azzal a rövid szóval intézik el, hogy szex.
Szép napot kívánok.
szexcsakra
kedves Elike!
ahogy a nevében is benne van, szexszel kapcsolatos dolgok (elfojtások stb) tartoznak hozzá lelki szinten, illetve a kreatív energia kiélése, kiengedése.
testi szinten a nemi szervek, és a vese, húgyhólyag és a gerincoszlop keresztcsonti szakasza tartoznak hozzá.
az, hogy diszharmonikusan működik, az azt jelenti, hogy vagy alulműködik (lassabban áramlik benne az energia, mint ami az ideális lenne a benne lévő blokkok miatt), vagy túlműködik, ami meg akkor fordul elő, ha pl nem tud kijönni ez a energia akár bármi kreatív tevékenység, akár mondjuk kiegyensúlyozott szex formájában)
A túlműködést lehet kell elképzelni, mint amikor egy kazánba dobáljuk folyamatosan a fát, és egyre nagyobb a nyomás belül.
Az elmondásod alapján a szex rendben van. de mi van az alkotás-kreativitás-teremtés triumvirátussal?!
Ezeket az energiaminőségeket kiéled valamiben?
szép napot!
szeretettel: Bochecha
kreativitás
Kedves Bochecha,
Itt lehet valami, mert nagyon szeretek mindenféle kézimunkát – varrás, hímzés, szövés, csipkeverés – és mostanában alig van ezekre időm. A fejemben tervek tolonganak – életfás patchwork takaróval kezdve rengeteg keresztszemes ötleten át egészen a családfánk babákból való megvarrása kislányomnak. Ezek az ötletek tényleg szétfeszítenek néha, pontosabban az alkotási vágy. Minden szabad pillanatomat – ha csak két kereszt szem kedvéért is – ezekkel töltöm, nyilván a nagyobb munkáknak sok-sok óra kell. Nagyon kínos nekem, ha üresen megy el az idő – pl. a tétlen várakozás.
Szóval, van itt valami.
Köszönöm.
Szia Elike!
,,A tünetek első napján kiadásra került a hónapok
Szia Elike!
,,A tünetek első napján kiadásra került a hónapok óta hirdetett lakás, amelynek anyagi fenntartása párkapcsolati feszültséget okozott.”
Akinek hólyaghurutja van azt mondja ,,felfáztam”,,de úgy is mondhatnánk, hogy ráfáztam.
Azt hiszem ebben a lakáskiadásban nem minden úgy történt, ahogy Te szeretted volna, és most bünteted a párod.
A legősibb női megtorlást használod, amit csak nő alkalmazhat.
Nem fekszel le vele! Milyen jó megoldás erre egy jó kis hólyag hurut!!
Égő érzés– mi az az égető helyzet, amivel nem tudsz mit kezdeni?
Nem tudod elfogadni a történteket, és el mész ,,könnyíteni” magadon, mert ki kell engedni magadból valamit.
Na ezért különleges a mi nyelvünk.
Bocsi ha nyersnek érzel de csak segíteni szeretnék.
Üdv : Noa
Szex még egyszer
Kedves Noa,
A megfigyelések nem támasztják alá az általad mondottakat. Egy este kiesés volt a héten a tünetek miatt, de reggel be is pótoltuk ;).
Korábbi válaszaimban jeleztem – ilyen szempontból a mi kapcsolatunk nagyon el lett találva. A szexuális hőfokunk egyformán magas a párommal, tehát egyikünk sem érzi magát „alultápláltnak”. Irigylésre méltó intim életünk van, kopp-kopp-kopp. Még akkor is megtaláljuk egymást, amikor egyébként valami miatt „duzzogóban” vagyunk.
A lakás valóban olcsóbban ment el, de ez a piaci realitás kontra elképzeléseim. Olyan, mint amikor hiszek magamról valamit, hogy milyen vagyok, van egy idea a fejemben, aztán kiderül, hogy a külvilág az egészet teljesen másképpen ítéli meg. Kellemetlen, nem mondom. De az én bajom. Most nem a profit lett a fontos, hanem a költségek megtérítése. A feszültség, ami keletkezett a következőből állt: párom anyagilag kisegített minden hónapban, mivel jelenlegi jövedelmem nem volt elegendő a lakás hiteleinek törlesztéseire + rezsi. Az ő része, tehát, a jövedelmem kiegészítése volt, az enyém meg a lakás mielőbbi kiadása. 4 hónap múlva párom elmondta: benne az az érzés alakult ki, hogy kihasználom őt, mert nem látja az igyekezetemet a lakáskiadás ügyében. És ez igaz, akármilyen rossz ezt bevallani, de nem nagyon mozgattam meg azokat a köveket. Beszélgetésünk nyomán aktivizáltam magam és lám csodát – két héten belül a lakás elkelt :). Bennem felmerült pár nappal a beszélgetésünk előtt, hogy ha párom nem segítene, vagy hirtelen beszüntetné a jövedelem kiegészítést, akkor már rég kiadtam volna, így meg ez egy száraz és biztonságos érzés és nincs hová sietni. Nagyjából hát erről van szó.
Köszönöm szépen az őszinteségedet. Szép napot kívánok.
Örülök, hogy így van , de akkor gondolkodni kell tovább !
Valami

Valami oka mégis csak van.
Írok ha jön valami ötlet

Nem vese, hólyag!
Sziasztok,
Nos, a doki szerint hólyaghuruttal nézek szemben. A tünetek ettől persze nem változnak.
Kérlek Benneteket, hogy ilyen szempontból is vizsgáljuk meg a dolgot, bár eddigiek is elég kimerítőek voltak.
Mit mutat a hólyag?
Elike

Hipofízis-mi lehet ez?
Voltam Voll-diagnosztikán, nagyon jó, bár szkeptikusan mentem el. A szivemmel is kezdődő bajokat tárt fel, igen, szív nyitásra lenne szükség.
Ellenben bebizonyosodott ismét: csudabogár vagyok. A Hölgy megdöbbent, aztán mondta ilyet sose látott, nem tudja most mi ez: nagyon aktív a hipofízisem.
Agyamra ment a meditáció?
üdv
Béke
Buddhanita

Fogas kérdés
Sziasztok!
Egész éjjel a fájó fogammal vesződtem, aztán jött az idea, hogy menjek fogorvoshoz. 🙂 Korábban volt az, hogy a vele szembe lévő fogam fájt és elmentem vele… pár napig minden okés volt, de akkor a mostani fájós fogam vette át a szerepét…. Gondoltam, minek elmenni fogorvoshoz addig, amíg nem tudom, h mit jelöl és mire hívja fel a figyelmemet… és amíg meg nem oldottam azt… Olvastam valahol, hogy a fogak különböző testrészek indikátorai. Akartam ennek a témának szentelni egy külön post-ot mivel gondolom sokunknak vannak gondjai a fogával… de megávrom, h ki mit szól rá…
Szerintetek melyik fog melyik területre utal? meg úgy általában a fogak? Nekem a felső rágófogaimmal van baj…
Fogas kérdés
kedves Szabox!
a fogaknak külön-külön megvan a testi és lelki vonatkozásuk.
azt csak apró betűvel jegyzem meg, hogy az simán lehet, hogy valamelyik fogad fáj, és nem is azzal van bej, hanem valamelyik másikból átsugárzik a fájdalom.
ha megírod, h melyik oldal és hányas fog, akkor többet tudok hozzáfűzni a témához.
szeretettel:Bochecha
🙂 Köszi!
Jobb oldal, felső, 6os, örlő…. Van kedved, akár
🙂 Köszi!
Jobb oldal, felső, 6os, örlő…. Van kedved, akár priviben is adni egy leírást, h méék fog mivel lehet kapcsolatban?
Előre is köszi a segítséged…
üdv: Peti
6os
a hatoshoz tartozó kérdéskör:Ki vagyok én? méltóság, állás, szeretettség… ezeken gondolkodj sztem…
szeretettel:Bochecha
Kiegészítés!
Péter!
A fogak mutatják meg, hogy mennyire vagyunk
Kiegészítés!
Péter!
A fogak mutatják meg, hogy mennyire vagyunk képesek megszerezni, kiharcolni magunknak valamit, és hogy tudsz e harcolni a táplálékodért.
Ha ki is kell húzni az jelzi, hogy semennyire.
Noa
a kiegészítés kiegészítése
Noa, nagyon érdekes, amit írtál, köszönöm! 🙂
még annyit fűznék hozzá, hogy a csontok-fogak a gyökér csakrával vannak kapcsolatban.
(Muladhara-csakra, Gyökér-csakra)
A gerincoszlop alján, a végbélnyílás és a nemi szervek között található.
Innen ered a három fő energiacsatorna, az ida (bal oldal), pingala (jobb oldal), és szusumna (a gerincoszlop belsejében a fej irányába áramlik)
Színe: vörös
Eleme: Föld
Jelképe: négyszirmú lótusz
Érzékszerve: szaglás
Testi szerve: végbél, vastagbél, gerincoszlop, csontok, fogak, köröm, vér, mellékvese (adrenalin, noradrenalin), testhőmérséklet, sejtfelépítés
Hozzátartozó fogalmak, érzések, funkciók: energiatartalék, a lét testi érzékelése, egyensúly a kozmikus energiák és földi, fizikai energiák között, energia, bizalom, stabilitás, felelősségtudat, erő a tervek véghezviteléhez, egészséges kapcsolat az anyagi világgal, birtoklással, földi élvezetekkel, összhang a természettel
Diszharmonikus működés esetén: düh, agresszió, mértéktelenség, túlzott evés-ivás, szex, birtoklási vágy, materialista szemlélet, vagy ezekkel ellentétben gyengeség, határozatlanság, félelem, önbizalomhiány, menekülési vágy a földi világból, a hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok
Harmonizálása:
Mantrával: LAM
Színterápiával: vörös
Drágakőterápiával: achát, hematit, gránit, jáspis, rubin
Aromaterápiával: szegfűszeg, cédrus
A természet érzékelésével: napfelkelte, naplemente látványa, a természet és a friss föld illatának belélegzése, piros zöldségek, gyümölcsök fogyasztása
forrás: naturalap.hu

méhnyakrák előtt másodjára
Sziasztok,
2 évvel ezelőtt volt egy méhnyakrák előtti állapot, amit akkor műtéti úton sikerült megoldani, én azt hittem, örökre. Ennek ellenére rendszeresen jártam azóta is a szűrésekre. És ma, derült égből villámcsapásként jött az eredmény: megint rák megelőző állapot áll fenn (eddig végig negatív volt minden) és megint műtétet latolgat az orvos. Hogy mi van/lesz az majd jövő héten derül ki, amikor találkozom a dokival.
Gondolom, a stresszes munkakörnyezetem segíti a dolgok rosszabbra fordulását, így a munkahelyváltás most már tényleg elkerülhetetlen lesz (nagyon nehezen változtatok, inkább tűrök egy darabig) és már nem is félek a jövőtől e téren.
Nem készülök meghalni még (31 vagyok) és nem is lovalom bele magam a betegségtudatba (hiszen nem vagyok rákos), de mivel 2. alkalommal talál meg ez az állapot, ezért elgondolkodtam: MI lehet az oka?
Mi az, ami miatt ismét jelet kaptam valahonnan? És mit jelent ez az állapot (méhnyakrák, ha nem figyelek)?
Mit kellene átgondolnom, megtanulnom, változtatnom?
Tud valaki ebben segíteni nekem?
méh
kedves Lirian!
Két részre szedném a témát, először a méhet elemezgetném. A nőiséggel, gyerekvállalással kapcsolatos dolgokkal függhet össze, hogy éppen oda kaptál figyelmeztető jelet.Nem tudom, hogy állsz a gyerek-témához, de úgy érzem, hogy itt lehet Benned egy jó nagy adag feszültség, blokk, elfojtás…
Rák: akkor lesz rákos valaki, ha szeretné saját magát ‘felszámolni’. Elkezd olyan sejteket termelni, amik szépen ‘átveszik az uralmat’ az egészséges sejtek felett.
Az mindenképpen fontos momentum, hogy NEM vagy beteg, voltál olyan szerencsés, hogy még egyszer kaptál egy utolsó előtti figyelmeztetést. De az, hogy ez ismét megtörtént, azt mutatja, hogy nem sikerült azóta sem megoldani a a lelki vonatkozásokat, amik a tüneteidet okozzák.
A legjobb, amit tehetsz azon túl, hogy nem süllyedsz bele az önsajnálatba az az, hogy valóban megpróbálod rendbe rakni a lelkedben azokat a dolgokat, amik a tüneteket okozták.
Az tényleg nem jó, ha tűrsz csendben, miközben belül feszültség van Benned, mert előbb-utóbb jelez a szervezet. Lehet, hogy meg kellene tanulnod kikommunikálni Magadból, ha valami nem tetszik, ahelyett, hogy hagynád, hogy ez a negatív energia megbetegítsen?!
szeretettel:Bochecha
találó
Szia Bochecha,
Találóakat írtál mind a 2 vonatkozásban, én is ezekre gyanakszom és megerősítésre volt szükségem, hogy vajon jól sejtettem-e.
Dolgozom a problémám megoldásán már egy ideje, ehhez sok technika áll rendelkezésemre (kineziológus, agykontroll, Balogh Béla-féle meditációk) de legnagyobb gátam mindig a lustaságom volt eddig. Hiába voltak a kezemben a lehetőségek, nem éltem velük (tudom, hogy kellene pl. meditálnom, de sajnos a kezdeti fellelkesülés után abbahagyom, igaz ez az agykontrollra is sajna). Mert mindig volt kifogás, hogy miért nem érek akkor éppen rá.
A fő stresszforrást, ami jelen esetben a munkahelyem (multi) kiiktatom és keresek valami nyugalmasabb és emberiesebb munkát.
Szóval megint nekifutok.
Köszönöm a segítséget!
lustaság
kedves Lirian!
örülök, ha segítettem. 🙂
a lustaságodat szerintem azzal ‘helyrerakhatod’, ha tudatosítod Magadban, hogy mennyire szerencsés vagy, hogy ‘csak’ figyelmeztetést kaptál másodszor is, és nem rögtön a betegséget, szóval ezek után lehet, hogy vállalnod kellene magadért a felelősséget, és tenni azért, hogy valóban változzon a helyzet…
sok sikert, szeretettel: Bochecha
A rák
Ma alig van olyan ember a világban akire azt mondhatnánk, hogy ez a betegség nem veszélyezteti.
Betegségnél mindig szimbólumokban , analógiákban kell gondolkodni.
Minden ember az egység része, és szinte nincs olyan ember aki ne fordulna ez ellen az egység ellen.
A földünk, az univerzum szenved. Mi emberek fordultunk ellene, ő pedig tehetetlen velünk szemben.
ahogy mi is a rákos sejtekkel szemben.
Nincs korlátunk, , és nem vagyunk hajlandóak bevallani, hogy legyőztek bennünket.
A rák mindig valamilyen el nem fogadott helyzetet, állapotot jelez.
Ezért tud meggyógyulni az, aki mindent felborít és szinte mindennek hátat fordít, hogy új életet kezdjen.
Mi az amit nem tudsz a jelenlegi életedben, sorsodban elfogadni?
Szeresd magad annyira, hogy hátat fordítol mindennek ami bánt, ami nem tetszik, és azt teszed amihez kedved van, amiben örömöd leled.
Szeretettel : Noa
hogyisvanez Noa?
„A földünk, az univerzum szenved. Mi emberek fordultunk ellene, ő pedig tehetetlen velünk szemben.
ahogy mi is a rákos sejtekkel szemben.”
Nemhinném hogy a Föld tehetetlen lenne. Max olyan körülmények „keletkeznek” rajta, ami nagyonsokáig volt is – az emberiség előtt. Kvázi lakhatatlanná tesszük, magunk szemszögéből, de Ő túléli! Az meg mégnagyobb gubanc -számomra legalábbis-, hogy az Univerzum ne tudna tenni ellenünk! Hogyne tudna! Ha nincs más megoldás, kipusztulunk. Magunknak köszönhetjük.
Úgy hangzottak ezek a mondatok, mintha az emberiség hűde uralná a Földgömböt is, meg az Univerzumot is. Nem vagyok agyonképzett a témában, de nekem ez nemstimmt… elismerem a Tudásodat, mint asztrológus, pont ezért állok értetlenül ezen sorocska előtt…
Mi sem vagyunk tehetetlenek a rákos sejtekkel szemben, ahogy ezt Te magad is leírod később… úgyhogy erre nem térek ki különösebben, csak oda akarok kilyukadni, hogy (többnyire) csak a test nem éli túl a rákot, a Lélek, a Lény(eg), a bennünk élő Univerzum igen…

Sokminden
Szia Sanyi!
Nagyon örültem amikor megtaláltam ezt a portált, már azért is, mert én már találkoztam veled párszor évekkel (kb.8) ezelőtt. És mivel mostanában már nem mozgok ilyen berkekben, ez egy nagy újrarátalálás volt számomra 🙂 Remélem tudsz nekem segíteni pár instrukcióval:
22 évesen arra döbbentem rá, hogy beteges vagyok. Ami engem a leginkább nyugtalanít, az a pajzsmirigy gyulladásom (hasimoto thireoditis) , ami egy autoimmun betegségnek köszönhető az erős hajhullással együtt. Előfordul, hogy szorító érzést érzek a torkomban, de ez ritkább. Emellett kiskorom óta ropog a gerincim, mostanában főleg a nyakam, de az kegyetlenül, és egyfolytában ropogtatom is, mert ha nem teszem fáj, és feszítenek a csigolyáim. A derekam is gyakran fáj, és a csípőm is el van csavarodva egy kicsit, a bal forgómba is gyakram belenyilal. Gyakram kapok el vírusos fertőzéseket is, amik lassabban múlnak el az elvárásaimnál. Régóta tartó nőgyógyászati gondjaim is vannak, és a testsúlyingadozásaimat sem én irányítom, bár ez utóbbi valószínüleg a pajzsmirigyem miatt van. Előfordul, hogy keserű a torkom a sok epe miatt, és gyarkran vagyok fáradt, levert, és energiahiányos. Lelkileg is roszul érzem magam, bár több alternatívát is tudnék az okok közé sorolni, de egyiket sem érzem a valódinak. Nyugtalanít, hogy úgy érzem, egyre mélyebbre süllyedek, és egyre nagyobb a káosz. Már régóta keresem a megoldásokat, de még nem találtam meg a megfelelő módszert, vagy utat. Nem találom meg magamban az erőt, hogy átvegyem az irányítást az életem felett.
Most egy kiadós méregtelenítészen töröm a fejem, de még azt sem tudom hogy kezdjem el, vagy hogy csináljam. Szeretnék ismét rákanyarodni spirituálisabb utakra, és megismerni magam, és lelkem rejtett bugyrait! Ha (netán) ehhez is tudsz tanácsot adni, hogy merre forduljak, azt is nagyon megköszönöm:)
Előre is köszi mégegyszer!

böröm egészsége
sziasztok,körülbelül egy ve a hirtelen meleg homerseklet változasra viszketegség és csalánkiutésszeru foltok törnek rám!kibirhatatlanul rossz érzés!nyáron elmult mikor mindennap izzadtam!ez valami méreg anyag lehet vagy lelki titok?

nyilallások
Sziasztok!
Néha érzek a fejem jobb oldalán a fülem mögött valami éles nyilallást, ami csak pár másodpercig tart, ám elég fájdalmas. Kb 14 éves koromban jelentkezett látszólag minden ok nélkül. Akkor elmentem orvoshoz és a kórházban minden lehetséges vizsgálatot elvégeztek rajtam, majd azt mondta a doki, hogy szerinte csak szimulálok. Szóval azóta is jelentkezik ez a fájdalom, és néha kíséri valami fura meleg érzés. Van hogy hónapokig semmi, de van hogy hetente sőt naponta többször is előjön.
Szerintetek mit jelenthet?

Sok baj…
Nagyon örülök, hogy idetévedtem,sokmindent nem értek. Olyan jó lenne egy kis segítség!!
Ott kezdeném, sosem voltam beteges, komoly bajom sokáig nem volt. 2001-ben az öcsém balesetben majdnem meghalt, 2 hétig volt kómában, 100%-os rokkant…..3 fiú testvérem van, nagyon szeretem őket. Ez annyira megviselt, akkor kijött rajtam egy tünet, mikor mentünk hozzá teljes testemben remegtem,1 pohár vizet nem tudtam volna neki adni. Mindíg azt mondták,nemszabad, hogy lásson sírni….:((Azóta javult a helyzet, de ha középpontba kerülök,figyelnek nagyon remeg a kezem. Boltban dolgozok, kiskönyvvel,most van egy új állásra lehetőségem,de nem merek belevágni,mert rettegek attól,hogy előjön egy tárgyaláson. Szerintem ez már pánik. Szörnyű,mert folyton ezen gondolkodom,szeretném,és egyre rosszabb az idegállapotom, ha nem is látszik,érzem legbelül azt a remegést szinte egyfolytában. Próbálok meditálni,de nem megy. Önbizalmam sosem volt,talán ez a főok.
Másik problémám, amit szerintem ez a feszültség okozott, 2 hónapja két bokám és két csuklóm bedagadt, izületi gyulladás az orvosok szerint. Folyton visszaesek,pedig az összes eredményem tökéletes. Boka és csuklószorítóval birok dolgozni,de fájnak egyfolytában. Már gyógyszert nem szedek,sosem voltam gyógyszerpárti. Anélkül szeretném megoldani,de lehet kevés vagyok hozzá.Néha veszek be gyógynövényboltban kapható nyugtatót, Mikor tudom előre,hogy jelenésem lesz, de a remegés eltitkolásához kevés.
Mielőbbi tanácsotok várom. Kellemes estét!! Marcsy.

Hajhullás
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, sok érdekes és hasznos információval lehet itt gazdagabb az ember. 🙂
Azt szeretném megkérdezni, hogy a hajhullás mögött milyen lelki okok állhatnak?
Nekem az egyetemi évek alatt kezdett el hullani a hajam erőteljesebben, majd később már orvoshoz is fordultam, olyan méreteket öltött a dolog. Akkor- több vizsgálat után – fogamzásgátlót javasolt a bőrgyógyász, ami valamelyest normalizálta a helyzetet, de meg nem oldotta. A várandósságom alatt nem hullt a hajam, de szülés óta ismét nagyon erőteljesen hullik, pedig ismételten elkezdtem fogamzásgátlót szedni, de már nem javit a helyzetemen. Kiváncsi vagyok, milyen területen kellene keresnem a problémát.
Válaszotokat előre is köszönöm! Remélem, mindenki meg tudja majd oldani a gondjait, aki ebben a fórumban megfordul, a segitség úgy látom adott… 🙂
Szeretettel: Mukker
Szia Mukker!
Azt gondolom, hogy minden betegségnek lelki oka van, magyarul bármi külső hatás csak akkor okozhat betegséget, ha az ember Lelke nincs rendben. Emellett persze nem árt odafigyelni, hogy mit eszünk, és mit kenünk magunkra…
Esetedben a nőiesség háza táján lehet a kutya elásva. Legalábbis nekem most ez ugrott be…
Találtam egy érdekes infót, érdemes elolvasni!
Mi is az az Sodium Lauryl Sulfát /SLS?
Az SLS egy felületaktív, emulgáló szer.
Kíméletlen mosószer, melynek jó habzási tulajdonságai vannak. A gyártók azért szeretik alkalmazni testápoló termékekben, mert nagyon olcsó. Jól ismert veszélyes bőrallergén, bőrirritáló, különösen veszélyes, ha az érzékeny szemmel és a nyálkahártyával kerül kapcsolatba. A figyelmeztetés szerint „sok vízzel mossa ki a szemét, ha sampon kerül bele” arra figyelmeztet, hogy szemsérülést, szürke hályogot, kisgyerekeknél szemfejlődési rendellenességet is okozhat.
Mérgező a májra és a vesékre. Mérgező hatása van a vízben élő állatokra, madarakra, a környezetre.
Gondoljunk bele, hogy hány tonna szennyeződés kerül a folyókba a lefolyókon keresztül?
Miért van néhány samponban SLS?
Mert olcsó, és habzik.
Haj:Leginkább samponokon, festékeken és kondicionálókon keresztül jut a szennyeződés a fejbőrbe, így az SLS formájában is, ami az idegrendszerre is kihatással van. HAJRITKULÁS, HAJHULLÁS az SLS-nek is köszönhető. Az SLS-nek és ALS-nek kitett állatokon tapasztaltak szemkárosodást, központi idegrendszer károsodást, depressziót, nehézlégzést, hasmenést, komoly bőrirritációt és még halált is. Az SLS annyira hatékony, hogy kőolajjal szennyezett anyagok tisztítására használják. Az ilyen kémiai anyagoknak általában kicsi molekulasúlyukak, így a bőrön keresztül könnyen a szervezetbe jutnak, ahol a vérkeringés elszállítja őket a létfontosságú szervekhez, és ott súlyos károkat okozhatnak, az agyvelőben, a szívben, és a májban elraktározódhat. Bőr: bőrallergén.

Vírusos szemölcs
Sziasztok!
A vírusos szemölcsnek milyen lelki oka lehet egy 5 éves gyermeknél?
Semmiféle gyógymód nem segít.Kenték mindenféle krémekkel, lefagyasztatták a szemölcsöket,különböző homeopátiás szerekkel is próbálkoztak a szülei,de eredménytelenül.Az egyik helyen elmúlik, másik helyen pedig újból előjön.Folyamatosan orvoshoz járnak,de semmi eredmény. Az orvosok is csak találgatnak.
Tudtok segíteni?
Előre is köszönöm!
Nem biztos, hogy az övé
A gyerekek 7 éves korukig az anyjuk aurájában élnek. Az első három évben teljesen ott élnek, ezért bármiféle betegségük az anyjuk letagadott vagy tudattalan félelméből, érzelmi traumáinak tükreként keletkezik. Egészséges gyerekfejlődés esetén 3 éves kor után fokozatosan kikerül a gyermek az anyja aurájából és 7 éves korban teljesen önállósodik. Ezt a folyamatot megakaszthatja nagyon sok életesemény, különösen súlyos betegség vagy egyéb trauma, amikor az anya visszatartja a gyereket az aurájában. Akkor a gyerek folyamatosan tükrözi az anyjának a félelmeit. Az anyák egy része felnőtt korban is igyekszik az aurájában tartani a gyerekét.
Szerintem ebben az esetben is a szemölcs az anya betegsége, az ő letagadott vagy tudattalan konfliktusának, beállítódásának a következménye. Őt kell meggyógyítani. A betegség, mint szimbólum c. könyvben megtalálható, hogy milyen típusú lelki gondok megjelenési formája a szemölcs. Ha az anyuka nyitott erre a szemléletre, akkor esély van rá, hogy a gyereke is meggyógyuljon.
Üdv:
A-A
Igen!
Nagyon szépen és érthetöen leírtad!
Ha a gyerek beteg,akkor az anyának van megoldandó problémája!!!!(én csak így tudtam volna megfogalmazni);)
Üdv!:Erika
Köszönöm!
Igazság szerint közeli ismerőseimről van szó és segíteni szeretnék nekik!
Már annyi mindent kipróbáltak,de eredménytelenül.Talán más oldalról megközelítve sikerül meggyógyulnia a kicsinek!
Köszönöm válaszaitokat!
Könnyű gyógyulást és jó egészséget!
Sok sikert a gyógyuláshoz!

sziasztok
pár hete a karom fáj. a bal karom, fennt egészen a
sziasztok
pár hete a karom fáj. a bal karom, fennt egészen a vállam közelében. csak bizonyos mozdulatokra, és általában csak este,éjjel alvás közben. például ha meg akarok fordulni akkor a bal karomat úgy rakom át a másik kezemmel annyira fáj. vagy ha pólót akarok le vagy fel venni. aztán amikor reggel felkelek kb. fél óra múlva használhatóvá enyhül a fájdalom, napközben meg teljesen elmúlik.
ez mitől lehet?
Szia Decsia!
A bal a női oldal, tehát valahogy összefügg a női(es)séggel. A vállból indul ki a fájdalom, tehát valami olyan terhet veszel Magadra, ami ‘tehetetlenné’ tesz.
Abban, hogy ez napközben nem jellemző, én azt látom, hogy az a teher, amit Magadra vállalsz, pihenni nem enged. Mondjuk annyira azonosulsz a problémával, hogy nem tudsz ‘kikapcsolni’. Remélem, közelebb vagy a megoldáshoz!
szeretettel:Bochecha
kiegészítés
Női rokonokkal, ismerősökkel is lehet kapcsolatos( anya, nővér, vagy a húgod )
Ha az ő problémájukat Te akarod megoldani, ne csodálkozz, hogy sok lesz a teher rajtad.

Betegség,Önértékelés!
Meg kell tanulnunk harmonikusan kezelni e két ellentétnek látszó kijelentést: Minden betegség meggyógyítható, és mindannyian halálosan betegek vagyunk már születésünk óta. A testi halál ellen nincs orvosság!
Az egészség nagyon összetett dolog. Mi mindazokat egészségeseknek tartjuk, akik végtagjaikat megfelelően használni tudják, és akik nem éreznek semmi különösebb fájdalmat. A földi életre mindenki betegen születik, kivéve azokat a különleges küldötteit, akik szerepébe nem fér bele ez, vagyis a betegen születés. Kivétel nélkül mindenki előbb-utóbb kezdi is megtapasztalni önmagán ezt a született terheltséget, vagyis, hogy beteg. Az Általa elgondolt egészség, gyógyulás, mindenki számára csak belülről indulhat el. A földi élet valójában erre való: elindulni a gyógyulás útján. Ez egyben a boldogulás útja is, vagy inkább így mondanám, a boldogság útja is
Minden betegség mögött valami lelki betegség húzódik meg. A lelki betegségek pedig mindig valamilyen helytelen szeretetnek velejárói. Ha megvizsgáljuk Istennel, embertársainkkal való kapcsolatunkat, akkor magunk is rátalálunk azokra a pontokra, amelyek betegséggócok. Ő nem adhat sem személyre lebontott diagnózist, sem terápiát kívülről, mivel belülről kell azt átvennünk Tőle imáinkban! Tudnunk kell, hogy az emberi élet nem játék! Nagyon komoly dolog az, hogy az örökkévalóság várományosai vagyunk. Óriási ajándék Isten részéről minden ember élete. Mi Isten ajándéka vagyunk a világnak, és itt mindkét szón nagy hangsúly van. Istené vagy! És ajándék vagy! Tehát a végtelen Szeretetnek boldogságra, Önmagára teremtett gyümölcse vagy! Betegség tehát a helyes önértékelésre szólít fel!

fejfájás, és pattanások.
Sziasztok.
Nekem már gyerekkoromban is észrevehető volt ez a gond. Sokat fájt a fejem, és eléggé pattanásos volt a bőröm. Mostanság már nem annyira, de azért észrevehető még. Azóta kitapasztaltam, hogy a sós, és a fűszeres ételek sem tesznek jót a bőrömnek, mert amikor ezeket hanyagolom szépen gyógyul a bőr. Viszont kíváncsi lennék, hogy milyen lelki dologra vezethető ez vissza.
Várom válaszotokat. Köszönöm.
Fejfájás, pattanások
Fejfájás: valamit a fejedbe veszel, amihez foggal-körömmel ragaszkodsz (= fejjel a falnak)
Pattanások: alapvetően az ember normál bőrtípussal születik. A szervezetben felgyülemlett méreganyagok egy része a bőrön keresztül távozik. Tehát ha pattanásos a bőröd, akkor méregteleníteni kellene. Igyál sok folyadékot, méregtelenítő termékekből bioboltokban nagyon sokféle variáció beszerezhető a teáktól elkezdve a folyadékokig.
Én azt szoktam csinálni, hogy kb félévente tartok egy 3 hetes méregtelenítő kúrát.
Napi legalább 2 liter tisztított vagy ásványvíz, valami méregtelenítő termék, hús-tojásmentes étrend, kávé- csoki szintén tiltólista, és ha dohányzol, azt is érdemes visszafogni.
Sok zöldség, lehetőleg frissen, gyümölcs, barna rizs…

hajhullás
Sziasztok,
Valaki tudna nekem segíteni hajhullás ügyben??? A testi része teljesen körbejárva, fogak rendben, gyulladás nincs, vashiány sincs…mindig előjön , egy évig hullik, aztán renben van, aztán megint hullik…volt olyan, hogy hajmosás után egyesével számoltam mennyi hullott ki…általában igyekszem nem görcsölni, de komolyan attól félek, hogy kopasz leszek ( meg kihullanak a fogaim ))) Azt is tudom, hogy ezekkel a gondolatokkal akár meg is teremthetem a dolgot, szóval nem arra lennék kíváncsi, hogy ” ne gondolj rá”, mert amúgy is azért alakult ki, mert tényleg hullik a hajam. Nézegettem betegséges könyveket, hogy mi lehet az oka, de mindegyik kicsit mást mond…olyanok ezek, mint az álomfejtő könyvek…bár talán pont azért mert mi sem vagyunk egyformák és minden eset a maga nemében kicsit más. Szóval ha valaki tud valamit mondani, azért nagyon hálás lennék!
köszönöm
hajhullás
Szia Marianna!
Ha egy oldalt visszalapozol, ott van egy írásom a hajhullás kapcsán.
szeretettel:Bochecha
elolvastam, köszi…
és akkor mivel mossak hajat? vagy ez milyen
elolvastam, köszi…
és akkor mivel mossak hajat? vagy ez milyen samponokban nincs ( vagy épp van ) benne?
Sampon
Szia ismét!
Szerintem nem találsz olyan sampont se drogériában, se hiper/szupermarketben, amiben nincs SLS.
Bioboltokban érdemes utánanézni, vagy ha gondolod, írj a bochechakukachotmailpontcom-ra, és adok egy kontaktot, aki ilyen termékekkel foglalkozik.
szeretettel:Bochecha
értem, és nem is vitatom a valóságtartalmát annak amit mondasz,
értem, és nem is vitatom a valóságtartalmát annak amit mondasz, csak ezzel meg az a problémám, hogy szerintem az emberek 75 % boltban vagy drogériában kapható samponnal mos hajat, mégsem hullik a haja. Ebből arra következtetek, hogy a sampon lecserélése mégis csak fél megoldás lenne…próbáltam már ilyesmit , méreg drága volt és sem a hajhullást sem a korpát nem szüntette meg. Köszönöm , hogy válaszoltál , minden esetre azért ezek érdekes dolgok!!!!
Kedves Mariann!
Nekem ezzel a témában ennyi jutott eszembe, amit Gabi remek egyéb dolgokkal kiegészített.
Az előző hozzászólásban azzal indítottam, ha jól emlékszem (amit Mukkernek címeztem). hogy mit gondolok bármi testi tünetről.
Többet sajnos nem tudok hozzáfűzni. Lehet, hogy a 75%-nak egyébként meg sokkal ‘komolyabb’ problémái vannak, mint a hajhullás, csak az nem szembetűnő, és fogalmuk sincs róla…
szeretettel: Bochecha
köszi, hogy válaszoltál…nem iskell többet hozzátenni, jó
köszi, hogy válaszoltál…nem iskell többet hozzátenni, jó dolgokat mondtál, és kétszer is elolvastam amit írtál az előző oldalon. A testi része rendben is volna a samponokkal, de a má sik oldal sajna még tök sötét…próbálok visszaemlékezni, hog ymi volt akkor más bennem,mikor nem hullott a hajam, de nem jut eszembe semmi….
na mindegy, majd lesz vlahogy:)D
köszi mindkettőtöknek, hogy válaszoltatok
Amit még hozzátennék a hajhullás kapcsán
Kiegészíteném Bochecha
nagyszerű válaszait, amit hozzátennék, tartós stressz ami nagymértékben elősegíti a hajhullást, mivel a folyamatos stressz hat a mellékvesére.
Ezt tapasztaltam magamon mikor huzamosabb ideig feszült lelkiállapotban voltam.
Mad mikor nekikezdtem a lelkemmel foglalkozni és rendszeresen meditáltam akkor ez rendezödőtt.
Mikor megfogyatkozik az erő, akkor a hajunk is. Vannak energiák amelyek nagyon jó hatással vannak a hajnövekedésre.
A Subud is ilyen.
tea
Kényelmes s nálam bevált módszer hajmosás utáni menta-, zsálya-, stb. zöldteás leöblítés amibe még kb. literenként egy evőkanál ecetet teszek, ez megmarad a hajon nem kell letisztálni. Egy csésze töményebb tea bőven elég. Hajszáradás után pedig nem érződik az ecetszag sem. S aznap amikor hajat mosok ugyanabból a teaból egy csészét belsőleg is elfogyasztok…
Üdv.
Anna

Lisztérzékenység
Sziasztok!
A kislányomról kiderült, hogy valószínűleg lisztérzékeny. Ennek mi a lelki háttere? Hogyan lehet kigyógyulni belőle?
Valószínűleg rajtad múlik
Szia Orsi!
Valószínűleg rajtad múlik a gyógyulása.
A gyerekek 3 éves korukig anyjuk aurájában vannak, onnan, ha minden rendben megy 7 éves korukra kijönnek. Ha ennél fiatalabb szinte kizárólag édesanyának tartanak tükröt olyan nyavalyáról, aminek nincsenek tudatában vagy nem akarnak róla tudni.
Dahlke: A betegség mint szimbólum című könyvben fél oldalnyit írnak a lisztérzékenységről. Szerintem olvasd el egy könyvesboltban. Az agresszió, a nőiség, a testiség és a felnőtt szerepek megélésével hozza összefüggésbe. A lányod még kicsi lehet, ezért nagy valószínűséggel mindezek nem az ő bajai, hanem a tieid.
Tudom, hogy nem könnyű ezt megemészteni, de ez van. Nekem egy hónapomba telt, mire hajlandó voltam elfogadni, hogy nem a gyerekem beteg, hanem én vagyok az. (Nekünk kórházba kellett rohangálni.) Miután elfogadtam a helyzetet, megváltozott az életünk, szembenéztem saját életemmel, egészségesek lettünk. Testileg és lelkileg is. Ő is, én is.
Csak annyi a feladatod, hogy elfogadod a saját agressziód és nem fordítod magad ellen. Azután meg kibékülsz a saját testeddel és nőiségeddel és elkezded élvezni. Megtalálod annak a módját, hogy ne nyűg és stressz legyen nőnek lenni, hanem élvezni tudd minden részét. Nem veszel erőt magadon és nem kényszeríted magad semmire, mint nő. Se antibébi szedésére, se újabb gyerekszülésre, se egész napos anyasági rabszolgaságra.
Sok sikert!
A-A
kiegészítés
Orsi!
Kiegészíteném még annyival, hogy a párkapcsolatod környékén is nézz szét.
A liszt halott élet vagyis Szaturnuszi Nap, ami azt jelzi , hogy korlátoz a párkapcsolatod és Te ezt nem akarod elfogadni.
A korlátokat most így a lányod nyújtja (nem főzhetsz amit szeretnél)
Noa
köszönöm a válaszokat!
Kicsit elgondolkodtam azon amit írtatok.. Igen, én magam akadályozom saját magamat pár dologban. Ezt most kívülről is megkaptam a gyerekem által. Már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy én aki kb 5-6-szor főztem egy hónapban, most minden nap a fakanál mellé kényszerülök. Nem is olyan rég, amikor megkérdezte tőlem valaki,hogy ha olyan párom lenne, akinek minden nap főznöm kellene, mi lenne. Erre annyi volt a válaszom, hogy én tutira nem csinálnék olyat. Annyira ellenkeztem ezellen,hogy most szépen megkaptam. Ha egy pasi miatt nem tettem volna meg, a gyerekemért most megteszem, hisz ez most nem kérdés. A párkapcsolat terén is nekem kell tennem, az elmúlt fél évben teljesen elzárkóztam attól, hogy bármilyen kapcsolatom legyen pasival.. Ennél erősebb lökést nem is kaphattam volna, hogy mostmár itt az ideje!!
Még egyszer köszi nektek
Üdv
Orsi

Pánik
A pánikbetegség okairól tudna nekem valaki tájékoztatást adni?
Heves szívdobogás, be-stresszelés, elhomályosult tudat…lappangó halálfélelem…van a jóember életében.
Fizikai tünetek végtelen sora: szívritmuszavar, infarktus-szerű szurkálások, savas gyomor, fül és torokfájás, bokafájdalmak. A kiváltó okokkal nagyjából tisztában van. (Azt mondja.)
Köszönöm.
Pánikbetegség
Én a tünetek háza táján keresgélnék.
Szív: nem ‘harmonikusan’ működik
Gyomorsav: valamit nagyon meg akar emészteni, de mégis ‘marja’ belül
Fülfájás: valamit nem akar meghallani
Torokfájás: valami bent rekedt, valamit nem mond ki
Boka: hmmm, nem tudom, inkább a lábat ‘boncolgatnám’, nem jó irányba halad?
Most ennyi jött. Szerintem ha tisztában van /lenne/ vele, hogy mi váltotta ki, akkor a gyógyulás útjára lépett/volna
szeretettel: Zsani
Mi a hiba?
Ezeket a válaszokat kaptam a sráctól.
Szív: folyamatosan szívmegnyitó gyakorlatokat végez. Önmaga és mások felé is nyit, befogad.
Gyomorsav: Tudja, hogy mi az, ami bántja, de tőle kívül álló okok miatt nem tud ebből kilépni.
Az említett okok felé is nyit.
Fülfájás: Gyakran végez befelé figyelést, benső mesterével napi kapcsolatban van.
Torokfájás: Egy ideje már mindent kimond, ami bántja. Nem fél a következményektől. Még nem veszített el azóta senkit.
Boka: Azt mondja, ez igaz lehet, hisz nem igazán szereti azt csinálni, amit, ahol dolgozik.
De megtalálta a jó oldalát… és képes örömmel venni az akadályokat. (Mióta e felé is nyit.)
Mindezek ellenére egyik pillanatról a másikra, rohamszerűen jön a hullám.
Egyre ritkább, de fél.
Mindez a házasságkötése után néhány hónappal kezdődött. Ez az esemény a srácnak igazi öröm és ajándék. A család volt az álma. Az, hogy valaki elfogadja olyannak, amilyen.
Idézem: Mióta rájött, hogy nem mástól kell ezt elsősorban megkapnia: (önmaga felé is nyit).
Régóta ismerem őt, valahogy mindig tudtunk egymásnak segíteni. Most úgy érzem, ehhez kevés vagyok.
Esetleg nem jól végzi a gyakorlatokat? Rossz gyakorlatokat végez?
Milyen gyakorlat vezet ki a pánikbetegségből, a képzelgésből, hogy ilyen vagy olyan beteg?
Miért akar beteg lenni?
Köszönöm mindenkinek!
Máté aka Plastikman
halálfélelem
Nem vagyok nagy „lelki betegség szakértő” de úgy tudom a pánikbetegeknél ilyenkor intenzíven jelentkezik a halálfélelem. Nekem is volt hasonló régebben, csak nekem a nehéz légzéses változat (nem kellemes)
Leírom én hogyan csináltam. Amint elkezdődött azonnal elkezdtem befelé figyelni, próbáltam minél nagyobb békét teremteni idebent, közben pedig FIGYELNI a félelmet és a légzést, a gondolatoknak pedig NEM adni energiát.
Nálam valószínűleg azért jelentkezett ez a „betegség”, mert a félelmek már túlságosan átvették az irányítást. Amióta elkezdtem figyelni őket, azóta már hála az égnek nem szokott jelentkezni ez a dolog. Szóval én azt tanácsolom, hogy a félelmeknél keresgéljen.
remélem tudtam segíteni 🙂
üdv:hajni
Igen Hajni
Tudtál segíteni.
Annak idején (18-20 éves voltam), amikor átestem egy ilyen hullámon.
A kiváltó okot a mai napig nem tudnám megmondani.
Minden nap úgy feküdtem le, hogy jött a belső hisztéria. Szívdobogás, halálfélelem…
Mikor magamhoz tértem, nem tudtam azonosítani magam azzal, aki lefeküdt. A helyet sem, ahol felpattantam.
Végül már ébredés után is előjött, majd spontán, bárhol, bármikor.
Egyszer, amikor már belefáradtam, bementem édesanyámhoz a konyhába és elbúcsúztam tőle.
Elmondtam, hogy mennyire szeretem.
Utána lefeküdtem és azt mondtam: na gyere, akkor ölj meg!
Nem jött. Egy pillanatra sem.
Azt hiszem ezek után kezdtem el „látni”. És váltam ilyen (önkeresővé).
Soha többé nem jött vissza az az érzés.
Szóval igazad van: szembe kell vele nézni.
Plastikman
Szorongás
Sziasztok!
Megláttam ezt a témát, és úgy érzem, hozzá kell szólnom, mert most jövök ki egy ilyenből, és pontosan tudom, miről van szó.
Az életem teljesen jól ment, élveztem, élvezem amit csinálok, jól teltek a napjaim, a renszeres meditáció és az önmagammal való foglalkozás megtérülni látszott a mindennapjaimban. Persze az életben sok a probléma amivel meg kellett küzdenem (első halálélmény a családban, a nagymamám… és a tudat, hogy nemsokára végleg elköltözöm itthonról és önálló életet kezdek az új lakásomban) De ezektől függetlenül, úgy éreztem, minden jól halad, és hogy megbirkózok ezekkel, ahogy eddig is mindennel.
A semmiből egyszer csak iszonyatos tüneteim lettek, egy hét folyamatos szédelgés, amit egy olyan érzés kísért, mindha egy teljesen illuzórikus, valótlan világban élnék. Minden olyan más lett, megváltozott a valóság és a körülöttem lévő világ. Ez elmúlt egy két napra, és jöttek ilyen rohamok. Kiesések a tudatomból, mellkasi fájdalom, borzasztó szédülések. A pokol volt maga. Eleinte teljesen tehetetlen voltam, és rémült. Megváltozott a fizikai valóság körülöttem, az ágy hullámzott alattam, folyamatosan kiestem a tudatomból… Soha nem gondoltam volna, hogy léteznek ilyen érzések, és hogy velem ilyesmi megtörténhet, azt hittem ura vagyok magamnak, és meg tudok küzdeni mindennel. Bármilyen betegségem volt eddig, mindig tudtam, hogy mi váltotta ki azt, milyen lelki terület, mit rontottam el. Ezúttal nem. Teljesen tehetetlenül néztem, mi történik velem és körülöttem.
Tanácsok:
A The Secret filmet ekkor vettem meg, és folyamatosan alkalmaztam, többször meg is néztem.
Minden reggel és éjjel leírtam, meg amikor épp rámjött, hogy miért vagyok hálás az életemben, mik a jó dolgok, kiket szeretek.
Az egészség szeretetére gondoltam, a betegség gyűlölete nem vezet sehová. Elképzeltem, hogy milyen volt amikor teljesen egészséges és harmonikus voltam. Ezt az érzést valóban újra átéltem, és elképzeltem, hogy már most egészséges vagyok.
Csak olyan dolgokat csináltam ami örömet okoz nekem. Igyekszem minél több olyan dolgot csinálni, ami jókedvet csinál nekem.
Rengeteg pozitív gondolkodást serkentő videót néztem éjjel a youtube on pl Lisa Nichols beszédei és előadásai
pl. Morecombe and Wise videói 😀 nagyon aranyosak
Csak az egészségre hálára és arra összpontosítani, hogy HIGYJEK MAGAMBAN. Ahhoz hogy higyjek a gyógyulásomban, el kell hinnem, tudnom, kell, hogy KÉPES VAGYOK RÁ. Meg kell győznöm magam, és megingathatatlan hitre kellett szert tennem.
Tudnom kell, hogy SIKERÜLNI FOG.
Folyamatosan tudatosan kell figyelni rá, hogy minél több örömöt, hálát és egészséget vonzzak be a napomba.
Tényleg hinni kell, mert az életem múlik rajta!
Szép kis lecke, mondhatom!
Egy hónap volt az életemből ez a pokol, hála Istennek és az égieknek, hogy egyre jobban vagyok. A gyógyulás útjára léptem, és tudom, hogy már csak icipici hiányzik, és elmondhatom, hogy 100%-os vagyok újra, sőt, még több, akár 150%-200% lettem. Mert megtanultam HINNI MAGAMBAN!
Ezeket tanácsolom azoknak akik ebben szenvednek, és keresik a kiutat:
Sok sok szeretettel küldöm mindezt. Ez az egész nem tudom miért történt velem, és mi válthatta ki belőlem, lehet, hogy azt akarta megtanítani, hogy higyjek magamban. Arra is gondoltam, a spirituális út következménye valami módon. Mintha a sok tudatalatti irracionális félelem így távozott volna belőlem.
Neked, kedves sorstársam, mit tanít ez az egész? Hogyan válsz jobb emberré ezekkel a tapasztalatokkal? Amikor egy év múlva visszagondolsz erre, akkor mi lesz az, ami miatt hálás leszel, hogy mindezt átélted? Mennyire leszel büszke Önmagadra, amikor (hamarosan) elmondhatod, hogy önerőből, a saját hiteddel meggyógyítottad Magad? Te mit kaptál? Te mit választassz? Egészség vagy betegség? Csak rajtad múlik, és a hited erejében!
Neked sikerülni fog, tudom. Már csak neked kell tudnod!
Szakirodalom:
Kassai Csilla: 5ről 6ra
Lisa Nichols: No matter what!
film: The Secret
SOK SZERETETTEL írtam neked:
Judit
Nem tudom már kijavítani a helyesírási hibáimat, mert nem
Nem tudom már kijavítani a helyesírási hibáimat, mert nem bejelentkezve írtam a fenti bejegyzést…. bocsi
Mitől fél a pánikbeteg?
A látszat az, hogy a haláltól. Mi lehet a valóság? Szerintem mindenkinél más lehet.
Szerintem ez klasszikus tükör gyakorlat. Meglehetősen ánok formában.
A srácnak most ott van a feleség, a család lehetősége, minden, amire vágyott.
Most pedig halálosan fél.
Mitől fél?
Nem a haláltól, az nem fenyegeti.
Ez csak a látszat.
Mi fenyegeti?
Az apaság.
A barátod halálosan retteg.
Mitől?
A családtól.
A család számára nem az álom, hanem a rémálom.
Szerinted mennyire kell ámítania magát ahhoz, hogy a rémálmát az álmának lássa?
az önámítás makacs torokproblémákat okoz.
Szerintem érdemes volna nekiesnie az illúzióvilágának.
Kezdje a szüleivel.
Szerintem érdemes volna elrendezni az anyukájával való kapcsolatát is.
Persze az apjával valót is, különben az apaság gondolata nem töltené el ekkora rémülettel.
Egy ismerősömnek nem kellett hozzá a házasság, elegendő volt, hogy megkérték a kezét. Még gyűrű sem volt, semmi, ez tökéletesen elegendő volt a pánikbetegséghez. Persze jöttek az orvosok, a pszichológus, a pszichiáter, bogyók és kineziológus és akupunktőz, és ez szépen tolta az egészet. Miután a házasság lekerült a napirendről, egyik pillantról a másikra megszűnt a pánikbetegség.
Természetesen ő sem látta az összefüggést a két dolog között.
Üdv:
A-A
A-A
Köszönöm, továbbítom a gondolataid.
Plastikman
félelem
Ahogyan olvastam a szavaid, egyből egy idézet ugrott be Tolle-tól, ami most pont ide illik 🙂
„A félelemnek a jelek szerint számos oka lehet: veszteségtől való félelem, kudarctól való félelem, sérüléstől való félelem stb. Ám végső soron valójában minden félelem az ego félelme a haláltól, a megsemmisüléstől.”

