Hatalmas riszpekt ezért a bejegyzésért! Legelőször azt hittem csak engem irritál az, hogy úgy viselkedik mint aki rajtamaradt az lsd-n, de telt-múlt az idő és egyre kevésbé volt már "vicces". Aztán elkezdtem gondolkodni hogy lehet hogy sokan a környezetemben hasonlóan látnak engem is és rájuk is irritálóan hathat egy-egy spirituális áradozás. Igen, tükröt tart ő mindannyiunk elé és próbára teszi az önismeretünket, elfogadásunkat, lelki nyugalmunkat. De már jóideje nem zavar és tiszteletben tartom, egy időben terveztem is, hogy bemásolok neki egy Don Juan-féle tanítást Castanedától, ami szerintem témába vág és talán sokan ezen az oldalon a "második főellenséggel" viaskodunk éppen, szóval ezt most itt megteszem:
"1962. április 8., vasárnap
Beszélgetéseink során don Juan következetesen használta a "tudással rendelkező ember" kifejezést, de soha nem magyarázta meg, mit ért ezen. Megkérdeztem.
- Tudással rendelkező ember az, aki becsülettel kiállta a tanulás nehézségeit - mondta. - Az, aki sietség és eltévelyedés nélkül olyan messzire jutott, ameddig csak bírt a hatalom és tudás titkainak a leleplezésében.
- Bárki lehet tudással rendelkező ember?
- Nem, nem akárki.
- És mit kell csinálnia annak, aki az akar lenni?
- Ki kell hívnia és le kell győznie négy természetes ellenségét.
- Ha legyőzte őket, akkor tudással rendelkező emberlesz?
- Igen. Akkor nevezheti magát annak, ha mind a négyenképes volt felülkerekedni.
- Akkor tehát bárki, aki legyőzi ezeket az ellenségeket,tudással rendelkező ember lehet?
- Igen, az igen.
- Milyen speciális követelményeknek kell eleget tennieannak, aki harcba száll ezekkel?
- Semmilyennek. Mindenki megpróbálhat tudással rendelkező emberré válni; nagyon kevésnek sikerül, de ez természetes. Ezek az ellenségek, akikkel az ember a tudáshoz vezető úton összetalálkozik, valóban félelmetesek, és a legtöbben behódolnak nekik.
- Kik ezek az ellenségek, don Juan?
Nem akart róluk beszélni. Azt mondta, hosszú időnek kell még eltelnie, hogy jelentsen nekem ez valamit. Próbáltam a témánál maradni, és megkérdeztem, hogy szerinte én lehetnék-e tudással rendelkező ember. Erre ő azt válaszolta, hogy ezt senki nem tudja teljes bizonyossággal eldönteni. De én tudni akartam, hogy van-e valami lehetősége arra, hogy meghatározza: nekem személy szerint van-e esélyem erre, vagy nincs. Szerinte ez a négy ellenség elleni harcom kimenetelétől függ, attól, hogy melyikünk győz, ezt viszont lehetetlen megjósolni.
Faggattam, hogy nem tudná-e boszorkánysággal vagy jóslással megmondani a harc végeredményét. Kerek perec közölte, hogy erre nincs semmilyen mód, mivel tudással rendelkező embernek lenni átmeneti dolog. Mikor megkértem, hogy ezt fejtse ki, azt válaszolta:
- Tudással rendelkező embernek lenni nem állandó jellegű dolog. Igazából soha nem lehet teljesen azzá válni.Legfeljebb csak rövid pillanatokra, miután legyőztük anégy természetes ellenséget.
- Szeretném tudni, don Juan, mik ezek!
Nem felelt. Hiába erősködtem, elejtette a témát, és másról kezdett beszélni.
1962. április 15., vasárnap
Hazaindulásom előtt még egyszer rákérdeztem az ellenségekre. Azzal érveltem, hogy miután egy ideig nem tudok visszajönni hozzá, leírhatnám, amiket don Juan mond, és távollétem alatt gondolkozhatnék rajta.
Egy darabig habozott, de végül kötélnek állt.
