Betegségek lelki oka | Önmegvalósítás.hu

Betegségek lelki oka

2019. május 03. péntek, 23:11 | Huszti Sándor -...

Mára már elfogadott, hogy a betegségek kialakulásában jelentős szerepe van a lelki okoknak.

A félelem, a lelki fájdalom, egy megrázó veszteség, a harag, az elutasítás vagy a tehetetlenség - mind-mind képesek először energetikai szinten, majd a fizikai, a test szintjén tüneteket, betegségeket produkálni.

Így tud jelezni a lelkünk, hogy valami nagyon nincs rendben belül, foglalkozni kellene vele!

Sajnos a fizikai szinten végzett kezelések nem hatnak a lelki okokra.
Ezért ha esetleg sikerül is kigyógyítani a beteget az aktuális tüneteiből, a lelki okok rövid időn belül egy másik betegség formájában ismét segítségért kiáltanak. 

Igen, ez egy segélykiáltás a lélek szintjéről, ezért a tünetre, a betegségre sosem szabad haragudnunk, hanem inkább jelzésként kell figyelnünk rá a lelki okok feltárása során. 

A legtöbb ember, aki megbetegszik:

  • Nem figyel magára, az egészségére, mert nem tartja fontosnak magát (pl. másokhoz képest).
  • Nem foglalkozik az érzéseivel, a fájdalmaival, a veszteséggel, vagy amikor azok már nagyon erős jelzéseket küldenek, akkor elnyomja azokat. - és ezzel meg is ágyazott egy jó kis betegségnek!
  • Egy szerette elvesztését (szakítás, válás, vagy halál miatt) nem fájta ki, nem síratta el, nem gyászolta meg kellő mélységben - mert például "Az életnek mennie kell, nem érünk rá itt sírdogálni."
  • Olyan kapcsolatban él, ahol nem szeretik, nem fogadják el, állandóan kritizálják, bántják, szívják a vérét. - ennek sosincs jó vége, idővel elfogy az életenergiája, az életkedve az embernek
  • ...és még sorolhatnám a jellemző lelki okokat, amelyekből mindenféle betegségek tudnak születni.

A lelki okok feldolgozása

A feltárás után jön a megismert okok feldolgozása.

A képlet egyszerű: A rosszul működő személyiségtől => tönkremegyünk lelkileg => így megbetegszik a test is.

Ha meg akarjuk gyógyítani a lelkivilágunkat, akkor a személyiségünkben levő hiányokat, sérüléseket, hibás működési mechanizmusokat kell "rendbetenni".

A feltárás során már láttuk, hogy milyen események, érzelmi sérülések és hiányok vezettek ide.
Most, ezeket kell orvosolni, méghozzá a lehető leghamarabb, amíg a testnek és a léleknek van elég tartaléka!

A feldolgozás várhatóan egy hosszabb folyamat lesz, mivel itt olyan új lelki működéseket kell elsajátítani, amilyenek korábban nem voltak. Ha meglettek volna, akkor nem jutott volna el idáig az ember.

Mit kell elsajátítani, miben kell változni?

A leggyakoribb elmaradásaink a lelki működésben, hogy:

  • Nem tudjuk elfogadni a dolgokat, másokat vagy magunkat olyannak, amilyenek.
  • Nem tudjuk feldolgozni a minket ért negatív hatásokat, a bennünk keletkező negatív érzelmeket
  • Olyan önsorsrontó negatív hiedelmeink és programjaink vannak, melyek megbetegítenek
  • Nem tudjuk megvédeni magunkat lelki vagy fizikai bántástól, fenyegetéstől
  • A stressz szó csak egy gyűjtőfogalom, valójában mögötte félelem és aggódás van, amit nem tudunk elengedni

Ezek csak a leggyakoribbak, de ahány ember, annyiféle lelki probléma, elakadás és hiány van.

Amit javaslok:

  1. Olvass utána, értsd meg, hogy mi lehet a betegséged lelki oka!  (Nézd meg az alábbi listát is!)
  2. Kezdj neki az önismereti feldolgozásnak mielőbb, de a fizikai szinten is tedd meg, ami szükséges!
  3. A legjobb az lesz, ha egy szakember segítségét kéred!

Ha Te is elszánt vagy és szeretnél meggyógyulni, akkor bizony tenned is kell érte!

Csak úgy "magától", még senki nem gyógyult meg!

Viszont ha megérted a lelked jelzéseit és megteszed a szükséges lépéseket, akkor azzal, a gyökerénél oldod fel a problémádat.

Ahogy a Tanítóm is mondta:

"A csodát nem várni kell, hanem megvalósítani!"


Betegségek lelki okai

Betegségek, tünetek

(2012. áprilisig kigyűjtve)

A kérdőjel azt jelzi, hogy a kérdés nem lett megválaszolva.
Keresés a listában: CTRL+F ...a keresett szó ...ENTER

Ha nem találtad meg a listában...

...akkor hozzászólásban írd meg, hogy melyik betegség lelki okára vagy kíváncsi, és mi segítünk megfejteni azt!

Ha lehet, akkor ne csak a betegség nevét add meg, hanem azt is írd meg, hogy:

Milyen tüneteid vannak?
Hogyan hatott az életedre?
Milyen életesemény történt a kialakulása előtt - körül?
Ezek mind segítenek abban, hogy megfejtsük a betegséged jelentését és megtaláljuk a gyógyuláshoz vezető lelki utat, a szükséges önismereti gyakorlatokat!

