Itt most összekapcsolnám a két blogodat Michaelita. :) Egyrészt, mert szerintem összetartozik, másrészt meg mert a szeretetes már úgy összekuszálódott, hogy oda most nem passzolna. :)

Úgy gondolom, ahhoz, hogy a szeretetet át tudjuk élni, vállalni kell önmagunkat. A valódi önmagunk ugyanis nem más, mint maga a tiszta szeretet.

Ha megfigyeljük személyiség szinten, akkor már ott is azt látjuk, hogy mindig akkor vált ki bennünk valaki/valami szeretet, ha olyan dolgot tesz, amit valójában magunkban szeretünk. (pl. szeretem magam, mert jó a humorérzékem, és meg tudok nevettetni másokat, akkor ez már magával vonzza azt, hogy szeretem azokat az embereket, akiknek jó a humorérzéke, és meg tudnak nevettetni engem)

Tehát minél jobban ismered meg önmagadat, és fogadod el olyannak, amilyen, és vállalod fel egyre gyakrabban, annál jobban tágul a szeretethalmazod is. :) Mert amit már elfogadtál magadban, azt onnantól szereted magadban. Fel mered vállalni azt is, innentől az sem zavar, ha másban nyilvánul meg, ergo őt is szereted. És figyeld csak meg, amikor a szeretetet érzed, akkor hirtelen mindig eltűnik minden gondolat, önmagad vagy. Teljes. Egy. És amikor már mindent feltártál, elfogadtál önmagadban, akkor egyben meg is találtad önmagadat, és ha körülnézel, azt látod majd, hogy mindent szeretsz. Feltétel nélkül. Nem azért, mert valami, hanem azért, mert pusztán létezik. És magadat is ezért fogod. Mert már nem lesz akadály, csak Te leszel. Mert minden ott van benned is. Te Magad vagy a minden. A létezés. Minden pillanatban létezni fogsz, vállalod önmagadat, nem is kell már vállalnod, egyszerűen önmagad leszel. Vállalni az egó tud valamit is. Amíg nem vagyunk még az abszolút tudatosság szintjén, addig sajnos tényleg csak vállalni tudjuk önmagunkat. Rövidebb-hosszabb időkre az egó azt mondja, hogy na jó most lemondok, vállalom a valóságot. De ez is attól függ, hogy a helyzet, amiben vagyunk, hagy-e még maga mögött tanulnivalót. Ezért mondom, hogy ha már mindent tisztáztunk magunkban, akkor már nem vállalni fogjuk önmagunkat, hanem egyszerűen önmagunk leszünk. És mindent szeretni fogunk, mert mi magunk vagyunk a minden :)

Én a célról beszéltem, nem az útról. :) Az út mindenkinél más, a cél mindenkinél ugyanaz. Nem azt mondtam, hogy álszent szeretettel éld le az egész életedet, mert az tényleg nem vezet sehova, ha nem tapasztalod meg a félelmet, az erőszakot is. Ezt Te szűrted ki belőle. Azt is leírtam egy hozzászólással előbb, hogy egy bizonyos szintig szükség van a félelemre. Egészen addig, amíg el nem éred a célt, ahol már nincs rá szükség. Az, hogy eléred-e, pedig valóban a szabad akaratod.

"A ezo-könyvekben szépen le van írva, hogy milyen ereje van a szeretnek csak épp arra van kevés tanács, hogy mit tegyen az ember akkor ha még nincs olyan sugárzó szinten?"

Pontosan ezért nem írják le, hogy mit tegyél, mert a szabad akaratodtól függ, hogy eléred-e a célt vagy sem.

A Te döntésed, hogy az erőszakra figyelsz, vagy a szeretetre, de azt nem árt tudni, hogy amire figyelsz az erősödik. Ezt már a kvantumfizika is felfedezte, pedig egy külső tudomány. Olyan részecskék áramlását figyelik, amik egyébként kötött pályán mozognak, de csak azzal, hogy figyelik, egyszer csak a részecskék meghazudtolják a fizika törvényét, és eltérülnek a kötött pályáról. Ez is bizonyítja, hogy a puszta jelenlét, a cselekvés nélküli figyelem elég ahhoz, hogy a dolgok működjenek, változzanak, mozgásban maradjanak. Azt nem állítom, hogy ezek a tudósok szeretik azokat a részecskéket, de nem akarattal változtatják meg, egyszerűen azzal, hogy figyelemmel kísérik.