A vállak mivel kapcsolatosak? Bal váll. „kattog kicsit” és „fáj
A vállak mivel kapcsolatosak? Bal váll. „kattog kicsit” és „fáj kicsit”, amikor emelem/hajlítom a kezem.
Szia! A váll a vállalással lehet összefüggésben az én
Szia! A váll a vállalással lehet összefüggésben az én véleményem és saját metapasztalásom szerint. Olyan dolok „cipelése” terhek, amihez vagy nincs kedved, vagy elképzelhető, hogy olyan dolgot vállaltál, ami nem is a Te dolod lenne. Van kedved ahhoz amit bevállaltál? Megtalálod a választ magadban, és eltűnik a fájdalom. A bal oldal a férfi oldal, ha nehezen emeled, akkor párkapcsolati problémára is utalhat, engedd meg magadnak az érzelmeket. Ez mellett számtalan oka lehet persze külső okok is, sport, táplálkozás és egyéb. Ha pszichoszomatikus az ok és tovább csinálod a dolgaid, könnyen megfájdulhat a hátad, ha hátra dobod a problémát, vagy az izületek ha elfojtod a zavaró érzéseket, esetleg a könyököd ha hátráltatva vagy azokban a dolokban amit Te szeretnél, vagy a kezed ha a dolgaidat másképp kezeled mint ami a fejlődésedet szolgálja. Magaddal törődj elsősorban és figyelj, hogy mi az elvárás tőled, és mi az amit Te szeretnél. Szép dolog másokért tenni, kellemes érzés de ez akkor jó is, ha közben magadra és saját vágyaidra is figyelsz. Remélem mielőbb meggyógyulsz. A tanácsaim elsősorban saját tapasztalásból fakadnak, ezért is szóltam hozzá azonnal, mert még csak kicsit érzed a fájdalmat és úgy érzem tudsz seíteni a problémádon.
Szia
Kaktusz
Bal oldal
Javítsatok ki, ha tévedek, de mintha a férfiaknál pont fordítva lenne, nőknél a bal oldal a női oldal, míg a férfiaknál a jobb.
Egyébként egyetértek Kaktusszal, az a kérdés, Peti, hogy mit veszel a válladra?! Apukád valami problémáját a saját dolgaid mellé?!
szeretettel: Zsani
Erről az oldalcseréről még nem hallottam
Erről az oldalcseréről még nem hallottam, nekem eddig pontosan működött a „jobb oldal=férfi, bal oldal=nő” rendszer.
Oldalcsere
Valamiért ez így jött, de nem voltam biztos benne, hogy így is van…
Mindenesetre utánajárok a témának. 🙂
női baloldal
Én is hallottam erről az oldal cseréről, de szerintem maradjunk a női baloldalnál, mert a tapasztalatom alapján ez működik.
Péter! Ha lehet ne cipelj ennyi gondot a válladon,de tudom hogy könnyű ezt mondani.
Noa
Ne akarj megfelelni!
Megfelelés lesz az, ami miatt kattog.
Ne akarj még a kicsi dolgokban sem megfelelni!
Persze, könnyű ezt mondani – mondhatnád. De hogyan ne akarj megfelelni?
Nos, a megfelelésnek oka, van, valamit kapsz vagy remélsz cserébe a megfelelésedért. Ha ezt felismered és megadod magadnak, akkor harmonikusan ki tudtál bújni a kényszer alól.
Köszönöm a segítséget Neked is, Zsaninak és Kaktusznak is! 🙂
Köszönöm a segítséget Neked is, Zsaninak és Kaktusznak is! 🙂 Foglalkoztam már korábban ezzel a megfeleléssel korábban, de úgy látszik, koránt sem az okot piszkáltam.
„valamit kapsz vagy remélsz cserébe a megfelelésedért” –> ugye, én is fejlődöm, azért „magasabb” szinteken már finomabb (szerintem) az efféle jelek és nehezebben észrevehető… szerintem (vagy csak kifogás, hogy ne kelljen vele(azzal) foglalkozonom……………………………………..)
Köszönöm mégegyszer!

Én öt éve lettem lisztallergiás ill glutén. Ez egy
Szia Sanyi!
Én öt éve lettem lisztallergiás ill glutén. Ez egy elég kemény diéta, amit nagyon szivesen mellőznék,de az orvosok szerint nincs rá gyógymód.De én nem szeretnék életem végéig diétázni, de fogalmam sincs mi lehet a lelki oka ennek a betegségnek.Nagyon szeretném leküzdeni!
üdv Emi
A búza = az élet
A búza = az élet, így annak alkotóelemei is valami módon az életet jelentik, ahhoz kapcsolódnak.
Szerintem azt kellene megvizsgálnod, hogy mi bajod van az élettel? Van-e benned elég életösztön, élni akarás?
Mi az, amit nagyon nem fogadsz el az életben? Mi az, amivel nem tudnál együtt élni, pedig szervesen benne van az életedben?
Köszönöm válaszod, bár nem tudom, hogy mit nem tudok ennyire
Köszönöm válaszod, bár nem tudom, hogy mit nem tudok ennyire elfogadni.Van egy fiam és számomra ő a legnagyobb motiváció az élni akarásra.Fogalmam sincs hol kezdjem 🙂
Üdv:Emi
Neked a saját élni akarásod miatt kellene élned!
Na, itt kell elkezdeni!
Az szerintem elég baj, ha a fiad a legnagyobb motivációd az élethez!
Neked a saját élni akarásod miatt kellene élned, nem a fiad miatt!!!
Ezzel ugyanis majdnem azt mondod, hogy magad miatt már nem is élnél, csak a fiad tartja benned a lelket.
Márpedig ha ez így van, akkor Neked hiányzik a saját élni akarásod és ezt jelezheti a glutén érzékenység.

szapora szivveres
Mar hat hoanapja arra ebredek , hogy nagyon gyorsan ver a szivem .AZ orvosok sem tudjak igazi okat , de ettol eltekintve szivritmusszabalyzot irtak fel, amitol roszul ereztem magam igy keveset szedtem .Nyugtatot is tanacsoltak , de ezt sem igazan hasznaltam . Amikor kezdodott az gesz akkor valoban nagyon aggodtam apam egeszsegi allapota miatt , a kisfiam tanulmanyi elomenetele is idegesitett…szoval olyan mindenert aggodo voltam Azota mar nem szorongok mindenert , csak egyeduli dolog ami izgat ezek az ejszakai nagyon gyors szivveresek (140-160 /perc ) , amik mar nagyon keveset tartanak , nehany percet es szep lassan visszajon a normalis ritmusba .Legtobbszor ugy van , hogy felebredem es mar reflexszeruen keresem a pulzusomat az alkaromon , amitol erezhetoen gyorsul a pulzus , de van amikor arra ebredek , hogy majd kiugrik a helyerol .Az elejen volt felem , izzadas is ,most enyhe nehez legzes van , de mar nincs felem .
Tudom , hogy en betegitettem meg magam es valoszinu , hogy csakis en lehetek az , aki segit onmagan.
Ugy erzem jo uton haladok, de azert megis megis kulso segitsegre lenne szuksegem .
Koszonom, nagyon nektek elore is .

Olyan érzésem van hogy árpa akar nöni a szemem alatt.
Az jutott

Az jutott eszembe hogy én tudok egy hatátos módszert ellene.
Azt hallottam régen hogy aranyat kell rajta tartani és ennyi!
Szóval most ezt csinálom.
Egyébként van ennek valami üzenete?(bal szem)
Üdv:Erika
A nő bal szeme Nap problémát jelent. Nincs napod akire fel tudná
A nő bal szeme Nap problémát jelent. Nincs napod akire fel tudnál nézni . Az arany Nap analógia, tehát valóban jó rá, de inkább be kellene szerezned egy férfit.
Noa
Köszönöm!
Nahát Noa!
Titkon reméltem hogy Töled kapom meg a választ!;)
Az az igazság hogy itt németországban nem vagyok könnyü helyzetben.Otthon soha nem merült fel ez a probléma,hogy nem akadok össze senkivel…Volt akiröl azt hallottam vissza hogy túl jó vagyok öhozzá…!?Itt a férfiak túlságosan bátortalanok,és szerintem bizalmatlanok is.
Fogalmam sincs mitévö legyek!Ha például mint kos kezdeményezek,attol tuti hogy beijednek,esetleg elkezdenek gyanakodni,aztán elmenekülnek.(volt 1ilyen)
Van most egy akit véletlenül futás közben megláttam hogy észrevett,és az ablakhoz rohant=egyértelmü.Aztán kb.3 hét mulva kitalálta hogy segíteni kellene neki a háztartásban…és azóta kb 3hete semmi…Aztán van az akit én még nem láttam de ö ismer,és kb 3hónapja ilyeneket kérdez tölem a közös ismerösöm hogy dohányzom-e?Aztán eltelik egy hónap és megtudom hogy a pasi nem birja a dohányos nöket(nem dohányzom)egy hete nála van az eemail címem,és eddig még nem írt….
Szóval nem tudom mit gondoljak….!
Biztos bennem van a bibi,csak tudnám hol keressem…!
Az elsönél az a sanda gyanúm hogy a fönököm keze van a dologban.;)

ekcéma
Sziasztok.
Nekem az arcomon jelentek meg ekcémás foltok, eddig csak a kezemen volt, kiskorom óta, de most a szám körül egészen sok van és terjed. Általában kipirosodik és cserepes, de mostanában nem cserepes hanem néhány helyen sebes és száraz. Hát, hogy milyen hatása van, nem tudok tőle aludni mert fáj, meg tanulni sem nagyon, így érdekesek lesznek a vizsgáim. Esemény ami történt elötte, egy érdekes történet volt egy fiatalemberrel, első alkalom, otthagyás, stb. Nem rögtön utána jelentek meg a foltok de pár hétre rá. Nem emlékszem más meghatározó eseményre abbol az idöböl. körülbelül egy hónapja nem mulnak el az irrritációk felírt krémre sem.
Re: ekcéma
Ahogy én tudom az ekcéme egyfajta bezártság… valami olyasmi, hogy fortyogsz magadba, nem mondtad meg neki a véleményed…. Engedned kellene bűntudat nélkül a dolgokat, kimondani, ha valami bánt… gondolom pipa voltál csak valamiért nem merted kimondani a véleményed… Ilyesmit tudok én is és a Betegség, mint szimbólum könyvben is ilyesmiről van szó

arcbénulás
Hello
Nekem a multheten lebenult fel arcom, (a bal) csak a szemem mozog,pislogni nemtudok es mast sem tudok mozgatni.
Elég fura állapot..ez mitől lehet?

Nekem lebénult multhéten a feél arcom (a bal fele) nemtudok pislogni, csak a szsmem mozog, más izmok sem. Ez mivel lehet összefüggésben?
Köszi

Meg tudná mondani valaki, hogy a vitiligo(pigmenthián
Sziasztok!
Meg tudná mondani valaki, hogy a vitiligo(pigmenthiány) mitől alakulhat ki? 15 éves koromban jelentek meg rajtam először a foltok és 8 éve csak terjednek. Elvileg gyógyíthatatlan, gyakorlatilag van rá fényterápia, de az is csak a tüneteket kezeli és kialakulnak máshol. Szerencsére világos a bőröm és télen kevésbé feltűnő, de mindig is zavart. Egyrészt hálás vagyok ennek a „kozmetikai hibának”, mert sok olyan dologtól óvott meg, amire most nem lennék túl büszke és ez is megmutatta milyen tudatlanok az emberek, de amióta foglalkozok a spiritualitással, már a lelki háttere érdekel.
vitiligo és egyéb más betegségek
Szia!
Egy ideje engem is foglalkoztat a téma és mivel véletlenek nincsenek, ráakadtam az új német orvostudományra, mely egyértelműen megadja minden betegség okát.
Szeretettel ajánlom figyelmedbe és mindenki figyelmébe, aki tudatosan szeretne gyógyulni és felelősséget érez saját magáért.
http://www.ujmedicina.hu
annamari
Ha bővebben, illetve konkrétabban érdekel, javaslom, először a rövid ismertetőt olvasdd el, majd keress rá konkrétan a Téged érintő betegségre.
Konzulensek és hozzáértők szívesen állnak rendelkezésedre a fórumon.
Jutottál valamire a pigmenthiány megfejtésében?
Csak távoli

Csak távoli ötleteim vannak: Például rákérdeznék, hogy hogyan állsz a mássággal, a feltűnéssel, illetve a tömegbe olvadással.
Ha valamelyikre érzékeny vagy, foglalkoztat, akkor esetleg el lehet indulnod azon a szálon!

Hátha tudtok segíteni
Szeptember óta kb. 2-3 hetente mindig megfázok és folyamatosan köhögök. Másfél hétig beteg vagyok, egy kis szünet és kezdődik elölről az egész. Mindenféle vitamint szedek, hogy erősítsem a szervezetem és mindig megteszek, hogy elkerüljem, de nem sikerül. Ráadásként néha a fülemmel is gondok vannak, nem tudom, hogy a megfázások miatt e vagy sem, mert érzékeny a fülem. Néha bedugul és zúg, de aztán el is múlik és semmi baj nincs vele. Nem tudom mi lehetne ezeknek a lelki oka. Talán nincs is, csak nem vigyázok eléggé magamra.
Köszönöm előre is!
betegségek
Sziasztok még egyszer mindenkinek!
Olvasgattam itt jó pár hozzászólást.
Aki mélyebben szeretné magát beleásni és megérteni a betegségek kialakulását, aki felvállalja magát a felelősséget, az önismeret útjára lép, ilyenek, akik itt vagytok ezen az oldalon nagyon jó úton jártok.
Szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe Dr. Hamer felfedezéseit, Ti itt mindannyian nagy hasznát fogjátok venni, hiszen elindultatok velem együtt az úton. Jó érzés és örülök, hogy idecsöppentem közétek.
Remélem minél többen hasznát veszitek és megértitek az összefüggéseket, mindenféle „betegségből” van kiút, nem kell belehalni, nem kell tőle félni. Nem véletlen kapjuk, nem az emberi élet hibás működése.
A magam, családom (2 kisebb gyermekem van) és környezetem nevében beszélhetek róla, hogy igen, igaz, ami az ujmedicina.hu oldalon le van írva.
2 éve foglalkozom vele, párom betegsége kapcsán ismerkedtem meg vele, és azóta egyre inkább vonzom a spirituális dolgokat is. Sorra érnek a „véletlenek”.
Elindultam az úton.
Érdemes elolvasni a rövid ismertetőt, Hamer doktor életét, és aki megérti az összefüggéseket, az bátran kérdezhet a fórumon: örömmel és kézségesen segítenek a mielőbbi gyógyulásban, megértésben.
Remélem sokatoknak tudtam ezzel segíteni.
Szeretettel: annamari
Hamer: elnézést, nem reklámnak szántam
Tovább olvasgatva láttam, hogy már valaki említette és Sanyi nem sok értelmét látja Hamer doktor felfedezéseinek.
Ide írnék csak annyit, hogy aki saját magát ismeri (és itt azt hiszem ilyen emberek vannak többségben), azok csak figyeljék meg elmúlt betegségeiket, keressék az összefüggést azzal kapcsolatban, hogy volt-e Hamer doktor által leírt érzelmi konfliktusuk, ami a konkrét betegséget megelőzte.
Nem kell megvárni, míg daganatot, vagy gyógyíthatatlan betegséget produkálunk magunknak, csak gondolkodjunk a mi, illetve ismerőseink tünetein… ilyen egyszerű módon bizonyítható a dolog és akkor már nincs többé bizonytalanság, félelem, mert a gyógyulás útját, módszerét már mindenki saját maga megtalálja.
Azért vettem a bátorságot, hogy ajánljam, mert nálam több ízben bevált, a páromon, gyerekeimen már segíthettem, sajnos a környezetem nem tudok, mert mindenkinek magának kell a lépéseket megtenni, mert igen is felelősek vagyunk magunkért.
Mit érez ilyenkor az ember? Természetesen szeretné világgá kürtölni, segíteni másoknak.
Ez az, ami arra késztetett, hogy e pár sort megírjam és nem a reklám.
Remélem nem bántottam meg senkit.
Üdv: annamari
Szia anamari !
Nagyon jó dolgokat írsz, és a doki is jókat ír, vagyis tetszett.
Sztem, ha valakinek baja van, akkor menjen el vkihez, aki kezeli, h meggyógyuljon….. Ne tanulni menjen, mert azzal nem oldódik meg.
Igaz, Te a párod miatt mentél el, h neki segíts. Az előző mondat, így nézve nem rád vonatkozott, ne érts félre. De amíg megtanulja az ember azt amit oktatnak, az x+sok pénz, nap. amíg ebből ismeret lesz, az sok hónap. Amíg abból tudás is lesz, az talán évek. Főleg, ha nehézkes is a tanulás, megértés..stb… 1-1 ilyen pár napos ranfolyamon nehéz sokat tanulni. Kevés. Amikor az ember kezdi érezni, -mások nemtudásán, segítés közben— mennyi mindent tud már, akkor kezd rájönni, h milyen kevés is az….
Remélem rendbe jött a párod, és sok további sikert….
SziaSzia Kobold
Kedves Kobold!
Köszönöm soraid.
Sok mindenben egyetértek Veled, azonban a saját példámon elmondhatom, hogy az egész élet egy nagy tanulás, tapasztalás, megfigyelés ami után fejlődik a lélek.
Szerintem sokan, akik ezen az oldalon megfordulnak, velem együtt tanulásért jönnek ide, hogy fejlődjenek, így jutunk folyamatosan előre.
A tanfolyamról annyit tudok Neked mondani, hogy sajnos még nem tudtam rajta részt venni, de őszintén szólva szívesen tenném. Elég sok ingyenes anyag áll ahhoz rendelkezésre, hogy megértsd az összefüggéseket és segíts magadon. Persze, ha végképp elakadsz, segítők, mint itt is, mindig akadnak.
Ezért jó érzés ez a közösség is, figyelünk egymásra, beszélgetünk és segítünk a hozzászólásainkkal másoknak.
Érdekes, hogy nálam összekapcsolódott a két dolog…
Aztán rájöttem mi lehet az oka.
Dr. Hamer is megmutatja az összefüggéseket: ha megoldja valaki a konfliktusát és bízik magában akkor helyreáll a szervezete (mert képes rá lsd. csontörés összeforr), később már nem fog problémát okozni, ha viszont nem, akkor vagy hosszú ideig szenved tőle az egyén (akár krónikus betegség formájában) vagy belepusztul.
Ha megoldódik a konfliktus és nem okoz fizikai elváltozást, illetve csekély mértékűt, akkor nem fejlődött az egyén?
Nem folytatom, mert nem szeretnék erről hosszasan levelezni, magyarázkodni és a helyet foglalni.
A segítő szándék vezetett azok számára, akik meghallották. Aki felkapta a fejét, úgyis utánanéz és remélem tud magán és a környezetén segíteni. Aki pedig még mélyebbre ássa magát és ezzel szeretne foglalkozni, az úgyis elmegy a tanfolyamra és tanul x évet is akár, de lehet, hogy 2 hónap is elég lesz…
Köszönöm szépen, párom egyébként rendbe jött igen.
Kívánok én is Neked sok sikert mindenhez az életben és kellemes hétvégét!
annamari
Nem emlékszem, hogy pontosan minek is nem látom az értelmét, de
Nem emlékszem, hogy pontosan minek is nem látom az értelmét, de most kikeresni sincs kedvem. Azért örülök, hogy ilyen kedvesen hozzászóltál és én sem tekintem reklámnak, hogy többször is ajánlottad Hammer doki módszerét!
Végül is, mi is valami hasonlót csinálunk ebben a fórumban, de nem csak a betegséget megelőző lelki traumákra gyanakszunk, hanem olyan tanításokra is, amelyeket évek, évtizedek óta nem fogadott be a beteg ember.
Különösen fontosnak tartom azt is, hogy minden testrész és szerv összefüggésben áll valamelyik lelki területünkkel és ahhoz igazodik egészségben és betegségben egyaránt!
Például, ha valakinek a szexualitásával van problémája, akkor nem valószínű, hogy a torka vagy a csuklója fog megbetegedni, ugyanis az ezekkel való kapcsolata igen távoli.
Sokkal valószínűbb, hogy a nemiszerve, női-, férfi- szervei, a húgyrendszere vagy a feje fog megbetegedni.
Köszönöm
Köszönöm Sanyi válaszod és külön köszön, hogy nem voltál elutasító vagy bántó! (ezt sajnos elég nehezen viselem, látod van még itt mit tanulnom :))
Szeretek itt olvasgatni mert sok hasznos információra tudok szert tenni.
Biztosan sokkal több van amögött mindig, mint amit tudunk, és soha nem elég, annál is inkább, mert állandó változásban vagyunk.
Mindenesetre számomra azért meggyőző az említett dolog, mert pontos kimutatásokkal követhető, kiszámítható és levezethető mindenki számára, továbbá több oldalról alá van támasztva. Mindenki saját magán megtapasztalhatja, illetve végiggondolhatja előző betegségeit és rácsodálkozhat, mint ahogy velem is megtörtént.
Teljesen igazad van ezzel kapcsolatban, szinte hihetetlen sokszor milyen „egyszerű” és mégis képesek vagyunk betegséget produkálni:
„Például, ha valakinek a szexualitásával van problémája, akkor nem valószínű, hogy a torka vagy a csuklója fog megbetegedni, ugyanis az ezekkel való kapcsolata igen távoli.
Sokkal valószínűbb, hogy a nemiszerve, női-, férfi- szervei, a húgyrendszere vagy a feje fog megbetegedni.”
Szerintem az embereknek azt nehéz elfogadni, hogy a betegségekért elsősorban mi magunk vagyunk a felelősek és nem egy külső, megfoghatatlan dolog.
Sokféle könyvet olvasgattam és cikkeket ezzel kapcsolatban és mind-mind hasonlóan írja le az összefüggéseket.
Viszont ennyire átfogóan és ennyire tudományosan, mint ahogy Hamer doktor leírta, még nem találkoztam semmivel.
Egy-két példát írnék:
A vese
funkciója: vér szűrése, folyadék kiválasztása
Konfliktus, melyet a betegség elindítója: önértékelési letörési, önértékelés csökkenési konfliktus folyadékkal kapcsolatban
(bármilyen folyadék, folyó, ömlő anyag pl. olaj, víz)
Konkrét példa: „majdnem megfulladtam, nem voltam elég jó, hogy vigyázzak…”
Orrnyálkahártya, orrmelléküregek
Konfliktus: elválasztási, elhatárolódási, visszautasítási konfliktus orr és szaglás vonatkozásában
„nekem bűzlik a dolog…” „rosszul vagyok a szagától…” „nem szeretek taknyos lenni, kisebesedik az orrom…”
Fog
Nemrég tettem túl magam egy fogfájáson. Be is lázasodtam… mivel a fogam épp volt, nem volt szuvas, kivártam mi lesz. A gyökér gyulladt be. Másfél hét alatt elmúlt…
Utánajártam, keresgéltem: a fogbántalmak konfliktustartalma: szeretnék valakibe beleharapni, de nem tehetem meg, mert nem vagyok abban a helyzetben, sokat rágódok dolgokon mostanában és nem tudom mi tévő legyek…
Nem is ragoznám, mert rengeteget tudnék erről írni.
Akit megérintett úgyis utánajár…

vitiligo
Találtam néhány könyvet, amiben a lelki okokról van szó. A vitiligohoz konkrétan ez van írva:
Tüneti szint: helyenként hiányzik a szín az életéből; lelki területen vak foltok találhatók, amelyek kifelé törekszenek, és a test felszínén válnak láthatóvá; kitüntetett személy, akit megjelölnek.
Feldolgozás: életünk legyen sokszínű, változatos, vigyünk színt az ismertetőjellel ellátott területekre; ismerjük meg lelkünk fehér foltjait; jeleinket viseljük méltóságteljesen, fogadjuk el azokat, és engedjük, hogy további előrelépésre ösztönözzenek.
Feloldás: mutatkozzunk érdemesnek a megkülönböztetésre: fedezzük fel magunkban a különlegeset, azt, amire mintázatunk felhívja a figyelmet: tűnjünk ki és legyünk elsőrangúak.
A vak foltok mit jelenthetnek?
A feltűnésről annyit, hogy kb 16 éves koromig egy szürke kisegér voltam a külsőt tekintve. Aztán elkezdtem változni és a főiskola idejére már 180 fokos fordulat. Most pedig próbálom megtalálni a középutat, hogy ne is legyek túl feltűnő, de ne is legyek átlag alatti. A pasizás mindenesetre nem okoz problémát, bika vagyok:)
Belsőt tekintve mindig is befelé fordulós voltam, kevés baráttal, aki egyedül is jól elvolt. A tömeg sosem vonzott, és nem is akartam követni a „birkákat”. Inkább oda húzott a szívem, ahol kevesebben álltak. Kiskoromtól érdekeltek a spiritualitáshoz tartozó dolgok, a „természetfeletti”, de a társadalom azt mondta hogy ez mind hülyeség és hittem neki. Egészen tavaly őszig. És csak most jöttem rá, hogy minden ember egyenlő/különleges és semmivel sem vagyok kevesebb náluk.
Hogy érted a 180 fokos fordulatot? Lehet hogy aranyegérből
Hogy érted a 180 fokos fordulatot? Lehet hogy aranyegérből változtál át akkoriban ezüstcicává. Én is bika vagyok, nolcaffen nézd meg a kristályodat! Igazad van, a bárányok hallgatnak!
A 180 fokot úgy értem, hogy volt az a lány, akit észre sem vette
A 180 fokot úgy értem, hogy volt az a lány, akit észre sem vettek az emberek, nem volt rajta semmi extra, amitől esetleg érdekes lett volna, azon kívül, hogy jó volt tőle elkérni a házit. Aztán rájött, hogy hoppá, nem is olyan csúnya, sőt… és átesett a ló másik oldalára. Hirtelen minden srác az ő számát akarta a bulikban. Na de ebből is elege lett pár év után. És mostanra felismerte, hogy minden ember értékes, célja van az életének és úgy tökéletes, ahogy van/volt. A külső mellékes és az a fontos, hogy belül rendben legyenek a dolgok. Erre törekszem.
A silver cat csak onnan jött, hogy ezüst párti vagyok(az arannyal szemben) és egy cica van a köldökömben, kék kövekkel:)
Nolcaffe alatt az nlcaffe-t értetted? A kristályokkal csak az a bajom, hogy minden oldalon mást társítanak hozzám.
Falun élek és itt a bárányok nem a hallgatásukról voltak híresek:D
Én is bika vagyok… 🙂 Igazából az ezüsthöz szolnék hozzá,
Én is bika vagyok… 🙂 Igazából az ezüsthöz szolnék hozzá, mégpedig azt, amit a természetgyógyász ismerősöm mondott Nekem is. Nos, azt mondta, hogy viseljek aranyat, mert annak magas a rezgése és bőséget, és „fényt” hoz az életembe! Olyasmi, mint a nap, ugye. Mondta az ezüstről, hogy az pont ellentétje az aranynak, lehangol, alacsonyabb a rezgése, lehúz… Ebből mennyi az igaz nem tudom, de ezt mondta! 🙂
Búúú! 🙂
És a fehér arannyal mi a helyzet?:) A piercingeken kívül nincs
És a fehér arannyal mi a helyzet?:) A piercingeken kívül nincs állandó ékszerem, mint pl. gyűrű. Fülbevaló is csak akkor van a fülemben, ha megyek valahova és az is bizsu. Szóval ritkán hordok ilyesmiket. Valamiért nem szeretem az aranyat. Később talán megváltozik, de most ez van:)
Amúgy ezt nem egy másik topikban kellene megvitatni?
Miért várod el egy tárgytól, hogy bőséget és fényt hozzon az
Miért várod el egy tárgytól, hogy bőséget és fényt hozzon az életedbe?

Zarándoknak adok igazat… erre a kristályos-fémes dologra csak
Zarándoknak adok igazat… erre a kristályos-fémes dologra csak azért vagyok nyitott, mert régen gyűjtöttem a köveket, ásványokat, elolvastam egy könyvet a hatásukról, de aztán mégis a szekrény mélyén kötöttek ki. Biztos vannak pozitív hatásaik, de inkább már csak a szépséget látom bennük. Örülök, hogy azért felhoztátok ezt a témát, mert ha már nincs semmi káros szokásom(pl cigi, pia), akkor ezektől sem akarok függeni, ha így jobban belegondolok. De ezt zárjuk is le…
Szóval van még valakinek valami hozzáfűznivalója magához a betegséghez?
Testünk üzenetei
Én nem vagyok gyógyító, ezért csak egy könyvet ajánlanék:
Kurt Tepperwein: Testünk üzenetei
Valakinek még hasznos lehet, érdekes olvasmány ez is.

eszméletvesztés és görcs
Már több éve foglalkoztat a gondolat, hogy mi lehet a betegségem
hátterében.
Mit akar üzenni számomra a betegségem a tüneteken keresztül,
mit kell változtatnom magamban, és hogyan tehetem ezt meg.
Milyen tünetei vannak?
Időnként (évente) a jelenlegi gyógyszeres kezelés mellett kialakuló
eszméletvesztés, az izmok görcsbe rándulnak, vizelet elengedés. Ebből
semmire sem emlékszem, aztán hosszan, nagyon hosszan tartó alvás.
Hogyan hatott az életedre?
Ez úgy 10 éves korom táján kezdődött (most 41 vagyok), visszahúzódó
lettem, nem tudtam elfogadni a betegségemet. Szégyelltem a betegségem
próbáltam titkolni, elkezdtem félni, hogy mi lesz ha „rosszul leszek”.
Milyen életesemény történt a kialakulása előtt – körül?
2 évvel a tünetek megkezdődése előtt szüleim elváltak, teljesen új
környezetbe kerültem. Édesapámat és barátaimat ott kellett hagynom, és az új környezetem nem tudta őket
pótolni.
köszönöm:István
Ez valószínűleg agyi ér probléma.
Szia!
Elég régen írtad ezt a kérdést így nem tudom mikor olvasod majd, de ez a betegség főleg a Rák jegyű embereknél szokott előfordulni.
Mint te is látod nem életveszélyes, csak borzasztóan kellemetlen.
Hát még a családtagoknak!! Édesapámnál fordult elő egy időszakban, és borzasztóan megijedtünk az első alkalommal, de az orvosok nem igazán tudtak segíteni.
Jól gondolod hogy a család felbomlása az oka, mert apukámnál is akkor kezdődött, amikor én is meg a húgom is elköltöztünk otthonról.
Majd amikor ők is hozzánk költöztek (évekkel később) a betegség nyomtalanul eltűnt. Tehát amikor vissza kapta a családját.
Sajnálom, hogy begubóztál, mert pont egy nagy család felvállalása segített volna rajtad.
Apukám Rák nappal született, de a Rák Hold is előidézheti, mert az ő dolguk a gondoskodás. Ha nincs kiről gondoskodniuk a feladat megjelenik betegségben. Minden olyan probléma a Rák jegyéhez tartozik , ahol valamilyen befogadó szerv sérül (tüdő-a levegőt, anya méh-gyermek,gyomor- élelem, erek-vér stb)
Ez valószínűleg agyi ér probléma.
Remélem, hogy tudtam segíteni.

Sziasztok én azzal kérdéssel fordulok hozzátok ,hogy kb 2 éve
Sziasztok én azzal kérdéssel fordulok hozzátok ,hogy kb 2 éve fáj a hátam nem lelki ok a probléma ha nem érzem hogy kicsit szur valamikor és nem nagyon tudok ez miatt aludni voltam ortopédiánál de nem mondak semmit szóval közép tályon minha a 2 csigolya között nagy a távolság de nem annyira és onnan ered ez a fájdalom volt egy időszak amikor nem fájt anyirra de most megint elkezdett szóval ha tudtok javasolni valamit azt előre is megköszöném .Sziasztok

fájdalom
Szia
Nyakfájás, pici hátfájás, merevség, mellkas nyomás, nehezemre esik sokszor levegőt venni, evés közben biztos, hogy rámjönnek a tünetek. Óriási szívdobogás, nem régóta hasfájás középen és itt ott szúrkál a hasam. Émelygés és hányinger, fejfájás, szédülés és a bal fülem susog meg zúg leginkább ha fekszem.
Ezek a tünetek gyötörnek egy jó ideje kissebb kihagyásokkal. Kérném a segítségeteket! Már nagyon nem bírom! Hogy lehetne megszabadulni tőlük és mi lehet az oka?
Köszönöm:
Gazellina
Egész-ség=teljesség
Örömmel olvastam, hogy az utóbbi 3 segítségkérőből ketten voltak orvosnál. Én mindenképpen elsősorban orvosi kivizsgálást javaslok, és csak utána gyógyítgassuk magunkat.
Nem titok, hogy Hellinger a családfelállítás módszerével sok betegséget vizsgált. Magyarul is megjelentek erről könyvek: T. Schäfer: Gyerekek gyógyítása családállítással, illetve Amikor a test jelez. B. Hellinger: Családdinamikai kötődések rákbetegeknél.
Most meg szeretnék osztani veletek egy gyakorlatot, amit otthon is egyedül el lehet végezni, és akár hosszútávú enyhülést is okozhat. ( részlet B. H.: Maradandó boldogság című könyvéből)
„A teljes egészség
A családfelállítás szerteágazó felismerései közül egy az egészségünkkel kapcsolatos, mégpedig a tökéletes egészségünkkel. Ez a felismerés a következő: sok betegség olyan személyeket képvisel, akik nem kívánatosak nekünk vagy a családunknak, akiket elfelejtettünk vagy kizártunk.
Megvizsgálhatjuk magunkban ezt is. Ismét lehunyjuk a szemünket öt percre és gondolatban végigjárjuk a testünket, számba vesszük/hogy hol fáj, illetve hol beteg valami. Hogyan szoktunk reagálni általában a fájdalomra, a betegségre? Meg akarunk szabadulni mindattól, ami fáj vagy beteg, ahogyan korábban meg akartunk szabadulni valakitől a családból.
Most éppen az ellentétes módon járunk el. Mindazt, ami fáj és ami beteg, szeretettel a lelkűnkbe és a szívünkbe fogadjuk. Egyenként megszólítjuk őket: „Itt maradhatsz énbennem, megnyugodhatsz énbennem!” Mindeközben figyelünk, hogyan hat ez a testünkre és milyen változást idéz elő Gyakran tapasztalhatjuk, hogy valamely fájdalmunk alábbhagy és megkönnyebbülünk.
A következő lépésben megpróbáljuk felismerni azt, akit a betegség és ez a fájdalom képvisel. Ki lehet az mindazok közül, akiket kitaszítottunk vagy elfelejtettünk? Ki azok közül, akik talán igazságtalanságot szenvedtek el tőlünk vagy a családunktól?
Egy idő után tudjuk vagy legalábbis sejthetjük, ki lehet az. A fájdalmunkkal és a betegségünkkel együtt ehhez a személyhez fordulunk. Ezt mondjuk neki: „Most már látlak! Most már tisztellek! Most már szeretlek! Most már helyet idők neked a szívemben!”
Hogyan érezzük magunkat ezek után? Hogy van a betegségünk? Hogy van a fájdalmunk?
A teljes itt is azt jelenti: hiánytalan.”
Sok sikert!
Sz. Ildikó
Azonnal menj orvoshoz !!!
Azonnal menj orvoshoz !!!
A szívinfarktartus előtt pár nappal nekem is ilyen tüneteim voltak!!!

szélütés
Sziasztok!
Egy ismerősöm a huszas évei közepén jár.
3 napja szélütést kapott, a bal oldala teljesen lezsibbadt.Szerencsére ennél nem lett súlyosabb következménye, de nyilván bármikor előfordulhat ismét.
Nemrég valamilyen immunbetegséget is megállapítottak nála, amikor gyanús kék foltokat talált magán. Emellett nőgyógyászati problémák is felmerültek.
Szóval kapja a jeleket, csak még nem tudja, mire figyelmeztetik.
Ebben kérek segítséget tőletek.Mi lehet az, amire ezek a betegségek utalnak és miben kell változtatnia?
Köszi.
Nap szerep
Én a férfi és női szerepek nem megfelelő megélésére gondolok. Nincs Nap (férfi,apa , főnök) az életében akire felnézhetne,vagy pedig ő akar az lenni.
A szélütés alatt agyvérzést értel?
Köszönöm a
Köszönöm a válaszodat.
Az orvosok szélütést mondtak, ennél többet nem tudok, a szép az, hogy ők se.
Ez lehet agyvérzés vagy agyinfarktus is. A lényeg ugyanaz: oxigénhiányos állapot lépett fel az agyban pár percig.
Abban lehet igazság, hogy a férfiminta nem tökéletes nála, mert az apja olyan mint egy tyúkanyó.Nagyon durván. Mintha az anyja és az apja egyszerre akarna lenni.Az anyja meg úgy él, mintha nem is létezne.
Szóval a szülői minta eléggé vegyes.
A lánynak párkapcsolata sincs.
Elgondolkodtató, amit írtál.Csak fura, hogy huszonév után jött ki, mert ez azt hiszem a családjukban mindig is így volt.Ráadásul a nővérének semmi baja.

Torokfájás, ekcéma
Sziasztok!
Most írok először ebbe blogba. Nekem több hónapja torokfájásom van és kb lassan egy éve a bal lábamon egy diónyi nagyságban a gyermekkori ekcémám (ami évek óta nem kínzott…) előbukkant. Lehet az emésztésemmel van összefüggésben de néha elgondolkozom hogy a jó úton járok-e. Lehet furán hangzik…. Sok változáson estem át az elmúlt másfél évben, nem volt könnyű lelkileg. Lehet a testem így jelez??? Ötlet, vélemény?
Üdv
gabrio
Biztonság
Nem érzed magad biztonságban.
Mind a két probléma erre utal, de kérdés, hogy az anyagi biztonságtól félsz, vagy attól hogy elhagynak(érzelmi biztonság). Vagy esetleg mindkettő?

Sziasztok 🙂
Lenne egy-két kérdésem, kb.két éve küszködöm felfúvódási tünetekkel.
Szeretném megtudni lelki hátterének okát?
A másik….kb.egy hete kisujj-és gyűrűsujjam el van zsibbadva egyfolytában.
Ezeknek a lelki okaira szeretnék választ kapni.
Köszönöm.
Monicas

gyulladás
Tibor73 Általános gyulladással kínlódom már évek óta. Lelki okról nincs tudomásom. Ami a jelenleg a legrossabb az, hogy viszeres lettem elöl és középen. Bármilyen gyógyszert írok fel magamnak, ( ingával ) egy idQ után túl erQs lesz. Nem ártana egy kis segítség! ElQre is köszönöm.
Kurt Tepperwein – Savtalanítás-A Fiatalság Forrása

A búzafü és a lucerna tabletta is túl erös, sok gyümölcsöt eszem. Azért kösz a segitséget!
Félsz valamitől (be vagy gyulladva).
Elég rég jártam erre, de talán még olvasod.
Félsz valamitől (be vagy gyulladva).
Ha meg írod hol van, vagy hol szokott begyulladni azt is megírom , hogy mitől.
Noa
A neten is ezt találtam.
A neten is ezt találtam. Állkapocs és orrmelléküreg. Kösz a segítséget! Tibor73

Betegség
Kedves Sanyi !
Tavaly született egy kislányom, pár hónapos kora óta igen makacs ekcémával küzdök a kezemen, főként a tenyeremen. Sajnos a magánéletem sem igazán tökéletes, úgy érzem, a férjemtől nem azt a lelki támaszt kapom, amit szeretnék. A pici születése sok mindent megváltoztatott. Későn szültem, 39 éves vagyok. Néha nem érzem magam igazán jól a bőrömben. Mindenem megvan, családom, megfelelő anyagi hátterem és mégis valami hiányzik. A kezem miatt sokat szenvedek, hólyagosodik, majd azok megrepednek, véreznek. Fájdalmas, viszket és csúnya. Az orvosok nem tudnak vele mit kezdeni. Valójában ez a problémám k. 15 éve kezdődött, de sosem volt ilyen intenzív. Kb.8 éve voltam természetgyógyásznál is ( 2 évet jártam hozzá ), aki akkor viszonylag normalizálta az állapotom, kb.5 évig szinte tünetmentes voltam. Most visszamentem hozzá, de valami megváltozott, nem hiszek benne. Úgy érzem, már csak a pénz érdekli.
Segítsetek megtalálni a problémám okát !
Köszönöm !
A bőr mutatja meg belső feszültségeinket,
El gondolkoztál már azon, hogy miért akarsz mindenáron megfelelni mindenkinek?
Vagy hogy miért nem tudod felvállalni magad?
A bőrünk nem tud hazudni. Minden érzésünk meglátszik rajta (elpirulás)
A bőr mutatja meg belső feszültségeinket, elváltozásai tehát életed mostani problémáit.
Noa
Az ekcémádnak Te tudnád megtalálni a belső okát.
Annak mindig

Annak mindig nagyon erős belső pszichés terhelés az oka.
A lelki problémádat kéne tetten érned,ami kihozta,és feldolgozni.
Gondolj vissza,mi volt az az élethelyzeted ami először kihozta.
Mitől szenvedtél akkor lelkileg?
Nem biztos ,hogy most is az az ok,de mindenképpen a lelki nyomás
egy bizonyos megoldatlan problémád miatt ,az oka.
Ez a lelki rész.
A fizikai annyi,hogy kerülni kell a tejtermékeket,füstölt dolgokat ilyenkor.
Azon a területen a vízre is vigyázz.
Ha SHEA vajjal kenegeted külsőleg,a tünetet az is javítja.
Ezenkívül a holt tengeri agyag,és normális szolárium is segít,/persze a napfény leginkább/
Pollen Grape kapszula,és omega 3, ligetszépe olaj.
Ezek mind segítenek,de az OKOT BELÜL KERESD.

Már másfél éve pajzsmirigy alulműködésben szenvedek, tudom is
Már másfél éve pajzsmirigy alulműködésben szenvedek, tudom is hogy miért alakult ki, elég stresszes voltam előtte. Az iskolákban is a környezetem nem volt a legmegfelelőbb, aztán volt egy párkapcsolatom, ott sem volt jobb a helyzet. Kiderült, hogy Hipertóniám is kialakult. A tünetek már 6-7 éve fent álltak, mostanában már nem sok maradt meg belőlük. Régen: fáradékonyság, nem tudtam koncentrálni, idegesség, izzadékonyság, fejfájás, szomjúság, hízékonyság, viszketés, bél problémák (savtúltengés, hol híg, hol kemény széklet), menstruációs zavar (3 napnál többször nem jött meg, akkor is nagyon kevés), állandó szédülés és még sorolhatnám.
Most megmaradtak: fejfájás, néha feszült (még ha okom sincs rá), fáradékonyság, állandó szédülés, vérnyomás ingadozás (nemrég leestem a lépcsőről is ezek miatt)
Kiderült, hogy vas hiányom van, és az orvos azt mondta, hogy ez miatt vannak a tünetek.
Viszont nem értem, mivel már normális az életem, minden rendben van, nincs okom stresszelni sem. Csak akkor vagyok feszültebb, ha idő változást észlel a szervezetem.
Az az egy aggaszt, hogy nem segít az orvos, és már nagyon elegem van, hogy minden nap történik velem valami. Nincs egy olyan nap sem, amikor ne lennék rosszul, és ez aggaszt. Semmi más problémám nincs.
Előre is köszönöm a segítségét!
csak a hited tudja megadni.
Szia Vivien!
Semmi más gond nincs csak annyi hogy nincs meg a biztonság érzeted.
Nem érzed magad biztonságban sem érzelmileg, sem anyagilag.
Meg kell tapasztalnod, hogy senki nincs biztonságban még a leggazdagabbak sem.
Azt hogy minden rendben van csak a hited tudja megadni.

