Kritika
Véleményem szerint a felesleges kritikának két oka lehet:
- a másik lenyomásával az egóm szárnyalni kezd,
- erőből szeretném megemelni a másikat, ez is az én felsőbbrendűségemről szól, pont az ellenkező hatást érem el...vagy lenyomom vagy jól orrba vág...veszekedésbe fajul...
A mindent elfogadás még messze van...
Hol a helye és milyen az építő kritika az életetekben?
Lemondani róla és mézes ego cukorban úszkálni nem szeretnék...
- Domoszlai Katalin blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
72 hozzászólás3. ok: azt kritizálom a másikban, amit magamban képtelen vagyok elfogadni.
aki megvilágosult, kritikával illette a tanítványait...
A történet kicsit tömörítve, a következő:
Odament egy dühös ember Buddhához, és rettentően ordított vele. Mit képzelsz magadról ki vagy te itt, Isten? Olyan dühös volt, leköpdöste. Buddha ezt válaszolta: Így van jól...
A tanítványai szintén dühösek lettek és meg akarták verni ezt az embert. Buddha mondta nekik, nem tanultok semmiből...
Hazament a dühös ember, aki miután dühét kitombolta, hirtelen összeomlott. Szégyellte magát azért amit tett és hirtelen mégis nagyon bátor lett. Szembenézni önmagával.Másnap visszament Buddhához.
Bocsáss meg nekem, kérlek... Nincs miért, felelte Buddha, így van jól...
Tegnap dühös voltál, ma nyitott és tanulni vágyó vagy...
De Ti, fordult a tanítványaihoz, Ti nem tanultatok semmit...
IGEN
Ez a nagy igazság, kivéve, ha MESTER mondja
...mostanában mindig Csaesz egyik megjegyzése jut az eszembe.
"Akkor vágjuk oda keményen az igazságunkat, amikor magunkat is győzködnünk kell közben, hogy ez a helyes viselkedés.
Ha belül már helyén lenne az önértékelésed, akkor tudnád az igazságodat olyan lágyan elmondani a másiknak, hogy eszébe sem jutna haragudni rád ezért. Lehet természetes módon is őszintének lenni. "
És ez az én olvasatomban vonatkozik mindenféle kritikai megnyilvánulásra is... :))
Mellesleg, ha már kritika, akkor szerintem is azt bíráljuk, amit valamiért nem tudunk befogadni, dolgunk van vele.
Jó esetben csak nem értünk valamit, ezért rákérdezünk, a rosszabbik talán az, amikor egyben ítélkezünk is...:)
Nekem azok a kritikák nem esnek rosszul, amikről érzem, hogy szeretetből jönnek és jó szándékból. Viszont, amikor ilyen kritikát fogalmaz az ember, valamit mindig hozzá érdemes tenni, hogy miért becsüli az ember az illetőt, szóval ez és ez nagyon jó, de ezt talán jobb lenne még máshogy, mert akkor félre lehet érteni, hogy esetleg a másik személyével van baja, és nem egy viselkedéssel/gondolattal. Érni szokott egy másikfajta kritika is, ami nem a személyemnek szól, hanem például politikai nézetemnek. Az meg egyáltalán nem bántja az egómat, mert nem nekem szól, hanem általában a félreismert nézeteimnek. Ezen mosolygok, és szeretettel megbeszélem az illetővel a dolgokat, ha szeretné, de soha nem sértődök meg.
