Amikor megszületünk 'kénytelenek' vagyunk levegőt venni. Az élet alapja a lélegzet, mely energiáink folytonos áramlásában is fontos szerepet játszik. A légzésünk közvetlen kapcsolatban áll tudatállapotunkkal.A tudatállapotok mennyisége és milyensége pedig a szivárvány színeihez hasonlóan végtelenek.
A légzés különböző technikái által egy megváltozott tudatállapotba kerülhetünk. Ilyenkor könnyebb feldolgozni az életünkben történt negatív eseményeket.
A Szex-nap alkalmával felvezetett módszer, melyben a kéz simogatásával érhető el szexuális csúcspont érzés.
Jelentkezz előre, a létszám csak páros lehet.
A megvilágosodás felé vezető út egyik alapköve ez a vezetett meditáció. Kezdetként menedéket veszünk a lámában, (aki itt a 16. Karmapát képviseli), a szangában (barátainkban, segítőinkben az úton), a darmában (a tanításokban) és Buddhában, (aki itt maga a megvilágosodott tudat). Majd a négy alapgondolatra összpontosítunk, melyek tudatunkat a megszabadulás és a megvilágosodás felé fordítják.
"Mindnyájunkban ott rejtőzködik az isteni szikra.Eme Belső Istenség ad nekünk Szépséget, Értelmet, Alkotóerőt és nemzőképességet."
A viselkedésünk különbségeinek mélyebb megértése. Milyen spirituális alapjai vannak a nők ruházkodási igényeinek és a férfiak tévé előtti távirányító nyomkodásának? Ha látod mitől olyan a másik, akkor könnyebb elfogadni és szeretni őt!
Mindent mi vonzunk be az életünkbe, annak megfelelően, hogy milyen hitrendszerekkel formáljuk rezgéseinket. Ezek gyermekkorunktól kezdve alakulnak. Egy hit csupán egy szokásszerű elvárás, mely megváltoztatható.
Néhány egyszerű mondat kimondásával, pár akupresszúrás pont ütögetésével kitisztíthatóak, elengedhetőek energiarendszerünkből a negatívan rögzült energiaminták. Ezekkel a tiszta rezgésekkel pedig esélyt kapunk arra, hogy jobb dolgokat, például nagyobb bőséget vonzzunk az életünkbe.
Tele vagyunk elvárással a többiek felé,félünk hogy nem felelünk meg nekik, bizonytalanok vagyunk a szeretetben. Ilyenkor ez felerősödik. Ha tudatos figyelemmel kísérjük a karácsonyt, nagy rálátásunk keletkezhet önmagunkra, és valódi szeretet szabadulhat fel!
András
Auraszakértőnk azon tapasztalatait osztja meg velünk, amit mint auralátó vett észre az aurát ért hatásokat illetően. Aurafotókkal bizonyított állításait tanulságos lesz meghallgatnunk!
Az aura egy nagy mennyiségű információt tárolni képes elektromagnetikus hologram., melynek egy része folyamatosan változik különböző érzelmek és gondolatok, illetve fizikai életmód hatására, mégis nagyobb része állandó marad, mint a tenger.
Mindent mi vonzunk be az életünkbe, annak megfelelően, hogy milyen hitrendszerekkel formáljuk rezgéseinket. Ezek gyermekkorunktól kezdve alakulnak. Egy hit csupán egy szokásszerű elvárás, mely megváltoztatható.
Néhány egyszerű mondat kimondásával, pár akupresszúrás pont ütögetésével kitisztíthatóak, elengedhetőek energiarendszerünkből a negatívan rögzült energiaminták. Ezekkel a tiszta rezgésekkel pedig esélyt kapunk arra, hogy jobb dolgokat, például nagyobb bőséget vonzzunk az életünkbe.
Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni, hogy legalább kilenc hónappal a születése előtt, mert az anya nemcsak a testét adja gyermekének, a lelkét is magából építi fel."
Kodály Zoltán
" Mai materiális világunkban a Test - Lélek - és a Szellem triádjából száműzve a Szellem és a Lélek privilégiumát, cudarul magára maradt a Test, hogy az Ember soha nem szűnő vágyakozással visszakívánja saját Isteni Hármasságát." Szőke Lajos ...