Orrmandula
2010. október 23. szombat, 15:16 | Kirke

Sziasztok,
Átolvastam a beírásokat, de nem találtam olyat, melyben kisgyermek betegségéről lenne szó.
Egyetértek azzal, hogy betegségeink mögött lelki kiváltó okokat, kezeletlen konfliktusokat kell keresnünk. Azonban mi a helyzet a gyerekek esetében? Valószínű, hogy a szüleik lelkét kellene vizsgálni?
És a konkrét esetről:
Kisfiam 2,5 éves, pár hónapos kora óta szájlégző, nyitva van a szája és periodikusan erősen nyálzik. Lymphatikus alkat, mondják rá, nyirokmirigyei duzzadtak, így valószínű, hogy az orrmandulája is. Nem betegesebb az átlagnál, nem voltak komoly fülgyulladásai, azonban fülkürtje rosszul szellőzik a megnövekedett mandula miatt. Sok gégésznél jártam, mára már mind a műtétet javasolja, maradandó hallásvesztés rémképét emlegetve.
Legnagyobb félelmem az, hogy ha kitenném egy műtétnek, visszanőne az orrmandula, mert a kiváltó okot nem tudjuk.
A segítséget előre is köszönöm.

"A betegség abba az állapotba visz, ahol lennünk kéne", akkor
2010. október 23. szombat, 18:03 | Névtelen (útkereső)

...hogy is van ez?

Többször visszatérő kérdés volt ebben a topicban a "női bajok", kérdezem én, hogy ezesetben, abba az állapotba kellene kerülni, hogy ne szexeljen az ember lánya? Mert ha van valamilyen fájdalma, vagy fertőzése, vagy tudomisén, akkor abba kerül a betegség révén. De miért?

És pl. lisztérzékenységnél? Hogy egy csomó mindent ne ehessen, vagyis vonjon meg magától?

Összességében ezek az örömtől való megfosztások mire sarkallhatják az embert, hogy segítse a fejlődését?

Domoszlai Katalin képe
A betegség segítő jelzés,
2010. október 23. szombat, 18:31 | Domoszlai Katalin   Előzmény

akkor bukkan fel az ember életében, ha a lelki fájdalmat, dühöt, flusztráltságot vagy egyéb negatív érzést az ember elfojt, kizár, megtagad. Női bajok megjelenésekor elképzelhető ok, hogy a szex azért kerül elfojtásra, mert a megkívánt másik a másé :-) Lisztérzékenységnél egyik ismerősöm például az apja halálát nem tudta feldolgozni, átvitt értelemben a búza az élet, tehát nem élet az élet az már az apám nélkül...

Én azt a gyakorlatot követem, hogy belemegyek a fájdalomba és megkérdezem mit szeretne tanítani nekem? Mit csinálok rosszul, hol hibás a gondolkodásom, miben tértem el az Isteni tervtől? Ha a lélek a feladatot a testtől visszaveszi a gyógyulás automatikus. A lelki szinten pedig be kell fogadni a tanítást, beengedni a szív legmélyébe.

Tehát nem a betegség fosztja meg az embert az örömöktől, hanem a lélek dönt úgy hogy inkább a testi fájdalmat viseli el, mint a lelki fájdalmat.

"A betegség segítő jelzés" - ez nem vitatott,
2010. október 26. kedd, 11:31 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

a kérdés az volt, miért jó mondjuk a fenti példáknál abba az állapotba kerülés?
Korábban Sanyi írta, hogy a kialakult állapot az, ahova eredetileg jutnunk kellett volna. Esetleg Sanyi, ha előkerülnél! :-)

Mert pl. rövidlátásnál világos, hogy olyan helyzetbe kerül, hogy csak rövidre lásson, vagyis önmagát figyelje meg és szűk környezetét, mert ez viszi az önismerethez. Ezek alapján akkor az előző példákban (persze több is van, ami nem egyértelmű) azt jelentené, hogy búza és szex nélkül is élet az élet és tanuljon meg nélkülük élni?

Sanyi, szerinted? Ezt hogy értetted?

tvir képe
a menstruációs fájdalom mértéke mire utal?
2010. október 27. szerda, 13:14 | tvir

Bár nem igazán betegség, nem akartam külön topikot nyitni neki.

Azért ütött szöget a fejemben a dolog, mert az elmúlt két menstruációm sokkal fájdalom mentesebb volt, mint szokott. (Bár egyébként is szerencsés vagyok, mert csak az első nap érzek belőle bármit is. Régebben pl. semmit nem éreztem. Arra nem emlékszem, hogy átfedett-e azzal a néhány évvel, amikor hajlandó voltam fogamzásgátló tablettát szedni.)

Érdekes, hogy vannak nők, akik semmit nem éreznek belőle, míg mások elájulnak a fájdalomtól, stb.
Úgy gondolom ez a fájdalom természetes, mivel egy természetes folyamat része. Sőt olyat is hallottam, hogy a menstruáció, így az azzal járó fájdalom is a nőiség része, és kell, hogy fájjon.
Ti mit gondoltok, jelent valamit a fájdalom mértéke? Vagy az egyéb szélsőséges tünetek?