Ami rosszul esik, az az igazságtalan kritika, az előítélet-kritika, amikor például a szobatársam nekem esett, hogy én biztos ezt gondolom és ilyen és olyan leszek majd tőle, és ezt mind felsőbbrendűség-érzettel. Attól a hideg is kirázott, (nem az egómat bántotta, hiszen nem volt igaza, maga a konfliktus fáj), bár átgondoltam, igaza lehetett-e, és nagyon nem volt. Szobatársam előítéletessége bennem elfordulást váltott ki, és többek között ez is hozott néhány konfliktust, de aztán, mivel ő is törekedett a fejlődésre, és megértésre, és én is, most már szent a béke.:)
Én általában akkor szoktam kritikát mondani, ha védekezésből teszem. Amúgy nem szoktam ítélkezni más esetekben, vagyis persze meg tudom mondani, hogy ez vagy az nem tetszik valaki viselkedésében, de ha az energiámat nem szívja vagy nem valaki mást kell megvédeni, akkor hagyom, majd rájön a dolgokra. De például apukámmal szemben (ő legtöbbször energiavámpír), nem lehet kritikák nélkül lerázni sokszor, sokszor csak úgy tudom kiküldeni a szobámból, hogy hagyjon már békén, már másképp nem érti, és magyarázza a sok negatív dolgot, olyan stílusban, mintha örülne, hogy van valami rossz, amin lehet sopánkodni, és általában csak ilyen dolgokat. Úgy, hogy a másikat nem hallgatja meg, de ha már ordítok is esetleg, lenyugszik és kimegy. Na ez a védekező-kritika. Hazaszeretetből, szintén védelemből kritizálom a politikusok viselkedését is. Ahogy belegondolok, másfajta kritikát, esetleg ítélkezést nem igazán szoktam.
az, ami a lényeges. Ha a szándék energiája jó, elősegítheti a másik ember fejlődését, és tisztelettel fogalmazom meg - akkor már csak a befogadó hibázhat...meghátrálhat...háríthat...
Itt mindenkinél van olyan terület, ahol picit vagy nagyon előrébb tart a másiknál, van aki ebben, van aki abban. Maga az oldal arról kell szóljon, hogy tudást közvetítsen élet helyzetekben, nem?
Azt hiszem, rájöttem, mi ebben a bibi, hogy a kritika arról szól aki kritizál...Újraolvastam, Sanyi mit ír erről a Korrupciós blogban...
Ez így van ( a kritika a kritizálóról szól ) ha egyén és egyén áll egymással szemben, ebből a szemszögből nézzük.
Ha azt nézzük, hogy a közösség hogyan működik, akkor képzeld el a következőt. Ha valaki egy közösség része és úgy érzi a másik ember, aki szintén része a közösségnek egy olyan értéket visz be, amit negatívnak értékelek, például hazugság, mások megvezetése, legalább utána kell járnom, mi az igazság.
Mert a célom nem az egóm fényezése, nem a másik ember lenyomása vagy emelése, hanem a közösség értékeinek a védelme, annak a szintjének az emelése.
Mint ahogy a Sanyi keresi magában a megvesztegetés okait és helyeit hogy kilökje, és úgy kívánja kitisztítani a magyar társadalomból is, ez egy jogos igény a fejlődésre.
Aztán kiderül, kritizálóként igazam van, vagy nincs, megtanuljuk tisztelni a másikat az őszinte válaszadással a hárítás helyett, és tisztelni a kérdés feltevés stílusával is. Vagy a kritizált rájön arra, ez a közösség nem az, ahol helye lehet...
Spriráldinamika, köszi Hermess...
Annyit tennék hozzá, hogy ha belső elégedetlenségből születik, azt mindig alacsony energiaszint készteti (valamitól kisebbedett az ego) és ekkor a játszmázás eszköze (kriktikus szülői én, lázadó gyermeki én, védekezés-támadás). Ekkor lehet a Ramina által leírt 3. ok.
Ha kiegyensúlyozott belső állapotból születik, akkor építő jellegű javaslat is lehet, mert hátha éppen erre az információra van szüksége valakinek a továbblépéshez. Nagyon fontos a hogyan... a kommunikáció módja (gondoskodó, segítő szülői én). Hogy mi lesz belőle végül - a fogadón múlik, nála dől el, hogy hárít, vagy befogad, de ezt a kommunikáció módja nagyban befolyásolhatja.
