spiritosaurus teljes hozzászólásai | Önmegvalósítás.hu

spiritosaurus teljes hozzászólásai

Hozzászólás Edit link Comment Widget
"A véleményedet úgy közölted, hogy az én írásomból szúrtál
2010. jún. 07. hétfő 23:04
/Önvédelem/

"A véleményedet úgy közölted, hogy az én írásomból szúrtál bele részleteket. Ezzel a figyelmetlen olvasó úgy értelmezheti, hogy az én véleményem azonos a tiéddel. Ez nem mindig van így."

A figyelmetlen olvasókkal miért foglalkozol? Én sem akarom, hogy azt higgyék ugyanaz a véleményünk, és versengeni sem áll szándékomban veled. Ismét egy mögöttes szándékot gyártottál a cselekvéseim mögé. Még csak megsértődni sem sértődtem meg. ("nem tudhatod, hogy én mit gondolok bármiről is") Tökre helyén van, hogy neked dupla annyi élettapasztalatod van. Ezt sem én hoztam fel úgyhogy megint nem tudom miért gondolod, hogy én akarnék veled versenyezni. Az hogy hogyan beszélek a tapasztalataimról meg szerintem pont ebből a korkülönbségből adódóan ugyanúgy teljesen az én dolgom, mint ahogy a tiéd, hogy mikor nyitsz blogot. Abba sem kötöttem bele, csak hoztam egy példamondatot, ami ugyanaz a reakció lenne, mint amit te nyilvánítottál a cigány gyerekes szituhoz. Egyébként meg tök a Te dolgod, hogy mikor nyitsz blogot. De ilyen erővel tökre az ő dolga, hogy mikor akar rabolni. De ha nem védekezel, akkor nincs kit támadjon. A harchoz két ember kell. Ha tudatosan jelen vagy, és nem reakcióként védekezel, akkor Te túl vagy az emberi mivolton, ő aki nincs, és reakcióként támad innentől kezdve nem tud harcolni, mert nincs kivel. Ez az igazi önvédelem. Ezért mondom, ha nem a példamondaton ragadsz le és nem alkottál volna megint támadásokat, akkor észrevehetted volna, hogy egyet értettem veled, aztán elmondtam a plusz véleményemet, versengés nélkül, nem azzal a céllal, hogy azt a látszatot keltsem, hogy egyezik a véleményünk. A kettő együtt nem is tudom, hogy gondoltad, hogy működik.. Az egyetértés nem jelenti azt, hogy egyezik a teljes vélemény. De ez tök helyén van, nem vagyunk ugyanazok. Én speciel szeretem, ha valaki olyat mond, amivel egyet tudok érteni. Titkoljam el, és szálljak inkább szembe veled ténylegesen? De ha egyszer nem akarok? Nem akarok veled versengeni!

Kommunikálni szeretnék. És azért kérdeztem, hogy hol laksz, mert beszélgetnék veled személyesen egyszer, ha partner vagy benne, mert már ez frusztrál sokkal jobban tényleg, hogy itt nem látjuk egymást, csak a karaktereket és azt képzelünk minden írás mögé, amit az épp aktuális személyiségünk kitalál. Írok valamit és elég ha egy valaki támadást lát mögötte, utána már megjelenik a védelem, és tényleg vitába megy át meg versengésbe. Mert ugye te is, én is, meg mások is nehezen tűrjük el, hogy a másiké legyen az utolsó szó.. De ez nem versengés. Csak megnyilvánulni akarás. Mert igazából tök megtarthatnánk magunknak minden gondolatunkat. Írnánk blogokat, aztán mindenki elolvassa és nem ír semmit, csak meditál rajta. De ezek szerint még nem tartunk ott, hogy a megnyilvánulni akarás ne mocorogjon bennünk. Pedig azt is tisztázni kell majd a teljes tudatosságunk eléréséhez. Szerintem.
De én most lefekszem, mert álmos vagyok. Jóéjszakát mindenkinek!

"1. és legfontosabb: Ne kérdezze meg. Ne szólítson meg, nem
2010. jún. 07. hétfő 20:13
/Önvédelem/

"1. és legfontosabb: Ne kérdezze meg. Ne szólítson meg, nem vagyok én óraoszlop. Vegyen magának órát. Úgysem ismeri a számokat, fölösleges megtudnia."

Ilyen erővel Te ne nyissál blogot. Ne kérdezzél, ne mondjál semmit. Nem vagyunk mi filozófikus segélyszolgálat, hogy minden ami Téged érdekel, ahhoz mi hozzászóljunk. Menjél ki az életbe és tapasztald meg az internet nélkül azt amiről beszélünk, beszélsz.