foltos hajhullás
Sziasztok!
11 éves korom óta, vagyis 11 éve (micsoda véletlen :)) élek autoimmun betegséggel, elsősorban vitiligoval, pigmenthiánnyal. Egy-másfél évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy lassan, de biztosan megoldom a lelki hátterét, mivel a foltok egyre barnultak be. Ám a nagy elbizakodottságra szokás szerint egy hatalmas pofon volt a válasz: elkezdett hullani a hajam, annak ellenére, hogy egy nagyon jó időszakomat éltem, még ha a felszín alatt megvoltak a magam szokásos lelki háborúi is.
Egy borzalmas fél évem volt, míg sikerült újra kinöveszteni a hajat, és az egésznek köszönhetően nagyon sok pozitív változáson mentem át. A rossz szokásos azonban hamar visszajöttek, és fél év múlva újabb, ám már sokkal enyhébb hajhullás következett, mellyel még hamarabb megbirkóztam, de ma megint új kopasz foltra leltem.
Kicsit olyan érzésem van, mintha az egész hajam ki akarna cserélődni, foltról foltra.
Tudnék még sokat írni ezzel kapcsolatban, sokat olvastam utána, és vannak elképzeléseim az okokról, de inkább a Ti véleményetekre vagyok kíváncsi, melyet ha megosztanátok velem, azt nagyon megköszönném 🙂
üdv:
Eszti
Hát a hajhullásnak,nem csak pszichés okai vannak,hanem fizikai i
Hát a hajhullásnak,nem csak pszichés okai vannak,hanem fizikai is főleg.
Vagy gyulladásos góc van valahol a szervezetben,vagy hormonális ok pl. pajzsmirigy,nem megfelelő táplálkozás,pl.vegetáriánus,de hiányállapotokkal,vagy nem jó a felszívódás a szervezetben,és fontos dolgok pl.cink és társai nem tudnak felszívódni.
Az se mindegy hol vannak a foltok a fejen,mert ott is ott vannak a szerveknek a zónái,mint a talpon ,tenyéren,fülkagylón.
Én nem vagyok orvos párti,de foltos hajhullásnál mindig komolyabb probléma van,nem ártana egy teljes kivizsgálás,és gócvizsgálat.
Ami segíthet:
Halolajak,ligetszépe olaj,cink,biotin,b-komplex,szelén.
Az A-vitaminnal vigyázni kell,mert ha kevés az is baj,de ha sok,akkor meg kimondottan hull a haj.
Ha felszívódási probléma van,acidophilus,vagy bármi más probiotikum kell.
Ha nem akarsz orvoshoz menni,nagyon jó orvos-természetgyógyász rendelők vannak,ahol korszerű biorezonanciás gépekkel megvizsgálnak,és megvan a fizikai ok is.
Az is van hidd el.
A stressz és a pszichés probléműák először a finom testekben okoznak problémát,de ha ez tartós a fizikai tesbe is átíródik.
Mindig együtt kell a kettőt gyógyítani,sőt a mentális régiókat is be kell vonni.
Csak így van teljes gyógyulás,ha az ember egészét kezeljük. /test -lélek-szellem/
Kedves Éva!
Teljesen egyetértek azzal, amit írtál, de sajnos az
Kedves Éva!
Teljesen egyetértek azzal, amit írtál, de sajnos az első foltok jelentkezését követő közel fél évig tartó kivizsgálásokból nem derült ki semmi komoly, de azért azt felajánlották, hogy biztos, ami biztos, kikapják a mandulámat, ha még megvan 😀
Az „ártatlan” pigmenthiányok pedig egyébként is autoimmunitásra utalnak, ezért esetemben a hajhullás is kötődhet pusztán ehhez.
A fizikai testemet akupunktúrával (később kristálygyógyászattal) és különböző vitaminokkal töltöttem fel. De ez nem egy állapot, hogy külső energia bevitel hiányában elkezd hullani. Ezért lenne jó tudni, hogy mi viheti el az életerőmet, és mitől lettem ilyen érzékeny e téren.
Foltos hajhullás
Nem tudom,hogy szabad e itt ilyet,de majd a Sanyi szól,ha nem
Szóval van egy Radionikai gép,egyetlen helyen,ami csodákat tud.
Úgy értem ,hogy eddig még minden rejtélyes dolgot kiderítettek vele.
Meg kéne próbálnod..
Mantra rendelő :XIV. Thököly út 58-60
T:1 343-5574
amit a végén írtál,hogy külső bevitel hiányában…az felszívódási zavarra utalhat,
ezért kell mindig bevinned
vagy esetleg valami enzim probléma,ami miatt nem hasznosulnak dolgok
Szóval szerintem próbáld még ezt meg,hátha neked is bejön…
foltos hajhullás
Nekem is foltos hajhullásom van, már gyerekkorom óta, vagyis 25 éve, és nem sikerült még megszüntetnem. Nekem édesanyám is küzdött ezzel, nála viszont megszűnt, úgymond kinőtte.
Én egyáltalán nem tudok egyet érteni azzal, hogy fizikai oka van…a gócoknak is van lelki oka. Saját tapasztalatom! Az a gond, leginkább, hogy valójában senkinek sincs igazán fogalma arról, mi is okozza, ráadásul egyénenként is érdemes értelmezni.
Nálam ilyenkor vérszegénység van és valamelyik fehérvérsejt száma csökkent némileg, mikor hullik a hajam, de ez is csak tünet. A könyvekben okként a gyász, illetve a spiritualitással való kapcsolat van említve. Nálam jelenleg az a kép állt össze, hogy alapvetően nagyon a figyelemfelhívást szolgálja. Arra figyelmeztet, hogy nem azt élem, ami én vagyok, amit én akarok igazán. Az ember elvégre szárnyalásra született. És arra is rájöttem, hogy mindig akkor jönnek elő, amikor lelekileg valami problémára ráfókuszálok, és arra akarna figyelmeztetni, hogy ez csak az életemnek egy apró szelete, és ne ezzel törődjek, hanem élvezzem az összes többi részét! És valóban, amikor sikerül elfogadnom, akkor abbamarad. Csak sajnos ezt nehéz elérni sokszor. A tippem, hogy próbáld ki az életmódváltást. Amikor vegetáriánus voltam (csak húst nem ettem, ill. halat alkalmanként, tejet és tojást igen), és rendszeresen jártam a természetben, és a problémákat sikerült úgy vennem, ahogy, akkor egyáltalán nem jelentkeztek. Bár rettenetesen zavaró, de már kezdem megszeretni, mert elég jó figyelmeztetés.
Én ezt tudom hozzáfűzni a témához. Remélem segít valamit.
GNM
Kedves Eszti! Kérlek nézd meg ezt az oldalt: http://www.ujmedicina.hu
Keresd meg a fórumot, és ott keress rá a hajhullásra. Nem fogod megbánni, ha elmélyedsz ebben az újfajta orvostudományban!!! Üdv: Vera

agyalapi mirigy
Szia!
Eléggé összetett a betegségem, és sajnos sok mindenre kihat. Van egy jóindulatú agyalapi mirigy mikrodaganatom, ami ugyan kicsi, de mégis belekavar az immunrendszerem működésébe, és megbolondítja a hormonháztartásom.
Következményei: cikluszavar- nem tudnak vele mit kezdeni az orvosok, van egy gyógyszer, amit a terhességi hormon kordában tartására, és a daganat zsugorításásra szedetnek velem, de ezen kívül csak a fogamzásgátló szedését tudták kitalálni, mint esetleges cilusrendezőt, amire meg én nem vagyok hajlandó. A teherbeesés nehéz lesz így is, mert vannak más befolyásoló tényezők is, nem akarok még jobban belekavarni.
2006-ban volt egy komoly hasi műtétem, sajnos annak a gyulladásos folyamatnak a következményeként valószínűleg még a petevezetők is el vannak záródva..
csontritkulás:Ez a legújabb jó hír.28éves vagyok, állítólag az eredményem egy 50-es nőé.
hajhullás, állandó fáradtság, hangulatingadozások/sose voltam hisztérika, de az utóbbi egy évben többet bőgök, mint nevetek, néha már magamból is elegem van/
És egyéb bajok: állandó hát-váll-nyakfájás, szép kis baloldali bordapúp, nyakcsigolya kopás, kiegyenesedett hát
Hashimoto-autoimmun pajzsmiriggyulladás- ez nem kezelhető, nem tudni, mi lesz belőle
Azt hiszem, ennyi elég is.. :)) Kiváncsi lennék, ezeket hogy hoztam össze magamnak! Mert majdnem biztos vagyok benne, hogy én ügyeskedtem össze ezt a sok …… akaratomon kívül..
Hát ez szép lajstrom,de a többségét szerintem kis aranyos
Hát ez szép lajstrom,de a többségét szerintem kis aranyos daganatocska okozza.
Csontritkulás:
hát ez a Te korodban ?…,szerintem ösztrogén hiány miatt nem szívódik fel a Ca, ezt pedig a hormon rendszered felborulása okozza,
ahogy a hajhullást,és a pajzsmirigy problémát is,valamint a fáradtság,hangulatingadozást is ez okozza.
Te még örülhetsz ,hogy kaptál rá gyógyszert.
Egy ismerősömnek ugyanez a problémája,és tojnak rá,ne tudd meg…
Én gyógyszerellenes vagyok ,de ide szerintem nagyon is kell.
Ha nem akarsz humán hormont szedni,van nagyon jó növényi kivonat
Villarosa kapszula, a Vita Crystal forgalmazza.
A hát, nyak problémád,az inkább pszichés eredetű /is /,túl sok teher,de alkati dolog is,és lehet hogy a csontritkulásod is betesz.
Nekem teljesen rendbe jött a gerincem,amikor 2 évig nem ettem húst./a húsból a húgysavkristályok,sokat ártanak a dolognak./
Szia Éva!
Neked is köszönöm a választ. Mindig tehetséges voltam
Szia Éva!
Neked is köszönöm a választ. Mindig tehetséges voltam problémák gyártásában, de most túlszárnyaltam magam! :))
Hallottam már a Villarosaról, ha otthon leszek, kipróbálom. Addig pedig iszom a palástfű-cickafark-pásztortáska teámat. A fogamzásgátlót már csak akkor fogom bevetni, ha tényleg semmi más nem segít. Nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás a problémámra. Főleg, hogy vágyom a babára!! És hogy páromat idézzem:”ha becsúszik, akkor jó,akkor kész helyzet van, mert babám, férfi vagyok, és nehezen hozok döntéseket, nem hogy ilyen nagyokat!” :))))
A hús dolog érdekes, egyre kevésbé eszem. Nem szándékoltan, egyszerűen nem kívánom! Két hetente talán egyszer egy picit, de kibírnám nélküle.Hiába, nem hülye a szervezet, tudja, mi kell-nem kell neki!
Ha nem eszel húst,akkor vigyázz,mert pótolnod kell a fehérjét
Ha nem eszel húst,akkor vigyázz,mert pótolnod kell a fehérjét is,meg sok minden van a húsban,nyomelemek,vitaminok amit pótolni kell.
Én ha csinálok ilyen kúrát,mindig veszek komplex aminosav készítményt/az már lebontott fehérje,nem kell pedálozni májnak,vesének,és nem lesz hiányállapotom/,meg valami multivitamin ásványi komplexet.
Ezekre figyelni kell,különben leszanálja magát az ember,mindenféle hiányállapota lesz.
Vegáknál is sűrűn előfordul.
Minden jót neked,figyelj magadra,és az Új Germán Medicina tényleg jó.
Üdv: Éva
idegi kimerültség és húsmentesség
Kedves Éva!
Én se meszem húst több okból a vastagbélgyulladásom miatt és rájöttem nincs rá szükségem.. halat néha eszem, A vércsoportú vagyok.
a Fehérjét én eddig borsófehérjével pótoltam és amaranttal..
ez mi komplex aminosav készítményt/ ?? hol kapható?
spirulinát és omega3 tablettát is szedek ja és vettem most halolaj kapszulát is, de ig yis fáradékony vagyok ráadásul remicarde infuziót kapok mi pont kivonja a fehérjét.. és nagyon nagyon feszült vagyok, alig tudok aludni is. sok okot feltártam, csak a feldolgozást nem birtam eddig megoldani. Javasolna még valamit? családállitásra járok, prána gyógyitóhoz, igazábol tudom magamért kel többet tennem. ja és most legujabb a szorongás pánik kimozdulni a hideg lakásbol stb.. és nekem is gerincferdülésem van.. egyedül élek 38 évesen ,
stb. köszönöm szépen! ÜDVözlettel: Tímea
Szerintem menj el egy új germán medicináshoz!
Az, amit összehoztál az egyenes következménye a mirigydaganatnak. Mivel a hormonháztartásod billenti fel a daganat és a hormonháztarás egyetlen szálra fűződik fel, ennek minden következménye előfordulhat. Hipofízis, pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, mellékvese, petefészek, szépen sorban, ahogy jönnek a különféle ráfűződő traumák.
A daganatok mindegyike lelki trauma eredménye. Az új germán medicina ennek a specialistája, tudnak segíteni abban, hogy milyen típusú traumát és mikor keress az életedben. Meg kell oldani, meg tudsz gyógyulni. A hormonfolyamatok és az anyagcsere folyamatok helyreállítása szisztematikus kezeléssel megoldható szintetikus szerek adagolása nélkül.
Az agydaganatok valaki halála, valaki halálának okozása jellegű traumák eredménye szokott lenni, ha jól emlékszem, de ez nagyon nem biztos.
Javaslom, hogy keress fel egy Nelsonnal dolgozó új medicinást. Ez a kombó elég sokat segíthet. A Nelson sok mindent tud, az NLP-je tudja az alaptraumát is oldani és az eddig felhalmozott sok negatív és reménytelen kísérlet traumáit is fel kell oldani. Az anyagcsere helyreállításához sok minden kell fizikai szinten is, szisztematikusan végigvitt kezeléssel egészséges lehetsz.
Tapasztalatból beszélek, a fiam kigyógyult a hipofízis mizériából. Neki az alaptrauma kéthetes magzati korban az ikertesó halála volt. Egy ismerősöm a fia halálának okozása miatt csinált magának hipofízis daganatot, nagyon agresszívet, az orvosok szerint három hónapja volt hátra, de ő túlélte alternatív kezelésekkel.
Nyugi van remény. Ne ostorozd magad, hanem olvass a tested jelzéseiben. A tested vészjeleket küld, sürgősen tanulni kellene a jelolvasást, legalábbis el kell menni valakihez, aki ebben már elég jó. Neked már az allopátiás orvoslás mindent megadott, amit tudott, most rá kell találni az alternatív medicinára, ami tud segíteni.
Alenka!
Köszönöm a véleményed. Egyelőre Portugáliában vagyok
Alenka!
Köszönöm a véleményed. Egyelőre Portugáliában vagyok a párommal/itt dolgozik még kb.novemberig/, csak ha hazamentem tudok utánajárni annak, amiről írtál.
Sajnos ez a hely egy újabb stresszforrás.
Aki még nem járt Portugália ezen részén, az biztos nem tudja elképzelni, hogy itt akár rossz is lehet. De a helyiek úgy hívják „a portugál sivatag”.:) Magyarán nincs semmi, egy lepukkant gyártelepen lakunk,/ide húztak fel egy nagyon szép lakást/ körülöttünk falak, ványadt macskák, egy temetkezési vállalkozással a szomszédban.. én napi 10órában egyedül vagyok itthon, mert melót nem vállalhatok port.nyelvtudás nélkül..Bár legalább egy angol nyelvtanfolyamra elfogok járni. De nem ez a lényeg. Érdekes, hogy azt írod, a daganatok valaki halálával kapcsolatos traumák eredményei. Nekem 2008 decemberében kezdődött a vérzészavarom, aztán jött szépen a többi.És az az érdekes, hogy ugyanebben az időben derült ki a párom anyukájáról, hogy rákos, áttétekkel. Fél évig harcoltunk érte, de ő hamar feladta sajnos.
Párom mindent megtett, rengeteg pénzt ráfordított a kezelésekre/B17vitamin, hallottál már róla? / és mellette állt mindenben, hordta a kezelésekre.Az ő munkája olyan, hogy mindig máshol külföldön kell pár hónapot dolgoznia, egy projekt közepén utaztunk haza, és sanszos volt, hogy elküldik a munkahelyéről .Végül is szerencséje volt, otthon lehettünk találtak neki otthon munkát.
Azt a fél évet nem kívánom senkinek, bár voltak szép pillanatai, és nagyon összekovácsolt minket a helyzet. De mivel mindig is eszméletlenül érzékeny voltam mások bajára, és nagyon rágódós vagyok, teljesen kikészített az állandó aggódás barátom anyukája, és barátom iránt. Nekem kellett erősnek lenni, tűrni a rosszkedveit, meg harcolni, hogy a letargiája ellenére is tartsam benne a lelket, és jó kedvre derítsem. Hogy egyáltalán együtt maradjunk, bármi is van. Egyébként meglepően jól viselte az egészet, ő sokkal erősebb nálam lelkileg. A haláleset maga már szinte megkönnyebbülés volt mindenkinek, bármilyen kegyetlenül is hangozhat ez. De annál a szenvedésnél jobb, az biztos.
Szóval kikészültem. És végig sejtettem, hogy ezzel hozható összefüggésbe az egész adenoma-mizériám, és minden ami ezzel jár. Elképesztő, hogy mit képes magával művelni az ember, „csak” stresszeléssel. .
De most mondjam a barátomnak,/mikor amúgy is sok feszültség van a bajaim miatt/, hogy drágám, anyukád betegsége és halála miatt csináltam magamnak ezt a szép kis kupacot? Azt hiszem, ezt magamnak kell megoldanom, bárhogy szeret is, ilyen dolgokban nem számíthatok rá. :/ Szerintem ő az egésznek a lelki hátterével nem tud mit kezdeni , és megzavarodik, hárít, ha jobban beleakarok menni a témába. Nem tud segíteni, és ez kiborítja, közben viszont szerintem nem is tudja igazán elhinni, hogy tényleg baj van. Nem tudom. Valahogy az, hogy nekem valaha babám lehet, olyan lehetetlennek tűnik most. Pedig nagyon vágyom rá. Kicsit hosszú voltam, remélem, nem untattalak.:)
Üdv: Nevadett
Nevadett most kezd hozzá!
Az anyósod halála óta van ez a mizéria nálad? Kábé azóta kezdődött?
Ha igen, akkor magadra vettél sok mindent a halálából.
Biztosan sokat szenvedett és néha azt gondoltad, hogy jobb lenne, ha meghalna. Így felelősnek érzed magad a halála miatt. Ez tud ilyesmit okozni. Nem szabad félvállról venned.
Ez egy rossz hozzáállás.
El kell kezdened dolgozni a lelki és a fizikai szinttel is. Szerintem a napi 10 óra eltöltésének értelmes módja, ha megkeresed a gyógyulásod útját.
Vegyük a fizikai szintet.
A legelső, hogy rengeteg vizet igyál.
Azután igyál lapacho teát napi fél-egy litert. A borult hormonháztartás eredményeképpen szétcsúszik az összes nyálkahártya az orrnyálkahártyától a bélnyálkahártyáig és teljesen szétmegy a baktérium-vírus-gomba egyensúly. Vírus és baciirtó, megelőzésre a női szakasz gombásodásának megelőzésére is jó. Vitalizáló hatású, jó kis tea. Nincs íze, akármivel keverheted.
A bélflórád el kell kezdeni helyreállítani. Szerezz bélflórát, biztosan lehet kapni valami gyógyszertárban a környéken vagy rendelhetsz a netről is, postán biztos kiviszik oda is vagy egyszer bedzsesszelsz a postára érte.
Az enzimháztartásod tuti borult, kell enzimet szerezni. Mi annak idején Dr Niedermayer Rechts Reguat-ot kaptunk. Feles, azaz 1:1 hígításban a regulatot a gyerek orrába kellett naponta spriccelni, mindkettőbe. Az orr nyálkahártyáról közvetlenül felszívódik az agyba és nekiesik annak, ami ott van. Állatira csíp, de használ. Négy hónap alatt elmúlt, ami neki ott volt. Egy sima pumpás orrspray üvegbe bele kell tölteni a hígított regulatot.
Mivel a hasnyálmirigy is a hormonrendszerre fűződik fel, ha a cukorral is baj van, akkor diabetikus regulat-ot kell venni. Naponta 3X1 evőkanállal kellett szedni, szájban forgatva evés előtt 15-20 perccel. Ha túl savanyú, akkor gyümölcslével kell bevenni, meg kell forgatni a szájban, a száj nyálkahártyán felszívódva a leghatékonyabb, az ínynek is jót tesz.
Ha petefészek cisztád van, gombásodsz gyakran, akkor kezdj el anionos betétet használni. Nagyon hatékony az altesti gyulladások, gombásodás és ciszták kezelésében. Turmalin mag van benne. Nem túl drága és hatékony. Tisztasági betétben és intim betétben is kapható. A neten keresztül tudsz rendelni, postán ezt is megkaphatod. Petefészek ciszta 4 hónap alatt elmúlt egy ismerősömnél.
Kezdj el szedni B3 vitamin készítményt. A B3 vitamin felelős a neurotranszmitterek működéséért, az agyi ingerületátvitel működéséhez kell. Ez javítja a hormonrendszer működését. A B3 vitamin viszont megfelelő enzim nélkül nem szívódik fel. Szóval biztosan regulat-os gyümölcslével érdemes bevenni, hogy felszívódjon. B3 nincs minden B vitamin komplexben, csak néhány készítményben van.
Nézzük a lelki síkot.
Az első, hogy az anyósod azért halt meg, mert nem boldogult a lelki trumájával, képtelen volt szembenézni vele, utána pedig a diagnózistól kezdve újabb és újabb traumák érték, és azokkal sem tudott boldogulni.
Ha időnként azt gondoltad, hogy jobb lenne, ha meghalna, akkor biztos lehetsz benne, hogy olyasmit gondoltál, amit ő magának kívánt. Ezzel nem ölted meg őt, mégcsak nem is befolyásolta a betegsége lezajlását.
Az új germán medicináról néhány dolog található a neten magyarul is. A betegségek, traumák természetével, a családon belüli traumaláncokkal kapcsolatban sokat lehet tanulni.
A családon belüli szolidaritás működéséről is van szó, bár arról a hellingeres családállításos alapokból lehet tájékozódni jobban. Kezdj el olvasni hellingeres családállításos irodalmat, hogy érezz rá miről is van szó. Ezen az oldalon néhány alaptézist elolvashatsz, ha mást nem, akkor ezen a nyomon indulj el. Szabó Ildikó szedte össze ezen az oldalon néhány bekezdésben az alapelveket.
Vannak hasznos, egyedül, otthon végezhető gyakorlatok is, kezdetnek nem rossz.
Ha a férjed elé nem is állsz azzal, hogy drágám ezt az összes mizériát magamnak állítottam elő és az anyukád gondozása közben sikerült a muníciót ehhez összeszedni, abban biztos támogatna, hogy a fizikai szinted kezdd el rendbetenni.
Hozzávalók:
-2 üveg rechts regulat (4 hónapra elég), egy üres pumpás osspray üveg,
-kellene B3 készítmény, a novanutria multivitaminjában van b3 vitamin elég sok, és sok minden más is, ami hasznos lehet (a feltaláló orvos a rákos feleségének dolgozta ki a formuát), neten lehet rendelni
-bélflóra,
-lapacho tea,
-rengeteg víz,
-ha szükséges, akkor aninos betét.
Szerintem ez mint starter pack nem olyan vészes.
Ezek beszerzésével lehet, hogy jól tudod stabilizálni magad, sőt el is tudod kezdeni visszafordítani egészségesbe a folyamatokat. Ez szerintem olyasmi, amivel már oda tudsz állni a férjed elé.
A lelki szinten pedig dolgozz, ahogy tudsz.
Üdv:
Alenka
Nem daganat, hanem a higanytól van
Ami CT-n, MRI-n agyalapimirigy-daganatnak látszik, arról boncoláskor kiderült minden esetben, hogy higany (oltásokból, fogtömésekből, fogorvosok esetén higanygőzből), és szeret oda gyűlni, nem tudni, miért. De vándorol. (Info: Biotündér nevű illető)
Ha 3 év múlva csináltatsz kontrollt, nem lesz ott.:)
Nekem is volt-eltűnt, pedig nem csináltam vele semmit. A hormonok is mások (a prolaktin szokott nőni) a nyomás miatt, szóval vérből is lehet ellenőrizni, hogy megvan-e még a „daganatod”.

Közel 3hete fánkot reggeliztem (kb. 10éve nem ettem fánkot, nem
Közel 3hete fánkot reggeliztem (kb. 10éve nem ettem fánkot, nem hogy reggel, egyáltalán, nekem túl zsíros, de akkor jó ötletnek tűnt). Másfél órán belül hasmenésem lett, ami azóta is tart, kisebb – nagyobb intenzitással. Próbálkoztam a diétával, hátha segít. átmenetileg jobb volt, ahogy normálisan kezdtem enni, újra problémáim adódtak.
Két tippem van, ha a szervi eredetű okokat nézzük: elhúzódó ételfertőzés vagy epeprobléma (mindkettővel volt már alkalmam szembesülni, több ízben – gyenge emésztőszervrendszert „örököltem”, anyai ágon).
De gyanús, hogy több van mögötte. Tudna tippet adni, vajon mi? Mert már ideje lenne megoldani.
Előre is köszönöm a választ 🙂
Hol etted azt a fánkot?
Ha idegen helyen,lehet ,hogy beszedtél
Hol etted azt a fánkot?
Ha idegen helyen,lehet ,hogy beszedtél valamilyen baktériumot,attól a hasmenés.
Probiotikumot kéne szedni,ami rendbe hozza a bélflórád,és szén tablettát,ami megköti a mérgeket.
Epe-máj- ,emésztési problémákra van egy nagyon jó gyógynövény tabletta a gyógyszertárban.
Leber und Gallenflege. Étkezés után kell bevenni,könnyebben emésztesz.
Ha a probiotikumtól nem múlik el a hasmenésed,meg a szén tablettától,akkor mégiscsak orvoshoz kéne menni,és antibiotikum, mert akkor valami veszélyes dolgot ettél meg.
Hasmenésnél nagyon sok folyadékot kell inni,mert kiszáradsz,és diéta.
Jobbulást ! Éva
Fosás ellen élőflórás joghurt vagy kefir.
két három pohár

két három pohár kefirt igyál meg. Akkor is ha nem szereted :))) Gyógyszer.
Én kovászos uborka mellé is iszok tejet, sosincs bajom tőle. A fosást általában valami vírus okozza. Lehet, hogy valami romlott fánkot ettél.
Az örökletesen rossz emésztőrendszered rosszaságának elfogadásával, meg csak erősíted a rosszaságot.
Szerintem ne azonosulj a rossz emésztőrendszer teóriájával. Valami más ok van a háttérben.
szerintem.
————————————————————————————————————–
—->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Vigyázz,hasmenésnél nem jó a tejtermék,mert hurutot okoz a
Vigyázz,hasmenésnél nem jó a tejtermék,mert hurutot okoz a nyálkahártyán.
Tilos mindenféle tejtermék!
Ami miatt hasznos lenne /amit mondasz/ az a probiotikumok benne,de a hurut miatt ezt kapszulában kell bevenni.
Hasznos még valamilyen nyugtató hatású gyógytea,pl.kamilla,vagy ahhoz hasonló.
A kamilla szárít ugyan ,de ebben az esetben ez épp előnyös.
Valaki írta ,hogy a szén tabletta agresszív.
Én nem mondanám,és nagyon jól megköti a kórokozót ,és minden mérget is./nekem legalább is nagyon jól bevált,mikor itt mindenki egy hónapig volt hasmenéses járványban.Nekem meg az első hasmenés után elvágta,és annyi volt./
Ez mondjuk nem emberrel kapcsolatos példa,de volt egy befogadott kismacskám.
Bármit evett azonnal hasmenéssel távozott.
Az állatorvos el akarta altatni,miután több gyógyszert végig kínlódtunk.
Akkor minden kajáját széntablettával adtam be,és onnantól megmaradt benne az étel.
Nem is kellett túl sok idő és rendbe is jött teljesen.
Ma a legelevenebb,legjátékosabb,izgő-mozgó,rohangáló macskám.
Többféle széntabletta van,ez a carbo activatus,vagy valami ilyesmi,már rég volt rá szükség,ne emlékszem pontosan.
Energetikai kezelések után is szoktuk használni,mert megköti a mérgeket,amik akkor felszabadultak.
Bolus adstringens
Bélfertőtlenítő, de hagyja működni a bélrendszert, nem olyan durva, mint a széntabletta. Ezer forint körül kapható a patikákban.
Az örökölt mizériák megszüntethetők a családban a családtagoktól átvállalt feladatok, traumák visszaadásával. Valójában a családi szolidaritásnak kell véget vetni. Most mivel anyukád is beteg volt, sorsközösséget vállalsz vele, Te is beteg leszel. Ez egy nagyon igazságtalan, de gyakori torzult szeretet reakció a morfogenetikus mezőben. A családállításos irodalom tele van példákkal.
Ez felesleges, mert anyukád nem gyógyul meg attól, hogy Te beteg vagy. Vissza kell adni a feladatot anyukádnak, ezzel ő nem lesz betegebb, neked viszont esélyed lesz a végleges gyógyulásra. Attól, hogy anyukádnak baja van, Te még lehetsz egészséges, szerintem ő is örülne, ha azt látná, hogy egészséges vagy.
Ez a morfogenetikus mező egyre inkább előhozza bennem, azt a
Ez a morfogenetikus mező egyre inkább előhozza bennem, azt a bibliai tételt, átkot, miszerint azt mondja Isten: Megbüntetem az atyák (szülők) bűnét a fiakban, harmad és negyed íziglen.
Tehát az, hogy a szülő dolga lenne a „bűne” büntetésének az elhordozása, de a gyerek is átveszi azt, sőt átadódik valami módon, mert nyilván senki nem akar tudatosan megbetegedni. Bár ha a szolidaritás kifejezést használjuk, igen csak ellent kell mondanom magamnak, hiszen a szenvedővel együtt szenvedni, mindennapos módja a közösségvállalásnak, főleg családi köteléken belül.
Érdemes volna kibogozni ezt a jelenséget.

Hellinger mielőtt egymásra találtak a családfelállítás
Hellinger mielőtt egymásra találtak a családfelállítás módszerével, sokáig felszentelt papként dolgozott, vagyis ismerte az általad felvetett bibliai tételt. És valóságosságát a családfelállítások tapasztalatai is alátámasztják.
A gyerek mágikus gyermeki szeretetből veszi át a szenvedést. Azt hiszi, ha ő szenved, akkor a szülőnek jobb, könnyebb lesz. De gondoljunk csak bele mint szülők, ha gyerekünk a „járókából” kikiabálva közölné, hogy majd inkább ő szenved, mi csak éljünk boldogan, vajon hogy reagálnánk? Jobb esetben is megmosolyognánk. De ehhez tudatosítani kell, hogy ő a kicsi és mi vagyunk a nagyok. És azt is tudomására kell hozni, hogy képesek vagyunk megbirkózni saját dolgainkkal, nincs szükségünk az ő segítségére. Mert ha úgy viselkedünk vele, mintha ő is felnőtt volna, akkor persze, hogy odaáll támogatni.
Szerencséd van, mert energiádat fontosabb dologra is fordíthatod, ugyanis ezt a szolidaritás témát Hellinger már kibogozta. Arra jött rá, hogy kétféle lelkiismeret létezik, az egyik az egyéni, amelyik azt mondja, hogy szenvedj a másikkal, és vedd át az érzéseit, (vagy zárd ki a családból a gyilkos nagybácsit a tette miatt) a másik a csoport lelkiismeret, – amelynek szigorú törvényei vannak – és nem tűri az ilyenfajta viselkedést.
Ha úgy cselekszel, ahogy az egyéni lelkiismeret diktálja, akkor következik be a boldogtalanság, szenvedés, és megmagyarázhatatlan tragédia.
Na ez engem így még nem elégít ki, tehát bogozzunk
Na ez engem így még nem elégít ki, tehát bogozzunk tovább.
Például az kifejezetten bosszant amikor azt olvasom, hogy én akarom átvenni a szüleim dolgait. Ez tudatosságot feltételez, ami nem igaz. Nyögöm apám életmódját, én is hasonlóképpen élek, de egyáltalán nem akarom ezt. Hanem valahogy úgy jönnek ki a dolgaim, hogy ebben az állapotomban kényszerülök maradni. Egyáltalán nem akarom, sőt teljesen ellenkezőleg akarok élni, és nagyon nem akar sikerülni.
Aztán, most azt láttam ki az írásodból, hogy mivel nem akaratlagos, ezért sokkal inkább annak van realitása, és jönnek is elő az élmények, hogy egyszerűen a szülő kényszeríti a gyerekeket arra, hogy átvegyék a dolgait, főleg érzelmi zsarolást alkalmazva, gyerekkortól beleplántálva a gyerekbe, hogy bizony egységesek vagyunk,egy család vagyunk, és vedd ki a részed a terhek hordásából is. Ami talán jogos követelés egy szintig a szülő részéről (végül is ettől család a család, hogy közösségben éljük az életünket, és ki mivel tud hozzájárul a helyzet fenntartásához, vagy ideális esetben a javításához.), de a személyes problémákat is átadják, saját félelmeiket, ennek a legvégső formája az a fajta dadaizmus, amikor az anyák egyáltalán nem engedik gyerekeiket önálló élethez, és a legkörmönfontabb trükkökkel láncolják gyerekeiket önmagukhoz.
Nem csak anyák, de főleg a nők teszik ezt gyerekeikkel. Most beugrott azért, hogy faterom is állandóan jött a hülyeségeivel, mindig mindent közösen akart csinálni, sosem sikerült, mert közben mára kiderült, hogy nem közösséget akart magának velünk, hanem uradalmat rajtunk, tehát közeget, ami felett uralkodhat, amit irányíthat. Csak sajnos, ezek olyan gyerekkor óta kialakított kötelékek, amit nem lehet egy bocsikával, vagy egy meditációval elintézni.
hűűű… már megint kiírtam magamat :)))

Az jutott eszembe, hogy más oldalra kéne menni a témával,
Az jutott eszembe, hogy más oldalra kéne menni a témával, ugyanakkor nagyon sok betegség is adódhat a sorsösszefonódásokból.
Azt hiszem, más irányból nézzük a helyzetet, mintha ugyanabban az épületben lennénk, csak más emeleten. Amik a családfelállításokon megmutatkoznak, azok lelki szinten működnek.
Írásodban sok a harag, a megbántottság a szüleid felé. Ez az indulat abból fakadhat, hogy más elvárásaid voltak, mint amit a szüleid adni tudtak. A fő irányelv pedig az, hogy tiszteld szüleidet. Mert ők a legtöbbet adták neked, az életet. Innen indulunk. Ha ezt meg tudod köszönni nekik, már jó úton vagy. Ha haragszol a szüleidre, saját magadra is haragszol, hiszen te magad édesapád és édesanyád vagy. Ha tetszik, ha nem. Ez így van.
Amúgy szó sem volt arról, hogy a szülő kényszerítene bármit a gyerekre, a gyerek szabad akaratából – és ismétlem: SZERETETBŐL – teszi mindazt, amit tesz. És TUDATTALANUL. Ha bosszant, ha nem, ez így van.
Megkeresem a családfelállítás témáját és folytassuk ott.

Gyomorfájás
Hello!
Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt, remélem nekem is tudtok segtíteni.
Kb. 2 hónapja fáj a gyomrom, ami midnig más és más melléktünetekkel jár,
hasmenés, émelygés, puffadás. Azt vettem észre magamon, hogy emiatt nem is akarok nagyon kimozdulni,
20 éves vagyok pedig csak, de egyszerűen ez mindentől elveszi a kedvemet,
és félek hogy rosszul leszek vagy hasmenésem lesz. Szóval egy ördögi kör.
Ez a betegségem már 10 éve is megvolt. Akkor is jó sokáig tartott. Éppen váltak a szüleim,
és új iskolába is kerültem. Szinte ugyanezek a tünetek voltak. Úgy múlt el, hogy anyukám rámijesztett, hogy ha nem múlik el, azonnal korházba visz. Abban a pillanatban semmi bajom nem volt.
LEhet, hogy lényeges, hogy egyedül lakok már 4 éve, a szüleim külön-külön külföldön ill itt.
Nagyon szeretnék meggyógyulni, az orvos azt mondja, ez csak idegalapon múködik, semmi komoly bajom nincsne, de nagyon rossz.
Köszi a választ!
Nehogy bezárd magad!
Szia!
Az orvosod jól mondta. Egy kérdésre válaszolj légy kedves, aztán írok többet is: azt írtad, félsz, hogy rosszul leszel…Milyen rosszullétre gondolsz? Ez nagyon úgy néz ki, hogy hasi pánik lesz…

a legelviselhetetlenebb fóbiám az eritrofóbia. valaki tudna
a legelviselhetetlenebb fóbiám az eritrofóbia. valaki tudna tanácsot adni?:S pszichológussal max interneten beszélnék.

gyógyulás
sziasztok! nagyon boldog vagyok, hogy rátaláltam erre az oldalra(persze nem véletlen) én is egy nagyon nehéz út végén járok, és így ” tiszta” fejjel már sokkal könnyebb ilyen oldalakat is olvasni! Nálam 3 éve jelentkezett minden nap többször a pánikbetegség és minden velejárója, persze én is kaptam gyógyszert, amitől csak rosszabb lett, jártam ezer egy helyen, de semmi javulás, mígnem rájöttem, hogy a külső segítség nagyon jó, de nem elég,ha én nem teszem magamat oda akkor nem lesz belőlem semmi, és jöttek a gyógyszer nélküli napok, hetek,kínszenvedések, de megérte…. utólag megérte, csak én segíthetek magamon!!!!! Átgondolva a dolgot nem véletlen hogy én pont ezt ” kaptam”, mert volt mit tanulnom az önfegyelem, és önirányítás terén,én ma már hálás vagyok, hogy ezt végig csinálhattam, és tanulhattam, tapasztalhattam, közelebb kerültem a spirituális élményekhez!
Szia! Érdekelne, hogy csináltad és teljesen tünetmenetes vagy-e
Szia! Érdekelne, hogy csináltad és teljesen tünetmenetes vagy-e azóta?

Véleményeteket és tanácsaitokat várnám betegségemmel kapcsolatban. Ekcémás vagyok az arcomon, pontosan a szám körül de előfordul a szemem alatt is vagy a szemöldököm között. Az a legrosszabb amikor napra kimegyek mégjobban elterjed…. és nem használ semmi antibiotikumot etettek már velem de az persze többet ártott mint roncsolt más tájakon is. Már évek óta szenvedek tőle és a szteroidos kenöcsök sem igérnek nagy jövőt.
ezt olvastam lelki eredendőségéről az ekcémának:
//önelfogadási képtelenség. Aki nem szereti önmagát, az a társadalomban, a közösségben is feszült lesz, s egyfajta védekezést vesz fel, fallal építi körül magát. Mivel a bőr testünk külső felülete, és általa lépünk kapcsolatba a többiekkel, a környezetünkkel, ezért az ekcéma ezt a zavartalan kontaktust akadályozza meg. A betegség által uis. tisztátalanoknak mutatjuk magunkat, láthatatlanná tesszük a világ előtt valódi értékeinket. Egyfajta önszabotázst végzünk: „ha nem vagyok elég jó, akkor valóban ne legyek elég jó”. Ugyanakkor egy figyelemfelkeltést is jelképez: „törődjenek velem többet, és vegyék észre az értékeimet
Ha a bőrbetegség az arcon üti fel a fejét, akkor az ekcémával küszködö egyén, az emberi kapcsolatokban, s párkapcsolatában érzi a fent nevezett „nem vagyok elég jó, mert nem felelek meg a másik, vagy mások igényeinek” érzést.//
Nem tudom ez mennyiben igaz de sokmindenben magamra ismerek sajnos. Mostanság főleg gondolkodtam azon hogy önszabotázst végzek, mert régebben úgymond többet foglalkoztam magammal és ezt értsétek úgy hogy „önkommunikáció” minden nap írtam és ezáltal sikerült elmélyülnöm egy kicsit a felsőbb énemben néha tényleg sikeresen! Ráadásul folyton úgy érzem, a családom nem ismer eléggé, nem látják mi lakozik bennem, nem látnak el mélyebben a személyiségembe. Nem is beszélek meg velük semmit se úgy nyíltabban, és ez tudom, nagyon rossz hatással van rám is, ha akarom, ha nem. Nem félek az emberektől és nem félek kimondani a gondolataimat, csak egyszerűen rosszul érint ha nem látják meg bennem azt, ami valóban rejlik. És tényleg nem látják meg :S
Bocsánat ha hosszú voltam az idézettel is. de szeretném ha reagálnátok legalább 1-2 szóval. sokat segítene.
Köszönöm!
Szia Klementine!
Miért fontos Neked annyira, hogy lássák, mi
Szia Klementine!
Miért fontos Neked annyira, hogy lássák, mi lakozik Benned? Kinek akarsz megfelelni és miért?
Miért nem írsz mostanában?
Ha önmagadnak megfelelsz, az pont elég.:)
Üdv: Bodza
Talán csak az a baj…
…hogy:
„Ráadásul folyton úgy érzem, a családom nem ismer eléggé, nem látják mi lakozik bennem, nem látnak el mélyebben a személyiségembe. Nem is beszélek meg velük semmit se úgy nyíltabban, és ez tudom, nagyon rossz hatással van rám is, ha akarom, ha nem. Nem félek az emberektől és nem félek kimondani a gondolataimat, csak egyszerűen rosszul érint ha nem látják meg bennem azt, ami valóban rejlik. És tényleg nem látják meg :S”
És Te tudod, mi rejlik ott valójában? 😉
http://www.youtube.com/watch?v=hEGTYyUCP9U&feature=related
Ha te sem rejtegetnéd, valószínűleg könnyebb dolguk lenne, hogy
Ha te sem rejtegetnéd, valószínűleg könnyebb dolguk lenne, hogy TÉGED meglássanak? Milyen félelem van benned, hogy nem mutatod meg a valós éned?

vizesedés
Néhány hónapja kezdett dagadni kezem, lábam, s nehezen veszem a levegőt. Szorító érzés a szívem tájékán minden levegővétel. Fájnak a lábaim, különösen a jobb térdem, időnként görcsösen fáj a derekam és a hátam is. Rohamosan hízásnak indultam annak ellenére, hogy étkezési szokásaim nem változtak. Ami a legérdekesebb, hogy mindezen bajaim mellett úgy érzem, kiegyensúlyozott, békés, konszolidált életet élek, nincsenek megoldatlan problémáim, a sokasodó fájdalmaimtól eltekintve.
Természetesen tudom, hogy valami mégsincs rendben, de nem tudom, min és hogyan kell változtatnom.
Örülnék hasznos meglátásoknak, javaslatoknak, s bár tudom, hogy rajtam kívül senki más nem tudja bajaimat orvosolni, keresem a kulcsot a megoldáshoz.
Melinda
Melinda
Mindenek előtt azt mondanám Neked, hogy teremts olyan alkalmat, ahol egyes egyedül tudsz lenni a természetben.
Nem tudom mennyire viseled el magad…ez egyénenként változó, de az fontos, hogy természetes közegben, természetes „csendben” legyél.
Ha szeretnéd, hogy felfakadjon belőled valami, akkor ne a szobádban várj a megoldásra.
Gondolom nem vagy olyan állapotban a fájdalmaid ellenére, hogy ezt ne tudd megtenni.
Ebben a közegben szólítsd meg magad.
A megoldás benned van és ezt tudatosítsd is magadban. Amikor valami megoldatlanságban szenvedek, akkor én is ezt teszem.
Próbálj egyre sűrűbben kijárni, most az idő is kedvező.
Lehet, hogy amikor el akarsz indulni fáradtnak fogod érezni magad és előkerülnek indokok, hogy ne menj ki…ezek természetes reakciók, de Te csak legyél kitartó.
Ne akard tudni, hogy mit fogsz kapni a természettől…pontosan azt fogja adni Neked, ami ad majd egy löketet az elindulásodhoz.
Bízz magadban, hogy amit megteremtettél, azt ugyanúgy meg is szüntetheted…ehhez olyan energia szintre van szükséged, ahonnan bizalommal tudsz önmagadra tekinteni a fájdalom ellenére is.
Ez az életmód váltásod a későbbiekben is nagy hasznodra lesz…
Szembesülj magaddal.
Ezek mellett sok külső segítséget is kaphatsz, de ez mindenképpen hasznos és segít Neked.
Telefonon tudok Neked segíteni…beszélhetünk.
30/3641903
Szeretettel,
izi
vizesedés
Kedves Izi!
Nagyon szépen köszönöm a segítőkész tanácsodat. Első hallásra nagyon jónak tűnik az ötlet, hogy a természetből merítsek. Úgy gondolom, ma el is kezdem a magányos természetkúrát, mert azon túl, hogy remek tipp, még találkozik is az én kedvenc elfoglaltságommal. Az egyedül merítkezést is meg fogom oldani.
Tudod, mit nem értek (többek között)? Látom és tapasztalom folyamatosan, hogyan teremtek meg dolgokat. Valójában azt mondhatom, hogy minden, amire valaha vágytam, elképzeltem, előbb-utóbb valóra is váltottam. Mindent, ami a környezetemmel kapcsolatos, ami rajtam kívüli. Én magam vagyok teremtéseim számára a tabu, az érinthetetlen, a korlát. Magamról, sem külső, sem belső énemről nincsenek pontos elképzeléseim a tudatosság szintjén, amik automatikusan működnének. (A „tudattalanban” nyilván van, mert valamilyenné csak formáltam magam.) Időnként rákényszerítem magam, hogy képszerűen lássak egy vágyott tulajdonságot, hogy valósággá teremthessem, de hamar sírásba torkollik az ügy.
Miért? Miért nem tudom érinteni saját magam? Legbelül határozottan érzem, hogy hihetetlenül értékes vagyok. A belső tulajdonságaim érzésem szerint csodálatosak, nem szorulnak jobbításra. Akkor mégis miért büntetem magam betegséggel, fájdalmakkal? Valami nagyon nem passzol! És én egyre kevésbé értem, mi történik velem.
Melinda
Kedves Melinda
Hidd el, ez a rész, ez az epizód, ami most játszódik benned része annak a filmnek, amit mindenkinek végig kell néznie önmagában, önmagáról. Ez a rész nem a kedvenc rész, de a Happy end is megvan.
Az már jó, hogy megvan a tisztelet magaddal szemben, de mégsem annyira, hogy az tükröződjön.
Abban időzz el, hogy elfogadod ezt a pillanatot…vannak élethelyzetek, amikor …de inkább minden élethelyzetben az a legfontosabb, hogy a legnagyobb fájdalmad ellenére is érezd…de, ha nem is érzed, kezd el mondogatni, hogy Te magad vagy az elfogadás, Te magad vagy a fájdalom, a vizesedés.
Azonosulj vele, ne told magadtól…érezd, hogy ez az üzenet igen is fontos, még, ha teljesen abnormálisnak is tűnik a helyzet.
Nincs más lehetőség…pontosabban vannak, de ezzel teszel legjobbat, mert ezt Te csinálod.
A lényeg, hogy a meridiánjaidban elinduljanak az energiáid.
Érintsd meg ha lehet minden porcikádat, beszélj a sejtjeidhez, hogy mennyire egységben érzed velük magad.
Ezeket reflexé kell változtatnod, hogy elinduljon benned a religio…a vissza csatolás.
Minden egyes apró cselekedetedet itasd át a tudatosságoddal. Lehet, hogy nem lesz egyszerű, de bele jössz.
Most azt is fogadd el, hogy te úgy érzed mindent megtettél, ezért ne hőbörögj, hogy mégis nem stimmel valami…ez üzenet, amit te is tudsz, de ezekkel a kis lépésekkel, sok apróval előhozod a megoldás kulcsát.
Ez a pillanat van csak, amiből kiindulhatunk…vagy a gyógyulás, vagy a kétség felé.
Legyen teljes minden pillanatod Melinda.
Szeretettel,
izi
vizesedés
Köszönöm, Izi!
Most egy időre adtál elfoglaltságot, úgy érzem. Elgondolkodtam azon, amit írtál és egyet tudok érteni vele. A program, a felkínált út világos és kézenfekvő. A kérdés csak az, mennyire vagyok képes rutinná tenni a jelenleg számomra idegen megközelítést.
Belevágok, mert jónak érzem, s egyébként sincs más választásom, mint előre. Első lépésként kicsit át kell szerveznem az életemet, de ezzel nem lesz gond. Aztán elvonulok egy erdőbe és megpróbálok szóba állni magammal. Remélem, még képes vagyok hallgatni a jó szóra.:)
Most visszavonulok, de jelentkezni fogok az eredménnyel.
Még egyszer, nagyon köszönöm a segítségedet, Izi!
Szeretettel: Melinda
Vizesedés
Kedves Izi!
Melindához hasonló a problémám….6 éve kezdődött minden, allergiák és egyebek, 2 éve pedig az ödéma és mégtöbb allergia. Pedig az életem akkor került egyenesbe, akkor találtam magamra, boldog voltam és kiegyensúlyozott, minden sikerült, de a vizesedés egyre durvább, a hízásom egyre kétségbeejtőbb és hiába vizsgálom magam nem találom a probléma gyökerét, illetve egyet igen -„nem vagyok elég jó”- de a megoldását nem látom, nem találom, nem érzem. (Természetesen teljes kivizsgáláson voltam most ott tartanak, hogy autoimmun folyamat illetve akkut arcüreggyulladás, hogy utóbbi okozza az egészet elképzelhető, de nem biztos.)
Ebben tudnál segíteni?? Merre tovább? Milyen technikákat próbálhatnék ki? Annyira szeretném és nyitott is vagyok bármire…szeretném elengedni ezt az egészet, mert teljesen rányomja a bélyegét az életemre.
Előre is köszönöm a választ!
Gabi

Nem találom a megoldást- tünetek hegyén-hátán
Sziasztok,
sokat hallottam már arról, hogy egy betegségnek lelki okai vannak, de valahogy soha nem tudom, hogy nálam mik ezek. Kisebb koromban sosem volt semmi bajom. Kifejezetten erős szervezetűnek, teljesen egészségesnek tartottam magam. Ez azóta megváltozott. Évek óta, állandóan van valami bajom, de az orvosok sosem tudtak pontos diagnózist felállítani.
Nemrégiben hányingerem volt folyamatosan, hónapokon át. Semmi nem segített. Kb.februárban jelentkezett, de nem először. Tavaly kb ugyanekkor ugyanez a bajom volt. Arra gondoltam, talán a túlhajszoltság miatt alakult ki. Ekkor ugyanis iskolába jártam és általában ebben az időszakban (február-március)már nagyon fáradt voltam. Tehát idén is előjött ez a hányinger…minden gondolatom ekörül forgott, hiszen egész nap éreztem. Nem tudtam rendesen semmire koncentrálni, pedig muszáj lett volna tovább tanulnom, mert közeledett az érettségi időszak. Aztán az írásbeli érettségi előtt kb.1 héttel, elmúlt a hányingerem. De az érettségit megelőző hétvégén megint valami bajom lett. Az a baj, hogy rendesen le se tudom írni, hogy mi a probléma…nem találom rá a pontos szót. Tehát akkor azt éreztem, hogy el fogok ájulni…nagyon rossz érzés volt, teljesen pánikba estem. Attól féltem annyira rosszul leszek, hogy nem fogok tudni vizsgára menni. Az ájulás érzés mellett valamiféle szédülést is éreztem, de nem a konkrét értelemben vett szédülést…nem tudom pontosan leírni. Ez a probléma azóta se múlt el. És ez sem most először jött ki nálam, már korábban is, 3 éve is volt ilyen, akkor kb.fél évig vagy még tovább is tartott. Először teljesen megrémültem. Annyira rossz volt, hogy aludni sem bírtam. Később már inkább idegesített a dolog és próbáltam róla nem tudomást venni…így el is múlt. Úgy gondolom, hogy mindkét esetben a feszültség, stressz áll(t)a háttérben. Akkor kis-érettségiztem és nyelvvizsgáztam, most meg érettségiztem. De a problémám az, hogy még most se múlt el, pedig már vége a vizsgaidőszaknak.
Emellett még más problémám is van. A hasam folyamatosan fáj, ez is már több hónapja. Orvosnál is voltam, de nem tudták megmondani, hogy mi bajom van. Szervi elváltozást nem találtak. Sokszor már reménytelennek látok mindent. Igazából már annyira hozzászoktam, hogy mindig van valami bajom, hogy azon lepődök meg, ha nincsen. Hozzáteszem még, hogy eléggé pesszimista ember vagyok. Ezenkívül aggodalmaskodó és azt hiszem egyáltalán nem viselem jól a stresszes helyzeteket. Gondolom ezek is szerepet játszanak a betegségeim kialakulásában. Gondolkodom is rajta sokat, hogy miért, de egyszerűen nem találok rá választ.
Szeretnék egy kis útmutatást kapni.
Köszönöm a segítséget.
Akkor szeretnélek kicsit megnyugtatni és vígasztalni! A
Akkor szeretnélek kicsit megnyugtatni és vígasztalni! A nagylányomnak is pont ilyen tünetei voltak és pont ebben az időszakban. Kapunyitási pániknak hívják – ha az orvosok nem találtak semmi elváltozást. Legyél sokat a barátaiddal, kiránduljatok, süssetek szalonnát, járjatok moziba vagy kirakatot nézegetni – hidd el, el fog tűnni hamarosan, ha nem engedsz neki teret, hogy eluralkodjon rajtad! Mozogj: fuss, táncolj, bármi lehet, csak élvezd! Nagyon jó stresszoldó.
+ 1 kérdés: továbbtanulás?
Kedves Chapelle
A hányinger és hányás mögött mindig egy sürgetés van.
Egy olyan állapotban van az ember, amiből sürgősen szeretne kilépni…szeretne valamin túllépni. A vizsga időszak egyértelmű…az a rész, amiben jelenleg vagy, azt egy kicsit magadba szállva kell átlátnod. Tedd fel a kérdést magadnak…min akarok túl lenni?
Mi az, ami most nem jó?
Mi az, amit nem tudok megemészteni?…mi bánt folyamatosan?
Ebből indulj ki…
A tüneteid jeleznek…valamiben vagy, amit nagyon nem szeretsz, nem emészthető számodra.
Azért nincs látható elváltozás még, mert csak az anyagcsere lassult le azon a területen…viszont, ha ez nincs megoldva, akkor hosszabb távon ez degenerációt okozhat.
Fizikális szinten mindenképpen igyál több vizet, mert ilyenkor a gyomor bikarbonát rétege elvékonyodhat…ez pedig fekélyt eredményezhet.
Legyél figyelmes magaddal szemben…lásd másként magad, mint eddig.
Úgy figyeld meg magad, mint, ha egy másik ember lennél és kérne tőled tanácsot…ez segíthet még.
Vigyázz magadra, Szeretettel,
izi8
Ez mind igaz. Azért kérdeztem a továbbtanulást is. A papíroknak
Ez mind igaz. Azért kérdeztem a továbbtanulást is. A papíroknak e hónap 22. körül kell érkezniük. Biztosan jó helyet jelöltél be? Tényleg azt akarod csinálni? Ezeket gondold át jól. A lányom egy ráerőltetett döntés miatt csúszott egy évet. Lehet, ezen görcsölsz. Vedd át ezeket szépen, és majd írj, mire jutottál!
Izi! Ki kell javítsalak – bocs. A fekélyt nem ez okozza. Azt a helikopterbakter okozza és már nem kell hozzá sebészkéz, sebészkés, sebészész. Van rá gyógyszer! Helicobacter pylori. Így hívják.
Igen a továbbtanulással is vannak bajok. Amit bejelöltem az
Igen a továbbtanulással is vannak bajok. Amit bejelöltem az igazából nem tetszik…de valamit muszáj volt. Ne menjen kárba ennyi tanulás. Az igazság az, hogy valójában fogalmam sincs mit kéne csinálnom, mi érdekelne. Volt egy szak, amit érdekesnek találtam, de oda nem felvételiztem, mert lehetetlennek tűnt(ik)a bejutás. Meg az nem is tudom, mennyire illet volna a személyiségemhez.
Most úgy vagyok az egésszel, hogy azért lenne jó, ha felvennének, mert különben fogalmam sincs mit csinálnák.
Szia Chapelle!
Javultál már? Csodás idő van, remélem, sokat kirándulsz!:)
Figyelj! Ha felvesznek, kezdd el bátran! Lehetséges, hogy hamar megszereted, s ha nem, még mindig ott a lehetőség, hogy átjelentkezz jövőre egy másik szakra. Addig még sok minden alakul…:)
Ne azon agyalj, hogy mi lesz, hogyha NEM, hanem arra készülj, hogy csináld, ha IGEN. Tudom, mert nálunk is ez megy most.
Csütörtökön már fent lesz minden a neten! Majd írj, mi újság, oké???
Szeretettel: Bodza
továbbtanulás
Szia,
Egy helyre felvettek, de nem szeretnék oda menni. Szinte teljesen biztosra vettem, hogy az első helyre fölvesznek, de nem így történt. Csak azért lett volna jó az, mert úgy legalább „be lettem volna biztosítva”. Így viszont megint el kell gondolkodnom, hogy akkor hogyan tovább.
Valóban jobban vagyok már. Néha még „szédülgetek”, de a hasam legalább nem fáj. Próbálok minél több időt a barátaimmal tölteni, de velük sem minden fenékig tejfel…Még mindig sokat vagyok egyedül, ilyenkor pedig sokszor unatkozom, attól pedig rossz kedvem lesz…akkor meg ismét jobban előjönnek a problémáim.
Írj légyszi, ha van pár jó tanácsod. És köszönöm az eddigi segítséget. Szia

alopecia universalis
Sziasztok! Nagyon jó az oldal!
Én a 13 éve tartó alopéciámnak (teljes haj, testszőrzet, szemöldök, szempilla elvesztése) keresem a lelki okát.
16 éves koromban kezdődött egy folttal a tarkómon, aztán szépen lassan kihullott az összes hajam, később a szőrök, és még később a szempillám és a szemöldököm.
Eleinte vissza-vissza növögettek dolgok, de már évek óta nem.
Ez az egész úgy hatott az életemre, mint egy borzasztó sokk. Nem mertem emberek közé menni, ma már sokkal jobb a helyzet, de még mindig állandó félelemben élek (nehogy kiderüljön az emberek számára a kopaszságom-kivéve akiket én beavatok) Önbizalmam megtört, meghíztam, nehezebben építek kapcsolatokat. Úgy érzem nem tudok így érvényesülni.
Biztos vagyok benne, hogy ennek a betegségnek lelki eredete van nálam, de fogalmam sincs, hogy mi. Abban az időben mikor ez kezdődött minden rendben volt nálam…legalábbis így emlékszem. 🙂
Mindenképpen vissza szeretném kapni a természetes, szép külsőm!
Segítségetek előre is köszönöm!
Kedves „Hajas baba”!
A férjemnek ugyanez a betegsége van. Neki
Kedves „Hajas baba”!
A férjemnek ugyanez a betegsége van. Neki 26-27 éves kora körül alakult ki, én már így ismertem meg. Ő is nehezen fogadta el, de mára megbarátkozott a helyzettel, most 38 éves. Én ilyennek szeretem őt, ahogy van. Bár gondolom picit könnyebb helyzetben van, mint Te, mert az írásod azt sugallja számomra, hogy te nő vagy, jól gondolom? Hogy mi lehet ennek a lelki oka? A férjemnek annak idején azt mondták, hogy ez egy autoimmun betegség, tehát a legyengült immunrendszerrel kapcsolatos. Ebből következően valahol a lelki erővel, életerővel kapcsolatos üzenet lehet, de mondom nem vagyok szakértő.
Azért írtam most mégis neked, mert ha nem is teljes egészében, picit átérzem a helyzetedet. Valahol önmagad elfogadásával kellene kezdeni a lelked rendbetételét, ami tudom nem könnyű.
a betegség
nem akkor kezdődik, amikor a kiváltó okkal találkozol. Jóval előbb, tehát a lélek kap időt, esélyt a feldolgozásra, tanulásra. Kb 6-8 héttel előbbre kellene menni időben.
Védekezés megcsúnyulással, pőreség takarása parókával… Hmm…
védekezés – immun…
Szőr, haj az nemiség. Kizárod magadból a jól megélt nemiséget?? Félelem a párkapcsolati sérülésektől??
Akkor már a párkapcsolati problémánk is világos, hogy miért
Akkor már a párkapcsolati problémánk is világos, hogy miért van, illetve milyen okokat kell keresni a háttérben … :-)))
Nem csak a nemiség.
Nem csak a nemiség. A haj az Mars, tehát a Mars minden analógiája sérülhet ilyenkor. Akarat , erő, harc, ösztön, vágy, energia,szenvedély.
Emlékezzetek a bibliai Sámsonra!!
Lányokra gyakran mondják, hogy milyen szép dús a haja. Én a fiaimtól ha új kislány tetszett nekik, csak annyit kérdeztem hogy dús e a haja, mert ha nem , akkor bizony akaratos, nehezen kezelhető lesz,és nagy valószínűség szerint ő fogja a kalapot viselni.
Akinek kihullik a haja, az nagyon erős akaratú személyiség, de most, ebben az életében pont az ellenkezőjét kell megtanulnia. Meg kell tanulnia mások akaratát a magáétól sokkal fontosabbá tenni.
Noa
Érdekes amit írsz Noa, tényleg erős akaratú egyéniség
Érdekes amit írsz Noa, tényleg erős akaratú egyéniség vagyok…..
De nem hinném, hogy normális dolog lenne mások akarata szerint élni!
,, én szóltam!!!”
Nem aszerint kell élni, csak jóval több dologban engedni, mint szeretnéd, de ahogy a reklámban is mondják:
,, én szóltam!!”