Végül szerintem lehet nem annyira elégedetlen energiaállapotból, hanem egy adott közegben használt helytelen kommunikációs stílusból következő is. Van egy leheletnyi különbség, amikor nem annyira késztetésből (energiahiányból), mint inkább megszokásból jön elő, de a hatását tekintve tök mindegy.
Harmadszorra olvasom az utolsó bekezdésedet, de nem értek belőle sokat...Megfogalmaznád kicsit konkrétabban? :-)
... amikor egy állandó közösségben (család, munkatársak, haverok) megszokott stílushoz alkalmazkodunk, átvesszük, mert így egyszerűbben megértenek, vagy csak így értenek meg (pl kellő hangerő alatt nem), aztán mi magunk is megszokjuk és másokkal így tesszük. Nincs benne kritikai szándék, elégedetlenség, de automatizmusból így fogalmazunk.
Két hete tapasztalom, milyen a negativitástól teljesen mentes kritika. Amikor semmi de semmi nincs mögötte, csak a puszta információ.
Hogy milyen?
Felemelő!
Soha senkitől így, nagy dózisban tanulnivalót nem kaptam még, de kívánom mindenkinek hogy megtapasztalja egy mélyen Tiszta ember közelségét, akinek a szájából nem fájnak a kritikus szavak. Őszinteség, és alázat, no meg persze önismeret kell hozzá... :) köszönet Neki, Magamnak, és az Életnek ezért a lehetőségért!
Tudod, Sikka, a Mester megjelenik, amikor a tanítvány készen áll... :-)
Hogy ki ő, megosztod velünk?
„Végül szerintem lehet nem annyira elégedetlen energiaállapotból, hanem egy adott közegben használt helytelen kommunikációs stílusból következő is.” - köszönöm kedves Hermess. :) Igen, többnyire innen adódnak a félreértések! Főleg, ha a „kritikát” nem az akarja értelmezni, akinek szól. :)
Továbbá úgy gondolom és kissé lehet, hogy magamból kiindulva, hogy a kritika mindig egyéntől függ, sokszor először veszem a fáradtságot és megpróbálom átérezni, hogy a másik fél abban a pillanatban hogyan rezeg, Hermess szavát használva-bocsánat- és csak mindezek után cselekedni.
Bár ez ugye végtelenül nehéz, de ezen vagyok most ezt épitem.
A hires mondás-CSAK AZT TEDD A MÁSIKNAK, AMIT MAGADNAK IS TENNÉL- bár tudom, hogy nem pontos , de nem emlékszem az eredetire.
Ha azt akarjuk, hogy átmenjen a tartalom - CSAK AZT TEDD ÉS MONDD A MÁSIKNAK, AMIT Ő SZERETNE... Ha ügyes vagy, hozzá tudod csomagolni azt, amit még ezen felül is el szeretnél juttatni hozzá.
Mindig a fogadó a szűk keresztmetszet, ezért "mindig neki van igaza". A gyakorlatban ez az eredményes kommunikáció alapszabálya. Ha nem teszek meg neki valami, amit magammal sem tennék, de elvárja - azért fog megharagudni, ha meg megteszem, mert úgy gondolom, hogy nekem is jó volt, neki is az lesz, vagy látom, hogy mindannyiunknak jó lenne - csúnyán mellé lehet fogni vele.
Van aztán a "gondatlan kommunikáció", amikor pl. a Te szócska és a 2. személy fölösleges használatával megbántom az egója érzékenységét valakinek, holott egyébként együttműködött volna velem az előállt konfliktus megoldásában. De így már nem fog, mert megtámadva érzi magát.
És ez ugyanaz, mintha félreértett, magára vett volna valamit, ami nem is neki szólt, vagy nem volt mögötte bántó szándék.
Köszi, nagyon kedves tőled, de az igazat megvallva, nem szó szerint igy van ez nálam, ahogy leirtam.
Az a baj, hogy nem tudom elmagyarázni.
Vagy kifejezni magam.