Kell, hogy a nőiség fájjon? :)
2010. október 27. szerda, 13:31 | csaesz   Előzmény

Ebbe a "betegségbe" speciel kompetens vagyok, lyánykoromban rosszul voltam párszor a fájdalomtól. Aztán az első terhességem után elmúlt ez a rosszullétig fokozódó fájdalom... úgyhogy irány szülni! ...:) Csak annyi maradt belőle, amennyi "normális"-nak mondható. Én is azt gondoltam, hogy ez ezzel jár, mindaddig, amíg nem kezdtem el tudatosan a nőiségemen dolgozni. És láss csodát: elmúlt teljesen a fájdalom! Azóta tudom, hogy a menstruáció önmagában fájdalom-mentes! Fájdalom csak a nőiség megélésének a hárításából származik.
Én úgy "gyógyultam" meg, hogy visszamentem meditációban az első menstruációmig, és az ott talált programot átírtam egy örömteli, ünneplendő élményre. Ünnepeltem, hogy egészséges nő vagyok, akiben immáron havonta érik egy kis pete, és aki innentől kezdve bármikor anyukává válhat, ha ő is úgy gondolja! Ünnepeltem, hogy ez a lehetőség megadatott nekem, kiteljesedhetek anya szerepben is majd egyszer. Addig vizualizáltam ezt, amíg teljesen át nem éltem ünnepként és örömként az első alkalmat.

tvir képe
Logikusnak tűnik, amit mondasz, hogy a nőiség nem kéne, hogy
2010. október 27. szerda, 14:25 | tvir   Előzmény

Logikusnak tűnik, amit mondasz, hogy a nőiség nem kéne, hogy fájjon. De lehet,hogy hülyén is fogalmaztam. Azt hiszem egy jógaközpontban voltam egyszer egy intim torna tanfolyamon és akkor mondtak valami ilyesmit, hogy a menstruációval járó fájdalom valahol emlékeztet arra, hogy havonta változás megy végbe bennünk, és ezt ne kendőzzük el, éljük át, része a nőiségünknek. (Lehet, hogy rosszul csapódott le bennem?? Remélem nem torzítom így évek múltával az ott hallottakat...)

Azért nem tudok 100%-osan helyeselni, mert a tapasztalatom ellentétes az általad leírt elmélettel. Szerintem nőiesebb vagyok, mint voltam 10 éve, viszont míg 20 évesen meg sem éreztem, hogy itt az idő, addig most tud fájni, ha nem is nagyon. De az is lehet, hogy a fájdalom definíciója sem mindegy, és azt, hogy kicsit görcsöl a hasam, még nem kellene fájdalomnak tekinteni.

Viszont több nőről hallottam, akinek szüléssel hasonlóan változott ez a tapasztalata, és a szülés egyértelműen a nőiség terén egy nagy lépés. Vagyis ez nekem ellentmond...

A meditáció, amit leírtál, biztos hasznos lehet, mert ha visszaemlékszem, 12-13 évesen nagyon kínosan éltem meg ezt az egészet. Mintha kicsit szégyen lett volna. Na majd meg is csinálom valamikor.;) Köszi az ötletet, Csaesz.:)

Domoszlai Katalin képe
Az
2010. október 27. szerda, 14:42 | Domoszlai Katalin   Előzmény

az ötletem támadt, hogy tíz évvel ezelőtt maga az anyaság nem foglalkoztatott most meg kissé "görcsölsz" ezen, milyen anya leszek, mikor legyen gyerekem stb...

Szerintem amikor olvasunk egy beszámolót arról, hogy valakinek egy betegség mit jelentett, vagy egy tünet, azt úgy jó kezelni, hogy jé, ez is lehet. Egy-egy szerv feladata sokrétű, az üzenetek szempontjából, az a legjobb megoldás ha a Belső Bölcsességünktől kérünk rá válasz meditációban ( vagy Felsőbb Éntől, ami ugyanaz )

PL. nekem a petefészek táján jelentkező szúrás figyelmeztetés volt, ellenállok az újnak. Nem szaporodás szempontjából hanem egyáltalán :-))

A gyógyító képességek, az életerő központja a 2-es csakra, amihez a méh mint szerv tartozik. Szóval a helyzet inkább bonyolult mint egyszerű.

tvir képe
Érdekes, hogy nem is magamról akartam kérdezni, (mert nem vagyok
2010. október 27. szerda, 15:11 | tvir   Előzmény

Érdekes, hogy nem is magamról akartam kérdezni, (mert nem vagyok szélsőséges eset, nem okoz problémát), csak úgy eszembe jutott. Bár nyilván nem véletlenül jutott eszembe.

Az biztos, hogy sehova nem lehet = jelet tenni. És a betegségeknél is zömében csak találgatunk. Teljesen igazad van, hogy a páciens" tudna legbiztosabb választ adni, ha mélyre ásna. (csak néha jól jön egy kis külső rálátás;)

Az utolsó mondatod elég jól feltérképezi a helyzetet, amit mostanában elég gyakran érzek: "Szóval a helyzet inkább bonyolult mint egyszerű."...;))

Bőr
2010. október 29. péntek, 13:17 | Mucika (útkereső)

Basalioma bőrelváltozás van a mellemen, nem tudom mi lehet az oka!

Gondolom tájékozódtál erről a betegségről. Nem tudom kaptál e
2010. október 30. szombat, 12:23 | Éva.   Előzmény

Gondolom tájékozódtál erről a betegségről.
Nem tudom kaptál e kezeléseket,műtöttek e?

Mindenesetre figyelmedbe ajánlanám a következő linkeket /megfontolás céljából/
Most kivételesen ezt fontosnak tartanám,mint az okokat kutatni,persze arra is sort lehet majd keríteni.

http://szegedma.hu/hir/szeged/2010/01/ami-nem-artalmas-azt-ki-kell-proba...

http://www.google.hu/search?hl=hu&q=r47+protumol+krém&sourceid=navclient-ff&rlz=1B3GGLL_h

A napfény igen erősen provokálja ezt a dolgot,erre is érdemes odafigyelni.

