spiritosaurus teljes hozzászólásai | Önmegvalósítás.hu

spiritosaurus teljes hozzászólásai

Hozzászólás Edit link Comment Widget
jogi lépések helyett jógi lépések :D
2010. máj.. 30. vasárnap 17:30
/Mit kellene tennem??/

jogi lépések helyett jógi lépések :D

Szülőknek, partnereknek, gyerekeknek van köze ehhez, meg kell
2010. máj.. 30. vasárnap 17:27
/Mit kellene tennem??/

Szülőknek, partnereknek, gyerekeknek van köze ehhez, meg kell beszélni velük. A társadalomnak viszont már semmi köze ehhez. Attól, hogy a büntetőjogi bíróság elítéli egy ilyen oldal szerkesztőjét, semmivel sem kerül közelebb ahhoz, hogy a szülőkkel, partnerrel, későbbiekben gyerekkel könnyebb legyen megbeszélni. A szülők, partner, gyerek nem attól fogja megérteni a történteket, tanulságokat, hogy a bíró úgy dönt, hogy x százezer forint pénzbírságra ítéli a honlapszerkesztőt. Ez megint csak azt jelentené, hogy a pénzen múlik minden. Nem beszélve arról, hogy gyanítom a szerkesztőnek több pénze van ügyvédre, mint a sértettnek, tehát még nagy valószínűséggel meg is úszná az egészet. A jogi úttal pont jobban kitenné a hozzátartozóit, annak, aminek nem szeretné, mint azzal, hogy leül és megbeszéli velük.

Hannibálról meg annyit, hogy szerintem pont az olyan sorozatgyilkosoknak lenne szüksége a legnagyobb segítségre. Igaz az áldozatait nem hoznánk vissza a Földi életbe, de teszem azt bekerül a börtönbe, és megöl valakit, aki meg ártatlanul van bent? Ugyanott vagyunk. Ha halállal büntetjük, akkor meg leszületik újból, és majd más testben folytatja az öldöklést. Ugyanúgy nem oldottuk meg a bajt.

Ha engem akarna megölni Hannibál, szerintem hamarabb beszélném ki a kezéből a fegyvert, minthogy megmozdulna. :D Minden gyilkos azért öl, mert nem találja meg a szeretetet. Én tapasztalatból mondom, ha szeretettel nyitsz valaki felé, elfelejti az összes rossz szándékát. Pont tegnap történt, hogy belekeveredtem egy olyan társaságba, akik többnyire verekednek, rongálnak, balhéznak, ahol csak lehet. De azáltal, hogy tudom miért teszik, tudok feléjük úgy nyitni, hogy a szeretet jöjjön le belőle, ne az ellenségeskedés. Világ életemben féltem az ilyen az emberektől (és ilyenkor általában be is találtak), mert nem értettem miért teszik, amit tesznek. Amióta átlátom az ő helyzetüket is, és így viszonyulok hozzájuk, mellettem gyerekekké válnak, és úgy nyílnak meg nekem, ahogy senkinek. Életcélokról beszélnek, emberi kapcsolatokról, önmegvalósításról! Ha nem vagyok ott, akkor meg mindenki mástól hallom vissza, hogy már megint mit csináltak, kit vertek meg, kit húztak le. Mert egy olyan közegben, ahol nem érzik a szeretetet, ott ők sem fognak szeretettel állni a másikhoz. Ahol azt érzik, hogy különcök, mindenki utálja őket, ott persze, hogy megpróbálják erőszakkal felhívni a figyelmet, mert így elérik, hogy ha már nem is szeretik őket, de legalább észreveszik.

Hidd el, hogy igen is a szeretet, a tiszta lélek, és a megértés az, ami megoldja a dolgokat, nem a jogi lépések. Egyre jobban átlátom a dolgokat és minden tapasztalásom ezt igazolja :)

Azzal kezdtem a mondandómat legelőször, hogy engem is
2010. máj.. 30. vasárnap 16:18
/Mit kellene tennem??/

