Beszélgessünk arról, hogy mi a daganatos betegségek lelki oka!
Milyen okok vezethetnek el oda, hogy a test rákos lesz?
Vannak-e jellegzetes lelki okok, vagy mindenkinél más-más van a rák kialakulásának hátterében?
Mennyiben felelős a test mérgekkel telítődése a daganat megjelenésében?
Mi a véleményed, tapasztalatod erről?
Szép idők voltak.
Volt idő, amikor több rákos beteggel foglalkoztam, segítettem nekik megtalálni a betegségük lelki okát és feloldani azt. Szép idők voltak.
Tudom, furcsán hangzik, hiszen Ők haldokoltak én meg éltem. De elfogadom, mert nem vártam el magamtól, hogy én is rosszul érezzem magamat Őmiattuk, hiszen Ők a saját hibájukból voltak betegek én meg magam miatt voltam egészséges.
Azért éreztem szép időknek, pillanatoknak a velük töltött időt, mert akkor tisztán életről vagy halálról volt szó, nem volt mellébeszélés, nem volt időhúzás, csak a tiszta, nyers életösztön és a tudatosság.
Aki nem tudta ezeket felébreszteni magában egy hónap alatt, az meghalt.
Aki összeszedte magát, és mindent bele adott, az meggyógyult.
Nem volt középső út, meg kiskapu. Minden olyan egyszerű volt.
Az én egyik dolgom az volt, hogy megtanítsam Őket élni. Mert felnőtt ember létükre, még nem tudtak élni, élni akarni, megbecsülni Önmagukat, megbecsülni az életüket, azt az egy lehetőséget, amit most élnek.
Elfecsérelték az idejüket másokra, megfelelésre, kacatokra, vagyongyűjtögetésre, de nem foglalkoztak Önmagukkal, nem éltek, nem szenvedtek, igazán semmibe sem mertek bele menni!
Csak úgy éltek, mint a zombik, félig itt, félig meg ki tudja hol?!
Persze, az élni akarás hiánya mellett, még más lelki terhük is volt, ami kialakította a rákot, ezért azok feloldását is megtanítottam annak, aki nyitott volt rá.
Jó, hogy vagy! Sok ilyen segítségre lenne szükség. Talán
Jó, hogy vagy! Sok ilyen segítségre lenne szükség. Talán kevesebb beteg lenne. De akkor mit dolgoznának az orvosok és az egészségügy? Nem lenne válságban? Az emberek nagyrésze valóban az orvostól várja a gyógyulást. Nem jut el odáig, hogy ezért csak is ő maga a felelős. Tenni is neki kellene érte.
Üdv neked. Szép napot.
Ne azért legyünk betegek, hogy legyen ok fenntartani az egészség
„De akkor mit dolgoznának az orvosok és az egészségügy?”
Például sokan dolgozhatnának a prevencióban.
Jó lenne már iskolás korukban megtanítani az embereket arra, hogyan táplálkozzanak, mozogjanak helyesen, hogyan tartsák egységben – egészségben a testüket!
Sajnos ahogy a lelki egészségnek, úgy a testinek sem volt eddig nagyon kultúrája.
Ezen érdemes lenne változtatni és ehhez sok tanítóra, egészségügyi szakemberre lenne szükség!
Mennyivel hasznosabb lenne, ha azok, akik most a tűzoltással foglalkoznak, a megelőzésbe fektetnék a munkájukat.
Szia Sanyi!
Engem is foglalkoztat ez a téma, mert a környezetemb
Szia Sanyi!
Engem is foglalkoztat ez a téma, mert a környezetemben sok daganatos betegség előfordult. Az élni akarás hiányát azt hiszem értem, és tapasztaltam is az ő esetükben, de az is érdekelne, hogy milyen egyéb lelki terhekre gondolsz?
Előre is köszi a választ!
Zita
A daganatos betegségek további okai
A daganatos betegségek további okai lehetnek:
Most ennyi jutott eszembe, majd még bővítjük a listát, ha jön valami.
Kérdezz, ha valamelyiket nem érted, vagy nem egyértelmű!
A listát elolvasva hullámzani kezdett a bőröm és hol itt – holl
A listát elolvasva hullámzani kezdett a bőröm és hol itt – holl ott dugta ki a fejét egy csini daganatocska .
Kérdem én : ki az aki nem veszélyeztetett ? A görcsös egyensúlyozás helyetti elegáns átívelés az elősegítő tulajdonságok fölött : isteni ajándék .
Olvastam még hajlamosító tényezőként a túl sok víz ivását és a rákbetegségtől való félelmet is , valamint az alacsony koleszterinszintet is . Üdvözlettel : felacso
Igazad van, nem írtam oda, hogy ezekből akkor lesz daganat, ha
Igazad van, nem írtam oda, hogy ezekből akkor lesz daganat, ha rendkívül erősek ezek a lelki problémák, illetve ha már régóta ott vannak megoldatlanul az ember lelkében.
Szokták is mondani, hogy a rák a halál előtti utolsó figyelmeztetés arra, hogy ideje változni, tudatosodni!
A rák vastörvénye
Rajtunk múlik, hogy egészségesek maradunk, vagy betegek leszünk!
Ám, ha mégis megbetegedtünk, MINDENKI megtalálhatja a kivezető utat, és meggyógyulhat a legsúlyosabbnak vélt kórból is.
Nem egészen múlik minden rajtunk!
Amikor a barátomat gyomorrák
Nem egészen múlik minden rajtunk!
Amikor a barátomat gyomorrák diagnózisát követően azonnal megműtötték, mi akik mellette voltunk és szerettük szinte mindannyian intuitivan azt éreztük, hogy: ez nem a földi élet folytatása lesz.
Nem tudom megmagyarázni, de mindannyian zsigerből ezt éreztük.
És ő is!
Őrá aztán nem lehetett azt mondani, hogy nem szeretett élni és nem szeretett volna tovább élni……..
mégis……….
Azt hiszem egy-két kemót lenyomott, aztán úgy döntött, nem vesz igénybe több kezelést, kórházat.