Azután a bőrt kutasd.Mi a szerepe? Egyfajta védelem,lehatárolás,érintés,kapcsolatteremtés.a belső folyamatainkat is szemmel láthatóan tükrözi./a szomatikust és a pszichéseket is egyaránt./

Utána,hogy miért a melleden jelentkezett ez a probléma,és hát sajnos a rák okainak is utána kéne nézned.
Ez egy háromszorosan összetett probléma.
Neked kell összehoznod magadban,tetten fogod érni az okot.

/Nagyon ajánlom azt a krémet,a megadott linkeken utána tudsz nézni./

kiváncsi vagyok
2010. november 05. péntek, 15:57 | I.Dóra (útkereső)

Azért keresgéltem a neten, és néztem meg ezt az oldalt, mert 2 hónapja folyamatosan esek egyik betegségből a másikba. Kezdődött egyszerű náthával, majd folytatódott köhögéssel, torokgyulladással, lázzal, most pedig legalább 2 hete a nyirokcsomóm van megduzzadva, fáj ha nyelek. Nem vagyok híve a gyógyszereknek, inkább gyógyteát ittam, sok gyümölcsöt, zöldséget ettem. Amikor belázasodtam akkor elmentem orvoshoz, és 5 napig antibiotikumot szedtem.
Mindez talán az iskolakezdésehez is köthető, most vagyok végzős, talán nagy a nyomás, és a stressz. De nem vagyok egy túlságosan sokat izguló alkat, hamar megoldom a problémákat. Kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek,tehát ezen a területen sincs problémám.

Köszönöm előre is válaszát és segítségét!

Dóra

hallás
2010. november 15. hétfő, 15:30 | Csics (útkereső)

Sziasztok.
Én hallás problémával kapcsolatban írok.Júniusban kezdődött.Először fülkürthurutot mondtak de már otosclerosis-t is. hogy tudnám meggyógyítani magam.mudrák segítségével. vagy hogyan?köszönöm a válaszokat.

Otosclerosis
2015. december 12. szombat, 14:40 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Szia,

Tudom, hogy a bejegyzés régi, de azért megkérdezném, hogy azota sikerült-e megoldanod a hallás problémát? Nálam is ugyan ez a helyzet allt fent, kezdetben fülkűrthurut volt, aztán otosclerosis lett belöle.

Feri

testi tünetek lelki háttere
2010. november 17. szerda, 9:40 | Anikó81

Én már régóta szenvedek a menstruáció első egy-két napjában nagyon erős fájdalomtól, ami néha még az erős fájdalomcsillapítótól sem akar elmúlani. Lehet ennek a fájdalomnak esetleg valamilyen elfojtott lelki probléma az oka?

Menstruációs bajok csodanövénye a cickafark
2010. november 17. szerda, 13:20 | Nocsak nocsak   Előzmény

Menstruációs bajok csodanövénye a cickafark http://antalvali.com/cickafark-a-nok-egyik-gyogynovenye.html
Amit Domoszlai Kati mondott a "görcsöléssel kapcsolatban" arra is érdemes odafigyelni.

A szüléssel anyasággal kapcsolatos belső feszültségek, negatív gondolatok, prekoncepciók alapján kialakult hitek, kiválthatnak ilyen testi tünetet a lélek problémáinak jelzésére.

A gondolataidat te ismered az okokat pedig egy családfelállítás alkalmával tudod kideríteni. Sokszor családi örökség ez a fajta görcsölés, és a legutóbbi ilyen alkalmon az derült ki, hogy az egyik nagymama vetélési görcseinek fájdalmai jelentkeznek az unokában.
Egy családállítás mindenképpen javallott ennek kiderítése érdekében
http://lelekcsalad.blogspot.com/p/esemenyek.html

Menstruációs görcsök
2010. november 17. szerda, 13:42 | Alenka (útkereső)   Előzmény

Mindenféle altesti bajra, görcsre azonnal jótékonyan hat a turmalinmagos anionos betét. Ez a fizikai tüneteket enyhíti, megszünteti. A premenstruációs szindrómára is jó.
A lelki okok oldására bármilyen technika, ami szimpatikus, kipróbálható. Sokféle más nyomasztó élethelyzet lelki okainak az oldására is alkalmazható a Moksa elixír.

Vizelési inger
2010. november 22. hétfő, 14:07 | Névtelen (útkereső)

Áprilisban kezdődtek a panaszaim egyik pillanatról a másikra. Hosszú kálvária következett, mire kiderült, hogy a vizelési ingerem, a hólyagnyomások, és a bélmozgások endometriózis gyanúját jelentik. 3 hete megműtöttek, és a hasfali összenövéseket oldották, az endometriózist (mely nagyon csekély volt) a női szervekről és a hólyag környékéről lézerrel eltávolították.
Sajnos a hólyagnyomás, és a nap 24 órájában történő folyamatos vizelési inger nem szűnt meg, sőt rosszabbodott.

Szorongásos, lelkileg nem kiegyensúlyozott, éjszaka paraszomniát produkáló 30 éves nő vagyok, és az év elején egy rosszindulatú bőrdaganat tényét is fel kellett dolgoznom. Igaz, hogy ez kezelést nem igényelt, de lehet, hogy ennek és sok minden más lelki tényezőnek a hozadéka mostani betegségem? Kihez forduljak, ha az orvosok már szétteszik a kezüket??