Azzal kezdtem a mondandómat legelőször, hogy engem is feltöltöttek a párommal pont ugyanilyen weboldalra. A tapasztalat meg van. És nem mentem jogi útra, viszont amíg azzal foglalkoztam, hogy húde dühös vagyok, beperelek mindenkit, addig voltak is olyan gondolataim, hogy jó itt hagyok mindent, mert ezt sose mosom le magamról. Azóta magasról teszek az egészre, nem érdekel. Igaz, nem pornográf jellegű kép volt, de a sok kis hülye, aki ott nézegette, egyből belemagyarázta, hogy az. És? Őszintén mondom, leszarom őket. Ez az egész egy játék volt, próbára tett, lejátszottam, szerintem nyertem, mert amíg meg nem láttam ezt az esetet, eszembe se jutott, hogy ez egyáltalán megtörtént velem.
És hidd el, a jogi dolgokat is tapasztalatból tudom, volt dolgom a magyar büntetés végrehajtással, 3 évig ültek az ügyemen, és nem miattuk fordult jobbra az életem, hanem mert én le tudtam játszani. Jogi útra akkor terel az ember, ha nem biztos magában, és abban, hogy el tudja rendezni önmaga a problémát. Aztán, ha megnyeri a pert, akkor húde megnyugodtam, hogy nem bennem van a hiba...

Az orvos pedig nem feltétlenül azt jelenti, hogy elmegyógyintézetbe zárják, egy szóval sem mondtam ezt, csak ez lett belőle kihámozva. Ha kiiktatom a társadalomból, jön a következő gyilkos, semmit nem oldana meg az se. Az orvos olyan ember kell legyen, aki rá tud világítani a gyilkos Önvalójára, és hidd el, akkor nem lenne ez, hogy "meggyógyul" és megy megint brutálisan embert ölni. Az elmegyógyintézet is kívülről keresi a megoldást, teletöm gyógyszerrel, persze, hogy az lesz a vége, ami. Ennél valóban előbbre visz a halálbüntetés... De egyébként meg a gyilkost csak azért hozam példának, hogy a legdurvább végletről közelítsem meg a dolgot.

A zsarolás meg addig tart, amig zsaroltnak érzed magad, úgy meg tényleg sose lesz se vége, se hossza. Pont ezért a Mi döntésünk, hogy mikor szállunk ki belőle. Ha nem vagy zsarolt, akkor a zsaroló is megszűnik zsarolónak lenni. Ha nem tud zsarolni, nem zsarol. Ez ennyi. Amíg Te jogi úttal zsarolod, addig ő is visszazsarol mással, és így tényleg addig zsaroljátok egymást, míg egyszer csak rossz vége lesz, ami tökre nem lett volna, ha fogod és kiszállsz az egészből. Addig képes csak más alakítani az életedet, amíg hagyod neki. Rá lehet fogni a parasztra, hogy miatta van, mert feltöltötte a képet, és akkor sose bocsátunk meg se magunknak, se a másiknak. De lehet azt is mondani, hogy nem érdekel a paraszt, örüljön, ha ettől örül, én meg örülök tovább annak, ami nekem örömet okoz.
Szerintem :) És igen, a szép tiszta lelkem okozott már problémákat, de azokon a problémákon is átsegített a szép, tiszta lelkem. :)

Az a baj a törvényekkel, hogy azoknak lett kitalálva, akik
2010. máj.. 30. vasárnap 13:53
/Mit kellene tennem??/

Az a baj a törvényekkel, hogy azoknak lett kitalálva, akik kitalálták. Maguknak alkották kiskapuk gyanánt. A törvények nagyjából semmire se tudják a megoldást. Bezárnak egy gyilkost életfogytiglanig, mit oldanak meg? El lesz zárva, megőrül odabent még jobban. Ha érző emberek alkották volna a törvényeket, akkor börtönök helyett a bűnözők orvosokhoz kerülnének, ahol kigyógyítják abból a nyavalyából, aminek eredményeképpen bűncselekményt követ el. Ha Unlucky bepereli az oldalt, ahova feltöltötték, akkor max kiszabnak az oldalra egy pénzbüntetést, amit gondolom fél zsebből kifizet, mert naponta több ezer látogatójuk van, simán megtehetik. Ha nem pénzbüntetés, hanem teszem azt szabadságvesztés, akkor ha felfüggesztett, akkor elkezdi egy másik tárhelyről üzemeltetni, ha letöltendő, akkor meg folytatja, ha kijött. Kiszabunk nekik büntetéseket, amihez semmi jogunk ugyanúgy, mint neki a bűncselekményhez. Ugyanúgy más felett ítélkezünk, mint maga az elkövető. Büntetni eredményesen csakis az élet tud. Annyi energiát nem ér az egész, pláne a magyar igazságügy esetében, akik évekig ülnének egy ilyen ügyön.

Pont ezért vannak a problémák, mert mindegyiket kívülről beavatkozva akarjuk megoldani. Csak ez több ezer éve sehova sem vezet...

