spiritosaurus teljes hozzászólásai
| Hozzászólás | Edit link | Comment Widget |
|---|---|---|
|
Na hát most mellélőttél... amikor azért rajzolok, amit most 2011. jan. 12. szerda 00:46 /Paradoxon és Ellentmondás/ Na hát most mellélőttél... amikor azért rajzolok, amit most leírtál, akkor a rajzolásom körülbelül 5 percig tart, pont azért mert az elmém vágyából nem tudok rajzolni, és abba is hagyom. De ezt én nem is hívom rajzolásnak, inkább csak afféle unaloműző firkálgatás, ami nem tart sokáig. Amikor tényleg rajzolok, akkor az elmémnek semmi köze nem volt ahhoz, hogy a rajzolás szándéka létrejöjjön, egyszer csak szó szerint azon kapom magam, hogy már előttem van egy félkész rajz. Az olyankor nem a felszínről jön. Olyankor az elmém tényleg csak a fantázia kedvéért lép be a játékba, nem irányítóként, hanem partnerként inkább. És úgy alkalmas is, de amikor észreveszem a félkész művet, általában nem is tudom már folytatni, mert kizökkent az elmém abból az állapotból és már el is kezdi elemezni, meg nézni a javítanivalót, és ha olyankor még hozzányúlok, többnyire csak elrontom, mert már ő akar irányítani. Hidd el, ismerem magam annyira, hogy ne beszéljek csak a levegőbe :) |
||
|
Rémunalmas világban élhetsz Te Alfa, ha nincsenek paradoxonok 2011. jan. 12. szerda 00:24 /Paradoxon és Ellentmondás/ Rémunalmas világban élhetsz Te Alfa, ha nincsenek paradoxonok benne. :) Nem irigyellek. Amúgy meg ha szabadjára engedem a fantáziámat miközben rajzolok, az miért lenne vágyak által irányítva? :) |
||
|
De cseppet sem lehetetlen szerintem :) 2011. jan. 11. kedd 18:14 /Paradoxon és Ellentmondás/ De cseppet sem lehetetlen szerintem :) |
||
|
Hogy még tovább vigyem a gondolatodat, szerintem arra vagyunk 2011. jan. 11. kedd 17:11 /Paradoxon és Ellentmondás/ Hogy még tovább vigyem a gondolatodat, szerintem arra vagyunk determinálva, hogy szabad akaratunk legyen, csak ezzel az egyik véglet szabad akaratából visszaél, a másik meg szabad akaratából fél ettől, a kereső pedig szabad akaratából ingázik a két véglet közt, míg be nem lövi a két pólus metszéspontjában az origót :) |
||
|
"Ezek a kérdések azért jók, mert összezavarják az igazságokhoz 2011. jan. 11. kedd 17:04 /Paradoxon és Ellentmondás/ "Ezek a kérdések azért jók, mert összezavarják az igazságokhoz ragaszkodókat (vagy feldühítik :) )" Vagy kacaghatok egyet, hogy egy rugóra jár az agyunk =) |
||
|
Ademon, egyre érdekesebb blogokat nyitsz :) És már el se kellett 2011. jan. 11. kedd 16:22 /Paradoxon és Ellentmondás/ Ademon, egyre érdekesebb blogokat nyitsz :) És már el se kellett olvasnom, hogy kié a blog, hogy tudjam :D Én ezzel úgy vagyok, hogy szerintem az egész élet egy paradoxon, ebben rejlik egyrészt a teljessége, másrészt a humorérzéke. A paradoxon azt jelenti, hogy nem tudod csak az egyik oldaláról nézve bebizonyítani, mert egész egyszerűen megcáfolja magát. Aztán ha átmész a másik oldalára, onnan is megcáfolja magát. Pontosan ez mutatja az élet teljességét szerintem, hogy egyik oldal nélkül a másik sincs, minden kerek egész. Szerintem az élet egyetlen valós törvénye maga a paradoxon. Minden más fizikai, erkölcsi, számtani, és egyéb törvényt az emberi elme hozott létre abban a formában, ahogyan mi ismerjük, de a paradoxon viszont ott kellett legyen mindig mindenhol, mert ez tartja össze az egészet. Minden, amit az emberi elme hozott létre csak féligazság lehet, hiszen felfogja az elme, viszont a paradoxont nemhogy nem hoztuk létre, de elmével fel sem tudjuk fogni, akarva akaratlanul csak néha belefutunk, és nem értjük. Pont mint az Igazság, az is folyton itt vibrál körülöttünk, hogy észrevegyük, csak nem vagyunk még rá készen, és ha belefutunk, nem értjük, és összezavarodunk, mert elmével lehetetlen. És én például tök nem gondolkozom paradoxonokon, sőt a legeslegjobb érzés, amikor egy gondolatmenet végén paradoxonba futok, olyankor tudom, hogy megértettem, és végigmentem a gondolatmeneten. A paradoxon teszi teljes egésszé, végtelenné, körforgássá a gondolatot, olyankor én önkéntelenül kinevetem magam, és szerintem a megvilágosodás is valami hasonló élmény lehet, amikor belefutsz az élet legvégső paradoxonjába, és a saját életed, és mindenki életének végtelenségét, teljességét érted meg vele. Ha eljutsz egy paradoxonhoz, szerintem ne próbáld meg tovább boncolni, örülj neki, mert szerintem olyankor jó helyen jársz. :) |