Nekünk sem az lenne a dolgunk, hogy mindenről véleményt alkossunk, meg analizáljunk, meg meg akarjuk változtatni, meg ellássuk jelzőkkel, ez "rossz" ez "jó", stb, egyszerűen csak tudatosan jelen kéne lennünk. És mint mondtam, ennek velejárója a szeretet. Nem azért mert megideologizálom, hanem mert ez a szeretet természete. Ha az elméd kiürül, a szeretet megjelenik. Amíg a gondolatokkal lefoglalod, mozgásban tartod az elmét, addig az Önvaló ellen dolgozik, de amint sikerül kiürítened, a helyére lép a tudatosság, a szeretet, az elme eggyé válik az Önvalóddal, nem ellene dolgozik, hanem vele együtt egységben. Ez nem ideológia, ezt tapasztalatból mondom. :) Igaz, még én sem értem el a célt, hogy ez állandósuljon, de egyre gyakrabban sikerül állapotként elérnem rövidebb-hosszabb időkre, úgyhogy hidd el, nem a vakvilágba beszélek :)

Azt is tudom, meg értem, amiket Te írsz, mert én is átmentem ezen a korszakomon, amíg így gondolkodtam, hogy ebben a világban csak az erőszakkal, meg a másik átverésével, lehúzásával lehet bármit is elérni. Igen. A társadalomban igen. Ha be akarsz illeszkedni, hogy tökéletes tagja legyél, meg meglegyen a kacsalábon forgó palotád a 3 porséval a garázsban, akkor nagyjából igen. De itt jön képbe a szabad akarat :) Hogy valóban ezektől leszel-e boldog vagy netán van valami, ami ennél sokkal fontosabb, sokkal magasabb szintű, sokkal energikusabb dolog. A szabad akaratod, hogy melyikre törekszel. De én azt vettem észre, hogy ha az utóbbira, akkor a társadalom már nem is tűnik annyira szörnyűnek és nehéznek. Ha a tudatosság létráján halatsz fölfelé, akkor a társadalom létráján már magától léptet az élet följebb, de ha csak a társadalom ranglétráját tartod utadnak, úgy a másikon viszont egy helyben maradsz.

Szóval én nem azt közlöm veled, hogy mit "kell" tenned, pusztán a saját tapasztalataim alapján közlök alternatívákat, Te pedig a saját tapasztalataid és a szabad akaratod alapján eldöntöd, hogy merre tovább. A Te utad, a Te döntésed az is, hogy mit látsz az írásaim mögé. Meg akarlak változtatni Téged, vagy magamat akarom megváltoztatni? :) Egyáltalán akarunk Mi itt valamit, vagy csak úgy írogatunk? :)
Ezekre mind Magunkban keressük a választ, nem egymás, de még csak nem is a saját írásainkban, mert azok is csak szavak, a gondolatok vetületei, és még a gondolatok is csak vetületek. Úgyhogy szerintem lenne dolgunk bőven :D

Bizonyos szinten én is értem, amit mondasz :) Meg még egyet is értek abban, hogy a jelenlegi társadalomban szükség van egy darabig "félelemkeltésre". De csak akkor, ha a társadalomban gondolkodsz. Én személy szerint már nem gondolkodom a társadalomban, hanem egyénekben. Mert egyének alkotják a társadalmat. És ha minden egyén eléri az említett egyensúlyt, megvilágosulást, harmóniát, teljességet, akkor egyszerűen fölösleges lesz társadalomban gondolkodni. Az ember ott hibázza el a dolgokat pont, hogy társadalmakban gondolkodik, csinálni akarja a társadalmat, közben ha odafigyelnénk magunkra, hogy elérjük ezt a teljességet, akkor szép lassan kialakulna önmagától a tökéletes társadalom. Ami már igazából nem is társadalom lenne, hanem egy világméretű közösség.

És ennek a teljességnek viszont velejárója a szeretet. Mármint a valódi szeretet. Ahhoz meg már semmi szükség a félelemkeltésre. Egy megvilágosodott ember pont ebben különbözik a nem megvilágosodottól. Hogy képes az önzetlen, igazi, tiszta szeretetre. Mert tudja, hogy ezzel sokkal nagyobb, tiszta energiákat mozgat meg, mint a félelemkeltéssel. Ha félelmet akarsz kelteni, az azt jelenti, hogy még vágyad, hogy beleilleszkedj a társadalomba, mert ahhoz tényleg az kell. A jelenlegihez. Én ezért nem gondolkodom a félelemkeltésben, mert azzal pont abba a nem működő társadalomba illeszkedek bele, amiről beszélünk. Pont a vágyak azok, amikkel ahhoz a társadalomhoz kötöd magad, amivel egyébként elégedetlen vagy. Ez a társadalom pontosan az emberek vágyain át használja ki az embereket. Ha viszont egyszerűen a saját teljességedre törekszel, (és azt se vágyból, hanem mert megértetted, hogy ez lenne a dolgunk, ha jobbá akarjuk tenni a világot) akkor észreveszed, hogy egyszerűen tényleg egyre nagyobb az a halmaz, amit szeretsz, mert amitől már nem félsz, azt tudod szeretni, pont azért, mert megtanított rá, hogy hogy nem kell tőle félni. És minél közelebb vagy a teljességhez, az egységhez, annál inkább látod meg majd azokat a lehetőséget, amikhez tényleg elég a puszta szeretet, a teljes jelenlét, és teljesen fölösleges a félelemkeltés. De a saját félelmeinket nem a társadalom fogja megoldani, a társadalom majd szép lassan eltűnik, ha már nem lesz rá szükség, mert képesek vagyunk egységben élni.