Az alternativ gyógymódokban nem hitt és az önmegismerés nem érdekelte.
De nem adta fel, inkább úgy mondanám ráébredt belül, hogy mennie kell.
42 évesen halt meg, békében.
Halála után pár hónappal egy mediumhoz mentem a saját ügyeim miatt.A médium nem ismerte a barátom halálát, bennem sem maradt vele kapcsolatban semmi más, csak béke. Egyszer csak azt mondta:”itt áll egy lélek, aki szeretne neked mondani valamit” Teljesen meglepődtem. Persze beugrott a barátom.
És tényleg ő volt, odaátról és elmondta, amit akart. Elmondta többek között azt, hogy ilyen rövid életet irt magának erre az inkarnációra és igen, ezt a módot – a rákot – választotta.
Magyarul: nem mindig a földi egónkon/ személyen múlik, hogy valaki pont rákos lesz és az sem, hogy meghal-e ebben vagy meggyógyul. A halhatatlan léleknek és a földi leszületés előtti élettervnek, no meg Istennek is van némi szerepe ebben.
Vigyázat, ez sokaknak egy kibúvó lehet!
Lehetséges, de azért fontosnak tartanám megjegyezni, hogy ez vélhetőleg az esetek oly kevés százalékában a valódi ok, hogy inkább ne erre gyanakodjunk, amikor egy kedves ismerősünk, vagy mi magunk a ráktól haldoklunk!
Veszélyes ez a megközelítés, mert sokaknak ez egy kibúvó lehet, amivel meg tudják magyarázni, hogy miért nem Ők a hibásak a saját betegségükért!
Már hallom is az onkológia osztály pácienseit: "Biztosan így kell lennie! Ez volt megírva a sorsomban! Én választottam magamnak ilyen rövid és szánalmas életet, hogy ezt is megtapasztalhassam!"
A többség (és mi mindig ide tartozunk! 🙂 inkább a betegsége lelki okait keresse meg és ha talált valami gyanúsat, azt mielőbb oldja fel!
Így tudja megakadályozni, hogy a betegsége tovább fejlődjön a lelki szintről kapott hatástól.
és a gyerekek
fél évet töltöttem el egy gyermek hematológiai osztályon egy ágy szélén ülve. Azok a gyerekek jobban értették, hogy mi történik velük mint a hozzátartozók és meg akartak gyógyulni és nem mindenkinek sikerült. Lehetnek érvek, hogy miért alakult ki a betegség, de nagyon igazságtalan.
Nem hiszem, hogy az élet igazságtalan lenne, legfeljebb nem
Nem hiszem, hogy az élet igazságtalan lenne, legfeljebb nem értjük mi miért történik, ezért nem tudjuk elfogadni az igazságot!
Szerintem soha semmi nem történik véltelenül, tévedésből vagy kicseszésből! A dolgok pont azzal és pont akkor történnek, amikor arra megérett a helyzet.
Hasonló ez ahhoz, mint amikor azt kérdezik, hogy Miért ilyen szívtelen Isten velünk emberekkel? Ha szeretne minket, akkor nem adna ennyi nehézséget, nem hagyná, hogy szenvedjünk!
Ilyenkor sem Isten szívtelen és igazságtalan, hanem az ember nem érti a dolgok helyét és a világ működését.
Sanyi.
Én a felnőtt embernél tökéletesen értem hogy miért lesz
Sanyi.
Én a felnőtt embernél tökéletesen értem hogy miért lesz rákos.
A gyerekeket nem tudtam még a helyére rakni ez ügyben.
Rengeteg 3-4-5 éves gyermek szenved vérrákban ,,fehérvérűségben”,a többiről nem is beszélve.
Próbáltam ezen gondolkodni,hogy ők vajon mit vétettek,mert nem igazán tudom elfogadni azt a verziót,hogy feláldozzák magukat azért ,hogy a szülő,vagy a környezet az ő szenvedésükből ,vagy halálukból tanuljon.
Mert ha ez így lenne,akkor miért küzdenek az életben maradásért,miért akarnak annyira meggyógyulni?
Erről kell akkor példát vennünk?
Valahogy a gyerek rákoknál még nem tudtam stabil állásfoglalást kialakítani.
Segíthetnél.
Kérdés
Helló!
Csak azt szeretném kérdezni, hogy maga a félelem a ráktól is kialakítja a rákos megbetegedést? Mert az emberek hajlandóak bebeszélni mindent maguknak, ha olvasnak valamiről? Vagy ha túlzottan féltem mondjuk édesanyámat (a haláltól)?
József
Igen
Igen, szerintem lehet betegséget ilyen úton is teremteni. Gondolj bele, hogy egy állandó aggódó állapotban vagy. Mit sugárzol ki ilyenkor? Mivel terheled a szervezetedet?
Szerintem azonban nem ez a baj, azt kellene megvizsgálni, hogy miért gondolsz te erre állandóan?
Üdv!
Hédi
Tudom, furcsán hangzik, hiszen Ők haldokoltak én meg éltem. De

Igen tényleg ezt gondoljaa… ????
Jah perszee és a kisebb gyerekek akik még ezt felsee foghatják ???
jah perszee őkis a saját hibájukból mii ??
azér nemártana megválogatnii a szavait :@
Lehet hogy sok embernek segített de ezzel a hozzászólással
sok rákos kisgyerek anyukáját dühitettee fel …….. :@
rákban halt meg a párom
Rákban halt meg a párom. Én kipróbáltam mindent:reikit, gyógynövényeket, COD-teát, megavitaminokat, diétát, lelki dolgokat. A mai napig felfoghatatlan számomra, miért akart elmenni, itthagyva egy másfél éves gyereket maga után. Nem hitte el nekem, hogy van gyógyulás, mert elhitte azt, amit az emberekbe sulykolnak: rák= biztos halál.
Szerintem Kurt Tepperwein: Mit árul el a betegséged című könyve elég részletesen leír dolgokat. Minden betegséget lelki tényező vált ki, ami megkeresi a maga fizikai tényezőjét.