||
|
De már megint csak nézőpontokról van szó.Szerintem Ádám és 2011. jan. 03. hétfő 16:14 /a világ megismerése/ De már megint csak nézőpontokról van szó. Szerintem Ádám és Éva (na ez így vicces azért meg kell hagyni :D) ugyanarról beszéltek: Az, hogy a világ megszünik, vagy hogy az elme beleolvad a világba szerintem egy és ugyanaz az élmény, csak két különböző személy nézőpontjából. Mindkét esetben ugynaz a végeredmény. Ha az elme beleolvad a világba, ugyanúgy megszűnik az elkülönültség érzése, és maga az "én", mintha azt mondjuk, hogy a világ szűnt meg. Éva azt mondja, megszünik az "én" és ezzel a világ. Tehát az "én" maga lesz a világ elkülönültség nélkül. Ádám meg azt mondja, beleolvad a világba. A különbség annyi, hogy egyik esetben "először" az "én" tűnik el, és "utána" az elkülönültség, a másik esetben az elkülönültség szűnik meg előbb, és utána az "én". Az idézőjelek meg megint azért, mert szerintem egyébként nincs még csak időbeni sorrend sem a kettő között. Ugyanúgy, ugyanabban a pillanatban szűnik meg az elkülönültség és az "én", mint az "én" és az elkülönültség. Egyik nélkül a másik sincs. Vagy "én" van, és akkor van elkülönültség is, vagy nincs egyik se. |
||
|
Az elme alatt én azt a finomra hangolt valamit értem, ami minden 2011. jan. 02. vasárnap 18:18 /a világ megismerése/ Az elme alatt én azt a finomra hangolt valamit értem, ami minden csak nem Te. Minden más rajtad kívül az elme műve körülötted. Az elme, ami a gyerekkortól idáig ragadt ránk. A személyiségtipusok tárháza. Minták és elméletek gyűjtője. Az elme az, ami felosztja a tudatot tudatalattira, és tudat felettire. Az elme húzza meg a vonalat minden között, az elme bontja szét az egységet. Mit szabad, mit nem? Ezt mind az elme akarja eldönteni. És ezen kívül az a finomra hangolt valami is, ami az egyetlen eszközünk a tudatunk kiteljesítéséhez. Ezt kell meghaladnunk, és tényleg csak eszközként használnunk ahhoz, hogy vissza is tudjunk találni az egységbe. Kocsinak kell használni, nem sofőrnek, és akkor jó. Az elme, ami művelt, a tudat pedig, ami inteligens. Szerintem legalábbis. Miért, Te mit értesz elme alatt? :) |
||
|
Na én most megkísérlem megközelíteni a témát más 2011. jan. 01. szombat 21:48 /a világ megismerése/ Na én most megkísérlem megközelíteni a témát más szemszögből is. Ugyanis alfa irományában megjelent a nyelv, mint átviteli eszköz, és (nekem legalábbis) a blog központi témájának sokkal inkább ez tűnik, mint az, hogy már megint módszereken, meg elméleteken menjen a röplabdázás. Véleményem szerint pont a nyelv, a beszéd az, ami ezt a hermess által megfogalmazott "különbséget" megteremti az állati és emberi tudat között. Azért az idézőjel, mert szerintem állati és emberi tudat között nem lehet különbséget keresni. Még pedig azért nem, mert egyrészt mindkettő ugyanolyan, másrészt viszont tök különbözőek. Ez olyan, mintha a szőlőt hasonlítgatnánk a banánnal. Mindakettő ugyanolyan, hiszen mindakettő gyümölcs, mindakettő finom, mindakettő szép, ugyanakkor mindakettő tök más, hisz nézzünk csak rá, kóstoljuk meg, érjünk hozzá, semmiben sem hasonlítanak. A másik meg, hogy objektív összehasonlítás szerintem a formai világban nem létezik. Márpedig a nyelv az már a formai világ része. "Formát" ad érzéseinknek, gondolatainknak. Megpróbálja mások számára érzékelhetővé tenni azt, ami lejátszódik a szavak kiejtőjében/leírójában. Tehát teljesen szubjektív. Arra az az egy emberre igaz, aki leírja/kimondja a szavakat. Akiknek mondja, azok viszont attól, hogy egy "átviteli eszközzel" továbbítva lett hozzájuk egy üzenet, még abszolút nem biztos (sőt), hogy ugyanazt És ami még a nyelvvel kapcsolatban nekem felbukkant gondolatként, hogy bizonyos szinten akármennyire is érvelek a nyelv szükségszerűsége mellett, úgy gondolom, ez