Gyuri1 képe
Én reiki mesterhez fordulnék...
2010. november 23. kedd, 17:16 | Gyuri1   Előzmény

Én reiki (vagy valami "rokon") mestert keresnék fel. Valaki olyant, aki számomra hiteles. Akinek adok a szavára. Meglátásom szerint minden reiki mester másmilyen. Mást tapasztalatokat gyűjtött, más mentalitást hozott magával. Nem biztos, hogy az első, aki az utamba akad tud hozzám szólni, vagy meg tudok nyílni előtte. Szánnék némi időt, energiát a keresésre. Olyanra gondolok, hogy miként válaszol emailre, szimpatikus a hangja a telefonban? Esetleg dohányzik? Milyen a személyes találkozáskor?

(A reiki létezik, van. Akkor is, ha nem hiszünk benne, de a tanácsot csak hiteteles forrástól fogadjuk meg. A gyógyulásért tenni is kell majd...)

Üdv:
Gyuri

problémamegoldás
2010. december 21. kedd, 14:11 | Névtelen (útkereső)

Lehet e rákosfolyamatnak az előzménye egy boldogtalan házasság?Hány év kell ahhoz,hogy maga a rák kialakuljon az emberben ha nincs rendben a lelke a mai napig.várom rövid válaszát.

Én úgy tudom (környezet-egészségtanból is tanultam és így is
2010. december 21. kedd, 15:22 | KatiPotter   Előzmény

Én úgy tudom (környezet-egészségtanból is tanultam és így is érzékelem), hogy a rák valamilyen probléma elfojtásából fakad, ha lelki okot nézünk. Szóval rossz házasság önmagában nem hiszem, csak akkor, ha a problémákat elfojtással próbálják kezelni, de akkor sem biztos. Lehetnek fizikai-kémiai okai is, befolyásolhat öröklött hajlam (szóval az elfojtásnak sem feltétlen következménye). Egyik ismerősömnél ez volt, házassága boldog, de az egész családban előjövő betegség. Ha vannak ilyen kockázati tényezők, azért lehet tenni a megelőzés érdekében. Pl. antioxidánsok fogyasztása, de ne mesterséges eredetű legyen, hanem természetes zöldség- és gyümölcskoncentrátumok, sokfélét lehet már kapni. Ez a gyógyulásban is segít. Gyógyítás tudati, agykontrollos módja: el kell képzelni gyakran, hogy utasítjuk a szervezetünket, hogy az immunrendszer fehérvérsejtjei pusztítsák el szépen a daganatot (bizonyos sejtek be tudják kebelezni, ezt érdemes így el is képzelni, ahogy ezáltal egyre kisebb lesz a daganat, naponta többször). Egyik ismerősöm édesanyjának eltűnt így a tüdődaganat, mire vitték volna műteni, az orvosok már nem találták a daganatot. Csökkentsük amennyire lehet az olyan tényezőket is, hogy ne legyen sokat füstös helyen az ember, kohósalakos házban (az ilyeneket nálunk át is kellett építeni a faluban, úgy emlékszem), vagy ne aludjon csempézett fal mellett (radioaktív dózis csökkentése miatt, valamennyit mindenki kap, de nem mindegy, mennyi ideig és milyen távolságban van a forrástól, a csempe csak akkor gáz, ha órákig a közvetlen közelében vagyunk (de így sem biztos persze, hogy okoz bármit, de ilyen esetben érdemes vigyázni).
Mesterséges színezékekből és tartósítószerekből minél kevesebbet, ha lehet (a színes cukorkák engem ösztönösen is taszítanak). Az E-számokkal jelzett élelmiszer-adalékok amúgy nem mind károsak, érdemes utánanézni, mit jelez, mert csak egy részük az (azt figyeltem, hogy attól sokan meg szoktak ijedni, de nem az E a lényeg). Nagyjából leírtam, amik eszembe jutottak a megelőzéssel kapcsolatban.

Domoszlai Katalin képe
A rák
2010. december 21. kedd, 15:16 | Domoszlai Katalin   Előzmény

azt jelenti, hogy Te magad pusztítod el saját magadat. Magad ellen fordulsz, de miért? Mert nem tudsz kilépni a boldogtalan házasságból? Mi az amit megtagadsz és nem fogadsz el magadban? Kellene tudni hogy a rák hol van pontosan. Minden szerv más problémára utal.

Bemásolom ide a Germán Medicina mit mond a rákról:

Minden rák, vagy rákkal egyenértékű betegség DHS-el (Dirk Hamer Szindróma) kezdődik. Amennyiben az egyén elszenvedi a DHS-t, minden esetben elindul egy Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK), nincs alóla kivétel. A DHS kezdetétől az egyén tartós stresszállapotba kerül, hidegek a végtagjai. Éjjel-nappal a konfliktusára gondol, és megpróbálja azt megoldani. Nem tud aludni csak az éjszaka első felében, a második felében gyakran felébred. Nincs étvágya, lefogy.

A Dirk Hamer Szindróma (DHS)

A DHS valójában konfliktus sokk-élmény, egy tulajdonképpeni biológiai konfliktus, amelyet egy számunkra rossz esemény kapcsán élünk meg. Az esemény azonban csak akkor vált ki DHS-t, és indítja el egyidejűleg az Értelmes Biológiai Különprogramot, ha annak minden kritériuma teljesül.

A DHS kritériumai:

* drámai,
* hirtelen, szinte egy pillanat alatt történik meg, nem egy hosszú stresszes időszak,
* az egyént felkészületlenül, váratlanul éri,
* magányosan, elszigetelten éli meg,
* az adott pillanatban sem fizikailag, sem intellektuálisan nem tudja megoldani.