Egy példa tőlem:ha a nő nem fogadja el a nemiségét, anyaságát, akkor úgy legyengül a védő hüvelyflórája, hogy győz a HPV-vírus meg jön a méhnyakrák.

Mit csinál a rák?
Páncélt épít és hátra felé megy, ha fenyegetve érzi magát, bújik valami mögé amint teheti. Szerintem nem véletlenül nevezték el ezt a betegséget így, bár keresztelőjének igazi alapját nem ismerem.
Nekem édesanyám nagyon korán halt meg, rákban. Mert nem tudta rávenni magát, hogy a saját életét élje. Állandóan megfelelni akart szegény, elsősorban apámnak. De neki nem lehetett, mert más után vágyott, anyám csak pótlék volt. Valahol szerette, de nem tudta neki azt adni amire anyám vágyott. Igy aztán anyám sokmindenkire haragudott a környezetében. Szóval ő teljesen elvesztette magát, nem tudta élni az életét. 9 hónap kőkemény szenvedés után elment. Biztos vagyok benne, hogy jobb volt igy.
De volt a környzetemben arra is példa, hogy trauma váltott ki egy ilyen betegséget. Expárom mamája tanuja volt, amikor a füdőszobájukat szerelő munkás egy kalapácsütés után az alatta levő emeleten landolt. Utána hetekeig még budira menni is csak szivességből tudott a szomszédban. Elég megalázó. Túlélte, hogy a halálmenetből kilépett, hogy a szerettei füstbe mentek, de amikor nem tudta még a szükségleteit sem ember módjára elvégezni megbetegedett és pár hónap alatt elment.
Szóval azt hiszem, hogy amikor az emberek valamilyen okból nem élik az életüket, „elveszik” tőlük.
Ennek persze lehetenek olyan következményei, hogy az utódok betegesen félnek attól, hogy nem teljesítik A feladatukat.
Most olvastam egyébként egy-két irodalmat, szerzőik parazitákra vezetik vissza a rák fizikai kialakulását. Mivel ezt egyre inkább bizonyítják is kisérletekkel már csak azon kellene dolgozni, hogy miként érjük el, hogy ne engedjük be a parazitákat semmilyen szinten. Mert annyi bizonyos, hogy mi teremtjük meg nekik az életterüket és ha mindenféle szerrel ki is üzzük őket, csak egy darabig hagynak békén. Ha nem tanulunk belőle, majd jön egy frontális ütközés….
Üdv!
Hédi
Ember szabású paraziták
Azok az apró paraziták életünk nagyobb, ember szabású parazitáit szimbolizálják. Át kell gondolni, hogy ki szívja a vérünket, ki élősködik rajtunk és annak nemet, megálljt parancsolni!
Egyik fontos tanulni valónk, hogy meg tudjuk védeni magunkat és a határainkat. Aki ezt nem tudja, az elveszíti a maga háborúját!

Sziasztok!
Az én véleményem a betegségről,hogy mindenképpen a
Sziasztok!
Az én véleményem a betegségről,hogy mindenképpen a betegséget valamilyen érzelmi konfliktus előzi meg. Ha ezt nem tudjuk feldolgozni hosszú ideig akkor jelennek meg a daganatos betegségek.Az ember megtudja gyógyítani saját magát.Csak az érzéseinkre és gondolatainkra kell figyelni.Mi a bőségre és az egészségre teretemtettünk.Ha nem vagy összhangban a forrásal,azzal aki valójában vagy,akkor akadályok,blokkok keletkeznek benned.Ha ez hosszútávú,vagyis sokáig gyötrődsz,rossz érzésekkel vagy tele,ekkor jelennek meg a fiziki tünetek.A rák lelki okai lehetnek,de ezt nem tapasztalatból mondom:
-mély sebek,melyeket nem tudunk feldolgozni,megemészteni
-neheztelés régi sérelmek miatt
-titkos bánat emészti a testet
-gyűlölet
-kétségbeesés
-halálfélelem
Szerintem is
itt lehet a kutya elásva.
Ha nem tudja valaki ki/elengedni a negatív érzéseit, hanem görcsösen ragaszkodik hozzájuk, az előbb-utóbb valószínűleg rákos lesz.
Az érem másik oldala pedig az, amikor valaki leszületése előtt azt választja magának, hogy most ezt a halálnemet fogja megtapasztalni, mint ahogy ezt valaki már fentebb említette.
Ez is ugyanolyan, mint bármi más- tapasztalatszerzés, tanulási folyamat…
szeretettel:Bochecha
Rudolf Steiner
Olvastam Rudolf Steiner egyik könyvében (akit érdekel,ki volt ő, keressen rá a neten), h a halál neme és annak a megválasztása, mennyire fontos és csöppet sem véletlenszerű. Azt irja, van, amit csak halálos betegségek árán tanulhatunk, tapasztalhatunk meg vagy mert másképp nem voltunk hajlandóak megtanulni vagy mert csak igy juthatunk hozzá bizonyos minőségekhez.
A tanulandó feladatok miatt a különböző halálos betegségek, mást és mást tanitanak meg az embernek.Mást tanit maláriában meghalni és mást a rák, stb egy-egy egyén esetében.
Megválasztjuk a halálos betegséget haldoklási idő szerint is, hogy mennyi legyen az az idő, ami alatt „elsajátitjuk” a leckét.A lecke nemcsak a miénk, hanem a többieké is, akiket érint a haldoklásunk, ezért miattuk is bevan tervezve a dolog.
Az ilyen,emberi értelmet messze túlhaladó Bölcsesség rendező ereje és elképzelhetetlen nagysága ilyenkor mindig alázatos főhajtásra késztet.
Lecke
Erről az jutott eszembe, hogy elég fiatalon, 13-14 évesen valahonnan felbukkant egy nagy-nagy félelmem. Csak nehogy rákban haljak meg!!! (sajátos félelem abban az életkorban…)
A kezembe akadt egy orvosi lexikon, amiben egy ritka típusú rákos betegség összes tünete fel volt sorolva. Mivel elég hipochonder voltam akkoriban, természetesen az összes tünetet megtaláltam magamon.
