Hogy mikor születtem, miért érdekes? Mi a kedvenc színem, miért fontos?
Szeretem a színek világát, hogy mikor melyiket az változó. Most kék korszakom van, lásd "A kék " című bogomat, királykék az nagyon,nagyon vonz most.
1957-ben születtem, ha kíváncsi vagy a részletesre azt is megadom, de legyen elég annyi, az oroszlán jegyében, nyilas AC vel.

Részlet egy emlékről:

Az egyik legszebb élményem gyerekkoromból a télről szól. A nagyszüleimhez mentünk disznóvágásra. Tél volt, hófúvás, nem közlekedtek a buszok, de ha munka volt, akkor nem lehetett cserben hagyni senkit, erre vonatra ültünk. Minket az öcsémmel Tapolcán rokonoknál szállásoltak el, a szüleim gyalog, hasig érő hóban vágtak neki a 12 km útnak.
Én nagyon élveztem a rokonoknál, diavetítés, körbeugrálás, de az öcsém, Tamás mint a sakál csak üvöltött, olyan anyás, apás volt. Mesélte az anyukám: talán iskolás koráig úgy aludt el, hogy az apu tenyerébe rakta a lábát.
Szóval azon a havas decemberi hétvégén az apu lovas szánnal jött értünk, bennem olyan tisztán él ez a kép, egy gyönyörű verőfényes téli reggel. Megyünk a nagyszüleimhez, és kisiklik a szán, az öcsémnek ez is nagy trauma.
Míg bajlódnak a szánnal, mi bemegyünk egy útszéli tanyára, ahol a kicsiny vaskályhán teát főznek nekünk.
Megőriztem ezt az emléket, az öcsém mint negatív emléket eltemette, csak a mi elbeszélésünkből emlékszik rá. Számomra ez a téli emlék egy csodával felérő esemény. Milyen érdekes, azóta is imádom a telet, a hóesést, még a hófúvást is.

A hús nem evésnek, nem kényszernek kell lenni, nem akaratból kell róla lemondani, hanem ha belső késztetésből fakad az a jó.
Egy idő után az ember egyszerűen nem kívánja, mert a tudata elutasítja.
Minden gondolati szintű erőszak nélkül tud róla lemondani.
Természetessé válik, hogy hiányzik az életéből.
Ha másként van, mert elhatározza, hogy holnaptól nem eszi és közben nagyon kívánja, már az is valami fajta erőszak, csak azt saját maga ellen követi el.

Néhány éve, mikor az életem egyszerübb, bizonyos szempontból nyugodtabb, fizikailag kíméletesebb volt,
gyakran böjtöltem, a húst csak az anyukámnál ettem, ritkán.
Léböjtöt gyakran tartottam, ezeket hetente egyszer. De volt olyan időszak mikor méregtelenítettem és három napig csak ittam.
Most pörgösebb időszakom van, fizikálisan is jobban terheltem magam. Viszont ha eszem bizony azt vettem észre kívánom a húst. De keveset eszem belőle, de amit kívánok a húsfélékből az a hagyományos magyaros húsfélét, szalonna, sonka és kolbász. A parizer félékre rásem bírok nézni.
Mikor nagyon kifáradok lelkileg, szellemileg, akkor a szénhidrátot kívánom.
Pedig tudom, hogy ezeket a minőségeket megadhatnám magamnak meditációba, a fizikai érzeteket időnként jobban kívánom, mint, hogy letöltsem ezeket a minőségeket.
Vannak ismerőseim akik olyan fantasztikus kitartással bírnak, hogy képesek voltak a négyhetes böjtre.
Egy hétig nem is ittak, majd csak azt tették három hétig. Tisztelem kitartásukat, de erre még nem vagyok képes.
Ne ölj!
Vajon a növényt letépni miért bocsánatosabb bün. Persze sokkal egyszerűbb, mint állatot ölni.

Mikor nem éltem Magyar országon és nagyon szomorú, energia hiányos voltam, akkor kimentem a szőlőhegyre ahol volt egy öreg akác.
Gyönyörű, öreg, bölcs fa, ma is gyakran rágondolok.
Na akkor, nekidőltem és a törzsénél töltődtem, ha valami miatt nem tudtam kimenni, csak felidéztem emlékezetemben és mindjárt jobb volt.
Ma is a szívemben őrzöm a fát, a bölcs gyógyítót.
Hála Neki.