Archívum: Blogbejegyzés

Elsőre talán meglepő, de vannak, akinek nehezünkre esik a jót elfogadni, befogadni! Hiába vágyunk a jóra, azért dolgozunk, küzdünk, hogy minél több jót megvalósíthassunk az életünkben, mégis amikor lehetőségünk nyílna, hogy megkapjuk, akkor csak szűken tudjuk a jót befogadni, vagy egyáltalán nem.
Vannak, akik azt érzik, hogy nem érdemlik meg. Másokban az egyensúly borul fel, vagy

Nem olyan rég írtam egy ismerősömnek az ígérgetésekkel kapcsolatosan és most egy régi topicban kdorka kérdése is elgondolkodtatott, hogy nyitok ennek egy témát…

Ma a Web Mester egy jó humorú megjegyzést írt számomra a Mit üzensz mára? kérdés alatt.
Nagyon csípem a Web Mester humorát!

Erről az jutott eszembe, hogy olyan régen írtunk vicceket, hogy jó lenne újra olvasni ilyesmit is egymástól, hisz az életbe egy kis színt visznek, az árnyékba beszűrődik egy-egy fénycsík, amíg nevetünk rajtuk.

Az Önismereti viccekhez már nem lehet új hozzászólást fűzni, a régi vicceldét meg nem találom, így most indítok egy újat:)

A hétvégén rengeteget sétáltam. Közben egyszer csak eszembe jutoot, hogy megfigyelem, mit csinálok, mikor monoton – odafigyelést nem igénylő tevékenységet végzek. (Ilyesmi lehet a hosszú séta egyedül, a motorozás egyhangú útszakaszon, kerékpározás, kocogás, stb..
És vajon mások mit csinálnak ilyenkor?

Fogmosás közben én pl. programozom magam, hogyminden sikerüljön. (agykontrol könyv hatása sok-sok év után is)
Bukósisak alatt vagy magányos séta esetén, ha várok valakit, akkor van, hogy dúdolok, éneklek. (Igazán pocsék hangom van.)

Ma olvasván az egyik blogot, emlékeztem arra,amikor az életem első hipnózisán voltam.
Hosszú gondolkozás után végre megéltem egy csodálatos élményt.
Ahogyan megértettem, hogy kislányunk beteg úgy éreztem az elfogadásban segitene.
Igy is történt, láttam őt megszületni, ahogyan tiltakozott, mert nem kivánt újra földre jönni, elöző életében is láttam…..
Meséljetek, ki mit gondol a hipnózisról ?

Sziasztok!

Nehéz napom volt tegnap. Először a számítógép játszott a türelmemmel: eltűnt az összes adatom az egyik vinyóról. Nem bírtam itthon maradni. Felhívtam a kedvesem, menjünk el valamerre. Nem bírtam megvárni se míg ideér, állandóan hivogattam, ahogy haladtam, módosítva hogy hol találkozzunk. Közben nem voltam magamnál, csak vitt a lábam előre. Persze félreértettük egymást, és várnom kellett rá pár percet a Keleti előtt.

Azon gondolkodtam a minap – talán hülyeség -, hogy egy igazán spirituális, vagy inkább tudatos – talán ez a jó megfogalmazás – ember köt-e akármilyen fajta biztosítást, mint pl. életbiztosítást, vagy mondjuk casco-t.

Nektek mi a véleményetek? Tényleg szükség van rá, ha bízunk az Univerzumban?

Idő…mint egy test. Egyszer lüktet, majd halkan múlik, mint ahogy egy kéz végigsimítja válltól a könyökig a testem. Egyszer gyors, ahogy a kulcscsont környékére, a nyakhoz ér, ahol látja a nyaki ütőér domborulatát. Egy másodperc ahogy a vállamról elsöpri a hajam, majd az idő ismét megtréfálva örökíti meg a percet, mikor csókot ad hajszálaim régi helyére. Ekkor hirtelen az apró pihék a nyakamon és a kezemen vigyázzba állva jelzik, hogy készen állnak a többi csókra, felkészültek a jövőre. Beleveszek ebbe a várakozásba.

Tudjátok-e mi a különbség a harmadik szem megnyitása és a megvilágosodás között?

Egyáltalán van-e különbség? 😉