Nekem a – komolyabban vett – bajaim kb. 3 hónapja
Sziasztok!
Nekem a – komolyabban vett – bajaim kb. 3 hónapja kezdődtek, amikor – fizikailag – rossz futócipő és túl sok futás miatt először a jobb lábfejem kezdett el fájni, majd a bal, Achilles-ínak is, olyan szintig, hogy alig bírtam lábra állni. Túlterhelési szindrómát diagnosztizáltak, és persze nem futhattam, ami baromira hiányzik, mert abban töltődtem fel, semmi más nem okozott nagyobb örömet.. valószínűleg ezért is vittem túlzásba a futást 🙂 (najó, ha így vesszük, a mozgáskényszer már több évre nyúlik vissza..)
Aztán kb. 1,5 hónapja kezdett el fájni jobb nyakam-vállam (ülőmunkát végzek, számítógépen dolgozom), két hete olyan mértékben összehúzódtak az izmaim – ekkor már mindkét oldalon, hogy nem tudtam leengedni a vállaimat, képtelen voltam ellazítani. Karzsibbadásom is van, sokszor a torkomban fojtogató érzés, és valószínű nyaki porckorongsérv is kialakult, MR-re hamarosan megyek..
„Kórelőzményhez” tartozhat, hogy a lábfájások előtt megismerkedtem valakivel, akinek azt hiszem lelkileg túlságosan kitárulkoztam, így az induló kapcsolatból semmi nem lett..
Ha valami tünetem van, azonnal előveszem a Dahlke könyvet, bár legtöbbször nincs is rá szükség, mert már fejből tudom,vagy sejtem,de valahogy most nem áll össze a kép.
A nagy dilemmám az, hogy min változtassak. Oké, persze, magamon, de ez a nehéz. Csak azon gondolkoztam el, hogy ez talán egy olyan jelzés, hogy munkahelyet kéne váltanom, mert ez a sok örömtelen ülés, görcsös görnyedés lehet, hogy hosszútávon tönkretesz. Vagy csak kimerültem, és néhány hét után másképp fogom látni…
Hátha valaki kívülről másként látja, várom a segítő ötleteket! Előre is köszi!
Szép napot mindenkinek!
A betegség egy hibás gondolat
BETEGSÉGEK LELKI OKAI
Agyalapi
A betegség egy hibás gondolat
BETEGSÉGEK LELKI OKAI
Agyalapi mirigy – Irányítóközpont (mások irányítanak).
Ajakrák – Lenyelt sérelmek, mások hibáztatása.
Alhasi görcsök – Félelem, bizonytalanság.
Alkoholizmus – Talajvesztettség, értéktelenség tudata. Lelkiismeretfurdalás. Az Én elutasítása.
Allergia – Fél, hogy… Lemondás a hatalomról. Kire vagyok allergiás? Teremtő elementálok fel nem ismerése.
Angolkór – Érzelmi alultápláltság. Szeretet és biztonság hiánya.
Aranyér – Múltból átmentett harag. Zavarok az elengedésben. Leterheltség, aggódás a határidők miatt.
Ágybavizelés – Rettegés az egyik szülőtől (lehet karmikus emlékkép).
Ájulás – Félelem. Erőt meghaladó feladat. Nem akarok tudomást venni a külvilágról, ez nekem már sok (védelem).
Állkapocs problémái – Harag, neheztelés, bosszúvágy, agresszivitás.
Álmatlanság – Félelem, nyugtalanság, bűntudat. Félelem a szellemvilágtól.
Balesetek – Magatehetetlenség, kitörni vágyás, agresszivitás.
Belek – Szükségtelen elengedése, illetve el nem engedése.
Boka – Mozgékonyság, irányváltoztatás képessége.
Bőr – Az egyéniség védőburka. Elfolytott harag. Fenyegetettség érzete. Érzelmi állapot visszatükröződése.
Bőrkeményedés – Merev nézetek, állandó rettegés.
Bőrkérgesedés – Védőpáncél növesztése a bántó ingerek ellen.
Bőrpigmenthiány – Vitiligo – Kötődés hiánya, kitaszítottság.
Bright kor – Gennyes vesegyulladás – Alacsony önérték, állandó kudarc veszteség érzete.
Candidiázis – Gombás megbetegedés – Szétszórtság, harag. Bizalmatlanság mások irányában, de közben vágy az emberi kapcsolatokra.
Ceilulitis – Kötőszövetgyulladás – Megrekedés gyermekkori traumánai. Ragaszkodás a múlt fájó emlékéhez. Rettegés az önállóság.
Cukorbaj – Visszafogottság, mély fájdalom, szeretethiány, sóvárgás a múlt emlékei iránt. Pl. szép lehetett volna, ha…
Csalánkiütés – titkos félelmek, a dolgok eltúlzása.
Csecsemőkori asztma – rettegés az élettől. Nem jó itt lenni.
Csecsemőmirigy – Az élet veszélyes. Mindenki ellenem van.
Csípő – Döntő pillanatban az egyén fél lépni.
Csomók – Neheztelés, kudarcélmény, lelkifurdalás
Csontok: Törés – Lázadás a halalom ellen.
Deformitás: Szellemi túlfeszítettség, rugalmatlanság.
Csontvelőgyulladás – Harag, csalódás az életben. Támasznélküliség.
Csorgó orr – Elfojtott sírás, tehetetlenségérzet.
Csukló – Lendület és fesztelenség.
Dadogás – Önkifejezés hiánya. Nem szabad sírni. Bizonytalanságérzet. Nem veleszületett dadogásról van itt szó.
Daganat-tumor – Önfejűség, merev gondolkodás, helytelen programozás
Méghdaganat, cista – Nemiségben esett csorba.
Duzzanat – Merev gondolkodás, régi fájdalmak cipelése.
Ekcéma – Kibékíthetetlen ellentétek, érzelmi kifakadások hiánya.
Elmebaj – Menekülés a családból. Eltávolodás a valóságtól. Elkülönülés. Nem veleszületett elmebajról van szó.
Emlékezetkihagyás: Amnézia – Félelem, menekülés az élettől, akaratgyengeség.
Epekőbántalom – Keserűség, keménység, büszkeség, rosszallás.
Epilepszia- Üldözöttség, belső küzdelem, önpusztító erők.
Égési sérülések – Harag, lángoló gyűlölet, heves indulatok.
Émelygés, hányinger – Egy gondolat, egy élmény elutasítása. Félelem.
Érelmeszesedés – Ellenállás, feszültség, szűklátókörűség, elfordulás az értékektől.
Étvágy – saját érzelmek megvetése. Biztonságvágy.
Beteges éhség – Az élet veszélyes, félelem, fenyegetettség.
Fehérfolyás – A férfiak kihasználják a nőket. Egy partner ellen irányuló harag.
Fejfájás – Kemény önkritika. Az én alábecsülése.
Fekély – Önbizalomhiány, emésztő gond.
Fertőzés – Ingerültség, harag, bántalom.
Ficam – Harag ellenállás. Ragaszkodás a megszokott útirányhoz. Merevségből kimozdulni – felszólítás.
Fogak – Elhatározások. Rágódás a helyzetek miatt. Fontos döntések halogatása. Képtelen az átgondolásra és határozásra.
Frigiditás – A nemi örömök elítélése, megtagadása. Érzéketlen partner.
Fulladásos roham – Az élet veszélyes. Megrekedés a gyermekkornál.
Fül: Fülcsengés – Az őrangyal figyelmeztetése.
Zúgás : nem a belső hangra figyelek.
Fájás: Ne kelljen hallani.
Gerincoszlop – Az élet hajlékony tartóoszlopa.
Gerincoszlop görbülése – Merevség, kitartás a régi elképzelések mellett. Akaratgyengeség, hitehagyottság.
Gégehurut – Nem meri felemelni a hangját. Dühében szóhoz sem jut. Neheztel a hatalomra.
Golyva – Strúma – Áldozat, kudarcok, kielégületlenség (megértés hiánya). Elég volt a bántalmakból.
Görcsök – Görcsös ragaszkodás, feszültség, aggódás, megragadás.
Gyermekkori betegségek – Gyógyszer, kábítószer-függőség. Menekülés az én elől. Önszeretet hiánya.
Gyomor bántalmai – Rettegés az ismeretlentől. Alkalmatlanság az új átlényegítésre.
Fekély – Önbizalomhiány. Mások kedvébe próbálj járni.
Égés – Önmarcangolás, aggódás, félelem (maró).
Hurut – Örökös bizonytalanság. Leépülés érzete.
Rontás – Rettegés, mohóság, irigység, szorongás.
Hascsikarás – A környezetben mindenki ingerült és bántóan viselkedik.
Hasmenés – Elutasítás, kapkodás.
Hasnyálmirigy Az élet édessége.
Felsőrész – Érzelmi háttér hiánya, szeretet elfojtása, hiánya, – jövőt szimbolizálja.
Közép – Bűntudat, múlt terhei, az élet terhes – jelen.
Alsórész – Bizonytalan anyagi háttér – derék – múlt.
Hepatitisz – Ellenállás a változásra, félelem, harag, gyűlölet, düh.
Hidegrázás – Szellemi beszűkülés. Visszahúzódás. Hagyjatok békén.
Húgyhólyag panaszai – Ragaszkodás idejétmúlt nézetekhez, szorongás érzelmi beszűkülés, érzelmek visszatartása.
Hörghurut – Elmérgesedett családi légkör. Heves viták. Olykor túl nagy a csend.
Idegek – Kapcsolat a külvilággal. Információcsere.
Idegesség – Lázas kapkodás, bizonytalanság, aggódás, erőfeszítés, félelem.
Idegösszeomlás – Túlzott Én központúság.
Impotencia – Kényszer a bizonyításra, bűntudat, feszültség, előítéletek, gyűlölet egy korábbi partner ellen.
Influenza – Tömeghisztéria, befolyásolhatóság.
Isiász – Képmutatás, rettegés a jövőtől, anyagiak miatti félelem.
Izületek – Az élet fordulópontjait és a könnyed váltást jelképezi.
Reuma – egy izületre terjed ki – Elnyomottság, becsapottság érzete, a körülmények ócsárolása.
Ujjakra, vagy több izületre terjed ki: Büntetni, visszavágni. Szemrehányás, kifosztottság.
Ujjak: Hüvelyk – Intellektus, aggódás.
Mutató – Ego, félelem.
Középső – Harag, nemiség.
Gyűrűs – Bánat.
Kisujj – Család, színlelés.
Kar – Képesség az élmények befogadására.
Kelés – Harag, forrongás, háborgó indulatok.
Kéz – Tart és kezel. Megmarkol, szorít, megragad, elenged, simogat, odavág.
Klimax. – Félelem a nőiesség elvesztésétől, az öregedéstől. Önbizalom hanyatlása.
Koleszterin – Az öröm csatornái elzáródnak, félelem az öröm elfogadásától.
Kóros étvágytalanság – Az élet megtagadása, szorongás, önutálat.
Könyök – Irányváltoztatás. Új élmények befogadása.
Köröm Bizonytalanság, védelem.
Köröm rágása – Önemésztés, gyermeki dac.
Köszvény – Uralkodási vágy, türelmetlenség, harag.
Kötőhártya-gyulladás – Harag, csalódottság az életben látottak miatt.
Kövérség – Védőpajzs. Önvédelem, túlérzékenység.
Láb: comb – Ragaszkodás koragyermekkori traumához.
Lábszár – Rettegés a jövőtől az előrehaladás megtagadása.
Lábfej – Önmagunk, az élet és a többiek megértése. Rettegés a jövőhtől, megfenekléstől.
Láz, hőemelkedés – Izzó harag.
Leukémia – Az élet befogadásának képtelensége. Belső gyötrődés, önkínzás, kétségbeesés.
Légzés – Az élet befogadásának képessége.
Mandulagyulladás – Félelem elfojtott érzelmek és ambíciók, önkifejezés hiánya.
Máj – A harag és alacsonyabb rendű érzelmek székhelye.
Máj Betegségei – Örökös panaszkodás. A beteg állandóan hibát keres önmagában és tetteivel igazolja azt.
Meddőség – Nincs belső igény az anyaságra, vagy félelem az élet természetes menetétől.
Mell ciszta – Túldédelgetés, gondoskodás.
Csomók – Basáskodó magatartás.
Feszülés – Táplálék megvonása.
Melléküregek – Egy szeretett személy bosszúságot okoz.
Mellékvese – Kishitűség, önhanyagolás, szorongás.
Menstruáció előtti zavarok – Saját hatalom átruházása a külvilágra. Idegenkedés a női test folyamataitól.
Menstruációs zavarok – Nőiesség elutasítása, bűntudat, rettegés.
Merev nyak – Egyoldalú felfogás, hajlíthatatlanság.
Migrén – Kitörési vágy. Ellenállás az élet természetes menetének, szexualitás keltette szorongások. Fejben megélt szexualitás.
Nyirokmirigy gyulladás – Az élet lekicsinylése, mások hibáztatása, áthárítás. Beteges önkritika. A beteg hozzáállása mindenhez. „Hát nem borzasztó?”
Mozgásbetegség – Rettegés az események fölötti uralom elvesztésétől.
Narkolepszia – alvás kényszer – Elhárítás, rettegés. Menekül a feladatok és körülmények elől.
Nátha – Zavarodottság, sok minden zajlik egyszerre. Érzelmi zaklatottság, kisebb sérelmek.
Nyak panaszai: Önfejűség, hajlíthatatlanság.
Nyáktömlő gyulladás – Elfojtott harag.
Nyírok betegségei – Figyelmeztető jel. Az elmét ismét az élet legfőbb dolgai, a szeretet és a boldogság felé kell fordítani.
Orr vérzése – igény a megbecsülésre. Esdeklés a szeretetért.
Orr polip – nem kívánt gyermek, veszekedések.
Ödéma – Nem akarok valakit, vagy valamit elbocsátani.
Pajzsmirigy – Sértődöttség. Soha nem tehetem azt, amit akarok. Mikor kerülök sorra?
Petefészek – A teremtés kiindulópontja. Kreativitás.
Pikkelysömör – Félelem a megbántástól. Az érzékek és a szellem eltompítása, érzések elfojtása.
Porckorongsérv – Talajvesztettség, határozatlanság, döntésképtelenség.
Rák – Mély sebek Neheztelés régi sérelmek miatt. Titkos bánat emészti a testet. Gyűlölet, kétségbeesés.
Reuma – Tehetetlenségérzet, szeretethiány, keserűség, neheztelés.
Sclerosis multiplex – Merevedett gondolkodás. Keményszívűség, vasakarat, hajlíthatatlanság.
Sérv – Megszakadt kapcsolatok, nyomasztó gondok, túleröltetés. Félreértelmezett önkifejezés.
Szaruhártya gyulladása – Engesztelhetetlen harag.
Száj betegségei: Megingathatatlan nézetek, merev gondolkodás, zárt világkép.
Szem betegségei – nem szívesen látja, ami életében végbemegy.
Gyermekeknél: Rövidlátás – A jövőkép bizonytalan
Távollátás – Rettegés a jelentől.
Összetérő kancsalítás – Nem akar szembesülni a külvilággal, önellentmondás.
Szemtengelyferdülés – Fél szembesülni önmagával.
Széttartó kancsalítás – Nem mer szembenézni a jelennel.
Szürkehályog – Képtelen boldogan előretekinteni.
Retina leszakadás – az anyag eltereli a szellemtől a figyelmet.
Zöldhályog – Engesztelhetetlenség. Régi sérelmek okozta feszültség túlnyomása.
Szédülés – Csapongás, szétszórtság, szemlélődés elutasítása. Külső ingerek elutasítása.
Székrekedés – Ragaszkodás az idejét múlt nézetekhez, megragadás a múltban, fösvénység.
Szélgörcs – Szorongás, megemészthetetlen gondolatok, érzelmi túltelítettség.
Szív – Szeretet és biztonság középpontja.
Szív betegségei – érzelmi válság, örömtelenség. A szív megkeményedik, hajlam a stresszre.
Szívroham – a pénz utáni hajsza kiszorítja a szívből az örömöt.
Szívkoszorúér trombózis – Magányérzet, riadtság, kisebbségérzés, önmarcangolás, kishitűség.
Szívszorítás – Talajvesztettség, meginog az életbe vetett hit.
Térd panaszai – Önfejűség, önteltség, hajthatatlanság, félelem, rugalmatlanság. Alázat hiánya.
Torok betegségei – elfojtott harag, önkifejezés hiánya, ellenállás a változásnak, az egyén képtelen szót emelni önmagáért.
Tuberkulózis – Önzés sorvasztja a testet. Birtokolni vágyás. Kegyetlen gondolatok, bosszúvágy.
Tüdő betegségei – Búskomorság, bánat, félelem az élet befogadásától. Nem érzi méltónak magát a teljes életre.
Tüdőgyulladás – Újra és újra fellépet sebek, letargia.
Tüdőtágulás – Érdemtelenül élni nem lehet. Félelem az élet befogadásától.
Üszkösödés – Mentális zavarok.
Ütőerek – Örömöt hordozn

végtaggyengeség
Sziasztok!
Egy kis segítségre lenne szükségem. Mostanában gyakran érzek gyengeséget a kezemben és néha a lábamban is. Néha remegni is szoktam. Nem tudom mitől lehet.
A Guillan- Barré szindrómának vannak ilyen tünetei. Esetleg
A Guillan- Barré szindrómának vannak ilyen tünetei.
Vírus fertőzés után szokott fellépni.
Esetleg elmehetnél valami kivizsgálásra.

COLITIS
Megtudna mondani valaki mi a lelki kivaltoja egy vissza vissza tero colitisnak, masneven vastagbel gyulladasnak?
koszonom elore is.
🙂
Szerintem a dolgokhoz való ragaszkodásod lehet a probléma. Vagy csak átszaladnak rajtad a dolgok és nem tanulsz meg minden megtapasztalhatót belőle, vagy sokáig rágódsz rajtuk és az okoz kellemetlenséget. Mindenképpen átvizsgálnám a szülőkkel átélt, megélt eseményeket, valamint a párkapcsolatod mindennapjait.
A belekből elég sok energia szívódik fel a szervezetbe, ez is lehetne a kiinduló pont öngyógyulásod első lépésében.
A kiinduló ok valószínűleg egy trauma lehetett, amit nem dolgoztál fel. Válás, egy elveszített munkahely, személy, egy meg nem valósult álom. Ezek valamelyike is ott dolgozhat benned tudat alatt. Mint egy kapu, amit egyszer csak becsuktak az áramló szeretet előtt. Ha esetleg találsz magadban ilyet, menj gondolatban vissza arra a pillanatra és éld meg újra, mostmár tudatosan. Miért fájt az neked akkor? Mit veszítettél? Mi hiányzik azóta?
Minden jót! aamate
UJRA COLITIS!!
koszonom a hozzaszolast, de;
az a helyzet hogy eppen most kezdodik az egesz elorol! ez azert is erdekes, mert egyreszt nem reg mult el az elozo, de leginkabb azert mert meggyozodesem hogy kivetelesen „vilagomban minden rendben van” 🙂
nem tunik ugy hogy emesztenem magam valamin, sot, eppen jol „all a szenam”.( persze ez nem jelent semmit, hiszen ott a tudatalatti ami ugyanugy dolgozik.. )
szoval most hogy mar kezdodnek a hasgorcsok, ami konnyen kivalt egy panik rohamot is nalam… szoval igazan bajban vagyok, es igy plane eselyem sincs vegig menni minden lehetseges lelki traumamon.. remenytelennek tunik ez egyenlore… tenyleg azt sem tudom hol kezdjem.
es akkor ott van meg a dieta resze is, mi van ha nem lelki galiba, hanem etkezes okozta problemarol van szo? allitolag egy talyogom van, amint ugytunik valami idonkent aktival. hiaba torom a fejem, de semmi szokatlant nem eszem… szoval ezen az uton elindulni en biztosan nem tudok. kar hogy az itthoni orvosokba vetett hitem nem sok, ( tapasztalatbol beszelek)
na szoval, ha valakinek van valami tanacsa es szinten „tapasztalatbol beszel”, azt jo neven vennem, sot, halas lennek. 🙂
koszonom.
Szia,
Az első gondolatom az
Szia,
Az első gondolatom az volt hogy ha mindent próbáltál és vissza-visszatér akkor valószínűleg előző életbeli probléma lehet ez.Ebben az irányban gondolkoztál már?
Igyál kangenvizet, sokat.
A kangenvíz először az emésztőtraktust teszi rendbe. Vannak példák bőven, A kangenviz készülék orvosi műszernek minősül és Japánban széles körben alkalmazzák sokféle krónikus képlet esetében az allopátiás terápia részeként is.
A barátnőmnek van készüléke egy 17 éves fiú esetét mesélte. Az orvosa azt mondta a fiúnak, hogy egész élete végéig gyógyszereket kell szednie mert a bélrendszerében fekélyeket találtak 3 hét kangenvíz ivás után viszont már csak a gyógyszerei 2/3-át szedi és sokkal jobban van. Már nem tudja meginni a fantát, pepsit, iceteát amiken korábban élt mert csak a víz esik jól neki, azt viszont nagyon szivesen fogyasztja.
Minden testi tünet lelki okokra vezethető vissza, a visszatérő ügyeknél érdemes a lelki okok nyomába eredni a tünetenyhítéssel együtt vagy után. Egy nelsonos kivizsgálás valószínűleg pontos diagnózist ad és kezelésben sem rossz.
Gyógyulj meg!
Üdv:
Alenka
Colitis
Szia!
Örülök,hogy hozzászolhatok, megjártam ezzel a poklok poklát és még időnkét meg meg égetem magam!
Tapasztalat van bőven!
Igen a lelki tüneteket tökéletesen leírták!
Ezt magában már kevés kezelni, ha kialakult a gyulladás, tehát testi lelki kezelés kell és erős önszeretet!!
ha már gyulladás van azt komolyan kel venni a bélbolyhok sérültek. Én szedtem Rá probiotikumot mindenképp a diétát szigorúra fogtam az elején, ez kihívás mert ilyenkor annál jobban kívánod a „tiltott” gyümölcsöt!
Elsősorban a tejterméket kell, ajánlatos elhagyni, viszont a csodálatos , hogy már vanank laktózmentes termékek!!!!!!!
Én a húst is elhagytam, ez egyénfüggő, könnyű volt sosem szerettem-
a nehezebb nekem az édesség elhagyása .. fehér cukrot nem eszem semmilyet csak a csokoládé..ami szintén hasmenést csinál nyugalmi állapotban is!
Voltam Biorezonacián, és ott ezeket mind be is igazolták plusz még a fehérliszt pontosabban a buzaliszt elhagyása hozta meg a csodás eredményt!
A mérés után bevallom nem foglalkoztam vele 3 évig.. nem szakitottam rá időt stb.. hajtottam a pénzt amit aztán orvosokra költöttem 🙁
na de az utolso 38 kilora fogyásnál észbekaptam– az orvosomnak nem hagytam hogy kivegye a vastagbelem érzetem legbelül nem ez a megoldás!!
NYERTEM! :-))) Ő erre azt mondta csoda, szerencsém volt—- haha persze azt nem hallgatta meg soha hogy mit eszem és mit nem, gondoltam tapasztalat lehet másnak is.
Szerencse a szerencsétlenségben ,hogy rokkantnyugdíjas lettem, és nem a megélhetsért harcoltam, mert bevallom ezt munka mellett nem bírtam volna megcsinálni!!
Akik családban élnek talán könnyebb.
Étkezési tanácsom: ezt tudom drága de bevált! legalább a gyulladt időszakban! a l Gluténmentes és laktózmentes étkezés mindenképpen!
-probiotikum és még több vitamin mint amit szoktunk!! nem jót tett a taplreflex masszász is ezt 4 alkalom után magadnak is tudod csinálni napi 10 percben!!
légzőgyakorlatok a hasba, jóga , thai chi, minden ami a nyugalomhoz kell! 🙂
Sok sok Erőt és kitartást hozzá! 🙂
Az erő bennünk van! 🙂 az az energiacsakránk vigyázzunk rá! 🙂

TISZTITANI A TüDőT?
Van valami tudo tisztito modszer annak aki eppen leszokoban van a dohanyzasrol?
Esetleg kopteto?
Zsuzsi
Napüdvözlet
Szia! A tüdőmmel nekem is vannak gondok állítólag, (kb. tíz évig dohányoztam, de négy éve leszoktam) és nekem a Napüdvözlet jóga gyakorlatsort ajánlotta egy kedves ismerősöm:
http://www.youtube.com/watch?v=JXTexEyVJvU Fontos, hogy mikor és mennyi ideig lélegzel be és ki, ennek nézz utána!
Ezen kívül a jógalégzést is gyakorlom, bár az szinte bármire jó, csodákat tesz.
Leszokáshoz meg Alan Carr: Leszoknék a dohányzásról című könyve. A párom majdnem leszokott vele… 🙂 Sok sikert!

Köhögés, allergia, asztma
Nekem lassan 1 éve kezdődtek gondjaim, megfázással vagy influenzával, ami aztán jobb oldali tüdőgyulladással folytatódott, a jobb mandulámon tályog lett. Folyamatosan köhögtem, allergiám is van. Ezek úgy 4-5 hónapig nem múltak el. Utána 2 hónap szünet és most július óta megint köhögök. Most már asztma elleni gyógyszert is kapok, de még mindig köhögök, hőemelkedésem van.
A kezdet előtt fél évvel halt meg apukám.

böfögés
Sziasztok!
Én azt szeretném megtudni, hogy a böfögésnek milyen lelki okai lehetnek?
Férjemnek vannak ezek a panaszai, régebben is volt, de most nagyon intenzíven.
Még a víztől is. Mostanában váltott munkahelyet.
Köszönöm a segítséget!
A böfögés lehetséges okai
Szorongás,Idegesség,Stressz.
Emésztési zavar: túl sok gyomorsav.

Száradás…
Megint jön a hideg tél. Már megint elő kellett kotorni a múlt télről megmaradt kézkrémet. Megint itt a kéz kiszáradási időszak.
Miért szarad ki ilyenkor a kezünk? Ez rendszeresen visszatéri meglátásom szerint általános betegség. Mi a lelki oka?
Miért csak a 2 kézfejem? (Nem mintha nem okozna így is elég kellemetlenséget.)
Bőr – emberi kapcsolatok Talán ilyenkor bezárkózunk?
kéz – miért a kézfej? Miért nem a tenyér? Mit szimbolizál a kézfej?
Valakinek bármilyen ötlet?
Üdv:
Gyuri

Szeretnék segítséget kérni, a betegség: méhszájpolip.
Szeretnék segítséget kérni, a betegség: méhszájpolip. Ráadásul egy éve volt már, akkor eltávolította orvos, de most újra kiújult. Sajnos nem kérdés, hogy én teremtettem… és ha ez lett remélem a gyógyulás is sikerülni fog , csak segítséget kérnék, hogy meg tudjam fejteni az okát (amely nyilván bennem rejlik)….hátha van ilyen jellegű tapasztalata, vagy véleménye valakinek. Köszönöm

Orrmandula
Sziasztok,
Átolvastam a beírásokat, de nem találtam olyat, melyben kisgyermek betegségéről lenne szó.
Egyetértek azzal, hogy betegségeink mögött lelki kiváltó okokat, kezeletlen konfliktusokat kell keresnünk. Azonban mi a helyzet a gyerekek esetében? Valószínű, hogy a szüleik lelkét kellene vizsgálni?
És a konkrét esetről:
Kisfiam 2,5 éves, pár hónapos kora óta szájlégző, nyitva van a szája és periodikusan erősen nyálzik. Lymphatikus alkat, mondják rá, nyirokmirigyei duzzadtak, így valószínű, hogy az orrmandulája is. Nem betegesebb az átlagnál, nem voltak komoly fülgyulladásai, azonban fülkürtje rosszul szellőzik a megnövekedett mandula miatt. Sok gégésznél jártam, mára már mind a műtétet javasolja, maradandó hallásvesztés rémképét emlegetve.
Legnagyobb félelmem az, hogy ha kitenném egy műtétnek, visszanőne az orrmandula, mert a kiváltó okot nem tudjuk.
A segítséget előre is köszönöm.

„A betegség abba az állapotba visz, ahol lennünk kéne”, akkor
…hogy is van ez?
Többször visszatérő kérdés volt ebben a topicban a „női bajok”, kérdezem én, hogy ezesetben, abba az állapotba kellene kerülni, hogy ne szexeljen az ember lánya? Mert ha van valamilyen fájdalma, vagy fertőzése, vagy tudomisén, akkor abba kerül a betegség révén. De miért?
És pl. lisztérzékenységnél? Hogy egy csomó mindent ne ehessen, vagyis vonjon meg magától?
Összességében ezek az örömtől való megfosztások mire sarkallhatják az embert, hogy segítse a fejlődését?
A betegség segítő jelzés,
akkor bukkan fel az ember életében, ha a lelki fájdalmat, dühöt, flusztráltságot vagy egyéb negatív érzést az ember elfojt, kizár, megtagad. Női bajok megjelenésekor elképzelhető ok, hogy a szex azért kerül elfojtásra, mert a megkívánt másik a másé 🙂 Lisztérzékenységnél egyik ismerősöm például az apja halálát nem tudta feldolgozni, átvitt értelemben a búza az élet, tehát nem élet az élet az már az apám nélkül…
Én azt a gyakorlatot követem, hogy belemegyek a fájdalomba és megkérdezem mit szeretne tanítani nekem? Mit csinálok rosszul, hol hibás a gondolkodásom, miben tértem el az Isteni tervtől? Ha a lélek a feladatot a testtől visszaveszi a gyógyulás automatikus. A lelki szinten pedig be kell fogadni a tanítást, beengedni a szív legmélyébe.
Tehát nem a betegség fosztja meg az embert az örömöktől, hanem a lélek dönt úgy hogy inkább a testi fájdalmat viseli el, mint a lelki fájdalmat.
„A betegség segítő jelzés” – ez nem vitatott,
a kérdés az volt, miért jó mondjuk a fenti példáknál abba az állapotba kerülés?
Korábban Sanyi írta, hogy a kialakult állapot az, ahova eredetileg jutnunk kellett volna. Esetleg Sanyi, ha előkerülnél! 🙂
Mert pl. rövidlátásnál világos, hogy olyan helyzetbe kerül, hogy csak rövidre lásson, vagyis önmagát figyelje meg és szűk környezetét, mert ez viszi az önismerethez. Ezek alapján akkor az előző példákban (persze több is van, ami nem egyértelmű) azt jelentené, hogy búza és szex nélkül is élet az élet és tanuljon meg nélkülük élni?
Sanyi, szerinted? Ezt hogy értetted?

a menstruációs fájdalom mértéke mire utal?
Bár nem igazán betegség, nem akartam külön topikot nyitni neki.
Azért ütött szöget a fejemben a dolog, mert az elmúlt két menstruációm sokkal fájdalom mentesebb volt, mint szokott. (Bár egyébként is szerencsés vagyok, mert csak az első nap érzek belőle bármit is. Régebben pl. semmit nem éreztem. Arra nem emlékszem, hogy átfedett-e azzal a néhány évvel, amikor hajlandó voltam fogamzásgátló tablettát szedni.)
Érdekes, hogy vannak nők, akik semmit nem éreznek belőle, míg mások elájulnak a fájdalomtól, stb.
Úgy gondolom ez a fájdalom természetes, mivel egy természetes folyamat része. Sőt olyat is hallottam, hogy a menstruáció, így az azzal járó fájdalom is a nőiség része, és kell, hogy fájjon.
Ti mit gondoltok, jelent valamit a fájdalom mértéke? Vagy az egyéb szélsőséges tünetek?
Kell, hogy a nőiség fájjon? 🙂
Ebbe a „betegségbe” speciel kompetens vagyok, lyánykoromban rosszul voltam párszor a fájdalomtól. Aztán az első terhességem után elmúlt ez a rosszullétig fokozódó fájdalom… úgyhogy irány szülni! …:) Csak annyi maradt belőle, amennyi „normális”-nak mondható. Én is azt gondoltam, hogy ez ezzel jár, mindaddig, amíg nem kezdtem el tudatosan a nőiségemen dolgozni. És láss csodát: elmúlt teljesen a fájdalom! Azóta tudom, hogy a menstruáció önmagában fájdalom-mentes! Fájdalom csak a nőiség megélésének a hárításából származik.
Én úgy „gyógyultam” meg, hogy visszamentem meditációban az első menstruációmig, és az ott talált programot átírtam egy örömteli, ünneplendő élményre. Ünnepeltem, hogy egészséges nő vagyok, akiben immáron havonta érik egy kis pete, és aki innentől kezdve bármikor anyukává válhat, ha ő is úgy gondolja! Ünnepeltem, hogy ez a lehetőség megadatott nekem, kiteljesedhetek anya szerepben is majd egyszer. Addig vizualizáltam ezt, amíg teljesen át nem éltem ünnepként és örömként az első alkalmat.
Logikusnak tűnik, amit mondasz, hogy a nőiség nem kéne, hogy
Logikusnak tűnik, amit mondasz, hogy a nőiség nem kéne, hogy fájjon. De lehet,hogy hülyén is fogalmaztam. Azt hiszem egy jógaközpontban voltam egyszer egy intim torna tanfolyamon és akkor mondtak valami ilyesmit, hogy a menstruációval járó fájdalom valahol emlékeztet arra, hogy havonta változás megy végbe bennünk, és ezt ne kendőzzük el, éljük át, része a nőiségünknek. (Lehet, hogy rosszul csapódott le bennem?? Remélem nem torzítom így évek múltával az ott hallottakat…)
Azért nem tudok 100%-osan helyeselni, mert a tapasztalatom ellentétes az általad leírt elmélettel. Szerintem nőiesebb vagyok, mint voltam 10 éve, viszont míg 20 évesen meg sem éreztem, hogy itt az idő, addig most tud fájni, ha nem is nagyon. De az is lehet, hogy a fájdalom definíciója sem mindegy, és azt, hogy kicsit görcsöl a hasam, még nem kellene fájdalomnak tekinteni.
Viszont több nőről hallottam, akinek szüléssel hasonlóan változott ez a tapasztalata, és a szülés egyértelműen a nőiség terén egy nagy lépés. Vagyis ez nekem ellentmond…
A meditáció, amit leírtál, biztos hasznos lehet, mert ha visszaemlékszem, 12-13 évesen nagyon kínosan éltem meg ezt az egészet. Mintha kicsit szégyen lett volna. Na majd meg is csinálom valamikor.;) Köszi az ötletet, Csaesz.:)
Az
az ötletem támadt, hogy tíz évvel ezelőtt maga az anyaság nem foglalkoztatott most meg kissé „görcsölsz” ezen, milyen anya leszek, mikor legyen gyerekem stb…
Szerintem amikor olvasunk egy beszámolót arról, hogy valakinek egy betegség mit jelentett, vagy egy tünet, azt úgy jó kezelni, hogy jé, ez is lehet. Egy-egy szerv feladata sokrétű, az üzenetek szempontjából, az a legjobb megoldás ha a Belső Bölcsességünktől kérünk rá válasz meditációban ( vagy Felsőbb Éntől, ami ugyanaz )
PL. nekem a petefészek táján jelentkező szúrás figyelmeztetés volt, ellenállok az újnak. Nem szaporodás szempontjából hanem egyáltalán :-))
A gyógyító képességek, az életerő központja a 2-es csakra, amihez a méh mint szerv tartozik. Szóval a helyzet inkább bonyolult mint egyszerű.
Érdekes, hogy nem is magamról akartam kérdezni, (mert nem vagyok
Érdekes, hogy nem is magamról akartam kérdezni, (mert nem vagyok szélsőséges eset, nem okoz problémát), csak úgy eszembe jutott. Bár nyilván nem véletlenül jutott eszembe.
Az biztos, hogy sehova nem lehet = jelet tenni. És a betegségeknél is zömében csak találgatunk. Teljesen igazad van, hogy a páciens” tudna legbiztosabb választ adni, ha mélyre ásna. (csak néha jól jön egy kis külső rálátás;)
Az utolsó mondatod elég jól feltérképezi a helyzetet, amit mostanában elég gyakran érzek: „Szóval a helyzet inkább bonyolult mint egyszerű.”…;))

Basalioma bőrelváltozás van a mellemen, nem tudom mi lehet az oka!
Gondolom tájékozódtál erről a betegségről.
Nem tudom kaptál e

Nem tudom kaptál e kezeléseket,műtöttek e?
Mindenesetre figyelmedbe ajánlanám a következő linkeket /megfontolás céljából/
Most kivételesen ezt fontosnak tartanám,mint az okokat kutatni,persze arra is sort lehet majd keríteni.
http://szegedma.hu/hir/szeged/2010/01/ami-nem-artalmas-azt-ki-kell-probalni.html
http://www.google.hu/search?hl=hu&q=r47+protumol+krém&sourceid=navclient-ff&rlz=1B3GGLL_h
A napfény igen erősen provokálja ezt a dolgot,erre is érdemes odafigyelni.
Azután a bőrt kutasd.Mi a szerepe? Egyfajta védelem,lehatárolás,érintés,kapcsolatteremtés.a belső folyamatainkat is szemmel láthatóan tükrözi./a szomatikust és a pszichéseket is egyaránt./
Utána,hogy miért a melleden jelentkezett ez a probléma,és hát sajnos a rák okainak is utána kéne nézned.
Ez egy háromszorosan összetett probléma.
Neked kell összehoznod magadban,tetten fogod érni az okot.
/Nagyon ajánlom azt a krémet,a megadott linkeken utána tudsz nézni./

kiváncsi vagyok
Azért keresgéltem a neten, és néztem meg ezt az oldalt, mert 2 hónapja folyamatosan esek egyik betegségből a másikba. Kezdődött egyszerű náthával, majd folytatódott köhögéssel, torokgyulladással, lázzal, most pedig legalább 2 hete a nyirokcsomóm van megduzzadva, fáj ha nyelek. Nem vagyok híve a gyógyszereknek, inkább gyógyteát ittam, sok gyümölcsöt, zöldséget ettem. Amikor belázasodtam akkor elmentem orvoshoz, és 5 napig antibiotikumot szedtem.
Mindez talán az iskolakezdésehez is köthető, most vagyok végzős, talán nagy a nyomás, és a stressz. De nem vagyok egy túlságosan sokat izguló alkat, hamar megoldom a problémákat. Kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek,tehát ezen a területen sincs problémám.
Köszönöm előre is válaszát és segítségét!
Dóra

hallás
Sziasztok.
Én hallás problémával kapcsolatban írok.Júniusban kezdődött.Először fülkürthurutot mondtak de már otosclerosis-t is. hogy tudnám meggyógyítani magam.mudrák segítségével. vagy hogyan?köszönöm a válaszokat.
Otosclerosis
Szia,
Tudom, hogy a bejegyzés régi, de azért megkérdezném, hogy azota sikerült-e megoldanod a hallás problémát? Nálam is ugyan ez a helyzet allt fent, kezdetben fülkűrthurut volt, aztán otosclerosis lett belöle.
Feri

testi tünetek lelki háttere
Én már régóta szenvedek a menstruáció első egy-két napjában nagyon erős fájdalomtól, ami néha még az erős fájdalomcsillapítótól sem akar elmúlani. Lehet ennek a fájdalomnak esetleg valamilyen elfojtott lelki probléma az oka?
Menstruációs bajok csodanövénye a cickafark
Menstruációs bajok csodanövénye a cickafark http://antalvali.com/cickafark-a-nok-egyik-gyogynovenye.html
Amit Domoszlai Kati mondott a „görcsöléssel kapcsolatban” arra is érdemes odafigyelni.
A szüléssel anyasággal kapcsolatos belső feszültségek, negatív gondolatok, prekoncepciók alapján kialakult hitek, kiválthatnak ilyen testi tünetet a lélek problémáinak jelzésére.
A gondolataidat te ismered az okokat pedig egy családfelállítás alkalmával tudod kideríteni. Sokszor családi örökség ez a fajta görcsölés, és a legutóbbi ilyen alkalmon az derült ki, hogy az egyik nagymama vetélési görcseinek fájdalmai jelentkeznek az unokában.
Egy családállítás mindenképpen javallott ennek kiderítése érdekében
http://lelekcsalad.blogspot.com/p/esemenyek.html
Menstruációs görcsök
Mindenféle altesti bajra, görcsre azonnal jótékonyan hat a turmalinmagos anionos betét. Ez a fizikai tüneteket enyhíti, megszünteti. A premenstruációs szindrómára is jó.
A lelki okok oldására bármilyen technika, ami szimpatikus, kipróbálható. Sokféle más nyomasztó élethelyzet lelki okainak az oldására is alkalmazható a Moksa elixír.