Szóval a teljesség, vagy a szeretet nem lehet eszköz, vagy állapot, hanem a cél. Az a célunk, hogy képesek legyünk a teljességre, a szeretetre anélkül, hogy bárkiben félelmet kellene keltenünk. Amíg félelmet akarsz kelteni, az azt jelenti, hogy még Te sem vagy teljes, tehát még vannak félelmeid. Hogy tudnád a célt eszközként használni, ha még nem is érted el? :) Ha a szeretetet eszközként használod, akkor az szerintem nem lehet az igazi szeretet.

A szeretet valóban a tiszta harmonikus energia. Gyönyörűen leírtad. ;) Szerintem nincs olyan, hogy spirituális értelemben vett szeretet, vagy nem. Szeretet egy van. Amíg csak azt szereted, ami/aki Téged is szeret, addig az nem szeretet. Az reakció. Amikor ok nélkül szeretsz már mindent, csak azért, mert létezik, na az szeretet. Amikor rájössz, hogy minden azért van, hogy szeresd, na akkor változtattál a világon :) Akkor adtál Neki valami olyat, amit ugyanekkora szeretettel fog viszonozni :) Akkor teljesek leszünk. És tudjuk már, hogy ehhez kellettek a félelmek, de nem félelemmel, meg gyűlölettel fogunk reagálni, hanem egyszerűen reakció nélkül áramlik majd belőlünk a harmonikus tiszta szeretetenergia, ami elnyeli a haragot is, a gyűlöletet is, és a félelmet is. Mert nem egyenrangú velük, hanem ezekből épül fel, ezeket tudja átalakítani, hogy még erősebb legyen.

Persze ez egyenlőre tényleg szájenszfiksön, mert az emberek pont a társadalomtól félnek, de közbe meg attól várják a megoldást is, meg hogy majd megváltozik magától. Csak hát miért tenné. A társadalomnak tök jó így, hogy félnek tőle. Mert egy vágyakból kreált társadalom. A vágyak meg versenyt faragnak, a verseny meg félelmeket az erősebbektől. De ha képesek lennénk a teljességre, az egységre, a szeretetre, nem lenne mire alapozzon a társadalom. Szerintem.

De ez csak az én világom. :D

Nem lesz egyre gyengébb az a bizonyos egyik sem, csak egyszerűen egyre jobban beleolvad az egységbe.

Ha más hasonlatot nézünk:

Ülsz egy társaságban, valaki közülük nagyon irritál. Elkezdesz kontrasztot állítani, és az ellentéteként működni, hogy mindenkinek meg tudd mutatni, mennyire különböztök. (Megfelelési kényszer, bizonyítási vágy, stbstb.) Tehát azt akarod elérni, hogy megmutasd, Te nem vagy olyan, mint Ő, aki Téged irritál. Addig-addig bizonygatod, hogy különböztök, míg egyszer csak kialakul egy afféle verseny, egy vetélkedő köztetek. Általában ilyenkor senkinek sem jut eszébe, hogy azzal, hogy ugyanazon verseny részesei lettünk, már alapból létrejött az egység, hisz ketten alkotunk egy versenyt. Egyszerűen teljesen mindegy a kontraszt, meg a két ellentétes pólus közti különbség, mert az egység szempontjából semmilyen kontraszt, semmilyen különbség nincs a két pólus között, mindkét pólus beszállt a versenybe, ezáltal létrehoztak valamit. Az egységet. Igaz a társaság szempontjából most már két féle egység lesz, az egyik, amelyik a versenyt alkotja, a másik, aki a versenyt figyeli. De ennek megoldásához körülbelül 1 másodpercnyi tudatos figyelem elegendő. Azzal, hogy rájövünk, hiába ellenségeskedünk, mert nem egymás ellenségei vagyunk, hanem egymás kiegészítői az egységhez, maga a versengés meg is szűnik. És ha még tovább megyünk, azt is észrevesszük, hogy még csak a kontraszt sem létezik, mert azzal, hogy egy egység részesei vagyunk, már ellentmondásban van az, hogy kontraszt legyen köztünk. Valamiben talán erősebb a másik, de biztos, hogy valamiben gyengébb is, egyikben én egészítem ki őt, a másikban ő engem. Ez így van rendjén. Az a valami, ami ezt az egész világot folyamatosan mozgásban tudja tartani, szétesés nélkül (jó, beismerem látszólagos szétesés azért van), egyensúlyban, na az a valami ezt nagyon jól tudja, és nem véletlenül csinálja így, ahogy. Egyszerűen csak így tudunk beleolvadni az egységbe. Ez nem azt jelenti, hogy ettől egyre gyengébbek leszünk, sőt! Nem a kontrasztok fitogtatása tesz minket erősebbé, hanem ha képesek vagyunk elfogadni, hogy nem vagyunk erősebbek. Akkor leszel erősebb, ha rájösz, hogy nem vagy erősebb. Ez már megint nagyon paradox, de az egész élet így működik. :)