Senkinek nem beszéltem róla, csak rettegtem úgy egy évig. Nem mondanám, hogy a haláltól féltem, inkább a szenvedéstől. Aztán jött egy álom, az állítólagos halálom időpontjával. Miután túléltem azt a napot, végre leesett a tantusz. 🙂
Lehet, hogy feljött valami előző életbeli dolog, és azért jött ez be az életembe akkor…
Egyébként egyetértek Veled, kedves Ramina, nagy tanulás/ tanítás rejlik abban, ha valaki ezt bevállalja…
szeretettel:Bochecha
Ezzel mondjuk nem értek egyet…
Ezzel mondjuk nem értek egyet: "Mi a bőségre és az egészségre teremtettünk."
Miért gondolod így?
Szerintem nem kifejezetten a pozitív dolgokra teremtettünk, hanem a sokszínűség megtapasztalására, de nem azonosulásra.
Vagy félreértettem a mondatodat?

Rák valódi oka szerintem
Sziasztok!
Sok-sok dolgot hallottam és olvastam a rák kialakulásáról, és biztos sok igaz is köztük. Az ösztönöm valamiért azt súgja, vagy én ezt érzem a legelfogadhatóbbnak, hogy a rák valójában egy lassú öngyilkosság, és attól alakul ki, hogy az adott személy valamikor a múltban besokallt, és a saját halálát kívánta tudatosan, vagy tudat alatt. Ettől a szervezet beindít egy úgynevezett önpusztító mechanizmust (mivel marha intelligens az emberi test, még erre is képes!), miszerint a rák „szétrágja”, felemészti az egészséges sejteket.
Hogy példát említsek: anyukának például komoly (halálos) beteg a gyermeke, és szívből kívánja, hogy inkább ő haljon meg, mint a gyerek. Ha ezt igazán őszintén, és szívből kívánja, megvalósulhat. Vagy: a harag, mint tudjuk remekül gyilkolja mind a testet, mind az elmét. Ha valaki tartósan szenved bűntudattól, akkor meg is bünteti magát haragjában, és ‘létrehoz’ magának egy rákos megbetegedést. Ezek persze nagyon általános példák. Viszont világosan látszik, hogy a rák minden esetben ÉLNI akar megtanítani bennünket: akár magát a beteget, akár azokat, akik körülöttük vagyunk! Hiszen a Nagy, Gyógyíthatatlannak Hitt és Félelmetes Rák igenis GYÓGYÍTHATÓ. Méghozzá élni akarással. Az 50%-os siker, ha eljut idáig a páciens.
A rákos beteg – úgy gondolom – ha hét évesnél idősebb, akkor saját maga felelős az állapotáért. A hét évesnél fiatalabb betegek viszont elsősorban az anyukának, és másodsorban mindenki másnak tanítanak valamit azzal, hogy vállalták ezt a betegséget. Én eddig jutottam ezzel, számomra ez hihetőnek tűnik, aztán az is lehet, hogy tökre mellétrafálok, hogy ezt hiszem. God only knows.
Nagy Kozmikus Ölelésekkel: MicuLee 🙂
Nagyon szépen megfogalmaztad, én egyetértek Veled.
Nagyon szépen megfogalmaztad, én egyetértek Veled. Ez az önemésztő öngyilkosság kifejezetten jó megközelítésnek hat.
Egyedül abban gondolom másként, hogy a 7 év alattiak – szerintem – nem bölcs tanítókként vállalják a betegséget, hogy a körülöttük levőket megvilágosítsák, hanem előző életükből hozzák át az ott befejezetlen-megoldatlan súlyos problémájukat, amely itt egyből betegségben realizálódik.
Valami olyat tudok elképzelni, mint amikor valakinek komoly személyiség problémáiból fakadóan a kommunikációs és konfliktus kezelő képessége is gyenge, és emiatt az illetőt elbocsájtják, majd nem sokra rá, felveszik egy másik munkahelyre.
Igen valószínű, hogy az Önmagában hordozott problémaforrás, a tiszta lappal induló életét ugyanúgy tönkre vágja, mintha nem is váltott volna környezetet!
Nem kell, hogy ismerjék az előéletét, az első találkozáskor ellenszenves lesz mindenkinek és nagyon hamar kiutálják.
Valahogy így hat át az előző életünk nagy megoldatlan problémája is erre az egyébként tiszta lappal induló életünkre is!
Testi folyamat
A kineziológiában a gyermek 7-8 éves koráig a szülő felelős gyermeke betegségéért, őt tükrözi. Ha a szülő felfedezi és megoldja saját problémáját, a gyermek is meggyógyul. Persze a veleszületett betegségek más téma, az erősen karmikus jellegű.
A rák értelmezésében érdekes még, hogy rákos sejtek minden emberi szervezetben folyamatosan képződnek, csak a gyenge immunrendszer nem képes megakadályozni azok szaporodását. Ekkor a szervezet sejtjeinek egy csoportja függetleníti magát a szervezet kémiai törvényei alól és túlburjánzásnak indul, a többi sejttől függetlenül működik szabályozhatatlanná válva.
Ezeket lefordítva önmagunk ellen működünk, saját magunknak ártunk mi saját magunk. És ha így alakult ki a testi folyamat, így is fordítható vissza lelki és szellemi síkokon, azaz a belső ártó hatást megismerni, magunkénak felismerni és változtatni. Ezeket mind ti is írtátok, talán ez a folyamatalátámasztást adja pluszban:)
Én a szülőket csak szereplőknek látom, nem pedig okozóknak.
Arról én is hallottam, hogy a szülőre fogják a gyermek betegségét, de ezzel azért nem értek egyet, mert a gyermekben levő lélek választja magának azt a szülőpárost, azt a gyermekkort, vagyis azért választ olyan beteg környezetet, mert neki magának van rá szüksége.
