Archívum: Blogbejegyzés

Álmomban egy öregembert menekítettem egy agresszív, erős fiatalember haragja elől. Egy darabig támogattam az öreget, bujkáltunk, majd amikor már nem bírtam tovább, akkor két nőtől segítséget kértem. Miközben velük beszélgettem, az öreg átváltozott két répává.
Megijedve kaptam fel a két répát és néztem, hogy vajon van-e még szívverése, él-e még? Természetesen nem dobogott benne semmi sem, és ekkor rájöttem, hogy répaként jobban túlélhető egy katasztrófa, mint öregemberként.

Köszi, hogy elolvastad őrült álmomat, de most jön a lényeg:

A napokban többször is találkoztam azzal a problémával, hogy mennyire rosszul esik, fáj, ha nem vagyok szeretve, ha elutasítanak. Ennek a problémának az egyik megoldási útja természetesen az, ha magamat szeretem és úgy gondolom, ezzel nincs is baj, ez elég jól megy.
Viszont a másik megoldási utat még soha sem vittem végig, mégpedig, hogy elfogadjam, a létben az el nem fogadást. Próbálkoztam párszor, egy keveset haladtam is, de mindig úgy éreztem, hogy ez egy megoldhatatlan probléma, elfogadhatatlan elfogadni az el nem fogadást.

Amikor egy új kapcsolatba lépünk, ha kölcsönös a szerelem, végtelenül boldognak érezzük magunkat. Ez a normális. Aztán egyre többet látjuk egymást, azért, mert lelkünk és testünk így kívánja. Egyre inkább megismerjük egymást és látjuk a másikban azt, ami tetszik és azt is, ami nem.

Péntek este volt, elmentek a vendégei, kiürült a ház.
Gondolta megnézi mi van az öregekkel akik a szomszéd házban laktak, átment hozzájuk.
– Nálad sincsen villany?- kérdezte az anyja.
– Nem tudom, nem kapcsoltunk villanyt- mondta ő.
– Sötétben ültetek?
– Meditáltunk, meg különben is még mindig világos van, csak ti lehúztátok a redőnyt, azért van itt sötét- mondta a lány.
– Na ne nevettess azért jöttek hozzád, hogy meditáljanak- mondta az anyja és hangosan kacagott.
– Mit kell ezen nevetni, mi olyan vicces? –kérdezte a lány.

Anno olvastam egy történetet, ami a mai napig nagy hatással van rám:

"ősi római birodalomban minősített halálbüntetés: az elítéltet berakták egy zsákba, egy kutyával, egy kakassal, egy kígyóval, és egy majommal együtt. Összevarrták a zsák száját, és vízbe dobták a zsákot."

Mit jelent ez? 

A héten Sanyi elfogadás Cd-éit hallgattam, gyakoroltam.

Mikor elkeztem az Eggyévállás gyakorlatokat, a munkahelyen szinte sorba álltak azok a csajok, akikkel eddig vagy témám sem volt soha a 4 év alatt, vagy valami miatt, egyenesen zavartak engem.

Ráadásul, én menekülőre is fogtam magam, próbáltam kerülni őket, mondván, csak sorban, nem aztán itt hirtelen mindenkit befogadok, erre nem vagyok én még képes. 

Sokat gondolkodtam azon: vajon minden történést az életünkben valahogy mi váltunk ki, mi akarjuk? Arra jutottam, hogy szerintem nem teljesen. Mert az egész közösség, környezetünk és mi, együtt formáljuk a történeseket. Mi csak annyit tehetünk, hogy nyitottak vagyunk a jóra, és akkor kapunk segítséget, de nem történhet minden úgy, ahogy mi akarjuk, mert nem vagyunk mi egyének mindenhatók. Bennem ezért szült egy kis ellenérzést a Titok című könyv, mert olyan mindenhatónak mutatta be az egyéneket. Vagy csak én értettem félre?

Kedves Önmegvalósítók!

Egy óriási kanyarral, évek múlva visszatértem ide, Hozzátok. Sanyi egyik debreceni tanfolyamán úgy négy éve vettem részt. /Előzőleg az ő tanítóját: Tóth Lacit ismertem meg../ Ezután regisztráltam itt, /már nem is tudom milyen néven…/ egy ideig részt vettem, majd másfelé vitt utam. Sok mindent „bejártam”, tanultam, több weboldalon beszélgettem /szerkesztettem/, rengeteget olvastam, ezeket most nem sorolom…Persze, előbbre jutottam az önmagamhoz vezető úton, de nem eléggé. Hisz mindannyian a teljességre törekszünk! 🙂

Azon gondolkodom napok óta, milyen mértékben van bennem a bizalom és a bizalmatlanság.
A mérték attól is függ, hogy kiről, miről van szó. Milyen dologgal, élethelyzettel, vagy, hogy kiről, gondolkodom, gyermekről, barátról, munkatársról, idegenről, vagy a kedvesemről.

Van olyan helyzet amiben, akivel teljes a bizalmam, már szinte a naivságig. Sajnos olyan is van, mikor alaptalanul bizalmatlan vagyok.
De mivel megtanultam, hogy hallgassak a megérzéseimre, bizony nehezen engedem el a bizalmatlanságot még akkor is, ha az adott pillanatban alaptalannak tűnik.

Egy gyönyörű szép országban élünk, amelynek megannyi szépséges csodálatos szeglete van. Itt a nyár, hív a természet, a szebbnél szebb kirándulóhelyek, városlátogatások, kulturális, vallásos, tudományos, szórakozási lehetőségek sokasága.