Vizelési inger
Áprilisban kezdődtek a panaszaim egyik pillanatról a másikra. Hosszú kálvária következett, mire kiderült, hogy a vizelési ingerem, a hólyagnyomások, és a bélmozgások endometriózis gyanúját jelentik. 3 hete megműtöttek, és a hasfali összenövéseket oldották, az endometriózist (mely nagyon csekély volt) a női szervekről és a hólyag környékéről lézerrel eltávolították.
Sajnos a hólyagnyomás, és a nap 24 órájában történő folyamatos vizelési inger nem szűnt meg, sőt rosszabbodott.
Szorongásos, lelkileg nem kiegyensúlyozott, éjszaka paraszomniát produkáló 30 éves nő vagyok, és az év elején egy rosszindulatú bőrdaganat tényét is fel kellett dolgoznom. Igaz, hogy ez kezelést nem igényelt, de lehet, hogy ennek és sok minden más lelki tényezőnek a hozadéka mostani betegségem? Kihez forduljak, ha az orvosok már szétteszik a kezüket??
Én reiki mesterhez fordulnék…
Én reiki (vagy valami „rokon”) mestert keresnék fel. Valaki olyant, aki számomra hiteles. Akinek adok a szavára. Meglátásom szerint minden reiki mester másmilyen. Mást tapasztalatokat gyűjtött, más mentalitást hozott magával. Nem biztos, hogy az első, aki az utamba akad tud hozzám szólni, vagy meg tudok nyílni előtte. Szánnék némi időt, energiát a keresésre. Olyanra gondolok, hogy miként válaszol emailre, szimpatikus a hangja a telefonban? Esetleg dohányzik? Milyen a személyes találkozáskor?
(A reiki létezik, van. Akkor is, ha nem hiszünk benne, de a tanácsot csak hiteteles forrástól fogadjuk meg. A gyógyulásért tenni is kell majd…)

problémamegoldás
Lehet e rákosfolyamatnak az előzménye egy boldogtalan házasság?Hány év kell ahhoz,hogy maga a rák kialakuljon az emberben ha nincs rendben a lelke a mai napig.várom rövid válaszát.
A rák
azt jelenti, hogy Te magad pusztítod el saját magadat. Magad ellen fordulsz, de miért? Mert nem tudsz kilépni a boldogtalan házasságból? Mi az amit megtagadsz és nem fogadsz el magadban? Kellene tudni hogy a rák hol van pontosan. Minden szerv más problémára utal.
Bemásolom ide a Germán Medicina mit mond a rákról:
Minden rák, vagy rákkal egyenértékű betegség DHS-el (Dirk Hamer Szindróma) kezdődik. Amennyiben az egyén elszenvedi a DHS-t, minden esetben elindul egy Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK), nincs alóla kivétel. A DHS kezdetétől az egyén tartós stresszállapotba kerül, hidegek a végtagjai. Éjjel-nappal a konfliktusára gondol, és megpróbálja azt megoldani. Nem tud aludni csak az éjszaka első felében, a második felében gyakran felébred. Nincs étvágya, lefogy.
A Dirk Hamer Szindróma (DHS)
A DHS valójában konfliktus sokk-élmény, egy tulajdonképpeni biológiai konfliktus, amelyet egy számunkra rossz esemény kapcsán élünk meg. Az esemény azonban csak akkor vált ki DHS-t, és indítja el egyidejűleg az Értelmes Biológiai Különprogramot, ha annak minden kritériuma teljesül.
A DHS kritériumai:
* drámai,
* hirtelen, szinte egy pillanat alatt történik meg, nem egy hosszú stresszes időszak,
* az egyént felkészületlenül, váratlanul éri,
* magányosan, elszigetelten éli meg,
* az adott pillanatban sem fizikailag, sem intellektuálisan nem tudja megoldani.
A DHS drámaisága természetesen változó. A mértéke szorosan összefügg a későbbi elváltozás nagyságával. Egy náthát megelőző konfliktus sokkélmény jóval kisebb, mint például egy vastagbél ráké.
Az magányos, elszigetelt megélés nem feltételez magányos, zárkózott embert. Annyit jelent, hogy nem beszél a DHS-t kiváltó eseménnyel kapcsolatos érzéseiről. Sokszor még magáról az eseményről sem.
Nagyon fontos tudni, hogy ha a felsorolt öt kritérium akár csak egyike is hiányzik, már nem indul el az Értelmes Biológiai Különprogram, ezzel együtt nem kezdődik el semmiféle elváltozás a szervezetben.
2. ismérv
Minden konfliktusnak pontosan körülírt, egyértelmű tartalma van, amely a DHS pillanatában eldől. A konfliktus tartalom asszociatív, az az önkéntelen gondolattársítás, amely az egyén tudati szűrőjén keresztül haladva alakul ki. Az egyén személyiségétől függ, hogy az adott esemény milyen konfliktus tartalmat vált ki. Tehát soha nem az a lényeges, hogy mi történik, hanem az annak kapcsán létrejött érzelmi reakció.
Nézzünk egy klasszikus példát:
Az esemény: valakit váratlanul elbocsátanak a munkahelyéről.
*
Optimista, sok önbizalommal rendelkező egyén: nincs konfliktus
*
Önértékelési problémákkal küszködő ember: „Már erre sem vagyok jó!”
*
Aki mindent a birtokának tekint: „Ez az én birodalmam volt, megfosztottak tőle, elvették tőlem.”
*
Problémákon rágódó: „Ezt nem tudom lenyelni.” „Ezt nem tudom megemészteni.”
*
Megélhetésért aggódó: „Éhen hal a családom (én), ha nincs munkám.”
Minden egyes konfliktus tartalomhoz pontosan meghatározott szervi betegség, és az agynak egy jól behatárolt területe tartozik.
A váratlan sokk-élmény nyomot hagy az agyban, amit agyi CT-vel le tudunk fényképezni. Ezt a helyet (relét) nevezzük Hameri Gócnak (HG). A HG-ot a CT felvételen koncentrikus körökként (céltábla konfiguráció, vagy mint a vízgyűrűk a vízcsepp lehullása után) figyelhetjük meg.
A DHS megtörténtekor tehát mindhárom szinten (lélek – agy – szerv) egy időben megjelenik az elváltozás:
*
lelki szinten az egyén személyiségének megfelelően megéli a konfliktus élmény sokkot,
*
agyi szinten céltábla szerű körkörös formációt mutató Hameri Góc (HG) képződik az agyban,
*
testi szinten az adott szervnek szövetnek megfelelően sejtszám növekedés, sejtszám csökkenés (fekély vagy elhalás) illetve működés csökkenés vagy működés kiesés indul.
3. Ismérv
A folyamat a DHS-től kezdődően, a konfliktus megoldásán keresztül a gyógyulás lezajlásáig párhozamosan fut a három szinten: LÉLEK – AGY – SZERV.
Forrás:
http://www.ujegeszsegut.hu/torveny.html#a_rak_vastorvenye
lehet, hogy az egész emberiség félreérti a test
lehet, hogy az egész emberiség félreérti a test jelzéseit.
Betegségkor azonnal teljes figyelemmel fordulunk a testünk felé, lelkünk felé, kutatjuk a kis énünk miben is hibázott, de a fától nem látjuk az erdőt.
A test a betegséggel nem tesz mást, minthogy üzen, : „én csak egy test vagyok! Halandó, elmúló vedd ezt észre, és keresd azt ami Örök!”
XxX
Én úgy tudom (környezet-egészségtanból is tanultam és így is
Én úgy tudom (környezet-egészségtanból is tanultam és így is érzékelem), hogy a rák valamilyen probléma elfojtásából fakad, ha lelki okot nézünk. Szóval rossz házasság önmagában nem hiszem, csak akkor, ha a problémákat elfojtással próbálják kezelni, de akkor sem biztos. Lehetnek fizikai-kémiai okai is, befolyásolhat öröklött hajlam (szóval az elfojtásnak sem feltétlen következménye). Egyik ismerősömnél ez volt, házassága boldog, de az egész családban előjövő betegség. Ha vannak ilyen kockázati tényezők, azért lehet tenni a megelőzés érdekében. Pl. antioxidánsok fogyasztása, de ne mesterséges eredetű legyen, hanem természetes zöldség- és gyümölcskoncentrátumok, sokfélét lehet már kapni. Ez a gyógyulásban is segít. Gyógyítás tudati, agykontrollos módja: el kell képzelni gyakran, hogy utasítjuk a szervezetünket, hogy az immunrendszer fehérvérsejtjei pusztítsák el szépen a daganatot (bizonyos sejtek be tudják kebelezni, ezt érdemes így el is képzelni, ahogy ezáltal egyre kisebb lesz a daganat, naponta többször). Egyik ismerősöm édesanyjának eltűnt így a tüdődaganat, mire vitték volna műteni, az orvosok már nem találták a daganatot. Csökkentsük amennyire lehet az olyan tényezőket is, hogy ne legyen sokat füstös helyen az ember, kohósalakos házban (az ilyeneket nálunk át is kellett építeni a faluban, úgy emlékszem), vagy ne aludjon csempézett fal mellett (radioaktív dózis csökkentése miatt, valamennyit mindenki kap, de nem mindegy, mennyi ideig és milyen távolságban van a forrástól, a csempe csak akkor gáz, ha órákig a közvetlen közelében vagyunk (de így sem biztos persze, hogy okoz bármit, de ilyen esetben érdemes vigyázni).
Mesterséges színezékekből és tartósítószerekből minél kevesebbet, ha lehet (a színes cukorkák engem ösztönösen is taszítanak). Az E-számokkal jelzett élelmiszer-adalékok amúgy nem mind károsak, érdemes utánanézni, mit jelez, mert csak egy részük az (azt figyeltem, hogy attól sokan meg szoktak ijedni, de nem az E a lényeg). Nagyjából leírtam, amik eszembe jutottak a megelőzéssel kapcsolatban.

ekcéma, allergia, alvászavar, mellékvese elégtelenség
Sziasztok, ez nagyon ciki lesz…úgyhogy csak saját felelősségre
Alapvetően korán érdekelt a másik nem és az első élményem az 10 éves koromban történt, hogy intim kapcsolatban kerültem egy lánnyal, aki ezek után kigúnyolt, kibeszélt a hátam mögött.
Ugyanezzel a lánnyal összefutottam 16 évesen egy éjszakai szórakozóhelyen és köszönt valamint a baráti társaságommal töltötte a buli egy részét. Majd egy másik alkalommal részegen, véletlenül összefutott ugyanazokkal a bulis barátaimmal – ekkor nem voltam jelen – és úgyanúgy elkezdett engem szapulni és lenézően vélekedni rólam, mint ahogy tette azt 6 évvel ezelőtt. Engem ez azért zavar, mert a mai napig nem tudom, hogy miért viszonyul(t), így hozzám.
Nőkkel nagyon ritkán jön össze valami. Igaz nem is próbálkozom nagyon sokat, mert kudarckerülő lettem.
Igaz volt olyan is, hogy nagyon szemrevaló lány leszólított az utcán és beszélgettünk, de aztán hiába hívott el hozzá, inkább nem mentem…nehogy valamit rosszul csináljak és szégyenkeznem kelljen, akár magam előtt, akár attól, hogy el fog terjedni rólam valamilyen negatív jelző.
Amikor nem jön össze egy kapcsolat, legyen szó alkalmi kapcsolatra való kezdeményezéstől vagy hosszabb távúról akkor automatikusan arra gondolok, hogy a személyiségemben van hiba, amitől nem vagyok elég jó… csak nem tudom mi az amelyen változtatni kellene. Igen. Zavar, ha visszautasítanak, mert úgy veszem, hogy egy ellenszenves ember vagyok az illető számára, akivel nem kíván beszélgetni sem.
Nyílván nem venném magamra ennyire,ha több lenne a sikerélmény, mint a negatív.
Furcsa, hogy azokkal a nőkkel, akikkel én nem tudnék elképzelni semmilyen kapcsolatot (alkalmi szexuális vagy hosszútávú komoly) , és csak félvállról veszem a velük való ismerkedést ott összejönnek a dolgok.
Hogy még egy példával éljek, történt, hogy a metrón flörtöltem egy lánnyal, és úgy gondoltam odamegyek hozzá mikor leszáll, így is tettem odaléptem hozzá és mikor ráköszöntem a következőt mondta: bocsi most nem ismerkedek, mert fáj az orrom…. ennél az esetnél már tényleg kezdtem azt érezni, hogy én egy totál barom vagyok, mert egyfolytában ilyen szituációkba keverem magam.
17 éves koromban jelent meg az ekcéma rajtam, ebben az évben megviselt, hogy udvarlásom során elutasítottak. Maga az elutasítás nyílván nem volt kellemes, de az meg végképp nem, hogy több hónap után következett be és némi hiábavalóságot is éreztem a hosszú lefolyású, ugyanakkor sikertelen kimenetele miatt. Úgy éreztem teljesen hülyét csináltam magamból, mint egy szánalmas lúzer.
A másik pedig az, hogy hiába volt rá alkalmam, hogy elveszítsem a szüzességemet, nem ment…
A szüleim nem engedtek el egy utazásra, amit úgy éltem meg, hogy egy fontos társas élménytől fosztottak meg…. nem anyagi korlátja volt, hanem azt gondolták szüleim, hogy az osztályfőnököm csak a megfelelő indokra vár, azért, hogy engem jogosan kirúgathathasson….és az osztály kiránduláson erre bőven nyílna megfelelő alkalma. ( ezzel nem értettem egyet és egy paranoid gondolatnak tartom a mai napig)
– szülőkkel egyre több konfliktus
Ebben az évben szintén sokat drogoztam. ( marihuána)
19 éves korom tájékán jelent meg erőteljesebben a légúti allergiám. Már utáltam az iskolát ahova jártam, de szerencsére ez volt az utolsó év.
21 és 22 éves korom között volt egy edzőm, aki elég kétszínű volt és nem ismert el soha kivéve amikor el akartam hagyni a csapatot és közöltem, hogy abba akarom hagyni a játékot… mert már egyszerűen nem élveztem), a saját sleppjéhez tartozó embereket viszont minden körülmények között igyekezett kiemelni…)
21 évesen kezdődött az alvászavarom azóta egyre fokozódik és már abba kellett hagynom az élsportot, mert egyszerűen nem bírom fizikailag pedig minden edzésen ott vagyok…légelzáródásos dologról van szó. Elvileg alvási apnoe-nak hívják. Gyakorlatilag voltam alváslaborban és enyhe alvási apnoét diagnosztizáltak és nem tudnak a helyzetttel semmit sem kezdeni. Mikor teljesen elengedem magam és ellazulva mélyen szeretnék aludni akkor a légutam úgymond összeakad, elzáródik nem kapok levegőt stb.Mivel szerettem volna tudni az okát ennek az állapotnak, ezért nem hagytam annyiban és szerencsére találtam egy labort, ahol fejlett módszerekkel diagnosztizáltak és mellékveseelégtelenséget állapítottak meg. Ennek tudják be a fáradtságomat és az alvászavaromomat. Most jelenleg várok endokrinológusra.
Igyekeztem leírni a hátterét is a tüneteknek, hátha így pontosabb képet adok és kaphatok.
Várom
válaszaitokat!
Üdv,
Péter
Na ez egyre szebb lesz:) Az első ,,keserű élményt”,az alap
Na ez egyre szebb lesz:)
Az első ,,keserű élményt”,az alap problémát kéne először feldolgoznod,aztán az összes ráépülő többit.
Mert ugyanazt kapod ,,pepitában”minduntalan.
Az ekcéma,és az allergiák,túlzott immunválasz a belső érzékenységed miatt,egyfajta védekezés.
A sirály csomagokban találsz segítséget a problémád feldolgozásához.
A legelsővel kezd.
Szteroidokat,vagy olyan kenőcsöket,esetleg orr,torok spray-t ,nem kaptál ?,mert ez a mellékvese dolog gyanús nekem.
A vese ugyan partnerkapcsolat,de a mellékvese hormon ügy,és általában gyógyszerekkel zavarják meg.
A stressz is lehet éppen ok,ha felemelkedik ott a stresszhormon,az is borít sok mindent.
Így elsőre szteroidokra tippelnék,de ha így van,akkor vigyázz,mert rövid időn belül a légúti allergiából asztmát csinál.
A légzési apnoéra van egy oxigén maszk,amiben aludni kell.Egyébként ez veszélyes dolog,/nem a maszk:) mert nagyon sok mindent megzavar a szervezetben,elsősorban az anyagcserét,fokozatosan mindent felboríthat.
Minden ,amit elmondtál,-a tünetek!-,kezelhetők biorezonanciás gépekkel,és bizonyos táplálék kiegészítőkkel,de a belső okokon csak Te tudsz segíteni. Esetleg pszichológus,kineziológus,NLP-szakember, és van még számtalan alternatív gyógymód.
Gyorssegélynek a Moksa elixírt ajánlanám pár hónapig,de mindenképpen tanulmányozd a sirály csomagokat,mert ott van számodra a legjobb megoldás.
Köszönöm a választ. Igazából nehéz, csak tippelgetek, hogy
Köszönöm a választ. Igazából nehéz, csak tippelgetek, hogy mitől lehet… sok minden történt. Két hónapja kezdtem el szedni sotret gyógyszert, amelyet bőrgyógyász írt fel. Ez egy A-vitamin származék. Erős gyógyszer sok mellékhatása van, de ezek állítólag elmúlnak, amint abbahagyja az ember a szedését…minden esetre a belgyógyász tanácsára, amíg nem megyek át az összes vizsgálaton, azt javasolta, hogy mindenképp hagyjam abba a szedését.
Az orromba csak az utóbbi két hónapja kaptam spray-t és ekcémára pedig kenőcsöt, faradtság és alvás probléma pedig már régebben kezdődött. Tehát logikailag én nem tudom az orr-spraynek és kenőcsnek tulajdonítani. Ezeket ráadásul csak két hétig szabad használni, pont, azért, mert szteroid tartalmúak.
A légzési apnoe nem ilyen egyszerű, mert én arra a határra estem, amire nem kapok támogatást, így 100 ezer FT helyett 200 ezer Ft kerül maga a gép. Az alvás laborban pedig csupán enyhe alvási apnoét diagnoztizáltak, amihez elvileg nem kell CPAP gép, de amiket felírtak pl. légcső lazító és Therasnore szájbetét nem érnek semmit.
Pszichológusnál voltam és a legelső problémára olyan választ kaptam, hogy ” ez már olyan rég volt”. Ilyen választ a haveromtól is kaphatok. Ahhoz, ezért túl drága dolog pszichológushoz járni, hogy közben kikisérletezzem, hogy melyik pszicholós lesz normális. Kineziológusnál voltam kb. 2 hete és neki elmondtam, hogy alvás zavarom van, elzáródással és a teszt szerint 20 és 21 éves korom között történt valami ebben az időszakban, nem esett semmi komoly trauma. Fociztam és jól ment és úgy érzem a párkapcsolati dolgok, amelyeket említettem, azok jobban megviseltek, mint más. Azokat az életkorokat, ahol engem mélyebben érintettek dolgok, azok nem is kerültek elő. Úgyhogy a kineziológusnak diagnózisát is erősen megkérdőjelezem. Ez kicsit elszomorít. Kettőnél már voltam, akit javasoltál, de nem jött be egyik sem. Furcsa, hogy kóklerhez kerültem mind a két esetben. A szakmát egyik esetben sem vetem meg ill. vetem el véglegesen, de arra azért nincsen keretem, hogy addig kisérletezzek, amíg találok egy jót…én látom a megoldást.
Javítás – én nem látom a megoldást, de szeretném látni.

Meg kell keresned a megoldást
minden válasz benned van. Meditációban.
Sok jó gyakorlat van, gyerekkorban történő kutatáshoz, okok feltárásához.
Nem csak az ok megtalálása de az oldás is sokkal hatásosabb, ha Te veszed kézbe a dolgokat.
Ajánlani tudom még neked a mudrákat, Gertrud Hirschi könyvét 1-2. Az írónő nagyon súlyos asztmából jött ki a mudrák ( kézjóga ) segítségével.
Napi szinten használom én is, testi, lelki és spirituális problémákhoz.

Nyak-/tarkófájás
Sziasztok,
Néhány hete (karácsony előtt) kezdett fájni a nyakam. Vagyis néha begörcsölni tarkótájon. Egyszer csak azt veszem észre, hogy nem tudom hátrább hajtani a fejemet, ill. jobbra v. balra se nagyon. Csak az segít, ha hátul kicsit megnyomom és eröltetem a mozgást, akkor kattan egy nagyot és érzem is, hogy valami bent elcsúszik egymáson (ez eléggé fáj és ijesztő), és utána tudom mozgatni. Ez naponta többször előfordul (van, hogy fél órán belül 3szor) Olvastam korábbi bejegyzésekben, hogy a nyakfájás makacsághoz, valamihez való görcsös ragaszkodáshoz kapcsolható, ezen még „elmélkedem”. Ami akkortájt volt, mikor ez kezdődött: elvállaltam egy új munkát ami nagyon nagy kihívást fog jelenteni számomra (februárban kezdek, már alig várom), ill. talán az is lehet, hogy jöttek az ünnepek és nagyon egyedül éreztem magam (párkapcsolati problémáim is vannak – vagyis az, hogy régóta nincs, nagyon hülye helyzetekbe bonyolódom, van, amiből hosszú idő után sem tudok kilépni pedig nem hivatalos és nem tesz jót). Lehet, hogy ez a sokminden is hat?
Köszi előre is 🙂
Sz

Mit jelent a visszatérő arcüreggyulladás?
Kedves Mindenki!
Nem tudom mi lehet az oka a 2 éve visszatérő arcüreggyulladásomnak.
A kiváltó ok egy magánéleti válság volt a párommal épp nem voltunk jóban, de egy fél év után rendeződtek a dolgok minden visszatért a régi kerékvágásba
Azóta viszont minden megfázásnál előjön.
Ami érdekes, hogy a páromnak nem volt eddig viszont most ősszel neki is előjött.
Csak szeretném tudni melyik területhez tartoznak az arcüregek.
Köszönöm
Ági
Szia Ági!
Arcüreggyulladás
Arcod az a testfelület, amit leginkább kendőzetlenül mutatsz a külvilág felé. A betegség kialakulásához közvetve a külvilághoz fűződő viszony megbomlása vezet. Különböző elvárásaid vannak a világ felé: szeressenek, becsüljenek meg, ismerjenek el. Elvárásaid vannak, de ezeknek nem adsz hangot, ugyanakkor nagyon szeretnéd elmondani őket. Valószínűleg abból adódik a konfliktushelyzet, hogy ezeket a dolgokat te magadnak sem akarod megadni. Figyelmed inkább arra irányul, hogy mit nem kaptál meg. Az arcüreg gyulladásakor egyfajta lázadásról beszélhetünk, amikor ellenérzéseidet, haragodat nem nyilvánítod ki, dühödet, haragodat önmagad marcangolására fordítod. A szervezet ezt a gyulladásos folyamatot igyekszik kompenzálni. Mindent megtesz a góc, a tűzfészek kiiktatására, semlegesítésére. Ennek lesz következménye az adott területen a túlzott váladékképződés, amely a gyulladástól be fog sűrűsödni. Ilyenkor is fontos az ágynyugalom. Ebben a nyugodt állapotban gondold végig, hogy milyen jó tulajdonságaid vannak, és hogy mitől lehetsz elégedett az életedben. Koncentrálj ezekre a dolgokra.
Szerintem ez a leírás elég korrekt, forrás wellnescafe.hu
Ha a google-ban beírjátok a betegség nevét és hogy ” lelki ok ” bármelyiknek utána lehet nézni. A többi része pedig önismeret. Sok sikert a problémák őszinte tisztázásához!
köszönöm a segítséget
Köszönöm mindenkinek a segítséget, elgondolkodom és megvizsgálom ilyen
szempontból is a helyzetet.
Remélem mihamarabb ráérzek a megoldásra, figyelve az érzéseimet.
Köszönöm
Ági
Amit én gondolok erről a problémáról Ági az:
az üregekben az

az üregekben az eltömődés lerakódás,a felhalmozott problémák konfliktusok feldolgozatlanságából ered ,és így lerakódáshoz eltömődéshez vezet.
Amikor ez először jelentkezett nálad,pontosan az akkori lelki helyzetedet tükrözte.
Volt valamennyi tisztulás,de ez kevés,mert csak úgy tudott ez krónikussá válni és rendszeresen előjönni,hogy még mindig ott vannak azok a feldolgozatlan problémák lerakódva,amik ehhez a duguláshoz ,eltömődéshez vezetnek.
A gyulladás az mindig a konfliktus feldolgozás hiányára is utal.Ugyanakkor a betegséggel egy időre ki is vonulok a ,,világból”,mert elegem van,kommunikálni sem nagyon akarok,és ezt a betegséggel jelzem.
Mindenképpen oldani,feldolgozni kéne benned még abból a régi konfliktusból megmaradt és feldolgozatlan problémákat,mert csak akkor tudnál véget vetni ennek az ismétlődő krónikus állapotnak.
Van egy jó hírem:),szerencsésebb helyzetben vagy,hogy ez az eltömődés nem mélyebb helyeken lévő üregekben van,pl. a belekben,mert akkor a tudatalattidat jelentené,és így sokkal nehezebb dolgod lenne.
Az arcüreg sokkal magasabban helyezkedik el,tehát könnyebben hozzáférhetsz az ott lerakódott problémák gyökeréhez.
Állítólag ha ezen a területen van a dugulás,egy hosszabb böjt,többnyire segít megoldani,mert a tisztánlátáshoz is hozzásegít,meg a fizikai tisztuláshoz is.
Ezt mégis csak akkor ajánlanám,ha szakszerűen tudsz böjtölni,mert ellenkezőleg több kárt okozhat az ember ,mint hasznot.
Szóval ,csak őszintén!
Mert úgy látszik,most a párodnál is ugyanez a helyzet,Vagyis ez közös munka is.

Tudnak nekem segíteni valaki abban, hogy kb. 2-3 hóna
Sziasztok!
Tudnak nekem segíteni valaki abban, hogy kb. 2-3 hónapja iszonyatosan fáj a derekam és hogy ez mitől lehet. Igaz egész nap kocsiban kell ülnöm a munkám miatt, mégis ha nem ülök napokig az autóban, akkor is fáj.
Köszi Panda
A gerinced melyik részén?
A gerinced melyik részén érzed? A keresztcsontnál? Milyen jellegű a fájdalom( hasogató, éles, szúrós, tompa nyomás)? Mikor alakult ki pontosan? Kisugárzik valahová?
Iszol elég folyadékot? Mert derékfájás veseproblémától is
Iszol elég folyadékot? Mert derékfájás veseproblémától is lehet,persze sok mástól is.
Ha Szetinek válaszolsz,és pontosítod a fájdalmat,okosabbak leszünk:)
Egyébként ha egész nap autóban ülsz,az már magában véve elég ok lenne:) /már ha ez előtt nem fájt/

Kérdésem lenne. Egyik a halhullás. Nő létemre kopaszodom a fejem
Kérdésem lenne. Egyik a halhullás. Nő létemre kopaszodom a fejem tetején. A másik örök problémám a székrekedés. Ezeknek milyen lelki okai lehetnek, és mi lehet a megoldás. Köszönöm.

azt keresgélem, vajon milyen oka lehet annak, h az alábbi
Üdv,
azt keresgélem, vajon milyen oka lehet annak, h az alábbi megmosolyogtató, de annál kellemetlenebb probléma merült fel a családomban: 2 hónapja hordom a kiskutyám makacs bűzmirigy gyulladással az állatorvoshoz…, jómagam szülés óta, azaz 1,5 éve küzdök aranyérrel, viszkető végbéltájékkal, mely az utóbbi időben egyre kínzóbb tüneteket produkál…, s ma a 1,5 éves kisfiamnál felfedeztem a végbél tájékán egy fájdalmas gennyedző kelés-szerű valamit, most jövünk a sebészetről, ahol felvágták neki :(. a férjem és az ő kutyája még nem panaszkodik :/.
a tünetek mindünknél nagyon kellemetlenek, akár fájdalmasak, és folyton félünk a kiújulástól, elfertőződéstől, hisz a terület nem steril..
köszönettel veszek bármely tanácsot,
L.
jól sejted, a gyerekek és háziállatok is
átveszik a szülők és gazdik energetikai problémáid. Tehát, amire figyelmet kell fordítanod, az a saját aranyered, viszkető végbeled. Fizikai okokról (túlerőltetés, nehéz szülés, az erek gyengesége), nem írnék, de javaslom a körömvirág teát inni. Egy teáskanálnyit leforrázol egy csészényi vízzel 6-8 percig. Kenegetésre meg a körömvirág krémet. Energetikai téren a gyökércsakra szintre utal a probléma. Az életerő elszivárgása a kiváltó ok. Sok gyakorlati és „földhözkötött” probléma foglalkoztat téged (etetés, büfiztetés, öltöztetés, stb., a kicsi ellátása) és nem fordítasz elég figyelmet önmagadra. (Testmozgás, örömteli nagy beszélgetések a férjeddel), barátokkal.) Önmagadat is fel kell töltened a lélek táplálékával, örömmel, szeretettel, olvasgatással, zenehallgatással. Tudom, hogy ez egy kisgyerekes anyukának nehezen mogfogadható tanács, de ha önmagadadért teszel valamit, azt a gyerekedért is teszed. Neki is jobb egy nyugodt, kiegyensúlyozott, életvidám anyuka.

nem tudom mi bajom
igazabol nemtudom mi van velem ,kb 3 honapja egy uj gyogyszert vettem be csak egy darabot,ra 2 orara arra ebredtem fel hogy nincs levegom nemereztem a nyelvemet ,remegett kezem ,labam,ez a tunet azota is elofordult ,de mar semmillyen gyogyszert nem szedek ,a porckorongservemre tornazom,lefogytam 25 kilot,teakat iszom ,sok zoldseget,gyumolcsot eszem,kenyeret sutok tonkolybuzabol,semmi edesseg,hus egyszer egy heten,azota ha hazafele tartok remeg a terdem,felek elaludni,tobbszor ebredtem fel hogy nemkapok eleg levegot es remalmaim is voltak,nemtudom hogy hol a baj,talalkoztal mar illyen tunetekke,tudtok segiteni?
Szia
Nekem az az érzésem, hogy amit átélsz most, az előző életbeli hatás. Valószínű megfulladtál. Jó lenne elmenned egy utaztatásra, ha haza tudsz jönni Magyarországra.
Addig is olvass utána
http://www.thesecret.hu/tarjuk_fel_elozo_eleteinket
és barátkozz a gondolattal.
A rémálmok is sokat segíthetnek, hogy elkezd átélni és befogadni az érzéseket. Csak hagyd hogy hasson rád és megváltoztasson.
katinak
nagyon nagy orom az hogy irtal nekem,most ahogyan irtad ezt a fulladas dolgot,ijeszto,de van benne valami,a ket legutobbi alom amibol felriadtam,igaz az egyikben nem en voltam a foszereplo vagy nem lettam magamat,a vizzel volt kapcsolatos,ez nagyon erdekes az elso egy medenceben volt a masik egy kadban ,sok hozzaszollasodat olvastam es mind nagyon kozel allt hozzam,nagyra becsullek.en csak most ismerkedem ezekkel a dolgokkal,mert ugy gondoltam valami lelki oka van ,ezeknek a tuneteknek,mindig eros no voltam en segitettem masoknak,de ha ez a dolog elojon nagyon gyenge vagyok es felek.a neurologus doktornom szerint panikbetegsegem van ,de ezt en nem nagyon hiszem ,ha igen,a mult lehet az oka?koszonom

lelki okok
Szeretném a segítségeteket kérni.
Ott kezdeném, hogy mióta anyai nagymamámat ismertem csont problémái voltak a csípőjén és térdén. Idősebb korára mellrákja alakult, amiből aztán csontrák lett, és ő végül ebbe is halt bele.
Édesanyámnak kb. 50 éves kora óta folyamatosan fáj a torka (rengetek vizsgálaton vett részt az alternatívtól a hagyományosig) és az okát nem találják. Valamint csont problémák jelentkeztek a térdén és a fogán. A térde most már annyira fáj, hogy befolyásolja az életvitelét, ill. fogait sorra kell kihúzni, mert folyamatosan fájnak.
Azért kezdtem ilyen messziről, hátha így átláthatóbb az én problémám.
Nekem 17 éves korom óta pajzsmirigy túlműködésem van, azóta szedek rá gyógyszert, így kordában tartható, de nem múlik el. Gyerekkorom óta, ekcémával küzdök hol itt hol ott jelenik meg, az utóbi években ritkán tör, elő akkor is csak az ujjaimon. Szintén gyerekkorom óta szénanáthás is vagyok minden tavasszal, az utóbbi években az sem olyan erősen jön elő mint régen.
Ami aggaszt, hogy néha elkezdett fájni a csípőm és a bal oldali térdem. Az utolsó csepp végül az volt a pohárban hogy van egy kutyám, akinek a bal vállában rákos daganat képződött, és mostanra már csak három lábát tudja használni.
Lehet, hogy nem függ össze semmi semmivel, de engem aggasztanak ezek a hasonló betegségek a családban. Ha meg tudnák mondani mire figyeljek, mely lelki problémára utalnak ezek csont, rák, torok betegségek azt megköszönném.
Köszönöm
Mara

Köhögés
Egyszerű megfázásos köhögésnek indult, egy hét telt el azóta most annyira köhögök, hogy már hányási ingereim is vannak tőle, konkrétan hányok is mindig csak nagyon keveset tehát nem lehet az étellel a baj. az erőss köhögéstől mintha összeszorulna a torkom nem kapok levegőt másodpercekig, félek már hogy megfulladok. mi lehet ennek az oka? már kezd nagyon kikészíteni
A fizikai elváltozásokat is rendbe kell hozni…
Vagyis, hogy nem ártana orvoshoz menni, mielőtt még jobban eldurvulna ez a dolog.
Mostanában sokan betegek vírus fertőzések miatt. Légutakra és emésztőrendszerre megy. Nem célszerű lábon kihordani.
Vannak természetes szerek is: kakukkfű tea, echinácea cseppek, propolisz, grépfruitmag csepp,,,stb,
de célszerűbb lenne valami gyulladáscsökkentőt meg köptetőt is kérni.
Valószínű olyan erős légcsőhurutod van, hogy váladék is van alul,és attól kell ennyire köhögnöd, hogy valahogy feljöjjön. Ha nem kezeled, a hörgőid is kikészülnek az erős köhögéstől.
Voltam dokinál már csütörtökön, hétvégén még rosszabbul voltam.
Voltam dokinál már csütörtökön, hétvégén még rosszabbul voltam. Pont gyulladáscsökkentőt meg köptetőt írtak fel, próbálkoztam többféle természetes gyógymóddal is. Mostanra már kicsitt jobban vagyok, csak egy darabig nem éreztem a gyógyszer hatását sem , meg eleve engem nem szokott ennyire kikészíteni az ilyesmi azért kérdeztem rá.
Köszi szépen a választ
Lehet…
…hogy csak nagyon ki kéne mondanod valakinek valamit. 🙂
Hasonlót produkáltam
gyász helyett a feleségem halála után . Üdvözlettel : felacso
Tudom ,hogy ez nem ebbe a blogba illik,de Te már beszéltél erről
Tudom ,hogy ez nem ebbe a blogba illik,de Te már beszéltél erről ?
Mert észrevettem a válaszaidból,hogy még erősen dolgozik benned…szóval…igazán nem kíváncsiskodni akarok,de itt olyan őszínte kitárulkozások voltak már,és mindenkinek segített így vagy úgy.

még nem sikerült meggyógyulnom, csökkent a köhögések száma de
még nem sikerült meggyógyulnom, csökkent a köhögések száma de maradt az erős fulladás, 3 rend tabit beszedtem, tüdőnek semmi baja, az orvos nem tudja mi bajom…szerinte semmi
A családfelállítás gyakorlata során az derült ki, hogy sok
A családfelállítás gyakorlata során az derült ki, hogy sok betegség olyan személyekre hívja fel a figyelmet kizártunk a családi lélekből. Általában a betegségtől, a fájdalomtól is meg szeretnénk szabadulni úgy, ahogy a családból is meg akarunk szabadulni valakitől.
Bert Hellinger a „Maradandó boldogság” című könyvében azt javasolja, hogy most pont az ellenkezőjét tegyük. Lehunyt szemmel pásztázzuk végig a testünket, megfigyelve, hol a fájdalom, a betegség helye. Ha megtaláltuk, forduljunk hozzá szeretettel, és fogadjuk szívünkbe. Közben figyeljük meg, milyen változást tapasztalunk a testünkben. Gyakran előfordul, hogy enyhül a fájdalom.
Ezután feltehetjük azt a kérdést, hogy kit képviselhet a fájdalom, a betegség? Kit tagadtunk ki, vagy kivel történt igazságtalanság a családból? Lassan kirajzolódhat előttünk egy alak képe. Most őhozzá fordulhatunk, és biztosíthatjuk őt tiszteletünkről és arról, hogy látjuk, és szívünkben helye van.
Ezután figyeljük meg, hogyan érezzük magunkat, mi változott meg bennünk.
drága szildiko1
Mi van akkor ha rájöttem (évek óta, csak könnyebb volt hazudni magamnak), hogy 3 emberből akik a legfontosabbak az életemben kettő mégis visszahúz, úgy érzem nem hagynak élni, akkor mit tegyek? tudom hogy csak én oldhatom meg, és mégis úgy érzem, hogy képtelen vagyok rá. Ahoz, hogy valamennyire függetlenedjek albérletbe kell mennem..amihez előbb munkát kellene találnom a suli mellé. De legalább odáig már eljutottam, hogy álmodni merjek a „magányról” és hogy akkora baromságokat csinálhassak amekkorákat csak az elmém szülni tud :)))

Tipp. Mi a helyzet a lehetőségeiddel?
Milyen helyzetben érzed magad beszorítottnak, hogy nem kapsz levegőt?
Hol nem látsz magad előtt lehetőségket, ami miatt kényszerhelyzetben érzed magad?
Magánélet? Karrier? A magánéletben, mert a karriert nem látod?
A karrierben, mert úgy érzed nincs más lehetőséged és nyomasztó, szűk a jelenlegi helyzet?
Más?
Kedves Alenka
A hosszú évek óta tartó szorongásommal akkora kőfalat húztam magam köré, hogy azt egy tank se verné szét :p komolyra fordítva a szót nem merem kimondani és nem merem megtenni amiket szeretnék… büntudatom van egy új ruha miatt (ami nem is volt drága) mert nem a családi kasszába tettem az árát… normális ez? nemtudom mit tegyek
ja a köhögés fulladás nem javult semmit

Endometriózis
Kedves Sanyi,1hete a nőgyógyászom endometriózist diagnosztizált nálam. Ebben a betegségben a méh belsejét képző szövet (endométrium) beágyazódik a méhen kívül.Kb.2-3hónapja alakulhatott ki, erős menstruációs fájdalommal párosul.
Szintén 2hónapja anyukám és lánytestvérem összeköltöztek, azóta ha a hívnak, külön-külön mindig bántják egymást, természetesen egymás háta mögött.Mind2en nekem mondják el, mi a baja a másikkal azon a napon.Oda jutottam, hogy már nem akarok velük beszélni, nem veszem fel a telefont csak 3naponta, mert ők mindennap hívnak egyébként, de már nem bírom hallgatni nap mint nap.
Olvastam, hogy a női nemi szervek betegségei a párkapcsolattal van összefüggésben, igaz ez?van párkapcsolatom de lassan 7éve nagyon szépen élünk együtt szerelemben, szeretetben. Szóval jó lenne tudni, hogy most miért is alakult ki nálam ez a „betegség”.
Először hadd világítsak rá egy félreértésre: A nemi szervek a
Először hadd világítsak rá egy félreértésre: A nemi szervek a nemiség problémáit jelenítik meg, nem a párkapcsolatét. Viszont mégis van hatásuk egymásra, mivel a nemiség problémái nem a munkában vagy a szabadidő eltöltésben csapódnak le, hanem a párkapcsolatban, ahol pont használnunk kellene ezt a részünket. Ezért tűnik sokaknak úgy, hogy közvetlen kapcsolat van a beteg nemi szervük és a rossz párkapcsolatuk között.
Visszatérve a Te problémádra, ami feltűnő, az a hasonlóság, ahogyan a családod női tagjaival szemben lejátszódik benned egy kirekesztés, éppen úgy, ahogyan az a nemi szervedben is. Az összetartozó női részek együtt is vannak, de mégis különváltan, elkülönülve akadályozzák egymást. Valahol itt keresném a lelki okot.
Vizsgáld meg magadban, hogy mit okoz lelkileg ez a konfliktus? Volt-e már hasonló korábban, aminek ez csak egy súlyosabb, jelenkori ismétlődése? Mitől félsz, tartasz ebben a családi folyamatban?
Ezekkel a kérdésekkel közelebb kerülhetsz a probléma megértéséhez, majd arra alapozva kell meghatároznod a megoldás útját.
Ez elméletileg lehet a családtagjaid elengedése, vagy a konfliktusuk elfogadása, de lehet, hogy majd Neked kell megbékítened őket. Csak példákat írtam, a pontos válasz a kérdéseidre fog megérkezni.
Még annyit, hogy gondolj arra is, hogy a női családtagjaid, a Te női részeidet képviselik. Tehát lehet, hogy az egész külső probléma a Te női szerepeid/részeid közötti konfliktust jelenítik csak meg. Például van egy békésebb és egy agilisebb női éned és ezeket te sem tudod összeegyeztetni. Mit vársz akkor a családtagjaidtól?

pókhálóhártya alatti bevérzés, candida, endometriózis
Kedves Mindenki, aki segíteni tud!
Nem tudom, hogy él-e még a fórum, én próbálkozom és leírom gondjaimat. 25 éves koromig, az egyetem befejezéséig sosem voltam beteg, még náthás sem. Lelkileg is viszonylag rendben voltam, egy párkapcsolatra vágytam nagyon, mert sosem volt barátom. Féléve dolgoztam az első munkahelyemen, amikor rátaláltam a mostani páromra. Nagyon szép volt minden kb. még félévig. Aztán jöttek a gondok, először lelki szinten, szorongás, depresszió, halálfélelem. Nagyon nehezen viseltem mindezeket, iszonyatosan leterhelt. Aztán kórházba kerültem, pókhálóhártya alatti bevérzésem lett, az agyvérzésnek egy fajtája, iszonyatos fejfájás volt a tünet, semmi más. Meggyógyultnak nyilvánítottak, felszívódott az a pici vér, de a fejfájás a mai napig kísér. Közben már nem is tudom hány éve candidám van, endometriózisom, anyagcserezavarom, nem savasodás, hanem túl lúgos vagyok, metabólikus alkalózis, nagy a szemnyomásom, ami zöldhályogra jellemző, de nekem nincs, az utóbbi időben folyamatosan fáj a torkom, a fülem. Ferde a gerincem, ami szintén csak az utóbbi években kezdett problémát okozni. 30 éves vagyok, és azt érzem, hogy szét vagyok esve, nem találom a helyem, keresem, kutatom az utam, próbálok a betegségeim mögé nézni, de egyedül nem sikerül. Már két napja olvasom ezt oldalt, hiszem, hogy meglelem a kiútat.
Segítsetek ti is!
Egyensúly vesztés és a feldolgozatlan tudattartalmak
Kedves Kata!
Mivel írtad, hogy a kapcsolatod óta jönnek elő ezek a tünetek, így ebből az lenne a logikus következtetés, hogy vagy a párod lelki nyavalyái ütköznek ki rajtad, vagy nem vagy a helyeden ebben a párkapcsolatban, és így tiltakozik az éned. Ha ez így van, akkor ezt te magad is érzed.
Azonban nekem gyanús, hogy nem a párkapcsolatodból jönnek a problémáid. Inkább egy olyan lehet, hogy a kapcsolat előtt burokban éltél, amióta pedig kapcsolatban vagy, azóta úgy nyíltál és változtál, hogy megmutatkoznak az eddig rejtett hiányosságok, problémák is.
Talán kiderül, hogy nehezen viseled a megfelelést, alkalmazkodást, beszorítottságot?
Vagy a párodhoz képest felnagyítva látod hibáidat, erényeidet és ezt nem tudod kezelni?
Nem tudom biztosan, ezért csak találgatok.
Segítségül összefoglalom:
– fejfájás: töröm a fejem, rosszul gondolkodok, nyomás alatt vagyok
– savas-lúgos: egyensúlytalanság
– anyagcserezavar: nem azt kapod, amire szükséged van
– candida: emészthetetlen, feldolgozhatatlan (tudat)tartalmak, élősködés, kihasználás-kihasználtság
– torokfájás: kimondani, őszintének lenni, hazudni, beszűkülni, megfelelni
– ferde gerinc: nem egyenes ember, eldől, torzulás az életében, egyensúly vesztett
Olvasva ezeket, nekem az „egyensúly vesztés” és a „feldolgozatlan tudattartalmak” keltették fel a figyelmemet. Talán vannak problémák, amiket a kapcsolatodban (vagy máshol) nem oldottál meg, hanem elnyomtad magadban és inkább megfeleltél az elvárásnak (akár a sajátodnak) ? Lehet, hogy nem nagy dolgokról van szó, de felhalmozva, a sok kicsi is sokra megy.
Talán amikor egyedül éltél, akkor tudtál egyensúlyban lenni, hiszen magadhoz könnyű volt őszintének lenned. Azonban kapcsolatban, már egy másik program fut benned: Ő kell nekem, nem veszíthetem el, ezért inkább engedek, megfelelek!
Hmm?
Köszönöm nagyon a választ. Bár a párkapcsolattal párhuzamosan
Köszönöm nagyon a választ. Bár a párkapcsolattal párhuzamosan jöttek, én is úgy gondolom, hogy nem ott, hanem mélyebben kell keresni az okokat. A lelki betegségek a családi női tagjait mind kísérik. Nagymamám pszichiátrián halt meg, a család szeritem a mai nem dolgozta fel, én 14 éves voltam akkor, igazán nem fogtam fel, de mostanában gyakran előjön, hogy mennyire szenvedhetett és nem értette meg senki. Azóta anyukám és nagynéném is folyton depressziós, unokanővéremnek gyakoriak voltak egy időben a pánikrohamai és ugye én is szorongással, depresszióval kezdtem.
Igen, határozottan érzem, hogy elveszítettem az egyensúlyomat és nem találom a visszautat. Szakmailag is csőd vagyok, egyáltalán nem dolgoztam a szakmámban és hát egyetem után kezdődött, amikor vége a szülői védettségnek és önálló lábra kell állni. Egy ideig nem érdekelt, lubickoltam a szeretetben, amit a páromtól kaptam. Most már érdekel, csak még nehéz lépni.
Az is igaz, hogy nem vagyok helyemen a kapcsolatban, annyira boldog voltam, hogy észre sem vettem és átvettem a párom anyukájának szerepét. Gondoskodó anya is lettem. Ez jó volt a páromnak, ő észre sem vette, hisz a szerelmem mellett ugyanazt a gondoskodást kapta, amit az anyukájától, meg a nagymamájától. Mindent megcsináltak helyette és én is. Év viszem a hátamon az egész kapcsolatot. Én intézek mindent, é csak benne van. Ezt már tudom egy ideje, de változtatni nem sikerült még.
Két éve volt a pókhálóhártya alatti bevérzésem, úgy érzem azt még nem tudtam feldolgozni. Én az erős egészségtudatommal egyszer csak kórházba kerülök és akár meg is halhatok. Azóta pszichológushoz is járok, de nem érzem hogy vele jutok előre.
De most már lassan-lassan csak összeáll a kép.
Még egyszer köszönöm a segítő válasz, nem adom fel, kutakodom tovább.
Út a megoldások felé
Örülök, hogy ilyen jól összeállt a kép, jól látod, mik a betegségeid okai. Innen tovább lehetne lépned a megoldások felé. Segítségül:
1. A család női tagjai tovább viszik Nagymamád lelki problémáját. – Ezt a Családállítással lehet legjobban feloldani, amihez szildikó1 ért nagyon!
2. Szakmai gyengeség. – Írd össze, miben vagy elmaradva szakmailag és tudatosan fejleszd magad! Adj határidőt minden célnak és hozd be a lemaradásodat! Ez nem is annyira lelki probléma, mint inkább megrekedés. Csak meg kell mozdulnod, a többi meg majd jön!
3. Gondoskodó Anya lettél. – Na ez komolyabb önismereti munkát igényel:
Miért jó Neked, hogy átmentél Anya szerepbe? Mit nyersz vele? Mit veszítenél, ha elengednéd? Megmaradna úgy is a házasságod? Milyenné változna? Hol pótolná férjed a kieső Anya minőséget?
Ezekre a kérdésekre keresd meg belül a válaszokat, hogy az egod megértse mi az útja és megnyugodjon. Ekkor meri majd elengedni ezt a szerepet, feltéve, ha Te is akarod!
4. Megborult egészségtudat. – Itt felborult a téves énképed (önértékelés) és felszínre törtek olyan félelmeid, amelyekkel azóta sem mersz szembenézni. A lehetőségét, hogy beteg vagy és meg fogsz halni, nem tudod elfogadni.
Tehát önértékelés, elfogadás és félelmek oldása a hiányzó képességek, ezeket kell fejlesztened. Ehhez javaslom a kapcsolódó Sirály csomagokat (4,6,9), azokban benne van az elsajátításhoz szükséges elméleti tudás és a gyakorlatok is!
Jó munkát kívánok!