A szülő lelki-energetikai hatása kétségtelen, hiszen a gyermek még annyira rá van fonódva, hogy mindent megérez, mindenben követi, vagy megpróbálja kiegyenlíteni, emiatt ha valami rosszul működik a szülőben, annak a védtelen gyermek issza meg főleg a levét.
De szerintem ez mindenképpen a gyermek lelkének a választása és nem azért, mert oly bölcs, hogy így akarja elfásult szüleit tanítani valamire, hanem mert Ő is a saját problémájával küszködik és azt már ilyen fiatalon megéli, hogy szembesüljön vele.
Életünk nagy tanításait már az első éveinkben felvonultatjuk, hogy jó mélyen belénk ivódjon, el ne feledjük, mindig emlékezzünk rájuk. Mint egy bilog, amelyet csak akkor tudsz eltüntetni, ha teljesen kidolgoztad magadból az okait.
Ebben a folyamatban én a szülőket csak szereplőknek látom, nem pedig okozóknak.
Gyermekek
Van egy ,,barátosném”, aki a gyermekosztályon dolgozik, és nem is olyan rég beszélgettünk hasonló témáról. Ő már régóta figyeli ezeket a gyerekeket,és sokat beszélget velük.
Szerinte az ilyen betegségben szenvedő gyerekeket nem várták, vagy nem akarták a szüleik.
Azt mondja, a gyerekek nagyon őszinték, és ha beszélgetésbe elegyedtek, szinte mindig megtalálta ezt az indítékot.
Hál Istennek nem tapasztaltam, de számomra nagyon elfogadhatónak tűnik.
Noa
Nem egészen így látom, inkább úgy, mint névtelen
A gyerekem nem gyógyítható, de kórházban tüneti kezeléssel karban tartható betegsége során kerültem ezzel a szemlélettel kapcsolatba. A tüneti kezelést, amit csak kórházban lehetett megkapni, két homeopátiás bogyóval meg tudtuk oldani.
A kapcsolat lényege, hogy a gyerekek 3 éves korukig teljes mértékben az anyjuk aurájában vannak, utána fokozatosan önállósodnak és 7 éves korukig rendszerint elhagyják az anya auráját. Névtelen ezért beszél a 7 éves korról. Ezt a leválási folymatot súlyos betegségek, balesetek megakaszthatják, van olyan gyerek, akit felnőttként is igyekszik az anyja az aurájában tartani. Ezért a kisgyerek akkor és ott betegszik meg, ahol az anyja aurája meggyengül. Ezért szerintem is jogos, ha azt mondjuk, hogy a kisgyerek betegségét az anyja okozza. Kisgyerekek esetében csak a veleszületett rendellenességeket, betegségeket tartják olyannak, ami karmikus eredetű vagy a sorsprogram része.
Onnantól, ahogy a gyerek-anya tükör működéséről hallottam, először nem voltam hajlandó elfogadni, majd egy hónap alatt feldolgoztam és úgy döntöttem, hogy megtanulom olvasni és arra használom, hogy a tudattalan félelmeim kidolgozzam magamból és így a gyerekem sem lesz beteg. Mindenkinél máshogy van, de az anyák megfejthetik, hogy mit tükörz a saját gyerekük.
A gyerekem akkor kezdett el fuldokolni, amikor csapdában éreztem magam, amikor én nem kaptam levegőt. A gyerekem akkor volt hurutos, amikor nem tudtam kipréselni magamból az elvárt teljesítményt és restanciáim voltak. Szerencsére más típusú konfliktust nem kellett bevállalnia. A gyerekem egyik napról a másikra meggyógyult, amint tudatosítottam a problémát és megváltoztattam a hozzáállásom. Ehhez nem kellett megoldani a problémát, például nem kellett ledolgozni a restanciát, tökéletesen elegendő volt, ha nem stresszeltem miatta.
Az anya-gyerek tükör nagyon jól olvasható. A gyerekünk egészen pontos tükrünk. Az, hogy a letagadott vagy csak észre nem vett félelmeink, negatív érzéseinket a gyerekeink kockázatmentesen megmutatják, ezt nem érzem olyan erejűnek, mint, ami a sorsgömbökbe programozott feladat lenne. A halálos betegségek már szerintem karmikusak vagy sorsjellegűek, de egy gyakori megfázásról nem hinném, hogy ilyen jellegű lenne.
Kiegészíteném amit írtam
Én is úgy értettem, mint aki utánam írta, hogy a veleszületett betegség az karmikus jellegű, míg ha egy gyermek megbetegszik 7 éves korig, az az anyának szól, akivel össze vagyunk kötve jó erősen, míg élünk. Az előző életből hozott ‘saját nehezítések’ általában nem a rákos megbetegedések, hanem vakság, Dawn-kór, meg ilyesmik – szerintem. Amik valóban gyógyíthatatlanok. De ami gyógyítható, az már itteni történet nálam. Amin változtathatsz ebben az életedben, az erre az életedre szól. Amin nem, az is erre szól, de az viszont oka egy előző életednek. Én így hiszem, de persze mindent pontosan megtudunk, ha ‘hazamentünk’. 😉
Egy szó, mint száz, én abban hiszek, hogy ami ebben az életben alakul ki betegség, az gyógyítható kell legyen. Nem számít ide a balesetben szerzett vakság sem pl, az karmácska.
Tehát: nincs gyógyíthatatlan betegség, csak gyógyíthatatlan beteg!!!!!!!! Nagyon sok gyógyíthatatlannak hitt betegségről derült ki, hogy igenis gyógyítható. És általában annyi hónap alatt, ahány évig fennállt a betegség. Persze ‘kemény meló’, de ki mondta, hogy az élet egy sétagalopp?? 🙂 Legtöbbször egy alapos életmódváltás és gondolkozás-csere félsiker. Ismerek pár gyógyult rákost. Köszönik, jól vannak. Nagyon tisztelem bennük, hogy képesek voltak változtatni, és a lelkierejüket is mindenképp. Őket (is) nevezem én korunk hőseinek. 🙂
Tiszta lappal induló élet? Van olyan….? 😉
Szeretettel: Micu Lee

Olvastam valahol…
…Pontosabban az Út a teljességhez c. könyvben”
Az emberek soha nem lesznek egészségesek,az élet elképzelhetetlen betegség és halál nélkül, sosem lesz mindent átfogó a szeretet,mert a formák világa saját határaiból él.