A DHS drámaisága természetesen változó. A mértéke szorosan összefügg a későbbi elváltozás nagyságával. Egy náthát megelőző konfliktus sokkélmény jóval kisebb, mint például egy vastagbél ráké.
Az magányos, elszigetelt megélés nem feltételez magányos, zárkózott embert. Annyit jelent, hogy nem beszél a DHS-t kiváltó eseménnyel kapcsolatos érzéseiről. Sokszor még magáról az eseményről sem.

Nagyon fontos tudni, hogy ha a felsorolt öt kritérium akár csak egyike is hiányzik, már nem indul el az Értelmes Biológiai Különprogram, ezzel együtt nem kezdődik el semmiféle elváltozás a szervezetben.

2. ismérv

Minden konfliktusnak pontosan körülírt, egyértelmű tartalma van, amely a DHS pillanatában eldől. A konfliktus tartalom asszociatív, az az önkéntelen gondolattársítás, amely az egyén tudati szűrőjén keresztül haladva alakul ki. Az egyén személyiségétől függ, hogy az adott esemény milyen konfliktus tartalmat vált ki. Tehát soha nem az a lényeges, hogy mi történik, hanem az annak kapcsán létrejött érzelmi reakció.

Nézzünk egy klasszikus példát:

Az esemény: valakit váratlanul elbocsátanak a munkahelyéről.

*
Optimista, sok önbizalommal rendelkező egyén: nincs konfliktus
*
Önértékelési problémákkal küszködő ember: "Már erre sem vagyok jó!"
*
Aki mindent a birtokának tekint: "Ez az én birodalmam volt, megfosztottak tőle, elvették tőlem."
*
Problémákon rágódó: "Ezt nem tudom lenyelni." "Ezt nem tudom megemészteni."
*
Megélhetésért aggódó: "Éhen hal a családom (én), ha nincs munkám."

Minden egyes konfliktus tartalomhoz pontosan meghatározott szervi betegség, és az agynak egy jól behatárolt területe tartozik.
A váratlan sokk-élmény nyomot hagy az agyban, amit agyi CT-vel le tudunk fényképezni. Ezt a helyet (relét) nevezzük Hameri Gócnak (HG). A HG-ot a CT felvételen koncentrikus körökként (céltábla konfiguráció, vagy mint a vízgyűrűk a vízcsepp lehullása után) figyelhetjük meg.
A DHS megtörténtekor tehát mindhárom szinten (lélek – agy - szerv) egy időben megjelenik az elváltozás:

*
lelki szinten az egyén személyiségének megfelelően megéli a konfliktus élmény sokkot,
*
agyi szinten céltábla szerű körkörös formációt mutató Hameri Góc (HG) képződik az agyban,
*
testi szinten az adott szervnek szövetnek megfelelően sejtszám növekedés, sejtszám csökkenés (fekély vagy elhalás) illetve működés csökkenés vagy működés kiesés indul.

3. Ismérv

A folyamat a DHS-től kezdődően, a konfliktus megoldásán keresztül a gyógyulás lezajlásáig párhozamosan fut a három szinten: LÉLEK – AGY – SZERV.

Forrás:

http://www.ujegeszsegut.hu/torveny.html#a_rak_vastorvenye

lehet, hogy az egész emberiség félreérti a test
2010. december 21. kedd, 20:09 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

lehet, hogy az egész emberiség félreérti a test jelzéseit.
Betegségkor azonnal teljes figyelemmel fordulunk a testünk felé, lelkünk felé, kutatjuk a kis énünk miben is hibázott, de a fától nem látjuk az erdőt.
A test a betegséggel nem tesz mást, minthogy üzen, : "én csak egy test vagyok! Halandó, elmúló vedd ezt észre, és keresd azt ami Örök!"

XxX

ekcéma, allergia, alvászavar, mellékvese elégtelenség
2010. december 31. péntek, 1:42 | Pety03 (útkereső)

Sziasztok, ez nagyon ciki lesz...úgyhogy csak saját felelősségre

Alapvetően korán érdekelt a másik nem és az első élményem az 10 éves koromban történt, hogy intim kapcsolatban kerültem egy lánnyal, aki ezek után kigúnyolt, kibeszélt a hátam mögött.
Ugyanezzel a lánnyal összefutottam 16 évesen egy éjszakai szórakozóhelyen és köszönt valamint a baráti társaságommal töltötte a buli egy részét. Majd egy másik alkalommal részegen, véletlenül összefutott ugyanazokkal a bulis barátaimmal - ekkor nem voltam jelen - és úgyanúgy elkezdett engem szapulni és lenézően vélekedni rólam, mint ahogy tette azt 6 évvel ezelőtt. Engem ez azért zavar, mert a mai napig nem tudom, hogy miért viszonyul(t), így hozzám.
Nőkkel nagyon ritkán jön össze valami. Igaz nem is próbálkozom nagyon sokat, mert kudarckerülő lettem.
Igaz volt olyan is, hogy nagyon szemrevaló lány leszólított az utcán és beszélgettünk, de aztán hiába hívott el hozzá, inkább nem mentem...nehogy valamit rosszul csináljak és szégyenkeznem kelljen, akár magam előtt, akár attól, hogy el fog terjedni rólam valamilyen negatív jelző.

Amikor nem jön össze egy kapcsolat, legyen szó alkalmi kapcsolatra való kezdeményezéstől vagy hosszabb távúról akkor automatikusan arra gondolok, hogy a személyiségemben van hiba, amitől nem vagyok elég jó... csak nem tudom mi az amelyen változtatni kellene. Igen. Zavar, ha visszautasítanak, mert úgy veszem, hogy egy ellenszenves ember vagyok az illető számára, akivel nem kíván beszélgetni sem.
Nyílván nem venném magamra ennyire,ha több lenne a sikerélmény, mint a negatív.

