Fény dereng a világok felett, százezer dalt dúdol a szél, s messzire viszi a kósza álmokat. Érezd mennyi minden van még elrejtve benned, de te megtalálod önmagad. Sápadt reggelek után, ha felszívódik a köd, beköszönt a remény, s az őszi fák átölelik vágyaidat. A szürke ősziségben halkan hívogatnak a kopott kék felhők, s egy cseppnyi nem remélt napsütés. Szemerkél az eső a dombok fölött, könnyedén hull le a vízfüggöny, s a fagyöngyök fürdenek az alvó fák ágain, az őszi aranyban.