is mint minden más, szépsége mellett nagyon is veszélyes. Mert ha jobban belegondolok, azzal, hogy egy gyermeket megtanítunk beszélni, ugyanúgy odaadjuk neki az elmebaj ajtajának kulcsát, mint az élet ajtajáét. Vajon, ha nem tudnánk beszélni, lennének gondolataink? Szerintem nem, hiszen kell a nyelv, hogy gondolattá formálja az érzést. Már maga a gondolat is a formai világ része. Ha nem lenne nyelv, akkor megmaradnánk inuitívnek, nem gondolatok alapján cselekdnénk, hanem érzések alapján. És az állatoknál, akiknek "fejletlenebb" nyelvük van, ez így is működik. Tudós nyelven ösztönnek hívjuk, pszichológusként tudatalattinak, nekem meg intuíció, teljesen mindegy, lényeg hogy ez az állatoknál jobban működik akár kommunikációban, akár túlélésben. Szóval a nyelv pont annyira szükségszerű, mint amennyire fölösleges is. A mai a világban ezzel tudjuk kifejezni magunkat, és én például tök szeretem hallgatni a nyelveket, azokat is amikből egy szót se értek. Valahogy szeretem a csengését, magát a hangot, a vibrálást. Mégis onnantól, hogy beszélünk egy nyelvet, máris megosztottá válik az elménk, és kilép az egységtudatból. És itt visszakanyarodnék még egy kicsit az állat-ember összehasonlításhoz: mindkettejük tudata egy és ugyanaz (ön+egység egyaránt), csak az ember az elmével kettéosztja, hogy utána "megvilágosodás" címszóval újra eggyé olvassza, míg az állatok ezt elme híján nem teszik meg, de így nem is képesek a megvilágosodásra. Szóval az egyetlen tényleges különbség, amit a kettő közt találhatunk, maximum ennyi. Na most hogy ebből a hozzászólásból ki mit szűr le, azt rátok bízom, mert én így a végére már azt se tudom mit írtam :D:D |
||
|
Na megint rég jártam erre, de nagyon örülök, hogy éppen most 2010. dec. 29. szerda 00:50 /Mit kerestek, mit akartok? :)/ Na megint rég jártam erre, de nagyon örülök, hogy éppen most pillantottam be. Jó blogot indítottál Ademon ;) Őszintén szólva, akármilyen közhelyesnek is tartod, nekem nagyon tényleg nincs célom azzal, hogy ide írogatok. Oka van inkább. Mégpedig a kíváncsiság. Akár hiszed, akár nem, de érdekel, hogy mi van veletek. Valahogy mindenkit megszerettem már, szeretem olvasni, amit irkáltok, és szeretek veletek kapcsolatba kerülni, ha csak ennyire is futja, hogy egy fórum keretein belül történik. Egyszerűen mindenkit egyénként tisztelek, akárhogy jön le akárkinek, de én itt csípek mindenkit. Ez az egyetlen oka van annak, hogy alkalmodtán fogom magam és feljövök. Olyankor itt ragadok egy darabig, de általában mindig csak egy témában. Valahogy mindig megtalálom azt a témát, ami akkor épp szinte száz százalékig rápasszol az életem aktuális időszakára, és egyszerűen jó érzés olyankor az elejétől a végéig elolvasni az egész beszélgetésetek (legyen az bármilyen hosszú, most épp az elejénén leltem rá erre) és látni mindenféle szemszögből azokat a dolgokat, amik épp bennem is megtörténnek, aztán belekapcsolódni és elmondani a saját tapasztalataimat, élményeimet, véleményemet. Aztán, aki válaszol, annak én is válaszolok. És amikor az aktuális témát annyira kiveséztük, hogy teljesen letisztul bennem, akkor megint tovább állok egy időre. Szóval a kérdésedet két részre lehet osztani. Az egyik, hogy miért vagyunk itt. Én a kiváncsiság miatt. A másik, amit Te győzködésként említesz, hogy miét írunk ide. Talán az önkifejezés miatt. Én legalábbis. Mint mondtam, többnyire azokba a témákba szállok csak bele, amik épp aktuálisak számomra, és ilyenkor tök jó kiírni magamból a friss tapasztalataimat. Nem csak ide szoktam egyébként, tele vagyok kézzel teleírt füzetlapokkal is :) Olyankor egyszerűen kifolynak belőlem a dolgok, kiürülök, tényleg letisztul bennem minden. És a legjobb, hogy miután letisztul, és kiírom magamból, mindig meglátom az ellentétes szemszögből a dolgot, és rájövök, hogy mindig csak azt rontom el, hogy ezt elfelejtem :D Aztán jól kinevetem magam, és megyek vissza élni az életemet. Tulajdonképpen egy játék az egész. Cél nélkül pusztán szórakozásból teszem az egészet. Ilyenkor épp nincs más dolgom, és tennivalóm, úgyhogy feltalálom magam. :) |