Én is egyre többször tapasztalom, hogy amiért nagyon küzdöttem, annak kevésbé élvezem a gyümölcsét. Azért is nehéz ez számomra, mert sok, az iskolában vagy a fiatalkoromban számomra meghatározó felnőttől hallottam azt, hogy amit igazán akarunk, azt csak kitartó munkával, szorgalommal érhetjük el. Talán ott vettem át rosszul az üzenetet, hogy e mögött a mondat mögött nekem valahogy mindig negatív felhang volt érezhető. Hogy az a kitartó munka egyben keserves is és nem lehet örömteli. Ma már nem egészen így gondolom. Inkább hiszek abban, hogy ha rálelünk igazi önvalónk útjára, akkor a nehézségek eltűnnek, a kapuk kitárulnak és a benne foglalt munka igenis feltölt és nem társul hozzá negatív visszhang.
Az én nevelésemből kimaradt az isteni akaratra nevelés, bár elképzelhető, hogy ez így jó, ahogy volt, mert ki tudja mit érthetünk isteni akaraton? Sokféle dolgot elhitetnek / elhitettek emberekkel az isteni akaratra való hivatkozással és kevés szó esett - megjegyzem ez az én tapasztalatom - az egyéni célról, egyéni küldetés fontosságáról.
Számomra, akinek még nem teljesen zökkenőmentes az égiekkel való kapcsolatfelvétel, vagyis nem is a kapcsolatfelvétel, hanem inkább az üzenetek pontos megértése, nos nekem még egy picit nehéz ellavíroznom abban, hogy mi is származik az egómtól és mely akarat a tisztánlátás, tisztánhallás következménye. De tudom, hogy sok gyakorlással ez is javulni fog.

Kriszti

Bár ez nem Ildikó blogja, de voltam nála állításon és tényleg katartikus élmény. Segítőnek is szeretnék még menni, többször is, csak hát anyagi helyzetem az utóbbi időben nem túl rózsás. Bár az ár tényleg nagyon korrekt, tehát nem ez a gond, sajnos nekem most az a 2000 Ft is megterhelő. De az is lehet, hogy most még nem volt itt az ideje, hogy újra menjek, de tervezem, hamarosan.
Most már írhatok róla, mert jó sok idő eltelt, hogy én egy gyilkost személyesítettem meg segítőként az állítás során és magam sem hittem volna, hogy mennyire átéreztem, vagyis inkább magaménak éreztem ezt a szerepet, holott ebben az életemben még sosem éreztem ilyen gyűlöletet, fölényt, magasabb rendűséget, mint itt az állítás során az áldozat iránt. Megdöbbentő volt számomra is és sokkoló. És az is, ahogy felismertem az állítás során a megoldáshoz közeledve, hogy milyen nagy bűnt követtem el és mennyire magaménak éreztem azokat a körülményeket, amelyek a gyilkosságra késztettek és teljesen jogosnak éreztem tettemet. Azért furcsa erről írni, mert nyilvánvaló, hogy a bűnt nem én magam követtem el, de ennek ellenére az érzések teljesen olyanok voltak, mintha én volnék a bűnös, mintha azok a magamék volnának. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert amellett, hogy fantasztikus élmény, a fontosabb az, hogy fejlődésünkön is nagyot dob, én legalább is úgy érzem, hogy az az egy alkalom állítás is meglepő változásokat indított el bennem.

Ja és Ildikó! Szuper az új honlapod!

Kriszti

Kedves Bodza!

Örülök, hogy neked mások a tapasztalataid. Szerencsés vagy akkor. Alapvetően nem az egyházzal van bajom, hanem, hogy úgy látom, nem önmegismerésre buzdítanak, hanem a szeretetre való hivatkozással bizonyos esetekben feladni önmagunkat. Meg kitartanak olyan erkölcsi normák mellett, amelyek szerintem betarthatatlanok, sőt szerintem hosszú távon károsak is. De a válaszod ráébresztett arra, hogy van dolgom a mai intézményesített egyház elfogadásával (is). Bert Hellinger írja a könyvében - persze nem tudom pontosan idézni -, hogy időnként a fejlődés érdekében el kell követnünk bűnöket, szembe kell mennünk a szeretteinkkel. Nagyon egyet tudok vele érteni.

Kriszti

Hát, most ünneprontó leszek. Bodza írja a hozzászólásában "Régen is felnőtt 6-8-10 gyerek a szegény családokban, hitben, szeretetben, munkára nevelve."
Biztos, hogy az tényleg szeretet volt? Lehet, hogy csak rosszak a tapasztalataim, de többnyire egymás elviselése volt az a "szeretet"-nek mondott valami rengeteg elfojtással és lemondással. Mert úgy illet cselekedni. Ha tényleg annyi ember nőtt fel szegénységben és szeretetben, akkor miért van ma annyi sérült ember? Persze biztosan volt és van kivétel. Itt nem azt akarom mondani, hogy ha szegénység van, akkor biztosan nincs szeretet, de a múltban megvoltak a nép minden rétege számára "kötelező" szabályok, amelyet az egyház előszeretettel árasztott és nem volt "divat" az önmegvalósítás, az emberek tették a dolgukat, amelyet többnyire a társadalom jónak látott. Ha meg nem tudták betartani a szabályokat, amelyet az egyház és a társadalom előírt a szeretet nevében, akkor pedig hazugságban éltek, szerintem.
Lehet, hogy nem jó a hasonlat, de a testvérem dolgozott Iránban, ahol állítólag a pincében isznak az emberek, mert ott tilos az alkoholfogyasztás. A pincében viszont Allah nem látja. :-)
Bocs, hogy elvittem a témát, de kikívánkozott belőlem.

Kriszti