Szerintem a két reakció semmiben sem különbözik egymástól...

Én meg Kerepesen nőttem fel, a kertünk mögötti domboldal egy az egybe cigánytelep, kb 100 család él ott (számold ki az hány ember az ő kasztjuk esetében), engem is akartak leszúrni, engem is raboltak ki, verték is véresre az arcomat 3 az 1 ellen....

Az a baj, hogy azt hiszed csak neked vannak tapasztalataid, és mindenki más rajtad kívül csak beszél a levegőbe tapasztalatok nélkül, pedig nagyon nem. Meg van nekem is a tapasztalatom a támadásokkal kapcsolatban, ne aggódj... És amíg előítéletesen álltam hozzájuk, be is találtak nap mint nap. Mert megláttam egyet, és a félelem rögtön védelmi üzemmódba kapcsolta az agyamat. Ha meg védelem van, jön a támadás is. Amióta nem a félelem irányít, ha meglátom egyikőjüket, hanem tudom, hogy ugyanaz az Isten van benne is, mint bennem, csak még jobban elrejtőzve, és így is kezelem őket, érdekes nem támadnak meg. Évek óta még csak belém se kötöttek, sőt messziről köszönnek nekem azok, akik előtte lépten nyomon támadtak. Addig támadnak, amig van mit támadni.

Végül, de nem utolsó sorban abszolút nem állt szándékomban igazolni semmilyen elképzelést. Közöltem a véleményem. Már megint.. És már megint bocsánat, ha benned ez bármiféle ellenszenvet váltott ki. De ha valamit káosznak érzel, szerintem ne engem okolj érte... Miért olyan nehéz elhinned, hogy nem akarok semmit elhitetni, meg igazolni, hanem egyszerűen közlöm a véleményemet a tapasztalataim alapján? Nem lehet, hogy te akarsz elhitetni velem dolgokat, meg igazolni a magad igazát?

És csak még egy kérdés: Hol laksz Te most Miki?

Még a végén egyetértünk Miki :)
2010. jún. 07. hétfő 17:41
/Önvédelem/

Már az nem jó, hogy megnevezzük az egot. Azzal, hogy itt mindannyian beszélünk az egoról, már azzal létrehozzuk a nemegységet. Igazad van, az egora szükség van. Nem elpusztítani kell, hanem megértetni vele, hogy nem csak ő van. Sőt, azt, hogy ő nincs is. Ego akkor keletkezik, ha létrehozzuk. Alapjáraton egység van. Nincs se én, se Én. Én nélkül nem lenne az én se, és én nélkül se lenne az Én. Pontosan mi teremtjük meg ezzel a berögzült egoszöveggel az egot magunk ellen, és ebben is igazad van, önmagunk ellen harcolunk ebből kifolyólag naphosszat. De akkor már tovább viszem a gondolatodat. Mert szerintem ebből kifolyólag már maga támadás és védelem sincs. Önvédelem addig van, amíg támadás van. De a támadásokat is mi magunk csináljuk. Feljebb említetted a példát, hogy a villamosnál megkérdezi a cigány gyerek az időt. Tegyük fel, hogy igaz, hogy 95 %-ban rablásra mennek. Ezt az agyad eltárolja, és ha teszem azt jön egy, aki pont a maradék 5 %-ba tartozik, és tényleg csak az idő érdekli, te meg elhajtod, hogy nincsen se telefonod, se órád, aztán magadban azt gondolod, hú most megtámadtak, de megvédtem magam. Közben fogalmunk sincs róla, hogy valójában miért kérdezi meg az időt, de azzal, hogy reakció szerűen védekezünk, máris megalkottuk a támadást magunkkal szemben, pedig lehet, hogy nem is az volt. Szóval még egy egyetértés: az igazi önvédelem tényleg az, ha már nem ér támadás. Ez viszont csak nézőpont kérdése. De ha megnézzük, hogy se támadás nem létezne védelem nélkül, se védelem nem létezne támadás nélkül, és mindezek egyike se létezne nélkülünk, akkor megint ott tartunk, mint az ego-nál, hogy valójában semmi sem jó vagy rossz, támadás vagy védekezés, ego vagy önvaló, én vagy Én, hanem minden EGY-ség.
Ezért vannak a félreértések is ezen a fórumon, mert ha nincs is támadás, akkor is csinálunk egyet azzal, hogy védekezünk az ellen, ami nem is volt támadás. Ha pedig védekezés van, akkor már támadás is, és megbomlik az egység.