- Amikor egy ember a tanulás útjára lép, még nem látjatisztán, hová akar eljutni. Hibásak a céljai, és gyenge az akarata. Jutalmakról ábrándozik, melyeket soha nem kaphatmeg, hiszen fogalma sincs a tanulás nehézségeiről. Lassanelkezdi megismerni a tudást; először csak apránként, majdegyre nagyobb adagokban. Hamarosan összecsapnak agondolatai. Amit megtanul, nem az lesz, amit elképzelt,ezért félelem tölti el. A tanulás soha nem olyan, mint amireszámítunk. Minden új lépés a tanulásban újabb feladat elé állítja, és a félelme könyörtelenül fokozódni fog. Az egész célja egy csatamezővé változik. Ezután így folytatta:
- Tehát előbukkant az első természetes ellenség: a Félelem! Szörnyű ellenség, árulással teljes, és nehéz legyőzni.Az út kanyarulataiban áll lesben, rejtőzködve. Ha az embermegijed a jelenlététől és megfutamodik, akkor az ellenségvéget vetett a kutatásának.
- Mi történik azzal az emberrel, aki félelmében elfut?
- Semmi, csak éppen soha nem fog megtanulni semmit.Nem lesz belőle tudással rendelkező ember. Talán egy szájhős válik belőle, vagy csak egy megfélemlített, ártalmatlanvalaki. Mindenesetre legyőzött ember lesz. Első ellenségemeghiúsította vágyait.
- Mit tehet, hogy úrrá legyen a félelmen?
- A válasz igen egyszerű. Nem szabad megfutamodnia.Le kell győznie félelmét, és meg kell tennie a következő,majd az az után következő lépést a tanulásban. Akármeny-nyire retteg, nem szabad leállnia. Ez a szabály! Elérkezikmajd a pillanat, amikor első ellensége visszavonul. Az emberönbizalmat kezd érezni. Szándéka megerősödik, és a tanulásnem jelent már számára elrettentő feladatot. Amikor ez azörömteli pillanat eljön, az ember habozás nélkül állíthatja,hogy legyőzte első természetes ellenségét.
- Ez hirtelen következik be vagy apránként?
- Lépésenként jut el idáig, de a félelem egyszerre és villámgyorsan tűnik el.
- Ezután már soha nem fog félni, hogy valami újabb dolog történik vele?
- Ha egyszer legyőzte a félelmet, egész életére megszabadul tőle, mert a helyét világosság foglalja el. Az elme világossága, mely kitörli a félelmet. Ekkorra az ember már ismeri a saját vágyait, és tudja, hogyan kell ezeket kielégíteni.Előre látja a tanulás minden újabb lépését; minden élestisztasággal jelenik meg. Az ember úgy érzi, semmi sincselőle rejtve. Ekkor találkozott második ellenségével: a Világossággal. Az elme világossága, melyet oly nehéz megszerezni, eloszlatja a félelmet, de ugyanakkor elvakít. Arrakészteti az embert, hogy soha ne kételkedjen magában. Bizonyosságot ad neki, hogy mindent megtehet, mivel tisztánlátja a dolgokat. Ez azonban nagy hiba, olyan, mint valami, ami nem teljes értékű. Ha az ember átadja magát ennek a csalárd hatalomnak, akkor bedőlt a második ellenségnek, és tanulása csak sötétben tapogatózás. Sietni fog, amikor türelmesnek kéne lennie és fordítva. Addig keresgél a tanulásában, amíg eljut odáig, hogy már képtelen bármit is megtanulni.
- Mi történik az így legyőzött emberrel, don Juan? Meghal?
- Nem. Csak éppen a második ellensége megakadályozta,hogy tudással rendelkező ember váljon belőle; ehelyett lelkes harcos vagy bohóc lesz. A drágán megfizetett világosságazonban soha nem vált át újra félelembe és sötétségbe.Mindig világosságban fog élni, csak éppen nem fog semmire vágyakozni és semmit sem fog megtanulni.
- Hogy kerülheti el a legyőzetést?
- Azt kell tennie, amit a félelemmel: le kell győznie a világosságot, és csak akkor használhatja, ha látni akar. Minden új lépést türelmesen meg kell fontolnia; de mindenek -felett látnia kell, hogy világossága csaknem hibának számít.El fog jutni egy olyan pontra, amikor megérti, hogy világossága csak egy pont volt a látása útjában, így győzheti le amásodik ellenségét, és ezzel olyan helyzetbe kerül, amikorsemmi sem sértheti többé. Ez már nem lesz hiba, nem leszpont a szemei előtt. Ez lesz a valódi hatalom.