Nincs olyan, hogy vesztes pozíció, amíg a vita megy, addig a
2010. máj.. 30. vasárnap 13:40
/Mit kellene tennem??/

Nincs olyan, hogy vesztes pozíció, amíg a vita megy, addig a pozíció mindkét fél esetében stagnál. Előrébb lépés akkor történik, ha az egyik elfogadja a másik álláspontját is a magáén kívül. Ekkor pozicionálódik egy lépéssel előrébb a helyzet.
De ezt Hajdu is megtette azzal, hogy az eszméiről megfeledkezve egy önálló hozzászólást írt, és Ti is a tapsviharral :)
Ez a lényeg :)

Mármint melyik szónak, a tapsviharnak? Akármilyen furcsa, én is
2010. máj.. 30. vasárnap 12:21
/Mit kellene tennem??/

Mármint melyik szónak, a tapsviharnak?

Akármilyen furcsa, én is adnék egy pozitív tartalmú tapsvihart Hajdunak azért a hozzászólásáért, amire a tapsvihar szót kapta.

Tény, hogy eltértünk a témától, de ettől függetlenül nem írt hülyeséget. Tényleg ugyanúgy tanulási lehetőség nekünk az is, amit ő csinál. meg maga a blog is.

Az is igaz, hogy ilyenkor tényleg nyithatnánk új blogot, amiben az eredetiből kiforrott témát boncolgatjuk és nem az eredetit, de én ettől függetlenül semmilyen felhangot nem éreztem.
Annyit látok, hogy mindenki egy saját maga felé irányuló támadásnak veszi a másik hozzászólását, aztán ez vitához vezet. Lehet velem is veszekedni, hogy ez eszmecsere, nem vita, de szerintem vita. Az eszmecsere addig eszmecsere, amíg nem érzünk benne támadást magunk ellen, amint így érzünk, onnantól mi is támadunk visszafelé, és az eszmecsere átmegy vitába. Arról nem is beszélve, hogy eszmével csak reagálni lehet, mint ahogy már szó esett a reakció, és akció különbségeiről. Egy eszme mindig a múltban belénk raktározódott következtetés, amit utána felhasználunk más helyzetben reakcióként, mivel ott van bennünk már, nem kell vele foglalkoznunk, hogy akciót formáljunk, egyszerűen csak hagyjuk, hogy előjöjjön az emlék reakcióként. Ez tényleg egyszerűbb, csak akárhogy nézzük, vitához vezet, mert az eszmék személyiségfüggőek. Akinek épp hasonló személyisége dominál, mint a miénk, az egyet ért, mert neki is egyszerűbb, aki meg támadásnak veszi az épp aktuális eszménket, annak meg az az egyszerűbb, hogy nem gondolkodik el rajta, hanem hagyja, hogy a saját eszméi felbukkanjanak reakcióként, és máris kész a vita.

Hajdu tapsviharos hozzászólásában végre nem egy reakciós eszmét, hanem mondanivalót láthattunk, úgyhogy szerintem igenis megérdemelt egy pozitív visszajelzést.

Nem kell mindig ledegradálni minden hozzászólását. Ami vitához vezet, az mindig Hajdu eszméi, mert nagyrészt ellenkeznek a többi itteni eszmével. De ha nem eszmékkel dobálóznánk, akkor szerintem tök frankón működne minden. És ebbe beletartozik, hogy ha valaki egy választ ad reakció helyett, akkor simán megérdemli a tapsvihar szót. Meg kell tanulnunk elismerést is tanusítani, nem csak kritizálást.
Ha valaki fejlődést mutat, ne toloncoljuk vissza a fejlődés előtti állapotba, mert azzal magunkat is oda toloncoljuk arra a szintre.

Úgyhogy, Hajdu Miklós, a tapsviharos hozzászólásod igen is elismerést váltott ki belőlem, látom rajtad a fejlődést, akármennyire is nem értek egyet egyes eszméiddel a magam eszméi miatt :D De egyszer úgy is rá kell jönnünk, hogy nem az eszmék tesznek minket emberekké :)

Már megint az egészből az lett, hogy valaki segítséget kér, és
2010. máj.. 29. szombat 16:00
/Mit kellene tennem??/

Már megint az egészből az lett, hogy valaki segítséget kér, és mindenki egymással veszekszik, ahelyett, hogy a témával foglalkozna, és hozzájárulna, hogy ne érezze magát kellemetlenül.

Hajdu, szerinted nem elég tanulság neki maga a szituáció, a bűntudat, és a félelem? Miért kéne még pluszba a megszokott szülői büntetésket is a nyakába önteni? Azzal maximum a szülei saját maguknak meg nem bocsátott bűneiért vezekelne a sajátjai helyett...