Furcsa, hogy azokkal a nőkkel, akikkel én nem tudnék elképzelni semmilyen kapcsolatot (alkalmi szexuális vagy hosszútávú komoly) , és csak félvállról veszem a velük való ismerkedést ott összejönnek a dolgok.
Hogy még egy példával éljek, történt, hogy a metrón flörtöltem egy lánnyal, és úgy gondoltam odamegyek hozzá mikor leszáll, így is tettem odaléptem hozzá és mikor ráköszöntem a következőt mondta: bocsi most nem ismerkedek, mert fáj az orrom.... ennél az esetnél már tényleg kezdtem azt érezni, hogy én egy totál barom vagyok, mert egyfolytában ilyen szituációkba keverem magam.

17 éves koromban jelent meg az ekcéma rajtam, ebben az évben megviselt, hogy udvarlásom során elutasítottak. Maga az elutasítás nyílván nem volt kellemes, de az meg végképp nem, hogy több hónap után következett be és némi hiábavalóságot is éreztem a hosszú lefolyású, ugyanakkor sikertelen kimenetele miatt. Úgy éreztem teljesen hülyét csináltam magamból, mint egy szánalmas lúzer.
A másik pedig az, hogy hiába volt rá alkalmam, hogy elveszítsem a szüzességemet, nem ment...
A szüleim nem engedtek el egy utazásra, amit úgy éltem meg, hogy egy fontos társas élménytől fosztottak meg.... nem anyagi korlátja volt, hanem azt gondolták szüleim, hogy az osztályfőnököm csak a megfelelő indokra vár, azért, hogy engem jogosan kirúgathathasson....és az osztály kiránduláson erre bőven nyílna megfelelő alkalma. ( ezzel nem értettem egyet és egy paranoid gondolatnak tartom a mai napig)
- szülőkkel egyre több konfliktus
Ebben az évben szintén sokat drogoztam. ( marihuána)

19 éves korom tájékán jelent meg erőteljesebben a légúti allergiám. Már utáltam az iskolát ahova jártam, de szerencsére ez volt az utolsó év.

21 és 22 éves korom között volt egy edzőm, aki elég kétszínű volt és nem ismert el soha kivéve amikor el akartam hagyni a csapatot és közöltem, hogy abba akarom hagyni a játékot... mert már egyszerűen nem élveztem), a saját sleppjéhez tartozó embereket viszont minden körülmények között igyekezett kiemelni...)

21 évesen kezdődött az alvászavarom azóta egyre fokozódik és már abba kellett hagynom az élsportot, mert egyszerűen nem bírom fizikailag pedig minden edzésen ott vagyok...légelzáródásos dologról van szó. Elvileg alvási apnoe-nak hívják. Gyakorlatilag voltam alváslaborban és enyhe alvási apnoét diagnosztizáltak és nem tudnak a helyzetttel semmit sem kezdeni. Mikor teljesen elengedem magam és ellazulva mélyen szeretnék aludni akkor a légutam úgymond összeakad, elzáródik nem kapok levegőt stb.Mivel szerettem volna tudni az okát ennek az állapotnak, ezért nem hagytam annyiban és szerencsére találtam egy labort, ahol fejlett módszerekkel diagnosztizáltak és mellékveseelégtelenséget állapítottak meg. Ennek tudják be a fáradtságomat és az alvászavaromomat. Most jelenleg várok endokrinológusra.

Igyekeztem leírni a hátterét is a tüneteknek, hátha így pontosabb képet adok és kaphatok.

Várom
válaszaitokat!

Üdv,
Péter

Na ez egyre szebb lesz:) Az első ,,keserű élményt'',az alap
2010. december 31. péntek, 2:14 | Éva.   Előzmény

Na ez egyre szebb lesz:)

Az első ,,keserű élményt'',az alap problémát kéne először feldolgoznod,aztán az összes ráépülő többit.
Mert ugyanazt kapod ,,pepitában''minduntalan.

Az ekcéma,és az allergiák,túlzott immunválasz a belső érzékenységed miatt,egyfajta védekezés.
A sirály csomagokban találsz segítséget a problémád feldolgozásához.
A legelsővel kezd.

Szteroidokat,vagy olyan kenőcsöket,esetleg orr,torok spray-t ,nem kaptál ?,mert ez a mellékvese dolog gyanús nekem.
A vese ugyan partnerkapcsolat,de a mellékvese hormon ügy,és általában gyógyszerekkel zavarják meg.
A stressz is lehet éppen ok,ha felemelkedik ott a stresszhormon,az is borít sok mindent.
Így elsőre szteroidokra tippelnék,de ha így van,akkor vigyázz,mert rövid időn belül a légúti allergiából asztmát csinál.
A légzési apnoéra van egy oxigén maszk,amiben aludni kell.Egyébként ez veszélyes dolog,/nem a maszk:) mert nagyon sok mindent megzavar a szervezetben,elsősorban az anyagcserét,fokozatosan mindent felboríthat.

Minden ,amit elmondtál,-a tünetek!-,kezelhetők biorezonanciás gépekkel,és bizonyos táplálék kiegészítőkkel,de a belső okokon csak Te tudsz segíteni. Esetleg pszichológus,kineziológus,NLP-szakember, és van még számtalan alternatív gyógymód.

Gyorssegélynek a Moksa elixírt ajánlanám pár hónapig,de mindenképpen tanulmányozd a sirály csomagokat,mert ott van számodra a legjobb megoldás.

