Amikor az Élet válaszol... | Önmegvalósítás.hu

Amikor az Élet válaszol...

FamilyStudies.jpg

Éjjel felébresztett a testvérem. Figyelmetlenségből. Persze nem tudtam visszaaludni. Egész hétvégén idegesített mindennel, leginkább azzal, amilyen. Figyeltem magam, hogy miért zavar ez engem, mi zavar benne, megváltozott? én változtam? Egyáltalán! körbe-körbe, közelről, távolról, de ez az éjjeli már sok volt.

Nem csesztem le, pedig kedvem lett volna hozzá, de sikerült, erőt vettem magamon, stresszes időszakon megy keresztül (szakdogát ír), így csak odaszóltam hogy "sokáig fog még égni a villany"? Némán lekapcsolta. Azonnal. Itt kezdődött az igazi séta... Nem néztem az időt, hogy hány órán át hullámzottam a meditáció, és a felszíni gondolkozás között, sok téma, kérdés, érzés (válasz) előjött. A végén már azt kérdeztem, hogy mi közöm nekem ezekhez akikkel felnőttem, miért pont ők a testvéreim? Olyan távol vagyunk, mások vagyunk, hogyhogy ugyanazokat a szülőket, ugyanazt a közeget, EGYMÁST választottuk? Persze egyből elaludtam. Válasz meg sehol.

Reggel még egy adag idegeskedés -tesókkal együtt korán kitekerni a faluvégre, mezőre friss anyáknapi csokorért: feszültség, súrlódások újra meg újra, na inkább kerülöm őt, oké.

A délután pedig meglepetéssel érkezett...

Másik tesóm nem volt otthon (vidéken) hétvégén, megbeszéltük, hogy vasárnap estefelé találkozunk Pesten, és én mosom ki a ruháit, hozok neki otthonról kaját. Feljöttünk "szakdogással" Pestre, elváltunk, ő erre, én arra. Hát negyed óra múlva hív, hogy eltűnt a diákja-bankkártyája, nem tudott felszállni a vonatára. Mi lett ebből? Bő 3 és fél órányi: furikázás BKV-n, telefonálgatás, keresgélés, (megtaláltam a kártyákat:)), először át- aztán összeszervezni a két találkát, vasútállomás egyiknek, a mosás, étel ellátás a másiknak. Útközben Sanyi egyik előadását hallgattam, elég nehéz volt odafigyelni ....:P de a lényeg így is fejbevágott: gondoskodás! Hát én vagyok a legidősebb! Ezért??...!! Összekötő kapocs vagyok, hogy ne ténferegjenek mint egy kóborkutya.... Na persze talpraesettebbek annál, de mégiscsak... és így anyák napján... (talán) Anyukánknak is könnyebb valamivel...

Úgyhogy, bár éjjel "izibe" nem érkezett válasz, élesben/Életben annál inkább! :)
Megnyugodtam. Tudom őket újra szeretni, így ahogy vannak, mosolygok azon ami tegnap, sőt még ma reggel is úgy idegesített! Annyira jó érzés!!!

Mindezt azért írtam le, mert egyébként is elég lótifuti ember vagyok, viszonylag keveset meditálok (bár nagyon igyekszem!:))... a Párom viszont egy nyugodt ember, aki ráér sokat foglalkozni egy-egy témával, boncolgatja egyedül, segítséggel, stb, míg én jövök-megyek, pörgök, mint a ringlispil. És azt veszem észre a nagy pörgésben, hogy hé, hát így is utolér az infó! A tanulnivaló! Csak épp gyakorlatban!
Szeretek meditálni, szükségem is van rá, de itt egy friss példa, hogy máshonnan is érkeznek Válaszok, csak tőlünk függ, mennyire vesszük észre őket... mit gondoltok? A szerzetesek egész nap meditálnak... (?nem tudom biztosan...) és mi? Velünk mi van? a hétköznapokban... mik a lehetőségek, hol és hogyan ér utol a tanulnivaló? Személyiségfüggő? vagy mindkettőt meg kell tapasztalni (ebben az életben)?

Beküldte: | 2009. máj.. 03. vasárnap - 21:39

Hozzászólások

1 comment posted
tanulnivaló
2009. május 03. vasárnap, 23:17 | csaesz

Én nagyon azzal a gondolattal értek egyet, hogy a tanulnivaló előbb-utóbb mindenkit utolér. Itt inkább csak az a kérdés, hogy mennyi élet kell hozzá, és mennyi ideig fáj a hatása.

Én azért részesítem előnyben azt, ha inkább meditációval a tanulnivaló elé megyek, mert szerintem így gyorsabban haladok. És lehet, hogy ugyanúgy fáj, mintha a való életben megkaptam volna egy nagy maflás formájában, de mindenképpen gyorsabb lefolyásúnak érzem így.

A legjobb barátnőm mondta nekem, hogy ő inkább élni szeretne, és majd az élettapasztalataiból tanul.
Aztán amikor nagyon panaszkodik, hogy milyen helyzeteknek veti alá a sors, akkor azért néha nem állom meg, hogy játékosan az orra alá ne dörgöljem az élettapaszatalatok iránti vágyát... :)

Feliratkozás Hírlevélre