Érdekel
Sziasztok!
24 éves vagyok. Régen azt hittem, a lelki problémáknak azért több idő kell ahhoz, hogy bármilyen fizikai tünetet produkáljanak.
A főiskola elvégzéséig semmilyen komolyabb problémám nem volt sem lelkileg, sem testileg. Bár édesanyámmal kamasz korom óta sokat vívódtunk, ez addig nem volt olyan fontos az életemben. A dipoma után jött a sokk. Nem tudtam, és azóta sem tudok elhelyezkedni. Nekem, aki mindig is jó tanuló voltam, és minden kitűzött célt sikerült elérnem ez hatalmas pofon volt, vagyis az is a mai napig. Emellett édesapámat időközben rákkal diagnosztizálták, pár év tünetmentesség után áttétet találtak nála kb fél éve. A párommal távkapcsolatban élünk, ritkán találkozhatunk, sokszor nehéz egyeztetni. A belső és a család általi külső nyomást (főleg anyám részéről)a munkakeresésben egyre nehezebben viselem.
Tavaly végbél vérzéssel kerestem fel egy sebészt, aki megállapította, hogy végbél sebem van. Nagyon kedves volt, sokat kérdezett és mondta, hogy ennek gyakori okozója lelki probléma. Akkor kezeltük, el is múlt. Idén tavasszal ismét előjött a vérzés és az egyre erősebb fájdalom. Másik orvos, másik kezelés. A lényeg, hogy azóta is egy-két hetes szünetekkel újra előjön és már nagyon zavaró, hiszen sokszor az ülés is problémás. Sok helyen olvastam, hogy ennek a végső megoldása a műtét, de én megpróbálnám azt elkerülni, hátha a lelki probléma megoldásával a testi bajra is gyógyírt találhatnék.
HÁtha, valaki tudna nekem segíteni benne…
Üdv:Gabi
Elképzelhető
hogy a lelki ok feltárásával a műtétet el lehet kerülni.
Elég nagy munka lesz, mert a végbél seb nagy lelki területet érint. Itt laknak ugyanis bizonyos félelmek. A munkával kapcsolatos félelmek, ha a létfenntartás múlik rajta. Azok a félelmek, amelyekre azt mondjuk, ez annyira fontos, hogy ez életem múlik rajta. A szép magyar nyelvünk sok hasonlatot hoz, mindenki ismeri azt a bizonyos zabszemet például.
A szorongás elfojtott, nem nevesített félelem. A stressz elfojtott válasz a támadásokra. Állandó harckészültség, mert úgyis neked fognak támadni.
Úgy érzem a fő probléma a felnőtté válás számodra, ezt tetőzi az édesapád betegsége. Ugyanis olyan nincs, hogy valaki ne kapjon munkát. Valahol, valamilyen munka a Tied, neked van kitalálva.
Első körben le kellene mondani, el kellene engedni ezt az én vagyok a jó kislány szerepet. Kapnál munkát ha nem ragaszkodnál ahhoz, hogy milyen munkát végezz. Két variáció lehet, az egyik hogy azért nem kapsz munkát, mert az agresszív édesanyádnak sikerült az önértékelésedet teljesen szétcincálni. A másik szintén vele kapcsolatos, az életút amire rá kellene állnod az ő álma és nem pedig a Tied. A lelked ilyenkor ugyanis betesz egy blokkot, hogy felébredj, ez az út nem a Tied.
A munkavállalással kapcsolatos mintát általában az apa mutatja meg a gyerekeinek a családon belül. Viszont ha az anya viseli a nadrágot, akkor az ő példája az iránymutató, mindig az a mintaadó, akinek a férfi energiája dominánsabban tud megnyilvánulni a családban.
A távkapcsolat, az eltartottság jelenti, hogy nem tudsz leválni a szüleidről. A széklet elengedést jelent. Mivel az elengedési problémáidat elfojtottad, ez fizikai tünetben jelent meg. Nem tudsz ülni. Mivel diplomás vagy valószínűleg a munkák amikre jelentkeztél ülő munkák lennének.
Ha elköltöznél otthonról a leválás a szülőkről fizikailag megtörténne, lelkileg pedig akkor válsz felnőtté, ha a saját utadon jársz, a saját döntéseidet felvállalod és kitartasz mellettük.
A Sirály csomagokból megtanulhatod a félelmek feloldását, az önértékelést, az életvezetési problémák megoldását.
Nagyon jó tapasztalatnak tartom az un. alacsonyabb rendű munkák kipróbálását. Ha az önértékelés helyén van, akkor nincs megalázó helyzet és nincs megalázó munka.
Költözz össze a pároddal és válassz a megtapasztalás céljából egy munkát ami csak úgy beesik. Kérd a Felsőbb Énedet, tegye be azt az életutadba, amiből a legtöbbet tanulhatsz, engedd át neki az irányítást! Az édesanyád kezéből pedig végképp vedd ki. Ő a saját világának a kudarcait, a belső békétlenségét vetíti ki rád, Te csak a saját magad világát válthatod meg, az övét neki kellene. Talán tanulhat tőled, a Te sikereidből.
Sírva olvastam a soraidat. Elképesztő, hogy mennyire az én
Sírva olvastam a soraidat. Elképesztő, hogy mennyire az én életemről szólnak. Tudom, hogy össze kell szednem magam és úgymond a sarkamra állnom, mert különben soha nem szabadulok az állandó megfelelni akarástól, a „jókislány” szereptől.
Tizenéves korom óta „lázadtam”, de visszanézve mindig keretek között, hogy mégis a megfelelési kényszer irányított, tehát soha nem léptem át bizonyos határokat. Egy külső szemlélő mondta nekem egyszer, hogy nem csak rám, de testvéreimre is jellemző az efajta tudat alatti jógyerekvagyok magatartás.
A diplomám megszerzése után dolgoztam olyan munkahelyen, ami csak úgy befutott. Maga a munka érzése jó volt, hiszen végre nem otthon ültem. Ennek ellenére a visszás érzés is megvolt, hogy nem ide való vagyok. Pedig őszintén úgy gondolom, hogy ha valaki becsülettel dolgozik mindegy, hogy mit az tisztelendő dolog.
Már régebb óta érzem, hogy csak úgy szabadulhatok, ha elköltözök itthonról és a saját lábamra állok, csak persze nehéz ezt meg is valósítani.
Most vált teljesen egyértelművé számomra az elengedési problémám, mert nagyon tudok ragaszkodni emberekhez, kapcsolatokhoz, helyzetekhez, érzésekhez, de még tárgyakhoz is.
Köszönöm segítő válaszodat, azt hiszem párszor még el fogom olvasni, hogy erőt és kiutat nyerjek ahhoz, hogy a már régóta elnyomott érzéseimre feloldást találjak.
Szia!
Ajánlom figyelmedbe, Rüdiger-Dahlke: A betegség, mint
Szia!
Ajánlom figyelmedbe, Rüdiger-Dahlke: A betegség, mint szimbólum, című nagyon jól használható, praktikus és egyszerű könyvét, amely segít a pszichés háttéren való célzott munkán, de ne felejtsd el, hogy a testet, a lelket és a szellemet mindig egyszerre kell kezelni. Ha valami már visszafordíthatatlan (számodra az) stádiumban van, nem kell félni a testi beavatkozástól, persze a szellemi és lelki munkával akár nagyon gyors és hatékony javulást (akár gyógyulást is elérhetsz). csak arra intenélek, ne hidd el, hogy „nem szabad kés alá feküdni”, senkinek, mert az éppúgy félinformáció, és félrevezető lehet, minthogy csak testi szinten kezelünk valamit. Kezeld és figyeld magad minden szinten és bízz az intuíciódban, valamint keress olyan orvosokat, akikben szintén meg tudsz bízni. Ez nagyon fontos.
Ezeken kívül ajánlom neked a Kókuszzsír nevezetű gyakorlatilag olajat, amelynek számos jó hatása mellett nagyon jó eredményei vannak ilyen típusú betegségeknél. Én évekig használtam a betegségem miatt, most megmaradtam mellette, mert egészségesen akarok táplálkozni.
Ez az egyetlen olyan növényi olaj, amelynek az emésztéséhez nem kell epesav, és ez drámaima megkönnyíti az emésztést, és egyáltalán, az egész szervezet munkáját.
nagyon sok sikert, bizalmat és kitartást kívánok neked, és soha ne feledd el: ha te magad mellé állsz, az egész Univerzum is melléd fog állni!
Kívánom, hogy megtapasztald ezt minél hamarabb 🙂 !
Szeretettel,
Aditi

Endometriózis + szivárványhártya gyulladás
39 éves vagyok, kb. 6 hete műtöttek petefészek cisztával (bal oldali). Fájdalmat nem okozott, némi vérzésrendellenességet, de azt sem sokat, viszont már majdnem 5 centis volt. A szövettan után azt mondták, endometriózis.
A műtét után 4 hétig pihentem, az első 2 hétben gyenge is voltam, de utána már jól éreztem magam. Mikor letelt a 4 hét, és újra normálisan élhettem (szex, kádban való fürdés, sport, stb.), kezdődött a szememmel valami. Elmentem háziorvoshoz, aki azt mondta, hogy kötőhártya gyulladás és allergiás vagyok valamire. Írt fel cseppet, meg gyógyszert, de egy hét után sem volt semmi hatása, így elmentem szemészhez. Ő mondta, hogy nem kötőhártya gyulladásom van, hanem belőlről van begyulladva a szemem, vagyis szivárványhártya gyulladásom van. Ez azzal jár, hogy barna pontocskák úsznak a látómezőmben (mintha koszos üvegen néznél át) és ha fényes dolgokra nézek (pl. lámpa), akkor azt színes auraszerű buborék veszi körül, úgy, mintha vizes lenne a szemem és azon keresztül néznék. Világos környzeteben nem látom az arcokat, teljesen elmosódnak, ködösek. Ami érdekes, a szemész tábláját mindkét szememmel végig tudtam olvasni még így is…
Mindenesetre kellemetlen állapot és már egy hete tart, és a szemész által felírt csepp és krém sem segített. Kedden tudok visszamenni hozzá.
Ő is azt mondta, meg a neten is azt találtam, hogy ezt okozhatja belső gyulladás, akár a nemi szervek gyulladása is, de fogtól kezdve ízületig bármi, vagy akár vírusfertőzés is (pl. herpesz). De sokszor nem is derül ki az oka (az esetek felében).
A nőgyógyászom azt mondta, rendben van a petefészkem, az nem okozhatta.
Más betegségem meg tudtommal nincs (persze lehet, hogy van, csak még nem tudok róla.)
Ennyit a fizikai részről. Nem tudom, miért halmozódnak most a betegségek, amikor kiskorom óta nem volt megfázásnál komolyabb bajom.
A műtét után úgy éreztem, hogy az élettársam nem törődik velem (egy barátnőm hozott haza a kórházból; azon a hétvégén, amikor hazajöttem, János alig volt itthon). Igaz, hogy akkoriban neki is minden összejött, pár hete meghalt az édesapja, az anyukája egyedül maradt a kétszemélyes gazdasággal, úgyhogy ő is járt hozzá segíteni. Ezen kívül idén kezdett vállalkozást építeni és már két alkalmazottja van (aki csinált már ilyet, tudja, mennyi munka van vele). Meg van két gyereke is, akik hetente kétszer-háromszor itt vannak, egyébként meg az anyjuknál (elváltak, még mielőtt mi megismerkedtünk volna).
Viszont azóta megkérte a kezem és azt mondta, ő már régebb óta is szeretette volna, csak én sokáig azt mondtam, hogy nem akarok újra házasodni (én is elváltam már egyszer).
Eléggé kaotikusnak és sokszor értelmetlennek érzem az életemet. Gyerekem nincs és nem is szeretnék, viszont olyan vállalkozást akarok felépíteni, ami segít az embereknek és jövedelmező is. Sok ötletem van, de legtöbbször lebeszélem magam, hogy ez úgysem lesz jó, vagy egyszerűen csak lusta vagyok hozzáfogni. Végül is van munkám most is, annyi pénzem is, amiből kényelmesen megélek, minek törjem magam. Máskor meg úgy érzem, hogy muszáj csinálnom valamit, különben megőrülök.
Még egy összetevő. Édesanyámmal semmilyen viszonyban nem vagyok, gyakorlatilag nem beszélünk. Kamaszkorom óta igyekszem elzárkózni tőle, mert úgy éreztem, hogy túlságosan kíváncsi, de semmi köze a dolgaimhoz. Most, ha hazalátogatunk, akkor Jánossal meg János lányaival beszél, mi ketten pár mondatot, ha váltunk. Anyám nagyothall és kiabaálni kell vele, hogy egyáltalán meghallja, amit mondanak neki. Tudtommal van hallókészüléke, de vagy nem használja, vagy rosszul van beállítva, mert gyakorlatilag szájról olvas és próbálja kitalálni, mit mondanak neki. Nekem ehhez nincs türelmem és motivációm sem, hogy megpróbáljak értelmes párbeszédet folytatni vele. Amúgyis csak a kertről, az ismerőseiről (ki halt meg), meg hasonló, számomra érdektelen témákról beszél. Igaz, már 81 éves, miről beszélne…
Most látom, milyen hosszú lett, amit írtam, egyelőre elég ennyi…
Várom a véleményeteket!
A lelked hívó szava
a betegség alakját öltötte fel. A legbiztosabb mód arra, hogy tudjuk jó úton járunk, ha egészségesek vagyunk.
Neked most 100%-ban mást fogok mondani, mint amit az egód gondol az életedről, a vágyaidról, a félelmeidről és a céljaidról. Örülök, hogy ilyen hosszan leírtad, ugyanis az édesanyádról szóló rész nagyon fontos a megoldásban. Azt fogom mondani amit a betegséged üzen a számodra. Ez pedig a gyermek utáni vágy.
Olyan mélyen el van fojtva, hogy betegséget okozott a szervezetedben. A petefészek az új dolgok, az új élet keletkezésének a helye. Mivel az orvosi megoldás mellett döntöttél, az üzenet a tested másik részén kellett hogy jelentkezzen, szinte kiabál most már:
Hééé, nem látsz engem, engem az igazi okot?
A tudatalattidban az anyaságról kapott minta az édesanyádé, ezért az anyaságot elutasítottad, mert az édesanyádat nem tudod elfogadni. Értelmetlennek érzed az életedet, mivel az igazi vágyad el van fojtva. Pótcselekvésként a munkát választanád, de hiányzik az igazi hajtóerő, ami a valódi célok és az igazi szükségletek kielégítésének a motorja.
Ha a lelked visszaveszi a testedtől a feladatot, akkor a fizikai testgyógyulásának az útjába már nem áll semmi. Először is tudatosítani kell, hogy az édesanyádat Te választottad szülőnek. Ez a család tudta adni azt a tapasztalatot, amire a legnagyobb szükséged volt! Ki kell nyitni a szívedet és feldolgozni azokat a fájdalmakat, sérelmeket, hiányokat, amiket az elfogadó anyai szeretet hiánya miatt éltél át.
Ha a kapcsolatod az édesanyáddal meggyógyítod, úgy tudsz megnyílni annak a vágynak hogy gyereked legyen.
Ha a Sirály csomagokat választod, akkor az ingyenesen letölthető csomagokkal kezd, barátkozz meg a rendszerrel. Utána az Elfogadás és Szeretet és az Érzelmek és Oldások csomag amire szükséged van.
Jó megoldásnak tartom a Hellinger családállítást is, hogy az édesanyád a helyére kerülhessen a belső világodban.
Sok sikert kívánok neked ahhoz, hogy a szíveddel élj!
Köszönöm a választ
Köszönöm, amiket leírtál. Hallgatom a Sirály csomagot.
Hellinger családállításon már voltam, ott nagyanyámmal kapcsolatban jöttek elő dolgok. (Négy gyereket nevelt fel egyedül, miután a férje eltűnt a háborúban.) Viszont nem érzem azt, hogy attól változott volna bármi az életemben.
Persze lehet, hogy ha más problémával mennék más lenne az eredmény is…
Ha igaz ,akkor
a családállítás a lelked érinti meg . Az meg ritkán kiabál. Ha belül megérintette a kölcsönhatás ,akkor lassú ,de mély változások indulnak el . Üdvözlettel : felacsó
A Hellinger
terápia hatása a legtöbb esetben elég lassú.
A nagymamádnak nagyon nehéz élete volt. Ha átvetted az ő félelmeit, akkor félhetsz a társad elvesztésétől, a kilátástalanul nehéz sorstól. A tudattalanodban az anyaság egyenlő az egyedülálló anya képével.
A félelmeidet fel kell oldani, ahhoz hogy az igazi változások beinduljanak. A Sanyi módszere a megélés meditációban, tökéletesen hatékony és gyors. A probléma annyi, hogy haladó gyakorlat, a félelemmel tudni kell teljesen eggyé válni, hagyni hogy teljesen átalakítson. Bármilyen menekülő útvonalat talál ki az egó a meditáció alatt, a legrosszabb eshetőséget kell megélni. Ezért egy meditáció egy ekkora témára nem valószínű hogy elég, érdemes többször nekifutni a témának. Újabb és újabb gátlások, félelmek jöhetnek elő, amiket mind fel kell oldani.
Miért gondolod hogy minden gyermektelen nönek a gyerekszülés a
Miért gondolod hogy minden gyermektelen nönek a gyerekszülés a megoldás bármilyen ügyes bajos dolgára az életben?
S ha szülök és még ennek ellenére is nehézségekkel találom magam szemben akkor hova tovább?
Vagy a megoldás kulcsa egy újabb gyerek lenne?..és még egy és még egy mígnem annyira ellepnek hogy már tényleg eltörpül minden más mellette,és csak az anyaság az ami lefoglal teljesen?
Már kezdem azt képzelni hogy a népességcsökkenés ellen íly módon igyekszel lépéseket tenni . 😉
Nyugi nem fog kihalni az emberiség ha az a pár nö nem hagy maga után utódot…!
Meg aztán a Te lelkiismereted tiszta ez ügyben,és bízz abban hogy minden nö úgyanígy tudja hogy mit akar mint Te is,csak mást mint amit Te….
Üdv!Erika
Kedves Erika!
Válaszoltam egy ember egyetlen kérdésére.
Nem állítottam hogy MINDEN nőnek… Klasszikus belevetítés.
Az viszont hogy „ugrottál” a témára, azt jelzi, hogy nincs a helyén a kérdés benned.
Ha valaki rossz úton jár, akkor a betegségeken keresztül üzen a lelke. A lélek a testen keresztül üzen, vedd már észre, mit fojtasz el.
Ha megengeded, hogy veled kapcsolatban megjegyezzem, koránt sem gondolom ( már ) hogy neked, Erikának, kellene szülnöd. Hiszen ha ugyanolyan problémád lenne, mint SZJ12-nek, akinek a válaszomat írtam, akkor Te is beteg lennél, legjobb tudomásom szerint viszont Te egészséges vagy.
Az hogy ennyire foglalkoztat a téma, inkább azt jelzi, hogy a másságodat, a saját utadat védelmezed még akkor is, ha senki nem akarja tőled elvenni a jogot hogy járj rajta. Ennek két oka lehet, külön-külön és együttesen is, az egyik, hogy bekorlátozó szülői környezetben nőttél fel és meg kellett harcolnod mindenért. A másik, hogy bár jó úton jársz, de még nem vagy elégedett az eredményekkel, az igazi élettervedet ( amiben elképzelhető hogy egyáltalán nem szerepel gyerek ) még nem tudtad megvalósítani.
Célszerű lenne félretenni azt, hogy én tervezem-e az emberiség kihalását megakadályozni, vagy hogy hányadán állok a lelkiismeretemmel. Viszont érdemes megvizsgálni, téged miért foglalkoztat ez ennyire?
Ha már önismeretről beszélünk…
Ha úgy gondolod, hogy SZJ12-nek a betegsége más üzenetet hordoz, azt viszont megoszthatnád velünk 🙂
Kedves Kati!
Nevezd ahogy tetszik.
Elszomorít hogy Nálad minden beszélgetés vádaskodásba torkollik….
Egyébként nekem is javasoltad a gyerekszülést mert úgy érezted hogy nem élek.
Több alkalommal is.
De a örömmel olvastam ezt a hozzászólásodat miszerint tiszteletben tartod a saját döntésmet hogy hogyan éljem az életemet,illetve nem életemet..;)
Szerintem ha azért szülünk gyereket hogy valamiféle betegségtöl így akarunk megszabadulni,vagy mert magányosnak érezzük magunkat,vagy mert azt reméljük így élünk teljes életet,vagy bármilyen elöny,vagy érdek vezérel bennünket,vagy csak azért mert nem akarunk kilógni a sorból,és egyébb okokat találunk amiért felturbózzuk a gyerekszülésre való igényünket akkor ott nagyon sántít valami szerintem.
Már akkor is egóbol ered a vágy ha találunk rá ép kéz láb indokot hogy miért akarunk gyereket.
Mert az egónak kellenek az érvek.
Amikor csak vágy van ami magával ragad,és csak vágysz magára a megszületni kívánkozó lélekre,és nem vársz töle semmit amit majd ö ad meg Neked amit Te Magadnak gyermektelen emberként ne adhatnál meg,és nem vársz töle megoldást a problémáidra amit Te Magad gyermektelen emberként ne oldahtnál meg,akkor dolgod van vele.
Szerintem az SzJ12 tünete inkább párkapcsolati elakadás okozata lehet.
S ha most egy rosszul müködö párkapcsolatban még szülne egy gyereket akitöl a megoldást várja erre a jelenlegi kis bibire,akkor ott lenne a bibi is,és SzJ12 is egy gyerekkel akit egyedül kell felnevelnie.
Azt javaslom hogy egyenlöre nem kéne vélt következtetésekböl diagnózist felállítani.
A fenti párkapcsolatos feltevésem is beleértve.
Üdv!Erika
Az önismeret
arról szól, ha bele kerülök egy helyzetbe, akkor az összes tényezőt tudatosítani kell, hogy a megoldás megszülethessen.
Mit gondol róla az egóm?
Milyen megoldást talál rá az egóm?
Mi a valódi ok?
Mi a valódi megoldás?
Ezeken érdemes végig menni Erika, ha a szomorúság okára valóban kíváncsi vagy. Ugyanis nem én okozom 🙂
A felelősség vállalás a saját életemért azt jelenti, hogy nem hárítok és mutogatok a másikra.
A tisztán látáshoz nagyon fontos elszakadni attól, hogy egy ember – akár én is – a múltban mit gondolt és mit tett. Ha abból indulsz ki, sohasem fogod a jelent tapasztalni. Érdemes megkeresni a valódi okokat, miért hordozza valaki még mindig a sérelmeit.
Nem először kerülök ilyen helyzetbe, hogy kivetítik rám az anyával kapcsolatos elfojtásokat. Terapeuták számára külön fejezet amikor azt tanítják ezt hogyan kell jól kezelni. Nem vagyok terapeuta, és elnézést kérek mindazoktól akiknek bármilyen negatív érzést okoztam azzal hogy rosszul reagáltam ezeket le.
Az anya központi kérdés nálad is Erika, mivel írtál róla régebbi blogban, hogy az édesanyád nem akart téged. Te választottad őt ezt megtapasztalni. Ha még mindig van benned szomorúság, düh, értetlenség elfojtva, ezt ne vetítsd ki egy általad ismeretlen emberre, hanem a belső világodban keresd meg, mire tanít Téged.
SZJ12-nek nem azt javasoltam, szüljön a jelenlegi katasztrofális helyzetbe gyereket. Ez már megint egy belevetítés.
Azt javasoltam neki, hogy az elfojtást szüntesse meg, élje meg a vágyat. Sirály csomagokat vegyen és ne babakocsit 🙂 Rengeteg vágyat lehet tudatosítani meditációban, szépen tisztába lehet tenni, melyik az egóé és melyik a léleké. A párkapcsolati problémák összefüggenek a gyerekvállalással. Hiszen ha valakinek a tudattalanjában az van bekódolva, hogy egyedülálló anya legyen, akkor olyan partnert fog bevonzani apának, akivel lehetetlen lesz együtt felnevelnie a gyereket.
Erika, teljesen igazad van, hogy sok nő elbújik a probléma megoldás elől a gyerekszülésbe. De alapvetően különbözik a világnézetünk arról is, hogy egy lélek egyáltalán leszülethet-e? Hiszen ha csak tökéletes családokba születnének le a gyerekek, hogyan tapasztalnák meg azokat a negatív dolgokat amelyek elengedhetetlenek a fejlődésükhöz?
Meggyőződésem, hogy az életről a Felsőbb Én dönt és a leszületendő lélek. Ugyanis ha az egó akar gyereket még ott van a meddőség, sokszor biológiailag megmagyarázhatatlan módon. És vannak esetek amikor a gyermek az abortuszt túléli és leszületik. És van az a helyzet, amikor már anyaként kell megoldania azokat a nehézségeket, ami elől elmenekült az illető elmenekült.
Még pár szó a sérelmekről, vádaskodás okozta szomorúságról. Ha valaki megveszi az Érzelmek és Oldások csomagot, és az adott területhez tartozó többit is, kitartó munkával helyre tudja hozni az életterületet. Megszűnik az érzelmi töltet, amiből a kivetítések táplálkoznak. Az elfojtásokat kell felszínre hozni, az Énvédő mechanizmusok blogomban gyönyörűen csokorba lett szedve.
Nyugi Kati azért nincs itt szó bazi nagy sérelemröl,sem pedig
Nyugi Kati azért nincs itt szó bazi nagy sérelemröl,sem pedig szomorúságról,
csak ily módon próbáltam finoman jelezni az észrevételemet Veled kapcsolatban.
Ez az eröszakos hangnem amivel itt megnyilvánulsz nem biztos hogy célravezetö.
Nekem pl. eszem ágában sincs követnem az utasításaidat akármilyen jót is tennék magamnak vele.
S bárkinek akinek így próbálsz eladni Sirály csomagot hogy felvonultatod elötte az összes általad felállított problémáit,jól a földbe döngölöd,hogy nézzé má magadba,és nesze neked egy Sirálycsomag aztán csinálj magaddal valamit mert így nem vagy elég jó,na ez a stilus inkább elveszi a kedvét.
Csak belegondolok hogy Te esetleg az általad ajánlott módszertöl lettél ilyen összeférhetetlen…!?
Köszönöm jó nekem így is….!
Sajnálom hogy a kötözködö stilusoddal lejáratod mindazt amit képvislesz.
Beleértve a Sirály csomagokat és Sanyit is.
Szerintem Kati kellő érzékenységgel fogalmazta meg a meglátását.
Végigolvastam a beszélgetéseteket és én nem éreztem, hogy Kati erőszakos hangnemben kommunikálna, viszont a Tiedből inkább éreztem indulatokat. Persze a szavak mögötti hangulatot csak sejteni lehet, vagy még inkább kivetíteni, belevetíteni az alapján, amit a másik emberről gondolunk, feltételezünk, és ez bizony elég félrevezető lehet!
Neked van egy képed Katiról és az alapján ítélted meg a mondandóját, nem pedig az alapján, amit és ahogyan most írt. SZJ12 azért kérdezett ezen az oldalon, mert kíváncsi a mi meglátásunkra, vagy akár a találgatásainkra is, tehát Kati teljesen jogosan írta meg a véleményét és ajánlott neki megoldási utakat.
Egy probléma megoldásához először is fel kell tárni az okokat és ennek része az, hogy kimondjuk, vagy másokkal kimondatjuk az igazságot: Mi nem működik az életünkben? Hol rontottuk el? Miben vagyunk gyengék, kevesek? Mitől félünk, mire vágyunk?
Aki ennyire sem képes, az még nem érett az önismeretre, mert nem elég őszinte Önmagához, nem mer szembenézni a fájó igazsággal.
Szerintem Kati kellő érzékenységgel fogalmazta meg a meglátását. Akinek ennyitől elmegy a kedve, az nyugodtan keressen más utat magának, egyébként is az önismereti útra a legtöbben nem kedvből, hanem szükségből kerülnek, mert más módon nem tudják megoldani a problémáikat.
Mellesleg SZJ12 megfogadta Kati tanácsát és elkezdte hallgatni a javasolt hanganyagokat, ez úton kívánok Neki felismeréseket, megoldásokat!
Gondolom, azóta már Te is visszaolvastad, hogy pontosan mit is írt Kati, és rájöttél, hogy nem a gyerekvállalást ajánlotta, ezt csak Te láttad bele. Régen én is belecsúsztam ilyen bakikba, ezért ma inkább háromszor visszaolvasom a másik írását, mielőtt kifejteném, milyen hülyeséget is írt, különben kiderülne, hogy én írok oltári hülyeséget!
Viszont amin tényleg érdemes lenne elgondolkodnod (ez csak egy javaslat, nem utasítás!), hogy miért is reagáltál erre a gyermekvállalás-problémamegoldás témára (tévesen) ilyen hevesen? Vajon el van akadva benned ez a vonal? És pontosan melyik irányba?
Tekintheted ezt amolyan Freudi elszólásnak is, amikor a tudatalattid olyanra válaszol, amilyen kérdés nem is hangzott el. Ugyanis az ilyen heves-téves reakciók mögött gyakran saját belső elfojtás, elakadás áll, ezért hall az ember azt, ami mélyen érinti, amitől fél, vagy amire vágyik.
A másik, hogy amikor a javaslatot is utasításnak veszed, az azt sejteti, hogy menekülsz az irányítás alól-elől. Ilyet az úgymond „lázadó természetű” emberek szoktak csinálni, aminek az oka nyilván nem a csillagokban keresendő, hanem valahol a gyerekkorban, előző életekben. Ha érdekel a téma, nyiss neki egy új tartalmat, szívesen írnék erről is, csak itt nem akarom nagyon off-olni a beszélgetést, nehogy ki kelljen tiltanom magamat!
ne veszekedjetek
Kedves Erika!
Számomra érdekesnek tűnt Kati véleménye, nem tudom, hogy igaza lesz-e vagy sem, mindenesetre próbálok a végére járni, kideríteni. És egyáltalán nincs semmi sértő abban, amit írt. Inkább örültem neki, hogy vette a fáradtságot és leírta, amit gondolt.
Épp ma kaptam meg a Sanyi által postázott két Sirály CD-t; az ingyenes anyagokat már végighallgattam.
Egyébként a volt férjem is, és a mostani élettáram is (aki el akar venni feleségül) nagyon szereti a gyerekeket, a volt férjem mostani felesége most várja a második fiukat, az élettársamnak is van két lánya (ő is elvált). Mindkét férfi szeretett volna tőlem gyereket, és mindkettő megbízható. Értelmi szinten nem lett volna semmi akadálya annak, hogy szüljek. Én nem éreztem ez iránt akkora vágyat. Persze amikor rossz kedvem van, megfordul a fejemben, hogy miért nincs gyerekem, de amikor normális hangulatban vagyok, nem érzem hiányát.
Egy olyan férfi volt, akinek el tudtam volna képzelni, hogy szüljek, de ő hamar kilépett az életemből. És csak érdekességként: ő nem akart gyereket, mert nagyon rossz gyermekkora volt, az anyja nem volt róla képes gondoskodni, sőt gyűlölte őt, mert az elvált férjére emlékeztette (elsőszülött volt a srác, a két öccsével normálisan bánt az anyjuk). Aztán persze jött egy nő, akinek nem voltak ilyen fenntartásai, hogy Csaba mit akar és mit nem és ő akart és szült neki gyereket. És persze Csaba örült a kisfiúnak…. És ma már én is örülök, hogy így történt.
Hát így megy ez. Valóban nem a tökéletes/jól működő családokba érkeznek a gyerekek, hanem oda, ahol szükség van rájuk.

hiperhidrózis
Jó estét! : )
Mivel már nagyon zavar a tenyerem folyamatos izzadása és úgy érzem, nem tudok ura lenni ennek a folyamatnak, írnom kell… Remélem tud nekem valaki segíteni, ha mégsem, kiírtam magamból és talán fel tudom oldani…
Ha kilépek a lakásból, a megszokott környezetből, tenyerem eszeveszett izzadásba kezd, leginkább emberek között, járműveken, boltokban, bárhol, ahol emberekkel találkozom. Pedig szeretek emberekkel foglalkozni… a baj ott lehet, hogy nem tudom elfogadni magamat… pedig nem lenne okom rá. Önértékelési gondok… tisztában vagyok vele, ha felületesen is, de sejtem, csak megoldani nem tudom…ha rákoncentrálok, hogy ne izzadjon, persze, hogy ellenkező hatást érek el. Az a legrosszabb, mikor az ember érzi, hogy igen, most kezdődik a folyamat és nem tudsz ellene mit tenni… Párom kezét sem tudom megfogni, melytől még idegesebb leszek és még jobban izzad a tenyerem. Emlékszem, zongorázni is nehéz volt ilyen mancsokkal.. de csak.. válás után.. most gondolok bele. Életem töréspontja.. rendben, rájöttem.. de mit tegyek??? Édesanyám elég erős személyiség, nagymamám, aki a szerencsétlen balkezest látta bennem.. túl művész lélek vagyok..?! Nővérem, aki mindenben első volt.. túl magas a léc, melyet magamnak állítottam… Csak tudnám, mit tegyek… Bélbetegségemet leküzdöttem azzal, hogy egészségesnek vallottam magam és kifog rajtam egy tenyérizzadás…
Köszönöm, hogy írhattam : ) és köszönöm előre is a válaszokat, a segítséget!
„Jénai”
Kedves ,,Jénai”
Szeretném a figyelmedbe ajánlani a következő blogot.
http://onmegvalositas.hu/blog/tete_89/panik
Szerintem ez nem véletlen egybeesés,hogy majdnem egyszerre írtatok hasonló problémáról.
Amikor elolvastam az írásodat ugyanez az érzésem volt ,hogy ez a pánik betegség egyik fajtája ami nálad van, mégpedig azért pánik,mert akkor jön elő,amikor elhagyod az otthonod.
A kézizzadás vegetatív neurózis következménye /legtöbbször/,ami sajnos az akaratunktól független dolog,nem tudjuk irányítani.
Persze ahogy leírod a problémáidat,van is ok rá bőven,hogy ez kiváltódjon.
Egyértelmű,hogy akkor szűnhet csak meg,ha ezeket a problémáidat szép sorjában feldolgozod.
Az oldalon is találsz ehhez segítséget a Sirály csomagokban.
Ezt a blogot azért linkeltem ide be neked,mert úgy gondolom,hasonló a kettőtök problémája ,és tudnátok egymásnak segíteni.
Üdvözlettel: Éva Christina
Köszönöm szépen!!! : )

gyomorsav
Kedves Sanyi!
Problémám 1 éve áll fent.
Hányingerrel kezdődött, majd gyomorfájás és igen erős savtúltengés lett belőle.
Tükrözés eredménye: nyombél gyulladás és kisebb nyelőcső gyulladás.
Állandó gyomorfájás, bal oldali hasi fájdalmak, hányinger, gyomorszáj-nyelőcső fájás.
Elmondanád véleményed, hogy mit jelent ez, mert meg szeretnék gyógyulni.
Korábban soha nem voltak savas panaszaim.
Atlanta

Én csak annyit szeretnék tudni, hogy a veleszületett
Sziasztok!
Én csak annyit szeretnék tudni, hogy a veleszületett betegségnek milyen lelki oka van? Izületi rendellenességem van, merev a csípőm, térdem bokám. Nagyon szeretném tudni, hogy mégis miért kaptam ezt az „ajándékot”, mert hiába próbálom, nem tudom annak felfogni. De ha tudnám az okát, vagy célját, talán könnyebb lenne.
Köszi
Betegség mint feladat a sors-ban
A hozott betegségekkel kapcsolatban van tapasztalatom, bár ez az „előző életből hoztad, mert ott csúnya voltál” dolog engem sem nyugtatott meg és nem segített a megoldásokhoz. Lehet, h az ok-keresést ily módon is lehet folytatni, és meglelni, sokak számára talán ez az egyetlen út. De én úgy látom, nem mindannyiunknak. Azt gondolom, inkább a pszichének, az elmének szükséges a magyarázat mindenképpen. Aminek meglátja az okát, értelmét látja kioltani, és ezzel már el is kezdtük a változtatást.
De változtatni (elindulni a gyógyulás útján) szerintem máshogy is lehet. Én azt az utat kezdtem el járni, és jelentem, eddig működött, hogy azt tudtam egyszer csak mondani: ” felnőtt vagyok. Mindegy, milyen okok és kik által kaptam ezt a betegséget, immár az enyém, az életem része. A szüleim felneveltek, a felmenőim már nem élnek, és ha élnének sem kompetensek az én ügyemben. Mindegy ki akarta, a szellemem, az Isten, vagy ki (az tuti, hogy nem „én”: vagyis ez életbeli egóm – ezért szenvedek tőle ), itt van velem. Ami azt jelenti, mégis, egyedül én vagyok kompetens a probléma megoldásában, és ha megkaptam, az erőt és képességeket is megkaptam, vagy az erőt és tudást, hogy megteremtsem azokat a képességeket, amelyek a problémám megoldásához vezetnek.”
És igazam volt. Ez nekem elegendő volt az elinduláshoz, és egy hatalmas terhet sikerült is leraknom.
Most már tudom, h a betegséget, valóban, csak ajándéknak lehet felfogni, és valójában az is. Mert az élet osztja (az univerzális összefüggések, tágabb összefüggések, mint amit látni tudunk) a szerepeket, amit egy egy életben játszunk, és adja hozzá a „hozományt”, jó és rossz dolgokat, ezen az egónak nincs esélye változtatni (azzal születsz, amivel születsz). Ezért nem is érdemes az egóval próbálkozni ezeket eltüntetni, ezektől megszabadulni. 🙂 csak a szívvel, amely elfogad a letagadás helyett lehet a megoldásokat meglelni, eljutni arra a szintre, ahol ezek a dolgok előálltak, még az élet megkezdése előtt.. És pontosan ez által fedezhetjük fel azt az erőt, amelyet kibontani vagyunk képesek, és csakis akkor, ha elfogadtuk a helyzetet, és alázattal tesszük azt, amit a helyzet kíván, a gyógyulás felé. (nem amit az egó akar.)
Ez a sors (a szellem, az élet, az Univerzum törvényei, az „Isten akarata”) elfogadása egyben.
És azért ajándék a betegség, mert azt a hatalmas szellemi erőt, tudatosságot és szeretet-képességet amit ez által az út által nyerünk (belső út), csakis így nyerhetjük meg, és csakis mi. 🙂 Aki nem hordozza ezt a terhet, más jellegű tehetségeket, képességeket, erőt és tudást nyer. Ilyet, csak mi. 🙂 Te, a te életed által, és így valójában így bonthatod ki a saját életed, saját maga tudatossága és elfogadása által.
Remélem, egy kicsit segítettem.
Namaszte.

Egy ismerősöm édesanyja skizofrén. Sok dolgot nem tudok róla,
Egy ismerősöm édesanyja skizofrén. Sok dolgot nem tudok róla, csak azt, hogy szülés után vált azzá.
Ez miért lehet? És Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ne a gyógyszerektől élhessen normálisan?
Csodálkozom ,hogy a kezelőorvosa nem lépett annak idején ez
Csodálkozom ,hogy a kezelőorvosa nem lépett annak idején ez ügyben,ahelyett,hogy teletömné ,,gyógyszerekkel”. Főleg ,hogy tudott a kiváltó ok is. /Ilyenkor azért próbálkoznak terápiákkal./
Egy pszichiáter,vagy pszichológus még az egészségügyben is segíthetne ezen a problémán.
Vissza kéne vezetni a szüléséig,és ott megtalálnák azt a traumát ,ami kiváltotta nála az elmebeli elváltozást.
Valószínűleg nagyon nehéz szülése volt,és menekülésként,eshetett egy másik tudatállapotba.
Van már ÉBER hipnózis is,amivel vissza tudják vinni,és ami tulajdonképpen olyan ,mint egy vezetett meditáció.
Azért maradnék az egészségügynél /akár magán alapon is/,mert ezzel a diagnózissal nem hiszem, hogy más -nem egészségügyben dolgozó- terapeuta hozzányúlhatna.
Ami pedig a skizofrénnek minősített embereket illeti,sokszor nem is azok,csak mások. Másképp látják a világot,és ezt nem tudja az orvos hova tenni, ráhúzza a diagnózist,és gyógyszerekkel próbálja elnyomni a ,,másságot”.
Szóval látatlanban nehéz dió ez. Kéne keresni egy olyan pszichiátert,aki nem annyira ,,akadémikus”:)
Vagyis nyitottabb az ,,alternatív” megoldásokra is.
Ha marad ez a gyógyszerezés, ,,zombiként” fogja leélni az életét. Ez a megoldás,mindig a tehetetlenség kifejeződése. Csakhogy egy ember nem azért született erre a világra,hogy gyógyszerfüggőként végig vegetálja az életét.
A szülés után a hormonális és egyéb változások miatt nagyon sokan depresszióba esnek. Az is lehet, hogy ez mélyült el nála annyira súlyosan,hogy skizoid tünetekkel jár.
Én nem hagynám,hogy élete végéig gyógyszerekkel nyomják el a tüneteket,hanem keresnék egy jó szakembert. Már régen meg kellett volna tenni…
Ha ő is változtatni akar a sorsán,
és ezért tenni is hajlandó , akkor próbálkozni kell számára rokonszenves gyógyítót keresni, megtudni tőle , hogy mit tud ajánlani , és végigcsinálni vele azt az utat , amin végigviszi . Utána próbálkozni újra ,ha mégse az ígért egészségi szint kerekedik ki az együttmunkálkodásból . Fontos , hogy olyan legyen akiben megbízik , és az ,hogy végigcsinálják azt ,amit ajánl . Üdvözlettel : felacso

Ekcéma
Sziasztok!
Kislány korom óta ekcémával küszködök. Leginkább a térdhajlat alatt szokott előjönni, de volt már a karomon is.
Tudnátok adni egy útmutatást merre induljanak el a gyógyuláshoz vezető úton?
Ha az ekcéma kialakulása 7 éves kor előtt történt
akkor az anyukád túlérzékenységét, még pedig a külvilággal szembeni túlérzékenységét vetted át.
A bőr választja el a fizikai testünket a külvilágtól. Ha az én-határok gyengék, a lelkünk van irritálva, ha a lelki ok kioldatlan marad áttevődik a tünet a fizikai testre.
A lelki okot feltétlen meg kell találni, mert felszabadít.
Ha a lelki ok ki lett oldva, utána javasolt egy alapos méregtelenítés, hogy a fizikai test öngyógyítási, tisztulási folyamata gyorsabban megvalósuljon.
A kérdés tehát mi irritál lelkileg?
Ki tudsz-e állni magadért?
A környezeted, a munkahely és a család tisztel-e?
Mennyit veszel magadra a túlzott elvárásokból és kritikákból?
Le tudod-e vezetni az ingerültségedet?
Lelki ok megtalálásában tudok segíteni, ha igénybe szeretnéd venni írj privátot.
sonshine@citromail.hu
Sziasztok!
14 éves koromig nagyon súlyos ekcémám volt,
Sziasztok!
14 éves koromig nagyon súlyos ekcémám volt, mindenféle nagyon erős krémeket kaptam rá, de igazából a dolog nem segített. Már kicsi gyerekkorom óta ez így volt. És valószínűleg tényleg az anyám miatt lett így, ő nagyon túlérzékeny és semmit sem tud egyedül megoldani (de ezt hagyjuk, mert hosszú és idegesítő történet) (megjegyzem, hogy a szüleinket is mi választjuk, tehát nyilván oka volt annak is ó, hogy őt választottam anyukámnak, nem hibáztatom most már őt)
Az orvosok nem tudtak segíteni és szerintük semmire nem voltam allergiás, de én a kis 10-12 éves agyammal rájöttem, hogy ha stresszelek rosszabb, és ha húst eszem és bármilyen állati eredetű fehérjét akkor is, de a hús volt a legrémesebb. Plusz csokoládé, fagyi, és egyéb finomságok.
Szóval a stressz + hús volt a borzasztó ötvözet. Nagyon ideges gyerek voltam, mindentől féltem és aggódtam mindenen kiskoromban és ráadásul még frusztrált is lettem a betegségemtől, mert mindenki csúfolt, nem csinálhattam azt, amit a többi normális gyerek (strandra menés, somlóigaluska evés stb)
14 éves koromban megismertem egy bioenergiával dolgozó szenzációs terapeutát. Itt elkezdődött a második életem. Ő kb 20 nap alatt elmúlasztotta a tüneteimet és én nem hittem el, ekkor kezdtem el olvasni és tanfolyamokra járni, kinyíltam a világra és az ezotériára. Ez az ember megmentett egy laza mozdulattal, neki ez gyerekjáték volt a többi nagyon beteg páciense mellett. Ő nemcsak meggyógyított, hanem el is magyarázta mi miért lett és ettől az egész sokkal nagyobb hatást is tett rám. Azóta vega vagyok (csak halat eszem néha) és gyakorlatilag tünetmentes. Egy-egy stresszesebb időszakban néha előjön egy emlékeztető foltocska a bőrömre, de mindig tudom, miért és mindig el is múlik nagyon hamar.
Nekem is írhatsz bátran, ha gondolod: zsuzsette@libero.it
A lelki ok feltárása
azért fontos, hogy megtapasztalhassuk, ahogy Lezsu is írta, a betegség ajándékot rejt számunkra. Értünk jött létre.
Ezért a megoldás a megértés után a felszínre hozott érzés feldolgozása, a félelem feloldása, a szégyenérzetet érző belső gyermek elfogadása és szeretettel történő meggyógyítása.
A megértés az első lépés, azt követi az elfogadás, igen értem van. Tanít, mert erre van szükségem. Az utolsó lépés a szív nyitása után az eggyé válás a tanítással.
Végleges gyógyulás ekkor jöhet létre, a hála és a szeretet szintjén. A gyógyító, a lelki segítő fel tud emelni erre a rezgésre, hogy megtapasztald. Utána már kitörölhetetlenül beíródik a szándék, igen, ez az utam, magamnak is szeretném tudni megadni.
Az ekcéma lelki okairól már volt szó. Ezért még pár olyan dolgot
Az ekcéma lelki okairól már volt szó. Ezért még pár olyan dolgot említenék,ami szintén jelen van az ekcéma kialakulásánál.
Általában allergia váltja ki,ennek a következménye a viszkető bőrgyulladás. Legtöbbször élelmiszerre pl. tej,tojás,füstölt húsok. De lehet örökletes is, immun eredetű,vagy pszichoszomatikus is,vagy anyagcsere túlterheltsége,de valamilyen mérgezettség is,esetleg kontakt allergia,amit vegyszerek, kozmetikumok/tusfürdő…stb/ még rontanak…
Vagyis érdemes utána járni,hogy ezek közül konkrétan mi okozza az adott személynél a tüneteket.
Amit én tapasztaltam szinte minden ekcémás személynél,akit ismerek:
-A lelki okok egyértelműen,
-a stressz amire azonnal kijön,
-tej,tojás,zsíros sajtok,füstölt dolgok mindenkinél rontanak az állapoton.
Amivel viszont szépen karban lehet tartani külsőleg és belsőleg :
-Az omega 3-as olajok, halolaj, lenmagolaj,ligetszépe olaj! külsőleg is
-A cink nagyon fontos és a C ,E ,A, F vitaminok.
-A mosakodásnál figyelni kell,hogy ne szárítsuk tovább,ne legyenek illat-és színező anyagok.
Fenti olajokon kívül nagyon jó rá a Shea vaj /külsőleg/ és a Holt tengeri dolgok/fürdő is!/.
Van akinek segít a napfény,kevés szolárium,és a Bioptron lámpa mindenképpen.
Ezek tüneti kezelések,de ennél a kellemetlen ,viszkető bőrproblémánál fontos ez is. Legfontosabb viszont kideríteni a kiváltó okokat.

csalánkiutés
Segitseg!
Evek ota tarto kronikus csalankiutesem van. Ez eddig nem volt annyira nagy baj, mert eleg volt ha 3 naponkent
lenyeltem egy antihisztamin tablettat. Azonban terhes lettem, igy nem szedhetek semmifele gyogyszert erre.
Tehat borzasztoan szenvedek egesz nap a vakarozastol. termeszetesen mar mindenfele kremet kiprobaltam, borgyogyasz sem tudott segiteni.
A kerdesem az lenne hogy -mi lehet ennek a lelki oka?
(Attol tartok kenytelen leszek komoly onvizsgalatot tartani, mert ez igy nem mehet tovabb.)
Elore is koszonom a valaszokat!
Barbi

öngyógyítás
Sziasztok,
átolvastam a topikot, és Sanyinak egy mondata nagyon megtetszett:
A tünettel kerülünk abba az állapotba, ahova lelkileg kellene eljutnunk!
Én a derékfájdalmaim miatt keresek megoldást. Néha régebben is éreztem a derekam jobb oldalon tompán, de nem volt zavaró.
Három hete viszont eléggé elkezdett fájni, nem nyilallóan, hanem tompán, de erősen (gondolom, hogy erősen – de ez olyan relatív). Nem tudtam feküdni, mert minden pozíció fájt, az alvás is gondot okozott. A mozgás viszont jót tett, sőt, csak a mozgás segített.
Előtte való héten elzsibbadt a jobb lábam combtőtől végig, és azóta ébredtem már egyszer-kétszer erre. A valós fizikai tünetek felderítése a mai várólisták miatt még csúszik 🙂 Mindenesetre ijesztő érzés, és szeretném elkerülni, illetve folyamatosan fennáll, hol erősebben, hol gyengébben.
Kutatom az okokat, és arra gondoltam, hogy nem akarom beadni a derekam valaminek.
Nálam a gerinc a fehér, egyenesség, merevség jelképe. Én pedig mereven ragaszkodom egy elképzelésemhez, ami a mostani helyzetben csak mozgás hatására enyhül, tehát valószínűleg nekem is el kellene mozdulni a mostani merev álláspontomról. Segítsetek, hogy jól gondolom-e!
Amiben pedig nem akarok elmozdulni: tavaly olyan hatások értek, aminek hatására bizonyos spirituális csatornáimat lezártam, mert úgy döntöttem, hogy ÉN húzom meg a saját határaimat, a fejlődésem a saját kezembe veszem, én diktálom a tempóm. És van néhány kérdés, amire nem találtam választ, tehát nem tudok továbblépni. Régebben olvastam egy fórumotokat, amit sajna nem találtam, de arról szólt, hogy az ember meddig nyúlhat bele az életébe.
Meg tudom magam gyógyítani, de van jogom mágiát használni? A „lekérek magamnak egy új májat, egy új autót stb” nekem nem egyértelmű, és ezért nem tudom, hogy használhatom-e. Olyan ez, mintha a kisgyerek tudná, hogy hol a cukorkás doboz, és ezért folyton rájárna. A lehetőség még nem ad jogot.
Hol vannak az önrendelkezés határai? Ha rögtön mindent megoldunk, mesterségesen kihúzzuk a fájdalmat, a betegségeket, tényleg feloldunk mindent? Hol marad az alázat és a türelem megismerése?
Nem tudom, hogy az isteni megváltás-e a tuti, vagy az önmegváltás (értem alatta: aktívan cselekedve megoldok mindent), de ha az alapok nem stabilak, nem léphetek tovább.
Kineziológiás módszereket egy másik gondolatmenetem miatt nem szeretnék bevetni 😉
Szóval, talán ez okozza a derékproblémámat, de nem vagyok benne biztos.
Amennyiben van véleményetek, köszönettel venném, ha megosztanátok velem.
Lolla
A legjobb sorrend az, ha feloldod
a lelki okot és utána pedig használod a gyógyító energiákat. A lelki ok feltárására a meditáció alkalmas a legjobban, képzelj el egy ajtót imaginációban, nyisd ki és lépj be, a szobában ott lesz a válasz.
Ha a betegség jelentkezik, muszáj változtatni. A merev ragaszkodás az elképzelésekhez nekem inkább nyaki problémákra utalna, a magyar nyelv jól mutatja: nyakas ember.
A merev derékról inkább az az érzésem, hogy a cselekvésben váltál merevvé és nem a gondolkozásban. A spirituális csatornák lezárásával valószínűleg túl óvatossá váltál, ideje lenne nyitni.
Véleményem szerint az önrendelkezés, a spirituális fejlődés a belső bölcsességünknek átadva kerül a legjobb helyre, a spontán spirituális élmények drasztikus volta nem jelenti azt, hogy az egó kezében jobb helyen van az irányítás.
A jóga biztosan segítene, a rugalmasság szempontjából is. A jóga nem csupán „torna” hanem egy spirituális út, ahol az ászanák csak a kezdet, a jóga kiegyensúlyozott és évezredek alatt kidolgozott rendszer.
Tőled vártam elsősorban választ 🙂
Igazad van, folyamatosan
Tőled vártam elsősorban választ 🙂
Igazad van, folyamatosan keresem a lehetőségeket, de nem lépek. Nem látom elég stabilnak a következő lépcsőt, amin elindulhatnék.
Viszont ma már a derekam helyett a vállam fáj… Ez is előrelépés, de minimum elmozdulás, új látószög 🙂
Jó a megfogalmazásod, én is pont ezt szeretném elérni, ezért utasítom el, hogy az egom segítségével tegyek dolgokat: a legtöbb esetben az oldások nem tudati szinten történnek az életben, nem is tudunk róla. Amikor mindent mesterségesen felszínre hozunk, egy olyan folyamatsort rögzítünk, amivel a jövőben is tudatosan élünk. Én azt szeretném elérni, hogy ami a test dolga, azt végezze a test, ami a léleké azt a lélek, az ego pedig a saját dolgával törődjön. Nem új eszközöket szeretnék, hogy javítgassak magamon, hanem magát a folyamatot akarom kijavítani.
Épp ezért nem tudom (nem akarom) oldani, mert magától kell megtörténnie.
A jóga eszmerendszere nagy hatással van rám, talán a legnagyobbal, és ezt tudom a legnagyobb mértékben elfogadni, talán a deréktorna után ez jön 😉
Ez csak egy kis feszültség a testben ami a lelki feszültség
Ez csak egy kis feszültség a testben ami a lelki feszültség mutatója ….eredménye.
Ha nem tudod Magad kiropogtatni akkor szerintem keress fel egy csontkovácsot,de jó a tradicionális thai masszázs is ami keményebb ám de hatásosabb mint az olajos masszázs.
SOS segítség pedig:Kérj meg valakit aki elbír Téged és magasabb is Nálad lehetöleg hogy emeljen fel mégpedig úgy hogy állsz neki háttal,és a kezeidet összefogva tartod úgy hogy összekulcsolod a kezeid,és a könyököd is összeérjen szorosan a melledhez.
A segítö megölel hátulról,belefogja az összezárt karjaidat is,és így emel meg.
Ha ügyes és ráérez akkor még ráz is rajtad egyet. 😉
Így szépen kiropognak és helyreállnak a csigolyáid,és megszünik a feszülés ami a fájdalmat és akényelmetlen érzést okozza.(átmenetileg…)
Mert hogy naponta többször is még éjszaka is keletkezhet feszültség a testünkben….
Ezért jó ha reggelente mindenképp,de napközben is kilazítjuk magunkat.
A hosszú várólista is értünk van.Nem? 😉
A combodban a zsibbadás is ezért van.
Ezt Magadnak úgy tudod kirpogtatni hogy megállsz kis terpeszben,úgy hogy ne csúszkáljon a talpad és derékból forogsz jobbra és balra.
Meg fog szünni ha kiropogtatod a térded.
Változunk,változnak a körülményeink és hát az ember ezt feszültségnek éli meg. 🙂
Befeszülünk ha bazi pozitív változásokat élünk meg még akkor is! :)))
Azt azért megjegyezném hogy nagyon dícséretes hogy figyelsz a tested jeleire.
Sokan csak akkor indulnak meg amikor már mozogni képtelenek annyira be vannak feszülve.
Állítólag…
Erika Szeretettel!
betegségek lelki okai- karzsibbadás-fülzúgás
A visszatérő éjszakai karzsibbadásról esetleg van információtok? Melyek a lelki okai? A fülzúgás lelki okai is érdekelnének. Azt tudom, hogy ilyenkor nem akarunk meghallani vmit. Esetleg mit lehet vele tenni a gingko biloba szedésén túl? Ötletek?
Köszönöm előre is a válaszokat!
Ropogni egyáltalán nem szoktam, de a deréktorna jól
Ropogni egyáltalán nem szoktam, de a deréktorna jól ellazít.
köszi a tippeket, kipróbálom.
Egyébként sokan még akkor sem figyelnek, amikor nagy a gáz.
Engem is meg akart győzni a családom, hogy az én koromban ez már normális, és ez még csak a kezdet (nézzem csak meg őket) :-O
hát, gondoltam, majd én eldöntöm, hogy mit kérek örökségbe 🙂
Tulajdonképpen ,,normális”… 😉
Feszülünk bármilyen változást
Tulajdonképpen ,,normális”… 😉
Feszülünk bármilyen változást kell megélnünk,ha meg ,,szélcsend van” amikor nem történik semmi akkor meg azért… 😉
Elöször nem fájdalom van hanem egy kényelmetlen érzés.Ezt persze zsibbadás vagy és fájdalom követ,aztán teljesen lemerevedik a testrész.S ezt követi mindaz az amit betegségnek szoktunk nevezni…
Nem írtad,de nagy a gyanum hogy a fejed is szokott fájni.
Ez az önmagunkat kiropogatás nem olyan egyszerü ahogyan hangzik,és ha totál feszült Vagy nem is fog sikerülni.Elöször ki kell lazítani.
Nem tudom milyen deréktornáról írsz,mert az erösítés nem ajánlott ebben az esetben,mert ez olyan mint ha egy összevissza álló,itt ott jobban megterhelt alapot súlyokkal terhelnél.
Ha lazítás az ok.
Amiket írsz általános probléma egyébként.
Alig vagyunk akik mernek változtatni…gyakran úgy kell a megszokott langyiból egy életünk másik helyszínére,történetére átrugdosni,mert magunktól nem biztos hogy mennénk.
Ez nem nyakasság vagy merevség,hanem természetes emberi tulajdonság,ami a saját hite szerinti biztonságot keresi,és ez gyakran az amikor ellenállunk a változásoknak mert nem tudjuk mi fog történni,de ami most van az sem olyan hü de jó de azért már otthonosan mozgunk benne.
Èn is megélem ezeket minden nap többször is.Ezért feszülök és oldok,a fent leirtak rólam szólnak egyébként.
Az oldalra is úgy keveredtem hogy kerestem a leki okait annak hogy miért fájnak a lábaim (comban elöl hol hátul,hogy már sántítva tudtam járni.)
Nem kaptam választ itt,de egy csomó dolgot köszönhetek az oldalnak,és probémámra úgy tünik magamnak kellett rájönni.
Amikor kiropgtattam a térdeim és a bokáimat,akkor egyszerre megszünt ez egész ami már tartott hónapok óta.
A nyakamat ropogtattam régebben is,azóta nem szokott a fejem fájni…s most megtanultam hogy tudom a gerincemet is kilazítani,bár ez a legnehezebb eddig még.
Ha magyarországon élnék biztos hogy elmennék egy csontkovácshoz,az interneten nézegettem hogy csinálják és tetszik. 😉
De itt németországban marad a thai masszázs.
Érdekes az hogy a magyarok valahogy érzékenyebbek talán,jobban érzékelik a testüket vagy mi,mert magyaroknál látom azt amit én is csinálok hogy ropogatják magukat,de itt elvétve alig.
A masször csaj is azt mondja hogy az hogy hol melyik pontban feszül azt nem szokták az emberek érezni.Ja,mert itt…
Bocs hogy ebbe az irányba tereltem a témát de ez most a változások miatt sokakat (mindenkit..?)érint és ha nyitottak vagyunk a változásokra tudatosan is a bennünk lévö primitív ember fog minden újítás ellen tiltakozni.
hát, igen, aki a kicsi jelekre nem figyel, az nagyokat
hát, igen, aki a kicsi jelekre nem figyel, az nagyokat kap.
Régebben többször volt migrénem, de másfél-két éve már sikerült olyan irányban változnom, hogy megszűnjön.
A ropogtatás nekem nem annyira vonzó, mert félelmetesnek találom, hogy valaki ilyen drasztikus rántásokkal rakjon rendbe. Féltem az ízületeimet, vagy hogy letör valamit véletlenül 🙂
A deréktornám kimondottan derékfájásra való lazító-nyújtó. És ahogy Kati is javasolja, a jógára emlékeztető.

hirsutismus
Kedves Sanyi!
Remélem, tudsz valami támpontot adni betegségemmel kapcsolatban, mert eddig sajnos még senkinek sem sikerült.
Harmincas nő vagyok. Serdülő korom óta feltűnően erős férfias szőrzetem van. Egy ideig ez a lábaimat érintette csupán, 25 éves korom tájékán sajnos megjelent az arcomon is, és később a mellemen is. El lehet képzelni, hogy érzem magam tőle. Az életem a napi csipeszelésről és a folyamatos kozmetikushoz futkozásról szól. Voltam kivizsgáláson is, a hormonjaim rendben voltak, „csak” a tesztoszteron volt magasabb, mint a nőknél szokásos, de azért a férfi alsó határértéket nem érte el. Azóta ez az érték már romolhatott. Okot nem tudtak megnevezni és gyógymódot sem. Nem segített a homeopátia sem, és a pozitív gondolatok sem állították meg a romlást, pedig vagy egy éve „művelem”.
Hálás lennék, ha legalább az okát megtudhatnám, miért büntet s sors.
Köszönettel: Látogató
Nézz szembe a férfi éneddel!
Két ötletem van:
Bármelyik is a lelki ok, mindkettőnél hasonló módon indulhatsz el a feltárás, megoldás útján: Meditációban merülj bele abba a férfi énképbe, jellegbe, ami a szőrzeted, illetve a probléma kapcsán rendszeresen eszedbe jut. Mondhatnám, ez a férfi jelleg most is ott van benned, csak erőteljesen elnyomod, pedig ha szembenéznél vele és befogadnád-elfogadnád, akkor nem kellene ilyen módon megnyilvánulnia.
Nem könnyű gyakorlat-sorozat ez, de biztosan hatékony. Ha segítségre van szükséged, keress emailben!