A lényege az lenne az Én esetemben, ahogyan ezelőtt is irtam, hogy ez egy sérelmem-saját- és ennek a megoldásán dolgozgatok.
Bevállalom.
Ja és nem igazán értettem a szavaidat, de többször elolvasom, aztán megértem.
Köszönöm.
Tudom már, úgy értettem, hogy megpróbálom beleérezni magam a másik helyzetébe, persze ez elvileg egy -egótlan- állapot, ezért is irtam, hogy ez nagyon nehéz.
Még gondolkodom...,látod ezért nem megy nekem ez, mert ezen GONDOLKODNI kell, Én meg érzek.
Én azt tapasztaltam, hogy bármilyen módon mondjuk el az észrevételünket a másiknak, ha a hallgató érzékeny, meg fog sértődni.
Az már egy következő téma, hogy az ember mitől válik érzékennyé a rá vonatkozó külső megfigyelésre. Akár Hermess által említett energiahiánytól, vagy általános negatív énképtől, stb. stb.
Az NLP-ben van egy olyan előfeltevés ( törvényszerűség, amit érdemes figyelembe venni), hogy:
A kommunikáció azt jelenti, amit eredményezett.
Vagyis nem az számít, hogy mit akarunk, hanem az, hogy mit váltottunk ki az emberből.
Na, de a jószándék!!!
Hogy is mondják? A pokolba vezető út is .....
Szerintem még fontos lenne pontosítani a kritika kifejezést. Ezért nem is használtam ezt a szót eddig, inkább: észrevétel, megfigyelés, visszajelzés.
Nekem is jobban tetszik az utolsó 3 szó.
Ezek tanitanak
GÖRCSOLDÓ
Közölj nyugodtan.
Akire nem tartozik:
úgysem érti meg.
(Fodor Ákos)
És már el is jutottunk a kritikától a karma fogalmához! :-)
"Ha úgy cselekszünk, hogy az boldogságot és sikert hoz másoknak, boldogság és siker lesz a karmánk gyümölcse." Vagy a másik megfogalmazás, helyén való cselekedet, jól működő észrevétel, visszajelzés, aminek az eredménye a fejlődés.
Ildikó, nagyon tetszik amit írsz!
Ha valakinek sérelme, fájdalma van, nem vezet előre ha ezt mélyítjük. Hiába hívjuk fel erre a figyelmet, ha nem befogadó, itt a szűk keresztmetszet. És okozhat jó karmát Hermess által megfogalmazott kicsit manipulációra hajazó kommunikáció, ahol az eredményesség a mérce, szintén.
valahogy hordoz akaratlanul is, valamiféle "ítélet"-et , még,ha szándékában nincs is ez benne esetleg..
-Khm Khhhm!Figyi!nyitva van a slicced!
-Miert sertegtsz?Szoval trehänynak tartasz engem?
Kepzeld nekem igy tetszik,es hogy te mit mondasz nem erdekel!
Különben is senki nem tett megjegyzest meg csak te!
Honnan veszed magadnak a bätorsägot hogy kioktass engem!
-Ok.Rendben!A Te döntesed.Tölem järhatsz nyitott sliccel ha igy jo Neked!
Szoval ilyen jätszmäkat eltem meg itt.
Hogy csak jelezni szerettem volna valamit es a mäsik kritikänak,tämadäsnak vette.
Kritika vagy jelzes?
Aki kapja a labdät,maga döntse el hogy mit kezd vele!
Üdv!Erika
Kincsek vannak itt. Tapasztalások.
Mint az Életben: sebek szakadnak fel, és sebek gyógyul/hat/nak...
Sebeket hordozok magamban, amire az egom rásegít. Egész lényem így egy nagy sebbé válik, sebesültként járok-kelek a világban.
Dehogyis akar engem a másik ember megbántani, hiszen ő is a saját sebével van elfoglalva - mégis sikerül! Ez az állapot aztán kardként működik az egymással vívott csatáinkban. Provokálom a harcot, mintegy vágyva, hogy megsérüljek, hogy sebeim még jobban fájjanak.
