Isten által teremtett valóságunk: teljes, egész. Életünk során többször esünk két-ségbe, kerít minket hatalmába a fél-elem. Rögtön láthatjuk, hogy ebben az állapotunkban, ha félünk, akkor nem vagyunk egészek, kiestünk a teljességből.
Ez a kibillent állapot az okozója minden lelki bajunknak és betegségünknek. Félelmünkben, kétségek között nehezen találjuk az utat vissza a teljességbe, ha nem tudjuk merre induljunk.

Az életünket befolyásoló tényezők egyik legjelentősebb része, amolyan megszokás. Ezek közül jelentős azoknak a száma, melyeket otthonról, gyerekkorunkból hoztunk magunkkal.
Hozott valóság.jpgAmikor döntést hozunk abban, hogy valamiben megváltozunk, akkor tudatos viselkedéssel a megváltoztatandó dolgot vagy úgy 80%-ban képesek vagyunk felszámolni. Közben teljes csak akkor lesz a változás, ha a megszokott zsigeri dolgokat is letesszük. Ebben a 4-szer három órában azzal foglalkozunk, hogy felismerjük ezeket és véglegesen felszámoljuk azokat.
Ez a tanfolyam arról szól, hogy hogyan váljunk "napszerű" férfivá, akit a társa követhet bárhová, mert bízik benne és a bizalomért cserébe, megkapja azt a királynői bánásmódot tőlünk, ami kijár egy nőnek.
nők.jpgNŐKNEK: Miért küldd el a pasidat (erre a tanfolyamra :)) ?
Szeretnéd, ha egyenrangú félként kezelnének, mégis segítséget, útmutatást kapnál, ha elbizonytalanodsz?
Szeretnéd, ha a család mellett megvalósíthatnád önmagad?
Küldd el társadat, hogy megbeszéljük vele:
- hogyan irányítson úgy, hogy ne uralkodjon közben
Ezen a kurzuson a munkával, pénzzel, örömmel, jóléttel kapcsolatos hiedelmeinket engedjük el.
Nem a tuti hangzik el, hogy mit hogyan kéne tenni, gondolni, hanem azt gyűjtjük össze, hogymilyen hiteink vannak, és elengedjük a hozzájuk való ragaszkodást!
Ahogy elengedjük azt, hogy a pénzt rossznak látjuk, feltételekhez kötjük, vagy csak a pénzben látjuk a megoldást, könnyeddé válik a viszonyunk vele, és sokkal jobban boldogulunk vele is, nélküle is. Kitisztulnak a téves elképzelések, és a helyén kezeljük végre a dolgot!
Van egy módszer, ami nem akar kitérni az élet elől. Nem kapaszkodik pozitív gondolkodásba, ábrándokba, nem akar rávenni arra, hogy higgyél. Nem erőltet rád semmit.
Egyaránt segít, ha a megvilágosodást keresed, vagy a fizikai világban való boldogulást. Többen felébredtek általa és megpillantották valódi önmagukat.
Ugyanakkor ez a titok a Titok film és könyv sikere mögött. Ugyanis nem a hurráoptimista hozzáállás segített, hanem az, hogy Rhonda, a producer elengedte az őt akadályozó görcsös akarást.
Egy tudatosságodat, valóságlátásodat kitágító kalandra hívlak! Szokatlan, a szabályokat felrúgó, kísérletező játékot játszunk, amihez te is hozzájárulhatsz nem csak, mint tanuló, hanem mint teremtőtárs.
mágus.jpgKét hetente 4 órát töltünk együtt, de két találkozó között is lesz mit gyakorolni. Kicsit belépünk a varázslóképző iskola, Roxfort falai közé, és megtanuljuk a világot mágikusan látni, és a látásmódunkkal megváltoztatni azt.