Boka ödéma
Kedves Sanyi!
A véleményére lennék kíváncsi, hogy Ön szerint mi lehet a lelki oka a lenn írtaknak.
Szóval kb. 1 hónappal ezelőtt beödémásodott először a bal, utána jobb bokám. A bal jobban mint a jobb. Aztán kb. 5 nappal később felső légúti megbetegedésem lett, aztán kb. 4 nappal később a bölcsességfogam is begyulladt. Hozzá valami kijött a szememen is. (szerintem árpa). Közben a lábamon elmúlt az ödéma. Aztán kb. 5 nap sem telt el, és megint elkezdett visszadagadni a lábam. De most sokkal erőteljesebben jött elő az ödéma, piros foltokkal, de most fordítva a jobb lábamon erősebben. És most már láz és hőemelkedés is párosult hozzá. Aztán kórházba kerültem vele. Ezután ez a valami ráment az ízületeimre is. A kórházban semmit nem találtak. A leleteim negatívak lettek. Ezért kérném a segítségét, hogy hol keressem a megoldást a lélek labirintusában.
Köszönettel

Mi lehet az oka az én bal térdem betegségének ami hosszu évek
Mi lehet az oka az én bal térdem betegségének ami hosszu évek óta meg van benn,illetve annak,hogy kb,egy hónapja nagyon fájt megint,és 2 hete rá is estem?
És még egy dolog,egy ismerősömnek nem egészen egy hete mellhártyagyulladása lett,és ez az ismerősom,kb.azóta nem áll velem szóba?Van a két dolognak szerinted köze egymáshoz?
Köszönöm!!
Marcsi!

Mi lehet az oka , hogy a jobb fenék résznél 3-4 havonta 100 Ft nagyságú bőrelváltozás lesz ,/ kiütés / ?
Valamennyire viszket , de tudom kontrollálni, 2-3 hét mire elmúlik . Most kb 5 . alkalommal van és mindig ugyan azon a helyen !
Válaszod előre is köszönöm !
Üdvözlettel : Zsoka
Talán mikróelem hiányról lehet szó…
Kedves Zsóka! Talán mikróelem hiányról lehet szó, pl réz, nikkel vagy cink. Esetleg ezek kombinációja. Kapható a patikában egy kínai tapasz, talán azt is érdemes lenne megpróbálni.

6 évesen bepisil
Sziasztok!
Egy ismerősöm kisfiának állítólag valamiféle enzimje hiányzik a kiválasztórendszeréből,ami miatt még 6 évesen is bepisil.Kiderült,hogy az édesanyja nagynénje 13 éves koráig nem volt szobatiszta.A gyerek csendes, feszült,szorong,ráadásul,most megy iskolába.Az édesanyja,saját bevallása szerint ő maga is gyerekkora óta pánikbeteg és gyakran depressziós.
Mi lehet vajon a háttérben és hogyan tudnék nekik segíteni?
Köszönettel:Lili
Szia Lili
A gyermekpszichológia a bepisilést az apához kapcsolódó félelemhez köti. Viszont láttam olyan esetet, ahol Hellinger családállításon derült ki a felnőtté válástól való félelem volt a háttérben. Hat éves gyerek át tudja venni a nagynéni sorsát, az anya félelmét.
A Hellinger féle családállítás segíthet, ott a gyereket képviselő visszaadja a félelmet, a felvállalat sorsot annak, aki helyett szenved, viszont csak a szülő kérheti a saját gyermekére az állítást, ha az 18 éven aluli. A másik megoldás a gyermek pszichológus.
Szakemberre van szükség, viszont a szülőknek kell kezdeményezni, mivel az anya szintén segítségre szorul a család közös terápiája is szükséges lenne.
Ha nem sikerül eljutni a kisfiúnak a megfelelő szakemberhez, akkor megpróbálhatsz Te is segíteni. A kisfiú a szorongását ki tudja dolgozni, ha rajzban, játékban, mesében megéli, megjeleníti a szorongás tárgyát. Ez abban az esetben ad segítséget, ha a kiváltó tényező már a múlté. Ha a jelenben ki van téve a gyerek a megfélemlítésnek, akkor más típusú segítségre, családvédelmire is szükség van.
Kedves Katalin!
Köszönöm a segítségedet,így már van némi
Kedves Katalin!
Köszönöm a segítségedet,így már van némi támpontom!
Köszönettel:Lili
Behelyetesítés
Lehet, hogy fel kellene hívni a figyelmét erre vagy arra a dologra az életben, témát felvetni, például valami foglalatosságra gondolok. A módszert Pushout-nak (kiszorításnak) hívják, vagyis a nyomasztó tudalatti tartalom behelyetesítését a kedvező tudatos tevékenységgel. Még az enzim termelését is lehetséges így növelni.

Megváltoztam
Kedves Sanyi !
Én 10éve vagyok pánikbeteg. Voltak gyengébb és erősebb évek köztük. Nem bírom a tömeget, nem viselem jól a sorban állást, és vannak olyan napok is amikor egy ismerőssel is nehezemre esik a kommunikálás. Valamilyen szinten megtanultam vele élni. Nem egyszer előfordult az elmúlt 10év alatt hogy már temettem magam. Rettentő halálfélelmek.
Aki ezt nem élte át az adjon hálát az égnek.
Néhány hónapja új tünetek jelentkeztek. Kicsit megint meg vagyok ijedve (mint mindig ha valamit érzékelek), mert ezek a tünetek hasonlítanak az agydaganat tüneteire is.
1-2 hónapja kezdődött hogy furcsán kezdtem látni, enyhe émelygéssel párosulva. Nem sokkal utánna, jött a fülzúgás és nyomás a fülben, amit inkább csak nagy csendben hallok. Enyhe bizsergés, bal kéz és bal lábban, valamint a bal vállam fáj kissé. A bal kéz álmomban elég sűrűn erősen elzsibbad.
Rettentő feszült lettem, robbanékony idegállapot és már hetek óta bizonytalannak érzem a járást is. Nem úgy szédülök mint akinek utána hányingere van, hanem ez afféle bizonytalanságot vált ki. A nyakam ropog, de a fejem nem fáj. Van egy gyönyörű párom egy 3éves fiam, ők a mindenem, de valahogy érzéketlennek érzem magam olykor. Boldogtalan érzések gyötörnek. Túlságosan is koncentrálok a felsorolt tüneteimre.
A fül nyomás a legrosszabb, olykor már mintha kezdenék bele őrülni. Az ember mindig a legrosszabbra gondol.
Voltam masszázson a napokban, fájt is rendesen a nyakam miközben nyomkodták.
A doki fájdalomcsillapítót írt ki hogy a nyaktól lehet, klíma, huzat, de szerintem köze sincs hozzá. Remélem nem komoly, és csak idegi alapú. A pánik betegségemmel együtt tudok élni, de a tüneteim is kihozzák belőlem a pánikbetegségemet.
Mi tévő legyek ?

frontérzékenység
Frontérzékenység milyen lelki okra vezethető vissza? Mit lehet ezzel tenni lelki síkon?

akasha-betegség
Sziasztok,
A sirály csomagok között láttam a gyorstanulás programot, és hogy akashából lehet lehívni különböző információkat betegségekkel kapcsolatban. Milyen tapasztalatok vannak ezzel? Tényleg működik? Vagy elsődlegesen a lelki okot kell megszüntetni? De ezzel rá lehet segíteni?
Medence, csípőfájdalom, nyálkatömlő gyulladásról lenne szó.
Köszönöm előre is a válaszokat.
A lelki ok kioldása az elsődleges a gyógyuláshoz
viszont az Akashát szoktam olyan információk letöltésére is használni, hogy milyen módszerrel tudom a lelki okot a leggyorsabban feltárni és feldolgozni. Az Akashából képességek is letölthetők, mint például a szív feldolgozási képességének a növelése.
Ha a lelki ok kioldódott akkor az adott szerv egészségessé válásához szükséges program, a sejtek irányításához szükséges információ letölthető. Amennyiben előbb töltöd le a gyógyuláshoz szükséges infókat és utána oldod ki a lelki okot, az történik, hogy a letöltött „csomag” addig nem kezd el működni, amíg a lelki blokk az információ „kicsomagolódását” blokkolja.
Ezért érdemes a kettőt egyben megfogalmazva lekérni, tehát letöltöd az összes infót, képességet ami az adott betegség megszűnéséhez lelki és fizikai szinten szükséges.
Orvos engem akkor lát, ha jogsit kell hosszabbítanom 🙂 Ezen kívül a kutyáimat is így rakom rendbe.
Kedves Katalin!
Hogyan lehet letölteni erről az Akasháról és hol lehet megtalálni? Még ujj vagyok itt elnézést.
L S
A gyorstanulást
ezen a linken találod
http://onmegvalositas.hu/cikk/gyorstanulas
Még valami, amit nem kérdeztél, de én fontosnak tartom, mint jelenséget.
Felejtsétek el, hogy ha kértek valamit, azért elnézést kell kérni. Nekem ez kedvenc témám, próbáljátok csak ki egy üzletben. Odamész az eladóhoz, aki azért kapja a fizetését, hogy segítsen. Elnézést kérsz és kérdezel. Ennek az energetikája az, hogy „bocsánat, hogy élek” ráadásul a másik egóját a tiéd fölé emeli, de miért is?
Szóval tegyetek próbát. Odamész, mosolyogsz és ezt mondod: Jó napot kívánok, tudna nekem segíteni? vagy: Jó napot kívánok, szeretném megkérdezni, hogy…
A tapasztalataim azok, hogy néhányan meglepődnek és valamennyien jóval készségesebbek, kedvesebbek, pozitív energia szintben vagyunk mindannyian.

ekcéma, quincke ödéma, kérlek segíts
Kedves Sanyi!
szeretném a segítségedet kérni!
1, 5 éve ekcémában, quincke ödémában szenvedek, szinte majdnem minden héten kinnt van.
eleinte pattanásszerű kiütések, piros bőr ami száraz, mostanába pedig iszonyatosan bedagad a szemhéjam, meg a szemem alatti rész, összenyomva a szemem, így nagyon csúnya, eltorzítja az arcom.
az orvosok szerint quincke ödéma ez és ekcéma.antihisztamint szedek rá.a bal oldal dagad meg inkább, mindig az a csúnyább, súlyosabb.
amikor a párom lefeküdt mással, rá 1 hónapra jöttek ki a tünetek, de a dagadás azóta súlyosbodik.
nem tudom ezt elfogadni, magam érzem tőle kevésnek, nagyon rosszul esik, sajnos állandóan meg akarok neki felelni.
hogyan tudnék ebből kigyógyulni?
szakítanom kell vele,?
Tartós eredményt egy problémára
akkor tudunk találni, ha első helyre a belső okok feltárását és a belső megoldásokat helyezzük.
A betegség által előidézett érzés megfelel annak az érzésnek, amit lelki szinten nem vállaltál be. Azért lettél beteg, hogy megéld azt, amit hárítottál.
A másik nő valamiben jobb nálad, lehet hogy például szebb, azt az érzést, hogy csúnyább vagyok, lefojtottad a fizikai szintre, ott éled meg. A betegség akkor gyógyul meg, ha a fizikai testtől a lelki feladatot visszaveszed, tehát a megcsalással kapcsolatot érzéseidet a felszínre hozod, újraéled és ezzel feldolgozod.
A bőrproblémák én-határ problémákat jeleznek, a megfelelés minden áron, az ebből fakadó érzések elfojtása, a méreg, a bőrön keresztül választódik ki.
A belső méregtelenítéssel, vagyis az elfojtott fájdalomtól, a szégyenérzéstől, a kudarctól és más mérgező érzésektől való megtisztulással az allergiás reakciók elmúlnak.
Aki teheti, menjen el
http://onmegvalositas.hu/program/betegsegek_lelki_okai_ongyogyitas
vagy keressen engem, ha bevállalja az önismereti kalandtúrát
http://domoszlaikatalin.fw.hu/

Uszodavírus
Sziasztok! Kisfiam,aki lassan 8 éves állandóan visszatérő „szemölcs”problémával küzd. Uszodavírusként diagnosztizálták, bőrgyógyász kikanalazta, krémeket adott rá….de újra előjön és „szóródik”.Szép, egészséges a bőre, ő maga is az,annyit utánajártam már-és állítólag elég nehéz kiírtani,de alapvetően nem nagy „baj”. Én nem így gondolom:valamit jelez,valami biztos nem oké,de merre keressem az okát? (a testvére intenzíven úszik,soha ilyen nem volt rajta…) Retteg az orvosi beavatkozástól,és én sem támogatom,de félek,ha elterjed rajta még jobban,hogy szabadulunk meg tőle???Köszi a segítséget!

Testi betegség lelki okai
Kedves Sanyi!
Néhány éve alhasi fájdalmaim voltak/ vannak. Betudtam a menstruációnak, mert nem igazán rendszeresen jött meg, vagy felfázásnak és cickafarkfüvet ittam. Nem szívesen megyek orvoshoz, de azt gondolom, ezzel sokan így vagyunk, mert nem kapunk megfelelő kezelést.
2-3 hónapja rendszeresen kezdett el fájni a hasam, és ha a párommal voltam akkor is fájt, és sokszor meg is zavarta az együttlétet. Elmentem végül orvoshoz, aki rendesen kivizsgált és méhszáj gyulladást állapított meg, kaptam rá antibiotikumot, és kúpot. Kb egy hétig rendben is volt minden, mintha ujjá születtem volna, de most ismét alhasi fájdalmaim vannak. Kamilla teát iszok és nem szeretnék orvoshoz menni. Sokat olvastam a Testi betegség lelki okairól és szeretnék rájönni, hogy orvosok és gyógyszerek nélkül, hogyan hozható javulás, lelki fejlődéssel?
Válaszodat előre is köszönöm!
Adrienn
Szia Adrienn!
Válaszolok neked a Sanyi helyett, ő ugyanis elfoglalt, készül az Önmegvalósító Táborba ma.
A tüneteid arra utalnak, hogy feldolgozatlan fájdalmad van, e miatt lelki szinten a férjedet, sőt magát a női mivoltodat visszautasítod. Kapcsolódhat ez még a gyerek vállaláshoz is, az anyává válással kapcsolatban keresném még az okokat.
Újjá kellene születned, mégpedig úgy, hogy a múltbeli fájdalmakat feldolgozod, tehát a testedről vissza veszi a lélek a feladatot.
Bővebben erről a weboldalamon:
http://domoszlaikatalin.freeweb.hu/category/betegsegek-lelki-oka/
Átvett energia?
Érdekes, nekem is ez van…
Nem az első együttlétkor kezdődött, és az nem járt együtt 1-2 napon belül ismeretlen eredetű lelki fájdalommal?
A nő átveszi a férfi energiáit, és lehet, hogy az ő fájdalmát vetted át és hordozod Magadban.
Nekem ez jellemzőm, hogy nem tudom megkülönböztetni a saját érzéseimet másokétól.
Én ezen dolgozom most.
Szia Panka!
Remélem sikerülni fog felépíted és stabilizálnod az én határaidat.
Ehhez néhány info, remélem, hasznossá válik 🙂
Az újszülöttnek nincs egója, ezért körülbelül 8 hónapos koráig az anya én-határait használja, szimbiózisban van az anyával.
Éli az érzéseit. Ha az anya én-határ problémákkal küzd, tehát nem tudja világosan és stabilan megszabni az, meddig terjed a másik ember akarata, beleszólása a saját életébe, akkor a gyerek ezt mint mintát veszi át. Átveszi a bizonytalanságot, a dühöt és jó esetben a szeretetet és az elfogadást.
Ennél jóval komolyabb kárt okoz, ha a gyerek 8 hónapos kora előtt a biztonságos anyai szimbiózisból ki van szakítva. Ebben az esetben a kialakítandó én-határok, a kialakulandó egó alapja nem tud létrejönni, vagyis ajtó-ablak nyitva, ki-bejárnak érzések, energiák.
Imaginációs gyakorlatban elő lehet hívnia azt a képet, ami megmutatja, mi a helyzet, ideális esetben az embernek van egy stabil magja, ami az én-azonosság alapja, erre épül fel a ház, ami a személyiség. A ház körül van kerítés, aminek van bizonyos állapota, magassága, van kapu, a kapu is jelez problémákat, például, hogy zárva van vagy nyitva, kinél van a kulcs, ezek mutatják meg az én-határokkal kapcsolatos problémákat.
Akinek gondot okoz meditációban ránézni erre a területre, annak sokat segíthet, ha lerajzolja, megengedve a tudatalattinak, hogy játékos eszközzel megmutassa a problémákat.
Szia Kati, énhatárok
Szia Kati, köszönöm szépen, nagyon hasznos lesz. Szeretnélek kérdezni, hogy csak ezt az imaginációs módszert ismered-e ennek feloldására, vagy miféle módszerek vannak erre még?
És minden érdekel, amit erről az energetikai énhatár-hiányról tudni lehet; olvasnivalót tudsz-e ajánlani a témában? Leginkább könyveket.:)
Erről a 8 hónapos korhatárról például…
Anyukámat nem kellett nélkülöznöm akkor, de apukám 7 hónapos koromban költözött el, és nem is találkoztam vele nagyon sokáig aztán, biztos ez is számít akkor, nem?
A kineziológusomat, Beát is érdekli, miket mondtál, amikor kérdeztelek, majd kinyomtatom neki. Mindenesetre ezek nélkül is talál magának mindig oldásmenetet, amikhez ragaszkodik.:) Azt hiszem, van közös metszet azzal, amit ő fog csinálni meg amit itt fenn mondasz, mert diapozitív masszázst tesztelt ki következő lépésnek, ami a magzati kori (talán csecsemőkori is?) stresszt oldja.
Én-határok stabilizálása
A módszer alapja, amivel dolgozom egyrészt a Leuner féle KIP
http://www.google.hu/#bav=on.2,or.r_qf.&fp=69c1b829de67c5ef&q=leuner+kip
az eredeti németül jelent meg, a könyv egy része hozzáférhető ezen a linken magyarul.
A gyerekkor fejlődési szakaszainak és a pszichés sérüléseknek az összefüggéseit Ken Wilber írta le:
http://ursuslibris.hu/bevezetes-a-transzperszonalis-pszichologiaba/
Belső gyerekkel kapcsolatban még Bradshaw: Vissza önmagunkhoz
http://bookline.hu/product/home.action?id=27181&type=22&_v=John_Bradshaw_Vissza_onmagunkhoz_A_bennunk_elo_gyermek_felfedezese
Viszont ez a gyakorlat, amit leírtam, kiegészítve a kerítéssel, saját gyakorlat, amibe bele van illesztve a Huszti Sanyi én-összerakó gyakorlata. A Sanyié eredetileg ház nélkül, közvetlenül az Én-határokkal, belső maggal dolgozik, amit haladó meditálók tudnak megcsinálni. Ezért raktam a kettőt egybe, mert a Ház + kerítés gyakorlat, ha vezetem, működik teljesen kezdő meditálók esetében is.
Az én módszerem még annyiban különbözik az eredeti KIP-től, hogy a felszínre került, feldolgozandó tudat-tartalmakat, érzéseket, eseményeket a Huszti Sanyi féle feldolgozási módszerekkel illesztjük be a személyiségbe. Tehát a szívnyitás, a feloldás a szeretetben, az eggyé válás már spirituális gyakorlat, mégpedig a tantra rendszeréből.
Tehát erről könyv akkor lesz, ha majd megírom, szeretnék legalább 5 éves terápiás gyakorlatot, mint tapasztalatot megszerezni, plusz végig kísérve az adott emberek életének az átalakulását nagyobb időszakaszban. Működés képtelen életterület teljes rendberakása ugyanis legalább 3-5 évet vesz igénybe. Nagyon fontos ezért, hogy megtanítsam a gyakorlatokat, belső erővé ugyanis az a tudás válik, amikor már egy nehézségből egyedül is ki tudsz mászni.
Dolgoztam, dolgozom skizofrén állapotokat, pszichózist okozó betegségekben szenvedő emberekkel is, amennyiben a spiritualitásra nyitottak, az eredmények jönnek.
A weboldalamon elolvashatod a ház gyakorlatot amit egy hozzám forduló, velem dolgozó férfi írt le:
http://domoszlaikatalin.freeweb.hu/category/esettanulmanyok/
Köszi a szakirodalmat!
Köszönöm!
Az apa elvesztése 7 hónapos korban
nem direkten jelentkezik, hanem az anyán keresztül.
A csecsemő szinbiózisban él az anyával, tehát az anya én-határait használja.
A szerelem állapota szintén szimbiózis, tehát férfi és nő elveszíti a saját határait és közös én-határokat használnak.
Amikor a szerelem állapota elmúlik, jó esetben a szeretet marad, de akkor is az az állapot áll fenn, hogy mind a két ember támaszkodik a másik ember fejlettebb, nyitottabb és több energiával rendelkező csakrájára. Tehát például ha a férfi képes eltartani önmagát, megvédeni önmagát és egy egész családot, de a nő nem, akkor a nő a férfi gyökércsakrájából nyeri az energiát. Itt létrejön egy kötelék.
Ha a férfi elmegy, akkor lyuk keletkezik a nő energia rendszerében, minden olyan ponton, ahol a kötelék létrejött. Vagyis az én-határai átjárhatóvá válnak. Magának a köteléknek a lényege, hogy attól és csakis attól az embertől van elvárva bizonyos segítség, támogatás, energia. Erre a hibás mintára épül az én-határ rendszer amit a gyerek, mivel ez ebben a korban teljesen az övé, sajátjaként átvesz, az egója ezekkel az én-határ formákkal alakul ki. Tehát folyamatosan keresi a szimbiózis lehetőségét, ahol az anya egészséges én határain belül létezik és az anya harmóniában kapcsolódik a társához. Ha ez alatt az időszak alatt sérülés nem történt, akkor három éves kor körül, felépült én-határokkal válik le az anyáról és kapcsolódik az apához.
Ezzel szemben ha nem sikerült felépülni a teljes és jól működő én-határoknak, akkor a jelenben újra és újra ilyen típusú szituációkat vonzz be, próbálja jól megoldani. Kívül keresve a megoldásokat.
A Belső Gyermek terápiában először a mostani, felnőtt éned stabilizálja az én-határait, majd kapcsolatba lép a csecsemő énnel és őt behelyezi a jól működő én-határokon belülre. A saját belső gyermeked anyjává válsz, biztosítva számára a figyelmet, a teljes elfogadást, a biztonságot és a szeretetet. Ezzel a hibás minta leválik, teljesen kioldódik.
Természetesen a stresszt fel kell oldani, amire a kineziológus hajlandó dolgozni. De a stressz kioldása után is ott marad egy nem-tudás, ami azt jelenti, hiányzik az a képesség, hogy önálló, másoktól függetlenül is harmóniában létező személyiségként tudj élni. Ez lenne az alapja az elvárások és játszmák nélküli párkapcsolatnak.
Ha két önálló emberből lesz egy pár?
Szia Kati!
Köszönöm, majd lassanként feldolgozom, amit írtál.:)
Egyelőre az a rész ütött szöget a fejembe, hogy „A szerelem állapota szintén szimbiózis, tehát férfi és nő elveszíti a saját határait és közös én-határokat használnak.
(…) mind a két ember támaszkodik a másik ember fejlettebb, nyitottabb és több energiával rendelkező csakrájára.”
1. Ha valaki egyedülálló, önellátó, önfenntartó, stb., attól még lehet energetikailag nem önálló?
Ha két ilyen ember egy párrá lesz, akkor miben támaszkodnak egymásra energetikailag?
2. És mi van, ha két energetikailag is önálló ember válik párrá?
3. És honnan tudhatom, a szüleim melyik kategóriába tartoztak?
Csak egyedül jó
„a stressz kioldása után is ott marad egy nem-tudás, ami azt jelenti, hiányzik az a képesség, hogy önálló, másoktól függetlenül is harmóniában létező személyiségként tudj élni.”
Kati, a személyes problémám a felvetett énhatár-témában pont az, hogy csak akkor vagyok képes harmóniában lenni, ha egyedül vagyok. Amint más „bejön a terembe”, kibillenek az egyensúlyomból, az örömömből, harmóniámból, rendszerint meg is betegszem. Különösen szerelmi kapcsolatban van ez így. Még nem volt olyan kapcsolatom, ami alatt 1 hónapig egészséges lettem volna.
Mások energiáit nem tudom feldolgozni. Se a magamétól megkülönböztetni.
Pedig extrovertált vagyok, itt most a személyes teremről van csak szó, pl. nem szeretem, ha bekopog a szomszéd, stb. Az is zavar, ha közel állnak hozzám emberek valahol.
Szóval CSAK „másoktól függetlenül” tudok „harmóniában létező személyiségként élni”, nem erre kell gyúrnom…
A tudatalattidban
ott vannak ugyanazok az energiák, amiket a másik ember mint tükör mutat meg.
A ház szimbólumban a tudatalatti a pince. Normális esetben a pincébe vezető ajtó zárva van, hiszen kontrollálnunk kell, mennyit engedünk be a tudatunkba, mennyit és milyen ütemben vagyunk képesek feldolgozni.
Úgy képzeld el, hogy ahol jól érzed magad, az egy szoba. A pincében a betegség energiái vannak. Ha bejön a házba valaki, akkor a nappaliban találkoztok, ahonnan a pince ajtaja nyílik. Bármilyen energia onnan fel tud jönni. Ezt az ajtót vissza kell zárni.
Az egész ház Te vagy. Azok az érzések, amire azt mondod, a másik emberé, ugyanúgy a Tieid is, de anno lehasítottad őket. Mert az árny-oldaladat még nem voltál képes megérteni és elfogadni. Amit magunkban elutasítunk, az zavarni, irritálni fog a másik emberben. Pontosan azért lép be az életterünkbe, hogy megtanuljuk elfogadni önmagunkban, így el tudjuk fogadni a másik emberben. Ha az meg van, tisztán látva mi a probléma, onnan tudjuk önmagunkat fejleszteni, a kontroll megtartani.
A tudatalattiban lévő elfojtásokat felszínre kell hozni, mert az életed így be van szűkülve, de olyan módszerrel és annyit, amennyit lelkileg elbírsz, hiszen ha a léleknek sok, akkor a fizikai test megbetegszik.
Igazi harmónia esetén, ha másik emberhez kapcsolódsz, az én-határaid stabilak maradnak.
tudatalatti visszazárása
Hogyan lehet a tudtalatti ajtaját visszazárni? Ha nem annyi jön amennyit fel tudsz dolgozni, hanem szinte folyamatosan, beazonosíthatatlanul, így végképp nem is tudsz vele mit kezdeni, sem feldolgozni, írtó rosszul vagy tőle, és az ember nem bírja.
Régebben ‘átestem’ szerintem egy ilyenen, az majd egy évig tartott, és most mintha ugyanaz történne.
Mindkétszer vezetett meditáció elvégzése után 1-2 nappal (kineziológussal végeztem, de ezzel a módszerrel vezetett meditációval dolgozik, azaz te magad dolgozol, nem másféle oldás, a második mostani alkalommal szinte egyedül végeztem, mert mára elég tapasztalatom van meditációban, csak pár kérdéssel segített be, és nagyon szépen végig tudtam vinni az egészet, teljesen egyértelműen könnyen rendeződött benne majdnem minden) kezdődött ez.
Az előző ilyen szörnyűséges időszak után jól lettem, volt egy nagyon jó szakasz az életemben, egy új és jó párkapcsolattal, anyagilag rendben, új dolgokba kezdtem, stb,
Közben jópár sirály CDt és Sanyis tanfolyamot végigcsináltam, traszra is szoktam menni (ezeket a háttér miatt írom), ez egybevágott azzal a vonallal, amit a kineziológusnál is jó útnak láttam-éreztem, meg amiket nála próbáltam, és ezeknél a meditációknál sose következett be semmi rossz érzés, negatív dolog utána sem egy esetben sem (ami lezajlik meditáció közben az ott lezajlik, utána nincs semmi kavar, ahogy annak szerintem lennie kell). De meglehet, amit most illetve még régen érintettünk téma, ami után ez az állapot bekövetkezett, az sokkal de sokkal mélyebb és jelentősebb, mint amik a többiben egy-egy témakör kapcsán érintésre kerültek, és így ezért ebből alakult ki most ez a megborulás mert ez volt kemény téma.
Egy pár hónappal ezelőtt elkezdődött egy leszálló ág, jelenleg munkám sincs pár hónapja, és teljes légüres tér van körülöttem, de ez még nem jelentett nehézséget, terveim voltak, majd kb. 3 hónapja kezdődött egy problémám, valami a felszínre került teljesen és annak a megoldási kísérlete – vezetett meditációban – után kezdődött most ez.
Bárkitől akinek van tapasztalata e témában, várok választ, nagyon keresem most erre a megoldást. Magánban is lehet, de akár ide is, ha hasznos másnak is.
Egész konkrét megoldásjavaslat kéne arra, hogyan lehet a kontrollt visszaszerezni ilyen esetben? Máshonnan is próbálok ilyen iránymutatást beszerezni, a kineziológusom is jár utána, de én magam is próbálok. Tapasztalatom nincs mert az előző idején még nem volt ilyesmiben, és az egyszer csak elmúlt kb., de ezt most NEM szeretném kivárni, mégha megint így is lenne.
Köszönöm.
Amit leírtam az nem elmélet
hanem kipróbált gyakorlat.
Több embernél vezettem ezt a meditációt, sikeres volt.
tudat
Valóban, nálam is sikerült. Mellesleg a nyitott tudat borzalmas, ellehetetleníti a napokat, az életet. Ezt szintén igazolni tudom.
Köszi neked is! Visszatérek a dologra pár nap múlva ha kelleni
Köszi neked is! Visszatérek a dologra pár nap múlva ha kelleni fog.
persze hogy nem elmélet de hogyan kell?
Persze, azt értettem-gondoltam hogy nem elmélet! Arra voltam kíváncsi, hogy tudnám ezt magam elvégezni: keressem meg meditációban azt a házat, ami engem mint személyiséget szimbolizál, figyeljem meg a szobákat, a pincét stb, és zárjam le a pincét-mint tudatalatti, közben tudatosítsam, hogy csak akkor jöjjön fel onnan valami, amikor én kérem, amikor dolgozni szeretnék egy problémán?
Szombaton megyek vissza ahhoz, akinél voltam, valószínűleg az volt a baj, hogy amikor végeztük, nagyon szépen végigment a folyamat, amin dolgoztam, nagyon egyértelműen jött mindig mikor mit kell csinálni, teljesen kereken végbement, amit éreztem is egyértelműen, hogy abban és abban a dologban ez ott lezáródott végbement aminek kellett (képben és párbeszédben, konkrétan egyes személyiségrészekről volt szó akiket kb 3 hónapja észleltem hogy baj van velük és tennivaló), de érzések nem nagyon voltak benne (holott eredetileg borzasztó érzéskekel derült ki, hogy milyen gond van), ezt meg is jegyeztem akkor utána. Pedig nem szokott gond lenni hogy meditációban dolgozva nagyon durva érzésekkel tudjak dolgozni, de itt akkor nem jött. Feltehetően ezért zajlik utólag aminek még kell, és remélhetőleg hogy most hogy megvan az érzés töményen, fogok tudni azzal dolgozni.
Ha neadjisten nem jön be, akkor viszont visszatérek erre a gyakorlatra, mert valóban ilyen információk kezelhetetlen felszivárgásával élni valóban gyakorlatilag nem lehet.
Javaslat
Inkább menj bele az érzésekbe, mint hogy visszazárd a tudatalattiba. Ha visszazárod, tiéd marad, ugyanúgy dolgod lesz vele. Megrekedés akkor lesz egy állapotban, ha a tudatalattiból feljövő tartalmakat nem tudjuk feldolgozni, elengedni őket. Most már van ebben gyakorlatod, nem kell attól félni, hogy sokáig „így maradsz”. Nem baj, ha a tudatoddal nem azonosítod be, nem kell feltétlenül nevén nevezni a gyereket ahhoz, hogy érzés szintjén megismerjük és elengedjük a tartalmainkat.
Az se baj, ha irtó rosszul vagy tőle, ha ijesztően hat a mennyiség: szét lehet szabdalni kis darabokra és beosztani, hogy minden nap csak annyit dolgozom fel belőle, amit aznapra elbírok. Közben pedig elfogadni, hogy amíg a végére nem érek, addig rosszul fogom magam érezni. Ha sok, lehet elején nem is fogod érezni a könnyebbülést, lehet akár rosszabb is lesz, ha még nem vagy a legmélyén. Csak haladj tovább. Ilyen megborulásoknál csak a túlélésre gyúrok, nem kezdek semmi újba, vagy nagyszabású dolgokba, amik elvonhatják a figyelmemet és az energiámat a feldolgozástól, nem hozok új döntéseket…csak benne vagyok ezekben az érzésekben és fizikai szinten sokat pihenek, meghagyom a lelkemnek az energiát a feldolgozásra.
A félelmek, amik ilyenkor feljönnek pl. megőrüléstől, vagy hogy nem fogom kibírni, többnyire alaptalanok és az egónk gyártja őket, hisz ebben a lelki munkában nem kis része veszik el.
köszi neked is
Köszi neked is! Igen, pontosan ez a félelmem, de nekem már hozzáértő is emlegette a pszichiátriát pár hete, plusz az előzmények, van alapja az egó félelmének. Azért nem hagyom magam.
Én is fel akarom dolgozni, nem visszazárni, csak ha kiderül hogy ez most minden felszakadva egyszerre, és nem csak az, amivel most dolgozni kell. Nem mindegy.
Én pillanatnyilag az égvilágon semmire nem vagyok képes, benne vagyok az érzésben szinte folyamatosan (a fenébe hogy nem akkor volt meg amikor tudtam volna vele dolgozni 🙂 ) , és napi kb 2-3 órát töltök egyáltalán lábon, több részletben, olyan 2 hete, néha van egy-egy jobb nap, akkor teszem amit tudok. Dehogy kezdek bármi újba közben…
Szerintem menni fog holnapután, remélem meg tudom oldani. De ezt most egyedül nem próbálom meg, így érzésem szerint jobb lesz.
Ezt a gyakorlatot
egyedül nem lehet megcsinálni.
A szétcsúszás miatt hiányzik az az ellazult és koncentrált figyelem, amivel magát a képet elő lehetne hívni, amivel arra a tudatszintre le lehetne mélyülni, ahol ez a gyakorlat sikeresen végrehajtható.
Vezetéssel meg lehet csinálni.
Keress olyan embert, akinek ebben van tapasztalata és akiben megbízol.
Többnyire alaptalanok a félelmek, egóból jönnek
viszont nem minden esetben. Az egyik nő, akinek ezzel a gyakorlattal segítettem, skizofréniában szenved és ha nem végezzük el a gyakorlatot visszakerült volna. Azóta nem volt rohama.
Ezt a gyakorlatot nagyon komoly, hosszú megborulásokat előidéző traumák esetén használom.
A tapasztalataim a következőek. A feldolgozni való tudattartamok átütéséhez lelki erőre és gyakorlatra van szükség. Erős szívre és tiszta fejre együtt. Ha a terapeutaként vezetem a gyakorlatot, adom hozzá átcsatornázva az energiát és adom hozzá a tiszta fejet, a feldolgozást végző embert megtartom, ha kell, visszahozom onnan, ahonnan egyedül nem tudna visszajönni. Ezt Huszti Sanyi is megtette több embernél ilyen esetekben.
Ha felengedjük a traumát és közben elfogy az erő a feldolgozásához ugyanúgy megrekedés történik, de egy nagyon rossz életminőségben.
Vegyük ezt komolyan, abban az esetben ha öngyilkosság, pszichózis, droghasználat, ideg-összeroppanás vagy más pszichiátriára való bekerülést okozó pszichés problémával állunk szemben.
Az idegrendszerünk is egy szerv, aminek van optimális működése. Tönkre lehet úgy vágni, hogy az életminőség teljesen leromlik és a feldolgozási képesség összeomlik. Gondoskodni kell arról, hogy felmérjük a terhelhetőség határait és megadjuk a lehetőséget a regenerálódására. Támogatni kell a megfelelő étkezéssel, ami a magnéziumra és a B vitaminokra vonatkozik, szükség van az alvásra, az erő gyűjtésére. Saját tapasztalatom az, amikor a türelmetlenségemtől hajtva túl nagy mennyiségű traumát akartam feldolgozni, ahelyett hogy haladtam volna, ahelyett hogy sikerült volna, rossz életminőségben tocsogtam, rosszabbnál rosszabb döntéseket hoztam. A szellemi vezetésem konkrétan be kellett hogy avatkozzon, szembesítettek azzal, hogy amit csinálok az nem jó.
A fő probléma még az, hogy a legtöbb embert nem tartanak el addig, amíg a rossz állapotból kijön. Döntéseket kell hoznia. Meg kell osztania az energiáit a hétköznapi feladatai és a lelki fejlődése között. Nekem például a legnehezebb blokkjaim átütése közben is nagyon kemény munkát kellett végeznem, ahol a szétcsúszás közvetlen életveszélyt jelentett volna. Fizikailag, mert van, hogy 12-13 órát vezetek. Ha eltartanának, akkor másként csinálnám, viszont az én utam pont az, hogy azokat a megoldásokat keressem, amivel a tisztulási folyamatok mellett dolgozni lehet.
A halál vágya nagyon erős lehet. Hiszen a köztes létben jó. A halál hárítás. Az élet, a tudatosítás hárítása. A hallucinációkkal a helyzet ugyanez. Elmenekülés az anyagi valóság elől, a drogozás szintén.
A lényeg tehát a következő, ha valakinek a spirituális útkeresés előtt nem volt olyan problémája, ami miatt úgy szétcsúszott, ahol az elmeborulás vagy az öngyilkosság és a többi felsorolt probléma veszélye konkrétan fent állt, az nyugodtan menjen bele a szélsőséges állapotokba. Ha eltartanak, fogadd el és élvezd, ha viszont neked kell eltartanod magad, tartsd magad olyan állapotban, hogy erre képes legyél, mert pontosan ez a feladatod, ezt vállaltad be a leszületésed előtt, hogy erre képessé válsz.
Ha úgy lenne, ahogy Csaesz mondja, a pszichiártiai intézmények üresek lennének és nem Magyarország lenne a vezető az öngyilkosságok számában.
Köszönöm a válaszokat. Igen, én pontosan tudom h ez most nem az
Köszönöm a válaszokat. Igen, én pontosan tudom h ez most nem az amit egyedül kellene nekiállnom megoldani, és mivel én ismerem egyedül a hátteremet, tudom, hogy van alapja a félelmeinek. Pontosan tudom h ez ugyanaz, amiben 3 éve úgy megrekedtem, h szinte egy évbe tellett kijönnöm, és egy mostaninál is rosszabb állapotban csak az öngyilkosság reménye tartott életben (a mostani és az akkori közt van egy éles határ amit én világosan látok, mégpedig az, hogy az ember akar-e jobban lenni és megoldani, és élni, vagy sem. viszont tudom, ha átkerülsz a határon, akkor már nem akarod. És azt ki mondja meg előre ki kerül át a határon és melyik ilyen megborulásánál? Szerintem senki.)… Viszont tudom, hogy ez az amit akkor nem sikerült megoldani se, úgyhogy bele akarok menni és megoldani. Inkább úgy érzem ez nem az egész tudatalatti, hanem egy megoldható dolog, ami most feljön újra.
Nekem egész konkrétan ez a helyzet a spirituális útkeresésem legkezdetekor jött (de hozzátartozik, hogy fiatalkoromban volt öngyilkossági kísérletem pl., bár rosszul sose voltam 3 évvel ezelöttig), a legelső akadályt nem sikerült venni, a legelső problémamegoldásnak amikor nekiálltam és a legelső tudattartalom amikor ennyire durván feljött, az történt amit írsz, h elfogyott az erőm és nem tudtam megoldani.
Akivel dolgozom, gyakorlott ebben, ugyanúgy ott van energiával, kihoz belőle ha kell, vezet. Nekem mindkét esetben napokkal utána jött ez az állapot, de akkor olyan szinten, hogy már nem fogadtam el segítséget valós megoldás felé, tőle sem. Viszont én magam most érzem úgy, hogy bel kell ebbe most menni teljesen. És most ebben a tekintetben bízok magamban. Mert tudom, hogy régebben nem próbáltam volna meg. Most kicsit több olyan érzés van bennem hogy cska nagy levegőt kell venni és nekimenni.
Nem, nem tartanak el, illetve én tartanék el egyedül egy gyereket, valemennyire ez még megoldott a következő 1-2 hónapban, mert van a hónap végéig egy itthoni csekély pénzkeresetem, aminél nem volt az se gond h nem tudtam csinálni, de a környezetem (anyukámnál lakunk) erősen ‘szapul’ így is az anyagiak miatt, szóval nem megoldás, ha nem találok megoldást. Munkát szeretnék találni 1-2 hónapon belül. A másik legnagyobb félelmem egyértelműen az, amellett hogy mi lesz ha tényleg még rosszabb állapotba kerülök, hogy mi lesz ha nem fogok tudni gondoskodni a gyerekemről. Hozzáteszem, a gondviselés ugynaezt az itthoni kis pénzkeresetet boztosította nekem abban az egy évben is, amikro kegyetlenül voltam, illetve abból is csak 4 hónapot nem dolgoztam, utána besegített a sors 6 órás munkával, könnyűvel, és egy még a bajomról is tudó főnök-barátnővel, és így valahogy a pokoli állapotban is mindig eltartottam magunkat, persze nem egy jó szinten. Úgy tűnik, nekem is az volt a feladat.
Köszönöm a részletes válaszokat tényleg!
Egyébként a házamat látom világosan, illetve sok mást is elő tudok hívni egyedül is nyitott szemmel is nagyon sok mindenre rá tudok nézni magammal kapcsolatban (ez volt a személyiségrészekkel is akikkel dolgoztam most), de a megoldás viszont nem megy egyedül. Lehet, hogy meg is tudnám csinálni egyedül, mert a kép világosan megvan, látom mit kellene javítani rajta, viszont jelen helyzetben nem próbálkoznék egyedül sem ezzel, sem a problémába belemenéssel. Szerintem nem is lenne helyes. Egyenlőre bízom a holnapban, amikor segítővel belemegyek… Mindenképpen köszönöm a válaszokat Neked!
érdekes nagyon ez amit felvetettél hogy a legtöbb embert nem
érdekes nagyon ez amit felvetettél hogy a legtöbb embert nem tartják el mármint ha borulás is van, dolgoznia kell, eltartania magát. Annyira de annyira jó lenne ha most valaki eltartana és gondoskodna rólam, és én ami erőm van a megoldásra összpontosíthatnám (egyébként is ez nagy vágyam, hogy erre módom lenne, akkor is amikor jól vagyok, csak arra figyleni hogy magamon dolgozzak…) , hogy néha az is felmerül amikor legrosszabb épp, hogy nem érdekel semmi, bemegyek valahova, amíg feldolgozom, mert nem bírom máshogy (nem a begyógyszerezéásre vágyom, mert az akadályozna, hanem arra, hogy semmi elvárás ne legyen, igenis ne kelljen felkelni ha épp erőt gyűjtök, hagyjanak egyedül és csak arra figyeljek meg tudom-e oldani)- persze nem megyek mert itt a gyerekem, és szeretném megoldani úgy, hogy közben működőképes maradok. Az előzőnél se volt mellettem senki. Viszont utána nemrégig volt párkapcsolatom. és most persze megint nincs, amikor kitör a baj. Szóval egyértelmű, hogy anélkül kell megoldani, hogy ilyen értelemben bárki is levenné rólam a terhet (édesanyámnál lakunk ugyan, de mivel az ő nyugdíja a rezsire sem elég fűtésidőben, így kb. 2 és felen éltünk az én fizetésemből eddig is). Nem kell bejárnom pár hónapja munkahelyre ugyan, és itthon dolgozgatnék ha tudnék ez már eleve nagy könnyítés most, elismerem – de kb. 3 hét múlva tudományos cikkeket kell leadjak, sokat, beszámolóként. Szóval muszáj akkor is csinálni, ha szar állapotban vagyok. Pedig de jó lenne legalább a szarban úgy benne lenni, hogy nem kell másra figyelni, csak hogy kikerülj.
OFF – Fűtésköltség
„az ő nyugdíja a rezsire sem elég fűtésidőben”
Az durva korszerűtlen egy fűtés lehet! Próbáljatok megszabadulni tőle. A rezsi fő tétele, szóval MUSZÁJ úgy lakást venni, hogy a fűtés a lehető legalacsonyabb legyen, ez igenis lakásválasztási tényező kell legyen. Mi sok lakást néztünk életünkben, tavaly olyat is néztünk, aminek 50 E a havi általánya télen-nyáron (csak fűtés, házközponti), és olyat is, aminek 3-4 E a leghidegebb téli hónapokban a teljes gázszámlája (melegvízzel). Tíz év alatt az 5,8 milla (+melegvíz!!) többletköltség CSAK a fűtés miatt, ha nem nézed meg, hova költözöl… Közös ktg. ugyanez… stb. A gyerekednek pont egy lakás árát tudnád félretenni ugyanevvel az erővel, mire felnő…
… ha valakinek
meg kell élnie a kiszolgáltatottságot, mert ezzel van feladata, az univerzum úgyis beteremti a körülményeket.
Legyen ez távfűtéses lakás, svájci frank hitel vagy működés képtelen párkapcsolati életterület.
A megoldás belül van, a hibás minta rendszer feloldásában.
Addig a kívül keresett megoldások mind kudarcra vannak ítélve.
Honnan tudod, Kati, mi a kulcs?
Szia, már erre egy külön topicot is nyitottam, hogy megértsem, de még mindig nem értem. Honnan tudod, hogy ez így van? Ezer terapeuta ezer elmélete van forgalomban, miszerint ez a kulcs, az a kulcs, ezt kell megoldani, azt kell megoldani ahhoz, hogy kívül megszűnjön egy probléma. Nincs annyi életidőnk, hogy mindet kipróbáljuk, a gyakorlatban valóban úgy van-e, ahogy mondják. Én évek alatt rengeteget kipróbáltam, és nem bizonyult igaznak. Feloldottuk, amit mondtak, négyszer, ötször is, amikor egyetlen egyszer elég kellett volna legyen, és mit sem ért. Ők is azt mondják, hogy biztos, hogy használnia kellett volna, és nem tudják, miért nem használt. Csináltam mágiát, rajtam kívül minden résztvevőnek használt, csak nekem nem (mondjuk ez sarkítás, nyilván NEM MINDENKINEK használt). Oldottunk arra, hogy „mindenkinek használnak a dolgok, csak nekem nem”, ez is kipipálva. Akkor? Honnan tudod, hogy AZ a módszer a kulcs, amit Te használsz, és mivel tudod megmozdítani azt, amit más nem?
Kivetíted rám az eddigi tapasztalataidat
Tény, hogy nem vagyok csodamágus 🙂
Kis Akárkinek segített a gyakorlat, ezt megírta nekem privátban.
Neked pedig többször leírtam, nem tudok segíteni. Mert eszed ágában sincs elengedni ezt a nárcisztikus hozzáállást.
Könnyebb az egónak belekapaszkodni ebbe a hű de különlegesen borzasztó nekem, mert én vagyok az, akinek semmi sem használ, mint kipróbálni egy másik módszert.
Mert a probléma lényege, én vagyok a legkülönlegesebb. Én jobban tudom. Ebbe sajnos nem fér bele annak a feldolgozása, tökéletlen vagyok…
Jól tudom milyen „oldásokat” árulnak, hiszen eljutnak hozzám emberek, akik súlyos pénzeket költöttek például Hellingerre, ahol magát a kérdést sem jól fogták meg, másra állítottak, mint amire kellett volna. Vagy másik példát mondjak, volt olyan, aki nyolc évig járt magán pszichológushoz, semmit nem használt.
Voltam segítőként egy családállításon, ahol lenyűgöző szakmai tudással találkoztam. Kérdésemre, hogy a többiek miért nem így csinálják, azt a választ kaptam, hogy a segítők 80%-a nem alkalmas arra, hogy segítsen!
Feldmár ezt így fogalmazta meg, a terapeuta olyan mélységű problémában tud segíteni, amilyen mélységű problémát a saját életében megtapasztalt.
Tehát például az a módszer, ami enyhe neurózisra kiváló és ami az emberek nagy többségénél jól működik, nem fog segíteni súlyosabb problémán. A terapeuta aki a lelki pokol olyan mélységét soha nem tapasztalta meg a saját életében, ragaszkodik ahhoz, ami nála működik. Ez van.
Az első beszélgetés nálam ingyenes. Ha azt tapasztalom, amit nálad is, mert nem te vagy az egyetlen 🙂 hogy fontosabb a vitatkozás, az én jobban tudom elismerése iránti kétségbeesett vágy annál, mint hogy tegyünk egy próbát, kénytelen vagyok elfogadni, nem tudok segíteni.
Nem árulok instant boldogságport.
Van egy gyakorlat, ami megmutatja, hány gyökér okra kell oldani. És van olyan, hogy nem négyszer, ötször kell nekivágni, hanem nyolcszor, tízszer is.
Nárcizmusra a terápiás gyakorlat a következő: egyrészt el kell kezdeni betölteni a belső gyerek csodálatra való igényét és ez nem a jelen, hanem az első három életév problémája, aztán feldolgozni azokat az alaposan elfojtott érzéseket, amikor a világ megtapasztaltatta veled, nem vagy szuper. A terapeuta megkapja minden esetben a visszatámadást, ha megpróbálja a nárcistát szembesíteni a negatív tulajdonságaival. A terapeutának el kell fogadni, hogy nagyon lassan lehet haladni és ezt neked is el kell tudni fogadni.
A kulcs nem nálam van, hanem egy olyan szakembernél, aki bevállalja a nárcizmussal való foglalkozást, van ebben tapasztalata és sikere.
Én azoknak az embereknek tudok segíteni, akikben van alázat, akik elfogadják az én tökéletlenségemet és a saját tökéletlenségüket. Az elfogadás képessége ugyanis a kulcs.
A tökéletlenség elfogadásáé.
A terápiás tapasztalatok a következőek:
enyhe neurózis kioldható egy év alatt, a súlyos öt év alatt, személyiség zavarnál viszont maximum lassú javulás érhető el 15 év alatt.
A Sanyi a következőt mondja, húsz év tapasztalatával, ha egy életterület teljesen működés képtelen, de ha valaki bevállalja, hogy az ő módszerével végig viszi, 3-5 év alatt ki lehet oldani.
Fűtésszámla
„Neked pedig többször leírtam, nem tudok segíteni addig, amíg eszed ágában sincs elengedni ezt a nárcisztikus hozzáállást.”
Nem tudod megmondani, miért magas a fűtésszámlája, mert én Szerinted narcisztikus vagyok?:))))
Félreértettél.
A 2013, August 18 – 20:52 -i hozzászólást is kimondottan a szövegkörnyezet keretein belül, tehát ERRE a fűtésszámlás élethelyzetre vonatkoztatva értettem.
Ha nem így lenne, nem ABBA BELE, válaszgombot nyomva kérdeztem volna.
Más: Egyáltalán nem értelek.
Ha egy rajtam és Rajtad kívülálló dologról próbálok Veled beszélgetni, miért kell a kérdést kikerülni és RÓLAM írni, és állítólagos Veled kapcsolatos viszonyomról írni. Ezt másodszor csinálod.
Esetleg azt feltételezed, hogy Hozzád csak mint kliens viszonyulhatnak az emberek, és csak mint terapeutához intézhetnek kérdést? Ez egy FÓRUM, ahol beszélgetünk, kikapcsolódunk, és egymás iránt érdeklődünk, eszmét cserélünk, összeadjuk, amit tudunk, tanakodunk.
Neked miért kell kitámadni a beszélgetőpartneredre eközben?
Aditi is ezt írta Neked, már kezdem érteni, miért tette szóvá, pedig korábban úgy ítéltem meg, túlreagálja.
Nem hagyod, hogy barátkozzanak Veled, hogy egyenrangúak legyenek Veled, hajlamos vagy „szülői” szerepbe helyezkedni. Inkább ne csináld, tök jó Veled akkor beszélgetni, ha ezt nem csinálod!:)
Ilyenkor meg tök szar!
Hidd el, senki nem akar „rajtadütni”, meg rajtakapni semmin, nem kell szülőibe menekülnöd!:)
Most túl is mentél egy határon:
gondolom, tudod, mik a szenzitív információk, a személyiségi jogok, és hogy nem írhat egy szakember nyilvánosan senkiről egy fórumon „diagnózist”… és még laikusként is rágalmazásnak minősül, mert alkalmas a jó hírnév rontásásra, magánéleti és előmeneteli hátrány okozására…
Úgyhogy, kérlek, töröltesd az ilyen tartalmú hozzászólásrészeket, köszönöm.
Dehogy oldanak gyökér okokat
A mások által követett hibás munkamenetben az a probléma, hogy nem arra a szintre nyúlnak vissza, ahol maga a probléma keletkezett.
Ezt csinálta jól az a férfi, aki a Hellingeren igazi oldásokat mutatott, ezt csinálom én is és a Sanyi is.
Ha rá tudunk látni segítőként arra a szintre, ahol maga a probléma keletkezett, akkor jogosan teszed fel a kérdést miért nem tuti az biztosan, hogy segíteni tudunk.
Azért, mert nem áll mindenki készen arra, hogy szembenézzen a valódi okokkal.
Ha készen áll rá valaki, akkor azzal a kérdéssel fordul a segítőhöz, kérlek analizálj, kérlek mondd meg, mi az igazi baj velem.
Azt javaslom neked is, másoknak is, akkor keressetek meg privátban, ha valóban az én segítségemre van szükségetek és el tudjátok fogadni a módszert, amivel dolgozom.
Ha nem, akkor a téma maradjon azon a szinten, amit a nyilvánosság előtt meg mertek mutatni magatokból, mélyen elrejtve azt, amit nem vállaltok be.
Mert a rálátáshoz szükséges az, hogy együtt keressük a gyökér okot, Te meg tudj nyílni felém, elfogadni azt, nekem a Te tudatalattidból kell felhoznom valamit, amiről nem tudhatom, micsoda, amíg a felszínre nem került.
Én azt tudom, hogyan hozzam fel és ha már előkerült, mit kell kezdeni vele.
Hogy pontosan mi az ok és hány gyökér ok van, az benned van.
Na, véégre!:)
„A mások által követett hibás munkamenetben az a probléma, hogy nem arra a szintre nyúlnak vissza, ahol maga a probléma keletkezett.”
Na végre! Köszi!:)
És hogy lehet azt a szintet megtalálni?
Mert mind3-man 3 külön módszert használtok, tehát van benne egy közös. Mi az a szint, az ok szint? És hogy lehet megtalálni?
„Ezt csinálta jól az a férfi, aki a Hellingeren igazi oldásokat mutatott, ezt csinálom én is és a Sanyi is.”
És hogy hívják a hellingeres férfit?
„Ha rá tudunk látni segítőként arra a szintre, ahol maga a probléma keletkezett, akkor jogosan teszed fel a kérdést miért nem tuti az biztosan, hogy segíteni tudunk.
Azért, mert nem áll mindenki készen arra, hogy szembenézzen a valódi okokkal.”
És Ti ezt látjátok?
Honnan látjátok ezt meg?
És ha megláttátok, megmondjátok neki, hogy nem tudjátok a valódi okot oldani, hanem egy szinttel fölötte?
„Ha készen áll rá valaki, akkor azzal a kérdéssel fordul a segítőhöz, kérlek analizálj, kérlek mondd meg, mi az igazi baj velem.”
Ez öngyilkos kérdés. Mert a segítő pályán 90%-ban nem valódi segítők vannak, hanem olyanok, akiknek a lelki egyensúlya nincs meg, és az egyensúlyához szükséges az napi tevékenység, hogy másokra ráolvassák, ez a baj veled, az a baj veled. És legtöbbször betegebbek mint a klienseik.
Az tanít táplálkozástant és elhízásellenességet, aki a legkövérebb…
Eleve hibás szemlélet az, hogy valakivel baj van.
Én erre jöttem rá még az első évek tapasztalataiból.
A családállító
neve Ungvári Csaba
http://xn--pszicholgus-xeb.eu/
Ő azt csinálja, hogy egy ember egy generáció, sorban állnak. Szülő, nagyszülő, déd, ük, ük-ük és így tovább.
Aki Téged képvisel, az kiválasztja azt a generációs szintet, ahol a családban a torz minta létrejött. Ott teljesen tisztán megmutatkozik az alap probléma és létre jöhet az oldás.
Az én módszerem a következő: a Te Felsőbb Énedtől kérem le azt, hogy mit kell oldani és milyen mélységig kell belemenni.
Tehát azt tudom, hogy hogyan lépjek kapcsolatba a Te Felsőbb Éneddel, akivel Te pont maga a blokk miatt nem tudsz. Ehhez át kell törni a blokkot. Ezt az egó valóban romboló energiának fogja megélni.
A gyakorlat alatt létre hozok egy közös tudati mezőt, amiben mind a ketten ott vagyunk és ahol az irányítás a Te Felsőbb Éned kezében van, itt az én szerepem maga a csatorna.
Tehát kapunk egy érzés-csomagot, amit képes vagy feldolgozni, ez kitisztul.
Pontosan annyi, amennyinek ott helye van. Igen, megmondom, ha ez csupán részeredmény. Adok gyakorlatokat, amiket otthon folytatni kell.
Ez egy technika, ami megtanulható, hiszen évek következetes munkájára van szükség a teljes oldáshoz.
Az a dolgom, hogy áttörjem az egó blokkokat, amik az embereket a saját Felsőbb Énjüktől elválassza.
Tény, hogy minden segítőnek meg van a saját blokk csomagja. Viszont ott van a hitelesség, hogyan működik a saját élete.
Nekem nem okoz örömet, ha szembesítek valakit a hibáival, hiszen az én kudarcom is, ha ennél előrébb nem jutunk, nekem az okoz örömet, ha a klienseim sikereit látom, amikor visszajelzik, a probléma, amire oldottunk, megoldódott.
Az én negatív mintám, amit ki kell oldanom, az az, hogy olyan terheket veszek magamra, amik nem az enyémek.
Erre tükör a Te elvárás rendszered 🙂
Hogy megmondjam a tutit, anélkül hogy Te ugyanannyi alázatot és energiát tennél bele.
Alázatot mégpedig nem felém, hanem a saját Felsőbb Éned felé.
Pedig a Felsőbb Éned téged is folyamatosan hajt, keresd a megoldásokat, ne add fel…
Hibás az a működés, ami az egó téves vágyait a lelki fejlődés elé helyezi.
Ameddig ezt nem tudod elfogadni, addig nem fogsz tudni megnyílni a segítség befogadására.
Ez az!
Köszi a Csaba nevét is, meg a válaszodat is.
„Erre tükör a Te elvárás rendszered 🙂
Hogy megmondjam a tutit, anélkül hogy Te ugyanannyi alázatot és energiát tennél bele.”
Amit az előzőekben írtál, arra voltam kiváncsi (elejétől fogva), tehát megmondtad a tutit.:) Csak valamiért nem értetted elsőre, hogy erre vagyok kiváncsi. Az a hülye kommunikáció!:)
Elvárás? Azt érzed, hogy meg kell felelj nekem?
Én nem azért kérdeztelek, nem várok el Tőled semmit, megnyugtatlak.:)
A Veled azonos mennyiségű energiát beletettem, hiszen ugyanannyit gondolkodtam, írtam, hogy hogyan fogalmazzam át újra és újra a kérdésemet, hogy azt értsd belőle, amit én már az első kérdéssel tudakoltam, mint amennyit Te gondolkodtál a válaszokkal.
Az alázatot pedig azzal, hogy ahányszor fölém akartál kerekedni, az esetek felénél le kellett győzzem a felcsattanásomat, de aztán rajtakaptam magam és nem mentem át szülőibe, hanem visszahoztam a felnőtt-felnőtt-be a kommunikációt avval, hogy nem vettem fel a szülői-det.
🙂
Az elméletekről való kommunikáció
a megértés része, de ha itt elakad, elkezd hárításként működni.
Amikor azt mondom, beleteszem az energiát és a tudásomat egy blokk kioldásába, a tényleges terápiás munkára gondolok.
Ahol a kliensnek ennél jóval többet kell beletennie, hiszen neki kell megnyílnia, átégetni az elfojtott érzéseit.
A megfelelés nekem volt fontos, megtaláltam erre a belső blokkomat és ki is oldottam.
Az elfojtott harag tönkreteszi a májat, Te még mindig elfojtod a felcsattanásodat 🙂
Talán jobb lenne, ha ebben a témában Adititől tanulnál, hiszen ő majdnem belehalt ebbe és most egészséges 🙂
Gyökér-ok
Na, és akkor még az, hogy honnan lehet tudni, hogy AZ a gyökere, amit annak gondol valaki?
És nem lehetséges-e, hogy egyik terapeuta gyökérnek gondolja azt, ami egy másik szerint nem a gyökér még?…
Szerintem nem tudhatjuk. (Ahogy teológiában és filozófiában is: minden ok mögött van egy másik ok, és az eredeti ok az Isten. Isten-definíció: aminek már nincs oka, a Végső Ok.)
De mindent kikutatok, feltérképezek, ezért kérdezlek most Téged is.
Onnan lehet tudni, mi a gyökér-ok…?
Én – amíg nem válaszolsz mást – azt gondolom, csakis onnan, és sehonnan máshonnan nem lehet megtudni, hogy a gyökér-okot fogta-e meg valaki, amíg a hozott probléma nem oldódott meg az életében.
Pl. nem lett kevesebb a rezsije, fűtésszámlája. Mert ha ő evvel a problémával megy el valakihez, hogy miért van ez, és hogy már sokan mondták neki, hogy tizenötöd-ennyi is lehetne, és ő minden racionális, neki ajánlott (ld. amiket én írtam neki) módszert kipróbált, el is költözött, ki is választotta a 3 E Ft-os fűtésszámlájú lakást, de akkor meg váratlan fejlemény miatt más miatt lett magas rezsije, tehát racionális, külső módon nem tudja megoldani, no, segítsen valaki, aki a tudattalan okokban tud segíteni. Akkor oknak megneveznek valamit, amit feloldanak, megszüntetnek, átírnak, de ha a rezsije nem lesz kevesebb, akkor ott vagyunk, mint a viccben, hogy „még most is behugyozok, de már nem zavar”. 😀
Arra szeretnék rájönni, honnan lehet ELŐRE tudni, hogy valami olyanhoz nyúlunk, amitől a külvilágban manifesztálódni fog a kívánt eredmény.
Lehet az is, hogy az elengedés, hogy az ember NE AKARJA uralni az életét. Ilyenről is írtak már itt, hogy az vált be.
Igen, így van
a gyökér okok – ez nem egy! teljes kioldása után a probléma megoldódik.
Ha a létfenntartás költségei a probléma, akkor a teljes kioldás nem a szar, de leszarom feeling elérése, hanem az anyagi stabilitás és a jó életkörülmények létrehozása. A van elég megszerzése és megtartása.
Visszatérve a Te alapproblémádra, amivel privátban megkerestél, majd visszakoztál.
Igen, hiteles vagyok a saját életemben a fizikai testem gyógyítására és más emberek fizikai testének a meggyógyítására, amit a lelki okok teljes oldása mellett energetikával is alátámasztok.
Hiteles vagyok ebben, mert a fizikai testem egészséges, orvos az elmúlt 10 évben jogosítvány hosszabbítás miatt látott és miután megvizsgált nehezen lett úrrá a meghökkenésén.
Hibás a fizikai test és a lélek működése, ha a fizikai testet a lélek beteggé teszi.
Ezt be tudod látni, vagy nem?
Kívül keresed az okokat, gonosz vírusoktól Istenig bezárólag, vagy végre elkezded önmagadban?
Hibás működés ha mások fűtésszámlájával foglalkozol ahelyett, hogy szembenéznél azzal, mennyire vagy beteg.
!
Kati!
EGYSZER VALAHA privátban megkerestek egy kérdéssel. Ez egy másfél napos levelezés volt, meg is köszöntem, le is zártuk bő egy hónapja.
Lezártam, elköszöntem.
Hogy jön az ide?:-o
Én azóta NEM gondoltam és nem beszéltem arról a témáról Veled…. Ha érdekelne mélyebben, folytattam volna a privát beszélgetést, illetve felkerestelek volna kliensként.
Miért hozod ide ezt a témát, a fórum több topicjába, minden figyelmeztetésem ellenére?
Azért privátban írtam arról, mert AZT nem akartam a nyilvánosság előtt megbeszélni.
Legyél annyira jogkövető állampolgár, hogy nem emlegeted nyilvánosan sem azt, ami privátban elhangzott, sem a neten keresztül vélt mentális diagnózisaidat sem rólam, sem másról, mert jogi következményei lesznek.
Ma már figyelmeztettelek!
Állítólagos betegségeimet sorolod egy nyilvános internetes fórumon…
Noooooormális??…
Azért mert ez a topic a betegségek lelki okaival foglalkozik
Szerintem ide tartozik.
„Hibás működés ha mások fűtésszámlájával foglalkozol ahelyett,
„Hibás működés ha mások fűtésszámlájával foglalkozol ahelyett, hogy szembenéznél azzal, mennyire vagy beteg.”
Egyrészt nem vagyok beteg.
Másrészt ha az volnék, semmi jogod nincs nyilvánosan kiírni.
Harmadrészt az ember párhuzamosan több dologgal is tud foglalkozni, tehát az egyiket nem a másik helyett csinálja, hanem mellette.
Most ha megnézem a híradót, akkor azt alvás helyett teszem? Nyilván nem, mert tudom egymás után csinálni ezeket.
Most üldözni fogsz mindenhova, és bármiről bárkivel beszélgetek, bele fogsz ugatni, hogy ne arról beszéljek, ne ezt csináljam, ne azt csináljam, hanem azt, amit szerinted csinálnom kéne, megspékelve azzal, hogy ilyen vagyok, olyan vagyok, ez a baj velem, az a baj velem, és közben titoktartás alá tartozó infókat írsz ki rólam nyilvánosan?:) Mert itt ezt tetted!
Dehogy 🙂
elengedtem az egészet.
Persze…
… úgy engedted el, hogy másfél hónapig üldöztél mindenhova, és bármiről bárkivel beszélgettem, beleugattál, hogy ne arról beszéljek, ne ezt csináljam, ne azt csináljam, hanem azt, amit szerinted csinálnom kéne, megspékelve azzal, hogy ilyen vagyok, olyan vagyok, ez a baj velem, az a baj velem, és közben titoktartás alá tartozó infókat írtál ki rólam nyilvánosan.
Tényleg, milyen jól elengedted! Köszi szépen, hogy elengedted, hogy megkárosítottál! Nem győzlek csodálni!
Pankának üzenem: nemhogy a gyerekemről tudnék előre gondoskodni,
Pankának üzenem: nemhogy a gyerekemről tudnék előre gondoskodni, hol vagyok még attól, még magamnak se tudtam soha otthont se teremteni, ez a lakás sem az enyém… Csak emg avgyok tűrve. Van itt bőven kiszolgáltatottság, ami persze csak egy része az egész problémának. És ilyenkor kifelé tényleg felesleges kapálózni.
A jelenlegi problémámban pedig ez egy jelentéktelen kiragadott részlet.
Amivel amúgy nagyon nagyot léptem előre 2 napja. És már jobban is vagyok, persze dolgozom még fel, és még lehet visszaborulás, de akkor is csinálom.
Egy Kis Akárkinek
És miben látod a problémát? Mi a legnagyobb nehézséged?
(Kié ez a lakás?)
Mi volt az előrelépés?
Pankának – előrelépés
A lakás, hogy kié, meg egy csomó minden más csupán részlet. Egy mozaik része. Ilyen szempontból nem érdekes. Egy csomó ugynailyen apró pontból (amik mind kurvára fájnak nyilván) jutsz el oda, hogy meg akard oldani. Tényleg mindennek mögé kell nézni, mi honnan ered. És azt megoldani. És tényleg csak te tudod, de igenis van segítség, emberek akik hozzá tudnak adni valamit hogy könnyebben meg tudd csinálni, a maguk tapasztalatával, vagy módszereivel.
Ami segített most az vezetett meditáció volt, ez esetben valaki mással akiben 3 éve megbízom. Azért vezetett, és nem egyedül végzett, mert ez oylan szintű probléma és olyan szinten mindennek a gyökere volt jelenlegi életemben, hogy nem mertem egyedül belemenni, hiába van meditációs oldásokban gyakorlatom (a gyakorlat egy része ettől, akivel 3 éve dolgozom, a másik része Sanyitól – én valamennyire a 2 módszer ötvözésén ‘dolgozom’, nagyon érdekel mit tudok én magam majd ebből a későbbiekben kihozni – és így már van célom is, valamint az is érdekel, azzal mit lehet majd kezdeni, amit én átéltem valahogy ez tartott életben amikor a legnehezebb (mert valamit mindennel lehet)). Nekem segít, hogy van kihez fordulni, és ha nagyon nagy baj van, nagyon elakadok, vagy olyan dolog kerül elő, akkor bátran megkérdezek akár újabb embert is, mint nemrégiben Sanyit, akinek addig csak a programjaira jártam, vagy mint most Katit, mert hiszem, hogy igenis, a segítők is emberek, mindnekinek más mélységben van saját tapasztalata és másról, és mindenki mást tud, és lehet, hogy pont egy dologra pont a másiktól kapod meg a kulcsot. Vagy lehet ugyanazt a kulcsot kapod mindenkitől, de másféle szavakkal, mástól már fel is fogod… Keresni kell. Ezen kívül ami segített, az Katinak egy hozzászólása volt itt az oldalon. Amit egyébként nagyon ritkán nézek, hozzászólni se szoktam, de a bajban pont megtaláltam ami épp kellett. Mert az meg segített belemenni, hogy abba kapaszkodhattam, ha mégis telejsen feltárulva maradna a tudatalattim, majd ezzel a módszerrel helyretesszük… Viccesen hangzik, de ez nagyon fontos volt, mert olyan szintem voltam rosszul, és olyan háttérrel. Úgy tűnik, erre most nem lesz szükség (persze még beleszaladhatok). De igenis bizalom nélkül nem megy, és írtó nagy erőkre van szükség magadból hogy belemenj a problémádba és meg próbáld oldani, és elfogadd, hogy ott épp most valakinek az iránymutatását követed – de úgyis belülről érzed, hogy azt meg szeretnéd próbálni te magad. Egyébként pedig, végsősoron tudni kell, hogy egy meditációban mindent te magad végzel el úgyis, a te belsőd, amit nem tudsz akkor még, azt úgyse tudod elvégezni, csak mindent fokozatosan, és senki sem tud kényszeríteni semmire senkit. Valahogy ez most azokból, amit itt leartál, kikívánkozott belőlem, neked.
Egy Kis Akárkinek köszönöm
OFF
Akkor köszönöm, hogy megosztottad velem, ami kikívánkozott Belőled.:)
Ha most belső okot látsz a sok összefüggő dolgaid mögött, az jó, és oldd fel, amit kitűztél Magadnak, aztán jelezz vissza, mi lett.
Nekem a Sors tart egy fix szűkös életszínvonalat születésem óta, nem tudok se alá, se fölé menni, akárhogy kapálózom, de azt is látom, hogyan kell gondolkodni, és mit kell tenni érte KÍVÜL, hogy ez meglegyen. És azt meg kell tenni, de úgyis képtelen vagyok nem megtenni, mert nem bírnám ki, nagyon erős késztetésem van rá.:) (Ez napi szinten több száz döntés tudatosan, fejben, nemrég azonosítottam be, hogy ebben áll, ezért aztán el is tudom mondani bárkinek.)
És látom azt is, hogy a legtöbben ezeket nemhogy nem teszik meg, de nem is tudnak róla, hiányzik a gondolkodásukból. (Vagy el tudom képzelni, hogy van, hogy valakik hiába is tudnák ésszel, az ellenkezőjére van késztetésük.)
Ezért szóltam erről Aditinek is a hitellel kapcsolatban, és Neked is, hogy ha akarod, tudsz velem összehasonlítani. Nyugodtan keress meg a rendszeren keresztül privátban, ha akarod, ugyanis én imádok ilyenekről beszélgetni.:)
(Röviden: nekem elképzelhetetlen, hogy ha valakinek van legalább egy „gyík” közalkalmazotti fizetése, akkor az általam is élt alacsony életnívót miért nem tudja tartani.:D Sokaknak sokkal több a bevétele, mégis olyan súlyos pénzügyi gondjaik lesznek, amik nekem a látóterembe sem kerülnek, és ezek szerintem nem mind „Sorscsapások”, hanem egy részük tudatos szinten hozott döntésekkel elkerülhető. Azt azonban én is érzem, hogy az „örökölt” életszínvonal az be van betonozva oda, ahonnan Te speciel most ki fogod szedni. Azért ajánlom fel, ugyanis én sokszor éreztem, hogy jól jönne olyan partner, akinek megy az az életterület, ami nekem nem, és el tudná magyarázni, hogyan csinálja azt másképp a kritikus pontokon, mint én, és hogy mik a kritikus pontok szerinte.)
ON

