A Blogbejegyzés egy személyes történet, élmény megosztására szolgáló tartalomtípus.
Tavaly történt velem vidéken, a szüleimnél. Olyan szélvihar lett, amelyet nagyszüleim sem láttak még soha. A készülődő felhők színéből lehetett érezni, hogy ez most nagyon nagy vihar lesz, talán jégeső is. Próbáltunk a kertben mindent elpakolni, autót letakarni pléddel, mégse verje meg nagyon a jég. Eső, szél…a vihar megérkezett. Félelmetes volt. Bentről a házból néztük végig.
Érdekes az, hogy mi ragad meg az emlékezetünkben.
Mondjuk néha, hogy általánosságban a rossz dolgok könnyebben megragadnak, mint a jó dolgok. De ez csak általánosságban van így hála Istennek.
Ebben az évben sok minden történt, de mostanában az került a figyelmünk előterébe, hogy milyen jól indult az év.
Azt hiszem az emberi kapcsolatok terén új szakaszba érkeztem. Eddig csak a különböző féle függéseket ismertem, persze szó sincs róla, hogy ne lett volna bennem szeretet, vagy szerelem, vagy barátság, tisztelet és/vagy még egy csomó nemes érzés egyes embertársaim iránt – de ezeket sosem tudtam tudatosan elválasztani a függésektől, kötésektől (ha azok is kísérték.)
Kedves régi ismerősök és akikkel még nem ismerjük egymást!
A legközelebbi, kuponnal is igénybe vehető tanfolyam időpontja – Jan. 29. vas. 9:18:00, Erzsébet krt. 54.
Sanyi jóvoltából a Tudatos Energiaérzékelés program is része lett a február végéig felhasználható kuponakciónak. A december 18-i kezdő alkalom igen jól sikerült! Igény szerint januárban és februárban is tarthatunk hasonló tanfolyamot – kérlek jelezd külön nekem is, ha erre szeretnéd a kupont beváltani!
,,Jelentgetösdi”
Ezt a gondolatot szeretném folytatni ezzel a bloggal.
Tegnap majd egy órát meditáltam, igazából csak feküdtem, kellemes zenét hallgattam és álmodoztam egy szép világról és a szeretetről!
Elalvás előtt ismét előjött az érzés. Nagyon erősen érzem, hogy egy éber-álom állapot között vagyok, vagyis tudatomnál vagyok. Talán látok valamit, szédülni kezdek, forog velem minden és élesedik a kép, amit látok, mintha szívna magába.
Intenzív hatások értek mostanában, aminek értelmét igyekszem megérteni, tudatosítani.
A lényeg, hogy a hosszantartó folyamatban nem tudtam jól képviselni önmagam, nem tudtam érvényre juttatni azt, hogy mit gondolok és mit érzek, csak folyamatosan befogadtam a másoktól érkező impulzusokat.
Sajnos ez nem először történik meg velem, de szeretném, ha ez már nem sokszor lenne így.
Most utólag igyekszem tisztítgatni magamat, de a bennem levő érzések sokasága és intenzitása még mindig hat rám, ezért nincs mit tenni az – eddig is jól bevált – átéléses módszerrel haladok.
Egy álom szakadt rám ma reggel:
Tudom, hogy helyre tudnám hozni a dolgokat, de ez legalább olyan nehéz lenne, mint hagyni az ujjaim közül kifolyni ezt az álmot. Ennek még a gondolatától is könnybe lábad a szemem, és tudom, hogy képtelen lennék erre. Nem veszthetem szem elől azt a fényt, amelynek az eléréséért olyan keményen küzdöttem.
Kutakodtam ma kicsit (nem tudom, milyen indittatásból) és gondoltam megosztom veletek észrevételemet.
Kiváncsi voltam a „szeretlek” szó különböző nyelvekben való megfelelőire, ne csak a sablon „ájlávjút” tudjam már.
Azt tapasztaltam, hogy a magyar mellett kb 3 nyelv van (meg egy pár már alig létező nép/törzs), amiben ezt a csodálatos érzést egy szóval ki tudják fejezni.
SZERETELEK: ebbe benne vagyok én, aki szeret; te, akit szeretek; és maga a szeretet is ugye.
Ma egy egészen aprónak tűnő, de tanulságot hordozó esemény történt velem. A boltból hazafelé menet már sötét volt, és nem találtam a táskámban a bejárati ajtó kulcsát. Panelben van az albérlet, így a lenti bejárati ajtó közös. Egyébként most lakom először tartósan panelben. Meglepetésemre egy idős bácsi beengedett, látta, hogy hiába kutatok a táskámban, nincs meg a kulcs. Nekem ez azért szokott feltűnni, mert kevésszer tapasztalom, nagyon kevésszer, hogy olyanok nyújtanak akár apró segítséget is, akiket nem ismerek. Pedig én azért próbálok.