De minden cél mindenki számára és mindenkor megvalósítható, ha átlátja a formákat s tudata felszabadul.
A szeretet a polaritás világában:a szeretett személyhez való görcsös ragaszkodás. Az egység világban:szabad kiáramlás.
A rák a félreértett szeretet tünete. A rák csak a valódi szeretetet respektálja. Az igazi szeretet szimbóluma a szív.
A szív az egyetlen szerv, amelyet a rák nem képes megtámadni!”…
Hmmm… ez elgondolkodtató.
Hmmm… ez elgondolkodtató.
kiábrándítás
Elnézést…
Édesanyám sugárterápián dolgozik…
Már volt olyan beteg, aki szív-rákos.
Bele is halt.
Bocs.
Ez érdekes.
Nahát, ez igazán furcsa. Én is úgy olvastam, hallottam, hogy a szív az egyetlen, amit nem támad meg a rák, mert a szív a szeretet központja, és azt képtelen a rák tönkretenni. Nnna. Akkor már ez az elmélet is megdőlni látszik. (Te jó ég! Mit kellett a jóembernek maga ellen elkövetni, hogy képes volt a szívét megtámadni ez a betegség…?)
Sziasztok!
Szív-és érrendszeri daganatos betegségek vannak, de
Sziasztok!
Szív-és érrendszeri daganatos betegségek vannak, de kimondotan a szívet nem támadja meg a rák! Az érrendszert viszont igen.
Kimondottan szív-rák tehát nincs.
tévedhetnek
Rákérdeztem még egyszer az adjunktus asszonytól, nehogy butaságot írjak.
Életükben (praxisukban) még soha nem láttak ilyet…
Az említett férfi 40 éves volt, áttétes rákos. A daganat a végén közvetlenül a szívére ment rá…
Szív daganata is volt.
Persze nem onnan indult…
De ők is tévedhetnek…gondolom…
Szívrák – szívdaganat
A szívrák szóra csak egy dal szövegére utaló oldalakat találtam, de a szívdaganat-ra keresve ezt találtam:

Minden ember az egység része, és szinte nincs olyan ember aki ne
Sziasztok
Egyszer én már ezzel a témával kapcsolatosan leírtam a véleményem, és most hogy vissza kerestem ezt a hozzászólásomat, most vettem észre, hogy Kirsikka kérdezett egy- két dolgot, mert nem nagyon értette.
A zárójelekkel megpróbálom érthetőbbé tenni, bár azt hiszem csak annyi a gond, hogy nem szóltam, hogy én analógiákban gondolkozom.
,,Minden ember az egység része, és szinte nincs olyan ember aki ne fordulna ez ellen az egység ellen.
A földünk, az univerzum szenved. Mi emberek fordultunk ellene, ő pedig tehetetlen velünk szemben, ahogy mi is a rákos sejtekkel szemben” (Csak olyan megoldást talált, hogy ki kell hogy pusztítson minket,
mert belepusztulunk ha nem tudunk változtatni).
,,Nincs korlátunk (gátlástalanul kiirtjuk az őserdőket, tönkre tesszük a vizet, stb..) , és nem vagyunk hajlandóak bevallani, hogy legyőztek bennünket” (A rákos sejtek csak szembesítenek azzal amit teszünk, mert őt sem lehet korlátok közé szorítani csak ha valami óriási változáson megyünk át).
,,A rák mindig valamilyen el nem fogadott helyzetet, állapotot jelez.(pl:semmi kedvem tovább tanulni, de a szüleim miatt mégis megteszem)
Ezért tud meggyógyulni az, aki mindent felborít és szinte mindennek hátat fordít, hogy új életet kezdjen.”
Még talán annyival kiegészíteném, hogy szerintem ahhoz, hogy végleg megtaláljuk az ellenszerét, nekünk kell megváltozni, és akkor majd a föld sem fog védekezni.

Ezt láttam egy tünetmentes rákos betegen
Saját tapasztalatomat osztanám meg veletek.
EFT tanfolyamon egy olyan partnert „kaptam” gyakorlásra, aki rákból gyógyult (én inkább tünetmentesnek nevezném).
Ránéztem, és megállapítottam róla, hogy „nahát, de nyugodt ember!”
Viszont amikor a problémáját kellett kezelni, kiderült, hogy folyamatosan „propeller van a gyomrában” (félig svéd volt az illető, és a svédeknél a gyomorideget szó szerint így hívják).
Namármost, ha nekem gyomoridegem van, az rajtam látszik: tekergetem a hajamat, tördelem a kezeimet, leizzadok, stb.; beindulnak a természetes stresszlevezető reakcióim. Ő olyan szinten magába fojtotta, hogy egyáltalán nem éreztem rajta! Tutira ez is hozzájárult a rákjához.
És nagyon be akart bizonyítani valamit az apjának, aki gyerekkorában azt programozta belé, hogy értéktelen és nem fogja semmire sem vinni az életben. Ehhez képest 4 ezer embert irányít egy cégnél. És ez az a munka, amit a háta közepére nem kíván, folyamatosan attól retteg, hogy lebőg a 4 ezer ember előtt.
Hát kemény leckét választott erre az életére… Hogy érezze magát úgy is értékesnek, hogy nem irányít ezer embereket és az apja tulajdonképpen nem tartja semmire…
Apósomnál rákot állapítottak meg
Sziasztok!