Tovább folytatta:
- Ekkor ráébred, hogy a hatalom, amit oly régóta hajszol,az övé. Arra használhatja, amire akarja. Szövetségese azutasításait várja, és kívánsága parancs. Mindent lát magakörül. De ezzel szemben is találta magát harmadik ellenségével: a Hatalommal! Ez mind közül a legerősebb. És a legtermészetesebb és legkönnyebb behódolni neki. Végtére is,az ember legyőzhetetlen. Parancsokat oszt; kezdetben kiszámított kockázatokat vállal, végül szabályokat alkot, hiszen ő a mester. Ebben a fázisban az ember nem veszi észrea közeledő harmadik ellenséget. Hirtelen, anélkül hogy észrevette volna, elvesztette a csatát. Ellensége kegyetlen, szeszélyes emberré változtatta.
- Elveszti a hatalmát?
- Nem, a világosságot és a hatalmat nem veszti el soha.
- Akkor mi különbözteti meg a tudással rendelkező embertől?
- Akit a hatalom legyőz, úgy hal meg, hogy soha nemtudta meg, hogyan kell vele bánni. A hatalom csak sorscsapás neki. Az ilyen embernek nincs kontrollja önmaga fölött,és nem tudja, hogyan és mikor használja a hatalmát.
- Véglegesnek tekinthető a vereség ezektől az ellenségektől?
- Természetesen. Ha ezek közül egy is legyőzte az embert, tovább nincs mit tenni.
- Nem lehetséges például, hogy az ember, akit legyőzötta hatalom, belássa a hibáját, és jóvátegye?
- Nem. Ha egyszer behódolt, vége van.
- De mi van, ha csak átmenetileg vakítja el a hatalom, ésazután az ember elutasítja?
- Hát akkor még mindig folyik a harc. Akkor még megpróbálhat tudással rendelkező emberré válni. Akkor győzik le végleg, ha elhagyja magát, és már nem is próbálkozik.
- De don Juan, akkor lehetséges, hogy valaki évekigátadja magát a félelemnek, de végül úrrá lesz rajta.
- Nem, ez nem így van. Ha behódol a félelemnek, sohanem fogja legyőzni, mert elmegy a bátorsága a tanulástól, ésnem is próbálja újra. De ha a félelem közepette próbál tovább haladni évekig a tanulás útján, akkor végül is legyőzi,mert soha nem hódolt be neki teljesen.
- Hogy győzheti le a harmadik ellenséget?
- Erőszakkal el kell utasítania. Rá kell jönnie, hogy a hatalom, amit legyőzöttnek hitt, soha nem lehet az övé. Tartania kell az irányt, és mindent, amit megtanult, óvatosan éshűségesen kell kezelnie. Ha belátja, hogy a világosság és ahatalom önmaga feletti kontroll nélkül súlyos hibának számít, akkor ér el arra a pontra, ahol mindent kézben tud tartani. Tudni fogja, mikor és hogyan használja hatalmát. Ilymódon le is győzte a harmadik ellenségét. Ekkor elérkezett atanulás útjának végére, és akkor figyelmeztetés nélkül, hirtelen szembetalálkozik az utolsó ellenséggel: az Öregkorral.Ez mind közül a legkegyetlenebb, amit nem lehet teljesenlegyőzni, csak harcolni lehet ellene és késleltetni.
így folytatta:
- Ekkorra érkezett el oda az ember, hogy nincs több félelme, elméjének nincs türelmetlen világossága, amikorminden hatalmát kézben tartja, de ugyanakkor ellenállhatatlan vágyat érez, hogy megpihenjen. Ha teljesen átadja magát a pihenés és feledés vágyának, ha vigasztalást talál a saját kimerültségében, akkor elvesztette az utolsó menetet -ellensége gyenge, öreg teremtésként ledöfi. Visszavonulási vágya lerombolja az elért világosságot, hatalmat és tudást. Viszont ha az ember lerázza a fáradtságot, és végigéli, amit a végzete parancsol, akkor nevezhetjük tudással rendelkező embernek, még ha csak egy pillanatig is az - abban a pillanatban, amikor felveszi a harcot utolsó, legyőzhetetlen ellenségével. A világosságnak, hatalomnak és tudásnak ez a pillanata elégséges is számára."