És ezzel nem "eltalálni" akartalak, még mielőtt megint a fejedbe
2010. jún. 01. kedd 13:08
/Az áldozat!/

És ezzel nem "eltalálni" akartalak, még mielőtt megint a fejedbe veszed :) Sőt, soha nem akartalak "eltalálni", nem tudom ez neked honnan jött. Minden esetben a kommunikáció volt a célom, mint ahogy neked is. Eszembe sem jutott, hogy mi itt egymást "eltalálgatni" akarnánk.

"fizikai sík"
2010. jún. 01. kedd 13:05
/Az áldozat!/

Szóval te rég túl vagy a "fizikai síkon" való evickélésen?

Ha túl lennél, nem állítanál ilyet, még csak meg sem fordulna az elmédben, mivel maga az elme a "fizikai sík". Ha túl lennél, nem írnál ide egy mondatot sem. Ha túl lennél rajta, már nem is látszanál a tükörben... A "fizikai síkon" akkor vagy túl, ha meghalt a jelenlegi tested a Földön.

Pont Te beszélsz az EGY-ségről mindig.
Ha annyira tisztában lennél az EGY-séggel, akkor rádöbbennél, hogy nincs is "fizikai sík", mint ahogy szellemi sík sincs, EGY VAN és kész. Minden síknak az összessége van. Ez az EGY-ség.
Azt sem állítanád, hogy Te feljebbi szinten állsz, mint én, mert minden, ami "szint", az már egy "fizikai síkon" elképzelt valami. Azzal, hogy szintekről beszélsz, pontosan a "fizikai síkodhoz" láncolod magadat. (És ezzel meg is töröd az EGY-ségedet)

Hidd el, nem vagy túl még a fizikai síkon :) Én sem, csak én tudom is magamról, nem állítom az ellenkezőjét..

És akkor most húzz fel kérlek a szintedre Mester :)

Ja és még egy gondolat...
2010. máj.. 31. hétfő 14:58
/Az áldozat!/

A "szenteskedő álszentek"-kel megihlettél Miklós. Mivel hogy a szenteskedő álszentséget is te űzöd itt. Jössz itt a mártír szöveggel, hogy feláldozod magad azért, hogy mi tanulhassunk belőled, közben nagyon nem.
Ha valóban oly önfeláldozó lennél, mint mondtad, nem vágnál vissza minden egyes mondatra kőkemény agresszióval, sőt sehogy. Jézus (Te hoztad őt példának) szó nélkül tűrte, hogy keresztre feszítsék, ha Te is önfeláldozó vagy, akkor Te is szó nélkül tűröd (ha már indítottál egy blogot, amiben rólad legyen szó), hogy mi itt téged "kibeszéljünk". Ellenkező esetben csak Te teszed magad a saját áldozatoddá, aminek köze sincs az általad említett önfeláldozáshoz, mert valójában az motivál, hogy Te légy a középpontban.
Szóval szerintem tegyél pontot az ügy végére, ha már ekkora szentlélek vagy, hogy feláldozod önmagad, és nézz magadba, miért érzed kényszerét annak, hogy feláldozd önmagad, ha senki nem kért meg rá... Jézusról már élete során is keringtek a messiás szövegek, így ha szerinted tényleg feláldozta önmagát (szerintem még mindig nem), akkor neki volt rá oka. Neked szerintem nincs, úgyhogy felejtsd ezt el

Az mp3 meg fölösleges, hidd el, hogy nem az mp3 miatt fogom
2010. máj.. 31. hétfő 14:22
/Az áldozat!/

Az mp3 meg fölösleges, hidd el, hogy nem az mp3 miatt fogom megérteni az áldozat és az önfeláldozás különbségét. Mint ahogy neked sem mp3-aktól, meg blogoktól kéne elvárnod, hogy tudást adjon, hanem Önmagadtól.

Szerintem olyan nem is létezik, hogy más áldoz fel minket. Minde
2010. máj.. 31. hétfő 14:17
/Az áldozat!/

Szerintem olyan nem is létezik, hogy más áldoz fel minket. Minden esetben magunkat áldozzuk fel. Csak ha rossz cél érdekében, akkor utána másokra hárítjuk a felelősséget, hogy ők áldoztak fel, nekem közöm sincs ehhez. Míg ha jóért áldozzuk fel, akkor máris dülled a mellünk, hogy én önfeláldozó vagyok, és mekkora hős. Ez pikkpakk megnyugtat, és eltereli a figyelmedet arról, hogy miért lettél "önfeláldozó".