Régóta foglalkoztat a betegségek lelki okai, és megoldásuk. Különösen jelenleg. Apósomnál rákot állapítottak meg, ezer százalékig biztos vagyok benne, milyen lelki okai vannak, de attól, hogy én tudom, attól még nem gyógyul meg. Azt is tudom, hogy saját magának kell erre rájönnie, és rá kell vezetni őt arra, hogy „kifakadjon” belőle minden sérelem, minden elnyomás, és minden, ami bántja. Egyedüli nehézség, hogy nem tudom, hogyan vezessem rá, hogyan tudassam vele, hogy a gyógyulásért ő tehet a legtöbbet, hogy a gyógyulása saját magán múlik. Szívesen venném a segítségeteket ezzel kapcsolatban, egy útmutatást, hogy hogyan vezessem rá a betegsége gyökerére…
Köszönettel, Alizse
Mondjuk finoman elmondod Neki,
hogy szerinted a betegségeknek lelki okai vannak?!
Szerintem arra figyelj oda, hogy ne zúdítsd rá egyszerre az ezzel kapcsolatos dolgokat, hanem szépen lassan, olyan tempóban, ahogy be tudja fogadni. Ne ronts ajtóstól a házba, mert attól lehet, hogy még jobban bezárkózik. Cseppenként adagold Neki az információt, és ha úgy látod, hogy jöhet a ‘következő morzsa’, akkor hajrá. 🙂
Ezeket saját tapasztalatból mondom, amikor elkezdtem gyógyítani, az elején beleestem abba a hibába, hogy nagyon meg akartam mondani a ‘frankót’, és nem figyeltem a tálalásra. Naná, hogy aki nem volt nyitottabb az ‘átlagnál’, az meg sem hallotta, hogy mit mondok…
szeretettel:Bochecha
Köszönöm
Nagyon szépen köszönöm válaszod! Bízom benne, hogy sikerül! 🙂
Nagy nagy ölelés mindenkinek!
Szívesen!
Van egy olyan érzésem, hogy sikerülni fog! 🙂
Azért majd írj, ha van valami változás!

Rák!
Minden testi betegség olyan tünet, amelynek elsősorban nem megszüntetésére kell törekednünk, hanem figyelmeztetését kell tudomásul vennünk. Ha ez megtörténik, akkor maga a tünet, tehát az, amit mi betegségnek nevezünk, teljesen érdektelenné válik, akár annyira, hogy meg is szűnik. Amint egy repülőgép műszerfalán villogni kezd egy hibát jelző lámpa, ha a hibát már kijavították, akkor már nem tartozik a lényeghez, hogy maga a lámpa mit csinál, így vagyunk a betegségekkel is. A földi embernél a teste az a műszerfal, melyen megjelenik a hibát jelző lámpa villogása, vagyis a betegség. Minden betegség két irányú figyelmeztetést ad. Az egyik az, hogy valamitől óvni akarja a beteget, a másik, hogy valamire rá akarja venni a beteget.
A rákos betegség óvni akarja a beteget bizonyos törekvésektől, és rá akarja venni olyan eredeti állapot visszaállítására, amelynek elhagyása helytelen irányban történt.
Először is azt tudatosítani kell magunkban, hogy minden betegség lényegében a tudat állapotát jeleníti meg a testben. Tudatban egy olyan megvalósulatlan szabadságvágy élt, amely csak elnyomott állapotban élhet bizonyos egyénekben, hogy a rákon keresztül végül a halálban érheti el elnyomott állapotának felismerését.
Ott jelenik meg a rák, ahol az egység beszűkül az énre. A testben akkor építi ki hadállásait (áttételeit) a rák, amikor a lélek képtelenné válik beleolvadni abba az egységbe, amelyben minden mindennel összefügg. Amikor a lélek képtelen átlépni mulandó kis énjét, s képes volna mindent és mindenkit feláldozni csak azért, hogy meghosszabbítsa azt az utat, amelynek hossza szükségszerűen véges, nagyon véges. A rák maga az ember, aki csúcsértékké tette, örök érvényűnek akarja hinni a mulandóságot. A rákot nem gyógyítani kell, hanem felismerni benne az önismeretnek egy olyan eszközét, amely mint tükör, visszatükrözi önmagát. A rák ellen, mint betegség ellen, fölvenni a harcot, egyet jelent azzal, hogy megpróbálni megszüntetni az önismeret egyik leghatékonyabb eszközét.
Eljöhet az idő, amikor kitalálják a rák gyógyszerét, de akkor ez egy másik formában, új megjelenésben válik tükörré, hogy felismerjük: mindennek bele kell épülnie a nagy EGYSÉGBE! Olyan is előfordulhat, hogy Ő ad olyan tüneti kezelést, amely megszünteti a sejtek önállósulását, szaporodását a test egysége ellen. De az, sajnos, nem lehetséges, hogy elvégezze helyettünk azt a gondolkodás-átalakítást, ami szükségtelenné tenné a rákos tünetek megjelenését a testünkön.
Arra kér hát, azért imádkozzunk, és azt hitesük el magukkal és a rákos betegekkel, hogy örömmel kell elfogadnunk a halállal való szembesülést. Csak aki le tud mondani életéről, az nyeri azt meg! Csak aki vállalja a mulandó élet elvesztését, az képes azt helyes formában megtalálni! A rák megszüntetésének ez az egyetlen IGAZI útja!
A hit, amely képes hegyeket is megmozgatni, természetesen képes minden testi tünetet is megszüntetni. De ez a hit csak akkor boldogító hit, ha általa képes átlépni önmagát az, aki hitből akar élni!
Meghalni
A rák megjelenése egy jelzés, mint Sanyi irja, egy utolsó nagy figyelmeztetés.Lelki okait leirták a fentebb szólók.
De, hogy ki gyógyul meg és ki nem , annak is számtalan oka lehet.
Kezdek arra hajlani,mint Bubuiszusz irja, hogy – a többi ok mellett – azok nem gyógyulnak ki belőle, akik a halált rendkivüli mértékben tagadják, háritják. Akik, túlontúl fontosnak tartják az én-t,
és/vagy csak ezzel a jelenlegi életükkel tudnak valójában azonosulni s ilymódon nagyon felértékelik ezt az életet – mint ők hiszik, az egyetlent.
Ez a görcsös ragaszkodás és a LÉT tágabb érzetének a hiánya (legbelül nem hiszik, hogy ők örökké élni fognak lélekben és újra testet öltenek majd) akadálya lehet a gyógyulásnak.