Unlucky, Te meg ne törődj az egésszel! Engem is feltettek párommal a "csibef*sz" nevű varázslatos oldalra, de tudod mit? Büszke vagyok rá. Én nem fenyegettem őket jogi lépésekkel, a jog is annyira képes, hogy a felszínen ítélkezik, miközben a valódi okokról fogalma sincsen, mert nem is lehet, hisz nincs hozzá köze sem. Nem is tudod őket beperelni. Ne ezzel foglalkozz. Én személy szerint írtam nekik egy kommentet magam alá, semmi fenyegetés, agresszió, vagy követelem, hogy vegyék le, pusztán gratuláltam az intelligenciahányadosukhoz. Ha nekik ez a szórakozás, hogy napi 0-24-be nézik egy idióta weblapon, hogy ki tölti föl a legmegbotránkoztatóbb képet, akkor egészségükre. Azóta kb 1-szer néztem meg, hogy mi történt a képemmel, az írásom óta meg se nézték szinte, előtte meg csámcsogtak ott százan. Világíts rá a saját hülyeségükre, és már sem találják olyan viccesnek. Ameddig minden nap felmész megnézni, hogy már megint milyen kommentet írtak a képed alá, meg mivel hordtak le, addig persze, hogy bűntudatod lesz, mert egyszerűen nem hagyod magadnak megbocsátani a helyzetet. Szórakozzanak, ha nekik így megy. Hidd el nekem, visszakapják az élettől sokkal nagyobb pofon formájában ezt még. És akkor majd magukba néznek, hogy vajon mi lehet a baj. Ha meg nem, és folytatják, akkor kapnak még nagyobb pofont. Ez így működik. Röhögd ki őket, és meglátod, semmi baj nem lesz az egészből. És ha a szüleid ezt nem értik meg, akkor velük viszont beszélgess erről. Megtetted, amit megtettél, ilyen voltál akkor, visszafordítani úgy sem tudod se Te, se Ők, se a szobafogság, se a büntetés, se semmi. Egy dolgot tehetsz, hogy túlteszed rajta magad, és lezárod magadban. Nem követtél el semmi rosszat, élted az életed, ők meg ezzel élik. De éld is tovább, és akkor ők is élik. Nem fognak rajtad évekig csámcsogni, naponta több képet töltenek fel, és ha csak nem adod alájuk a lovat, akkor 3 nap múlva már nem érdekli őket, csak az új. Ha mozgásban vagy, senki sem talál meg, ha viszont leragadsz ezen a problémán, akkor mindenki számára csak egyre és egye sebezhetőbb leszel, és tényleg maximum csak egye több oldalon fogod magad viszont látni. Inkább legyen egy, amiből tanultál és ennyi.

Remélem, segítettem. Ne add fel semmiképp! :)

Naggyon jóóó :D:D Hála Istennek vizuális alkat vagyok, úgyhogy
2010. máj.. 28. péntek 00:01
/Mivel tölti az idejét egy megvilágosodott?/

Naggyon jóóó :D:D Hála Istennek vizuális alkat vagyok, úgyhogy most nagyon jót nevettem Istenen :D

Most olvastam egy újságban, hogy találtak valami bolygót, amivel
2010. máj.. 27. csütörtök 23:38
/Mivel tölti az idejét egy megvilágosodott?/

Most olvastam egy újságban, hogy találtak valami bolygót, amivel nem tudom már mivan, de az, hogy 2000 fényévre van, arra emlékszem. Tehát ha ott lenne élet, és mondjuk lenne egy olyan távcsövük, amivel tökéletesen ellátnak a Földig, akkor ők jelen pillanatban látnák körülbelül Jézus felcseperedését, és a jelent majd csak 2000 év múlva. Náluk tehát a mi múltunk még jelenként van érzékelve. Szóval tudományos magyarázat is van rá, hogy hogyan létezhet a múlt is jelenleg folyamatosan. Minden csak nézőpont kérdése.

A Föld állapota meg már anyag és tér. Ha az időt elvetettük, mint jelenséget, akkor tér sincs. Nem változik vissza a Föld állapota, hanem abban az ezer évvel ezelőtti korban a Föld olyan. Most meg ilyen. Ha oda születsz vissza, akkor ott nem fogsz már azon agyalni, hogy vajon a "jövőből", ahonnan jöttél, mennyire volt lerombolva a Föld, mert azt a mostot fogod elfogadni életednek. Jó esetben persze :D

ezt az egymás álmaihoz akartam írni, nem tudom miért ide rakta .
2010. máj.. 27. csütörtök 23:24
/Mivel tölti az idejét egy megvilágosodott?/

ezt az egymás álmaihoz akartam írni, nem tudom miért ide rakta ...