Az öröm csak két fájdalom közti szünet... ...A motiváltság csak két motiválatlanság közti szünet :)

Ezek mind csak állapotok, először azt vedd észre, hogy ki az, aki motiválatlan, aztán ha még marad kérdésed, akkor rátérhetsz a miértre, de szerintem nem fog. :) Egyszerűen csak derengsz magad előtt, az a hatalmas nagy üresség, az az óriási nagy semmi, az űr vagy Te, ami olyan ijesztő most. De azért ijesztő csak, mert akkora, hogy lehetetlen felfogni:) Ezek a motiválalatlan állapotok a legmegfelelőbbek arra, hogy szembesülj önmagaddal, mert nem foglalkozol semmi "fölöslegessel". Persze meg van az alkotás helye és ideje is, de ha nem most, akkor ne törd magad. Magaddal utáltatod meg a dolgot, ha erőlteted, és nem megy. Te vagy az irány. Ha te meg vagy, akkor ezek a dolgok már mind benned vannak, hisz azt mondod, eddig mentek. Minden a csendből születik, ha te nem vagy csendes, és nyugodt, hanem azzal vagy elfoglalva, hogy na micsinálj, akkor megette a fene az egészet.

Ne akarj semmit kezdeni az életeddel, hanem arra jöjj rá, hogy az élet mit akar kezdeni veled. Ehhez csend kell, úgyhogy ne szalaszd el ezt a motiválatlan lehetőséget. :) Ezt tapasztalatból mondom, nekem is volt majdnem ugyanilyen blogom pár hónapja. Motiválatlan időszakom meg azóta is több száz szerintem, csak azóta nem rakom ki blognak, mert rájöttem, hogy motiváció csak motiválatlanságból születhet. Max hátráltatni tudom a folyamatot, ha közben azon görcsölök, hogy mitévő legyek. Ha motiválatlan vagyok, egy dolgom van: motiválatlannak lenni. Szenvedni a motiválatlanságban, hogy a szenvedésből megszülessen a csendes megértés, abból pedig az ihlet. Abból az alkotás, abból az öröm, az örömből a félelem, hogy elveszted az örömöt, a félelemből szenvedés és motiválatlanság, és hopp megint az elején vagy. Ne várj ettől többet, mert a többi csak giccs. Jó helyen jársz, csak élvezd :)