Az önfeláldozás az áldozattá válás kényszerérzetéből fakad. Jézus (de ezt már leírtam) nem miattunk ment a keresztre. Semmilyen önfeláldozás nem volt benne. Ezt a Biblia költötte mellé, hogy önfeláldozása miatt meghalt értünk, úgyhogy legyünk mi is önfeláldozók mindenkiért... Ez humbukk... A keresztre menetele önmegvalósítás volt, nem önfeláldozás.

"Teret ad meglátni ki az aki ugyan azt szajkózza magán megmutatva, hogy változásra alig van képessége, s csak ugyan azon szidalmakat szórja, észre nem vévén, hogy szenteskedő álszentsége mögötti valódi problémához nekem alig ha van közöm."

Ilyen alapon nekünk sincs közünk a te problémádhoz, minek indítasz blogot magadról, minek "áldozod fel" önmagad? Azért mert áldozatnak érzed magad. De mondom ezen vitázhatunk napestig, úgyse vezet sehova, mert ilyen téren ezek szerint egy szinten vagyunk. Nekem még el kell fogadnom a Te nézeted, mint ahogy Neked is az enyémet.

És akit lehordtál a sárga földig, amiért lezárta a témát maga részéről, azért hordtad le, mert Te magad képtelen vagy így lezárni egy topikot, hogy na én most visszavonulok, és nem dobálom az eszméimet tovább a másikra, hanem megpróbálom magamban feltárni az okokat, nem blogon keresztül. Pedig szerintem ez sokkal inkább önfeláldozás, mint az, hogy "gyertek csámcsogjatok rajtam". Utóbbit én képmutató álönfeláldozásnak tekintem, de nyilván ezt is még a magam képmutatásai miatt.

Egyetértek az előttem szólóval. Áldozat akkor vagy, ha Te annak
2010. máj.. 31. hétfő 13:26
/Az áldozat!/

Egyetértek az előttem szólóval. Áldozat akkor vagy, ha Te annak tekinted magad. Tudom, mert sok helyzetben tekintem még én is annak magamat, és olyankor azzá is válok napokig, és gyártom az elméletek, hogy mindenki ellenem van. Nem mondom, hogy Te is ezt csinálod, de én úgy érzem, nyilván azért, mert mint írtam én is belehuppanok még ebbe a csapdába gyakran. De ahogy látom, Te sem tudsz elszakadni ezektől a dolgoktól, mert folyton nyitod az új blogokat, amik rólad szólnak, hogy "natessék most kivesézhettek". És én tudom, hogy valójában ezek a blogok is rólam szólnak, meg mindenkiről, nem konkrétan rólad, és értem is, amit mondasz, hogy Te csak tanulsz, Mi is csak tanuljunk szépen.

"Valójában a vád amely folyamatosan ér, hogy tudniillik zárkózott vagyok, megcáfoltassék ezúton."

Az, hogy Te ezt vádnak tekinted, pontosan azt jelenti, hogy valami igazságtartalma kell, hogy legyen. Nem kifelé, ezt már mindnyájan tudjuk, hogy kifelé nem vagy zárkózott, de befelé Magaddal szemben az vagy. (Nyilván én is még, mivel észreveszem Rajtad, de ez a tanulás:))

A horoszkóp linket nem olvastam el, mert nem hiszek a horoszkópban. Magamban hiszek, nem abban, hogy valaki a horoszkópom alapján alkot rólam egy általánosítást.

Ilyen szinten egyet értek, bár ez már nekem nagyon ezós, de
2010. máj.. 30. vasárnap 17:59
/Mit kellene tennem??/

Ilyen szinten egyet értek, bár ez már nekem nagyon ezós, de értem a gondolatmenetedet :)

De azzal, hogy egy gyilkossága után ráerőszakoljuk a halálbüntetést, szerintem még nem tanulja meg a leckét. Ugyanúgy gyűlölettel fog állni az élethez, a halálhoz egyaránt, és nem fogja megtanulni, ezért mondtam, hogy ugyanúgy folytatná az öldöklést egy másik testben. Szerintem.
De ha még a halálbüntetés előtt találkozna valakivel, aki szeretettel tud viszonyulni az irányába (márpedig a büntetés végrehajtás senkihez nem viszonyul szeretettel, ez is tapasztalat) akkor talán elfogadná magától is a halálbüntetést, és akkor tényleg elérte a célját. Ha csak kiszabjuk rá büntetésként, akkor ugyanúgy a gyűlöletet viszi magával a halálba, és csak akkor értük el a célunkat (legyen az akármi), ha szeretettel, örömmel megyünk a halálba.
De ez is csak a szerintem oldal :)