Tudom, hogy ezt nem akarod magad mellé, ne az én torkomnak ess a nagybetűkkel :D:D

Én csak próbáltam az általad férfiaknak szólított közösség nevében írni. Nem azt mondtam, hogy akarj ilyet magad mellé, hanem hogy kénytelen vagy elfogadni, hogy manapság nagy általánosságban ez van. Ettől még keresheted az igazit, csak annyira próbáltam meg rávilágítani, hogy amíg nem vagy meg az igazi nélkül, mert Te magad nem vagy még az igazi, addig egy idő után mindenkiben meg fogod látni, hogy mi nem az igazi benne, és miért van okod kérdőre vonni, meg mást elvárni tőle, mint ami. Ha meg már Te az igazi vagy, utána meg már nem feltétlenül látod már majd szükségét, de az egy másik kérdés, megkaphatod ajándékba ugyanúgy, mint ahogy amúgy is ajándékba kapsz mindig mindenkit, akivel összehoz az életet. Ezért mondtam, hogy szerintem ne arra fordítsd az energiát, hogy megtaláld az igazit, (úgyis mindig ugyanolyat fogsz kifogni, ha Te magad nem változol), hanem hogy Te az igazi legyél. :)

Akárhogy is nézem, nekem úgy tűnik, hogy azért Te sem voltál mentes az elvárásoktól ebben a kapcsolatban. Az meg már úgy nem igazán kapcsolat.
Ez vica-versa helyzet volt. Ő elvárta, hogy döngesd az ajtót, Te meg belementél a játékba, és elvárva, hogy kinyissa, döngetted.
Tévedés, hogy nem volt meg mindkét játékos a játékhoz :) Ez egy tök klasszikus férfi-nő játék volt, nem értem mi bajod a szerepekkel. A legtöbb kapcsolat így néz ki.. A legtöbb kapcsolatnál áll a szekér, ne aggódj. Nagyon ritka, hogy mindkét fél tudatosan fejlődik, és segít fejlődni a másiknak. Kár ezen úgy kiakadni.

Aminek magadat hiszed, az is csak egy szerep. Ha Te a szereptelenség szerepét választod, az ugyanúgy egy szerep. Ne úgy állj hozzá, hogy innentől nem játszom szerepeket, ne aggasátok rám őket, mert ez egy kicsinyes "a másik a hibás, nem én" hozzáállás. Ami egy felelősségteljesebb lépés, hogy innentől tudatában leszek a szerepeknek, amiket elém sodor az élet. Mert nem a szerepekkel van a baj, hanem hogy azonosítjuk velük önmagunkat. Nem az a baj, hogy a tudat megtestesül valamilyen szerepben, az életben mindennek és mindenkinek megvan a szerepe minden egyes pillanatban. Tegyük fel, hogy mondjuk Stalone még most is Rocky Balboának hiszi magát. Az a baj, hogy megírták a Rockyt vagy hogy Stalone 20 éve annak képzeli magát? :)

Félreértettél, nem azt mondtam, hogy a közösség felesleges, sőt szerintem az emberiség nagyobb csoport is, mint azok, amikről te beszélsz, de akkor inkább úgy fogalmazok, hogy mind ugyanannak a tudatnak vagyunk a manifesztéciói, se nem magyarok, sem semmi mások. Ez a társadalom szükséglete, hogy népekre szakadjon az emberiség, és tökre nem természetes szerintem, onnantól kezdődött, hogy az ember ki akarta sajátitani a Föld egy darabját, ez beteges, nem természetes szerintem, de te tudod... a rák pont ugyanezt csinálja az emberen belül, az se természetes szerintem, mert nem születsz rákosan, de mindegy. Szóval azt mondtam, ameddig egyénként nem érsz el valamit, addig hiába gondolkodsz közösségbe. Egy közösség akkor működik, ha olyan egyének alkotják. Hiába minden közösségi összefogás, ha beteg emberek alkotják a közösséget is, mint azt is ami ellen összefognak. Itt buknak el a szabadságharcok. Olyan emberek harcolnak a szabadságért, akik belül nem szabadok, szóval azt sem tudják milyen szabadnak lenni, ergo délibábokért harcolunk, ideákért, amikről még csak tapasztalatunk sincs. Tök természetes.. :D És szerintem nincs olyan feladat, ami közösség nélkül ne lenne megoldható. A segíts magadon, Isten is megsegít nálam mindig működik. Ráadásul a bukás is egy megoldás, esély rá, hogy újra felállj, bukni meg lehet egyedül is, sőt inkább bukjak egyedül, minthogy egy közösséget is magammal rántsak... Szóval amíg magaddal nem vagy egy "egységes közösség"(erre most nem tudtam jobbat kitalálni), addig milyen közösségi ideákról álmodoznál? Persze árvíznél működik a közösség, mert az úgy jön, hogy nincs időd egós gondolkodásra, ott vagy zsigerből teszed a dolgod, tudatos vagy, és tudatosan is cselekszel, vagy kapsz egy leckét, hogy hogy kell elengedned egy élet munkáját és végignézni, ahogy elviszi mindened a vízözön. De ott is mindkét döntéshez te kellesz egyénként. Hogy melyik döntés mellett kötelezed el magad, azt már csak nem a közösségre bízod, hannem magadra, legalábbis én nem szeretem, ha mások befolyásolnak. Ha nyerek, ha vesztek, mindegy, csak miattam legyen, ne legyen utána senkire fogni. Ezért mondtam, hogy ezt a magyar dolgot nem hoztam volna bele egy elköteleződéses témába, mert én személy szerint baromira nem érzem magam elköteleződve a magyarság iránt. Ugyanúgy büszkén tudok tekinteni bármelyik nép bármelyik tagjának, vagy közösségének nagy tetteire, mintha egy magyar tenné, nem hiszem, hogy bármelyik népnek lehetne nagyobb feladata annál, minthogy a népességének minden egyes tagja ugyanaz a tiszta lelkű és megbékélt ember legyen. Ennyi feladatunk van, és ha ezzel megleszünk, akkor majd tényleges közösség születik, bolygónyi, univerzumnyi, mindeségnyi, nem érdekcsoportok, meg népek láthatatlan vonallal elválasztva egymástól...