Azt gondolom, a rákkal kapcsolatban feltétlenül meg kell történnie egy aktusnak, még mielőtt nekifognánk bármi másnak:próbáljuk meg elfogadni, hogy a halál is benne van a pakliban!
A halál nagyon is benne van a pakliban.
A figyelmeztetést ez teszi igazán nyomatékossá.
Ezért is van benne a pakliban.
Nem igaz, hogy a halál gondolatával való őszinte szembenézés( lehetőleg még az elején), kisebbiti a gyógyulás esélyeit.
Nem igaz, hogy elveszi a reményt.
Nem igaz, hogy elveszi az élni akarást.
Ellenkezőleg!
A legbelül tárolt, sokszor ki nem mondott halálfélelem és a hazugságok
1.azt mondom, én spirituális vagyok és hiszem hogy több életem is van, pedig dehogy hiszem!
2.azt mondom, hogy , nem én ebben nem hagyom magam meghalni, ahelyett, hogy befogadnám, hogy a dolog bizony két esélyes és valódban történhet úgy, hogy ebbe bele is halhatok!
kimondásával felszabaditunk egy nagy adag erőt, mely a gyógyulást segiti a továbbiakban.

Menekülés??
Üdv!
Yin-Yang
Támad-Menekül
Daganat-Fekély
Hiány-Többlet
Ahol nincs egyensúly,valami alulműködik,mit fog csinálni a szervezet?Túlműködéssel kompenzálja.Ez a daganat. Nem biztos,hogy a daganatos szervet kellene kezelni,hanem megtalálni a vele összeköttetésben lévő alulműködő szervet.
Lelki ok??Talán egy igaz megvilágosodott tudná megmondani…..
Bronzon

Tudjuk és mégsem teszünk ellene semmit?
Megtudod tenni és mégsem teszed meg: mindennap egyél meg egy szem MANDULÁT évek alatt kialakul egy védettséged ellene a daganat ellen. Nem rég olvastam a tiszta szeszes fokhagyma véd a rák ellen is. Nem kötelező vízér Hartman háló és ilyenféle energia helyekben aludnod olyan 7-8év alatt kialakul benned a rák. Tudjuk és mégsem teszünk ellene semmit?

colitis
Megtudna mondani valaki mi a lelki kivaltoja egy vissza vissza tero colitisnak, masneven vastagbel gyulladasnak?
koszonom elore is.
vastagbél- megtisztulás a piszkos dolgoktól
A vastagbél az a terület, amely megtisztít a piszkos dolgoktól. Sokszor a colitis kiváltója félelem, szorongás az anyagi veszteségtől, létbizonytalanságtól. Ha a colitis kísérője hasmenés, akkor az a tudatalattiban rejtőzott félelmeket szimbolizálja. Magyarán: Nem kell mindentől betojni! Ha colitis ulcerosa, vagyis fekélyes vastagbélgyulladás, az azt is jelenti, hogy az ember olyasmiért marcangolja magát, amely dolgoktól már régen meg kellett volna szabadulnia. Nem kell minden szarságon őrlödni. Remélem, értitek, miért voltam vulgáris. Tanultam Csernustól. De ha alaposabb válaszra vársz, egy kis önismereti vizsgálatnak alávetünk vagy alávetjük a beteget. 🙂

Uránusz
A rák az Uránusz fennhatósága alá tartozik. Az Uránusz a szabadság, a kiszabadulás, a helyzet racionális felmérése, a tiszta logika, a robbanás bolygója – természetesen a felsorolás közel sem teljes.
Amikor beszorulunk egy élethelyzetbe, ahonnan kis szeretnénk szabadulni, de tudjuk, hogy „robbantás” nélkül nem menne és egy robbanásnak igencsak lennének szenvedői, olyanok, akik nagyon közel állnak hozzánk és ebből komoly bűntudatunk keletkezne – nos, ilyenkor jönnek először a kisebb jelzések ciszták, lipomák formájában. Aztán, amikor még mindig dagonyázunk a helyzetben, akkor megjelennek a kisebb daganatok, amiket „jóindulatúnak” titulálnak. És ha még ekkor sem változunk, változtatunk, akkor beindul a rák – vagyis, ha mi nem robbantunk, akkor a testünk robban.
Ha érezzük a feszítő érzést a szabadulásra vágyva, akkor gondoljuk végig, hogyan tudnánk gyökeres változtatást végrehajtani életünkben úgy, hogy minél kevesebb embernek okozzunk feldolgozhatatlan traumát, vagy ez minél kisebb trauma legyen. Így nem lesz akkora a bűntudatunk, hogy ne tudnánk feldolgozni és ne kelljen egy újabb rákos megbetegedésbe belemennünk.
A születésünkbe már bekódoljuk a halálunk nemét és és a halálunk időpontját is. Ám nem mindegy, hogy a halál mikor következik be – az első halálpontok egyikén, vagy csak az utolsók valamelyikén. Ha tudom, hogy melyik testrészem érzékeny, és tudom, hogy ez mire figyelmeztet a lelki problémák megoldásában, akkor kitolhatom a halál időpontját, és sok „hozott” problémát meg tudok oldani, amivel már nem terhelem a következő életciklusomat.
Aki a rákot „választja” halálnemnek, igen sok „restanciát” gyűjtött össze előző életeiben, amit másként már nem tud feloldani – én is. De ebbe a betegségbe is lehet rövid idő – vagyis szenvedés – alatt, méltósággal meghalni és lehet úgy is, hogy hosszú ideig szenvedünk és ezáltal sakkban tartjuk a környezetünket, szeretteinket.
Ha képesek vagyunk kielemezni, hogy mit is várunk el önmagunktól, környezetünktől és hogy mire vagyunk képesek, valamint a környezetünk mit tud adni számunkra és a végeredményt össze tudjuk hangolni, el tudjuk fogadni, akkor a rák esetleg csak akkor jelentkezik, amikor már „itt az időnk” a távozásra.
Eta