Archívum: Blogbejegyzés

Érdekes dologba csöppentem. Teljesen váratlanul ért.
Egy olyan embert sodort elém a sors – Jóisten, nevezd ahogy akarod – akire nem számítottam volna. Egyszer találkoztunk nagyon rég. Mégis, amikor jobban megnéztem magamnak, eszembe jutott a neve szinte azonnal.

Hmmm. Érdekes. Nagyon érdekes.
Lassan egy hete történt, és még mindig nem térek magamhoz. Ha végignézem az elmúlt napokat, olyat teszek, amire már nem számítottam. Mosolygok. Időnként vigyorgok.

Érdekesen ébredtem ma reggel. Nem tudom „hol jártam” álmomban, de valahol biztosan!
Amikor kinyitottam a szemem, olyasmi érzés fogott el, hogy túl anyagi, az, amit látok. Szinte éreztem az anyag sűrűségét, a tárgyak, és falak korlátozó anyagiasságát. És nem esett jól.
Ezért inkább újra becsuktam még a szemem, mielőtt teljesen beleébrednék fizikai valómba, amely megfoszt ettől a különös érzéstől.

Lassan egy éve érzem úgy, hogy társ-függő vagyok. Szükségem van valakire, aki mellettem van. A miért az még kérdés. A távolság segíti a gyógyulásomat és szerencsére már érzem, hogy a gyógyulás útján vagyok.

Hétfőn beszéltünk telefonon. Sokat mesélt magáról. Mi történt vele, mit csinál. Én csak hallgattam. Örültem, hogy végre kezd megnyílni nekem és beszél magáról. Hagytam. Csak az volt fontos, hogy ő kimondhassa azt, amit szeretne.

Szerda éjszaka kezdődött. Valamiért nagyon nem jött álom a szememre. Este volt bennem az az érzés, hogy megoldottam valamit az életemben.

Aznap megértettem valamit a munkámban, úgy éreztem megoldottam egy feladatomat. Úgy éreztem túl vagyok valamin, innentől kezdve sokkal könnyebb lesz nekem. Valahogy azt éreztem, hogy belül bennem történt valami átfordulás, ami pedig bent megtörténik, az azt jelenti, hogy megtörténik kint is.

Szakítottam a párommal, jött a biztonságérzet teljes elvesztése, jött a csapda
A gondoltaiam jelenleg csak egy emberre összpontosítanak, teljesen beszűkült a látóterem.
Mielőtt elmesélem a történetet, tudni kell rólam, hogy 3 éve szorongási problémákkal járok pszichoterapeutához, elég erős szorongásokon vagyok túl amit már részben megfejtettünk.

Ahogy írtam korábban, ráléptem az útra.
Ennek keretében eldöntöttem, hogy elköltözök a kényelmes vidéki házból egy olyan városi panelbe, amely ellen világ életemben tiltakoztam. És amelyben megmutatták, hogy azért végül is, lehet élni.
A szüleimmel e témában folytatott beszélgetés végső soron pontosan úgy alakult, ahogy vártam. Lelki terror, érzelmi zsarolás, illetve azon tulajdonom elvesztése lehetőségének felvillantása, amely soha nem volt az enyém igazán.

Megszülettem 35 évvel ezelőtt. Majd mintegy fél évvel a mostani nap előtt öntudatra ébredtem, kicsit olyan Neosan. Most fogta fel a tudatom, hogy milyen mély a nyúl ürege.
Túl vagyok egy sikertelen házasságon, több sikertelen párkapcsolaton, a szüleimmel való félig-meddig megtörtént elszakadáson. Mindegyik megviselt a maga módján.
Jelenleg úgy érzem magam, mintha egy puszta kellős közepén lennék teljesen meztelenül. És semmi és senki nincs mellettem.

Apa, szerinted mit érdemes tanulni, mivel járnék a legjobban? – kérdezte egyik este a nagyobbik gyermekem, amiből aztán egy hosszú beszélgetés kerekedett arról, hogy mi a fontos az életben, mitől lehetünk boldogok? / Nem bonyolódtam a boldogság spirituális mélységeibe, csupán a köznapi értelmezés szerinti örömről, jó közérzetről gondolkodtunk! /

Elmeséltem Neki, hogy annyiféle dolgot tanítanak iskolákban, tanfolyamokon, de ezek java része csak a világ működéséről hoz képbe, vagy egy adott szakmára készít fel, azonban semmilyen használható tudást nem adnak arra vonatkozólag, hogy hogyan legyél boldog!
Ahhoz, hogy a kérdést pontosan megválaszolhassam, először is azt kell tisztázni, mi az, ami egy embernek örömöt, boldogságot okozhat?

Egy ismerősöm panaszkodik, hogy évek óta szenved refluxtól, de hiába keresi az okát, csak nem leli! Vajon mi lehet a betegségének lelki oka?

Kérdezem Tőle:
– Mi az, amit nem tudsz lenyelni, amit legszívesebben kihánynál, kivetnél az életedből?
– Nem bírom az irritáló embereket, legszívesebben ott hagynám a munkahelyemet, kerülöm az idegesítő rokonaimat, nem tudom elfogadni a pénztelenséget, elegem van a tehetetlenségemből, …és még sorolja, sorolja, míg nem közbevágok:
– Ha ennyi mindent utálsz magadban és az életedben, akkor csodálkozol, hogy okádhatnékod van tőle? A tested-lelked legszívesebben kihányná ezeket, de Te mégis megtűröd, együtt élsz mindezzel. Miért?

Olvasgatom a bejegyzéseiteket, blogokat, bevallom elgondolkodtat 🙂