Archívum: Blogbejegyzés

Véleményem szerint a felesleges kritikának két oka lehet:
– a másik lenyomásával az egóm szárnyalni kezd,
– erőből szeretném megemelni a másikat, ez is az én felsőbbrendűségemről szól, pont az ellenkező hatást érem el…vagy lenyomom vagy jól orrba vág…veszekedésbe fajul…

A mindent elfogadás még messze van…

Hol a helye és milyen az építő kritika az életetekben?
Lemondani róla és mézes ego cukorban úszkálni nem szeretnék…

Aki olvasta a „Részletek egy infós k…a naplójából” című írásomat, akkor annak a stílus ismerős lehet. Alább egy újabb írás. 🙂

Aki nem akarja végig olvasni, arról szól, hogy a suicid hajlamú srác hogyan találja meg az élete értelmét, életfeladatát 🙂

… Reggel 9.38 van! – jegyezte meg magában Alex, majd így folytatta – megint elkéstem a suliból. Leszarom! Úgy sem hiányzok senkinek sem. Ők sem nekem!

A múltkor már írtam valahol, hogy egy-egy pillanatra elkapott a tapasztalás: nem vagyok azonos a testemmel. Akkor megfogalmazódott a vágy, hogy milyen jó lenne ezt nem csak pillanatokra, hanem hosszabban, végleg tapasztalni!
Tegnap óta egész hosszú időkre úgy élem meg, hogy egy belső lény vagyok, aki ebben a testben lakik, használja és irányítja azt. Sőt ha akarom, akkor szándékkal is elő tudom hozni ezt a látás- tapasztalás-módot. Csak akarnom kell és ismét így tapasztalom a test és magam közötti kapcsolatot.

Álmomban puskával szarvasokra vadásztam. Le akartam lőni egyet, de Ők éberebbek voltak, mint én ügyes, és mindig arrébb szaladtak. Még megcélozni sem tudtam őket, így sokáig csak kergetőztünk az erdőben.
Aztán az egyik fiatal nőstény szarvast sikerült jól becserkésznem, egészen közel voltam hozzá, amikor felriadt és pont felém kezdett szaladni. Nem nekem akart jönni, csak ijedtségében rossz irányba indult el.

A múlt héten sikeresen átrepültem a biciklimen munkába menet, így kezem-lábam rögvest változatos színekben pompázhatott.
Másnap reggelre már fájt a nyakam, ami mára konkrétan beállt egészen a vállamig, és 3 napja nem hagy aludni – sem -, mert konstans fáj, váltakozó intenzitással.
A hétvégén ez már elég zavaróvá vált, mert nehéz volt bármire is koncentrálnom, hát elkezdtem gondolkodni rajta, mit lehetne ezzel kezdeni, ami konstruktív.

Mióta a lányaim élnek és beszélnek, sok-sok apró boldog pillanattal gazdagodott az életem. Olyan felemelő élmény megfigyelni a kis világlátásukat, szembesülni véleményeikkel, meglátásaikkal.

Imádom a kis „gyerekszájakat”, amikkel kifejezik önmagunkat. Különösen nagylányom tud kreatív lenni e téren.

Íme néhány példa a meglátásaiból:

Sétáltunk hazafelé, be volt borulva az ég. Felkiáltott: „Piszkos a felhő!”

Szeretem Petőfi verseit, mostanában meg különösen mélyülnek a szavak jelentései nálam, fogadjátok szeretettel:

Halálvágy

Sirt nekem, sirt, és koporsót
Mélyen fekvő föld alatt!
Hol nem élnek érzemények
Hol nincs többé gondolat

Oh fej, oh kebel, te kettős
átok életem felett!
Mért kinozni lángcsapású
Ostorokkal engemet?

Mért a vágy e lázas agyban
Szállni csillagok fölé?
Hogyha őt a sors haragja
Földön csúszni rendelé.

Vagy ha száll, e vágyak szárnya
Mért nincs rajta égi toll?
Mely vigyen, hol a magasban

Egy önkormányzati hivatalnok pénzt fogad el, hogy szemet hunyjon egy szabálytalanság felett. Az orvos és a nővérek akkor figyelnek oda tisztességgel a Nagymamámra, ha megkapták a zsebpénzüket. A vasutas jegyellenőr addig csűri-csavarja a bírságolást, amíg végül az Ő zsebébe vándorol a pár száz forint.
Ezek csak az elmúlt pár hét korrupciós történetei, amelyekkel személyesen, vagy elmesélés útján találkoztam.

Beszélgettem valakivel, mondom neki: vágyam, vagy talán előző élet emléke, de nagyon él bennem. legszivesebben itt hagynék mindent és elmennék vándorútra, Tibetbe, tanulni.

Mondom, ezt viszont menekülésnek tartom. Itt is lehet tudatosodni.

Letettem a kagylót, és ezt találtam:
-Honnan jöttél? – kérdezte Mu csou a szerzetest
-Liujangból
– Mit mond a csan (zen) mester Liujangban?
– „mehetsz bárhová, útra sosem találsz”
– Tényleg ezt mondta?
– Ezt.
a mester fogta a botját, és fejbe kólintotta a szerzetest:

-csak a szavakra emlékszel.

„Csendben ülni
semmit sem tenni
jön a tavasz
a fű magától nő”