A tantrikus szeretők titkai 3. rész | Önmegvalósítás.hu

A tantrikus szeretők titkai 3. rész

A profi tantrikus szerető nem csak a partnerének képes emberfeletti élvezetet nyújtani, hanem saját magának is sokkal többet tud adni. Itt nem elsősorban az önkielégítésre gondolok - bár az örömszerzésnek és közben az önmegismerésnek is ez egy fontos útja -, hanem arra, hogy képesek vagyunk jobban, mélyebben befogadni a szexualitás örömeit és ezáltal ugyanazok az érzések sokkalta nagyobb élvezetet nyújtanak!

Ha a tantrát tanuló szex közben nem csak arra figyel, hogy örömet adjon, hanem arra is hogy amit kap, azt mélyebben megélje, akkor minden érintésnek, csóknak, mozdulatnak a hatását mélyebben át tudja élni és ez által több érzést és élvezetet is meg tud belőlük élni.
Közben azt is figyeli, hogy pontosan mely mozdulatok, mely szex-tettek, milyen hatással vannak rá és melyik esik jobban, melyik esik kevésbé jól. Ez által az önmegfigyelés által jobban megismeri a saját szexuális igényeit, vágyait, szexuális önismeretre tesz szert, így később úgy irányítja az együttlét folyamatát, hogy önmaga számára is a lehető legtöbb örömet szerezze meg!

És gondoljunk csak bele, mennyire kívánatos egy olyan szerető, akin látszik, hogy maga is a gyönyörök netovábbját éli át! Mennyivel vonzóbb lesz egy ilyen élvhajhász tantrika, így sokkal jobban fogja Őt is kívánni a partnere!
Tehát nem az a dolgunk a szexben, hogy kiszolgáljuk a másikat, hanem az, hogy élvezetet nyújtsunk mindkettőnknek! (már ha csak ketten vesznek részt az aktusban!)

Eme fokozott élvezet képesség kifejlesztéséhez jól jöhet, ha a tabukat ledöntve, önkielégítés közben is megfigyeli a saját érzéseit, energiáit a tantrikus gyakorló! Hiszen egy páros együttlét során nem képes a figyelmét száz százalékosan önmagára irányítani, ahhoz egyedüllét, elmélyültség szükséges.
Önmagára figyelve és nem a végső kielégülést hajtva, hanem az érzések mélyét kutatva, mélyebben megismerheti a saját szexualitását és ez által mások szexuális működését is. Ez ugyan úgy működik, mint amikor a világ megismerését önmagunkban kezdjük. Ha megérted a saját működésedet, akkor át fogod látni a világét is!

Kezdj el gyakorolni, figyeld meg a saját érzéseidet és közben igyekezz minden érzést, minden energiát mélyebben magadba engedni! Ehhez, a kinyílás gyakorlatára is szükséged lesz és akkor tudatosan irányítva meg tudsz nyitni magadba olyan mélységeket, amelyek eddig zárva voltak a saját élményeid és élvezeted elől is!

A tudatosan irányított kinyílást, megnyílást az Elfogadás és szeretet című Sirály csomagból tudod elsajátítani.
Kellemes élvezkedést kívánok Nektek!

Beküldte: | 2008. szep. 21. vasárnap - 19:30

Feliratkozás Hírlevélre