De igen.
Akár imádkozásnak is nevezhetnénk ezt.
Az Istenimádás egyik (legnagyobb) lehetősége a fizikai aktus.
Ha mindkét fél az Istennek adja át magát az egyesülés alatt, akkor nemcsak egymáséi lesznek.
Az Isteni Erő csatornáiként Istennek ajánlva magukat, megtapasztalhatnak egy sokkal mélyebb átadást és érzést, mely túllép önmagukon.
Igy kéne ezt tenni...
Ez különben úgy is ismeretes, mint a Tantra.
Az Iszlám is erre a fokra emeli a szeretkezés célját és értelmét.

Szia Hermess!

Nem hoztam összefüggésbe a Kegyelmet azzal, hogy valaki felébredt-e vagy sem, mert én, mint felnemébredett, igy élem meg. Nem tudhatom, mit élnek át a felébredettek....:-)

Szóval, saját tapasztalatból meritve: a Kegyelem mindig spontán ért engem és azokat, akiknek életébe bepillantást nyerhettem.
Sohase éltem át a Kegyelmet tartósan és sohasem törekedtem arra, hogy tartóssá tegyem.
Mert a Kegyelem alatt érzi azt az ember, hogy ez neki egy ajándék és hogy meddig tart, nem érdekes,mert érzi, hogy addig, ameddig a Föntiek akarják.Azt is érzi, hogy neki semmi, de semmi befolyása nincs erre a folyamatra!

Irod:....."ha már keressük a kegyelmet, igyekszünk elérni"
Épp az a Kegyelem tulajdonsága, hogy nem lehet keresni és lehetetlen elérni.
És az, hogy gyakrabban jön vagy sem, azt sem lehet tudni.............nem a mi emberi erőfeszitéseink gyümölcse ugyanis, hanem -még egyszer irom- ajándék.

A nézőpontod azt a feltevést tükrözi, hogy ki kellene érdemelnünk az Égiektől, Istentől dolgokat. Hogy egyre méltóbbnak és méltóbbnak kellene lennünk ahhoz, hogy Isten szeressen és a Kegyelmében részesitsen bennünket.
De ez szerintem nem igy van. Nem ezt tapasztalom.
Azt tapasztalom, hogy a Végtelen Forrásból akkor is jön számunkra váratlan, spontán ajándék, ha arra egyáltalán nem vagyunk méltók és még akkor is, ha semmit sem tudunk Istenről,sőt még nyitottak és felkészültek sem vagyunk. Abszolut nincs összefüggésben a tudatosságunkkal sem.

Belső meggyőződésem, hogy Isten, amikor ránk néz, a saját szeretetetét látja rajtunk, amiből elkészittetünk.Ő tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi épp hol tartunk, de ez teljességgel lényegtelen Neki:-)

Hogy mégis mi az értelme?
Hát az, hogy megpihenhessen a- már- majdnem-összetörő..... amilyen gyönyörűen megfogalmaztad:-)
Az, hogy ebben a hihetetlen turbulenciában, ami a földi lét, egy időre belső békét élhessen át az ember.
Belső békét!
Hirtelen lecsendesül minden, leáll a zakatoló agy, az érzelmek eltávolodnak, nyugalom száll ránk.Szeretet.Béke.A mindenrendben érzése.
És az is, amit korábban irtál: kimentenek vagy hirtelen,váratlanul, spontán, minden elképzelést felülmúlóan, megoldanak az Égiek valamit.....csodaszerűen.

Ha spontán jön valami, az csak nekünk spontán, nekünk embereknek!
Persze, hogy a Jóisten tudja, hogy mit csinál, persze, hogy Ő látja az összefüggéseket és a Kegyelem irányitott. Ő Mindenható.

Nekem ilyen a Kegyelem.

A spirituális utam során végképp, de az életutam során többször is lecserélődött a baráti köröm.
Mostanra már elfogadtam ezt.

És kik a barátaim most?

Azok, akikkel JÓL ÉRZEM MAGAM!
Teljességgel nem érdekel, hogy mennyit fejlődök vagy nem fejlődök spirituálisan közben.
Sem pedig az, hogy ők segitenek-e vagy én segitek-e?
De csak olyanokkal töltöm a drága időm és energiám, akikkel jól érzem magam....igazán és tényleg jól.

Sokkal érzékenyebben, finomabban reagálok mostanában mindenre.
Általában egy baráti találkozóról eljövet feldobott, feltöltött, kielégült vagyok. Persze a feldobottság nem jelenti automatikusan a vidámságot, mert lehet, hogy az a barátom (vagy én) épp nehéz periódusában volt, de ennek ellenére jól éreztem vele magam!

A másik, hogy tudjon rám is figyelni, jelen lenni maximálisan vagy amennyire lehetséges.
Már meguntam az egyoldalú meghallgatásokat és figyeléseket, miközben a másiknak édes mindegy volt, hogy velem mi van?

Egy kezemen megtudom most számolni az igaz barátaimat (van régi és új is köztük).
Semmilyen érdek (anyagi, érzelmi, spirituális) nem fűz hozzájuk.És ez igy jó.

Tapasztalom, h a spirituális önmegvalósitás-önismeret útján kevesebb lesz az ember körül az ember és sokkal gyakoribb az egyedül-LÉT.
Mert nagyobb rá a belső igény.......És ez igy jó.

Bevallom, a bejegyzésedet csak ma olvastam el, mert amikor előzőleg megláttam, továbbmentem, mert soknak találtam az irást - mennyiségileg.

Nagy-nagy tévedés volt ezt tennem!
Fantasztikus, ami leirtál és lényegi!

Szerencsére ma elolvastam és csak köszönni tudom, KÖSZÖNÖM!

Ha kiemelem a számomra fontos üzeneteket belőle, akkor azok ezek:

- Ha igazán megbocsájtottál, akkor azt érzed: mintha meg sem történt volna.
- Mikor észreveszem, h itélkezni akarok, csak ezt mondom: gondolatok, gondolatok....

Az utóbbiak már jól ismertek a számomra:

- Magunknak megbocsájtani elvezet magunkat elfogadásához majd utolsó aktusként az önmagunk szeretetéhez.
- A "légy jelen az életedben" jól ismert , mint ahogy a " ami benned nincs, az nem hat rád".

Szeretettel