Szerintem egyszerűen csak túl görcsösen akarod a változást. Ebben a nagy spiritualitásban is már olyan túlzások vannak, hogy ihajj. Nem kell ennyi blokkoldás, meg kidolgozás, meg előző élet fürkészés, meg ilyen, meg olyan meditáció, ez is csak egy a téves hiedelmek közül. Lazíts! :) Én már alig "meditálok", és mégis egyre gyakrabban és tartósabban vagyok meditatív állapotban. Nem tudsz beleszólni, hogy mikor mit kapsz.

Kezdem megérteni, hogy igazából lehetetlen is "meditálni". Meditáció az, amikor meditatív állapotban vagy. Viszont amint meditatív állapotban vagy, már nem meditálsz, hiszen te, mint cselekvő nem is vagy jelen. Akkor ki meditálna? :D Ha meg még nem vagy meditatív állapotban, akkor megint csak nem meditálhatsz. :D Akkor meg mik ezek az ilyen-olyan megcimkézett meditációk? Nem tudsz elengedés-meditálni, meg önelfogadás-gyakorlatozni, meg mittudománmicsinálni. Viszont bármelyik pillanatban beléphetsz a meditáció kapuján. Soha semmit nem fogsz tudni elengedni. Minden most van elengedve, ha itt vagy egészen. Ha meg nem, akkor meg engedd el most! Ez nem képesség, hanem hajlandóság kérdése. Ha elengednéd, akkor nem kötődnél hozzá, ha viszont nem engeded el, értelem szerűen kötődsz hozzá. Képesség a kifelé történő dolgokhoz kell. Elhiszem, hogy nem mindenki képes megépíteni egy házat, vagy megírni egy zenét, esetleg egy rántottát megsütni. De hogy elengedni ne tudjon valaki valamit, az lehetetlen. Az első pillanatban, amikor megszületsz, és már nem anyukád lát el tovább oxigénnel, és tápanyaggal (legalább is nem azon a közvetlen úton, amin addig a méhében veled tette), az első amit teszel, hogy elengedsz, megadod magad, ezért a szervezeted képes rá, hogy felsírjon és ezzel újra levegőhöz juss. Vannak csecsemők, akik megfulladnak születés közben. Ez ilyenkor nyilván szomorú a családnak, de valamiért csak nem volt hajlandó elengedni a gyermek. Vagy annyira kapaszkodott az anyába, hogy belegabalyodik a köldökzsinórba, és ezért fullad meg, vagy egyáltalán nem hajlandó fellélegezni, és tovább élni már az első pillanatban. Mindkét esetben a hajlandóság hiányzik az elengedéshez. De te élsz, úgyhogy tudsz elengedni. Szóval sajna nem tudok segíteni benne, hogy elsajátítsd, mert már el van sajátítva. Csak nem azzal foglalkozol, hanem a probléma-oldásokkal, meg az önelfogadás-meditációkkal. Meg a jövő havi megélhetéssel. (De kétlem, hogy múlt hónapban nem az e havival foglalkoztál volna, vagy tévedek?:)) Úgyhogy, ha jól látom a dolgot, akkor olyan sikeresen dolgoztál a problémakör megoldásával, hogy az jó erős lett, és pechedre jól bírja a strapát. De ne felejtsd el, te vagy az edző. Te képezted ki egyes egyedül magad ellen. Ha viszont te vagy az edző, miért ne mondhatnád azt, hogy "te figyelj már, jól megedződtél, most már mehetsz isten hírével". Nem viccelek, fogja magát és elmegy :) Azon nyomban. Csak ne ellenállj neki. Állj félre, aztán megy tovább azt boldogítani, aki vevő rá. Nem is tudom, képzeld magad átlátszónak, ha már mindenképp valami technikát szeretnél. Ha jön a gebasz, csak legyél láthatatlan, mint egy kaméleon. Légy résen, de legyél láthatatlan. Tehetsz-vehetsz, csak maradj láthatatlan. Átsuhan rajtad és kész. Aztán nagyot nevetsz, mikor rájösz, hogy paranoia volt az egész. :) Akár kicsibe, akár nagyba, de így megy ez. Márameddig ki nem szállsz belőle. :)