“Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy.”
(Thomas Alva Edison)

Férfiak csoportja vár a mennyország kapujában bebocsátásra. Szent Péter közeledik, és azt mondja: „Minden férfi, aki életében papucs volt, álljon balra. A többiek jobbra.”
Minden férfi átballag bal oldalra, csak egy vékony, kicsi, öreg férfi áll jobbra. Szent Péter megkérdi tőle: „Minden férfi balra ment, te hogyhogy jobbra álltál?”
Mire a keszegforma kisöreg megszólal:
„Nem tudom, nekem a nejem mondta, hogy ide álljak”.

Csak egyetlen szócskát hiányolok, nem találok sehol itt az írásokban, ahogy olvasgatom = ALÁZAT
Pedig a fájdalom mindig alázatra tanít.

"Az alázat fogalma alatt sokan valamiféle fejet hajtást, önmagunk szándékos lekicsinylését vagy megalázását értik. Nem ez az alázat.
Az alázat egy tudatállapot, amikor eléred azt, hogy minden amiben értékelted magadat, az pontosan a helyére került és pont annyinak látod és tudod magadat, mint amennyi valójában vagy!
Az alázat egy egyenlőségjel, ami az énképed és valódi önmagad között létrejön a rendszeres önértékeléssel. Az énkép nem Te vagy, csak egy kép a valódi önmagadról. Ha ez a kép megegyezik a valósággal, akkor az alázatosság állapotába kerülsz, ami egy abszolút tudatállapotot is eredményez! "
(Huszti Sanyi)

Az igazi fejlődés szinte mindig fájdalommal jár. Van, amiről nem lehet beszélni, csak átélni lehet.
Az érzések jönnek és mennek. / Nincs töltése,előjele, csak 1 tapasztalat.
Fájdalmat okozhatnak, de ennek az az oka, hogy tanítson valamire:
önismeretre, önmagunk és mások elfogadására, tisztánlátásra, elengedésre, együttérzésre,megbocsájtásra, alázatra.

A csobogó hegyi patak énekében felhangzik az örömteli bizonyosság: „Tengerré válok.” És ez nem hiú feltevés: ez az igazi alázat, mivel ez az igazság.
-Tagore-