körömbenövés
Sziatszok!
Már egészen kicsi lányként megtudtam milyen fájdalmas dolog a körömbenövés. A problémám az, hogy azóta is max 2 évente kiújul, és a drasztikus beavatkozásokig nem is múlik el. Már mindennel próbálkoztam,épp csak a legfontosabbal, a lelki okával nem.
Ha tudjátok, miböl eredhet, kérlek szépen segitsetek!
Köszönöm 🙂
Körmök – karmok
A körmök az agresszivitás eszközei. Megragadni, széttépni a zsákmányt, vagy elijeszteni az ellenséget.
Ha befelé nőve fájdalmat okoz, azt jelenti, hogy az elfojtott harag önmagunk ellen fordul.
Megpróbálhatod, hogy megkéred azt a testrészedet, kéz vagy láb, hogy mutassa meg azt a mozdulatot, amit szeretne megélni.
Meridiánok és reflexzónák tartoznak minden egyes ujjhoz, meg tudják mutatni, melyik területtel kapcsolatos a nem megélt agresszivitás.

pöttyök
Az én problémám nem tudom, melyik kategóriába illik, és az sem biztos, hogy lesz rá ötletetek. Egy ideje elkezdtem sportolni, építgetni a testemet. A súlyzós gyakorlatoknál akadt némi problémám, ugyanis a fekvős kétkezes tárogatásnál fájdalmat érzek a jobb karomnál (kb hónalj tájékon). Ezek után pedig a karomon apró lila (kisebb-nagyobb) pöttyök jelentkeznek, tűszúrásnyi méretűek. Csak a jobbon, és jobb kezes vagyok. Már gondoltam előző életes sérülésre is, de őszintén szólva fogalmam sincs. Egyet tudok tenni: könnyített formában végzem ezeket a gyakorlatokat, és kicsit kevésbé terhelem a jobb oldalt. Az azért fura, hogy bármilyen súllyal dolgozom, más gyakorlatnál ez nem jön elő.
Amikor fogalmunk sincs, hogy egy testi tünet
mit okoz, érdemes őszinteséget növelni.
Vannak olyan múltbeli emlékek, amik ködbe vesznek, ha őszinteség növelése nélkül próbáljuk meg kinyitni.
Ha akarod, írj rám skype-on és átküldöm a meditációt.
őszinteség
Próbáltam az őszinteség meditációt, de folyton az volt az érzésem, hogy nekem erre nincs szükségem. Hogy túl lassú, és hogy az őszinteségemet növelni nem kell.
De tény, hogy a problémám megmaradt, csak nem foglalkozom vele. Mert az edzésekről lemondani nem akarok, ha nem terhelem, akkor pedig nem okoz gondot.

Változtatni
Hello!
Szeretnék segítséget kérni,cisztám van a petefészkemen.
Pontoaan tudom ,hogy 100 százalékig lelki eredetű.
Régóta tudom,hogy változtatnom kellene,meg is tettem.Eljöttem egy adott környezetből egy teljesen újba.Bár a családom itt is itt van,de a lelkemnek szüksége van az édesanyámra ezt tudom,bár azzal is tisztában vagyok ,hogy el kellene mennem messzire tőlük,mert a problémám legnagyobb okozója is itt van.Agyban szeretnék változni,de képtelen vagyok.Hinni.A meditációk segítenek de a napközbeni gondolkodásom nem tud változni csak relaxációként hat.
Szeretném megtalálni az utamat,tudom is mi az ,de fogalmam sincs mit tegyek .
Kérlek segíts hogy tudjak hinni magamban .

valószínű tejcukor allergia
Kislányom november végén tölti a 3. életévét. Július végén elköltöztem vele a volt páromtól. Utána rá nem sokra iszonyatos nagy csalódás ért engem. azóta természetesen lett egy új kapcsolatom és rendeződött az életem. Kislányomnak szeptember elején jelentkezett a hasmenés. (ekkorra már volt új kapcsolatom) először nem tudtuk mitől lehet, a doki azt mondta biztos benyalt valami fertőzést. Abbahagytam a tej adását a gyereknek helyre is állt. a bölcsődébe persze kértek papírt. Elkezdtük a kivizsgálást. A széklet tenyésztés negatív lett. November végére van időpont gasztroenterológushoz. Csak hasmenése van és mindig az elfogyasztott tej után két nappal. Szeretném a tanácsukat kérni, mitől lehet? A volt párommal való kapcsolat minősége is lehet az oka? Meg kell hagyni nem vagyunk valami jóban. az új párommal nagyon jól kijön a kislányom, nagyon szereti őt. Az apukájával viszont nem igazán akar telefonon beszélni. Ezt sem tudjuk hogy miért nem. Nagyon elutasító. Viszont egyébként ha vele/velük van akkor nincs gond. A volt anyósomékkal is kezdi azt csinálni, hogy elutasítja őket. Pedig nagyon szeretik és minden gondolatát lesik.
Válaszukat, tanácsukat előre is köszönöm.
Varga Mónika

tejcukor érzékenység lelki oka

Gombócérzéssel társuló torokszorítás
Sziasztok
Nem is tudom hol kezdjem, nagyon nehéz erről írni, főként tárgyilagosan. Mindig jelentős problémák voltak a családunkban, kisgyermekkoromtól fogva mondhatom, hogy borzalom volt az életem. Alkoholista apa, áldozat típusú passzív agresszív anya és egy érzékeny gyerek (én).
Nem emlékszem már így harmincas fejjel semmi jóra velük kapcsolatban, csak a vitákra, az ölre menő harcokra, ahogy közéjük állok, ahogy elrohanok otthonról, ahogy megpróbálok tudomást sem venni róluk, stb. Rám mindig azt mondták, hogy micsoda kiegyensúlyozott, jókedélyű ember vagyok, akik ismertek, azok is azt hitték, hogy nálunk mindig minden rendben. Soha nem tudtam kimondani őszintén, kendőzetlenül a problémáimat, szégyelltem magunkat. 14 éve kezdődött a torokszorítás, először azt hittem a cigi miatt van, de hamar kiderült, hogy nincs semmi szervi elváltozásom. A torokszorítás nem néha jelentkezik, hanem állandóan velem van.
Rá fél évre kezdődött a depressziós-szorongásos állapot, ami szörnyű volt és nem volt mellettem senki, aki segített volna, anyámék nemhogy támogatták volna a terápia megkezdését, de még a szememre is vetették, hogy úribeteg vagyok és csak takarózok ezzel. Másfél év volt, amíg terápia és gyógyszerek nélkül úgy tudtam elaludni, hogy nem volt görcsösen ökölbe szorítva a két kezem. Viszonylagos másfél kétéves nyugalmat követően ismét jelentkezett (ekkor már párkapcsolatban éltem), ekkor kerültem először pszichiáterhez, majd a harmadik periódusnál már pszichológushoz is, ugyanis idővel állandósultak a semmiből jövő, látszólag oktalan pánikattakok is (itt már nem is laktam otthon). A pszichoterápia nagyon jó volt, de másfél év sem volt elegendő, hogy a torokszorításom elmúljon vagy enyhüljön, a régmúlt dolgokat, a gyermekkori beidegződéseket nem tudtam elengedni, úgy érzem képtelen vagyok változtatni. Nemrégiben gyermekünk született, akit imádok, de „természetesen” szülést követően ismét depresszív állapot lépett fel, és a gyógyszerek mellett nem szoptathattam.
Most ott tartok, hogy folytonos halálfélelmem van, mini-pánikrohamaim, és görcsös torok és nyelvgyökszorításom, ami rosszabb mint eddig volt.
Nem érzem magam kifejezetten depressziósnak, viszont elég sokat szorongok és folyton csak azt várom, hogy mikor fogok megfulladni. A nyugtatók ideig óráig segítenek, de azt gondolom, hogy ezek csak kevés ideig tompítanak a problémán.
Úgy sejtem, hogy a torokszorítás a ki nem mondott, megemésztetlen és a közel 30 év alatt felhalmozódott problémák elfojtása miatt alakulhatott ki (mivel kábé 3-4szer már voltam kivizsgáláson és ott nem találták elváltozást), de fogalmam sincs, hogyan könnyítsek ezen, hogyan szüntessem meg végre ezt az állapotot és hogyan ne adjak át a gyerekemnek semmiféle negatívumot akarva-akaratlan.
Köszönöm, hogy leírhattam mindezt.
A változás benned már elindult
mert keresed a megoldásokat.
Jól érzed, hogy az elfojtott, megemésztetlen problémák fennakadtak a torkodon.
A pszichoterápia – amennyiben a gyerekkor problémáinak az elengedése a célja – átmeneti javulást hozhat.
Javít az állapotodon, mert kapcsolódsz egy másik emberhez, aki emberszámba vesz és komolyan veszi a problémádat. Viszont a hagyományos pszichoterápiából hiányzik valami, mégpedig az, hogy a helyére kerüljön, ami történt borzalom a gyerekkorodban, mert ezeket az élményeket nem elengedni kell, hiszen nem is lehet, hanem megérteni, elfogadni és feldolgozni. Támaszkodni ebben a folyamatban a saját öngyógyító erődre.
Spirituális terapeutaként foglalkoztam-foglalkozom pánikrohammal nálam jelentkező emberekkel. A pánik betör, mivel az elfojtásra már nincsen szükséged. Ez elsőre hihetetlennek tűnik, de így van.
Gyerekként kialakítottál egy túlélési módszert, sikeres volt, túlélted. Most, felnőttként elérkezett az ideje, hogy ezek a sebek begyógyuljanak.
A tapasztalataim azt mutatják, nagyon fontos a gyógyulás első szakaszában az a támogatás, ami a módszerem lényege, annyit nyitni a tudatalattin, annyi érzést felhozni, ami átdolgozható. Így a pánik nem betör, hanem megmutatja magát, megszelídíthető az az erő, ami most rombol, szétzilál.
Az egyes ember személyiségét három alkotó rész teszi teljessé. Az első a Belső Gyermek, a második a Felnőtt a harmadik pedig a Belső Bölcs. A Belső Gyermek megsérült, mert senkire sem tudott támaszkodni, olyan mértékű agresszivitással találkozott, amit feldolgozni akkor nem tudott. Túlélt, ahogy írtam. Viszont a túlélésben elveszett az, hogy önmaga lehessen. Hogy meghallgassák, megvigasztalják, megértsék és támogassák. Hogy szeressék, hogy dédelgessék, hogy megélje, számít, fontos, értékes. Ezt adja meg utólag a Felnőtt és a Belső Bölcs. A Belső Bölcs rendelkezik azokkal a képességekkel, amik a gyógyulási folyamatban nélkülözhetetlenek, tőle fakad a végtelen szeretet, elfogadás, megértés, támogatás. Belső Erő, amivel jelenleg a kapcsolatod már meg van, viszont a szorongásos, pánikos állapotokban elveszíted ezt, visszacsúszol azokba az érzésekbe, amiket a gyerekkorban átéltél.
Tehát elfojtás és nyugtató szedése helyett időutazást ajánlok, vissza a gyerekkorba. Tudatos, irányított, gyógyító folyamatot.
A legtöbb emberben felmerül a kérdés, miért működik ez és mennyi idő múlva leszek rendben?
A terápiás módszer, amit használok, a vezetett meditáció a ma létező leggyorsabb módszer, a pánikrohamok, kezelhetetlen mértékű szorongás általában egy éven belül átdolgozható. Méghozzá azért, mert ez a belső erő ott van benned, nekem annyi a dolgom, megtanítsam, hogyan találd meg, ha úgy érezted, elveszett.

Porckopás térdekben fiatalon
SZiasztok,
Remélem még lehet ide írni? 🙂
Olyan elhúzódó problémám van, hogy 32 évesen úgy néz ki porckopásom van mindkét térdemben, mely gyulladást is okoz már. Most már évek óta a bal-lal van problémám, főleg a tédhajlatból kiinduló furcsa érzéssel. Erőltetés vagy hosszabb gyaloglás után menni i nehéz mert nem udom kinyújtani 🙁
Nemrég elkezdődőtt a jobb is, és miután mást nem találnak orvosok, csak kis folyadékot, azt mondják gyulladás amit porckopár idéz elő, s köözlték mér nem is guggolhatok.. Elkeserít sajnos, főleg hogy most már naponra érzem hogy valami nem jó 🙁
Megvan a lelki eredetű betegségek könyv, s nagyon sokat olvasgatom térd, izulet témában, de valamhi hiányzik, hoyg megértsem mit is kellene változtatnom igazán…
Az biztos, hogy önbizalmam nem volt mindig helyén, sokszor őrlődök stressz miatt, munkahelyi vagy magánéleti. Párkapcsolat is régen jött már össze, és sokszor mentem bele olyanokba amiket ha igazán erős lettem volna, már az elején el sem kezdek… Az utolsó komoly kapcsolatban sajnos eléggé alárendeltem magam a dolognak..
Lehet ezzel összefüggésben? Hogy tudja meg az ember az igazi lelki okot? Én nagyon szeretnék változtatni csak nem tudom mit konkrétan.Hogyan kell elkezdeni stb…
Ja és érzem amúgy hogy ez a gond lelki eredetű, szinte biztos vagyok benne. Más kérdés még meg tudom e állítani, ha rájöövk az okára.
Biorezonancia segíthet még több okot találni? Ha igen, tudnátok ajánlani valakit aki jó?
Nagyon szépen köszönöm ha válaszoltok!!!
Állnod kell, nem pedig leereszkedni!
A térd problémák leggyakrabban az alázatra hívják fel a figyelmet. Ez sokaknál arról szól, hogy nem elég alázatosak, ezért meg kellene hajolniuk (letérdepelniük) egy magasabb minőség előtt (pl. Isten) vagy értékesnek, egyenrangúnak tekinteni a többi embert is.
Nálad viszont afelé keresgélnék, hogy talán túlságosan könnyen megadod magad mások akaratának, letérdepelsz a befolyásuk előtt, mert nincs elég önbizalmad. Lehet, hogy inkább nem kellene feladnod az álláspontodat, akaratodat, Önmagadat?
Minderre abból az ökölszabályból következtetek, hogy a tünet belekényszerít abba az állapotba, amit lelkileg kellene elérnünk. Nálad a tünet az, hogy nem tudsz letérdepelni, nyújtva kell tartsd a lábadat, vagyis hogy állnod kell, nem pedig leereszkedni!
Kedves Sanyi!
Köszönöm a választ!! Ezen el fogok gondolkodni, de
Kedves Sanyi!
Köszönöm a választ!! Ezen el fogok gondolkodni, de azt hiszem véletlenül lemaradt egy rész a válaszodból! Megtennéd, hogy befejezed, biztos nagyon fontos rész az is! 🙂
Aztán átgondolom.. Vagyis persze kapisgálom, meg én is erre gyanakszom. Csak néha azt is nehéz észrevennem, hogy most épp nem a magam akaratát élem… Az tény, hogy nem vagyok egy karakán, határozott alkat, így nehéz képviselnem magam, ha nehezen is találom meg. De most muszáj lesz megtanulnom, mert a térdem jelez….
Tanácsolsz valamit, amivel ezt fejleszthetem?
Asszertivitás fejlesztése
Javítottam.
Egyelőre nincs ötletem az asszertivitás fejlesztésére, de ha rákeresel a guglin, biztosan találsz jó tanácsokat.
Érdemes lenne megvizsgálnod azt a múltadban, hogy volt-e olyan élményed, traumád, ahol nem hagyták kibontakozni az önérvényesítésedet?
Mondjuk egy túl erős személyiségű Apa?
Asszertivitás
Sajnos az nem, korán elvesztettem édesapámat..
De belegondolva anyukám sem egy erős személyiség.. Lehet hogy pont emiatt, ez hatott rám is…?
mivel nem volt mintád az önérvényesítésre, ezért nem fejlődött
Igen, előfordulhat, hogy mivel nem volt mintád az önérvényesítésre, ezért nem fejlődött ki benned.
Ez olyan szempontból jó, hogy nem kell a múltadban, emlékeidben feloldani ehhez kapcsolódó traumákat, hanem koncentrálhatsz a jelenre, ahol gyakorlod, fejleszted ezt a képességedet.
Igen! Köszi!

Légmell – jobb oldal
Sziasztok!
Az, hogy rátaláltam erre az oldalra, azt hiszem nem lehet véletlen. Megpróbálom röviden leírni a történetemet: idén februárban kaptam egy jobb oldali légmellet. Kórház, cső, leszívás, minden rendben. Összesen 4 napot voltam a kórházban. A kontroll vizsgálatok mind jók voltak (sok-sok helyre elküldözgettek). Na most mióta velem ez történt, azóta kialakult némi pánikbetegség, ami úgy nyilvánult meg, hogy miután hazamentem a kórházból, elkezdtem azon kattogni, hogy ez újra kialakulhat (mert az orvosok ezt mondták), és borzasztóan lehúztam saját magamat a saját magam gondolataival. Rosszul lettem: heves szívverés, remegés, szédülés, kapkodtam a levegőt, nyomott a mellkasom (ami még rátett, hogy a tüdőmmel van valami). Én ezt azonnal felismertem és léptem is. Kineziológushoz fordultam akinél eddig 2 alkalommal voltam. Hihetetlen milyen fantasztikus élményeim vannak. Úgy érzem elindultam egy úton, de még nagyon messze vagyok a végétől. Mindemellett, könyveket olvasok spirituális témákkal kapcsolatban, párommal videókat, előadásokat nézünk és gyógyteákat fogyasztok. Gyógyszert 1 hétig szedtem de aztán el is hagytam. A problémám még mindig az, hogy nem tudok attól a gondolattól szabadulni, hogy a légmell megint visszajön. Szörnyű amit abban a 4 napban átéltem. Azóta többször sírtam, de aztán megkönnyebbülök. Írni is szoktam. Beszélgetni is. Valahogy mégis visszahúznak ezek a gondolatok. Valakinek van valamilyen tapasztalata, tanácsa, bölcsessége ezzel kapcsolatban?
Előre is köszönöm a segítséget!
Meg fogsz halni, ez szinte biztos. De hogy addig se kelljen…
Bocsánat, hogy ilyen későn válaszolok csak, talán már meg is oldódott azóta a problémád.
Nem tudsz szabadulni a félelemtől, hogy meghallhatsz. Ha nem tudsz, akkor nem is kell, vagyis inkább bele kellene menned a félelembe és még itt életedben átélned a halált vagy amit arról gondolsz, ami félelem arról benned él.
Ezt egy vezető segítségével, ellenőrzött folyamatban átélve teljesen biztonsággal fel tudnád dolgozni.
Meg fogsz halni, ez szinte biztos. De hogy addig se kelljen rettegésben élned, ismerd meg a halálfélelmedet!
Mintha azt mondanád a gyermekednek, ne féljen a mumustól, inkább nyisson be a szekrénybe és nézze meg milyen az a mumus!

dadogás,beszédzavarok
Sziasztok!
Érdekelne miért alakulnak ki különféle beszédzavarok? Köszönöm előre is.
Kinevetnek, megszégyenítenek, kínos, ciki, fájó lehet.
Kimondani dolgokat félünk, mert annak retorziója lehet. Kinevetnek, megszégyenítenek, kínos, ciki, fájó lehet.
Ezeket kellene megvizsgálnod, hogy a múltban, a beszédzavar kezdete tájékán volt-e olyan helyzet, amikor ezt így élted meg?
Ha megtalálod az első emléket, ami ehhez köthető, akkor annak érzelmi blokk hatását kellene feloldani. Ha szükséges, akkor kérj segítséget szakembertől!

Váll fájdalom
Kb 1-1,5 hónapja fáj a jobb vállam, s a felkarom.Többnyire éjszaka, de nappal is előfordul bizonyos mozdulatokra.Felfelé és hátra nem nagyon nyúlni fájdalom nélkül. Mi okozhatja ezt ?
A váll a terhek cipelésére szokott utalni.
A váll a terhek cipelésére szokott utalni. Nálad viszont lehet, hogy a mozgástartomány korlátok miatt inkább arrafelé kell keresni, hogy hol érzed magad lekorlátozva, tehetetlennek? Mi az, amit nem tudsz megtenni, mert akadályoznak, blokkolnak benne?
Esetleg Te akadályozod magadat?
Váll fájdalom
Kedves útkereső!
Teljesen egyetértek Sanyival a lelki oldalas megközelítésről.
Azonban, ha már kialakult hosszan tartó fizikai korlátozottság, fájdalom van, azt kezelni kell.
A leírásod alapján befagyott vállad van. Megoldás: Fájdalomcsillapítás, gyulladásgátlás, gyógytorna, jóga, egy jó manuálterapeuta és gyógymasszőr aki meg tudja nyújtani a zsugorodott izmokat. Magától is meggyógyul, de ha nem kezeled kb. 30%-ra szűkül a mozgástartomány. Saját tapasztalat.
A lelki és fizikai oldalt együtt kell kezelni, rendbe fogsz jönni.

szúrás szerü fájdalom,állkapocs recsegés
Kb.egyhónapja a következők a tüneteit az arcon szúrás szerü fájdalom,állkapocs recsegés,legugolás kiegyenesédés után pattog a fülem,hirtelen vérnyomás emelkedés,azt gondolnám hogy nyaki gerinc meszesedés.Előzmények 2.5 éve meghalt a férjem,tavaly a kisebbik lányom elköltözött a barátjáról,egyedül élek a nagy kétgenerációs házban.