Köszönöm a választ. Igazából nehéz, csak tippelgetek, hogy
2010. december 31. péntek, 9:34 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Köszönöm a választ. Igazából nehéz, csak tippelgetek, hogy mitől lehet... sok minden történt. Két hónapja kezdtem el szedni sotret gyógyszert, amelyet bőrgyógyász írt fel. Ez egy A-vitamin származék. Erős gyógyszer sok mellékhatása van, de ezek állítólag elmúlnak, amint abbahagyja az ember a szedését...minden esetre a belgyógyász tanácsára, amíg nem megyek át az összes vizsgálaton, azt javasolta, hogy mindenképp hagyjam abba a szedését.
Az orromba csak az utóbbi két hónapja kaptam spray-t és ekcémára pedig kenőcsöt, faradtság és alvás probléma pedig már régebben kezdődött. Tehát logikailag én nem tudom az orr-spraynek és kenőcsnek tulajdonítani. Ezeket ráadásul csak két hétig szabad használni, pont, azért, mert szteroid tartalmúak.

A légzési apnoe nem ilyen egyszerű, mert én arra a határra estem, amire nem kapok támogatást, így 100 ezer FT helyett 200 ezer Ft kerül maga a gép. Az alvás laborban pedig csupán enyhe alvási apnoét diagnoztizáltak, amihez elvileg nem kell CPAP gép, de amiket felírtak pl. légcső lazító és Therasnore szájbetét nem érnek semmit.

Pszichológusnál voltam és a legelső problémára olyan választ kaptam, hogy " ez már olyan rég volt". Ilyen választ a haveromtól is kaphatok. Ahhoz, ezért túl drága dolog pszichológushoz járni, hogy közben kikisérletezzem, hogy melyik pszicholós lesz normális. Kineziológusnál voltam kb. 2 hete és neki elmondtam, hogy alvás zavarom van, elzáródással és a teszt szerint 20 és 21 éves korom között történt valami ebben az időszakban, nem esett semmi komoly trauma. Fociztam és jól ment és úgy érzem a párkapcsolati dolgok, amelyeket említettem, azok jobban megviseltek, mint más. Azokat az életkorokat, ahol engem mélyebben érintettek dolgok, azok nem is kerültek elő. Úgyhogy a kineziológusnak diagnózisát is erősen megkérdőjelezem. Ez kicsit elszomorít. Kettőnél már voltam, akit javasoltál, de nem jött be egyik sem. Furcsa, hogy kóklerhez kerültem mind a két esetben. A szakmát egyik esetben sem vetem meg ill. vetem el véglegesen, de arra azért nincsen keretem, hogy addig kisérletezzek, amíg találok egy jót...én látom a megoldást.

Javítás - én nem látom a megoldást, de szeretném látni.
2010. december 31. péntek, 9:41 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Javítás - én nem látom a megoldást, de szeretném látni.

Domoszlai Katalin képe
Meg kell keresned a megoldást
2010. december 31. péntek, 9:51 | Domoszlai Katalin   Előzmény

minden válasz benned van. Meditációban.

Sok jó gyakorlat van, gyerekkorban történő kutatáshoz, okok feltárásához.
Nem csak az ok megtalálása de az oldás is sokkal hatásosabb, ha Te veszed kézbe a dolgokat.

Ajánlani tudom még neked a mudrákat, Gertrud Hirschi könyvét 1-2. Az írónő nagyon súlyos asztmából jött ki a mudrák ( kézjóga ) segítségével.

Napi szinten használom én is, testi, lelki és spirituális problémákhoz.

Nyak-/tarkófájás
2011. január 06. csütörtök, 9:36 | Szaffi81 (útkereső)

Sziasztok,

Néhány hete (karácsony előtt) kezdett fájni a nyakam. Vagyis néha begörcsölni tarkótájon. Egyszer csak azt veszem észre, hogy nem tudom hátrább hajtani a fejemet, ill. jobbra v. balra se nagyon. Csak az segít, ha hátul kicsit megnyomom és eröltetem a mozgást, akkor kattan egy nagyot és érzem is, hogy valami bent elcsúszik egymáson (ez eléggé fáj és ijesztő), és utána tudom mozgatni. Ez naponta többször előfordul (van, hogy fél órán belül 3szor) Olvastam korábbi bejegyzésekben, hogy a nyakfájás makacsághoz, valamihez való görcsös ragaszkodáshoz kapcsolható, ezen még "elmélkedem". Ami akkortájt volt, mikor ez kezdődött: elvállaltam egy új munkát ami nagyon nagy kihívást fog jelenteni számomra (februárban kezdek, már alig várom), ill. talán az is lehet, hogy jöttek az ünnepek és nagyon egyedül éreztem magam (párkapcsolati problémáim is vannak - vagyis az, hogy régóta nincs, nagyon hülye helyzetekbe bonyolódom, van, amiből hosszú idő után sem tudok kilépni pedig nem hivatalos és nem tesz jót). Lehet, hogy ez a sokminden is hat?

Köszi előre is :)
Sz

Mit jelent a visszatérő arcüreggyulladás?
2011. január 10. hétfő, 9:31 | Sallai-Beke Ágnes (útkereső)

Kedves Mindenki!

Nem tudom mi lehet az oka a 2 éve visszatérő arcüreggyulladásomnak.
A kiváltó ok egy magánéleti válság volt a párommal épp nem voltunk jóban, de egy fél év után rendeződtek a dolgok minden visszatért a régi kerékvágásba
Azóta viszont minden megfázásnál előjön.
Ami érdekes, hogy a páromnak nem volt eddig viszont most ősszel neki is előjött.

Csak szeretném tudni melyik területhez tartoznak az arcüregek.

Köszönöm

Ági