Hogyan gyógyulhatnék mégis?
Alá kell/ene vájni a sebemnek, ami csak az ego nélkül mehet.
Várnom kell. /Az egom türelmetlen, azonnal igazat szeretne magának./
Elfogadnom azt a sebet.
Nem reagálnom, ha valaki megsért, csak figyelni, mi lesz, mi fog történni.
Egyszercsak elindul egy MÁS energia.
Sebesült társatok: szeklice:-)
A seb és a gyógyító bölcs is, minden Te vagy...
Ne azonosítsd magad sebesültnek...
Csak tulajdonosa vagy egy fájó tapasztalásnak, ami először fáj, aztán tapasztalás...Helyére kerül.
Írj privit és beszélgessünk meditációkról, amik gyorsítják a gyógyulást - ha akarod...
Köszönöm. Írtam privit:-)
szeklice
köszi a bizalmat, még ma részletesen válaszolni fogok.
Kedves Katalin!
Mostanában, sőt pár éve rengeteg dolog történt velem.Sajnos rossz dolog.Akár mennyire szerettem volna a jót nem sikerült.Idén júliusban vissza kellett volna mennemNémetországba egy "közös"vállalkozást folytatni.Egyik este felhívott a Nővérem és azt mondte,hogy az unokaöcsém szerin maradnom kellene és nem visszamenni.Ezt akkor nem akartam tudomásul venni.Alapvetően nem az a feladós típus vagyok.Aztán július 9-én este jöttem hazaa családommal és a kisfiam szólt,hogy menjünkbe a játszótérre egy picit játszani.Aránylag késő volt de bementünk a gyerekekkel.A gyerekek a mászókás csúszdán kezdtek el játszani.Hívtak engem is.Nyár lévén levettem a papucsom és mentem.Amint felléptem a csúszdára megcsúszott egy picit a lábam.Léptem volna újra de fura érzésem volt.Mintha a bokámnális a térdem lett volna.Visszanéztem és hát mit mondjak.A bokám 180fokkal kicsavarodott.Szóltam a feleségemnek/aki a hátam mögött volt/,hogy eltört a lábam.Á ne hülyéskedj.Ledobtam magam a földre.Az egyik lábfejem felfelé, a másik lefelé állt.Jött a roham mentő és elvittek.A kórházban megállapították a ficamot és azt, hogy eltört a lábszár csontom.A ficamot visszarántotta az orvos a törést pedig begipszelték.Hét hétig volt gipszben a lábam amikor azt mondta az orvos,hogy leveszik a rögzítést,mert sorvad a lábam.A röntgen alapján a törés nem gyógyult és a bokám is kötött.Most azutam keresem,vissza a reikihez.Ezt a törést is jelnek fogom fel,hogy változtatnom kell.Köszönöm ezeket a mondatokat érdekes gondolatokat indítottak el bennem.
Talán én is a helyemre kerülök
a boka, meg a törés azt jelenti Te nem tudsz járni a saját utadon. Ilyen súlyos figyelmeztetést az kap, aki előtte a finomabb jelzésekből pl. itt a nővéred segítsége, nem veszi az adást.
Köszönd meg a betegséget, fogadd el. Tervezd át az életedet, akkor a fehér fény is segíteni fog. Lehet az reiki, prána-nadi, stb.
Minden ember saját életútjának a megvalósításáért, a saját fejlődéséért születik le. Ha nagyon letér az útról akkor először kisebb, utána egyre súlyosabb figyelmeztetéseket kap. Sokan aztán ilyenkor belemerülnek az önsajnálatba, a körülmények okolásába. Örülök neki, hogy Te jól vetted a leckét.
SZIA DRÁGA, VELED GYÓGYULOK
A Tiednél egészségesebb gondolkodásmóddal nem túl gyakran találkozik a magamfajta halandó...:)